Adásvétellel vegyes, egyösszegű átalánydíjas vállalkozási szerződés keretében 2105 db LED technológiás közúti világítóberendezés szállítása és felszerelése, valamint a 2051 db meglévő közúti világítóberendezés bontása és elszállítása Budakeszi város közigazgatási területén a Kiviteli tervdokumentációban meghatározott helyszíneken. A nyertes Ajánlattevő köteles a LED-es világítótestek felszerelését közbeszerzési dokumentáció részét képező kiviteli tervekben foglaltak szerint elvégezni. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá megvalósulási dokumentáció készítése, valamint a hulladékkezelés (csomagolóanyagok, bontott lámpatestek elszállítása és megsemmisítése). Ajánlatkérő felvonulási területet nem tud biztosítani. Az Ajánlatkérő a leszerelendő lámpatestekre nem tart igényt, azt a nyertes Ajánlattevőnek el kell szállítani, és a hulladékkezelésről a vonatkozó jogszabályok szerint gondoskodnia kell. A nyertes Ajánlattevő köteles a szerződés teljesítése során FVM-t és FAM szerelőt alkalmazni. Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevő figyelmét arra, hogy a fentiekben a világítótestek megnevezése esetében az ott előírt gyártmányra illetve típusra az Ajánlatkérő csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében teszi, és a megnevezés mellett a "vagy azzal egyenértékű" kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő elfogadja az egyenértékű vagy a rögzítetteknél jobb megoldást is. Ajánlattevő,ha a hivatkozással érintett műszaki tartalom helyett (vagy tervtől vagy a részletes Ártáblázatban feltüntetettől ) eltérő, egyenértékű eszközt, megoldást, stb. kíván megajánlani ajánlatában;az ajánlatában meg kell jelölnie az általa megajánlott LED lámpatest, berendezés típusát. A beszerzés pontos műszaki tartalmát és mennyiségét a jelen felhívás mellékletét képező részletes Ártáblázat és a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Ajánlati felhívás (2026-08-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: LED technológiás közúti világítóberendezések
Hivatkozási szám: EKR001377572026
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Kültéri lámpák📦 Leírás
Belső azonosító: EKR001377572026/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
További termékek/szolgáltatások: Közúti világítóberendezések szerelése📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Budakeszi város közterülete a Műszaki leírás elnevezésű dokumentumban részletezettek szerint.
Irányítószám: 2092
Város: Budakeszi
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Pest
🏙️
Időtartam: 300 nap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szerelési munkára kötelezően előírt 60 hónapos jótálláson fölül megajánlott többlet-jótállás (min. 0- max 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Lámpatestekre kötelezően előírt 60 hónapos jótálláson fölül megajánlott többlet-jótállás (min. 0- max 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): A felhívás M.2. pontot igazoló MV-VI felelős műszaki vezető szakember szakmai többlettapasztalata (min. 0- max 36 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 75
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Az 1. értékelési részszempont - Nettó ajánlati ár összesen (HUF) Az ajánlatkérő az 1. részszempont esetében a Közbeszerzési Hatóság 2025. 09. 29. napján megjelent útmutatója alapján a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása fordított arányosítással történik. Az értékelés módszere képlettel leírva: P = (A legjobb / A vizsgált) × (P max - P min) + P min ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme 8.3. A 2. értékelési részszempont - Szerelési munkára kötelezően előírt 60 hónapos jótálláson fölül megajánlott többlet-jótállás Ezen értékelési részszempontokban az ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja és (6) bekezdése alapján az ajánlattevő személyi állományának tapasztalatát értékeli a 2. értékelési részszempont esetében az egyenes (lineáris) arányosítás módszere segítségével a Közbeszerzési Hatóság 2025. 09. 29. napján megjelent útmutatója alapján az alábbi előírások szerint: Egyenes (lineáris) arányosítás: A legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legtöbb szakmai tapasztalat) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során ajánlatkérő az egyenes (lineáris) arányosítás módszerét alkalmazza a következő képlet alapján: P = (A vizsgált / A legjobb) × (P max - P min) + P min ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma P max: a pontskála felső határa P min: a pontskála alsó határa A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme (Amennyiben ezen érték magasabb, mint 60, úgy Ajánlatkérő a továbbiakban is a „60” értékkel számol) A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Az ajánlatkérő által előírt kötelező jótállási idő: a 60 hónap. Ajánlatkérő a kötelezően előírt jótálláson felül, további 60 hónapot tud figyelembe venni az értékelés során. A 60 hónapnál magasabb megajánlás esetén ajánlatkérő többletpontot nem ad, ezen megajánlásokat is 100 ponttal értékeli és a fenti képletbe a maximális 60 hónapot helyettesíti be. A 3. értékelési részszempont - Lámpatestekre kötelezően előírt 120 hónapos jótálláson fölül megajánlott többlet-jótállás (min. 0- max 60 hónap) Ezen értékelési részszempontokban az ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja és (6) bekezdése alapján az ajánlattevő személyi állományának tapasztalatát értékeli a 2. értékelési részszempont esetében az egyenes (lineáris) arányosítás módszere segítségével a Közbeszerzési Hatóság 2025. 09. 29. napján megjelent útmutatója alapján az alábbi előírások szerint: Egyenes (lineáris) arányosítás: A legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legtöbb szakmai tapasztalat) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során ajánlatkérő az egyenes (lineáris) arányosítás módszerét alkalmazza a következő képlet alapján: P = (A vizsgált / A legjobb) × (P max - P min) + P min ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma P max: a pontskála felső határa P min: a pontskála alsó határa A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme (Amennyiben ezen érték magasabb, mint 60, úgy Ajánlatkérő a továbbiakban is a „60” értékkel számol) A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Az ajánlatkérő által előírt kötelező jótállási idő: a 120 hónap. Ajánlatkérő a kötelezően előírt jótálláson felül, további 60 hónapot tud figyelembe venni az értékelés során. A 60 hónapnál magasabb megajánlás esetén ajánlatkérő többletpontot nem ad, ezen megajánlásokat is 100 ponttal értékeli és a fenti képletbe a maximális 60 hónapot helyettesíti be. A 4. értékelési részszempont – M/2. alkalmassági követelményre megajánlott szakember szakmai többlettapasztalata Ezen értékelési részszempontokban az ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja és (6) bekezdése alapján az ajánlattevő személyi állományának tapasztalatát értékeli a 3. értékelési szempont esetében az egyenes (lineáris) arányosítás módszere segítségével a Közbeszerzési Hatóság 2025. 09. 29. napján megjelent útmutatója alapján az alábbi előírások szerint: Egyenes (lineáris) arányosítás: A legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legtöbb szakmai tapasztalat) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során ajánlatkérő az egyenes (lineáris) arányosítás módszerét alkalmazza a következő képlet alapján: P = (A vizsgált / A legjobb) × (P max - P min) + P min ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma P max: a pontskála felső határa P min: a pontskála alsó határa A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme (Amennyiben ezen érték magasabb, mint 36, úgy Ajánlatkérő a továbbiakban is a „36” értékkel számol) A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő az M/2. alkalmassági követelményben szereplő szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli 0-36 hónap közötti szakmai tapasztalatát értékeli az alábbiak szerint: 36 hónap vagy annál több szakmai tapasztalat esetében 100 pont adható, az ennél kevesebb tapasztalatra adott pontszámot ajánlatkérő a lineáris arányosítás szabályai alapján határozza meg. Amennyiben a szakember nem rendelkezik az alkalmassági minimumkövetelményben meghatározottakon felüli szakmai tapasztalattal, abban az esetben 0 pont adható. Elérhető pontszám: 100 pont
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
.Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4) bekezdését alkalmazza, mely szerint csak a legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevő - és ha az összegezésben meg kívánja nevezni, a második legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevő - tekintetében vizsgálja az ár vagy költség aránytalanul alacsony voltát, és alkalmazza szükség esetén a 72. § szerinti eljárást. Ha az Ajánlattevő ajánlata aránytalanul alacsony ár vagy költség miatt érvénytelennek bizonyul, az értékelési sorrendben a következő Ajánlattevő a helyébe lép és a szükséges bírálati cselekményeket Ajánlatkérő ennek megfelelően végzi el. 2. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bek.-t alkalmazza, eszerint az Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát – az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján – az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ebben az esetben csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb vagy a legkedvezőbb és az azt követő egy vagy több legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot. A 69. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a bírálat során ilyenkor is biztosítani kell, hogy az összegezésben megnevezett nyertes – és ha az összegezésben meg kívánja nevezni, a második legkedvezőbb ajánlatot tett – ajánlattevő ajánlatának érvényességét az eljárást lezáró döntést megelőzően az ajánlatkérő az ajánlattevő nyilatkozatát alátámasztó igazolások vizsgálatára is kiterjedően teljeskörűen elbírálja. 3.A Kbt. 69. § (7) bekezdése szerint, ha Ajánlatkérőnek az ajánlatok bírálata során alapos kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozatának valóságtartalmára vonatkozóan, bármikor öt munkanapos határidő tűzésével kérheti az érintett Ajánlattevőt, hogy nyújtsa be az igazolásokat.

Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-09-18 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-09-18 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 60 (hatvan) perccel később kezdi meg. A bontás szabályait a 424/ 2017. (XII.19.) Kr. (EKR rendelet) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 60 (hatvan) perccel később kezdi meg. A bontás szabályait a 424/ 2017. (XII.19.) Kr. (EKR rendelet) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2026-09-18 11:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 60 (hatvan) perccel később kezdi meg. A bontás szabályait a 424/ 2017. (XII.19.) Kr. (EKR rendelet) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Az ajánlattételi határidőig elektronikusan beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 60 (hatvan) perccel később kezdi meg. A bontás szabályait a 424/ 2017. (XII.19.) Kr. (EKR rendelet) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától (feladásának napjától) visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) legalább 1000 darab LED világítótest szállítására és felszerelésére vonatkozó szerződésszerűen és a jogszabályoknak megfelelően teljesített és befejezett referenciával. Az elvárt referenciakövetelmény több, összesen 4 db megfelelő tartalmú referenciával is teljesíthető. M1. Az Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bek. a) pontja alapján a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 (hat) éven belül megkezdett szállításokat érti. A Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdés és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek/személynek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α:(alfa) szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Az ESPD-t a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. M1.) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek, adott esetben kapacitást biztosító szervezetnek) Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) -(7) bekezdése szerinti felhívására ismertetnie kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm.rendelet) 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától (feladásának napjától) visszafelé számított 3 év (36 hónap) az előírásoknak és szerződésnek megfelelően teljesített legjelentősebb szállításait, a 321 /2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint -figyelemmel a Korm. rendelet 22. § (3a) bekezdésére - az alábbi tartalommal: - a teljesítés ideje(teljesítés kezdő és befejező időpontja-év, hónap, nap pontossággal), - a szerződést kötő másik fél neve, címe, az információt adó/referenciát kiállító neve, elérhetősége (telefon és/vagy email cím), - a szállítás tárgyának bemutatása olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható legyen, - a szállítás mennyiségét (db), -saját teljesítés aránya (%) (adott esetben, közös ajánlattevőként való teljesítés esetén), - nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A bemutatott referenciákkal szemben követelmény, hogy befejezett, szerződésszerűen teljesített szállításokra vonatkozzon, és a teljesítés időpontja a vizsgált időszakra essen. Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) került sor. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321 /2015. (X.30.) Korm.rendelet 21/A. §, 22. § (4) bekezdés, a 24. § (1),(5) bek. és a Kbt. 65. § (6)-(7), (11)-(12) bek., a 67. § (3) bek., a 69. § (11)-(11a) bek. és a 140. § (9) bek. alkalmazására. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bek. szerint felelhetnek meg. Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek a Kbt. 65. § (7) bek. foglaltaknak megfelelően bármely más szervezet (személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Kiválasztási szempont: Technikusok vagy technikai szervek a munka elvégzéséhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Alkalmassági követelmény ismertetése: M2. 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. melléklet VI. fejezet 1. rész 2. pontja szerinti (MV-VI) vagy azzal egyenértékű jogosultsággal, vagy ezen jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzetséggel és szakmai gyakorlattal. M2. A Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdés és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek/személynek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α:(alfa) szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Az ESPD-t a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek, adott esetben kapacitást biztosító szervezetnek) Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) -(7) bekezdése szerinti felhívására ismertetnie kell a Kr. 21. § (2) bek b) pontja szerint, annak a szakembernek - különösen a minőség ellenőrzéséért felelőseknek - a megnevezését, végzettségét illetve képzettségét, szakmai tapasztalatának az ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Amennyiben az M.2. szerinti szakember az előírt jogosultsággal már rendelkezik az ajánlattételkor csatolandó: a) AT nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberről, amelyben megjelöli a bevonni kívánt szakembert (szakember neve), a szakember munkáltatóját (ajánlattételi határidő időpontjában), v. annak a személynek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll az ajánlattételi határidő időpontjában; b) a szakember által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozatát, c) szakmai gyakorlatot, valamint szakmai többlettapasztalatot igazoló szakmai önéletrajz a szakember saját kezű aláírásával (amelyből a szakember alkalmasságon felüli többlet szakmai tapasztalata is megállapítható adott esetben). Jogosultság megléte esetén az alkalmassági követelményben előírt szakmai tapasztalat igazolása nem szükséges, azt a jogosultság megléte igazolja. A szakmai önéletrajzban fel kell tüntetni a jogosultság első megszerzésének dátumát év-hó pontossággal, ill. az elektronikus elérési utat, ahol az adott jogosultság fennállása ellenőrizhető, illetve a kamarai nyilvántartási számot és a szakember munkáltatóját. AK a jogosultság meglétét az elektronikus nyilvántartásban ellenőrzi. Amennyiben a M.2. szerinti szakember az előírt jogosultsággal nem rendelkezik az ajánlattételkor csatolandó: a) a) AT nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről, amelyben megjelöli a bevonni kívánt szakembert (szakember neve), a szakember képzettségét / végzettségét, továbbá a szakember munkáltatójának (ajánlattételi határidő időpontjában) feltüntetésével, v. annak a személynek a megjelölésével, akivel/amellyel az adott szakember foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll az ajánlattételi határidő időpontjában; b) szakember önéletrajza a szakember saját kezű aláírásával (amelyből a szakember a minimumkövetelményben előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalata egyértelműen kiderül, a szakember alkalmasságon felüli többlet szakmai tapasztalata is megállapítható adott esetben) c)szakemberek végzettségét, képzettségét igazoló dokumentumok egyszerű másolata; d) a szakemberek által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozat. AK szakember saját kezű aláírásaként nem fogadja el a képként beillesztett aláírásképet vagy elektronikusan odaszerkesztett aláírást, mivel az nem minősíthető szakember általi hiteles aláírásnak. Szakembernek saját kezűleg szükséges aláírnia az önéletrajzát és rendelkezésre állási nyilatkozatát, de Ajánlatkérő elfogadja az elektronikusan hitelesített aláírást is, amelyből egyértelműen megállapítható az aláíró személy. A rendelkezésre állási nyilatkozatnak tartalmaznia kell a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerz. teljesítése alatt rendelkezésre fog állni. AK a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi; az időben párhuzamos gyakorlati időket csak egyszer veszi figyelembe. Az előírt képesítési, jogosultsági követelmények tekintetében a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell; az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (6)-(7), (9) és (11)-(12) bekezdései, a 69. § (11a) bekezdése. A szakképzettség egyenértékűségének bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem írja elő gazdálkodó szervezet létrehozását, és az Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevőnek(sem a közös, sem a nem közös Ajánlattevőnek nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Megrendelő a Vállalkozó részére 5% előleget biztosít. Az Vállalkozó a jelen szerződés alapján 2 db számla (1 db részszámla és 1 db végszámla) kiállítására jogosult az alábbiak szerint: 1. részszámla: A munkák 50 %-os műszaki készültségi foknál a Megrendelő képviselője és a műszaki ellenőr által aláírt teljesítési jegyzőkönyv alapján. A részszámla összege a nettó ellenszolgáltatás 50 %-a. Végszámla: A kivitelezési munkák 100%-os műszaki készültségi foknál a Megrendelő képviselője és a műszaki ellenőr által aláírt teljesítési jegyzőkönyv alapján. A végszámla összege, a nettó ellenszolgáltatás fennmaradó része csökkentve adott esetben az előleg összegével. A számla az igazolt teljesítést követően a szerződésszerű, hiba- és hiánymentes, és a jogszabályoknak megfelelően benyújtott számla ellenében, a kézhezvételt követő 30 naptári napon belül átutalással kerül kiegyenlítésre.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Megrendelő a Vállalkozó részére 5% előleget biztosít. Az Vállalkozó a jelen szerződés alapján 2 db számla (1 db részszámla és 1 db végszámla) kiállítására jogosult az alábbiak szerint: 1. részszámla: A munkák 50 %-os műszaki készültségi foknál a Megrendelő képviselője és a műszaki ellenőr által aláírt teljesítési jegyzőkönyv alapján. A részszámla összege a nettó ellenszolgáltatás 50 %-a. Végszámla: A kivitelezési munkák 100%-os műszaki készültségi foknál a Megrendelő képviselője és a műszaki ellenőr által aláírt teljesítési jegyzőkönyv alapján. A végszámla összege, a nettó ellenszolgáltatás fennmaradó része csökkentve adott esetben az előleg összegével. A számla az igazolt teljesítést követően a szerződésszerű, hiba- és hiánymentes, és a jogszabályoknak megfelelően benyújtott számla ellenében, a kézhezvételt követő 30 naptári napon belül átutalással kerül kiegyenlítésre.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér - Vállalkozó amennyiben olyan okból, amiért felelős (Ptk. 6:186. §), a jelen szerződés IV.3.) pontjában rögzített teljesítési időt nem tartja be (késedelem), késedelmi kötbért fizet Megrendelőnek. A késedelmi kötbér mértéke a tartalékkeret és ÁFA nélküli nettó ellenszolgáltatás 1%-a minden megkezdett naptári napra. Amennyiben a Vállalkozó jelen szerződésben meghatározott feladatait részben vagy egészben nem teljesíti a Vállalkozó meghiúsulási kötbért köteles fizetni a Megrendelő részére. Ilyen oknak minősül, amennyiben a késedelmi kötbér eléri a maximumát. A meghiúsulási kötbér alapja az ÁFA nélküli nettó ellenszolgáltatás összege, mértéke a kötbéralap 25%-a. 3. Jóteljesítési biztosíték A Vállalkozó köteles a saját költségén biztosítékot nyújtani. A Megrendelő a jótállási és szavatossági kötelezettségek nem teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként jóteljesítési biztosítékot köt ki. A Biztosíték összege a nettó Vállalkozói Díj 2,5%-a.

Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
+ még 15
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Kbt. 62. § (1) bekezdés c) pont Az előírt kizáró okok összefoglalóan: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivelszemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az előírt kizáró okok igazolása valamennyi esetben: Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15.§ (1) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon.Ajánlatkérő az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri, elegendő a IV. rész „alfa” szakasz kitöltése. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő csak a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat benyújtására köteles. Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4-7. § szakaszában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani. Az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Ajánlattevő a felhívásban előírt kizáró okok fenn nem állását az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívására köteles igazolni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. § és 12-16. § szakaszaiban foglaltaknak megfelelően. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárja azt a gazdasági szereplőt, akinek részéről az előírt bármely kizáró ok az eljárás során következett be.

Kbt. 62. § (1) bek. c) pont
Kbt. 62. § (1) bekezdés c) pont
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont aa) alpont, valamint Kbt. 62. § (2) bekezdés
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpont, valamint Kbt. 62. § (2) bekezdés
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ac) alpont, valamint Kbt. 62. § (2) bekezdés
Kbt. 62.§ (1) bekezdés a) pont af) alpont, valamint Kbt. 62. § (2) bekezdés
Kbt. 62.§ (1) bekezdés h), i) és j) pont
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpont, valamint Kbt. 62. § (2) bekezdés, és Kbt. 62. § (1) bekezdés e)–f), k) és l) pont
Kbt. 62. § (1) bekezdés m) pont
Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pont
Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ad) alpont, valamint Kbt. 62. § (2) bekezdés
1. Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásra a Kbt. 40. § alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. Az eljárásban való részvétel előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció. 2. Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül, az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani. A nyilatkozatok EKR-n való benyújtásának elektronikus formájáról a Kbt. 41/A. § rendelkezik. 3. A Kbt. 71. § (6) bek.alapján Ajánlatkérő egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást. 4. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az ajánlattevők nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult és a közös ajánlattevőket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. Csatolni kell továbbá a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását. 5. Benyújtandó a kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okirat az erőforrások rendelkezésre állásáról a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. 6. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az alábbiakat: Benyújtandó a jogi személynek minősülő ajánlattevő, valamennyi közös ajánlattevő, illetőleg - ha ilyet az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának)egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot). Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Amennyiben a gazdasági társaság önálló cégjegyzésre jogosult képviselője meghatalmazza valamely munkavállalóját jognyilatkozat megtételére, akkor a Ptk. 3:30. § (3) bekezdése és a Ptk. 6:15. §-a együttesen alkalmazandó, ezért a meghatalmazott munkavállaló a képviseleti jogot csak az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja. 7. Ajánlatkérő a Kbt. 41/B.§ alapján az ajánlatban csatolmányként benyújtott dokumentumok tekintetében .pdf és/vagy jpeg kiterjesztésű formátumot írja elő. 8. Az ajánlattal benyújtandó EKR űrlapok jegyzéke: - Felolvasólap, - Nyilatkozat Kbt. 66. § (2) bek, szerint - Nyilatkozat Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontja tekintetében (AK felhívására, az eljárás bírálati szakaszában), - Nyilatkozat Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kc) alpontja tekintetében (AK felhívására, az eljárás bírálati szakaszában), - Nyilatkozat a Kbt.67. § (4) bek. alapján, - Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról (nemleges tartalom esetén is), - Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bek. (nemleges tartalom esetén is), - Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bek. (nemleges tartalom esetén is), - Nyilatkozat üzleti titokról (nemleges tartalom esetén is), - EEKD az alkalmasság és a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására. 9. Benyújtandók a közbeszerzési dokumentumokban előírt további nyilatkozatok. 10. Kitöltve és cégszerűen aláírva benyújtandó a dokumentáció részét képező Ártáblázat (Pdf és Excel fájlban is). 11.Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét az alábbiakra: amennyiben a szerződés teljesítése során a nyertes Ajánlattevő ajánlatban esetlegesen konkrétan megajánlott termék helyett (a termék gyártásának megszűnése, a márkanév, egyéb elnevezés megváltozása, vagy időszakos beszerezhetetlenség miatt) azonos vagy jobb jellemzőkkel bíró termékkel teljesíthet a nyertes AT. Ez a szabály csak akkor alkalmazható, ha az eredeti termékkel való teljesítésnek a nyertes AT-n kívül álló okból történő lehetetlenné válását a nyertes AT előzetesen igazolja (tudomásra jutásakor haladéktalanul bejelenti) és egyben igazolja (termékismertetővel), hogy a teljesítésre megajánlott termék jellemzői megfelelnek az ajánlatban meghatározottaknak, továbbá teljesítik az előírt minőségi követelményeket (vizsgálat), és ehhez az AK kifejezetten előzetesen hozzájárul. Ebben az esetben a szerződéses ellenérték nem változik, továbbá ezen termékváltásra a Kbt. 141.§ (4) bekezdés a) pontjának megfelelő szerződésmódosításnak minősül. 12. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha a dokumentum nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt Ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni, a Közbeszerzési dokumentumokban és a Kbt. 47.§ (2) bek.-ben meghatározottak szerint. 13. A jelen felhívásban és a kapcsolódó dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424 /2017. (XII.19.) Korm. r., illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. 14. Az EKR üzemzavara esetén az EKR rendelet 16-17. § ában és 22. §-ában foglaltak az irányadóak. 15. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4) bek-re. 16.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az eljárásban a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az alkalmassági feltételt és annak igazolását. 17. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. 18. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 74. § (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban foglaltak értelmében a lefolytatandó közbeszerzési eljárás során kizárhatja az eljárásból - azt az ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt.2. § (5) bekezdése], - azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt. 2. § (5) bekezdése]. 19. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevő figyelmét arra, hogy előleg igénybevételének a feltétele, hogy a nyertes Ajánlattevő az Ajánlatkérő részére az előleg teljes összeggével megegyező mértékű előleg visszafizetési garanciát biztosítson. 20. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját. 21. Állami közbeszerzési szaktanácsadó: Bakos Tamás lajstromszám: 01564 21. 22. Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez képest az M.1 és az M.2 alkalmassági követelmények szigorúbb alkalmassági követelmények, amelyeket a minősített ajánlattevőnek a minősített ajánlattevők jegyzékén szereplés igazolásán túlmutatóan igazolnia szükséges. Az ajánlatkérő a közvilágítás korszerűsítésére irányuló beszerzés előkészítése során megvizsgálta a részekre történő ajánlattétel biztosításának lehetőségét, és arra a következtetésre jutott, hogy a beszerzés jellege, műszaki tartalma és a szerződés teljesítésének sajátosságai alapján a részekre bontás nem indokolt.A beruházás célja nem pusztán új LED világítótestek beszerzése, hanem a város teljes közvilágítási rendszerének egységes műszaki korszerűsítése, amelynek eredményeként egy egységesen működő, energetikailag optimalizált és üzembiztos közvilágítási rendszer jön létre. A LED lámpatestek beszerzése és azok felszerelése egymástól műszakilag nem választható el. E feladatok egymásra épülnek, és kizárólag egységes műszaki felelősség mellett végezhetők el megfelelő minőségben. Amennyiben a lámpatestek beszerzését és azok telepítését külön gazdasági szereplők végeznék, az jelentős koordinációs kockázatot eredményezne. A garanciális felelősség megosztása a későbbi üzemeltetés során jelentős jogvitákhoz vezethetne, amely ellentétes az ajánlatkérő gazdaságos és hatékony közpénzfelhasználási kötelezettségével. A beruházás egy funkcionális egységet alkot, amelynek célja a városi közvilágítás teljes rendszerének korszerűsítése. A beszerzés részelemei önállóan nem képesek az ajánlatkérő céljának megvalósítására, kizárólag együttes teljesítésük eredményezi a szerződés szerinti műszaki eredményt. Az ajánlatkérő megvizsgálta a részekre bontás lehetőségét a kis- és középvállalkozások részvételének elősegítése érdekében is. Megállapította azonban, hogy a közvilágítási beruházások piacán számos olyan gazdasági szereplő működik, amely egyidejűleg rendelkezik a LED lámpatestek szállításához szükséges beszállítói kapcsolatokkal, valamint a villamos kivitelezéshez szükséges szakmai jogosultságokkal és referenciákkal. Ennek megfelelően a részekre bontás mellőzése nem eredményezi indokolatlanul a verseny korlátozását.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 155-563280 (2026-08-12)