Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként vállalkozási keretszerződést kíván kötni MAN tehergépjárművek karbantartására összesen nettó 50.000.000 Ft keretösszegre. Megrendelő a Szerződés hatálybalépésétől számított 12 hónapig vagy – ha az hamarabb következik be, úgy – a keretösszeg kimerüléséig jogosult eseti megrendelést küldeni Vállalkozó számára. Amennyiben a szerződésben meghatározott, eseti megrendelések leadására nyitva álló 12 hónapos időtartam alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a fenti 12 hónapos időtartam további 12 hónappal – de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig- történő egyoldalú meghosszabbítására. A meghosszabbításról Ajánlatkérő Ajánlattevőt írásban tájékoztatja az eredeti határidő lejártát megelőző legalább 30 nappal. Ajánlatkérő a meghosszabbított időtartamra vonatkozóan külön megrendelési kötelezettséget nem vállal. Nyertes Ajánlattevő feladata a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (továbbiakban: MK NZrt.) tulajdonában és/vagy üzemeltetésében lévő, a jogszabályokban meghatározott országos közutak közútfenntartási feladatainak ellátásához szükséges, MAN típusú tehergépjárművek (jelen állapot szerint összesen 34 db) garanciális és garanciális időszakon túli karbantartása, javítása, a kapcsolódó szolgáltatások ellátása, valamint a javítástól független alkatrészellátás biztosítása a kelet-magyarországi régióban és a nyugat-magyarországi régióban. Részeleteket Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaznak.
Ajánlati felhívás (2026-11-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: MAN tehergépjárművek karbantartása
Hivatkozási szám: EKR002139102026
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Teherautó-javítási és -karbantartási szolgáltatások📦
Becsült érték héa nélkül: 50 000 000 HUF 💰
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 2
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2
1️⃣
Belső azonosító: EKR002139102026/1
Cím: Kelet-magyarországi régió
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Nyertes Ajánlattevő feladata az MK NZrt. tulajdonában és/vagy üzemeltetésében lévő, a jogszabályokban meghatározott országos közutak közútfenntartási feladatainak ellátásához szükséges, MAN tehergépjárművek garanciális és garanciális időszakon túli karbantartása, javítása, kapcsolódó szolgáltatások ellátása, valamint a javítástól független alkatrészellátás biztosítása a kelet-magyarországi régióban. A kelet-magyarországi régió alatt Ajánlatkérő Budapest, Pest vármegye, Bács-Kiskun vármegye, Nógrád vármegye, Heves vármegye, Jász-Nagykun vármegye, Csongrád-Csanád vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Hajdú-Bihar vármegye, Békés vármegye közigazgatási területét érti. A karbantartandó gépek száma 22 db. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a járművek jelenlegi összetétele kizárólag tájékoztató jellegű, mivel a szerződés futamideje alatt egyes járművek selejtezésre kerülhetnek, illetve új beszerzésű járművekkel bővülhet az állomány. Ajánlatkérő fenntartja azon jogát, hogy a fent felsoroltaktól eltérő számú gépjármű vonatkozásában is igénybe vegye a szolgáltatást. Ajánlatkérő rögzíti, hogy amennyiben a szerződés hatálya alatt a szerződésben rögzített gyártmányú, típusú MAN tehergépjárművek száma Ajánlatkérő gépparkjában nő, Nyertes Ajánlattevő köteles ezen újonnan beszerzett vagy a térségbe áthelyezett tehergépjárművek vonatkozásában is ellátni a karbantartási, garancia idő alatti és azon túli javítási és alkatrészellátási szolgáltatásokat a jelen eljárásban meghatározott feltételekkel, az általa megajánlott díjakon és egységárakon a futamidő végéig. Ha a tehergépjárművek száma csökken, Nyertes Ajánlattevő szolgáltatási kötelezettsége ezen eszközök vonatkozásában megszűnik. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a tehergépjárművek a honos Mérnökségtől eltérő Mérnökségre is átvezénylésre kerülhetnek, amennyiben az adott Mérnökség által kezelt országos közútszakaszon van rájuk szükség. Erre tekintettel a munka közben előforduló meghibásodások diagnosztizálása - amennyiben lehetséges - megjavítása érdekében Nyertes Ajánlattevőnek bármely Mérnökséghez tartozó bármely útszakaszon, adott esetben az Ajánlatkérő által meghatározott más helyszínen meg kell jelennie. Fentiekre tekintettel Nyertes Ajánlattevőnek vállalnia kell, hogy a javítást adott esetben Ajánlatkérő bármely mérnökségi telephelyén elvégzi, illetve adott esetben bármelyik Mérnökségre kiszáll a hiba megállapítása érdekében. A szolgáltatás teljesítése során - különösen, de nem kizárólagosan - az alábbi feladatokat kell ellátni: • általános-, autóvillamossági-, karosszériajavítási-, fényezési-, valamint a kötelezően, vagy futásteljesítmény alapján előírt szervizelési, karbantartási munkálatok elvégzése; • a karbantartási munkálatokhoz kapcsolódó, és attól függetlenül szükséges alkatrészellátás biztosítása; • minden javításkor a javítandó eszköz teljes körű átvizsgálását el kell elvégeznie, az észlelt hibákról az adott Mérnökség gépész művezetőjét értesítenie úgy, hogy a javítás végén keletkező munkalapra ezeket rá kell vezetni; • gyártómű által meghatározott és ajánlott futásteljesítményhez, vagy időszakhoz kötött karbantartások végzése, a gyártó általi mindenkor érvényes dokumentáció alapján; • ad-hoc hibák javítása; • teljes körű állapotfelvétel, hibakeresés, megállapítás, árajánlat készítés, alkatrészellátás javítási szolgáltatás nélkül; • baleset (közúti káresemény), rendkívüli meghibásodás esetén a helyszíni hibaelhárítás és mentés, vagy a Vállalkozó műszaki bázisán történő javítás a gépjármű helyszínről történő elszállítását követően és az ehhez kapcsolódó biztosítási ügyintézések végrehajtása; • káreseményt követően javítási kárkalkuláció készítése, a biztosító által elfogadott szempontok alapján; • káreseményes javítások során ügyintézés, közbenjárás a biztosító társaság felé; • káreseményes javítások elvégzése, a gyári állapot helyreállítási garanciája mellett biztosítani kell az ún. átrozsdásodási garancia fennmaradását is; • műszaki vizsgára felkészítés, környezetvédelmi felülvizsgálat, hatósági műszaki vizsgáztatás, ügyintézése, beleértve különösen a jármű vizsgára történő elszállítását és visszaszállítását; • napi 24 órás szervizügyelet biztosítása adott esetben ((Ajánlattevő megajánlásának függvényében és annak megfelelően) ; • fődarabok, főegységek, javítása, felújítása, szükség esetén cseréje; • javítástól független raktárról alkatrész kiszolgálás; • adott esetben az Ajánlatkérő által meghatározott – nem a Nyertes Ajánlattevő javítóbázisán történő javítás, hibaelhárítás - külső javítási helyszínekre történő utazást biztosító felszerelt szervizgépjármű(vek) és szakszemélyzet biztosítása; • adott esetben közbenjárás, vagy teljes körű ügyintézés a nem mozgásképes jármű javítóhelyre történő szállításában ügyintézésben, lebonyolításában; • legalább a műszaki leírásban előírt felszereltséggel rendelkező szervízgépjármű bevonása a teljesítésbe (Ajánlattevő megajánlásának függvényében és annak megfelelően) A tehergépjárművek rendkívüli meghibásodása esetén a Nyertes Ajánlattevő mind a helyszíni hibaelhárítást, mind pedig a Nyertes Ajánlattevő műszaki bázisán történő javítást is köteles biztosítani. Ajánlatkérő tapasztalata szerint 12 hónap alatt gépjárművenként 1 db javítás, 1 db karbantartás (szemle) és 1 db hatósági műszaki vizsga és vizsgafelkészítés határozható meg. A szerződés időtartama alatt az ajánlatkérő tapasztalatai alapján tervezett, felhasználásra kerülő alkatrészek listáját a Közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott Ártáblázat tartalmazza. Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 30 000 000,- Ft keretösszegre köt szerződést. Ajánlatkérő a szerződés keretösszegének 70 %-ára vállal megrendelési kötelezettséget, azaz a keretösszegből nettó 21 000 000,-Ft értékre. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 9 000 000,- Ft, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza.

További információk:
-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0 - 10 A módszer(ek) meghatározása, amellyel a ponthatár közötti pontszámok megadásra kerültek: A „Többlet szakszervizek száma a kelet-magyarországi régióban (db, min. 0 db, max 4 db)”, a „Non-stop (0-24 órás) szervizügyelet rendelkezésre állása (igen/nem)”, a „Többlet szervizgépjárművek száma (db, min 0 db, max 2 db)” és „Az M/2. alkalmassági követelmény szerinti mennyiségi elváráson felüli szakemberek bevonása a szerződés teljesítésébe (fő, min. 0 fő, max. 2 fő)” minőségi szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatójának - a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutató abszolút értékelés módszerét, a pontozást; az ajánlati árak esetében pedig a fordított arányosítás módszerét alkalmazza. Értékelési szempontokhoz kapcsolódó kiegészítő információk: A fentiek szerint kapott pontszámok a kritériumok meghatározott súlyszámával felszorzásra kerülnek. Amennyiben a részpontszámok értékelésekor törtszám keletkezik, úgy 2 tizedes jegyig történik a kerekítés. Az értékelési szempontok szerint kiosztott pontszámokat Ajánlatkérő összeadja, a legmagasabb pontszámot kapott ajánlat a legkedvezőbb, nyertes ajánlat. Ajánlatkérő az áru, szolgáltatás vagy építési beruházás értékeléskor figyelembe vett költségét életciklusköltség-számítási módszer alkalmazásával határozza meg.: Nem -------------------------------- 1. A keretszerződés megkötésének időpontjára a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 27. § (2) bekezdése szerint a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) be kell jelentenie járműfenntartó tevékenység végzésére vonatkozó szándékát a közlekedési hatóság részére. Szerződéskötéskor a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) be kell mutatnia a Közlekedési és Beruházási Minisztérium Közlekedési Stratégiáért és Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságának (Közlekedési Hatóság) Közúti Gépjármű-közlekedési Hatósági Főosztálya illetékes regionális igazgatóságához vagy jogutódjához benyújtott bejelentést, valamint a Közlekedési Hatóság által megküldött bejelentés benyújtásáról szóló visszaigazolás egyszerű másolatát. A fentiek elmaradása Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, amelynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg Ajánlatkérő a szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 2. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges: MAN gyártmányú tehergépjárművek javítására feljogosító, MAN szervizpartnerségi (márkaszerviz) jogosultsággal, amelynek egyaránt vonatkoznia kell a gyári alkatrészek értékesítésére és beépítésére és a javítási/karbantartási szolgáltatási tevékenységek nyújtására. Ennek igazolására legkésőbb a szerződéskötés időpontjában olyan a MAN gyártó, vagy a MAN gyártó leányvállalata által kiállított írásbeli igazolást kell Ajánlattevőnek Ajánlatkérő részére benyújtania, amely hitelt érdemlően igazolja azt, hogy Ajánlattevő hivatalos MAN szervizpartnernek (márkaszerviznek) minősül és ennek keretén belül jogosult gyári alkatrészek értékesítésére és beépítésére, valamint javítási és karbantartási szolgáltatások nyújtására. Az igazolásnak tartalmaznia kell az Ajánlattevő nevét, székhelyét, valamint azt, hogy MAN szervizpartnernek (márkaszerviznek) minősül. Ajánlattevőnek kell szervizpartnerségi jogosultsággal rendelkeznie, alvállalkozóval nem megvalósítható az igazolás abban az esetben, ha Ajánlattevő nem rendelkezik ilyen igazolással. Ajánlattevőnek az ajánlatában cégszerűen aláírt nyilatkozatban nyilatkoznia kell, hogy amennyiben a közbeszerzési eljárásban nyertesként kerül kihirdetésre, az eljárást megindító felhívásban előírt feltételeknek megfelelően legkésőbb a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fog MAN szervizpartnerségi (márkaszerviz) jogosultsággal, amely egyaránt vonatkozik az alkatrészekre és azok beépítésére, valamint a javítási, karbantartási szolgáltatásra. Közös ajánlattevők tekintetében elegendő, ha az egyik ajánlattevői tag rendelkezik szervizpartnerségi jogosultsággal. 3. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) rendelkeznie kell a műszaki leírásban meghatározott feladatok elvégzéséhez az 1/1990. (IX.29.) KHVM rendelet előírásai szerinti, érvényes működési engedéllyel rendelkező telephellyel, mely megfelel az alábbi feltételeknek: - minimum 200 m2 nagyságú, - minimum 3 gépjármű egyidejű beállását biztosító, legalább 2 álláson emelő berendezéssel ellátott zárt javítóállással felszerelt, és - ajánlattevő üzemeltetésében, vagy ajánlattevővel szerződéses jogviszonyban álló gazdasági társaság üzemeltetésében lévő 1 db hatósági műszaki vizsgaállomással, valamint - gépjármű javításra/karbantartásra vonatkozó érvényes engedéllyel rendelkező javítóműhely a garanciális időszakon belüli garanciális javítások elvégzésére. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy a gyártó által adott garanciális feltételek sérülése nélkül kell a garanciális javításokat elvégeznie. Nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a keretszerződés megkötésének az időpontjában be kell mutatnia a fent leírt műhely érvényes telephelyengedélyét , melyen szerepel a telepen végezhető ipari tevékenységek között a gépjárműjavítás, karbantartás kategória (TEÁOR:4520). Ajánlattevőnek az ajánlatában cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell benyújtania, melyben: - fel kell tüntetnie a javítóműhely nevét, címét és elérhetőségét, valamint a nyilatkozatból megállapíthatónak kell lennie, hogy Ajánlattevő és/vagy alvállalkozó rendelkezik minimum 1 javítóműhellyel az általa megpályázni kívánt részajánlat földrajzi térségében, megjelölve a telephely rendelkezésre állásának jogviszonyát (saját tulajdonú, bérelt, alvállalkozó által biztosított telephely, valamint nem saját tulajdonú telephely esetén csatolni szükséges a jogviszonyt alátámasztó okiratot egyszerű másolatban) - be kell mutatnia a megajánlott kelet-magyarországi régióban elhelyezkedő javítóműhely felépítését, leírását, melyből megállapítható, hogy a javítóműhely rendelkezik a fent leírt felszereltséggel és megfelel az előírt követelményeknek. Ajánlatkérő elvárása, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti munkák elvégzéshez használt és a fenti feltételeknek megfelelő telephely közúton mért távolsága a kisvárdai mérnökségtől (4600 Kisvárda, Attila út 70.) legfeljebb 100 km legyen. Ajánlattevőnek ajánlata részeként csatolnia kell a nyomtatott útvonaltervet annak alátámasztására, hogy a megajánlott telephely a kisvárdai mérnökségtől (4600 Kisvárda, Attila út 70.) burkolt, közforgalmi úton számítva legfeljebb 100 km-es távolságon belül helyezkedik el. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a 100 km feletti távolság (a kisvárdai mérnökség és a megajánlott telephely között) az ajánlat érvénytelenségét eredményezi a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontja szerint. 4. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges: - garanciális szervizjoggal, - javítási technológia és gyári normaidők betartásához szükséges adatbázisok jogtiszta licenccel; - gyári alkatrész beazonosításához szükséges adatbázis jogtiszta licenccel ; - gyári diagnosztikai berendezéssel ; - javításokhoz és karbantartásokhoz szükséges gyári diagnosztikai műszerekkel és célszerszámokkal, gyártó által előírt mindennemű technikai hátérrel: karbantartási/javítási utasítások, diagnosztikai berendezés és az ahhoz tartozó naprakész szoftver, gyári előírásnak megfelelő kenőanyagok és folyadékok, típus specifikus célszerszámok. - Fődarabok emelésére alkalmas min. 2 tonna emelőképességű daruszerkezettel; - a gyártó által előírt típusú műszeres futómű állító berendezéssel; - a járművek hidraulikájának mérésére alkalmas - a gyártó által előírt -berendezéssel; - fékmérésre alkalmas haszongépjármű fékpaddal; - MAN tehergépjárművek hibakódjait beazonosítani képes hibakód kiolvasó készülékkel; - 1 db karosszéria fényező műhellyel, mely ajánlattevő és/vagy alvállalkozó üzemeltetésében van; Ajánlattevőnek az ajánlatában cégszerűen aláírt nyilatkozatban nyilatkoznia kell, hogy amennyiben a közbeszerzési eljárásban nyertesként kerül kihirdetésre, az eljárást megindító felhívásban előírt feltételeknek megfelelően legkésőbb a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fog a fenti felsorolásban előírt felszereltséggel és követelményekkel. 5. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkezni szükséges minimum 1 db, az alábbi kötelező felszereltséggel rendelkező szervizgépjárművel: • csillag-villáskulcs készlet • kettős, hajlított csillagkulcs készlet • fogókészlet, oldalcsípő fogó • csavarhúzó készlet • dugókulcs készlet • imbuszkulcs készlet • MAN tehergépjárművek hibakódjait beazonosítani képes hibakód kiolvasó készülék. A fent meghatározott alapfelszereltségi elvárásoknak való megfelelés vonatkozásában ajánlattevő a szakmai ajánlata részeként megajánlását alátámasztó nyilatkozatot köteles benyújtani.

Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A munkavégzés helye a nyertes Ajánlattevő által biztosított szerviz helyszínek, valamint Ajánlatkérő mérnökségi telephelyei. A teljesítési helyszínre vonatkozó részletes előírásokat a Műszaki leírás tartalmazza.
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 12 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Megrendelő a Szerződés hatálybalépésétől számított 12 hónapig vagy – ha az hamarabb következik be, úgy – a keretösszeg kimerüléséig jogosult eseti megrendelést küldeni Vállalkozó számára. Amennyiben a szerződésben az eseti megrendelések leadására nyitva álló 12 hónapos időtartam alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a fenti 12 hónapos időtartam további 12 hónappal – de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig- történő egyoldalú meghosszabbítására. A meghosszabbításról Ajánlatkérő Ajánlattevőt írásban tájékoztatja az eredeti határidő lejártát megelőző legalább 30 nappal. Ajánlatkérő a meghosszabbított időtartamra vonatkozóan külön megrendelési kötelezettséget nem vállal. (A megrendelési kötelezettségre vonatkozóan a BT-24 mező, II.2.4) pont tartalmaz meghatározást)

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Többlet szakszervizek száma a kelet-magyarországi régióban (db, min. 0 db, max 4 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): Non-stop (0-24 órás) szervizügyelet rendelkezésre állása (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Többlet szervizgépjárművek száma (db, min 0 db, max 2 db)
Az M/2. alkalmassági követelmény szerinti mennyiségi elváráson felüli szakemberek bevonása a szerződés teljesítésébe (fő, min. 0 fő, max. 2 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 30
5
15
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Többlet szakszervizek száma a kelet-magyarországi régióban (db, min. 0 db, max 4 db) AT-nek a Felolvasólapon azt kell feltüntetnie, hogy hány db többlet szakszerviz rendelkezésre állását tudja biztosítani a szerződés időtartama alatt a szerződés szerinti feladatok elvégzésére, amelyek rendelkeznek a Műszaki leírás II. pontjában előírt felszereltséggel. „Többlet szakszervizek száma a kelet-magyarországi régióban (db, min. 0 db, max 4 db)” minőségi értékelési szempont esetében AK az abszolút értékelés módszerét alkalmazza, azaz az ajánlatok pontszáma skála rendszer alapján kerül megállapításra az alábbiak szerint: Többlet szakszervizek száma 0 db: 0 pont Többlet szakszervizek száma 1 db: 2,5 pont Többlet szakszervizek száma 2 db: 5 pont Többlet szakszervizek száma 3 db: 7,5 pont Többlet szakszervizek száma 4 db: 10 pont Non-stop (0-24 órás) szervizügyelet rendelkezésre állása (igen/nem) AT-nek a Felolvasólapon azt kell feltüntetnie, hogy képes-e biztosítani a tehergépjárművek meghibásodása esetén a hibabejelentés azonnali telefonos fogadását és az előállott hiba okának szakszemélyzet útján, azonnali kiszállással történő megállapítását, továbbá - amennyiben lehetséges - a helyszínen történő elhárítását (non-stop (0-24 órás) szervizügyelet). Amennyiben AT biztosítja non-stop (0-24 órás) szervizügyelet rendelkezésre állását, úgy AT 10 pontot kap, amennyiben AT nem biztosítja non-stop (0-24 órás) szervizügyelet rendelkezésre állását, úgy 0 pontot kap. Többlet szervizgépjárművek száma (db, min 0 db, max 2 db) Tekintettel arra, hogy a jelen beszerzés tárgyát képező szolgáltatásokkal érintett tehergépjárművek az ország egész területén használatban vannak, illetve a tehergépjárművek igénybevétele nagy, így előfordulhat egyszerre, egy időben több meghibásodás. Erre tekintettel ajánlatkérő azt kívánja értékelni, hogy AT hány db többlet szervizgépjárművet tud biztosítani az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumok előírt szervizgépjárművön felül, amellyel az előállott hiba okát szakszemélyzet útján, - amennyiben lehetséges - azonnali kiszállással meg tudja állapítani, továbbá - amennyiben lehetséges - a helyszínen el tudja hárítani. AT-nek a Felolvasólapon azt kell feltüntetnie, hogy hány db többlet szervizgépjárművet tud biztosítani a szerződés időtartama alatt a szerződés szerinti feladatok elvégzésére, amely rendelkezik a Műszaki leírás II. pontjában előírt felszereltséggel. AK 2 db-nál magasabb megajánlást is elfogad, azonban az értékelés során a 2 db-nál magasabb vállalást nem részesíti előnyben, vagyis AT 2 db-nál magasabb vállalása esetén (például 3 db) AK 2 db-ot vesz figyelembe, tehát az adott részszempontra adható maximális pontszámot (10) fogja kapni. Az ajánlatok pontszáma skála rendszer alapján kerül megállapításra az alábbiak szerint: Többlet szervizgépjárművek száma 0 db: 0 pont Többlet szervizgépjárművek száma 1 db: 5 pont Többlet szervizgépjárművek száma 2 db: 10 pont Az M/2. alkalmassági követelmény szerinti mennyiségi elváráson felüli szakemberek bevonása a szerződés teljesítésébe (fő, min. 0 fő, max. 2 fő) AT-nek a Felolvasólapon az M/2. alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelő többlet szakemberek számára (min. 0 fő – max. 2 fő) kell megajánlást tennie. Ezen értékelési szempontra az M/2. alkalmassági követelményben előírt végzettséggel, illetve képzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező többlet szakemberek számát kell feltüntetni az alkalmassági követelménynek való megfelelés keretében bemutatott szakemberen felül. A megajánlást egész számként, fő mértékegységben szükséges AT-nek megadnia a Felolvasólapon, valamint annak alátámasztására benyújtandó a szakember(ek) önéletrajza. Amennyiben AT a megajánlott M/2. alkalmassági minimumkövetelmény szerinti szakemberen felül (azon túli/további) M/2. alkalmassági követelményben előírt végzettséggel, illetve képzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező többlet szakemberrel nem rendelkezik, úgy a felolvasólapon feltüntetendő érték: 0 fő. AK 2 főnél nagyobb megajánlást is elfogad, azonban az értékelés során a 2 főnél nagyobb vállalást nem részesíti előnyben, vagyis AT a 2 főnél nagyobb vállalása esetén (például 2 fő) AK 2 főt vesz figyelembe, tehát az adott részszempontra adható maximális pontszámot (10) fogja kapni. Az ajánlatok pontszáma skála rendszer alapján kerül megállapításra az alábbiak szerint: Többlet szakemberek száma 0 db: 0 pont Többlet szakemberek száma 1 db: 5 pont Többlet szakemberek száma 2 db: 10 pont Szerelés rezsióradíja, ajánlattevő telephelyén (nettó Ft/óra): AT-nek megajánlást kell tennie a Felolvasólapon a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatás AT telephelyén történő elvégzésére nettó Ft/óra egységáron (azaz egy rezsióra díja nettó forintban) kifejezve. Az árat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban szükséges meghatározni. A szolgáltatás árába az egyes beszerelési/pótlási szolgáltatásokhoz felhasznált anyagok költségét (pl. segédanyagok, kenőanyagok) is bele kell építenie AT-nek. Kiszállási díj (nettó Ft/km): AT-nek megajánlást kell tennie a Felolvasólapon a közbeszerzés tárgya szerinti, valamennyi szolgáltatás elvégzéséhez szükséges kiszállás díjára nettó Ft/km egységáron (azaz egy kilométer kiszállás díja nettó forintban) kifejezve. Az árat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban szükséges meghatározni. AK felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés j) pontja alapján minden olyan ajánlatot, mely jelen értékelési szempont vonatkozásában nettó 300 Ft/km összeget meghaladó kiszállási díjat tartalmaz, érvénytelenné nyilvánít! Összesített alkatrészköltség (nettó Ft) Az AK által rendelkezésre bocsátott alkatrész ártáblában az árakat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban (nettó Ft-ban) szükséges meghatározni, így a Felolvasólapon az „Összesített alkatrészköltség” megajánlást is pozitív EGÉSZ számban (nettó Ft-ban) szükséges feltüntetni. AK nyomatékosan felhívja AT figyelmét, hogy a gyári alkatrészek összértékét értékeli, így azok összértékét kéri feltüntetni a Felolvasólapon.
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR002139102026/2
Cím: Nyugat-magyarországi régió
A beszerzés leírása:
Nyertes Ajánlattevő feladata az MK NZrt. tulajdonában és/vagy üzemeltetésében lévő, a jogszabályokban meghatározott országos közutak közútfenntartási feladatainak ellátásához szükséges, MAN tehergépjárművek garanciális és garanciális időszakon túli karbantartása, javítása, kapcsolódó szolgáltatások ellátása, valamint a javítástól független alkatrészellátás biztosítása a nyugat-magyarországi régióban. A nyugat-magyarországi régió alatt Ajánlatkérő Vas vármegye, Zala vármegye, Győr-Moson-Sopron vármegye, Veszprém vármegye, Somogy vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Fejér vármegye, Tolna vármegye, Baranya vármegye közigazgatási területét érti. A karbantartandó gépek száma 12 db. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a járművek jelenlegi összetétele kizárólag tájékoztató jellegű, mivel a szerződés futamideje alatt egyes járművek selejtezésre kerülhetnek, illetve új beszerzésű járművekkel bővülhet az állomány. Ajánlatkérő fenntartja azon jogát, hogy a fent felsoroltaktól eltérő számú gépjármű vonatkozásában is igénybe vegye a szolgáltatást. Ajánlatkérő rögzíti, hogy amennyiben a szerződés hatálya alatt a szerződésben rögzített gyártmányú, típusú MAN tehergépjárművek száma Ajánlatkérő gépparkjában nő, Nyertes Ajánlattevő köteles ezen újonnan beszerzett vagy a térségbe áthelyezett tehergépjárművek vonatkozásában is ellátni a karbantartási, garancia idő alatti és azon túli javítási és alkatrészellátási szolgáltatásokat a jelen eljárásban meghatározott feltételekkel, az általa megajánlott díjakon és egységárakon a futamidő végéig. Ha a tehergépjárművek száma csökken, Nyertes Ajánlattevő szolgáltatási kötelezettsége ezen eszközök vonatkozásában megszűnik. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a tehergépjárművek a honos Mérnökségtől eltérő Mérnökségre is átvezénylésre kerülhetnek, amennyiben az adott Mérnökség által kezelt országos közútszakaszon van rájuk szükség. Erre tekintettel a munka közben előforduló meghibásodások diagnosztizálása - amennyiben lehetséges - megjavítása érdekében Nyertes Ajánlattevőnek bármely Mérnökséghez tartozó bármely útszakaszon, adott esetben az Ajánlatkérő által meghatározott más helyszínen meg kell jelennie. Fentiekre tekintettel Nyertes Ajánlattevőnek vállalnia kell, hogy a javítást adott esetben Ajánlatkérő bármely mérnökségi telephelyén elvégzi, illetve adott esetben bármelyik Mérnökségre kiszáll a hiba megállapítása érdekében. A szolgáltatás teljesítése során - különösen, de nem kizárólagosan - az alábbi feladatokat kell ellátni: • általános-, autóvillamossági-, karosszériajavítási-, fényezési-, valamint a kötelezően, vagy futásteljesítmény alapján előírt szervizelési, karbantartási munkálatok elvégzése; • a karbantartási munkálatokhoz kapcsolódó, és attól függetlenül szükséges alkatrészellátás biztosítása; • minden javításkor a javítandó eszköz teljes körű átvizsgálását el kell elvégeznie, az észlelt hibákról az adott Mérnökség gépész művezetőjét értesítenie úgy, hogy a javítás végén keletkező munkalapra ezeket rá kell vezetni; • gyártómű által meghatározott és ajánlott futásteljesítményhez, vagy időszakhoz kötött karbantartások végzése, a gyártó általi mindenkor érvényes dokumentáció alapján; • ad-hoc hibák javítása; • teljes körű állapotfelvétel, hibakeresés, megállapítás, árajánlat készítés, alkatrészellátás javítási szolgáltatás nélkül; • baleset (közúti káresemény), rendkívüli meghibásodás esetén a helyszíni hibaelhárítás és mentés, vagy a Vállalkozó műszaki bázisán történő javítás a gépjármű helyszínről történő elszállítását követően és az ehhez kapcsolódó biztosítási ügyintézések végrehajtása; • káreseményt követően javítási kárkalkuláció készítése, a biztosító által elfogadott szempontok alapján; • káreseményes javítások során ügyintézés, közbenjárás a biztosító társaság felé; • káreseményes javítások elvégzése, a gyári állapot helyreállítási garanciája mellett biztosítani kell az ún. átrozsdásodási garancia fennmaradását is; • műszaki vizsgára felkészítés, környezetvédelmi felülvizsgálat, hatósági műszaki vizsgáztatás, ügyintézése, beleértve különösen a jármű vizsgára történő elszállítását és visszaszállítását; • napi 24 órás szervizügyelet biztosítása adott esetben ((Ajánlattevő megajánlásának függvényében és annak megfelelően) ; • fődarabok, főegységek, javítása, felújítása, szükség esetén cseréje; • javítástól független raktárról alkatrész kiszolgálás; • adott esetben az Ajánlatkérő által meghatározott – nem a Nyertes Ajánlattevő javítóbázisán történő javítás, hibaelhárítás - külső javítási helyszínekre történő utazást biztosító felszerelt szervizgépjármű(vek) és szakszemélyzet biztosítása; • adott esetben közbenjárás, vagy teljes körű ügyintézés a nem mozgásképes jármű javítóhelyre történő szállításában ügyintézésben, lebonyolításában; • legalább a műszaki leírásban előírt felszereltséggel rendelkező szervízgépjármű bevonása a teljesítésbe (Ajánlattevő megajánlásának függvényében és annak megfelelően) A tehergépjárművek rendkívüli meghibásodása esetén a Nyertes Ajánlattevő mind a helyszíni hibaelhárítást, mind pedig a Nyertes Ajánlattevő műszaki bázisán történő javítást is köteles biztosítani. Ajánlatkérő tapasztalata szerint 12 hónap alatt gépjárművenként 1 db javítás, 1 db karbantartás (szemle) és 1 db hatósági műszaki vizsga és vizsgafelkészítés határozható meg. A szerződés időtartama alatt az ajánlatkérő tapasztalatai alapján tervezett, felhasználásra kerülő alkatrészek listáját a Közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott Ártáblázat tartalmazza. Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 20 000 000,- Ft keretösszegre köt szerződést. Ajánlatkérő a szerződés keretösszegének 70 %-ára vállal megrendelési kötelezettséget, azaz a keretösszegből nettó 14 000 000,-Ft értékre. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 6 000 000,- Ft, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.

-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0 - 10 A módszer(ek) meghatározása, amellyel a ponthatár közötti pontszámok megadásra kerültek: A „Többlet szakszervizek száma a nyugat-magyarországi régióban (db, min. 0 db, max 4 db)”, a „Non-stop (0-24 órás) szervizügyelet rendelkezésre állása (igen/nem)”, a „Többlet szervizgépjárművek száma (db, min 0 db, max 2 db)” és „Az M/2. alkalmassági követelmény szerinti mennyiségi elváráson felüli szakemberek bevonása a szerződés teljesítésébe (fő, min. 0 fő, max. 2 fő)” minőségi szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatójának - a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutató abszolút értékelés módszerét, a pontozást; az ajánlati árak esetében a fordított arányosítás módszerét alkalmazza. Értékelési szempontokhoz kapcsolódó kiegészítő információk: A fentiek szerint kapott pontszámok a kritériumok meghatározott súlyszámával felszorzásra kerülnek. Amennyiben a részpontszámok értékelésekor törtszám keletkezik, úgy 2 tizedes jegyig történik a kerekítés. Az értékelési szempontok szerint kiosztott pontszámokat Ajánlatkérő összeadja, a legmagasabb pontszámot kapott ajánlat a legkedvezőbb, nyertes ajánlat. Ajánlatkérő az áru, szolgáltatás vagy építési beruházás értékeléskor figyelembe vett költségét életciklusköltség-számítási módszer alkalmazásával határozza meg.: Nem -------------------------------- 1. A keretszerződés megkötésének időpontjára a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 27. § (2) bekezdése szerint a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) be kell jelentenie járműfenntartó tevékenység végzésére vonatkozó szándékát a közlekedési hatóság részére. Szerződéskötéskor a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) be kell mutatnia a Közlekedési és Beruházási Minisztérium Közlekedési Stratégiáért és Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságának (Közlekedési Hatóság) Közúti Gépjármű-közlekedési Hatósági Főosztálya illetékes regionális igazgatóságához vagy jogutódjához benyújtott bejelentést, valamint a Közlekedési Hatóság által megküldött bejelentés benyújtásáról szóló visszaigazolás egyszerű másolatát. A fentiek elmaradása Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, amelynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg Ajánlatkérő a szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 2. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges: MAN gyártmányú tehergépjárművek javítására feljogosító, MAN szervizpartnerségi (márkaszerviz) jogosultsággal, amelynek egyaránt vonatkoznia kell a gyári alkatrészek értékesítésére és beépítésére és a javítási/karbantartási szolgáltatási tevékenységek nyújtására. Ennek igazolására legkésőbb a szerződéskötés időpontjában olyan a MAN gyártó, vagy a MAN gyártó leányvállalata által kiállított írásbeli igazolást kell Ajánlattevőnek Ajánlatkérő részére benyújtania, amely hitelt érdemlően igazolja azt, hogy Ajánlattevő hivatalos MAN szervizpartnernek (márkaszerviznek) minősül és ennek keretén belül jogosult gyári alkatrészek értékesítésére és beépítésére, valamint javítási és karbantartási szolgáltatások nyújtására. Az igazolásnak tartalmaznia kell az Ajánlattevő nevét, székhelyét, valamint azt, hogy MAN szervizpartnernek (márkaszerviznek) minősül. Ajánlattevőnek kell szervizpartnerségi jogosultsággal rendelkeznie, alvállalkozóval nem megvalósítható az igazolás abban az esetben, ha Ajánlattevő nem rendelkezik ilyen igazolással. Ajánlattevőnek az ajánlatában cégszerűen aláírt nyilatkozatban nyilatkoznia kell, hogy amennyiben a közbeszerzési eljárásban nyertesként kerül kihirdetésre, az eljárást megindító felhívásban előírt feltételeknek megfelelően legkésőbb a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fog MAN szervizpartnerségi (márkaszerviz) jogosultsággal, amely egyaránt vonatkozik az alkatrészekre és azok beépítésére, valamint a javítási, karbantartási szolgáltatásra. Közös ajánlattevők tekintetében elegendő, ha az egyik ajánlattevői tag rendelkezik szervizpartnerségi jogosultsággal. 3. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) rendelkeznie kell a műszaki leírásban meghatározott feladatok elvégzéséhez az 1/1990. (IX.29.) KHVM rendelet előírásai szerinti, érvényes működési engedéllyel rendelkező telephellyel, mely megfelel az alábbi feltételeknek: - minimum 200 m2 nagyságú, - minimum 3 gépjármű egyidejű beállását biztosító, legalább 2 álláson emelő berendezéssel ellátott zárt javítóállással felszerelt, és - ajánlattevő üzemeltetésében, vagy ajánlattevővel szerződéses jogviszonyban álló gazdasági társaság üzemeltetésében lévő 1 db hatósági műszaki vizsgaállomással, valamint - gépjármű javításra/karbantartásra vonatkozó érvényes engedéllyel rendelkező javítóműhely a garanciális időszakon belüli garanciális javítások elvégzésére. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy a gyártó által adott garanciális feltételek sérülése nélkül kell a garanciális javításokat elvégeznie. Nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a keretszerződés megkötésének az időpontjában be kell mutatnia a fent leírt műhely érvényes telephelyengedélyét , melyen szerepel a telepen végezhető ipari tevékenységek között a gépjárműjavítás, karbantartás kategória (TEÁOR:4520). Ajánlattevőnek az ajánlatában cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell benyújtania, melyben: - fel kell tüntetnie a javítóműhely nevét, címét és elérhetőségét, valamint a nyilatkozatból megállapíthatónak kell lennie, hogy Ajánlattevő és/vagy alvállalkozó rendelkezik minimum 1 javítóműhellyel az általa megpályázni kívánt részajánlat földrajzi térségében, megjelölve a telephely rendelkezésre állásának jogviszonyát (saját tulajdonú, bérelt, alvállalkozó által biztosított telephely, valamint nem saját tulajdonú telephely esetén csatolni szükséges a jogviszonyt alátámasztó okiratot egyszerű másolatban) - be kell mutatnia a megajánlott kelet-magyarországi régióban elhelyezkedő javítóműhely felépítését, leírását, melyből megállapítható, hogy a javítóműhely rendelkezik a fent leírt felszereltséggel és megfelel az előírt követelményeknek. Ajánlatkérő elvárása, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti munkák elvégzéshez használt és a fenti feltételeknek megfelelő telephely közúton mért távolsága a nagykanizsai mérnökségtől (8800 Nagykanizsa, Magyar u. 158.) legfeljebb 160 km legyen. Ajánlattevőnek ajánlata részeként csatolnia kell a nyomtatott útvonaltervet annak alátámasztására, hogy a megajánlott telephely a nagykanizsai mérnökségtől (8800 Nagykanizsa, Magyar u. 158.) burkolt, közforgalmi úton számítva legfeljebb 160 km-es távolságon belül helyezkedik el. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a 160 km feletti távolság (a nagykanizsai mérnökség és a megajánlott telephely között) az ajánlat érvénytelenségét eredményezi a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontja szerint. 4. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges: - garanciális szervizjoggal, - javítási technológia és gyári normaidők betartásához szükséges adatbázisok jogtiszta licenccel; - gyári alkatrész beazonosításához szükséges adatbázis jogtiszta licenccel ; - gyári diagnosztikai berendezéssel ; - javításokhoz és karbantartásokhoz szükséges gyári diagnosztikai műszerekkel és célszerszámokkal, gyártó által előírt mindennemű technikai hátérrel: karbantartási/javítási utasítások, diagnosztikai berendezés és az ahhoz tartozó naprakész szoftver, gyári előírásnak megfelelő kenőanyagok és folyadékok, típus specifikus célszerszámok. - Fődarabok emelésére alkalmas min. 2 tonna emelőképességű daruszerkezettel; - a gyártó által előírt típusú műszeres futómű állító berendezéssel; - a járművek hidraulikájának mérésére alkalmas - a gyártó által előírt -berendezéssel; - fékmérésre alkalmas haszongépjármű fékpaddal; - MAN tehergépjárművek hibakódjait beazonosítani képes hibakód kiolvasó készülékkel; - 1 db karosszéria fényező műhellyel, mely ajánlattevő és/vagy alvállalkozó üzemeltetésében van; Ajánlattevőnek az ajánlatában cégszerűen aláírt nyilatkozatban nyilatkoznia kell, hogy amennyiben a közbeszerzési eljárásban nyertesként kerül kihirdetésre, az eljárást megindító felhívásban előírt feltételeknek megfelelően legkésőbb a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fog a fenti felsorolásban előírt felszereltséggel és követelményekkel. 5. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkezni szükséges minimum 1 db, az alábbi kötelező felszereltséggel rendelkező szervizgépjárművel: • csillag-villáskulcs készlet • kettős, hajlított csillagkulcs készlet • fogókészlet, oldalcsípő fogó • csavarhúzó készlet • dugókulcs készlet • imbuszkulcs készlet • MAN tehergépjárművek hibakódjait beazonosítani képes hibakód kiolvasó készülék. A fent meghatározott alapfelszereltségi elvárásoknak való megfelelés vonatkozásában ajánlattevő a szakmai ajánlata részeként megajánlását alátámasztó nyilatkozatot köteles benyújtani.

Minőségi kritérium (név): Többlet szakszervizek száma a nyugat-magyarországi régióban (db, min. 0 db, max 4 db)
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Többlet szakszervizek száma a nyugat-magyarországi régióban (db, min. 0 db, max 4 db) AT-nek a Felolvasólapon azt kell feltüntetnie, hogy hány db többlet szakszerviz rendelkezésre állását tudja biztosítani a szerződés időtartama alatt a szerződés szerinti feladatok elvégzésére, amelyek rendelkeznek a Műszaki leírás II. pontjában előírt felszereltséggel. „Többlet szakszervizek száma a nyugat-magyarországi régióban (db, min. 0 db, max 4 db)” minőségi értékelési szempont esetében AK az abszolút értékelés módszerét alkalmazza, azaz az ajánlatok pontszáma skála rendszer alapján kerül megállapításra az alábbiak szerint: Többlet szakszervizek száma 0 db: 0 pont Többlet szakszervizek száma 1 db: 2,5 pont Többlet szakszervizek száma 2 db: 5 pont Többlet szakszervizek száma 3 db: 7,5 pont Többlet szakszervizek száma 4 db: 10 pont Non-stop (0-24 órás) szervizügyelet rendelkezésre állása (igen/nem) AT-nek a Felolvasólapon azt kell feltüntetnie, hogy képes-e biztosítani a tehergépjárművek meghibásodása esetén a hibabejelentés azonnali telefonos fogadását és az előállott hiba okának szakszemélyzet útján, azonnali kiszállással történő megállapítását, továbbá - amennyiben lehetséges - a helyszínen történő elhárítását (non-stop (0-24 órás) szervizügyelet). Amennyiben AT biztosítja non-stop (0-24 órás) szervizügyelet rendelkezésre állását, úgy AT 10 pontot kap, amennyiben AT nem biztosítja non-stop (0-24 órás) szervizügyelet rendelkezésre állását, úgy 0 pontot kap. Többlet szervizgépjárművek száma (db, min 0 db, max 2 db) Tekintettel arra, hogy a jelen beszerzés tárgyát képező szolgáltatásokkal érintett tehergépjárművek az ország egész területén használatban vannak, illetve a tehergépjárművek igénybevétele nagy, így előfordulhat egyszerre, egy időben több meghibásodás. Erre tekintettel ajánlatkérő azt kívánja értékelni, hogy AT hány db többlet szervizgépjárművet tud biztosítani az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumok előírt szervizgépjárművön felül, amellyel az előállott hiba okát szakszemélyzet útján, - amennyiben lehetséges - azonnali kiszállással meg tudja állapítani, továbbá - amennyiben lehetséges - a helyszínen el tudja hárítani. AT-nek a Felolvasólapon azt kell feltüntetnie, hogy hány db többlet szervizgépjárművet tud biztosítani a szerződés időtartama alatt a szerződés szerinti feladatok elvégzésére, amely rendelkezik a Műszaki leírás II. pontjában előírt felszereltséggel. AK 2 db-nál magasabb megajánlást is elfogad, azonban az értékelés során a 2 db-nál magasabb vállalást nem részesíti előnyben, vagyis AT 2 db-nál magasabb vállalása esetén (például 3 db) AK 2 db-ot vesz figyelembe, tehát az adott részszempontra adható maximális pontszámot (10) fogja kapni. Az ajánlatok pontszáma skála rendszer alapján kerül megállapításra az alábbiak szerint: Többlet szervizgépjárművek száma 0 db: 0 pont Többlet szervizgépjárművek száma 1 db: 5 pont Többlet szervizgépjárművek száma 2 db: 10 pont Az M/2. alkalmassági követelmény szerinti mennyiségi elváráson felüli szakemberek bevonása a szerződés teljesítésébe (fő, min. 0 fő, max. 2 fő) AT-nek a Felolvasólapon az M/2. alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelő többlet szakemberek számára (min. 0 fő – max. 2 fő) kell megajánlást tennie. Ezen értékelési szempontra az M/2. alkalmassági követelményben előírt végzettséggel, illetve képzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező többlet szakemberek számát kell feltüntetni az alkalmassági követelménynek való megfelelés keretében bemutatott szakemberen felül. A megajánlást egész számként, fő mértékegységben szükséges AT-nek megadnia a Felolvasólapon, valamint annak alátámasztására benyújtandó a szakember(ek) önéletrajza. Amennyiben AT a megajánlott M/2. alkalmassági minimumkövetelmény szerinti szakemberen felül (azon túli/további) M/2. alkalmassági követelményben előírt végzettséggel, illetve képzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező többlet szakemberrel nem rendelkezik, úgy a felolvasólapon feltüntetendő érték: 0 fő. AK 2 főnél nagyobb megajánlást is elfogad, azonban az értékelés során a 2 főnél nagyobb vállalást nem részesíti előnyben, vagyis AT a 2 főnél nagyobb vállalása esetén (például 2 fő) AK 2 főt vesz figyelembe, tehát az adott részszempontra adható maximális pontszámot (10) fogja kapni. Az ajánlatok pontszáma skála rendszer alapján kerül megállapításra az alábbiak szerint: Többlet szakemberek száma 0 db: 0 pont Többlet szakemberek száma 1 db: 5 pont Többlet szakemberek száma 2 db: 10 pont Szerelés rezsióradíja, ajánlattevő telephelyén (nettó Ft/óra): AT-nek megajánlást kell tennie a Felolvasólapon a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatás AT telephelyén történő elvégzésére nettó Ft/óra egységáron (azaz egy rezsióra díja nettó forintban) kifejezve. Az árat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban szükséges meghatározni. A szolgáltatás árába az egyes beszerelési/pótlási szolgáltatásokhoz felhasznált anyagok költségét (pl. segédanyagok, kenőanyagok) is bele kell építenie AT-nek. Kiszállási díj (nettó Ft/km): AT-nek megajánlást kell tennie a Felolvasólapon a közbeszerzés tárgya szerinti, valamennyi szolgáltatás elvégzéséhez szükséges kiszállás díjára nettó Ft/km egységáron (azaz egy kilométer kiszállás díja nettó forintban) kifejezve. Az árat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban szükséges meghatározni. AK felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés j) pontja alapján minden olyan ajánlatot, mely jelen értékelési szempont vonatkozásában nettó 300 Ft/km összeget meghaladó kiszállási díjat tartalmaz, érvénytelenné nyilvánít! Összesített alkatrészköltség (nettó Ft) Az AK által rendelkezésre bocsátott alkatrész ártáblában az árakat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban (nettó Ft-ban) szükséges meghatározni, így a Felolvasólapon az „Összesített alkatrészköltség” megajánlást is pozitív EGÉSZ számban (nettó Ft-ban) szükséges feltüntetni. AK nyomatékosan felhívja AT figyelmét, hogy a gyári alkatrészek összértékét értékeli, így azok összértékét kéri feltüntetni a Felolvasólapon.

Tétel azonosító száma: LOT-0002
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-12-04 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-12-04 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2026-12-04 11:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Teljes éves forgalom
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
P/1. Az 1. rész tekintetében Ajánlattevő alkalmas, amennyiben teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen eléri a 21 000 000,- Ft-ot, azaz huszonegymillió forintot. Az alkalmassági követelmény igazolása: P/1. Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja Ajánlattevő egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát Ajánlattevőnek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat az Ajánlatkérő 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az Ajánlatkérő köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőt –megfelelő határidő kitűzésével- felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. Ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb Ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására. AK 69. § szerinti külön felhívására benyújtani szükséges: Csatolni szükséges a cégszerűen aláírt nyilatkozatot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján, az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, attól függően, hogy gazdasági szereplő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét. Az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közül elegendő azon üzleti év/évek árbevételéről nyilatkozni, amellyel/amelyekkel a minimumkövetelménynek való megfelelést igazolni lehet. Ha Ajánlattevő a fenti adattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat megtétele nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett Ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(8) valamint (11) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmény előzetes igazolására vonatkozóan kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére. A gazdasági szereplő által az ajánlatban az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(6) szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az Ajánlatkérő figyelmen kívül hagyja, és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon gazdasági szereplő(k) tekintetében vonja be a bírálatba, amely gazdasági szereplő(ke)t Ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az gazdasági szereplő az igazolásokat korábban benyújtotta, az Ajánlatkérő nem hívja fel az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az Ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be – és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésében foglaltakra.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/1. Az 1. rész vonatkozásában Ajánlattevő alkalmas, amennyiben rendelkezik legalább az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban), összesen legalább 11 darab MAN tehergépjárművek javítására és/vagy karbantartására és alkatrészellátására vonatkozó összességében az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciával vagy olyan referenciával amennyiben bár szerződésszegés történt, de a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége a szerződést kötő másik fél által nem vitatottan nem áll fenn. Az alkalmassági követelmény igazolása: M/1. Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja Ajánlattevő egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát Ajánlattevőnek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat az Ajánlatkérő 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az Ajánlatkérő köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőt –megfelelő határidő kitűzésével- felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. Ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb Ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására. Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésében foglaltakra. AK 69. § szerinti külön felhívására benyújtani szükséges: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített MAN tehergépjármű javítása és/vagy karbantartása tárgyú szolgáltatások ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerinti formában igazolva, minimálisan az alábbi tartalommal: - a szerződést kötő másik fél megnevezése; - kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és/vagy e-mail és/vagy fax); - a szolgáltatás tárgyának ismertetése (olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen); - a referencia teljesítésének kezdő valamint befejező időpontja (év, hónap, nap pontossággal); - a teljesített, MAN tehergépjármű javítás és/vagy karbantartás szolgáltatás mennyiségi adatai (saját teljesítés mértéke a vizsgált időszak vonatkozásában). - nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. Az ajánlatkérő elfogadja azon megvalósult teljesítések igazolását is, amelyek esetén bár szerződésszegés történt, de a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége – a szerződést kötő másik fél által nem vitatottan – nem áll fenn. Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő, a részvételre jelentkező vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. AK az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során kizárólag a vizsgált időszak (az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három év) alatt teljesített (befejezett), de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során nem vehető figyelembe olyan szolgáltatás, amelynek teljesítése a vizsgált időszaknál korábbi időpontban fejeződött be. Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók. Ezen alkalmassági követelmény teljesülhet egy szerződésen belül, illetve több szerződés bemutatásával is. Több referencia bemutatása esetén, az előírt M/1 alkalmassági minimumkövetelményeknek a referenciák akkor felelnek meg, amennyiben a szolgáltatási feladathoz rendelt mennyiségeket együttesen lefedik.

Kiválasztási szempont: Technikusok vagy technikai szervek a munka elvégzéséhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/2. Az 1. rész vonatkozásában alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a teljesítésbe bevonni kívánt legalább 1 fő autószerelő vagy azzal egyenértékű végzettségű szakemberrel, aki rendelkezik MAN típusú tehergépjárművekre vonatkozó igazolt típusismerettel és azok karbantartása/javítása terén szerzett legalább 12 hónap szakmai tapasztalattal. Az M/2 és M/3. szakemberek között az átfedés nem megengedett, egy szakember csak egy pozícióra jelölhető. Az alkalmassági követelmény igazolása: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek (továbbiakban AT) az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, elektronikus formában rendelkezésre bocsátja. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján AK felhívja az AT figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: AK a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja az AT egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát AT-nek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, AK nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. AT az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az AK 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. AK felhívja AT figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t –megfelelő határidő kitűzésével- felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. AK hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésében foglaltakra. AK 69. § szerinti külön felhívására benyújtani szükséges: AT-nek csatolnia kell a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembernek (szervezetnek) a megnevezését, végzettsége illetve képzettsége, szakmai tapasztalat ismertetését, akit be kíván vonni a teljesítésbe. A szakember megnevezése: bemutatott szakemberekről szóló nyilatkozatnak (EKR-űrlap), a rendelkezésre állási nyilatkozatnak, a végzettség, az alkalmasság szerinti szakmai gyakorlat igazolása valamint a többlettapasztalat alátámasztása körében benyújtott dokumentumoknak egyértelműen, és összhangban egymással tartalmazniuk kell a szakember megnevezését. A végzettség igazolása: az oklevél/bizonyítvány/diploma egyszerű másolatának benyújtásával. Igazolt típusismeret igazolása: MAN tehergépjárművek javítására vonatkozó tanfolyam elvégzését tanúsító igazolás benyújtásával, vagy MAN tehergépjárművek javításában szerzett legalább 12 hónap szakmai gyakorlat igazolásával a lentiek szerint. A szakmai gyakorlat, azaz az alkalmassági követelményként előírt, 12 hónap MAN típusú tehergépjárművek javításában és/vagy karbantartásában szerzett gyakorlat igazolása: a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával. A becsatolt szakmai önéletrajzból az előírt alkalmassági minimumkövetelményként előírt szakirányú gyakorlatnak egyértelműen ki kell derülnie. A szakember gyakorlatát év és hónap formátumban kell megadni – azaz adott évet hónapokra bontottan kell bemutatni a szakmai gyakorlatára vonatkozóan, pl.: 2012. május - 2012. december = 8 hónap. Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi munkában is részt vett, úgy az egyes munkák során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem adható össze, vagyis egy évben maximum 12 hónap vehető figyelembe, függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több munkán is dolgozott, azaz AK az időben párhuzamos gyakorlati időtartamokat csak egyszer veszi figyelembe. AK nem egész hónapot nem vesz figyelembe. AK felhívja a figyelmet, hogy az alkalmasság körében előírt szakmai gyakorlat és az értékelés körében bemutatott többlettapasztalat ideje között nem lehet átfedés: a Kbt. 76.§ (6) bekezdés d) pontjára tekintettel az alkalmasság igazolása körében bemutatott szakmai gyakorlatot az értékelés körében nem lehet figyelembe venni. Kérjük tehát, hogy a szakmai önéletrajzban az alkalmasság körében előírt szakmai gyakorlatot mutassa be AT, a szakmai többlettapasztalatot részletesen bemutató nyilatkozaton pedig az értékelés körében figyelembe veendő többlettapasztalat alátámasztó. A szakember bevonásának igazolása: a „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” EKR űrlap és a szakember által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat benyújtásával igazolandó.

M/3. Az 1. rész vonatkozásában alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a teljesítésbe bevonni kívánt legalább 1 fő autóvillamossági szerelő vagy azzal egyenértékű végzettségű szakemberrel, aki rendelkezik MAN típusú tehergépjárművekre vonatkozó igazolt típusismerettel és azok karbantartása/javítása terén szerzett legalább 12 hónap szakmai tapasztalattal. Az M/2 és M/3. szakemberek között az átfedés nem megengedett, egy szakember csak egy pozícióra jelölhető. Az alkalmassági követelmény igazolása: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek (továbbiakban AT) az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, elektronikus formában rendelkezésre bocsátja. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján AK felhívja az AT figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: AK a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja az AT egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát AT-nek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, AK nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. AT az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az AK 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. AK felhívja AT figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t –megfelelő határidő kitűzésével- felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. AK hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésében foglaltakra. AK 69. § szerinti külön felhívására benyújtani szükséges: AT-nek csatolnia kell a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembernek (szervezetnek) a megnevezését, végzettsége illetve képzettsége, szakmai tapasztalat ismertetését, akit be kíván vonni a teljesítésbe. A szakember megnevezése: bemutatott szakemberekről szóló nyilatkozatnak (EKR-űrlap), a rendelkezésre állási nyilatkozatnak, a végzettség, az alkalmasság szerinti szakmai gyakorlat igazolása valamint a többlettapasztalat alátámasztása körében benyújtott dokumentumoknak egyértelműen, és összhangban egymással tartalmazniuk kell a szakember megnevezését. A végzettség igazolása: az oklevél/bizonyítvány/diploma egyszerű másolatának benyújtásával. Igazolt típusismeret igazolása: MAN tehergépjárművek javítására vonatkozó tanfolyam elvégzését tanúsító igazolás benyújtásával, vagy MAN tehergépjárművek javításában szerzett legalább 12 hónap szakmai gyakorlat igazolásával a lentiek szerint. A szakmai gyakorlat, azaz az alkalmassági követelményként előírt, 12 hónap MAN típusú tehergépjárművek javításában és/vagy karbantartásában szerzett gyakorlat igazolása: a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával. A becsatolt szakmai önéletrajzból az előírt alkalmassági minimumkövetelményként előírt szakirányú gyakorlatnak egyértelműen ki kell derülnie. A szakember gyakorlatát év és hónap formátumban kell megadni – azaz adott évet hónapokra bontottan kell bemutatni a szakmai gyakorlatára vonatkozóan, pl.: 2012. május - 2012. december = 8 hónap. Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi munkában is részt vett, úgy az egyes munkák során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem adható össze, vagyis egy évben maximum 12 hónap vehető figyelembe, függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több munkán is dolgozott, azaz Ajánlatkérő az időben párhuzamos gyakorlati időtartamokat csak egyszer veszi figyelembe. Ajánlatkérő nem egész hónapot nem vesz figyelembe. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az alkalmasság körében előírt szakmai gyakorlat és az értékelés körében bemutatott többlettapasztalat ideje között nem lehet átfedés: a Kbt. 76.§ (6) bekezdés d) pontjára tekintettel az alkalmasság igazolása körében bemutatott szakmai gyakorlatot az értékelés körében nem lehet figyelembe venni. Kérjük tehát, hogy a szakmai önéletrajzban az alkalmasság körében előírt szakmai gyakorlatot mutassa be Ajánlattevő, a szakmai többlettapasztalatot részletesen bemutató nyilatkozaton pedig az értékelés körében figyelembe veendő többlettapasztalat alátámasztó. A szakember bevonásának igazolása: a „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” EKR űrlap és a szakember által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat benyújtásával igazolandó.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg, és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását. Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdései irányadók. Közös ajánlattétel esetében az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2a) bek. szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot egyszerű elektronikus másolati formában, mely okiratnak ki kell terjednie arra, hogy az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő - a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az adott eljárás tekintetében; - és hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Az Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg, és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását. Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdései irányadók. Közös ajánlattétel esetében az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2a) bek. szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot egyszerű elektronikus másolati formában, mely okiratnak ki kell terjednie arra, hogy az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő - a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az adott eljárás tekintetében; - és hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Nyertes Ajánlattevő eseti megrendelésenként egy számla benyújtására jogosult. Nyertes Ajánlattevő az ellenszolgáltatás összegéről szóló számla benyújtására a szerződésszerű (hiba- és hiánymentes) részteljesítésének, azaz az eseti megrendelés szerződésszerű teljesítésének az Ajánlatkérő általi igazolását követően jogosult. A Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti szervezet a Kbt. 135. § (1) alapján a Szerződésben leírtak szerint, valamint a Kbt. 135. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az igazolt teljesítések után jogosult számlázásra, az eljárás lezárásaként megkötendő szerződésben foglalt feltételek szerint. Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően történik. Ajánlatkérő előleget, kötbért nem fizet, és semmiféle biztosítékot nem nyújt nyertes gazdasági szereplő részére.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Nyertes Ajánlattevő eseti megrendelésenként egy számla benyújtására jogosult. Nyertes Ajánlattevő az ellenszolgáltatás összegéről szóló számla benyújtására a szerződésszerű (hiba- és hiánymentes) részteljesítésének, azaz az eseti megrendelés szerződésszerű teljesítésének az Ajánlatkérő általi igazolását követően jogosult. A Kbt. 131. § (4) bekezdés szerinti szervezet a Kbt. 135. § (1) alapján a Szerződésben leírtak szerint, valamint a Kbt. 135. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az igazolt teljesítések után jogosult számlázásra, az eljárás lezárásaként megkötendő szerződésben foglalt feltételek szerint. Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően történik. Ajánlatkérő előleget, kötbért nem fizet, és semmiféle biztosítékot nem nyújt nyertes gazdasági szereplő részére.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás, és/vagy a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés teljesítése során a szolgáltatást nyújtó (nyertes ajánlattevő és alvállalkozó) a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, és a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990. (IX.29.) KHVM rendelet, a szakmai és etikai szabályok betartása mellett a legmagasabb minőség biztosításával köteles eljárni. A szerződés teljesítése során a szolgáltatást nyújtó (nyertes ajánlattevő és alvállalkozó) köteles betartani a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény, a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.24.) KöHÉM rendelet, valamennyi vonatkozó előírását. A szolgáltatást nyújtó (nyertes ajánlattevő és alvállalkozó) által meg kell felelnie a 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendeletben, valamint a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendeletben foglaltaknak.

Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
+ még 17
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Öntisztázás: a Kbt. 64. § (1)-(2) bekezdés alapján. A Kbt. 74. § (1) b) értelmében az AK-nek ki kell zárnia az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Előzetes igazolási mód (ajánlatban benyújtandó): A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1-4. § rendelkezései szerint kell igazolni. Az AT a Kr. 4. § (1) bekezdése alapján, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD) kitöltésével köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. A Kr. 3. § (3),(5) bekezdései alapján az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetek és a közös AT-k vonatkozásában, a nevükben eljárni jogosult képviselő külön-külön tölti ki az EEKD űrlapot az EKR rendszerben. A Kr. 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD űrlapon az AT-nek fel kell tüntetnie az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik. A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani az előírt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével. Igazolási mód (igazolásra felhívás esetén benyújtandó): AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okok igazolására felhívott Magyarországon letelepedett AT esetén a Kr. 4. §, a 8. §, illetve nem Magyarországon letelepedett AT esetén, a 4. §, a 10. § alapján kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kr. 12-14. § és 16. §-ban foglaltakra is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet - a Kbt. 3. § 10a. pontja szerinti „Átlátható gazdasági szereplő” fogalmára; - a Kbt. 69. § (15) bek. és - a 321/2025. (X.30.) Korm. rendelet 14. § (2) bek. foglaltakra. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT nyilatkozhat AK egy korábbi közbeszerzési eljárásában az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott igazolás figyelembevételéről. AK felhívja az AT figyelmét a Kbt. 62. § (7) bekezdésében és a Kr. 18. §-ában foglaltakra. Az ajánlatban AT-nek nyilatkoznia kell folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról, nemleges tartalom esetén is (EKR űrlap kitöltésével). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14605749244
Postacím: Fényes Elek Utca 7-13.
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Dr. Hajas Tünde
E-mail: hajas.tunde@kozut.hu📧
Telefon: +36 18199000📞
Fax: +36 18199540 📠
URL: http://kozut.hu🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002139102026🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002139102026🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.: Igen 1. Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására AK az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg. 2. Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) lefolytatásra kerülő eljárás,- így a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet) rendelkezései alkalmazandók. 3. Az EKR használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges, ami a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap webhelyen tehető meg. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (https://ujvilag.gov.hu/). A gazdasági szereplő a jelen közbeszerzési eljárás iránti érdeklődését - az EKR-ben való előzetes regisztrációt követően – kizárólag az EKR-en keresztül jelezheti. 4. A Kbt. 41/A. § (3) bekezdése valamint az 57. § (1) bekezdés b) pontja alapján, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. 5. Az eljárásban benyújtandó űrlapok: • Felolvasólap; • Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése tekintetében • Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében • Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében • Nyilatkozat Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján; • Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról; • Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés vonatkozásában; • Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdés vonatkozásában; • Nyilatkozat üzleti titokról; • Nyilatkozat bemutatott szakemberekről; • Orosz szankciós nyilatkozat; • Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum. 6. AT-nek a Felolvasólapon tett Összesített alkatrészköltség (nettó Ft) megajánlásának alátámasztásaként be kell nyújtania az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott, teljes körűen kitöltött ártáblázatot. 7. Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdései irányadók. 8. A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 13. §-ra tekintettel az AT ajánlatában (űrlapon) nyilatkozni köteles arról, hogy vele szemben van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás. 9. A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. 30. § (4) bekezdése alapján AK tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy AK jelen eljárás mindkét részében az alkalmassági feltételeket és azok igazolását a Közbeszerzési Hatóság által vezetett minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő „bronz” fokozatú ajánlattevői minőségben történő felvételhez szükséges követelményekhez képest: - a P/1. alkalmassági követelmény vonatkozásában szigorúbban határozza meg tárgyában és mértékében, - az M/1. alkalmassági követelmény vonatkozásában szigorúbban határozza meg tárgyában és mértékében, valamint - az M/2. és M/3. alkalmassági követelmény vonatkozásában szigorúbban határozza meg mind tárgyában, mind mértékben, mind típusában, figyelemmel arra, hogy olyan típusú alkalmassági követelményre vonatkozik, melynek megléte nem szükséges a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvételhez. 10. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza az eljárás egyik részében sem. 11. AK az eljárás megindításának dátumaként a 44/2015. (IX. 2.) MvM rendelet 1. § (1) és (4) bekezdése alapján a TED-en megjelent eljárást megindító hirdetmény BT-803 "E hirdetmény eSender általi feladásának dátuma" pontjában szereplő dátumot tekinti. 12. AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősül. Amennyiben AT nem minősül átlátható szervezetnek, úgy ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdése n) pontja alapján érvénytelennek minősül. 13. AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy vállalja az adott mérnökség által megvásárolt, és nem azonnal beépített, sérült vagy selejtes alkatrészek cseréjét. AT-nek nyertessége esetén legkésőbb a szerződéskötésre be kell mutatnia az alkatrész cserére vonatkozó eljárás menetét és annak időkorlátjait. AK a Kbt. 131. § (4) bek. alapján az eljárás nyertesének visszalépése esetén –az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel köti meg a szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezésben megjelölte. 14. AK felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a kommunikáció – a Kbt. 41/C. § (1) bek.-ben meghatározott kivételektől eltekintve – kizárólag az EKR-en keresztül történik. 15. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha bármely okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Kbt. 41/A. § (1) bek.ben meghatározottak szerint. 16. AT a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR rendszerben erre szolgáló funkciót alkalmaz. 17. Amennyiben valamely benyújtandó nyilatkozatra vonatkozóan AK nem bocsátott rendelkezésre űrlapot, akkor az AT-nek a benyújtandó nyilatkozat papír alapú példányának egyszerű elektronikus másolatát kell jelentkezésében benyújtania. Az ily módon az ajánlatban benyújtott (feltöltött) minden – az AT vagy alvállalkozó, vagy Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti szervezet által készített – dokumentumot a végén cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. 18. Az ajánlathoz csatolni kell (fel kell tölteni) a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) hatálya alá tartozó, ezért cégnek minősülő ajánlattevő, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet részéről az ajánlatban nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) közjegyzői aláírás hitelesítéssel ellátott cégaláírási nyilatkozatát (aláírási címpéldányát/címpéldányait) vagy ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által a Ctv. 9. §-a szerint ellenjegyzett aláírás mintáját egyszerű másolatban.) 19. A keretszerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőnek (nyertes ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) a szerződés tárgya szerinti feladatok ellátására vonatkozó teljes körű (valamennyi, a tevékenységgel okozati összefüggésben álló kárra kiterjedő) felelősségbiztosítási szerződéssel kell rendelkeznie. A felelősségbiztosítási fedezetek (általános, szolgáltatói) minimálisan elvárt kártérítési limitje 50.000.000 Ft/év, azaz ötvenmillió forint/év. Ajánlatkérő elfogadja ugyanazon biztosítási kötvény benyújtását valamennyi ajánlati rész vonatkozásában, amennyiben a fent előírt minimum kárösszeget fedezi. Fentiek értelmében tehát több közbeszerzési részre történő ajánlattétel esetén is elegendő felelősségbiztosításnak legalább 50.000.000 Ft/év fedezettel rendelkeznie. A felelősségbiztosításnak ki kell terjednie a Nyertes Ajánlattevő tevékenységével közvetlenül, vagy közvetetten okozott károk megtérítésére. A felelősségbiztosításnak tartalmaznia kell az Alvállalkozók által okozott károk fedezetét is. A Vállalkozó a fedezetigazolás megküldését a biztosítási díjfizetés, díjrendezettség üteme szerint vállalja (negyedéves, féléves, éves), a szerződés teljes tartama alatt. 20. A szerződéses biztosítékok részletes feltételeit a Szerződéstervezet tartalmazza. 21. AK a közbeszerzési eljárás megindítását megelőzően, annak előkészítése során előzetes piaci konzultációt folytatott le, elérhetősége: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001967292026. 22. Jelen közbeszerzési eljárás a Magyar Közút Nonprofit Zrt., mint Ajánlatkérő igénye alapján, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt., mint Lebonyolító által kerül lefolytatásra. Az eljárás során az EKR-ben történő kommunikáció és a kapcsolattartás a TED-en megjelent eljárást megindító hirdetményben, a Lebonyolító kapcsolattartójaként megjelölt személyen keresztül történik. Jelen felhívásban minden, az Ajánlatkérő részéről megfogalmazott előírás az eljárásban a Lebonyolítón keresztül érvényesül, továbbá minden olyan esetben, ahol jelen felhívás illetve a Közbeszerzési Dokumentumok az Ajánlatkérő felé történő benyújtási kötelezettséget ír elő, az a Lebonyolítón keresztül valósul meg. 23. Az Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárás előkészítése során megvizsgálta a közbeszerzésekben alkalmazandó környezetvédelmi követelményekről szóló 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) legutóbbi módosításaival bevezetett, az „első az energiahatékonyság” elvére vonatkozó kötelezettségek érvényesíthetőségét. Ajánlatkérő megállapította, hogy a beszerzés tárgya (MAN) tehergépjárművek állagmegóvása, kötelező szervize és javítása, nem pedig új eszközök, járművek vagy berendezések beszerzése. A járművek meglévő műszaki paraméterei és energiafogyasztási tulajdonságai a gyártási specifikáció által meghatározottak, azokat a karbantartási művelet érdemben javítani (felülmúlni) nem tudja, csupán a gyári alapérték szintjén tartani. Egyedi műszaki alternatívák előírása veszélyeztetné a közlekedésbiztonságot, emellett aránytalan terhet jelentene. Mindezek alapján a beszerzés tárgyára tekintettel külön energiahatékonysági bírálati szempont vagy specifikus műszaki kötelezettség alkalmazása nem indokolt. Tekintettel arra, hogy a felújítási/javítási műveletek során a gyári specifikációknak, technológiáknak és a közlekedésbiztonsági előírásoknak megfelelő alkatrészek beépítése kötelező, az elvégzett munkafolyamatokra közvetlen számszerűsíthető energiahatékonysági minimumkövetelmény meghatározása nem értelmezhető és műszakilag nem kivitelezhető.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § alapján.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 215-770654 (2026-11-03)