Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. a felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévő SAS szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások beszerzésére. Ajánlatkérő a beszerzendő licenceket és nyújtandó szolgáltatásokat általánosságban a „termék” kifejezéssel hivatkozza az eljárás során. Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes terméklistáját a műszaki leírás szerinti 710 db árlista sor képezi. A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a versenyújranyitások vagy közvetlen megrendelések [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra. Ld. még a közbeszerzési dokumentumokban!
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-11-20.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-10-19.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-10-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001437762023
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. a felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévő SAS szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások beszerzésére. Ajánlatkérő a beszerzendő licenceket és nyújtandó szolgáltatásokat általánosságban a „termék” kifejezéssel hivatkozza az eljárás során. Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes terméklistáját a műszaki leírás szerinti 710 db árlista sor képezi. A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a versenyújranyitások vagy közvetlen megrendelések [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra. Ld. még a közbeszerzési dokumentumokban!
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. a felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévő SAS szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások beszerzésére. Ajánlatkérő a beszerzendő licenceket és nyújtandó szolgáltatásokat általánosságban a „termék” kifejezéssel hivatkozza az eljárás során. Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes terméklistáját a műszaki leírás szerinti 710 db árlista sor képezi. A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a versenyújranyitások vagy közvetlen megrendelések [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra. Ld. még a közbeszerzési dokumentumokban!
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások📦
További CPV-kód: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
II.2.4) pont folytatása:
- A KM időbeli hatályának utolsó (a szerződés teljesítési időszakot követő) időszaka az ún. elszámolási időszak, amely a keretmegállapodásban nyertes ajánlattevők (Szállítók) és az Ajánlatkérő (Beszerző) közötti végső elszámolást szolgálja. Ennek időtartama 3 hónap a teljesítési időszak végétől.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 7 150 000 000 HUF 💰
Rövid leírás:
1. SAS szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó emelt szintű konzultációs terméktámogatási szolgáltatások nyújtására vonatkozó 1 db ellátási csomag, a műszaki leírásban előírtak és az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által rendelkezésre bocsátott közbeszerzési dokumentumok (s annak részét képező .xlsx fájl) szerint (keretösszeg: 5 500 000 000 Ft). A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a KM megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető. (A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége a versenyújranyitások vagy közvetlen megrendelések során kerül meghatározásra.) Valamennyi (710 db) árlista sorra kötelező az ajánlattétel. Ajánlattevőnek a megajánlott licencek vonatkozásában terjesztési (licencbeadási) joggal kell rendelkeznie. Egyenértékű megajánlás esetén ismertetni kell, hogy hogyan biztosított az Érintett Szervezeteknél meglévő SAS szoftverlicencek elvégzése.

Egyenértékűség:
Az egyenértékűség feltétele:
- Szoftverlicencek esetén egyenértékű a termék, ha az ajánlattevő által igazolható, hogy a szoftverlicenc az Érintett Szervezetek által használt, meglévő szoftver- és hardverkörnyezetbe teljeskörűen, egyéb eszközök, fejlesztések, szolgáltatások igénybevétele nélkül beilleszthető és működőképes.

A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a KM megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető. (A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége a verseny újranyitások vagy közvetlen megrendelések során kerül meghatározásra.)

2. A részekre történő ajánlattétel biztosítása nem lehetséges, tekintettel arra, hogy az Érintett Szervezeteknél rendelkezésre álló SAS szoftverlicenc-fajták és támogatási igények sokféle kombinációja nem teszi lehetővé a licencek és terméktámogatási szolgáltatások megbontását, továbbá az a központosított közbeszerzés szállítója által működtetendő ügyfélkiszolgálási modell szempontjából gazdaságilag is észszerűtlen lenne. Továbbá jelen közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására.

3.Az eljárás több ajánlattevővel történő keretmegállapodás megkötésére irányul. [Kbt.104.§ (3)] Az egyedi szerződések megkötésére a Kbt.105.§ (2) bek.b) pontja szerint kerülhet sor.
4.AK alkalmazza a Kbt.81.§ (5) bekezdését. A Kbt.81.§ (5) bek. alapján AK az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban (továbbiakban: EEKD) foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el. AK a keretszám szerinti legkedvezőbb és az azt követő további 4 legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevő vonatkozásában végzi el a bírálatot.

5.AK a Kbt.76.§ (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termék felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását jelen esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja [Kbt. 76. § (5) bekezdés]. Az összehasonlítás alapját az ajánlattevő által a 710 terméksorra megajánlott ÁFA nélkül számított összesített ajánlati ár képezi.

Valamennyi árlista sorra kötelező az ajánlattétel. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a tételes árlistában szereplő szolgáltatások ellenértéke egyetlen tétel esetében sem lehet 0 (nulla) Ft, tekintettel arra, hogy a Kbt. 3. § 24. pontja alapján jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötendő közbeszerzési szerződés visszterhes szerződés.

6.AK a Kbt.75.§ (6) bek. alapján megadja, hogy a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban alkalmazza a Kbt.75.§(2) bek. e) pontját. Továbbá Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 104. § (5) bekezdésében foglaltak alapján eredménytelennek nyilvánítja, amennyiben csak egy érvényes ajánlatot nyújtottak be.

7.A megkötendő keretmegállapodás alapján nem történhet alkalmazásfejlesztés, tekintettel arra, hogy jelen közbeszerzési eljárásnak az nem tárgya.
8. A keretmegállapodás alapján megvalósuló beszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ez esetben az Érintett Szervezet köteles a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában, vagy a közvetlen megrendelésben ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.

9. A keretmegállapodás II.2.7) pontban megadott maximális időtartama az alábbiak szerinti:
- A KM hatályba lépését követő 24 hónap a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka, mely időszak alatt van lehetőség a keretmegállapodás keretösszege erejéig a versenyújranyitás megindítására, vagy közvetlen megrendelésre, s annak eredményeképpen a szerződés megkötésére, illetve ezek teljesítésére. A keretmegállapodás alapján nem indítható meg olyan versenyújranyitás, nem igazolható vissza olyan megrendelés, továbbá nem köthető meg olyan szerződés, amely a keretmegállapodás keretösszegének túlteljesítését eredményezné.

- Ajánlatkérő döntése alapján a keretmegállapodás a szerződéskötési időszak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható azzal, hogy a meghosszabbítás miatti keretösszeg-emelkedés nem lehet több, mint a keretösszeg 30%-a. A 6 hónapos hosszabbítás a szerződéskötési időszak meghosszabbodását eredményezi.

- Amennyiben az egyedi szerződések összértéke eléri a keretösszeget (meghosszabbítás esetén a keretösszeg-emelkedéssel számított keretösszeget értve ezen), úgy a szerződéskötési időszak megszűnik.
- A KM időbeli hatálya szerződéskötési, szerződés teljesítési, és elszámolási időszakra tagolódik.
- A szerződés teljesítési időszak, amely a szerződéskötési időszak lejártától számított 12 hónap időtartamú. Ezen időszak alatt új versenyújranyitás, közvetlen megrendelés nem indítható, szerződés nem köthető. A szerződés teljesítési időszak a szerződéskötési időszakban megkötött szerződések teljesítésére, illetve a megkezdett teljesítések befejezésére szolgál.

folyt.: II.2.14) pontban
Becsült érték héa nélkül: 7 150 000 000 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
AK döntése alapján a KM a 24 hónapos szerződéskötési időtartam alatt 1 alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható, és a keretösszeg 30 %-kal növelhető. (Lásd KM-tervezet).
A keretmegállapodás időbeli hatálya az alábbi időszakokból áll, erről részletesen a keretmegállapodás rendelkezik:
Szerződéskötési időszak: ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére és teljesítésére, valamint ezen időszak időtartama hosszabbítható meg legfeljebb 6 hónappal (24+6 hónap).
Szerződés teljesítési időszak: ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség (12 hónap).
Elszámolási időszak: ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti - a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló - elszámolás történik (3 hónap)
A lehetőségek leírása:

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Uniós finanszírozás esetén az Érintett Szervezet köteles a KM alapján megküldött felhívásban/megrendelésben megjelölni az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatokat.
További információk:
II.2.4) pont folytatása:
- A KM időbeli hatályának utolsó (a szerződés teljesítési időszakot követő) időszaka az ún. elszámolási időszak, amely a keretmegállapodásban nyertes ajánlattevők (Szállítók) és az Ajánlatkérő (Beszerző) közötti végső elszámolást szolgálja. Ennek időtartama 3 hónap a teljesítési időszak végétől.
- A KM időbeli hatályának utolsó (a szerződés teljesítési időszakot követő) időszaka az ún. elszámolási időszak, amely a keretmegállapodásban nyertes ajánlattevők (Szállítók) és az Ajánlatkérő (Beszerző) közötti végső elszámolást szolgálja. Ennek időtartama 3 hónap a teljesítési időszak végétől.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Öntisztázás: a Kbt.64.§(1)-(2) bek. alapján.
A Kbt. 74.§(1) b) értelmében az AK-nek ki kell zárnia az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Előzetes igazolási mód (ajánlatban benyújtandó):
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1-4.§ rendelkezései szerint kell igazolni.
Az AT és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése alapján, az EEKD kitöltésével köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt.62.§ (1)-(2) bekezdésének hatálya alá.
A Kr. 3.§ (3),(5) bekezdései alapján az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetek és a közös AT-k vonatkozásában, a nevükben eljárni jogosult képviselő külön-külön tölti ki az EEKD űrlapot az EKR rendszerben.
A Kr. 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD űrlapon az AT-nek fel kell tüntetnie az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani az előírt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.

A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT a Kbt.67.§ (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével.
Igazolási mód (igazolásra felhívás esetén benyújtandó):
AK által a Kbt.69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okok igazolására felhívott Magyarországon letelepedett AT esetén a Kr. 4. §, a 8. § és 9. § b) pont, illetve nem Magyarországon letelepedett AT esetén, a 4. §, a 10. § és a 11. § b) pont alapján kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kr. 12-14. § és 16. §-ban foglaltakra is.

A Kbt.69. § (11a) bekezdése alapján AT nyilatkozhat AK egy korábbi közbeszerzési eljárásában az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott igazolás figyelembevételéről.
AK felhívja az AT figyelmét a Kbt. 62. § (7) bekezdésében és a Kr.18. §-ában foglaltakra.
Az ajánlatban AT-nek nyilatkoznia kell folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról, nemleges tartalom esetén is (EKR űrlap kitöltésével). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem határoz meg a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alkalmassági követelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmassági feltételnek való megfelelés ellenőrzését AK 2 körben végzi: 1. körben az EEKD alapján; 2. körben a KR. szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt.69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívott gazdasági szereplők által benyújtott igazolások alapján.

Ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a KR. 5.§ (1) bekezdése értelmében az EEKD benyújtásával igazolja előzetesen az alkalmassági feltételeknek való megfelelést. Ajánlatkérő a KR. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát azzal, hogy gazdasági szereplőnek elegendő az EEKD IV. részének „α” (alfa) szakaszát kitölteni. Felhívjuk a figyelmet a KR. 3. §-ában foglaltakra.

M1 A KR. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján az ajánlatkérő által a Kbt.69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek be kell nyújtani azoknak a szakembereknek a megnevezését, képzettségük és jogviszonyuk ismertetését tartalmazó nyilatkozatot, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A megjelölt szakemberek vonatkozásában nyújtsa be a képzettséget (szakmai minősítést) igazoló okirat(ok) egyszerű másolatát, vagy adott esetben szakmai önéletrajzot. Az önéletrajzban a szakmai tapasztalatot év, hónaptól év, hónapig terjedő bontásban kell feltüntetni olyan részletességgel, hogy abból kétséget kizáróan megállapítható legyen az alkalmassági minimumkövetelményként előírt szakmai tapasztalat hónapokban megadott mértéke. Az időben párhuzamos gyakorlati idők a bemutatott szakember tapasztalati idejébe csak egyszer számítanak bele. A szakmai önéletrajzban feltüntetett minden naptári hónap egész hónapként kerül figyelembevételre.

Továbbá csatolni szükséges a szakember végzettségét, képzettségét igazoló okiratot egyszerű másolatban. Továbbá a megjelölt szakember(ek) vonatkozásában csatolandó a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozata az ajánlatkérő adatkezelési tájékoztatójának megismeréséről, továbbá a teljesítés során történő rendelkezésre állásáról.

Ajánlattevőnek a műszaki-szakmai alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt.65.§, 67.§ és 69.§-ában valamint a KR. 21. §-ában foglaltak alapján kell eljárnia. Az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet vonatkozásában felhívjuk a figyelmet a Kbt. 65. § (12) bekezdésére. A Kbt.69. § (4) bekezdésben foglaltak alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. Az alkalmasság a Kbt.65. § (6), (7), (9), (11) bekezdései szerint is igazolható. A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból egyértelműen ki kell derülni az előírt alkalmassági minimum követelményeknek történő megfelelésnek. A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, továbbá szintén elegendő, ha az alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők egyike felel meg. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1. Alkalmatlan ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő, SAS Certified Base Programmer minősítéssel vagy legalább 1 fő, 3 (vagy annál több) éves (36 hónap) SAS termékbevezetéssel kapcsolatos projektvezetési/vezető tanácsadói tapasztalattal rendelkező szakemberrel a közbeszerzési projektirodai feladatok támogatásához.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK a Kbt. 134.§ (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint 5 000 000 Ft adatszolgáltatási biztosítékot kér. Az egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket, valamint az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a KM tartalmazza.

Vonatkozó jogszabályok különösen: Kbt.; 2007. évi CXXVII. tv; 2013. évi V. tv; 2017. évi CL tv; 2011. évi CXCV. tv; DKÜ Kr.; 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR Kr.); 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet; 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet; 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet.
Az ajánlati (egység)ára(ka)t nettó HUF-ban kell megadni. Árfolyamkövetés: AK az AT-i árképzési kockázat csökkentése, és ennek eredményeképpen a minél alacsonyabb ajánlati árak elérése érdekében az AT által benyújtott ajánlati egységárak meghatározott referenciadevizához - amely EUR - kapcsolt árfolyamkövetését írja elő a KM-tervezetben foglaltak szerint. Az ajánlattételkor alkalmazandó EUR/HUF árfolyamot az AK kiegészítő tájékoztatás keretében megadja a felhívás feladásának napját megelőző hónapra vonatkozóan, az MNB által közzétett havi átlagos deviza árfolyamával egyező értékben.

Késedelmi kötbér mértéke: a késedelem 1-10. napja alatt napi 0,5%, a késedelem 11. naptól napi 1% mértékű. A késedelemi kötbér maximális mértéke 20%. Hibás teljesítési kötbér maximális mértéke 20%.
Meghiúsulási kötbér mértéke: 25%.
Részletes előírások a KD-ban.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 5
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-11-20 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: Az ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben (https://ekr.gov.hu/). Az elektronikus bontás szabályait az Kbt. 68. § (1b) bekezdése tartalmazza.
További információk: Irányadó az EKR Kr.15. § (2)-(3), illetve a Kbt. 68. §-a.
1. A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:

- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont…
… ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu) a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoztatásnak az Ajánlatkérő által működtetett Digitális Közbeszerzési Rendszeren (DKR), valamint a https://dkuzrt.hu oldalon történő közzétételéig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak.
… eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő ¬7/2023-es felhívása szerinti határidőig [a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló tájékoztatásnak Ajánlatkérő által működtetett Digitális Közbeszerzési Rendszeren (DKR), valamint a https://dkuzrt.hu oldalon történő közzétételéig], és az abban foglaltak szerint a keretmegállapodás vonatkozásában önként csatlakoztak.
2. Minden kommunikáció és az ajánlatok benyújtása is az EKR-ben (ekr.gov.hu) történik figyelemmel a Kbt. 40.§(1) bek.-ben foglaltakra. Az EKR használatához az EKR Kr. 6.§-a szerinti regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását - a 13/2021. (XI.29.) MvM rendelet alapján - az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (http://ujvilag.gov.hu). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas.

3. Az AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat képviseleti jogának és a közös AT-kre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 35.§(2a) bekezdése alapján vizsgálja.
4. A KM alapján az egyedi szerződések megkötésére a Kbt. 105.§ (2) bekezdés b) pontjában foglalt módon kerülhet sor.
5. AK AT és a közös ajánlatot tevő nyertesek részére gazdálkodó szervezet létrehozását nem teszi lehetővé.
6. AK a Kbt. 65.§ (1) bekezdése alapján gazdasági és pénzügyi alkalmasságra vonatkozó alkalmassági feltételt nem ír elő.
7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell (Közös) AT nyilatkozatát a Kbt.66.§(2) és a Kbt.67.§(4) szerint. AK előírja a Kbt.66.§(6), Kbt. 65.§(7) szerinti információk ajánlatban történő feltüntetését (nemleges nyil. esetén is). A Kbt. 66.§(5) alapján a Kbt.68.§(4) szerinti információkat tartalmazó felolvasólapot szükséges csatolni, a Kbt.41/A. § alapján, elektronikus űrlap kitöltésével. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT, közös AT-k esetében a képviseleti jogosultság igazolására vonatkozó dokumentumokat a KD-ban részletezettek szerint. AK felhívja a figyelmet a Ptk. 3:30.§(3)-ban és a Közbeszerzési Döntőbizottság D.27/2021. sz. határozatában foglaltakra.

8. AK a Kbt.71.§-a szerint biztosít hiánypótlást, figyelembe véve az EKR Kr. 11.§ (2) és (3) bekezdéseit. A Kbt. 71.§ (6) esetén (korábban nem szereplő gazdasági szereplő bevonása) AK teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít.
9. A Kr. 30.§ (4) bek.-ben foglaltakra tekintettel felhívjuk a figyelmet, hogy az AK az alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a felhívás III. 1.3) M1 pontjában.
10. A szerződés aláírásakor nyilatkozni kell a megajánlott szoftverlicencek terjesztési (licencbeadási) jogának meglétéről. Egyenértékű megajánlás esetén ismertetni kell, hogy hogyan biztosított az Érintett Szervezeteknél meglévő SAS szoftverlicencek terjesztési (licencbeadási) joga.

11. FAKSZ neve és lajstromszáma, dr. Varga Dzsenifer 01330, dr. Kovács Anita 01415.
12. AK ajánlati biztosíték nyújtását nem írja elő.
13. A KM hatálya alatti beszerzések finanszírozásához szükséges fedezet a központosított közbeszerzés Érintett Szervezetei költségvetésében áll rendelkezésre, kivéve a Kbt.53.§ (6)bek.-ben foglalt, EU támogatásra irányuló pályázat benyújtása esetében.

14. AK a felhívás IV.2.6) pontjában az ajánlattételi határidő lejártától számítottan 60 napot ért.
15. Az ajánlatot az EKR által biztosított űrlapok kivételével.pdf; .doc; .docx; .gif; .jpeg; .jpg; .tif; .png; .zip; .xls; .xlsx; .odt; .odf formátumban kell benyújtani. A részletes ajánlatot tartalmazó terméklista (szerkeszthetően) csak .xlsx formátumban nyújtandó be, a rendelkezésre bocsátott részletes ajánlat sablon szerint! A Kbt.41/A.-41/B.§ alapján a benyújtandó elektronikus dokumentumokkal kapcsolatos részletes műszaki, tartalmi és formai követelményeket a KD tartalmazza.

16. AK az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok mellett további nyilatkozatmintákat bocsát az AT-k rendelkezésére ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ezen minták (tehát az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok melletti további nyilatkozatminták) használata nem kötelező, mert az AT-k saját nyilatkozatmintáit is jogosult használni. AK a nyilatkozatmintákban adott esetben meglévő elírások, illetve inkonzisztenciák tekintetében nem vállal felelősséget.

17. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar. AK csak a magyar nyelvű, vagy magyar nyelvre lefordított iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe az ajánlatok elbírálása és értékelése során. AK a Kbt.47.§ (2) alapján a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi fordítását is elfogadja, AT nem köteles a 24/1986.(VI. 26.)MT rendelet szerinti - az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda által készített - hiteles fordítás készíttetésére. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. A fordítás tartalmának helyességéért AT felel. AT-nek nyilatkoznia kell a fordítás megfelelőségéről. AK elfogadja az eredetileg 2 nyelven készült nyilatkozatokat, iratokat, igazolásokat is, amennyiben az egyik magyar nyelven készült.

18. Kbt.73.§(5): AK a KD-ban közli azon szervezetek nevét, amelyektől AT tájékoztatást kaphat a Kbt.73.§(4) szerinti követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni.
19. Felhívásban, KD-ben valamennyi órában megadott határidő alatt az EKR rendszerideje értendő.
21. (Közös) AT-(k)nek az ajánlatban nyilatkoznia/nyilatkozniuk kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában. Részletesen a KD-ban, Nyilatkozatmintákban.

22. A karakterkorlátra tekintettel a KD további előírásokat tartalmaz.
23. A keretmegállapodást kötött Ajánlattevőknek a KM kötési feltételeként nyilatkozniuk kell, hogy átlátható szervezetnek minősülnek.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. §-a szerint.
Amennyiben az AT úgy véli, hogy hivatali visszásságra került sor, panaszt tehet az európai ombudsmannál attól a naptól számított 2 éven belül, hogy a panaszra okot adó tényről tudomást szerzett (lásd a http://www.ombudsman.europa.eu oldalon). A benyújtott panasz nem eredményezi sem a fellebbezési időszak meghosszabbítását, sem új időszak megnyitását.

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 205-645458 (2023-10-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Meglévő SAS licencek megújítása, támogatása_SAS23
Hivatkozási szám: EKR001437762023
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. a felhívás VI.3) 1. pontját!(BT-300)] meglévő SAS szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások beszerzésére. Ajánlatkérő a beszerzendő licenceket és nyújtandó szolgáltatásokat általánosságban a „termék” kifejezéssel hivatkozza az eljárás során. Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes terméklistáját a műszaki leírás szerinti 710 db árlista sor képezi. A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a versenyújranyitások vagy közvetlen megrendelések [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra. Ld. még a közbeszerzési dokumentumokban!

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások📦
Becsült érték héa nélkül: 7 150 000 000 HUF 💰
Az uniós alapok azonosítója: Uniós finanszírozás esetén az Érintett Szervezet köteles a KM alapján megküldött felhívásban/megrendelésben megjelölni az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatokat.
Leírás
Belső azonosító: EKR001437762023/1
Cím: Meglévő SAS licencek megújítása, támogatása _SAS23
A beszerzés leírása:
1. SAS szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó emelt szintű konzultációs terméktámogatási szolgáltatások nyújtására vonatkozó 1 db ellátási csomag, a műszaki leírásban előírtak és az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által rendelkezésre bocsátott közbeszerzési dokumentumok (s annak részét képező .xlsx fájl) szerint (keretösszeg: 5.500.000.000 Ft). A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a KM megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető. (A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége a versenyújranyitások vagy közvetlen megrendelések során kerül meghatározásra.) Valamennyi (710 db) árlista sorra kötelező az ajánlattétel. Ajánlattevőnek a megajánlott licencek vonatkozásában terjesztési (licencbeadási) joggal kell rendelkeznie. Egyenértékű megajánlás esetén ismertetni kell, hogy hogyan biztosított az Érintett Szervezeteknél meglévő SAS szoftverlicencek elvégzése.
Egyenértékűség:
Az egyenértékűség feltétele:
- Szoftverlicencek esetén egyenértékű a termék, ha az ajánlattevő által igazolható, hogy a szoftverlicenc az Érintett Szervezetek által használt, meglévő szoftver- és hardverkörnyezetbe teljeskörűen, egyéb eszközök, fejlesztések, szolgáltatások igénybevétele nélkül beilleszthető és működőképes.
A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a KM megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető. (A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége a verseny újranyitások vagy közvetlen megrendelések során kerül meghatározásra.)
2. A részekre történő ajánlattétel biztosítása nem lehetséges, tekintettel arra, hogy az Érintett Szervezeteknél rendelkezésre álló SAS szoftverlicenc-fajták és támogatási igények sokféle kombinációja nem teszi lehetővé a licencek és terméktámogatási szolgáltatások megbontását, továbbá az a központosított közbeszerzés szállítója által működtetendő ügyfélkiszolgálási modell szempontjából gazdaságilag is észszerűtlen lenne. Továbbá jelen közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására.
3.Az eljárás több ajánlattevővel történő keretmegállapodás megkötésére irányul. [Kbt.104.§ (3)] Az egyedi szerződések megkötésére a Kbt.105.§ (2) bek.b) pontja szerint kerülhet sor.
4.AK alkalmazza a Kbt.81.§ (5) bekezdését. A Kbt.81.§ (5) bek. alapján AK az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban (továbbiakban: EEKD) foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el. AK a keretszám szerinti legkedvezőbb és az azt követő további 4 legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevő vonatkozásában végzi el a bírálatot.
5.AK a Kbt.76.§ (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termék felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását jelen esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja [Kbt. 76. § (5) bekezdés]. Az összehasonlítás alapját az ajánlattevő által a 710 terméksorra megajánlott ÁFA nélkül számított összesített ajánlati ár képezi.
Valamennyi árlista sorra kötelező az ajánlattétel. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a tételes árlistában szereplő szolgáltatások ellenértéke egyetlen tétel esetében sem lehet 0 (nulla) Ft, tekintettel arra, hogy a Kbt. 3. § 24. pontja alapján jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötendő közbeszerzési szerződés visszterhes szerződés.
6.AK a Kbt.75.§ (6) bek. alapján megadja, hogy a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban alkalmazza a Kbt.75.§(2) bek. e) pontját. Továbbá Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 104. § (5) bekezdésében foglaltak alapján eredménytelennek nyilvánítja, amennyiben csak egy érvényes ajánlatot nyújtottak be.
7.A megkötendő keretmegállapodás alapján nem történhet alkalmazásfejlesztés, tekintettel arra, hogy jelen közbeszerzési eljárásnak az nem tárgya.
8. A keretmegállapodás alapján megvalósuló beszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ez esetben az Érintett Szervezet köteles a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában, vagy a közvetlen megrendelésben ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.
9. A keretmegállapodás II.2.7) pontban (BT36) megadott maximális időtartama az alábbiak szerinti:
- A KM hatályba lépését követő 24 hónap a keretmegállapodás szerződéskötési időszaka, mely időszak alatt van lehetőség a keretmegállapodás keretösszege erejéig a versenyújranyitás megindítására, vagy közvetlen megrendelésre, s annak eredményeképpen a szerződés megkötésére, illetve ezek teljesítésére. A keretmegállapodás alapján nem indítható meg olyan versenyújranyitás, nem igazolható vissza olyan megrendelés, továbbá nem köthető meg olyan szerződés, amely a keretmegállapodás keretösszegének túlteljesítését eredményezné.
- Ajánlatkérő döntése alapján a keretmegállapodás a szerződéskötési időszak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható azzal, hogy a meghosszabbítás miatti keretösszeg-emelkedés nem lehet több, mint a keretösszeg 30%-a. A 6 hónapos hosszabbítás a szerződéskötési időszak meghosszabbodását eredményezi.
- Amennyiben az egyedi szerződések összértéke eléri a keretösszeget (meghosszabbítás esetén a keretösszeg-emelkedéssel számított keretösszeget értve ezen), úgy a szerződéskötési időszak megszűnik.
- A KM időbeli hatálya szerződéskötési, szerződés teljesítési, és elszámolási időszakra tagolódik.
folyt. II.2.14) pontban (BT300)

II.2.4) pont folytatása (BT24):
- A szerződés teljesítési időszak, amely a szerződéskötési időszak lejártától számított 12 hónap időtartamú. Ezen időszak alatt új versenyújranyitás, közvetlen megrendelés nem indítható, szerződés nem köthető. A szerződés teljesítési időszak a szerződéskötési időszakban megkötött szerződések teljesítésére, illetve a megkezdett teljesítések befejezésére szolgál.
- A KM időbeli hatályának utolsó (a szerződés teljesítési időszakot követő) időszaka az ún. elszámolási időszak, amely a keretmegállapodásban nyertes ajánlattevők (Szállítók) és az Ajánlatkérő (Beszerző) közötti végső elszámolást szolgálja. Ennek időtartama 3 hónap a teljesítési időszak végétől.
II.2.4) pont folytatása (BT24):
- A szerződés teljesítési időszak, amely a szerződéskötési időszak lejártától számított 12 hónap időtartamú. Ezen időszak alatt új versenyújranyitás, közvetlen megrendelés nem indítható, szerződés nem köthető. A szerződés teljesítési időszak a szerződéskötési időszakban megkötött szerződések teljesítésére, illetve a megkezdett teljesítések befejezésére szolgál.
- A KM időbeli hatályának utolsó (a szerződés teljesítési időszakot követő) időszaka az ún. elszámolási időszak, amely a keretmegállapodásban nyertes ajánlattevők (Szállítók) és az Ajánlatkérő (Beszerző) közötti végső elszámolást szolgálja. Ennek időtartama 3 hónap a teljesítési időszak végétől.
A teljesítés fő helyszíne Magyarország, az érintett szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest
🏙️
Időtartam: 24 hónap
További információk a megújításról:
AK döntése alapján a KM a 24 hónapos szerződéskötési időtartam alatt 1 alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható, és a keretösszeg 30 %-kal növelhető. (Lásd KM-tervezet).
A keretmegállapodás időbeli hatálya az alábbi időszakokból áll, erről részletesen a keretmegállapodás rendelkezik:
Szerződéskötési időszak: ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére és teljesítésére, valamint ezen időszak időtartama hosszabbítható meg legfeljebb 6 hónappal (24+6 hónap).
Szerződés teljesítési időszak: ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség (12 hónap).
Elszámolási időszak: ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti - a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló - elszámolás történik (3 hónap)
AK döntése alapján a KM a 24 hónapos szerződéskötési időtartam alatt 1 alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható, és a keretösszeg 30 %-kal növelhető. (Lásd KM-tervezet).
A keretmegállapodás időbeli hatálya az alábbi időszakokból áll, erről részletesen a keretmegállapodás rendelkezik:
Szerződéskötési időszak: ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére és teljesítésére, valamint ezen időszak időtartama hosszabbítható meg legfeljebb 6 hónappal (24+6 hónap).
Szerződés teljesítési időszak: ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség (12 hónap).
Elszámolási időszak: ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti - a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló - elszámolás történik (3 hónap)
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
AK döntése alapján a KM a 24 hónapos szerződéskötési időtartam alatt 1 alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható, és a keretösszeg 30 %-kal növelhető. (Lásd KM-tervezet).
Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A szerződés odaítélése Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Egyéb
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR001437762023/4650
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Aquila Analytics Értékesítő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32224421213
Postacím: Boldog Utca 14
Postai irányítószám: 2000
Postai város: Szentendre
Régió: Pest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@aquilan.hu📧
Telefon: +36 302494386📞
Ajánlat azonosítója: EKR001437762023/4674
Név: Unitix Solutions Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32324521241
Postacím: Lajos Utca 74-76
Postai irányítószám: 1036
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
E-mail: szabolcs.foldvari@unitix-solutions.com📧
Telefon: +36 703704455📞
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26698180241
Postacím: Váci Út 37.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Varga Dzsenifer
E-mail: varga.dzsenifer@dkuzrt.hu📧
Telefon: +36 307166188📞
Fax: +36 3056360003 📠
URL: https://dkuzrt.hu/🌏
Csoportvezető ✅ Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda ✅
Kiegészítő információk További információk
A következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● Kbt. 105. § (2) bekezdése szerinti keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban csak egy érvényes ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 104. § (5) bekezdés].;
A közbeszerzési eljárás eredménytelen, tekintettel arra, hogy az Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (5) bekezdése alapján, az ajánlati felhívás
“II.2.4.6.) pontjában előírta, hogy mivel az eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdése szerinti keretmegállapodás
megkötésére irányul - az eljárás eredménytelen, amennyiben csak egy érvényes ajánlat kerül benyújtásra.

Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest
🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
Kbt. 148. §-a szerint.
Amennyiben az AT úgy véli, hogy hivatali visszásságra került sor, panaszt tehet az európai ombudsmannál attól a naptól számított 2 éven belül, hogy a panaszra okot adó tényről tudomást szerzett (lásd a http://www.ombudsman.europa.eu oldalon). A benyújtott panasz nem eredményezi sem a fellebbezési időszak meghosszabbítását, sem új időszak megnyitását.
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről)