Microsoft felsőoktatási szoftverlicenc beszerzés

Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A jelen közbeszerzési eljárás keretében a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (továbbiakban DKÜ Zrt.) a Magyar Felső-, és Középfokú Oktatási, Kutatási és Közgyűjteményi Számítógép-hálózati Egyesület (továbbiakban HUNGARNET) által képviselt felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft licenctermékek megújítása és bővítése céljából a Tisztaszoftver program keretein belül megvalósítandó Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicenceket kíván beszerezni.
A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket a II.2.4) pontban rögzítettek szerint megállapított keretösszeg képezi.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-05-16. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-04-28.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-04-28 Ajánlati felhívás
2023-07-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-10-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-01-10 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-04-17 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-07-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-10-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-02-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-04-07 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-07-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-10-17 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2026-01-19 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2026-04-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-04-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftverellátási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000590592023
Rövid leírás:
A jelen közbeszerzési eljárás keretében a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (továbbiakban DKÜ Zrt.) a Magyar Felső-, és Középfokú Oktatási, Kutatási és Közgyűjteményi Számítógép-hálózati Egyesület (továbbiakban HUNGARNET) által képviselt felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft licenctermékek megújítása és bővítése céljából a Tisztaszoftver program keretein belül megvalósítandó Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicenceket kíván beszerezni. A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket a II.2.4) pontban rögzítettek szerint megállapított keretösszeg képezi.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftverellátási szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Szoftverellátási szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Váci Út 37.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.dkuzrt.hu 🌏
E-mail: szakacs.xenia@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 304698988 📞
Fax: +36 305636003 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000590592023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000590592023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-28 📅
Benyújtási határidő: 2023-05-16 📅
Közzététel dátuma: 2023-05-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 086-264239
HL-S szám: 86
További információk
1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint kerülhet sor. 2) A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba. 3) A keretmegállapodás a keretösszeg erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 36 hónapos meghatározott időtartamig tart. 4) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Szakács Xénia (01270), Rácz Gabriella (01209) 5) Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot jelen közbeszerzési eljárásban nem alkalmazza. 6) Az eljárásban való részvételt nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához. 7) Ajánlatkérő rögzíti, hogy Ajánlattevőnek szakmai ajánlata részeként részletes árajánlatot kell tennie a Részletes ártáblázat kitöltésével. A Részletes ártáblázat végösszegét (Összesített nettó ajánlati ár) kell feltüntetni a Felolvasólapon. Ajánlatkérő a Részletes ártáblázatban az egyes licenctermékek tekintetében feltüntette az adott sorhoz tartozó éves tájékoztató mennyiséget, melyet az adott sorra vonatkozóan annak a keretmegállapodás teljesítése során becsült éves mennyisége alapján meghatározott meg, azonban ezen feltüntetett adatok a keretmegállapodás teljesítése során nem bírnak relevanciával, a keretmegállapodás teljesülését a keretösszeg teljesülése jelenti.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A jelen közbeszerzési eljárás keretében a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (továbbiakban DKÜ Zrt.) a Magyar Felső-, és Középfokú Oktatási, Kutatási és Közgyűjteményi Számítógép-hálózati Egyesület (továbbiakban HUNGARNET) által képviselt felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft licenctermékek megújítása és bővítése céljából a Tisztaszoftver program keretein belül megvalósítandó Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicenceket kíván beszerezni.
Többet mutasson
A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket a II.2.4) pontban rögzítettek szerint megállapított keretösszeg képezi.
A jelen közbeszerzési eljárás keretében a DKÜ Zrt. a HUNGARNET által képviselt felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft licenctermékek megújítása és bővítése céljából a Tisztaszoftver Program teljes, 3 éves időtartamán belül megvalósítandó Microsoft, vagy azzal egyenértékű felsőoktatási licenceket (38 féle Microsoft vagy azzal egyenértékű licenc) kíván beszerezni az alábbiak szerint:
Többet mutasson
Termék megnevezése/Tájékoztató mennyiség 3 évre (db)
1. M365 A3 Unified Edu Sub Per User /1 560 672 db
2. M365 A3 Unified Edu Sub Student Use Benefit Per User /13 909 500 db
3. O365EDUA1 ShrdSvr ALNG SubsVL MVL Per User /1 605 564 db
4. M365AppsForEntForDevicesEDU ShrdSvr ALNG SubsVL MVL AddOn /1 356 084 db
5. M365 A5 Unified Edu SU M365 A3 Sub Per User /4 059 db
6. M365 A5 Unified Edu Sub Per User /396 db
7. Azure prepayment /396 db
8. M365 A5 Security Edu Sub Per User /1 728 db
9. M365 A5 Compliance Edu Sub Per User /1 008 db
10. Power BI Pro Edu Sub Per User /27 144 db
11. Power BI Premium USL Edu a Sub Per User /360 db
12. Power Apps Plan EDU per User /6 336 db
13. Power Automate Edu Per User /576 db
14. D365 Marketing Edu Sub /36 db
15. D365 Customer Service Edu Sub Per User /2 340 db
16. Dynamics 365 Team Members Edu Per User /360 db
17. Teams Rooms Pro Edu Sub Per Device /828 db
18. Win Server Standard Core ALng LSA 2L /2 616 db
19. Win Server DC Core ALng LSA 2L /3 981 db
20. WinSvrCAL ALNG LicSAPk MVL DvcCAL /26 142 db
21. WinSvrCAL ALNG LicSAPk MVL DvcCAL /3 600 db
22. ExchgStdCAL ALNG LicSAPk MVL DvcCAL /14 583 db
23. CoreCAL ALNG LicSAPk MVL DvcCAL /13 821 db
24. CoreCAL ALNG LicSAPk MVL DvcCAL /603 db
25. Power Automate Flow Edu Sub Min 5 Licenses /36 db
26. Dynamics 365 Sales Pro Edu Sub Per User /36 db
27. Project P3 Edu Sub Per User /3 924 db
28. AzureActvDrctryPremP2A ShrdSvr ALNG SubsVL MVL Per User /36 db
29. Project P5 Edu SU Project Online Per User /540 db
30. Visio P2 Edu Sub Per User /3 456 db
31. CIS Suite Datacenter Core ALng LSA 2L /3 db
32. System Center DC Core ALng LSA 2L /240 db
33. SQL Server Standard Core ALng LSA 2L /462 db
34. Power Automate Attended RPA USL Edu Sub Per User /72 db
35. SQL Server Enterprise Core ALng LSA 2L /189 db
36. Win Server External Connector ALng LSA /102 db
37. D365 Sales Edu Sub Per User /36 db
38. D365 Sales Edu SU D365 Sales Attach Per User /36 db
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 2 750 000 000,- Ft-os keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti.
Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló központosított közbeszerzési eljárását a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 14/A. §-ában foglalt feladatainak teljesítése érdekében folytatja le és köti meg a keretmegállapodást a nyertes ajánlattevővel.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a III.1.3) pont szerinti előírt referencia mértéket a Kbt. 65. § (3) és (5) bekezdésében foglaltaknak való megfelelés érdekében rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján a megrendelések eredményeként megvalósítandó, egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje (értéke), nettó 893 000 000,- Ft, ennek megfelelően kérjük, hogy az ajánlattétel során ezen volument szíveskedjenek figyelembe venni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Beszerző rögzíti, hogy a HUNGARNET által megvalósított (lebonyolított) közvetlen megrendelés alapján kizárólag a HUNGARNET, valamint azon felsőoktatási intézmény, mint ajánlatkérő jogosult a keretmegállapodásban részes ajánlattevővel szerződést kötni, melynek nevében az adott közvetlen megrendelést a HUNGARNET valósítja (bonyolítja le).
Többet mutasson
A HUNGARNET jelen közbeszerzési eljárás megindításakor az alábbi felsőoktatási intézmények képviseletében jár el:
1. Budapesti Corvinus Egyetem
2. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
3. Debreceni Egyetem
4. Eötvös Loránd Tudományegyetem
5. Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
6. Magyar Képzőművészeti Egyetem
7. Miskolci Egyetem
8. Soproni Egyetem
9. Óbudai Egyetem
10. Pécsi Tudományegyetem
11. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
12. Széchenyi István Egyetem
13. Szegedi Tudományegyetem
14. Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
15. Színház- és Filmművészeti Egyetem
16. Nemzeti Közszolgálati Egyetem
17. Debreceni Református Hittudományi Egyetem
18. Evangélikus Hittudományi Egyetem
19. Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem
20. Pázmány Péter Katolikus Egyetem
21. Budapesti Gazdasági Egyetem
22. Dunaújvárosi Egyetem
23. Eötvös József Főiskola
24. Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
25. Neumann János Egyetem
26. Magyar Táncművészeti Egyetem
27. Nyíregyházi Egyetem
28. Budapesti Metropolitan Egyetem
29. Edutus Egyetem
30. Gábor Dénes Főiskola
31. IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola
32. Kodolányi János Egyetem
33. Tomori Pál Főiskola
34. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola
35. Baptista Teológiai Akadémia
36. Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola
37. Esztergomi Hittudományi Főiskola
38. Gál Ferenc Egyetem
39. Pápai Református Teológiai Akadémia
40. Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola
41. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola
42. Szent Pál Akadémia
43. Károli Gáspár Református Egyetem
44. Állatorvostudományi Egyetem
45. Semmelweis Egyetem
46. Hungarnet Egyesület
47. MTA Könyvtár és Információs Központ
48. Pannon Egyetem
49. Tokaj-Hegyalja Egyetem
50. Adventista Teológiai Főiskola
51. Milton Friedman Egyetem
52. Wekerle Sándor Üzleti Főiskola
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a konkrét gyártmányra, típusra történő hivatkozás esetén odaértendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés.
A Részletes ártáblázat valamennyi sorára kötelező az ajánlattétel. Az Összesített nettó ajánlati árat a Felolvasólapon kell feltüntetni magyar forintban, nettó értékben, pozitív egész arab számban. A Részletes ártáblázatban sor nem maradhat kitöltetlenül vagy „0 HUF” (nulla forint) összeggel kitöltve!
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (a továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok) készít. Ajánlatkérő az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok fogalmi köre alatt az Ajánlati felhívást, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat érti együttvéve. A szállítandó termékek részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Időtartam: 36 hónap
További információk:
1) A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint kerülhet sor.
2) A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.
3) A keretmegállapodás a keretösszeg erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 36 hónapos meghatározott időtartamig tart.
4) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Szakács Xénia (01270), Rácz Gabriella (01209)
5) Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot jelen közbeszerzési eljárásban nem alkalmazza.
6) Az eljárásban való részvételt nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.
7) Ajánlatkérő rögzíti, hogy Ajánlattevőnek szakmai ajánlata részeként részletes árajánlatot kell tennie a Részletes ártáblázat kitöltésével. A Részletes ártáblázat végösszegét (Összesített nettó ajánlati ár) kell feltüntetni a Felolvasólapon. Ajánlatkérő a Részletes ártáblázatban az egyes licenctermékek tekintetében feltüntette az adott sorhoz tartozó éves tájékoztató mennyiséget, melyet az adott sorra vonatkozóan annak a keretmegállapodás teljesítése során becsült éves mennyisége alapján meghatározott meg, azonban ezen feltüntetett adatok a keretmegállapodás teljesítése során nem bírnak relevanciával, a keretmegállapodás teljesülését a keretösszeg teljesülése jelenti.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1134_Budapest

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az előírt kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2), illetve a 63. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik; és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
Igazolási mód:
Ajánlattevő ajánlatában a Kr. 1. § (1) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása tekintetében előzetesen csak az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (a továbbiakban: EKR) elektronikus űrlapként rendelkezésre bocsátott Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot (a továbbiakban: EEKD) köteles benyújtani. Ajánlattevő a Kr. 4. és 6. §-a szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseit, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdését. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 4. § (1a), (1b) és (3) bekezdéseiben foglaltakra.
Többet mutasson
Ajánlattevő a Kr. 15. §-a alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Többet mutasson
Ajánlattevő - a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében - az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozó vonatkozásában ajánlatában csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával Ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.
Többet mutasson
A kizáró okok tényleges igazolása Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbiak szerint történik:
A kizáró okok igazolásának tekintetében a Kr. 8-11. §-ai szerint kell eljárni, továbbá irányadóak a Kr. 12-14 §-ai, valamint a Kr. 16. §-a is.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá a Kbt. 64. §-ában, a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében, a Kbt. 35. § (2a) és (7) bekezdésében, valamint a Kr. 1. § (7) bekezdésében foglaltakra.
A kizáró okokkal kapcsolatosan az EKR-ben elektronikus űrlapként Ajánlatkérő által létrehozott nyilatkozatokat Ajánlattevőnek szintén elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteni.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem határoz meg a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alkalmassági követelményt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Nem kerül előírásra.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján megjelöli, hogy az előírt alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. részének alfa szakaszát kell kitölteni. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a Kr. 3. §-ában foglaltakra.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti Ajánlatkérői felhívására be kell nyújtani:
M/1.) Ajánlattevőnek csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz szerződésszerű teljesítéssel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb szolgáltatásaira vonatkozó referenciaigazolásait vagy nyilatkozatát a Kr. 22. § (1) bekezdése szerinti módon. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
Többet mutasson
# a teljesítés idejét, azaz annak kezdő és befejező időpontját év, hónap és nap bontásban,
# a szerződést kötő másik fél nevét
# a szolgáltatás tárgyát (olyan részletességgel, hogy a minimumkövetelményeknek történő megfelelés megállapítható legyen)
# az ellenszolgáltatás összegét (közös teljesítés esetén a nyilatkozatot/igazolást benyújtó által végzett saját teljesítés értéke a vizsgált időszak vonatkozásában nettó forintban);
# továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó gazdasági szereplő által elvégzett feladatokat és azok ellenértékét veszi figyelembe a bemutatott referencia vonatkozásában, kivéve a Kr. 22. § (5) bekezdése szerinti esetet, azaz azt, ha a nyertes közös Ajánlattevőként teljesített szolgáltatásra vonatkozó referenciaigazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által teljesített feladatok elkülönítésével. Ebben az esetben a referencianyilatkozatban/igazolásban az alábbiaknak is szerepelnie kell:
Többet mutasson
# nyilatkozat arról, hogy a referencianyilatkozat/igazolás a teljesítés oszthatatlansága miatt nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által teljesített feladatok elkülönítésével
továbbá
# annak %-os aránya, amilyen arányban a nyilatkozatot/igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a fenti esetben a Kr. 22. § (5) bekezdése értelmében a benyújtott referencianyilatkozatban/igazolásban szereplő, a feltüntetett ellenszolgáltatásra vonatkozó adatokat olyan arányban veszi a bírálat során figyelembe, amilyen arányban az nyilatkozatot/igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján abból részesült.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók továbbá a Kbt. 65. § (6), (7) és (11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kbt. 69. § (11a) bekezdése, a Kr. 1. § (7) bekezdése, 21/A. §-a, valamint 24. § (1) bekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1.) Alkalmatlan Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján nem mutat be az Ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz szerződésszerű teljesítéssel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, összesen legalább nettó .680 000 000,- Ft értékben végzett, a szerződés tárgya szerinti, Microsoft vagy azzal egyenértékű licencek szolgáltatására vonatkozó referenciákat.
Többet mutasson
A referenciakövetelmény több referencia által is igazolható.
A bemutatandó referenciák teljesítése vonatkozásában felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjában foglaltakra.
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3b) bekezdését.
Az előírt alkalmassági követelménynek a közös Ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint együttesen is megfelelhetnek. Ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdései szerint is igazolhatja.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A teljesítésre vonatkozóan a Kbt. 135. § (1), (5)-(6), valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek-ei az irányadók.
Alkalmazott kötbértípusok: késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér a keretmegállapodás-tervezet X. fejezete szerint.
Ajánlatkérő a szállítási határidőt maximum 10 munkanapban határozza meg.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 1 500 000,- Ft adatszolgáltatási biztosíték nyújtását írja elő, mely biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak irányadók.
Többet mutasson
Az ajánlattétel, a szerződéskötés, a számlázás, a kifizetés és az elszámolás devizaneme: magyar forint (HUF).
A számlázás a keretmegállapodás második része szerinti megrendelések alapján történik.
Ajánlattevő 1 év jótállást, szavatosságot vállal az általa nyújtott szolgáltatások vonatkozásában.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Gyorsított eljárás:
Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárással kapcsolatos központosított közbeszerzési tevékenységét a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 14/A. §-a szerinti feladatkörében eljárva, az abban foglaltak érvényre jutása érdekében végzi. A kormányrendelet hivatkozott rendelkezése 2021. január 1. napjától hatályos és az abban foglalt licencoptimalizálási, konszolidációs tevékenység kiemelt jelentőséggel bír Ajánlatkérő, mint központi beszerző szerv által végzett tevékenysége kapcsán. Jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló központosított közbeszerzési eljárás célja a felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft szoftverlicencek megújítása, bővítése a Tisztaszoftver Program teljes, 3 éves időtartama alatt.
Többet mutasson
Az indoklás folytatása a VI.3. pontban.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-05-16 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: http://ekr.gov.hu címen
További információk:
A Kbt. 68. §-a, és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 26698180241
Ajánlatkérő neve: Magyar Felsőoktatási és Köznevelési, Kutatási és Közgyűjteményi Számítógép-hálózati Egyesület
Nemzeti nyilvántartási szám: 18072828241
Postacím: Victor Hugo Utca 18-22
Postai irányítószám: 1132
Ország: Budapest 🏙️
Más típusú ajánlatkérő: A Kbt. 5. § (1) bek. b) pontja szerinti szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szakács Xénia
A vevő profiljának címe: http://www.dkuzrt.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Springer Ferenc
Telefon: +36 309540397 📞
E-mail: springer@hungarnet.hu 📧
Internetcím: https://hungarnet.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000590592023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlatkérő (továbbiakban:AK) a részekre történő ajánlattétel lehetőségét nem biztosítja tekintettel arra, hogy AK és a Microsoft között létrejövő felsőoktatási licencekre vonatkozó CASA szerződés alapján az adott évre vonatkozó licenceket egyszerre kell megvásárolni, ami részajánlattétel biztosítása esetén nem tud megvalósulni. Ugyanakkor AK részajánlattételt gazdaságilag sem tartja észszerűnek, ugyanis a közpénzek hatékonyabb felhasználását eredményezi a nagyobb mennyiségben történő megrendelés, amit a korábbi évek közbeszerzései során tett ajánlati árak is alátámasztanak, kiemelendő, hogy a beszerzendő licencek egy termékcsaládba tartoznak, így nem jelenti a versenyfeltételek korlátozását a termékek együtt történő beszerzése.
Többet mutasson
2. A IV.1.1. pont folytatása, a gyorsított eljárás indoklása: AK a közbeszerzési eljárás lefolytatásán, valamint a keretmegállapodás megkötésén és az Érintett szervezetek részére történő biztosításán túl a felsőoktatási licencek tekintetében licencgazdaként is megjelenik, azaz a Microsoft felsőoktatási szoftverekhez kapcsolódó CASA-t (Campus and School Agreement) is megköti.
Többet mutasson
Annak érdekében, hogy az új 3 éves program keretei között a már meglévő licenctermékek megújítására időben sor kerülhessen, azaz az érintett felsőoktatási intézmények részére a felhasználási jog biztosítása folytonos legyen, elengedhetetlen, hogy a keretmegállapodás legkésőbb 2023. május 30-ig megkötésre kerüljön. A CASA lejártát (2023. február 28.) követően jelenleg folyamatban van a grace period (meghosszabbított türelmi időszak), ami biztosítja a licencek használatát 2023. május 30-ig, ezért szükséges az új közbeszerzési eljárás minél hamarabb történő lefolytatása. A közbeszerzési eljárás megfelelő időben történő előkészítését a bizonytalan gazdasági helyzet, az egyetemek modellváltása és az igényeik összegyűjtése nagyban befolyásolta. AK fentiek függvényében szükségesnek és indokoltnak látja a Kbt. 81. § (10) bekezdése szerinti gyorsított nyílt eljárás alkalmazását. AK megítélése szerint az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők részére az ajánlat összeállításához biztosított rövidebb határidő nem okozna problémát.
Többet mutasson
3. Jelen eljárás szerinti nyertes Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevőnek) a keretmegállapodás megkötésének feltételeként legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig rendelkeznie kell Licensing Solution Provider (LSP) partnerséggel. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy fentiek szerinti jogosultsággal rendelkezik, vagy pedig legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig rendelkezni fog. Ajánlatkérő ezen dokumentum esetleges be nem nyújtása tekintetében biztosítja a hiánypótlást (Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pont).
Többet mutasson
4. AK az ajánlatok értékelésekor - a Kbt. 76. § (5) bekezdésében foglaltak alapján - a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját alkalmazza, továbbá rögzíti, hogy a keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósításakor is legalacsonyabb ár értékelési szempontját kell alkalmazni.
Többet mutasson
5. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként szakmai ajánlatot kell tennie az alábbi dokumentumok benyújtásával:
­-Részletes ártáblázat
­-Microsoft ERP (Estimated Retail Price) árlista
­-Ajánlattevő nyilatkozata LSP partnerség kapcsán
6. Jelen eljárás szerinti nyertes Ajánlattevőnek az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés megküldését követő 3 munkanapon belül meg kell küldenie Beszerző részére a Campus and School Agreement-et és a hozzá kapcsolódó szerződésmódosítást (CASA).
7. Az eljárásban valamennyi határidő közép-európai (CET) idő szerint értendő.
8. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben megadott űrlapokon a Kbt. 66. §. (2) bekezdése szerinti nyilatkozatot, továbbá a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerinti felolvasólapot a megfelelő cellák kitöltésével, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bekezdésben meghatározott információkat.
Többet mutasson
9. Ajánlattevőnek (közös Ajánlattevőnek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában. Az ajánlatban meg kell jelölni
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni,
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, valamint az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát.
10. A keretmegállapodást kötött Ajánlattevőnek a KM kötési feltételeként nyilatkoznia kell, hogy átlátható szervezetnek minősül.
11. AK az alkalmassági feltételeket és azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági feltétel vonatkozásában szigorúbban határozza meg [321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 30. § (4)].
12. AK a Kbt. 71. §-ban foglaltak szerint biztosít hiánypótlási lehetőséget azzal, hogy új gazdasági szereplő eljárásba történő bevonásának esetére AK kizárja az újabb hiánypótlás lehetőségét.
13. A közbeszerzési eljárás, így az ajánlattétel nyelve is a magyar. AK a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását is köteles elfogadni.
14. A Kr. 13. §-a alapján Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével köteles nyilatkozni a folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében Ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
15. Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz az aláíró személy aláírási címpéldányát, vagy aláírás mintáját, az ezzel kapcsolatos részletes rendelkezéseket az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
16. AK gazdálkodó szervezet (projekttársaság), illetve jogi személy létrehozását kizárja mind ajánlattevő, mind közös ajánlattevők vonatkozásában.
17. A keretmegállapodást kötött Ajánlattevőknek a szerződéskötés feltételeként nyilatkoznia kell, hogy átlátható szervezetnek minősül.
18. A IV.2.6) pontban meghatározott 1 hónap alatt AK 30 napot ért.
19. Az ajánlat (beleértve a szakmai ajánlatot is) részeként csatolandó dokumentumokkal, benyújtandó nyilatkozatokkal kapcsolatos részletes előírásokat az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
20. Ajánlattevőknek az ajánlatban nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában.
Többet mutasson
21. Közös ajánlattétel esetén csat. kell a közös AT-k konzorciális megállapodását.
Karakterkorlát miatt folytatás a VI.4.3. pontban.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. §-a alapján.
Karakterkorlát miatt a VI.3. pont folytatása:
22. Az I.1. pontban az Érintett szervezet kizárólag adminisztrációs okból (eljárással kapcsolatos EKR jogosultságok) miatt került feltüntetésre.
23. AK az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok mellett további nyilatkozatmintákat bocsát Ajánlattevő / közös Ajánlattevők rendelkezésére, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ezen minták (tehát az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok melletti további nyilatkozatminták) használata nem kötelező, Ajánlattevő / közös Ajánlattevők saját nyilatkozatmintái(ka)t is jogosult(ak) használni.
Többet mutasson
24. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését. AK a legkedvezőbb és az azt követő további 1 legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevő vonatkozásában végzi el a bírálatot. AK fenntartja a lehetőségét annak, hogy fentiek legkedvezőbb ajánlatokon túl további ajánlatokat vonjon bírálat alá.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 086-264239 (2023-04-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 750 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-14 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 137-439370
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 086-264239
HL-S szám: 137

Eljárás
Gyorsított eljárás: Az indoklás folytatása a VI.4. pontban.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-10 📅
Név: Softline Services Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 26187817241
Postacím: Galagonya utca 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1036
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 204248816 📞
E-mail: zoltan.meszaros@softline.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 2 750 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5

Hivatkozás
További információk
A nyertes ajánlattevő adószáma: 26187817-2-41
További ajánlattevők, székhely, adószám:
- Bechtle direct Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest, Montevideo Utca 3/A., 23739226-2-41),
- SoftwareONE Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest, Szépvölgyi Út 39., 23744189-2-41),
- SMP Solutions Zrt. (Székhelye: 1138 Budapest, Madarász Viktor Utca 47-49. 2. ép. 3. em., 26777810-2-44.).
- Crayon Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság, (Székhelye: 1031 Budapest, Záhony Utca 7., 27859821-2-41)

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A IV.1.1. pont folytatása, a gyorsított eljárás indoklása: AK a közbeszerzési eljárás lefolytatásán, valamint a keretmegállapodás megkötésén és az Érintett szervezetek részére történő biztosításán túl a felsőoktatási licencek tekintetében licencgazdaként is megjelenik, azaz a Microsoft felsőoktatási szoftverekhez kapcsolódó CASA-t (Campus and School Agreement) is megköti.
Többet mutasson
A CASA lejártát (2023. február 28.) követően jelenleg folyamatban van a grace period (meghosszabbított türelmi időszak), ami biztosítja a licencek használatát 2023. május 30-ig, ezért szükséges az új közbeszerzési eljárás minél hamarabb történő lefolytatása. A közbeszerzési eljárás megfelelő időben történő előkészítését a bizonytalan gazdasági helyzet, az egyetemek modellváltása és az igényeik összegyűjtése nagyban befolyásolta. AK fentiek függvényében szükségesnek és indokoltnak látja a Kbt. 81. § (10) bekezdése szerinti gyorsított nyílt eljárás alkalmazását. AK megítélése szerint az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők részére az ajánlat összeállításához biztosított rövidebb határidő nem okozna problémát.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 137-439370 (2023-07-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A jelen közbeszerzési eljárás keretében a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (továbbiakban DKÜ Zrt.) a Magyar Felső-, és Középfokú Oktatási, Kutatási és Közgyűjteményi Számítógép-hálózati Egyesület (továbbiakban HUNGARNET) által képviselt felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft licenctermékek megújítása és bővítése céljából a Tisztaszoftver program keretein belül megvalósítandó Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicenceket kíván beszerezni. A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket a II.2.4) pontban rögzítettek szerint megállapított keretösszeg képezi.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 2 750 000 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: https://dkuzrt.hu/ 🌏
E-mail: varga.dzsenifer@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 307166188 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-11 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 199-623032
HL-S szám: 199
További információk
Nyertes Ajánlattevő: Softline Services Kft. 1036 Budapest Galagonya utca 5. Adószám: 26187817-2-41

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A jelen közbeszerzési eljárás keretében a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (továbbiakban DKÜ Zrt.) a Magyar Felső-, és
Középfokú Oktatási, Kutatási és Közgyűjteményi Számítógép-hálózati Egyesület (továbbiakban HUNGARNET) által képviselt
felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft licenctermékek megújítása és bővítése céljából a Tisztaszoftver program
keretein belül megvalósítandó Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicenceket kíván beszerezni.
A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket a II.2.4) pontban rögzítettek szerint megállapított
keretösszeg képezi.
A keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a megrendelések során, a Tisztaszoftver Program keretein belül Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicencek (38 féle Microsoft vagy azzal egyenértékű licenc) kerültek átadásra. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közvetlen megrendelésekről legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Jelen közbeszerzési rész összesítve tartalmazza az egyedi szerződések mennyiségét.
Többet mutasson
További információk:
Nyertes Ajánlattevő:
Softline Services Kft.
1036 Budapest Galagonya utca 5.
Adószám: 26187817-2-41

Eljárás
Gyorsított eljárás:
Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárással kapcsolatos központosított közbeszerzési tevékenységét a 301/2018.
(XII. 27.) Korm. rendelet 14/A. §-a szerinti feladatkörében eljárva, az abban foglaltak érvényre jutása
érdekében végzi. A kormányrendelet hivatkozott rendelkezése 2021. január 1. napjától hatályos és az abban
foglalt licencoptimalizálási, konszolidációs tevékenység kiemelt jelentőséggel bír Ajánlatkérő, mint központi
beszerző szerv által végzett tevékenysége kapcsán. Jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló
központosított közbeszerzési eljárás célja a felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft
szoftverlicencek megújítása, bővítése a Tisztaszoftver Program teljes, 3 éves időtartama alatt.
Az indoklás folytatása a VI.4.3. pontban

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-30 📅
Postacím: Galagonya utca 5

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Varga Dzsenifer
Springer Ferenc
Internetcím: http://www.hungarnet.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
Jelen tájékoztató a Keretmegállapodás időszaka alatt megvalósított, a Digitális Közbeszerzési Rendszerben jelen keretmegállapodás keretében lefolytatott közvetlen megrendelésekről tartalmaz információt. Ajánlatkérő a kívánt megrendeléseket a keretmegállapodásból megvalósította. A keretmegállapodás 110 db mennyiségű keretmennyiségre került megkötésre, melyből 110 db mennyiségű szolgáltatás került lehívásra.
Többet mutasson
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok:
Ajánlattevő, aki egyben a nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma: Softline Services Kft.,
1036 Budapest Galagonya utca 5.,
Adószám: 26187817-2-41

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
Forrás: OJS 2023/S 199-623032 (2023-10-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Microsoft felsőoktatási szoftverlicenc beszerzés
Hivatkozási szám: EKR000590592023
Rövid leírás:
A jelen közbeszerzési eljárás keretében a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (továbbiakban DKÜ Zrt.) a Magyar Felső-, és Középfokú Oktatási, Kutatási és Közgyűjteményi Számítógép-hálózati Egyesület (továbbiakban HUNGARNET) által képviselt felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft licenctermékek megújítása és bővítése céljából a Tisztaszoftver program keretein belül megvalósítandó Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicenceket kíván beszerezni. A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket a II.2.4) pontban rögzítettek szerint megállapított keretösszeg képezi.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szoftverellátási szolgáltatások 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 632 148 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000590592023/1
Cím: Tájékoztató az EKM0101MSFL23 KM szerinti KM2-ről
A beszerzés leírása:
A keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a megrendelések során, a Tisztaszoftver Program keretein belül Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicencek (38 féle Microsoft vagy azzal egyenértékű licenc) kerültek átadásra. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közvetlen megrendelésekről legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Jelen közbeszerzési rész összesítve tartalmazza az egyedi szerződések mennyiségét.
Többet mutasson
További információk:
Nyertes Ajánlattevő (EKM0101MSFL23) Softline Services Kft. 1036 Budapest Galagonya utca 5. Adószám: 26187817-2-41
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1134_Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 36 hónap
Díjazási kritériumok
Ár
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Beszerző rögzíti, hogy a HUNGARNET által megvalósított (lebonyolított) közvetlen megrendelés alapján kizárólag a HUNGARNET, valamint azon felsőoktatási intézmény, mint ajánlatkérő jogosult a keretmegállapodásban részes ajánlattevővel szerződést kötni, melynek nevében az adott közvetlen megrendelést a HUNGARNET valósítja (bonyolítja le). A HUNGARNET az AF II.2.4) pontjában felsorolt felsőoktatási intézmények képviseletében jár el.
Többet mutasson
Gyorsított eljárás:
Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárással kapcsolatos központosított közbeszerzési tevékenységét a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 14/A. §-a szerinti feladatkörében eljárva, az abban foglaltak érvényre jutása érdekében végzi. A kormányrendelet hivatkozott rendelkezése 2021. január 1. napjától hatályos és az abban foglalt licencoptimalizálási, konszolidációs tevékenység kiemelt jelentőséggel bír Ajánlatkérő, mint központi beszerző szerv által végzett tevékenysége kapcsán. Jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló központosított közbeszerzési eljárás célja a felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft szoftverlicencek megújítása, bővítése a Tisztaszoftver Program teljes, 3 éves időtartama alatt. Jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló központosított közbeszerzési eljárás célja a felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft szoftverlicencek megújítása, bővítése a Tisztaszoftver Program teljes, 3 éves időtartama alatt. AK a közbeszerzési eljárás lefolytatásán, valamint a keretmegállapodás megkötésén és az Érintett szervezetek részére történő biztosításán túl a felsőoktatási licencek tekintetében licencgazdaként is megjelenik, azaz a Microsoft felsőoktatási szoftverekhez kapcsolódó CASA-t (Campus and School Agreement) is megköti. Annak érdekében, hogy az új 3 éves program keretei között a már meglévő licenctermékek megújítására időben sor kerülhessen, azaz az érintett felsőoktatási intézmények részére a felhasználási jog biztosítása folytonos legyen, elengedhetetlen, hogy a keretmegállapodás legkésőbb 2023. május 30-ig megkötésre kerüljön. A CASA lejártát (2023. február 28.) követően jelenleg folyamatban van a grace period (meghosszabbított türelmi időszak), ami biztosítja a licencek használatát 2023. május 30-ig, ezért szükséges az új közbeszerzési eljárás minél hamarabb történő lefolytatása. A közbeszerzési eljárás megfelelő időben történő előkészítését a bizonytalan gazdasági helyzet, az egyetemek modellváltása és az igényeik összegyűjtése nagyban befolyásolta. AK fentiek függvényében szükségesnek és indokoltnak látja a Kbt. 81. § (10) bekezdése szerinti gyorsított nyílt eljárás alkalmazását. AK megítélése szerint az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők részére az ajánlat összeállításához biztosított rövidebb határidő nem okozna problémát.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-12-31 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000590592023 🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 632 148 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000590592023/4551
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Softline Services Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 0109306695
Postacím: Galagonya utca 5.
Postai irányítószám: 1036
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: zoltan.meszaros@softline.com 📧
Telefon: +36 204248816 📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26698180241
Postacím: Váci Út 37.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Jákói Viktória
E-mail: jakoi.viktoria@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 307166293 📞
URL: https://www.dkuzrt.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5.
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2024/S 008-017920 (2024-01-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A jelen közbeszerzési eljárás keretében a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (továbbiakban DKÜ Zrt.) a Magyar Felső-, és Középfokú Oktatási, Kutatási és Közgyűjteményi Számítógép-hálózati Egyesület (továbbiakban HUNGARNET) által képviselt felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft licenctermékek megújítása és bővítése céljából a Tisztaszoftver program keretein belül megvalósítandó Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicenceket kíván beszerezni. A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket a II.2.4) pontban rögzítettek szerint megállapított keretösszeg képezi.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 765 848 141 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a megrendelések során, a Tisztaszoftver Program keretein belül Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicencek (38 féle Microsoft vagy azzal egyenértékű licenc) kerültek átadásra. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közvetlen megrendelésekről legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Jelen közbeszerzési rész összesítve tartalmazza az egyedi szerződések mennyiségét.
Többet mutasson
További információk:
Nyertes Ajánlattevő (EKM0101MSFL23) Softline Services Kft. 1036 Budapest Galagonya utca 5. Adószám: 26187817-2-41

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Beszerző rögzíti, hogy a HUNGARNET által megvalósított (lebonyolított) közvetlen megrendelés alapján kizárólag a HUNGARNET, valamint azon felsőoktatási intézmény, mint ajánlatkérő jogosult a keretmegállapodásban részes ajánlattevővel szerződést kötni, melynek nevében az adott közvetlen megrendelést a HUNGARNET valósítja (bonyolítja le). A HUNGARNET az AF II.2.4) pontjában felsorolt felsőoktatási intézmények képviseletében jár el.
Többet mutasson
Gyorsított eljárás:
Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárással kapcsolatos központosított közbeszerzési tevékenységét a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 14/A. §-a szerinti feladatkörében eljárva, az abban foglaltak érvényre jutása érdekében végzi. A kormányrendelet hivatkozott rendelkezése 2021. január 1. napjától hatályos és az abban foglalt licencoptimalizálási, konszolidációs tevékenység kiemelt jelentőséggel bír Ajánlatkérő, mint központi beszerző szerv által végzett tevékenysége kapcsán. Jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló központosított közbeszerzési eljárás célja a felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft szoftverlicencek megújítása, bővítése a Tisztaszoftver Program teljes, 3 éves időtartama alatt. Jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló központosított közbeszerzési eljárás célja a felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft szoftverlicencek megújítása, bővítése a Tisztaszoftver Program teljes, 3 éves időtartama alatt. AK a közbeszerzési eljárás lefolytatásán, valamint a keretmegállapodás megkötésén és az Érintett szervezetek részére történő biztosításán túl a felsőoktatási licencek tekintetében licencgazdaként is megjelenik, azaz a Microsoft felsőoktatási szoftverekhez kapcsolódó CASA-t (Campus and School Agreement) is megköti. Annak érdekében, hogy az új 3 éves program keretei között a már meglévő licenctermékek megújítására időben sor kerülhessen, azaz az érintett felsőoktatási intézmények részére a felhasználási jog biztosítása folytonos legyen, elengedhetetlen, hogy a keretmegállapodás legkésőbb 2023. május 30-ig megkötésre kerüljön. A CASA lejártát (2023. február 28.) követően jelenleg folyamatban van a grace period (meghosszabbított türelmi időszak), ami biztosítja a licencek használatát 2023. május 30-ig, ezért szükséges az új közbeszerzési eljárás minél hamarabb történő lefolytatása. A közbeszerzési eljárás megfelelő időben történő előkészítését a bizonytalan gazdasági helyzet, az egyetemek modellváltása és az igényeik összegyűjtése nagyban befolyásolta. AK fentiek függvényében szükségesnek és indokoltnak látja a Kbt. 81. § (10) bekezdése szerinti gyorsított nyílt eljárás alkalmazását. AK megítélése szerint az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők részére az ajánlat összeállításához biztosított rövidebb határidő nem okozna problémát.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-03-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 765 848 141 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Vígh Vanda
E-mail: vigh.vanda@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 303423536 📞
URL: https://dkuzrt.hu/ 🌏
Forrás: OJS 2024/S 078-234115 (2024-04-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A jelen közbeszerzési eljárás keretében a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. (továbbiakban DKÜ Zrt.) a Magyar Felső-, és Középfokú Oktatási, Kutatási és Közgyűjteményi Számítógép-hálózati Egyesület (továbbiakban HUNGARNET) által képviselt felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft licenctermékek megújítása és bővítése céljából a Tisztaszoftver program keretein belül megvalósítandó Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicenceket kíván beszerezni. A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket a II.2.4) pontban rögzítettek szerint megállapított keretösszeg képezi.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 8 438 090 HUF 💰

A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-06-30 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 438 090 HUF 💰
Forrás: OJS 2024/S 138-429328 (2024-07-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 877 900 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a megrendelések során, a Tisztaszoftver Program keretein belül Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicencek (38 féle Microsoft vagy azzal egyenértékű licenc) kerültek átadásra. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közvetlen megrendelésekről legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Jelen közbeszerzési rész összesítve tartalmazza az egyedi szerződések mennyiségét (BT-271).
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 877 900 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Postacím: Váci Út 35.
Kapcsolattartó pont: Vígh Vanda

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Forrás: OJS 2024/S 201-621692 (2024-10-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 3 098 374 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a megrendelések során, a Tisztaszoftver Program keretein belül Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicencek (38 féle Microsoft vagy azzal egyenértékű licenc) kerültek átadásra. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közvetlen megrendelésekről legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Jelen közbeszerzési rész összesítve tartalmazza az egyedi szerződések mennyiségét (BT-161).
Többet mutasson
További információk:
Nyertes Ajánlattevő (EKM0101MSFL23) Softline Services Kft. 1036 Budapest Galagonya utca 5. Adószám: 26187817-2-41

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Beszerző rögzíti, hogy a HUNGARNET által megvalósított (lebonyolított) közvetlen megrendelés alapján kizárólag a HUNGARNET, valamint azon felsőoktatási intézmény, mint ajánlatkérő jogosult a keretmegállapodásban részes ajánlattevővel szerződést kötni, melynek nevében az adott közvetlen megrendelést a HUNGARNET valósítja (bonyolítja le).
Többet mutasson
Az eljárás indokolása:
Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárással kapcsolatos központosított közbeszerzési tevékenységét a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 14/A. §-a szerinti feladatkörében eljárva, az abban foglaltak érvényre jutása érdekében végzi. A kormányrendelet hivatkozott rendelkezése 2021. január 1. napjától hatályos és az abban foglalt licencoptimalizálási, konszolidációs tevékenység kiemelt jelentőséggel bír Ajánlatkérő, mint központi beszerző szerv által végzett tevékenysége kapcsán. Jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló központosított közbeszerzési eljárás célja a felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft szoftverlicencek megújítása, bővítése a Tisztaszoftver Program teljes, 3 éves időtartama alatt. Jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló központosított közbeszerzési eljárás célja a felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft szoftverlicencek megújítása, bővítése a Tisztaszoftver Program teljes, 3 éves időtartama alatt. AK a közbeszerzési eljárás lefolytatásán, valamint a keretmegállapodás megkötésén és az Érintett szervezetek részére történő biztosításán túl a felsőoktatási licencek tekintetében licencgazdaként is megjelenik, azaz a Microsoft felsőoktatási szoftverekhez kapcsolódó CASA-t (Campus and School Agreement) is megköti. Annak érdekében, hogy az új 3 éves program keretei között a már meglévő licenctermékek megújítására időben sor kerülhessen, azaz az érintett felsőoktatási intézmények részére a felhasználási jog biztosítása folytonos legyen, elengedhetetlen, hogy a keretmegállapodás legkésőbb 2023. május 30-ig megkötésre kerüljön. A CASA lejártát (2023. február 28.) követően jelenleg folyamatban van a grace period (meghosszabbított türelmi időszak), ami biztosítja a licencek használatát 2023. május 30-ig, ezért szükséges az új közbeszerzési eljárás minél hamarabb történő lefolytatása. A közbeszerzési eljárás megfelelő időben történő előkészítését a bizonytalan gazdasági helyzet, az egyetemek modellváltása és az igényeik összegyűjtése nagyban befolyásolta. AK fentiek függvényében szükségesnek és indokoltnak látja a Kbt. 81. § (10) bekezdése szerinti gyorsított nyílt eljárás alkalmazását. AK megítélése szerint az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők részére az ajánlat összeállításához biztosított rövidebb határidő nem okozna problémát
Többet mutasson
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 098 374 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Barta-Kovács Viktória
E-mail: barta.viktoria@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 301578884 📞

Kiegészítő információk
További információk
Az eljárás során nem került figyelembevételre környezetvédelmi vagy szociális szempont.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Forrás: OJS 2025/S 026-082908 (2025-02-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-04-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 142 744 081 HUF 💰
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban

Eljárás
Az eljárás típusa
Gyorsított eljárás:
Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárással kapcsolatos központosított közbeszerzési tevékenységét a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 14/A. §-a szerinti feladatkörében eljárva, az abban foglaltak érvényre jutása érdekében végzi. A kormányrendelet hivatkozott rendelkezése 2021. január 1. napjától hatályos és az abban foglalt licencoptimalizálási, konszolidációs tevékenység kiemelt jelentőséggel bír Ajánlatkérő, mint központi beszerző szerv által végzett tevékenysége kapcsán. Jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló központosított közbeszerzési eljárás célja a felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft szoftverlicencek megújítása, bővítése a Tisztaszoftver Program teljes, 3 éves időtartama alatt. Jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló központosított közbeszerzési eljárás célja a felsőoktatási intézményeknél már meglévő Microsoft szoftverlicencek megújítása, bővítése a Tisztaszoftver Program teljes, 3 éves időtartama alatt. AK a közbeszerzési eljárás lefolytatásán, valamint a keretmegállapodás megkötésén és az Érintett szervezetek részére történő biztosításán túl a felsőoktatási licencek tekintetében licencgazdaként is megjelenik, azaz a Microsoft felsőoktatási szoftverekhez kapcsolódó CASA-t (Campus and School Agreement) is megköti. Annak érdekében, hogy az új 3 éves program keretei között a már meglévő licenctermékek megújítására időben sor kerülhessen, azaz az érintett felsőoktatási intézmények részére a felhasználási jog biztosítása folytonos legyen, elengedhetetlen, hogy a keretmegállapodás legkésőbb 2023. május 30-ig megkötésre kerüljön. A CASA lejártát (2023. február 28.) követően jelenleg folyamatban van a grace period (meghosszabbított türelmi időszak), ami biztosítja a licencek használatát 2023. május 30-ig, ezért szükséges az új közbeszerzési eljárás minél hamarabb történő lefolytatása. A közbeszerzési eljárás megfelelő időben történő előkészítését a bizonytalan gazdasági helyzet, az egyetemek modellváltása és az igényeik összegyűjtése nagyban befolyásolta. AK fentiek függvényében szükségesnek és indokoltnak látja a Kbt. 81. § (10) bekezdése szerinti gyorsított nyílt eljárás alkalmazását. AK megítélése szerint az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők részére az ajánlat összeállításához biztosított rövidebb határidő nem okozna problémát
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 142 744 081 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Kovács Anita
E-mail: kovacs.anita@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 308420859 📞
A vevő profiljának címe: https://www.dkuzrt.hu 🌏
Forrás: OJS 2025/S 070-228735 (2025-04-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 7 941 883 HUF 💰
Leírás
További információk:
Nyertes Ajánlattevő (EKM0101MSFL23) NOVENTIQ SERVICES Korlátolt Felelősségű Társaság (volt SOFTLINE SERVICES Kft.) 1031 Budapest, Záhony utca 7. C. ép. 2. em. Adószám: 26187817-2-41

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-06-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 941 833 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
A vállalkozó neve és címe
Név: NOVENTIQ SERVICES Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 26187817-2-41
Postacím: Záhony utca 7. C. ép. 2. em.
Postai irányítószám: 1031
E-mail: hungary@noventiq.com 📧
Telefon: +36 305911580 📞

Kiegészítő információk
További információk
Nyertes ajánlattevő: NOVENTIQ SERVICES Korlátolt Felelősségű Társaság (volt SOFTLINE SERVICES Kft.) 1031 Budapest, Záhony utca 7. C. ép. 2. em. Adószám: 26187817-2-41 Az alapító 2023. szeptember 11-én döntött a névváltozásról. Ez a cégkivonat szerint 2023. szeptember 10-én lett bejegyezve a cégkivonatba. Az eljárás során nem került figyelembevételre környezetvédelmi vagy szociális szempont.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 134-463869 (2025-07-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 9 017 112 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-09-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 017 112 HUF 💰
Forrás: OJS 2025/S 201-687825 (2025-10-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 7 686 283 HUF 💰
Leírás
A teljesítés helye: Extra-Regio NUTS 3 🏙️

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 686 283 HUF 💰
Forrás: OJS 2026/S 013-041104 (2026-01-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 359 541 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a megrendelések során, a Tisztaszoftver Program keretein belül Microsoft vagy azzal egyenértékű felsőoktatási szoftverlicencek (38 féle Microsoft vagy azzal egyenértékű licenc) kerültek átadásra. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közvetlen megrendelésekről legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Jelen közbeszerzési rész összesítve tartalmazza az egyedi szerződések mennyiségét (BT-161) Nyertes ajánlatkérők: Semmelweis Egyetem Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szegedi Tudományegyetem
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az érintett szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Beszerző rögzíti, hogy a HUNGARNET által megvalósított (lebonyolított) közvetlen megrendelés alapján kizárólag a HUNGARNET, valamint azon felsőoktatási intézmény, mint ajánlatkérő jogosult a keretmegállapodásban részes ajánlattevővel szerződést kötni, melynek nevében az adott közvetlen megrendelést a HUNGARNET valósítja (bonyolítja le)
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 359 541 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Bűrös-Csiki Mária Kinga
E-mail: buros-csiki.kinga@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 706426099 📞
Forrás: OJS 2026/S 074-259821 (2026-04-14)