Mikrokatéterek, indeflátorok, ballonok beszerzése adásvételi keretszerződések keretében 36 hónap időtartamban. A szerződések a keretmennyiség kimerüléséig - a 28 (huszonnyolc) rész vonatkozásában együttesen 98 985 db -, de legfeljebb 36 (harminchat) hónap időtartamra jönnek létre. Ajánlatkérő a részenkénti keretmennyiség 50 (ötven) %-ának lehívására vállal kötelezettséget, (Ajánlatkérő sem az elektív (tervezhető) beavatkozások során, sem az akut ügyeleti ellátásban nem tudhatja előre, konkrétan milyen típusú beavatkozásokra, mely fizikai-anatómiai adottságokkal rendelkező betegeken kerül sor a szerződés időtartama alatt, így csak nagy bizonytalansági tényező mellett tudja megbecsülni a szükséges anyagok típusonkénti és méretenkénti darabszámát). Valamennyi rész tekintetében: Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a termékeket valamennyi rész tekintetében konszignációs kihelyezéssel kéri biztosítani. A közbeszerzés tárgya és részei: 1. rész: Mikrokatéterek I. 2. rész: Mikrokatéterek II. 3. rész: Mikrokatéterek III. 4. rész: Indeflátor 5. rész: Y-adapter nyomógombos változat 6. rész: Indeflátor set 7. rész: Kissing adapter 8. rész: Workhorse SC ballon I. 9. rész: Workhorse SC ballon II. 10. rész: Workhorse NC ballon I. 11. rész: Workhorse NC ballon II. 12. rész: Alacsony profilú SC ballon I. 13. rész: Alacsony profilú NC ballon I. 14. rész: Alacsony profilú SC ballon II. 15. rész: Alacsony profilú NC ballon II. 16. rész: Microballon totál occlusio megnyitására 17. rész: Vágó ballon 18. rész: Anchor/metsző ballon 19. rész: Nagyon magas nyomású ballon 20. rész: Nagyon magas nyomású ballon dedikált indeflátor 21. rész: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent restenosis kezelésére I. 22. rész: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent restenosis kezelésére II. 23. rész: Shockwave-ballon 24. rész: Radiális kompressziós eszköz I. 25. rész: Radiális kompressziós eszköz II. 26. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz I. 27. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz II. 28. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz III. Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő, érvényesnek minősített ajánlatokat - a legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat értékelési szempontja szerint az 1., 2., 3., 8-28. részekben, - a legalacsonyabb ár szerint a 4-7. részekben értékeli. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-06-30.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-05-31.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-05-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Katéterek
Hivatkozási szám: EKR000577272023
Rövid leírás:
Mikrokatéterek, indeflátorok, ballonok beszerzése adásvételi keretszerződések keretében 36 hónap időtartamban. A szerződések a keretmennyiség kimerüléséig - a 28 (huszonnyolc) rész vonatkozásában együttesen 98 985 db -, de legfeljebb 36 (harminchat) hónap időtartamra jönnek létre.
Ajánlatkérő a részenkénti keretmennyiség 50 (ötven) %-ának lehívására vállal kötelezettséget, (Ajánlatkérő sem az elektív (tervezhető) beavatkozások során, sem az akut ügyeleti ellátásban nem tudhatja előre, konkrétan milyen típusú beavatkozásokra, mely fizikai-anatómiai adottságokkal rendelkező betegeken kerül sor a szerződés időtartama alatt, így csak nagy bizonytalansági tényező mellett tudja megbecsülni a szükséges anyagok típusonkénti és méretenkénti darabszámát).
Valamennyi rész tekintetében:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a termékeket valamennyi rész tekintetében konszignációs kihelyezéssel kéri biztosítani.
A közbeszerzés tárgya és részei:
1. rész: Mikrokatéterek I.
2. rész: Mikrokatéterek II.
3. rész: Mikrokatéterek III.
4. rész: Indeflátor
5. rész: Y-adapter nyomógombos változat
6. rész: Indeflátor set
7. rész: Kissing adapter
8. rész: Workhorse SC ballon I.
9. rész: Workhorse SC ballon II.
10. rész: Workhorse NC ballon I.
11. rész: Workhorse NC ballon II.
12. rész: Alacsony profilú SC ballon I.
13. rész: Alacsony profilú NC ballon I.
14. rész: Alacsony profilú SC ballon II.
15. rész: Alacsony profilú NC ballon II.
16. rész: Microballon totál occlusio megnyitására
17. rész: Vágó ballon
18. rész: Anchor/metsző ballon
19. rész: Nagyon magas nyomású ballon
20. rész: Nagyon magas nyomású ballon dedikált indeflátor
21. rész: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent restenosis kezelésére I.
22. rész: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent restenosis kezelésére II.
23. rész: Shockwave-ballon
24. rész: Radiális kompressziós eszköz I.
25. rész: Radiális kompressziós eszköz II.
26. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz I.
27. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz II.
28. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz III.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő, érvényesnek minősített ajánlatokat
- a legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat értékelési szempontja szerint az 1., 2., 3., 8-28. részekben,
- a legalacsonyabb ár szerint a 4-7. részekben értékeli.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Katéterek📦
További CPV-kód: Katéterek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Vegyes
Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a, és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. §-ában foglaltak szerint történik.
Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR-en keresztül, az eljárás felületén nyújtható be.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Mikrokatéterek, indeflátorok, ballonok beszerzése adásvételi keretszerződések keretében 36 hónap időtartamban. A szerződések a keretmennyiség kimerüléséig - a 28 (huszonnyolc) rész vonatkozásában együttesen 98 985 db -, de legfeljebb 36 (harminchat) hónap időtartamra jönnek létre.
Mikrokatéterek, indeflátorok, ballonok beszerzése adásvételi keretszerződések keretében 36 hónap időtartamban. A szerződések a keretmennyiség kimerüléséig - a 28 (huszonnyolc) rész vonatkozásában együttesen 98 985 db -, de legfeljebb 36 (harminchat) hónap időtartamra jönnek létre.
Ajánlatkérő a részenkénti keretmennyiség 50 (ötven) %-ának lehívására vállal kötelezettséget, (Ajánlatkérő sem az elektív (tervezhető) beavatkozások során, sem az akut ügyeleti ellátásban nem tudhatja előre, konkrétan milyen típusú beavatkozásokra, mely fizikai-anatómiai adottságokkal rendelkező betegeken kerül sor a szerződés időtartama alatt, így csak nagy bizonytalansági tényező mellett tudja megbecsülni a szükséges anyagok típusonkénti és méretenkénti darabszámát).
Ajánlatkérő a részenkénti keretmennyiség 50 (ötven) %-ának lehívására vállal kötelezettséget, (Ajánlatkérő sem az elektív (tervezhető) beavatkozások során, sem az akut ügyeleti ellátásban nem tudhatja előre, konkrétan milyen típusú beavatkozásokra, mely fizikai-anatómiai adottságokkal rendelkező betegeken kerül sor a szerződés időtartama alatt, így csak nagy bizonytalansági tényező mellett tudja megbecsülni a szükséges anyagok típusonkénti és méretenkénti darabszámát).
Valamennyi rész tekintetében:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a termékeket valamennyi rész tekintetében konszignációs kihelyezéssel kéri biztosítani.
A közbeszerzés tárgya és részei:
1. rész: Mikrokatéterek I.
2. rész: Mikrokatéterek II.
3. rész: Mikrokatéterek III.
4. rész: Indeflátor
5. rész: Y-adapter nyomógombos változat
6. rész: Indeflátor set
7. rész: Kissing adapter
8. rész: Workhorse SC ballon I.
9. rész: Workhorse SC ballon II.
10. rész: Workhorse NC ballon I.
11. rész: Workhorse NC ballon II.
12. rész: Alacsony profilú SC ballon I.
13. rész: Alacsony profilú NC ballon I.
14. rész: Alacsony profilú SC ballon II.
15. rész: Alacsony profilú NC ballon II.
16. rész: Microballon totál occlusio megnyitására
17. rész: Vágó ballon
18. rész: Anchor/metsző ballon
19. rész: Nagyon magas nyomású ballon
20. rész: Nagyon magas nyomású ballon dedikált indeflátor
21. rész: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent restenosis kezelésére I.
22. rész: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent restenosis kezelésére II.
23. rész: Shockwave-ballon
24. rész: Radiális kompressziós eszköz I.
25. rész: Radiális kompressziós eszköz II.
26. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz I.
27. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz II.
28. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz III.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő, érvényesnek minősített ajánlatokat
- a legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat értékelési szempontja szerint az 1., 2., 3., 8-28. részekben,
- a legalacsonyabb ár szerint a 4-7. részekben értékeli.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
A rész elnevezése: Mikrokatéterek I.
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Időtartam: 36 hónap
A rész elnevezése: Mikrokatéterek II.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arány kerül alkalmazásra.
A rész elnevezése: Mikrokatéterek III.
A rész száma: 3
Rövid leírás:
A rész elnevezése: Indeflátor
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében indeflátorok beszerzése.
Keretmennyiség: 7500 db
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár szempont kerül alkalmazásra.
A rész elnevezése: Y-adapter nyomógombos változat
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében nyomógombos változatú Y adapterek beszerzése.
Keretmennyiség: 10500 db
A rész elnevezése: Indeflátor set
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében indeflátor set beszerzése.
Keretmennyiség: 12 000 db
A rész elnevezése: Kissing adapter
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében kissing adapterek beszerzése.
Keretmennyiség: 600 db
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
A rész elnevezése: Workhorse SC ballon I.
A rész száma: 8
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében 1.0 és 4.0 közötti átmérővel rendelkező Workhorse SC ballon beszerzése.
Keretmennyiség: 6000 db
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
A rész elnevezése: Workhorse SC ballon II.
A rész száma: 9
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében 1.25 és 4.0 között átmérővel rendelkező Workhorse SC ballon beszerzése.
Keretmennyiség: 3000 db
A rész elnevezése: Workhorse NC ballon I.
A rész száma: 10
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében Workhorse NC ballonok beszerzése az alábbiak szerint:
Workhorse NC ballonok -≤0 016” entry profile, 2.0 és 5.0 közötti átmérő, 6 és 30 mm közötti hossz.
A rész elnevezése: Workhorse NC ballon II.
A rész száma: 11
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében Workhorse NC ballon beszerzése az alábbiak szerint:
Workhorse NC ballon - ≤0 018” entry profile, 2.0 és 4.5 közötti átmérő, 8 és 25 mm közötti hossz.
A rész elnevezése: Alacsony profilú SC ballon I.
A rész száma: 12
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében alacsony profilú SC ballon beszerzése az alábbiak szerint:
Alacsony profilú SC ballon - 1.2 és 5.0 mm között átmérő, 8 és 40 mm közötti hossz - továbbfejlesztett hydrophil bevonat, platina markerek.
A rész elnevezése: Alacsony profilú NC ballon I.
A rész száma: 13
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében alacsony profilú NC ballon beszerzése az alábbiak szerint:
Alacsony profilú NC ballon - 2.0 és 6.0 mm közötti átmérő, 6 és 30 mm közötti hossz, RBP ≥18 atm.
A rész elnevezése: Alacsony profilú SC ballon II.
A rész száma: 14
Rövid leírás:
Alacsony profilú SC ballon - 1.2 és 5.0 mm között átmérő, 6 és 30 mm közötti hossz, vékonyított shaft technológia, wolfrám markerek.
A rész elnevezése: Alacsony profilú NC ballon II.
A rész száma: 15
Rövid leírás:
Alacsony profilú NC ballon - 1.5 és 5.0 közötti átmérő, 6 és 25 mm közötti hossz, RBP ≥18 atm.
A rész elnevezése: Microballon totál occlusio megnyitására
A rész száma: 16
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében mikroballon beszerzése totál occlusio megnyitására.
Keretmennyiség: 450 db
A rész elnevezése: Vágó ballon
A rész száma: 17
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében vágó ballonok beszerzése.
Keretmennyiség: 1200 db
A rész elnevezése: Anchor/metsző ballon
A rész száma: 18
Rövid leírás: Adásvételi keretszerződés keretében anchor/metsző ballon beszerzése.
A rész elnevezése: Nagyon magas nyomású ballon
A rész száma: 19
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében nagyon magas nyomású ballon -≥35 atm. RBP-vel rendelkező ballon beszerzése.
Keretmennyiség: 300 db
A rész elnevezése: Nagyon magas nyomású ballon dedikált indeflátor
A rész száma: 20
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében nagyon magas nyomású ballonhoz dedikált indeflátor beszerzése.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
A rész elnevezése: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent rest. kez I.
A rész száma: 21
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében gyógyszerkibocsátó ballon beszerzése in stent restenosis kezelésére, Paclitaxel kibocsájtó technológia.
A rész elnevezése: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent rest. kez. II.
A rész száma: 22
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében gyógyszerkibocsátó ballon beszerzése in stent restenosis kezelésére, Sirolimus kibocsájtó technológia.
A rész elnevezése: Shockwave-ballon
A rész száma: 23
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében shockwave-ballon beszerzése.
Keretmennyiség: 45 db
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb/több), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
A rész elnevezése: Radiális kompressziós eszköz I.
A rész száma: 24
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében tekerhető manométerrel felszerelt nyomásbiztosító eszköz beszerzése.
Keretmennyiség: 30 000 db
A rész elnevezése: Radiális kompressziós eszköz II.
A rész száma: 25
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében fecskendővel felfújható, párna formájú kompressziós eszköz beszerzése.
Keretmennyiség: 750 db
A rész elnevezése: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz I.
A rész száma: 26
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében hidrofil polymer és kálium-ferrát alapú kémiai/biológiai elven működő non-kompressios radiális vérzéscsillapító beszerzése.
Keretmennyiség: 1500 db
Azon részszempontoknál, ahol igen-nem a lehetséges válasz, az értékelés módszere az abszolút értékelés, a pozitív válasz a maximum, a negatív válasz a minimum pontszámot kapja.
A rész elnevezése: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz II.
A rész száma: 27
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében 100% chitosan alapú eszköz 3.5x3.5 cm kivitelben történő beszerzése.
A rész elnevezése: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz III.
A rész száma: 28
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés keretében 100% chitosan alapú eszköz 5x5 cm kivitelben történő beszerzése.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország_1122_Budapest_Városmajor_utca_68.
Magyarország_1122_Budapest_Városmajor_utca _68.
Magyarország_1122_Budapest_Városmajor _utca_68.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész tekintetében:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező/ajánlattevő olyan gazdasági szereplő, aki Oroszországhoz köthető személynek minősül az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontjában előírtakra figyelemmel. A 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontjában előírtak értelmében, az ajánlatba be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem Oroszországhoz köthető személy.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok valamelyike fennáll.
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
A fenti kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő és az alvállalkozó nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Kbt. 64. §-ában foglaltak szerint igazolja megbízhatóságát (öntisztázás).
A megkövetelt igazolási mód:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-ai szerint:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek ajánlata benyújtásakor az EKR-ben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdéseire is.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 15. §-a értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolására.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike, kapacitást nyújtó szervezet(ek)/személy(ek) igénybevétele esetén az érintett szervezet(ek)/személy(ek) mindegyike képviseletében az ajánlattevő képviselője tölti ki az EKR űrlapokat.
A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatba be kell nyújtani - a vonatkozó EKR űrlap felhasználásával - az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 69. § (4) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő(k)nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-8., 10., 12-14. § és 16. § rendelkezései szerint kell igazolni(a).
A Kbt. 69. § (6) bek. értelmében az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a Kbt. 69. § (4) bek. szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő, meghatározott számú következő legkedvezőbb ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Amennyiben öntisztázás esete áll fenn, az ajánlattevő a Kbt. 64. § (2) bek. szerint köteles azt igazolni.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 8. § ib) és ic) pontjai értelmében az ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában nyilatkozatot kell benyújtania a rendeletben előírt tartalommal.
Az ajánlattevőnek nyilatkoznia - a vonatkozó EKR űrlap felhasználásával - kell, hogy vele szemben változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 13. §-a alapján csatolni kell a cégbírósághoz (vagy az ajánlattevő országában a változásbejegyzési jogköröket gyakorló szervhez) benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről megküldött igazolást.

A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
A Kbt. 69.§ (11a) bek. értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet a Semmelweis Egyetem részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban, az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 74. § (1)-(2) bekezdéseire.
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének „#” alfa szakaszát kitölteni.

A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az utólagos igazolási kötelezettség körében benyújtandó igazolások:
M1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) legjelentősebb közbeszerzés tárgya
- az 1-3. részek vonatkozásában mikrokatéterek
- a 4. rész vonatkozásában indeflátorok
- az 5. rész vonatkozásábanY adapter
- a 6. rész vonatkozásában indeflátor set
- a 7. rész vonatkozásában kissing adapter
- a 8-23. részek vonatkozásában ballonkatéterek
- a 24-28. részek vonatkozásában radiális kompressziós eszközök
referenciák ismertetését, amelyben az alábbiakat kell megadni:
- a szerződés tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,
- a referenciák mennyiségi adatai (db),
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap, megjelöléssel),
- a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége,
- saját teljesítés aránya (%) (adott esetben),
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 (hat) éven belül megkezdett teljesítés(eke)t veszi figyelembe. Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatóak be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 (három) évben (36 hónapban) került sor.

Valamennyi rész tekintetében: a referencia igazolható egy vagy több szállításból származó szerződéssel (több részre történő ajánlattétel esetén a nagyobb mennyiségű referenciakövetelménynek való megfelelés igazolása elegendő az alkalmasság megállapításához).

A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek. szerint,
- ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c), valamint e) és f) pontjai szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolást;

- ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
M2) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja, illetve a 16/2012. (II. 16.) Korm.rendelet 9. § (2) bekezdése alapján benyújtandó az ajánlattevő által megajánlott termékek vonatkozásában az MDR-ben, az IVDR-ben, illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben, vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben előírtak szerint megfelelőségi nyilatkozat és - ha az orvostechnikai eszköz vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az MDR, az IVDR, illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet, vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőségi tanúsítvány.

A Kbt. 67. § (1) bek. értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (EEKD) foglalt nyilatkozatát benyújtani.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az EEKD IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban foglaltak is irányadók.
Az alkalmassági követelményeknek - a Kbt. 65. § (6) bekezdésére tekintettel - közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltak szerint.

Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési részszempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető - illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb - ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérő eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására. [Kbt. 69. § (4), (6) bekezdései]

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek. rendelkezéseire a minősített ajánlattevők vonatkozásában.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az alkalmasság minimumkövetelményei:
M1) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) rendelkezik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak szerinti, cégszerűen aláírt nyilatkozattal vagy a szerződést kötő másik fél által adott egy vagy több, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően, teljesített az 1-3. részek vonatkozásában mikrokatéterek, a 4. rész vonatkozásában indeflátorok, az 5. rész vonatkozásábanY adapter, a 6. rész vonatkozásában indeflátor set, a 7. rész vonatkozásában kissing adapter, a 8-23. részek vonatkozásában ballonkatéterek, a 24-28. részek vonatkozásában radiális kompressziós eszközökszállítására vonatkozó referenciával az alábbi mennyiségekben:

- 1. rész: 28 db
- 2. rész: 56 db
- 3. rész: 5 db
- 4. rész: 2812 db
- 5. rész: 3937 db
- 6. rész: 4500 db
- 7. rész: 225 db
- 8. rész: 2250 db
- 9. rész: 1125 db
- 10. rész: 1125 db
- 11. rész: 2250 db
- 12. rész: 1125 db
- 13. rész: 1125 db
- 14. rész: 1125 db
- 15. rész: 1125 db
- 16. rész: 168 db
- 17. rész: 450 db
- 18. rész: 450 db
- 19. rész: 112 db
- 20. rész: 112 db
- 21. rész: 56 db
- 22. rész: 56 db
- 23. rész:16 db
- 24. rész: 11250 db
- 25. rész: 281 db
- 26. rész: 562 db
- 27. rész: 562 db
- 28. rész: 225 db
M2) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik valamennyi megajánlott termékre vonatkozóan az MDR-ben, az IVDR-ben, illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben, vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben előírtak szerint megfelelőségi nyilatkozattal és - ha az orvostechnikai eszköz vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az MDR, az IVDR, illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet, vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőségi tanúsítvánnyal.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész tekintetében:
A termékek ellenértékét Ajánlatkérő felhasználás-lejelentésenként utólag, a számla kiállítását követő 60 (hatvan) napon belül banki átutalással teljesíti, figyelemmel a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontjában a Kbt. 135. § (1), (5) (6) bekezdéseire, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1) és (2) bekezdésére.

Vevő késedelmes fizetése esetén Eladó a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. §, valamint a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. § szerinti késedelmi kamat követelésére jogosult.
A kifizetés pénzneme: HUF.
Az ajánlati árnak a teljesítés során felmerülő összes költséget tartalmaznia kell, azon kívül bármilyen egyéb, a szerződés teljesítésével kapcsolatos költség nem számolható el.
Az ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében foglalt speciális felmondási okra.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő kötbérfizetési kötelezettséget a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésében rögzítettekre tekintettel olyan okból megvalósuló szerződésszegés esetén írhat elő, amelyért Ajánlattevő felelős.
Kellékszavatossági igény: a Ptk.6:159. § (2) bek. a) pontja szerint.
Késedelmi kötbér: az árukészlet nettó ellenértékének 0,5 %-a naponta, de legfeljebb az érintett árukészlet nettó ellenértékének 20 %-a.
Meghiúsulási kötbér: mértéke az adott részajánlati nettó keretösszeg még ki nem fizetett részének 30%-a.
Ajánlatkérő nap alatt naptári napot ért.
A szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes feltételeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott szerződés tervezetek tartalmazzák.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-06-30 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: EKR: http://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a, és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. §-ában foglaltak szerint történik.
Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR-en keresztül, az eljárás felületén nyújtható be.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Crossing profile mértéke (mm vagy F, előny a kisebb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2. Entry profile mértéke (mm vagy F, előny a kisebb)
Ár (súlyozás): 80
Minőségi kritérium (név): 1. Lesion entry profil (mm, előny a kisebb)
2. Elérhető méretválaszték (db, előny a nagyobb)
Ár (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 1. Lesion entry profil (mm, előny a kisebb
1. Lesion entry profil (mm, előny a kisebb)
2. Elérhető méretválaszték (db, előny a nagyobb)
1. Leadható impulzusok száma (db, előny a több)
1. Felhelyezés egyszerűsége - lépések számát tekintve (db, előny a kevesebb lépés)
2. A komprimáció fokozatainak száma (db, előny a több)
2. Komprimált terület láthatósága (igen/nem) (előny az igen)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3. A komprimáció fokozatainak száma (db) (előny a több)
- Kbt. 62. § (1) bek. k) kb) (bírálati szakaszban, de már az ajánlat részeként is benyújtható),
- Kbt. 62. § (1) bek. k) kc) (bírálati szakaszban, de már az ajánlat részeként is benyújtható),
- Kbt. 67. § (4) bek.,
- Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról (nemleges tartalom esetén is),
- Kbt. 66. § (6) bek. (nemleges tartalom esetén is),
- Kbt. 65. § (7) bek.,
- Nyilatkozat üzleti titokról (nemleges tartalom esetén is),
- EEKD az alkalmasság és a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására.
2. Az ajánlat részeként, részenként benyújtandó a megajánlott termékek 1-1 db steril termékmintája. Ajánlatkérő a termékmintá(ka)t nem szolgáltatja vissza. A benyújtással kapcsolatos részletek a KD-ban (I. Fejezet 12. pont) találhatók.
3. Benyújtandó a megajánlott termék(ek) magyar nyelvű fényképes termékleírása/prospektusa/használati utasítása, melyek tartalmazzák a közbeszerzési műszaki leírás szerinti minimum követelményeket, valamint a minőségi (szakmai) értékelési szempontokra tett megajánlások szerinti tulajdonságokat/paramétereket.

4. Benyújtandó a jogi személynek minősülő AT, valamennyi közös AT, illetőleg - ha ilyet az AT az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).

5. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Amennyiben a gazdasági társaság önálló cégjegyzésre jogosult képviselője meghatalmazza valamely munkavállalóját jognyilatkozat megtételére, akkor a Ptk. 3:30. § (3) bekezdése és a Ptk. 6:15. §-a együttesen alkalmazandó, ezért a meghatalmazott munkavállaló a képviseleti jogot csak az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja.

6. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot az erőforrások rendelkezésre állásáról a Kbt. 65. § (7) bek. szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bek. szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AK részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.

7. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az AT-k nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az AT-t, aki a közös AT-k nevében eljárni jogosult és a közös AT-ket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös AT-k nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra, hogy a közös AT-k képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös AT-k képviseletében eljárhat. Csatolni kell továbbá a közös AT-k együttműködési megállapodását.

8. Felhívjuk a figyelmet, hogy a minősített AT-k hivatalos jegyzékéhez képest AK szigorúbban állapította meg az AT-k műszaki, szakmai alkalmasságának feltételeit és azok igazolását a III.1.3) pontban.
9. A IV.2.6) pontban megadott 1 (egy) hónap 30 (harminc) naptári napot jelent.
10. AK nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját. Az előzetes piaci konzultáció azonosítója: EKR000732572023.
11. A Kbt. 71. § (6) bek. alapján AK egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást.
12. A Kbt. 55.§ (7) bekezdés azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az AT-nek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 106-333318 (2023-05-31)
További információk (2023-06-26) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (1) - (2) bekezdései alapján módosítja a felhívás tartalmát, valamint az ajánlattételi határidőt. A közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás, valamint a szerződéstervezet módosításra került.
Forrás: OJS 2023/S 124-392873 (2023-06-26)
További információk (2023-07-11) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-11 📅
Benyújtási határidő: 2023-07-24 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 134-429247
HL-S szám: 134
További információk
Ajánlatkérő a beérkezett kiegészítő tájékoztatásra tekintettel módosítja a felhívás tartalmát a 14. részajánlatban, melyben elírás történt, valamint az ajánlattételi határidőt. Egyéb közbeszerzési dokumentumok nem módosulnak.
Forrás: OJS 2023/S 134-429247 (2023-07-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Mikrokatéterek, indeflátorok, ballonok beszerzése
Hivatkozási szám: EKR000577272023
Rövid leírás:
Mikrokatéterek, indeflátorok, ballonok beszerzése adásvételi keretszerződések keretében 36 hónap időtartamban. A szerződések a keretmennyiség kimerüléséig - a 28 (huszonnyolc) rész vonatkozásában együttesen 98.985 db -, de legfeljebb 36 (harminchat) hónap időtartamra jönnek létre.
Ajánlatkérő a részenkénti keretmennyiség 50 (ötven) %-ának lehívására vállal kötelezettséget, (Ajánlatkérő sem az elektív (tervezhető) beavatkozások során, sem az akut ügyeleti ellátásban nem tudhatja előre, konkrétan milyen típusú beavatkozásokra, mely fizikai-anatómiai adottságokkal rendelkező betegeken kerül sor a szerződés időtartama alatt, így csak nagy bizonytalansági tényező mellett tudja megbecsülni a szükséges anyagok típusonkénti és méretenkénti darabszámát).
Valamennyi rész tekintetében:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a termékeket valamennyi rész tekintetében konszignációs kihelyezéssel kéri biztosítani.
A közbeszerzés tárgya és részei:
1. rész: Mikrokatéterek I.
2. rész: Mikrokatéterek II.
3. rész: Mikrokatéterek III.
4. rész: Indeflátor
5. rész: Y-adapter nyomógombos változat
6. rész: Indeflátor set
7. rész: Kissing adapter
8. rész: Workhorse SC ballon I.
9. rész: Workhorse SC ballon II.
10. rész: Workhorse NC ballon I.
11. rész: Workhorse NC ballon II.
12. rész: Alacsony profilú SC ballon I.
13. rész: Alacsony profilú NC ballon I.
14. rész: Alacsony profilú SC ballon II.
15. rész: Alacsony profilú NC ballon II.
16. rész: Microballon totál occlusio megnyitására
17. rész: Vágó ballon
18. rész: Anchor/metsző ballon
19. rész: Nagyon magas nyomású ballon
20. rész: Nagyon magas nyomású ballon dedikált indeflátor
21. rész: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent restenosis kezelésére I.
22. rész: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent restenosis kezelésére II.
23. rész: Shockwave-ballon
24. rész: Radiális kompressziós eszköz I.
25. rész: Radiális kompressziós eszköz II.
26. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz I.
27. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz II.
28. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz III.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő, érvényesnek minősített ajánlatokat
- a legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat értékelési szempontja szerint az 1., 2., 3., 8-28. részekben,
- a legalacsonyabb ár szerint a 4-7. részekben értékeli.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Mikrokatéterek, indeflátorok, ballonok beszerzése adásvételi keretszerződések keretében 36 hónap időtartamban. A szerződések a keretmennyiség kimerüléséig - a 28 (huszonnyolc) rész vonatkozásában együttesen 98.985 db -, de legfeljebb 36 (harminchat) hónap időtartamra jönnek létre.
Ajánlatkérő a részenkénti keretmennyiség 50 (ötven) %-ának lehívására vállal kötelezettséget, (Ajánlatkérő sem az elektív (tervezhető) beavatkozások során, sem az akut ügyeleti ellátásban nem tudhatja előre, konkrétan milyen típusú beavatkozásokra, mely fizikai-anatómiai adottságokkal rendelkező betegeken kerül sor a szerződés időtartama alatt, így csak nagy bizonytalansági tényező mellett tudja megbecsülni a szükséges anyagok típusonkénti és méretenkénti darabszámát).
Valamennyi rész tekintetében:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a termékeket valamennyi rész tekintetében konszignációs kihelyezéssel kéri biztosítani.
A közbeszerzés tárgya és részei:
1. rész: Mikrokatéterek I.
2. rész: Mikrokatéterek II.
3. rész: Mikrokatéterek III.
4. rész: Indeflátor
5. rész: Y-adapter nyomógombos változat
6. rész: Indeflátor set
7. rész: Kissing adapter
8. rész: Workhorse SC ballon I.
9. rész: Workhorse SC ballon II.
10. rész: Workhorse NC ballon I.
11. rész: Workhorse NC ballon II.
12. rész: Alacsony profilú SC ballon I.
13. rész: Alacsony profilú NC ballon I.
14. rész: Alacsony profilú SC ballon II.
15. rész: Alacsony profilú NC ballon II.
16. rész: Microballon totál occlusio megnyitására
17. rész: Vágó ballon
18. rész: Anchor/metsző ballon
19. rész: Nagyon magas nyomású ballon
20. rész: Nagyon magas nyomású ballon dedikált indeflátor
21. rész: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent restenosis kezelésére I.
22. rész: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent restenosis kezelésére II.
23. rész: Shockwave-ballon
24. rész: Radiális kompressziós eszköz I.
25. rész: Radiális kompressziós eszköz II.
26. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz I.
27. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz II.
28. rész: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz III.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban és a jogszabályokban meghatározott feltételeknek megfelelő, érvényesnek minősített ajánlatokat
- a legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat értékelési szempontja szerint az 1., 2., 3., 8-28. részekben,
- a legalacsonyabb ár szerint a 4-7. részekben értékeli.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Katéterek📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 128 035 250 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/1
Cím: Mikrokatéterek I.
Mennyiség: 75 méter
A beszerzés leírása:
Mikrokatéter beszerzése kúposított heggyel, megerősített acélszövésű shafttal adásvételi keretszerződés keretében.
Keretmennyiség: 75 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 75 db.
Postacím: Városmajor
utca
68.
Irányítószám: 1122
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 36 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Crossing profile mértéke (mm vagy F, előny a kisebb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2. Entry profile mértéke (mm vagy F, előny a kisebb)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/2
Cím: Mikrokatéterek II.
Mennyiség: 150 méter
A beszerzés leírása:
Többfunkciós mikrokatéter (CTO, drótcsere, támaszték) beszerzése adásvételi keretszerződés keretében.
Keretmennyiség: 150 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arány kerül alkalmazásra.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arány kerül alkalmazásra.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 150 db.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/3
Cím: Mikrokatéterek III.
Mennyiség: 15 méter
A beszerzés leírása:
Többfunkciós, dupla lumenű mikrokatéter (CTO, drótcsere, támaszték) beszerzése adásvételi keretszerződés keretében.
Keretmennyiség: 15 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arány kerül alkalmazásra.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjára tekintettel határozta meg: a legjobb ár-érték arány kerül alkalmazásra.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 15 db.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/4
Cím: Indeflátor
Mennyiség: 7500 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében indeflátorok beszerzése.
Keretmennyiség: 7500 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár szempont kerül alkalmazásra.
Adásvételi keretszerződés keretében indeflátorok beszerzése.
Keretmennyiség: 7500 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár szempont kerül alkalmazásra.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 7500 db.
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/5
Cím: Y-adapter nyomógombos változat
Mennyiség: 10500 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében nyomógombos változatú Y adapterek beszerzése.
Keretmennyiség: 10500 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár szempont kerül alkalmazásra.
Adásvételi keretszerződés keretében nyomógombos változatú Y adapterek beszerzése.
Keretmennyiség: 10500 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár szempont kerül alkalmazásra.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 10 500 db.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005
6️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/6
Cím: Indeflátor set
Mennyiség: 12000 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében indeflátor set beszerzése.
Keretmennyiség: 12 000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár szempont kerül alkalmazásra.
Adásvételi keretszerződés keretében indeflátor set beszerzése.
Keretmennyiség: 12 000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár szempont kerül alkalmazásra.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 12 000 db.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006
7️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/7
Cím: Kissing adapter
Mennyiség: 600 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében kissing adapterek beszerzése.
Keretmennyiség: 600 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
Adásvételi keretszerződés keretében kissing adapterek beszerzése.
Keretmennyiség: 600 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: a legalacsonyabb ár értékelési szempont kerül alkalmazásra.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 600 db.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007
8️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/8
Cím: Workhorse SC ballon I.
Mennyiség: 6000 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében 1.0 és 4.0 közötti átmérővel rendelkező Workhorse SC ballon beszerzése.
Keretmennyiség: 6000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Adásvételi keretszerződés keretében 1.0 és 4.0 közötti átmérővel rendelkező Workhorse SC ballon beszerzése.
Keretmennyiség: 6000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 6000 db.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Lesion entry profil (mm, előny a kisebb)
2. Elérhető méretválaszték (db, előny a nagyobb)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008
9️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/9
Cím: Workhorse SC ballon II.
Mennyiség: 3000 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében 1.25 és 4.0 között átmérővel rendelkező Workhorse SC ballon beszerzése.
Keretmennyiség: 3000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Adásvételi keretszerződés keretében 1.25 és 4.0 között átmérővel rendelkező Workhorse SC ballon beszerzése.
Keretmennyiség: 3000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 3000 db.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0009
1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/10
Cím: Workhorse NC ballon I.
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében Workhorse NC ballonok beszerzése az alábbiak szerint:
Workhorse NC ballonok -≤0.016” entry profile, 2.0 és 5.0 közötti átmérő, 6 és 30 mm közötti hossz.

Tétel azonosító száma: LOT-0010
1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/11
Cím: Workhorse NC ballon II.
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében Workhorse NC ballon beszerzése az alábbiak szerint:
Workhorse NC ballon – ≤0.018” entry profile, 2.0 és 4.5 közötti átmérő, 8 és 25 mm közötti hossz.

Tétel azonosító száma: LOT-0011
1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/12
Cím: Alacsony profilú SC ballon I.
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében alacsony profilú SC ballon beszerzése az alábbiak szerint:
Alacsony profilú SC ballon – 1.2 és 5.0 mm között átmérő, 8 és 40 mm közötti hossz – továbbfejlesztett hydrophil bevonat, platina markerek.

Tétel azonosító száma: LOT-0012
1️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/13
Cím: Alacsony profilú NC ballon I.
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében alacsony profilú NC ballon beszerzése az alábbiak szerint:
Alacsony profilú NC ballon – 2.0 és 6.0 mm közötti átmérő, 6 és 30 mm közötti hossz, RBP ≥18 atm.

Tétel azonosító száma: LOT-0013
1️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/14
Cím: Alacsony profilú SC ballon II.
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében alacsony profilú SC ballon beszerzése az alábbiak szerint:
Alacsony profilú SC ballon - 1.2 és 5.0 mm között átmérő, 6 és 30 mm közötti hossz, vékonyított shaft technológia, wolfrám markerek.
Keretmennyiség: 3000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Adásvételi keretszerződés keretében alacsony profilú SC ballon beszerzése az alábbiak szerint:
Alacsony profilú SC ballon - 1.2 és 5.0 mm között átmérő, 6 és 30 mm közötti hossz, vékonyított shaft technológia, wolfrám markerek.
Keretmennyiség: 3000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0014
1️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/15
Cím: Alacsony profilú NC ballon II.
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében alacsony profilú NC ballon beszerzése az alábbiak szerint:
Alacsony profilú NC ballon – 1.5 és 5.0 közötti átmérő, 6 és 25 mm közötti hossz, RBP ≥18 atm.

Tétel azonosító száma: LOT-0015
1️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/16
Cím: Microballon totál occlusio megnyitására
Mennyiség: 450 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében mikroballon beszerzése totál occlusio megnyitására.
Keretmennyiség: 450 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Adásvételi keretszerződés keretében mikroballon beszerzése totál occlusio megnyitására.
Keretmennyiség: 450 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 450 db.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0016
1️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/17
Cím: Vágó ballon
Mennyiség: 1200 méter

Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 1200 db.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0017
1️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/18
Cím: Anchor/metsző ballon
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében anchor/metsző ballon beszerzése.

Tétel azonosító száma: LOT-0018
1️⃣9️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/19
Cím: Nagyon magas nyomású ballon
Mennyiség: 300 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében nagyon magas nyomású ballon –≥35 atm. RBP-vel rendelkező ballon beszerzése.

Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 300 db.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0019
2️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/20
Cím: Nagyon magas nyomású ballon dedikált indeflátor
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében nagyon magas nyomású ballonhoz dedikált indeflátor beszerzése.
Keretmennyiség: 300 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Adásvételi keretszerződés keretében nagyon magas nyomású ballonhoz dedikált indeflátor beszerzése.
Keretmennyiség: 300 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0020
2️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/21
Cím: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent rest. kez I.
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében gyógyszerkibocsátó ballon beszerzése in stent restenosis kezelésére, Paclitaxel kibocsájtó technológia.
Keretmennyiség: 150 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Adásvételi keretszerződés keretében gyógyszerkibocsátó ballon beszerzése in stent restenosis kezelésére, Paclitaxel kibocsájtó technológia.
Keretmennyiség: 150 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0021
2️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/22
Cím: Gyógyszerkibocsátó ballon in stent rest. kez. II.

Tétel azonosító száma: LOT-0022
2️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/23
Cím: Shockwave-ballon
Mennyiség: 45 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében shockwave-ballon beszerzése.
Keretmennyiség: 45 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb/több), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Adásvételi keretszerződés keretében shockwave-ballon beszerzése.
Keretmennyiség: 45 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb/több), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 45 db.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Leadható impulzusok száma (db, előny a több)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0023
2️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/24
Cím: Radiális kompressziós eszköz I.
Mennyiség: 30000 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében tekerhető manométerrel felszerelt nyomásbiztosító eszköz beszerzése.
Keretmennyiség: 30 000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Adásvételi keretszerződés keretében tekerhető manométerrel felszerelt nyomásbiztosító eszköz beszerzése.
Keretmennyiség: 30 000 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 30 000 db.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Felhelyezés egyszerűsége – lépések számát tekintve (db, előny a kevesebb lépés)
2. A komprimáció fokozatainak száma (db, előny a több)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0024
2️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/25
Cím: Radiális kompressziós eszköz II.
Mennyiség: 750 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében fecskendővel felfújható, párna formájú kompressziós eszköz beszerzése.
Keretmennyiség: 750 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Adásvételi keretszerződés keretében fecskendővel felfújható, párna formájú kompressziós eszköz beszerzése.
Keretmennyiség: 750 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 750 db.
Postacím: tca
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0025
2️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/26
Cím: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz I.
Mennyiség: 1500 méter
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében hidrofil polymer és kálium-ferrát alapú kémiai/biológiai elven működő non-kompressios radiális vérzéscsillapító beszerzése.
Keretmennyiség: 1500 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontoknál, ahol igen-nem a lehetséges válasz, az értékelés módszere az abszolút értékelés, a pozitív válasz a maximum, a negatív válasz a minimum pontszámot kapja.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Adásvételi keretszerződés keretében hidrofil polymer és kálium-ferrát alapú kémiai/biológiai elven működő non-kompressios radiális vérzéscsillapító beszerzése.
Keretmennyiség: 1500 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontoknál, ahol igen-nem a lehetséges válasz, az értékelés módszere az abszolút értékelés, a pozitív válasz a maximum, a negatív válasz a minimum pontszámot kapja.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az EKR nem teszi lehetővé, hogy Ajánlatkérő a BT-625 mezőbe a megfelelő mértékegységet válassza ki.
Jelen részajánlat esetén a tervezett mennyiség: 1500 db.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Komprimált terület láthatósága (igen/nem) (előny az igen)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3. A komprimáció fokozatainak száma (db) (előny a több)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0026
2️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/27
Cím: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz II.
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretszerződés keretében 100% chitosan alapú eszköz 3.5x3.5 cm kivitelben történő beszerzése.
Keretmennyiség: 1500 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontoknál, ahol igen-nem a lehetséges válasz, az értékelés módszere az abszolút értékelés, a pozitív válasz a maximum, a negatív válasz a minimum pontszámot kapja.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Adásvételi keretszerződés keretében 100% chitosan alapú eszköz 3.5x3.5 cm kivitelben történő beszerzése.
Keretmennyiség: 1500 db
A mennyiségeket és részletes műszaki-szakmai követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontot a Kbt. 76.§ (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont alapján értékeli.
Azon részszempontok esetében, ahol a kisebb érték a kedvezőbb (előny a kisebb) - így a „nettó ajánlati ár” részszempontnál is - az értékelés módszere a fordított arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontok esetében, ahol a magasabb érték a legkedvezőbb (előny a nagyobb), az értékelés módszere az arányosítás. A legkedvezőbb ajánlat 10 pontot kap.
Azon részszempontoknál, ahol igen-nem a lehetséges válasz, az értékelés módszere az abszolút értékelés, a pozitív válasz a maximum, a negatív válasz a minimum pontszámot kapja.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határának megadása: 0-10 pont.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0027
2️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR000577272023/28
Cím: Nem kompresszió alapú vérzéscsillapító eszköz III.

Tétel azonosító száma: LOT-0028
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Lásd a II.2.5) pontban.
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-11-16 📅
Cím: Mikrokatéterek I.
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000577272023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 375 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0008
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: "MEDTECH" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10437216243
Postacím: Kútvölgyi Út 91/a.
Postai irányítószám: 1121
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: medtech@medtech.hu📧
Telefon: +36 13910404📞
Fax: +36 12003503 📠
URL: https://www.medtech.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 462 500 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0320 A vállalkozó neve és címe
Név: Premier G. Med Capital Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27315383241
Postacím: Virág Benedek Utca 35.
Postai irányítószám: 1037
E-mail: premiergmed@premiergmed.hu📧
Telefon: +36 13914030📞
Fax: +36 13980687 📠
URL: https://www.premiergmed.hu🌏
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 18 750 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0232
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 26 925 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0296 A vállalkozó neve és címe
Név: Premier G. Med Cardio Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14772423241
Postacím: Hidász Utca 1.
Postai irányítószám: 1026
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 17 250 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0384 A vállalkozó neve és címe
Név: Synovis Medical Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24381455243
Postacím: Hauszmann Alajos Utca 3/A
Postai irányítószám: 1116
E-mail: info@synovis.hu📧
Telefon: +36 17920807📞
Fax: +36 17995051 📠
3️⃣ Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: A vevő döntése a nem elegendő finanszírozás miatt
Tétel azonosító száma: LOT-0003 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 175 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0240
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 280 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0304
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 29 962 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0016
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004 A vállalkozó neve és címe
Név: SUTURA Képviseleti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12004692243
Postacím: Gubacsi Út 47
Postai irányítószám: 1097
E-mail: laszlo.szentesi@sutura.hu📧
Telefon: +36 14770188📞
Fax: +36 14770189 📠
URL: https://www.sutura.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 97 215 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0112 A vállalkozó neve és címe
Név: B. Braun Trading Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25061978241
Postacím: Felhévízi Utca 5.
Postai irányítószám: 1023
E-mail: tender.office@bbraun.com📧
Telefon: +36 13469700📞
Fax: +36 14384905 📠
URL: https://www.bbraun.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 44 250 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0152
A szerződés/tétel teljes értéke: 31 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0408 A vállalkozó neve és címe
Név: Cardiosolutions Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25331484242
Postacím: Bajcsy Zsilinszky út 43. 3. em. 2.
Postai irányítószám: 1065
E-mail: sales@cardiosolutions.hu📧
Telefon: +36 703528036📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 40 050 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0520 A vállalkozó neve és címe
Név: Novomed Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10609882243
Postacím: Fraknó Utca 4. VIII. em. 50.
Postai irányítószám: 1115
Postai város: Budapest, XI.
E-mail: tender@novomed.hu📧
Telefon: +36 12036905📞
Fax: +36 12062860 📠
5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 31 762 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0128
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005 A vállalkozó neve és címe
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 24 150 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0160
6️⃣ Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 1
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0006 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 70 800 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0136
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 128 700 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0280
7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 601 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0376
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008 Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 114 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0144
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 213 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0472
A szerződés/tétel teljes értéke: 194 700 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0576 A vállalkozó neve és címe
Név: Vascular Venture Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14153589243
Postacím: Lechner Ödön Fasor 3. B/3.
Postai irányítószám: 1095
E-mail: tender@vascular.hu📧
Telefon: +36 17994400📞
Fax: +36 17994405 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 92 970 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0608
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 400 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0752 A vállalkozó neve és címe
Név: Create Innovate Deliver Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25556175208
Postacím: Széchenyi Utca 4.
Postai irányítószám: 9327
Postai város: Rábasebes
Régió: Győr-Moson-Sopron
🏙️
E-mail: info@cidhungary.eu📧
Telefon: +36 309979561📞
9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0009 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 72 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0264
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0009 A vállalkozó neve és címe
Név: Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10661644243
Postacím: Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Postai irányítószám: 1124
E-mail: tender.hu@biotronik.com📧
Telefon: +36 13264941📞
Fax: +36 13264945 📠
URL: https://www.biotronik.com🌏
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
1️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0010 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 63 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0184
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0010
A szerződés/tétel teljes értéke: 47 400 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0400
A szerződés/tétel teljes értéke: 108 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0480
A szerződés/tétel teljes értéke: 46 485 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0584
1️⃣1️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0011 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 126 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0192
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0011
A szerződés/tétel teljes értéke: 111 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0272
Helyezés a nyertesek listáján: 5
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0552
A szerződés/tétel teljes értéke: 83 970 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0592
A szerződés/tétel teljes értéke: 115 200 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0664
A szerződés/tétel teljes értéke: 94 800 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0744
1️⃣2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0012 Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 97 350 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0736
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0012
1️⃣3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0013
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0456
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0013
A szerződés/tétel teljes értéke: 81 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0672 EKR000577272023/0712
1️⃣4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0014
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 550 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0568
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0014 A vállalkozó neve és címe
Név: MEDLINES Orvostechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11883524213
Postacím: Óvoda Utca 7.
Postai irányítószám: 2314
Postai város: Halásztelek
E-mail: kozbeszerzes@medlines.hu📧
Telefon: +36 24474402📞
Fax: +36 24474416 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 69 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0648
1️⃣5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0015
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0440
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0015
A szerződés/tétel teljes értéke: 57 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0656 EKR000577272023/0760
1️⃣6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0016
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 972 750 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0040
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0016
A szerződés/tétel teljes értéke: 15 525 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0464
1️⃣7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0017
A szerződés/tétel teljes értéke: 264 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0080
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0017
1️⃣8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0018
A szerződés/tétel teljes értéke: 163 200 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0120
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0018
A szerződés/tétel teljes értéke: 80 400 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0168
1️⃣9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0019
A szerződés/tétel teljes értéke: 22 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0176
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0019
2️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0020
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0344
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0020
2️⃣1️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0021
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 025 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0096
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0021
A szerződés/tétel teljes értéke: 16 785 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0368
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 475 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0640
A szerződés/tétel teljes értéke: 25 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0720
A szerződés/tétel teljes értéke: 17 160 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0728
2️⃣2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0022
A szerződés/tétel teljes értéke: 36 750 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0504
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0022
A szerződés/tétel teljes értéke: 23 992 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0616
A szerződés/tétel teljes értéke: 25 095 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0768
2️⃣3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0023
A szerződés/tétel teljes értéke: 48 060 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0600
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0023 A vállalkozó neve és címe
Név: DHS Hungary Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24161879243
Postacím: Fegyvernek Utca 9. Fszt.
E-mail: sales@dhshungary.com📧
Telefon: +36 303498368📞
2️⃣4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0024 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 88 500 000 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0328
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0024
A szerződés/tétel teljes értéke: 61 200 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0424
A szerződés/tétel teljes értéke: 61 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0528
A szerződés/tétel teljes értéke: 45 870 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0624
2️⃣5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0025
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 212 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0336
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0025
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 530 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0432
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 417 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0488 A vállalkozó neve és címe
Név: EUROMEDIC TRADING Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12077571241
Postacím: Dorottya Utca 1
Postai irányítószám: 1051
E-mail: tender@euromedic-hungary.com📧
Telefon: +36 18153100📞
Fax: +36 18153126 📠
URL: https://www.euromedic-hungary.com/index.php/hun/🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 087 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0512
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 492 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0536
2️⃣6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0026
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 250 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0544
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0026 A vállalkozó neve és címe
Név: Inovia Healthcare Import & Export Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26102690208
E-mail: info@inovia.hu📧
2️⃣7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0027 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 950 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0056
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0027
2️⃣8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0028
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 740 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000577272023/0248
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0028
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Semmelweis Egyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308674244
Postacím: Üllői Út 26.
Postai irányítószám: 1085
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Czap Krisztina
E-mail: czap.krisztina@semmelweis.hu📧
Telefon: +36 12109610📞
Fax: +36 12109618 📠
URL: https://www.semmelweis.hu🌏
Csoportvezető ✅ Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Oktatás
Kiegészítő információk További információk
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma, megpályázott részek száma:
1. Ajánlattevő neve: Novomed Kereskedelmi Kft. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1115 Budapest, XI. Fraknó Utca 4. VIII. em. 50.
Adószáma: 10609882-2-43
Megpályázott részek: 4., 5., 6., 24.
2. Ajánlattevő neve: SUTURA Képviseleti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1097 Budapest Gubacsi Út 47.
Adószáma: 12004692-2-43
Megpályázott részek: 4., 8., 10., 11., 16., 21., 22., 24., 25.
3. Ajánlattevő neve: Synovis Medical Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1116 Budapest Hauszmann Alajos Utca 3/A.
Adószáma: 24381455-2-43
Megpályázott részek: 2., 18., 21., 27., 28.
4. Ajánlattevő neve: MEDLINES Orvostechnikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 2314 Halásztelek Óvoda Utca 7.
Adószáma: 11883524-2-13
Megpályázott részek: 14., 15.
5. Ajánlattevő neve: "MEDTECH" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető
ajánlattevő)
Székhelye: 1121 Budapest Kútvölgyi Út 91/a.
Adószáma: 10437216-2-43
Megpályázott részek: 1., 2., 3., 4., 5., 6., 8., 10., 11., 18., 19., 20., 24., 25.
6. Ajánlattevő neve: DHS Hungary Kft. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1116 Budapest Fegyvernek Utca 9. Fszt.
Adószáma: 24161879-2-43
Megpályázott részek: 23.
7. Ajánlattevő neve: Premier G. Med Cardio Kft. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1026 Budapest Hidász Utca 1.
Adószáma: 14772423-2-41
Megpályázott részek: 2., 8., 10., 13., 16., 22., 25.
8. Ajánlattevő neve: Create Innovate Deliver Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság (vezető
ajánlattevő)
Székhelye: 9327 Rábasebes Széchenyi Utca 4.
Adószáma: 25556175-2-08
Megpályázott részek: 8., 11., 13., 14., 15., 21., 22.
9. Ajánlattevő neve: Cardiosolutions Kft. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1065 Budapest Bajcsy Zsilinszky út 43. 3. em. 2.
Adószáma: 25331484-2-42
Megpályázott részek: 4., 10., 11., 15., 24., 25.
10. Ajánlattevő neve: Premier G. Med Capital Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1037 Budapest Virág Benedek Utca 35.
Adószáma: 27315383-2-41
Megpályázott részek: 1., 3.
11. Ajánlattevő neve: Vascular Venture Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1095 Budapest Lechner Ödön Fasor 3. B/3.
Adószáma: 14153589-2-43
Megpályázott részek: 8., 11., 12., 13., 17., 21.
12. Ajánlattevő neve: Inovia Healthcare Import & Export Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1117 Budapest Neumann János Utca 1.
Adószáma: 26102690-2-08
Megpályázott részek: 26.
13. Ajánlattevő neve: B. Braun Trading Kft. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1023 Budapest Felhévízi Utca 5.
Adószáma: 25061978-2-41
Megpályázott részek: 4., 7.
14. Ajánlattevő neve: Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1124 Budapest Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Adószáma: 10661644-2-43
Megpályázott részek: 9., 11., 21.
15. Ajánlattevő neve: EUROMEDIC TRADING Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1051 Budapest Dorottya Utca 1.
Adószáma: 12077571-2-41
Megpályázott részek: 25.

Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest
🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):