Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint ajánlatkérő a TOP Plusz tervezési feladatok körében jóváhagyási terveket, valamint kiviteli terveket kíván beszerezni. A fentieken túl az Ajánlatkérő a projekthez kapcsolódóan - éghajlatváltozási reziliencia vizsgálatot és dokumentációt, valamint - az egyes beruházásokat megelőző, a tervezett állapotokat, és a megvalósult létesítmények biológiai aktivitás értékének számítását és vonatkozó nyilatkozatokat kíván készíttetni, - továbbá a beruházásokhoz kapcsolódó műszaki ellenőri, beruházáslebonyolítói tevékenységet kíván beszerezni. A közbeszerzési eljárás részei: - 1. közbeszerzési rész: „Bartók B. krt. és híd tervei” - 2. közbeszerzési rész: „Gotthárd, Kenderesi, Kunos utca tervei” - 3. közbeszerzési rész: „Homok utca, Kétrózsa köz tervei” - 4. közbeszerzési rész: „Szakértői feladatok” - 5. közbeszerzési rész: „Bartók B. krt. és híd műszaki ell.-i feladatok” - 6. közbeszerzési rész: „Gotthárd, Kenderesi, Kunos u. műsz. ell.-i feladatok” - 7. közbeszerzési rész: „Homok u., Kétrózsa köz műsz. ell.-i feladatok”. A részletes mennyiségeket a Műszaki leírás, valamint a költségvetés tartalmazza. Az ajánlati felhívás és a Műszaki Leírás, valamint az ajánlati felhívás és a költségvetés ellentmondása esetén a Műszaki leírás, illetve a költségvetés az irányadó.
Ajánlati felhívás (2026-08-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Műszaki ellenőri és tervezési feladatok
Hivatkozási szám: EKR001069172026
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 7
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 7
1️⃣
Belső azonosító: EKR001069172026/1
Cím: Bartók B. krt. és híd tervei
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Az 1. közbeszerzési részben a nyertes Ajánlattevő a szombathelyi Bartók Béla körút és híd teljes körű jóváhagyási terveit, valamint teljes körű kiviteli terveit köteles elkészíteni. A beruházás során út- és híd felújítására kerül sor. A tervezett útfelújítás teljes hossza 492 m, a felújításre kerülő híd hossza pedig 40 m. A részletes mennyiségeket a Műszaki leírás, valamint a költségvetés tartalmazza. Az ajánlati felhívás és a Műszaki leírás, valamint az ajánlati felhívás és a költségvetés ellentmondása esetén a Műszaki leírás, illetve a költségvetés az irányadó.

További információk:
Az AF. II.2.7) pontjában megjelölt időtartama a jóváhagyási tervek elkészítése tekintetében irányadó, és a szerződés hatálybalépésétől számított. A Tervező a teljes körű kiviteli terveket legkésőbb a Tervezőnek a jóváhagyási tervek elfogadásáról szóló tájékoztatást követő 30 napon belül köteles elkészíteni.

Postacím: Kossuth L.
utca
1-3.
Irányítószám: 9700
Város: Szombathely
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Vas
🏙️
Időtartam: 120 nap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M.2.1) alkalmassági követelményre megajánlott szakember többlet szakmai tapasztalata (hónap, min. 0 – max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 25
Minőségi kritérium (név): M.2.2) alkalmassági követelményre megajánlott szakember többlet szakmai tapasztalata (hónap, min. 0 – max. 36 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 50
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001069172026/2
Cím: Gotthárd, Kenderesi, Kunos utca tervei
A beszerzés leírása:
A 2. közbeszerzési részben a nyertes Ajánlattevő az alábbi szombathelyi utak: - Gotthárd utca, - Kenderesi utca, - Kunos E. utca teljes körű jóváhagyási terveit, valamint teljes körű kiviteli terveit köteles elkészíteni. A beruházás során útfelújítására kerül sor. A tervezett útfelújítás a Gotthárd utca tekintetében 190 méter, a Kenderes utca tekintetében 510 méter, a Kunos E. utca tekintetében pedig 400 méter. A részletes mennyiségeket a Műszaki leírás, valamint a költségvetés tartalmazza. Az ajánlati felhívás és a Műszaki leírás, valamint az ajánlati felhívás és a költségvetés ellentmondása esetén a Műszaki leírás, illetve a költségvetés az irányadó.

Időtartam: 90 nap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (súlyozás): 50
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR001069172026/3
Cím: Homok utca, Kétrózsa köz tervei
A beszerzés leírása:
A 3. közbeszerzési részben a nyertes Ajánlattevő az alábbi szombathelyi utak: - Homok utca, - Kétrózsa köz, teljes körű jóváhagyási terveit, valamint teljes körű kiviteli terveit köteles elkészíteni. A beruházás során útfelújítására kerül sor. A tervezett útfelújítás a Homok utca tekintetében 310 méter, a Kétrózsa köz tekintetében 240 méter. A részletes mennyiségeket a Műszaki leírás, valamint a költségvetés tartalmazza. Az ajánlati felhívás és a Műszaki leírás, valamint az ajánlati felhívás és a költségvetés ellentmondása esetén a Műszaki leírás, illetve a költségvetés az irányadó.

Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR001069172026/4
Cím: Szakértői feladatok
A beszerzés leírása:
A 4. közbeszerzési részben az Ajánlattevő a Műszaki leírásban megjelölt egyes kivitelezési tervek tekintetében köteles - az éghajlatváltozási reziliencia vizsgálatot és dokumentációt, - az egyes beruházásokat megelőző, a tervezett állapotokat, és a megvalósult létesítmények biológiai aktivitás értékének számítását, és a vonatkozó nyilatkozatot készíteni a hatályos jogszabályokban foglalt előírásoknak, valamint a Közbeszerzési Dokumentumok Műszaki leírásában foglaltaknak megfelelően. A nyertes ajánlattevő összesen 6 db kiviteli terv tekintetében köteles éghajlatváltozási reziliencia vizsgálatot és dokumentációt, valamint biológiai aktivitás értékének számítását és vonatkozó nyilatkozatokat elkészíteni. A pályázati kiírásban rögzítettek szerint "minden projekt esetében a biológiai aktivitásérték a fejlesztés előtti értékét, és várható változását tájépítész, vagy tájvédelmi szakértői jogosultsággal rendelkező szakértőnek kell a legalább engedélyköteles terv szintre kidolgozott műszaki tervdokumentáció átvizsgálása alapján – az 1. mérföldkő elfogadása előtt – számítással meghatároznia a 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 9. melléklet 2. pontja szerinti pontértékeket használva." A részletes mennyiségeket a Műszaki Leírás, valamint a költségvetés tartalmazza. Az ajánlati felhívás és a Műszaki leírás, valamint az ajánlati felhívás és a költségvetés ellentmondása esetén a Műszaki leírás, illetve a költségvetés az irányadó.

Az AF. II.2.7) pontjában megjelölt határidő a hirdetménykezelő rendszer sajátosságaira figyelemmel került rögzítésre. A szerződés időtartama részletesen: 1.1 A Tervező köteles a meglévő állapot és a tervezett állapot biológiai aktivitás érték számítását, valamint az egyes nyilatkozatokat elkészíteni legkésőbb az egyes kivitelezési munkák tekintetében a teljes körű kiviteli tervek átadását követő 5 napon belül. 1.2 A Tervező köteles a megvalósult létesítmény biológiai aktivitás érték számítását, valamint dokumentumok kiállítását legkésőbb az egyes kivitelezési munkák tekintetében a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárását követő 2 napon belül elvégezni. 1.3 A Tervező köteles valamennyi kivitelezési munka tekintetében az éghajlatváltozási rezilienciavizsgálatot elkészíteni, valamint az éghajlatváltozási rezilienciavizsgálat dokumentációját átadni legkésőbb az egyes kivitelezések tekintetében a teljeskörű kiviteli tervek átadását követő 5 napon belül.

Időtartam: 5 nap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M.2.1) alkalmassági követelményre megajánlott szakember többlet szakmai tapasztalata az adott részterületen (hónap, min. 0 – max. 36 hónap)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító: EKR001069172026/5
Cím: Bartók B. krt. és híd műszaki ell.-i feladatok
A beszerzés leírása:
Az 5. közbeszerzési rész tekintetében Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint ajánlatkérő műszaki ellenőri szolgáltatásokat és ehhez kapcsolódóan beruházásbonyolítói szolgáltatásokat kíván beszerezni a Bartók Béla körút és híd felújítása építési beruházás tekintetében. A beruházás során út- és híd felújítására kerül sor. A tervezett útfelújítás teljes hossza 492 m, a felújításre kerülő híd hossza pedig 40 m. A nyertes Ajánlattevő az építési beruházás tekintetében műszaki ellenőri valamint beruházásbonyolítói tevékenységet köteles ellátni a Műszaki leírásban foglaltak szerint. Az építési beruházás a Műszaki leírásban kerül bemutatásra. A részletes mennyiségeket a Műszaki leírás, valamint a költségvetés tartalmazza. Az ajánlati felhívás és a Műszaki leírás, valamint az ajánlati felhívás és a költségvetés ellentmondása esetén a Műszaki leírás, illetve a költségvetés az irányadó.

Az AF II.2.7 pontjában megjelölt időtartam a kivitelezés időtartamáig becsült időtartam. A szerződés teljesítésének időtartama pontosan az alábbiak szerint értendő: A Megbízott a műszaki ellenőri tevékenységét a jelen szerződés hatálybalépésétől kezdődően az utolsó építési beruházás, illetve kivitelezés műszaki átadás-átvételi eljárásának lezárásáig folyamatosan - a vonatkozó hatályos jogszabályokban és az egyes építési beruházások tekintetében megkötött vállalkozói szerződésekben rögzített határidőkre figyelemmel - köteles ellátni.

Termékek/szolgáltatások: Műszaki ellenőrző szolgáltatások📦
Postacím: Szombathely 3606,3676 hrsz.
Időtartam: 30 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M.2.2) alkalmassági követelményre megajánlott szakember szakmai tapasztalata (hónap, min. 0 – max. 36 hónap)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005
6️⃣
Belső azonosító: EKR001069172026/6
Cím: Gotthárd, Kenderesi, Kunos u. műsz. ell.-i feladat
A beszerzés leírása:
A 6. közbeszerzési rész tekintetében Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint ajánlatkérő műszaki ellenőri szolgáltatásokat és ehhez kapcsolódóan beruházásbonyolítói szolgáltatásokat kíván beszerezni az alábbi építési beruházások tekintetében: - Gotthárd utca, - Kenderesi utca, - Kunos E. utca útfelújítások . A beruházás során útfelújítására kerül sor. A tervezett útfelújítás a Gotthárd utca tekintetében 190 méter, a Kenderes utca tekintetében 510 méter, a Kunos E. utca tekintetében pedig 400 méter. A nyertes Ajánlattevő az építési beruházás tekintetében műszaki ellenőri valamint beruházásbonyolítói tevékenységet köteles ellátni a Műszaki leírásban foglaltak szerint. Az építési beruházás a Műszaki leírásban kerül bemutatásra. A részletes mennyiségeket a Műszaki leírás, valamint a költségvetés tartalmazza. Az ajánlati felhívás és a Műszaki leírás, valamint az ajánlati felhívás és a költségvetés ellentmondása esetén a Műszaki leírás, illetve a költségvetés az irányadó.

Postacím: Szombathely 5655, 3681/2, 3650/1,5673
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006
7️⃣
Belső azonosító: EKR001069172026/7
Cím: Homok u., Kétrózsa köz műsz. ell.-i feladatok
A beszerzés leírása:
A 7. közbeszerzési rész tekintetében Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint ajánlatkérő műszaki ellenőri szolgáltatásokat és ehhez kapcsolódóan beruházásbonyolítói szolgáltatásokat kíván beszerezni az alábbi építési beruházások tekintetében: - Homok utca, - Kétrózsa köz, útfelújítások . A beruházás során útfelújítására kerül sor. A tervezett útfelújítás a Homok utca tekintetében 310 méter, a Kétrózsa köz tekintetében 240 méter. A nyertes Ajánlattevő az építési beruházás tekintetében műszaki ellenőri valamint beruházásbonyolítói tevékenységet köteles ellátni a Műszaki leírásban foglaltak szerint. Az építési beruházás a Műszaki leírásban kerül bemutatásra. A részletes mennyiségeket a Műszaki leírás, valamint a költségvetés tartalmazza. Az ajánlati felhívás és a Műszaki leírás, valamint az ajánlati felhívás és a költségvetés ellentmondása esetén a Műszaki leírás, illetve a költségvetés az irányadó.

Postacím: Szombathely 4634, 4648
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007 Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítési helyek az egyes részeknél kerültenek feltüntetésre.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ár értékelési szempont esetében a fordított arányosítás, szakemberek (többlet)tapasztalata értékelési szempont esetében egyenes arányosítás. ás. Részletek a KD-ban!
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-09-30 09:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-09-30 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, 60 perccel később kezdi meg. Irányadó a 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 15. §, illetve Kbt. 68. §-a.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, 60 perccel később kezdi meg. Irányadó a 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 15. §, illetve Kbt. 68. §-a.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2026-09-30 10:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, 60 perccel később kezdi meg. Irányadó a 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 15. §, illetve Kbt. 68. §-a.
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, 60 perccel később kezdi meg. Irányadó a 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 15. §, illetve Kbt. 68. §-a.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M.2.1) Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Kormányrendelet szerinti „KÉ-K” (közúti építmények tervezése) vagy azzal egyenértékű tervezői jogosultságra vonatkozó nyilvántartásba vétel megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. Az adott közbeszerzési rész tekintetében M.2) alkalmassági feltételre bemutatott szakember valamennyi közbeszerzési rész M.2) alkalmassági feltétele tekintetében bemutatható. Az M.2.1) és M.2.2) pontok tekintetében a szakemberek közötti átfedés megengedett, azaz az alkalmassági feltételekre ugyanaz a szakember bemutató. A fentieken túl ugyanaz a szakember valamennyi rész tekintetébe bemutatható. Igazolás módja: M.2.1) pont: A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a Kbt. 65. § (4) bekezdése és a Kr. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján AT nyilatkozata azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezésével, és az M.2. szerinti megfelelő pozíció megjelölésével, akiket az AT be kíván vonni a teljesítésbe. Az alkalmasság igazolható kamarai névjegyzékben való szerepléssel, ebben az esetben a pontos elérési út (url), továbbá a jogosultság első megszerzési idejének "év/hónap/nap” pontossággal történő megadása szükséges, ezáltal további dokumentum csatolása nem szükséges. Amennyiben az alkalmassági követelményre megajánlott szakember magyarországi kamarai névjegyzékben nem szerepel, abban az esetben csatolandó a szakember végzettségének igazolása, valamint az előírt szakmai tapasztalat igazolásaként sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajz. A szakmai gyakorlat alátámasztására az adatokat min. az alábbi részletezettséggel kell megadni egyértelmű és beazonosítható módon: - megrendelő neve; - a kivitelezés helye (település); - a tervezés jellegének ismertetése; - a konkrét tervezésre vonatkozóan a szakember által elvégzett feladat bemutatása (ellátott feladat, tevékenység ismertetése), olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen; - a tevékenység kezdő és befejező ideje (év, hónap pontossággal). Az önéletrajznak olyan részletezettségűnek kell lennie, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. Az ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy nyertessége esetén a szakember a 266/2013. (VII.11) Kr. szerinti kamarai névjegyzékbe való bejegyzéséről gondoskodni fog, ennek elmaradása a szerződéskötés megtagadását jelenti AK részéről. Az ajánlatban csatolni kell a bemutatott szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát a szakmai önéletrajz részeként, vagy külön nyilatkozat formájában. A Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott szakmai önéletrajz minta tartalmazza a rendelkezésre állási nyilatkozatot. Felhívjuk a T. Ajánlattevők figyelmét arra, hogy a 2. számú értékelési szempontra bemutatni kívánt szakemberek nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel nem hiánypótolható és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi! Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelményeknek a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltak alapján bármely más szerv (vagy személy) kapacitására támaszkodva megfelelhet a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. A Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása keretében alkalmazandók a Kbt. 65. § (6) bekezdésében foglaltak. Az alkalmasság tekintetében a Kbt. 65. § további rendelkezései is megfelelően alkalmazandók.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

M.2.2) Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő szakemberrel, aki a 266/2013. (VII.11.) Kormányrendelet szerinti „HT” (hidszerkezeti tervező) vagy azzal egyenértékű tervezői jogosultságra vonatkozó nyilvántartásba vétel megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. Az adott közbeszerzési rész tekintetében M.2) alkalmassági feltételre bemutatott szakember valamennyi közbeszerzési rész M.2) alkalmassági feltétele tekintetében bemutatható. Az M.2.1) és M.2.2) pontok tekintetében a szakemberek közötti átfedés megengedett, azaz az alkalmassági feltételekre ugyanaz a szakember bemutató. A fentieken túl ugyanaz a szakember valamennyi rész tekintetébe bemutatható. Igazolás módja: M.2.2) pont: A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a Kbt. 65. § (4) bekezdése és a Kr. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján AT nyilatkozata azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezésével, és az M.2. szerinti megfelelő pozíció megjelölésével, akiket az AT be kíván vonni a teljesítésbe. Az alkalmasság igazolható kamarai névjegyzékben való szerepléssel, ebben az esetben a pontos elérési út (url), továbbá a jogosultság első megszerzési idejének "év/hónap/nap” pontossággal történő megadása szükséges, ezáltal további dokumentum csatolása nem szükséges. Amennyiben az alkalmassági követelményre megajánlott szakember magyarországi kamarai névjegyzékben nem szerepel, abban az esetben csatolandó a szakember végzettségének igazolása, valamint az előírt szakmai tapasztalat igazolásaként sajátkezűleg aláírt szakmai önéletrajz. A szakmai gyakorlat alátámasztására az adatokat min. az alábbi részletezettséggel kell megadni egyértelmű és beazonosítható módon: - megrendelő neve; - a kivitelezés helye (település); - a tervezés jellegének ismertetése; - a konkrét tervezésre vonatkozóan a szakember által elvégzett feladat bemutatása (ellátott feladat, tevékenység ismertetése), olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen; - a tevékenység kezdő és befejező ideje (év, hónap pontossággal). Az önéletrajznak olyan részletezettségűnek kell lennie, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. Az ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy nyertessége esetén a szakember a 266/2013. (VII.11) Kr. szerinti kamarai névjegyzékbe való bejegyzéséről gondoskodni fog, ennek elmaradása a szerződéskötés megtagadását jelenti AK részéről. Az ajánlatban csatolni kell a bemutatott szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát a szakmai önéletrajz részeként, vagy külön nyilatkozat formájában. A Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott szakmai önéletrajz minta tartalmazza a rendelkezésre állási nyilatkozatot. Felhívjuk a T. Ajánlattevők figyelmét arra, hogy a 3. számú értékelési szempontra bemutatni kívánt szakemberek nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel nem hiánypótolható és az ajánlat érvénytelenségét eredményezi! Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelményeknek a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltak alapján bármely más szerv (vagy személy) kapacitására támaszkodva megfelelhet a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. A Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása keretében alkalmazandók a Kbt. 65. § (6) bekezdésében foglaltak. Az alkalmasság tekintetében a Kbt. 65. § további rendelkezései is megfelelően alkalmazandók.

Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M.1) Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített, de hat évben (72 hónapban) megkezdett összesen - legalább 1 db út, és/vagy - legalább 1 db híd kiviteli és/vagy jóváhagyási és/vagy engedélyezési terveinek elkészítésére vonatkozó referenciával. Az alkalmassági feltétel tekintetében egy referencia több részben is felhasználható. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy több részre történő ajánlattétel esetén a referencia követelmények mennyiségei nem adódnak össze! Igazolás módja: Az EEKD-val történő előzetes igazolás során - a Kbt. 67. § (1)-(3) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. 5-6. § megfelelően -Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplő (ajánlattevő, közös ajánlattevő, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α pont kitöltése. Az Ajánlatkérő 69.§ (4) bekezdése szerinti felhívására szükséges referencianyilatkozatot csatolnia. AT csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint az eljárás megindításától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) teljesített szolgáltatásainak - referencia munkáinak - ismertetését, a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bekezdése alapján a szerződést kötő másik fél által adott igazolással, vagy az ajánlattevő nyilatkozatával. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3a) bekezdés a) pontja alapján a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. A referenciaigazolásnak minimálisan tartalmaznia kell alábbiakat: - teljesítés ideje (kezdő-befejező időpontja „év/hónap/nap” pontossággal), -teljesítés helye, - a szerződést kötő másik fél megnevezése valamint elérhetőségének adatai, - a szolgáltatás tárgya, valamint mennyisége, olyan módon meghatározva, hogy az alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen, - továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A 21/A. §-ban foglaltak szerint ajánlatkérő elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Amennyiben ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványt (EEKD) kell benyújtani. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak arról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(8) és a 67. § (3) bek-ben foglaltakra. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 69. § (11) bekezdése is irányadó.

Kiválasztási szempont: Bejegyzés egy releváns szakmai nyilvántartásba
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
SZ.1) Alkalmatlan a gazdasági szereplő, ha nem szerepel az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamarai névjegyzékében. Alkalmatlan a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő, ha nem rendelkezik a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal. Igazolás módja: Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. AK a Kr. 2. § (5) bekezdésben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az AT-knek elegendő alkalmasságukat az EEKD „α” szakaszának megjelölésével (előzetesen) igazolni. Ajánlattevőnek az AK Kbt. 69. § (4) szerinti felhívására kell az alkalmasságát igazolnia. A Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét AK ellenőrzi az ingyenesen elérhető elektronikus névjegyzék (https://ceg.mek.hu/index.php?p=p_kereso) adatai alapján. Amennyiben a gazdasági szereplő a nyilvántartásban szerepel, ennek vonatkozásában külön igazolás csatolása nem szükséges. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az előírt követelmény (a letelepedése szerinti országban építészeti tervezői tevékenységet végző gazdasági társaságok részére előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés) tekintetében az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés igazolását kell benyújtani. A 322/2015. Kr. 8. § (2) bek. alapján Ajánlatkérő előírja, hogy a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell a Magyar Építész Kamara névjegyzékében.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: AK nem írja elő és nem teszi lehetővé.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetés pénzneme magyar forint. AK előleget nem biztosít. Nyertes AT 2 db részszámla és végszámla benyújtására jogosult. A számlák kifizetése: - a Kbt. 135. § (1),(3), (5)-(7) és (9) bekezdésben, - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdése, szerint történik, figyelemmel az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényben foglaltakra. A támogatási intenzitás mértéke 100%, a finanszírozás módja utófinanszírozás. AK alkalmazza a Kbt. 27/A. § -t. Részletek a szerződéstervezetben!
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetés pénzneme magyar forint. AK előleget nem biztosít. Nyertes AT 2 db részszámla és végszámla benyújtására jogosult. A számlák kifizetése: - a Kbt. 135. § (1),(3), (5)-(7) és (9) bekezdésben, - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdése, szerint történik, figyelemmel az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényben foglaltakra. A támogatási intenzitás mértéke 100%, a finanszírozás módja utófinanszírozás. AK alkalmazza a Kbt. 27/A. § -t. Részletek a szerződéstervezetben!
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
- Késedelmi kötbér: A nyertes AT a kiviteli tervek tekintetében, amennyiben késedelembe esik, a kiviteli terv vonatkozásában a kv.-ben „teljes körű kiviteli tervdokumentáció elkészítése összesen” elnevezésű kv-i tétel nettó 0,5 %-ának megfelelő mértékű napi késedelmi kötbér megfizetésére köteles minden késedelemmel érintett naptári nap után. Maximuma: 30 napi tétel. AK a jóváhagyási tervek tekintetében is kötbért írt elő. - Meghiúsulási kötbér: AK fenntartja magának a jogot, hogy a szerződéstől egyoldalú nyilatkozattal elálljon vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondja, amennyiben a késedelem a 30 napot meghaladja. Mértéke: a nettó tervezői díj 30%-a. - Hibás teljesítési kötbér: hibás teljesített terv tekintetében, alapja: a kiviteli terv vonatkozásában a költségvetésben „teljes körű kiviteli tervdokumentáció elkészítése összesen” elnevezésű költségvetési tétel, mértéke: nettó 15%. - Jótállás időtartama: 12 hónap. Részletek a sztervezetben!

Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
+ még 3
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a…
… Kbt.62. § (1) bekezdés a), e), f), valamint h)-k) és m) pontjának, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján, ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8., 10., 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Amennyiben a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogelőd szervezet nem tartozik az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re.
… Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontjának hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Amennyiben a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogelőd szervezet nem tartozik az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re.
… Kbt. 62. § (1) bekezdés c) pontjának hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján, ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Amennyiben a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogelőd szervezet nem tartozik az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re.
… Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontjának hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján, ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Amennyiben a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogelőd szervezet nem tartozik az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re.
… Kbt. 62. § (1) bekezdés l) pontjának hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján, ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Amennyiben a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogelőd szervezet nem tartozik az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re.
… Kbt. 62. § (1) bekezdés n) és o) pontjának hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolás módja: Az ajánlattevőnek - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet ( a továbbiakban. Kr.) 1.§-a alapján - az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá, és emellett megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kr. 3. § (3) bekezdése alapján, ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni. Az EEKD kitöltésére vonatkozó további részletes információk a KD-ban. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § és a Kr. 4. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 1-16.- §-ra, 1.§ (8) bekezdésére. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67. § (4) bek. alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a felhívott ajánlattevő a Kr. 8, 10, 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Felhívjuk a figyelmet az Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Amennyiben a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogelőd szervezet nem tartozik az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá. Az EEKD(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a), valamint a 35.§ (2a) bek-re.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15733658218
Postacím: Kossuth Lajos Utca 1-3
Postai irányítószám: 9700
Postai város: Szombathely
Régió: Vas
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Dr. Trajbár Viktória Zsuzsanna
E-mail: kozbeszerzes@szombathely.hu📧
Telefon: +36 94520351📞
URL: https://www.szombathely.hu🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001069172026🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001069172026🌏
Az uniós alapok azonosítója: TOP PLUSZ-1.3.2-23-SH1-2025-00014.
Uniós alapok programja: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) (2021/2027)
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
1. Ajánlatkérő (AK) felhívja a figyelmet, hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [EKR r.6.§(1)bek.]. 2. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A.§(4)-(5)bek., Kbt. 35.§ (2a) bek., Kbt. 65.§ (12) bek. alapján vizsgálja. 3. AK az előírt alkalmassági követelményeket a minősített ajánlattevők (AT-k) jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 4. Ajánlatban az EKRr. 11.§-ának (1) bek. alapján az EKR-ben biztosított űrlap megfelelő kitöltésével kell a felolvasólapot az ajánlathoz csatolni. 5. Ajánlatnak tartalmaznia kell AT-nek a Kbt. 66.§ (2) bek. szerinti nyilatkozatát. 6. AT-nek csatolnia kell a Kbt. 66.§ (6) bek. szerinti nyilatkozatot, nemleges nyilatkozatot is. 7. AT-nek ajánlatában nyilatkozatot kell benyújtania a Kbt. 65.§ (7) bek-nek megfelelően, nemleges nyilatkozatot is. 8. AT-nek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más GSZ-nek az ajánlathoz csatolni kell a nyilatkozatételre jogosultak aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9.§ (1) bek. szerinti aláírásmintáját. Meghatalmazás esetén a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást is csatolni kell. 9. Üzleti titokra irányadó a Kbt. 44.§ (1)-(4) bek. 10. Nyertes AT-nek legkésőbb a szerződés hatálybalépéséig felelősségbizt.-tal kell rendelkeznie, amelynek mértéke: - 1. részek tekintetében: legalább 50 millió HUF/biztosítási esemény valamint 100 millió HUF/biztosítási időszak - 2-3. részek tekintetében: legalább 10 millió HUF/biztosítási esemény valamint 20 millió HUF/biztosítási időszak, - 4. részek tekintetében: legalább 200 ezer HUF/év valamint 100 ezer HUF/káresemény, - 5. rész tekintetében: legalább 5 millió HUF/biztosítási esemény valamint 10 millió HUF/biztosítási időszak, - 6. részek tekintetében: legalább 1 millió HUF/biztosítási esemény valamint 2 millió HUF/biztosítási időszak, - 7. részek tekintetében: legalább 500 ezer HUF/biztosítási esemény valamint 1 millió HUF/biztosítási időszak. AT köteles nyertessége esetén biztosítást kötni és a vonatkozó biztosítási kötvényt legkésőbb a szerződés hatálybalépésekor bemutatni. A bizt-i köt.-ek vagy a bizt. által kiállított egyéb igazoló dok.- ok benyújtásának elmaradása AT szkötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131.§ (4) bek. alapján, melynek következtében a 2. legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg Megrendelő a szer-t. Közös at. esetében elegendő, ha a közös AT-k egyike rendelkezik az előírtak szerinti felelősségbizt.-sal. Az 1-3. kbsz-i részek tekintetében AK alkalmazza az 55/2025. (III.26.) Korm. rendeletet rendelkezéseit. 11. Az AT szakmai ajánlata részeként köteles csatolni az árazatlan költségvetés(ek)et teljeskörűen beárazva szerkeszthető xls (excel formátumban is). 12. AK a Kbt. 75.§ (6) bek. alapján Kbt.75.§ (2) bek. e) pontját alkalmazza. 13. AK az eljárásban a hp. lehetőséget a Kbt.71.§-ban foglaltaknak megfelelően biztosítja azzal, hogy a Kbt. 71.§ (6) bek. szerinti korlátozást alkalmazza új GSZ bevonása esetén. 14. AK a Kbt. 35.§ (9) bek. figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. 15. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az AT-t terheli. 16. A Kbt. 73.§ (3) bek. alapján a kötelező tájékoztatási kötelezettséget a dokumentáció tartalmazza. 17. AK a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet 46.§-át megfelelően alkalmazza. 18. Kieg. táj. kérés esetén kérjük, hogy a kérdéseket szerkeszthető formában is szíveskedjenek megküldeni. 19. AT a Kbt. 41/B.§ (2) bek. szerint köteles eljárni a nyilatkozatok megtétele során. 20. AK felhívja AT-k figyelmét a Kbt. 35.§ (2a) bek.-ére, a Kbt. 41./A-B §-aira, valamint a Kbt. 65.§ (12) bek.-re, valamint az EKR rendelet 11.§ (4) és (8) bek.-re. 21. AK alkalmazza a Kbt. 69. § (4) bekezdését, valamint a Kbt. 81. § (5) bekezdését. 22. AK csatolnia kell az ajánlatban a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot. 23. A közbeszerzési eljárás a Kbt. 53.§ (5) és (6) bekezdése alapján feltételes. Az eljárás a Kbt. 53.§ (5) bekezdése alapján is feltételes, mivel a feltétel a 2024. évi LXXIV. törvény 254. § (3) bekezdése szerinti vélemény rendelkezésre állása. A szerződés hatálybalépésére legfeljebb a szerződéskötéstől számított 6 hónap áll rendelkezésre, ezt követően a Felek szabadulnak a kötelemből. Részletek a szerződéstervezetben! 24. ÁKSZ: Krizmanich Gergely (lajstromszám: 00086), FAKSZ: dr. Balogh Klaudia (lajstromszám:01376).

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148.§-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 167-599299 (2026-08-28)