Művelési ág visszaállítása

Nemzeti Földügyi Központ

A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: „Nfatv”.) 1. § (3) g), h) és i) pontja alapján a Nemzeti Földalap rendeltetése a fennálló földhasználati viszonyok stabilitása a földek művelésben tartásának elősegítése.
Azon ingatlanok esetében, amelyeknél az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett művelési ág eltér a tényleges természetbeni állapottól, akkor szükséges az eredeti művelési ágat visszaállítani.
A fenti jogszabályi rendelkezés alapján a Nemzeti Földügyi Központ (továbbiakban „Ajánlatkérő”) közbeszerzési eljárást kezdeményezi országos szintű lefedettséggel, egységáras díjszabással.
A művelési ág visszaállításba bevont területek termőföld kategóriába tartoznak. Ismeretlen okú előzmények miatt elvadultak, műveletlenek, fás és lágyszárú növényzet felverődött. Több évig tartó műveletlen állapot miatt a fás szárú növényzet megerősödött, egyszerű technológiai megoldásokkal nem kezelhetőek.
Legjellemzőbb fás szárú borítást a kökény, galagonya, vadrózsa, illetve gyalogakác adja.
Fentiek alapján az Ajánlatkérő ajánlatot kér az ajánlattevőktől az ingatlanok művelési ágának visszaállításához, területrendezéséhez szükséges feladatok elvégzésére.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-08-03. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-07-03.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-07-03 Ajánlati felhívás
2023-10-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-07-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gyomeltávolítási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001049222023
Rövid leírás:
A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: „Nfatv”.) 1. § (3) g), h) és i) pontja alapján a Nemzeti Földalap rendeltetése a...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gyomeltávolítási szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Fakitermeléssel kapcsolatos szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Földügyi Központ
Postacím: Bosnyák Tér 5.
Postai irányítószám: 1149
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nfk.gov.hu 🌏
E-mail: mariann.babik@nfk.gov.hu 📧
Telefon: +36 17957215 📞
Fax: +36 14676716 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001049222023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001049222023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-03 📅
Benyújtási határidő: 2023-08-03 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 129-409152
HL-S szám: 129
További információk
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta Lajstromszáma: 00314 / 01040

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: „Nfatv”.) 1. § (3) g), h) és i) pontja alapján a Nemzeti Földalap rendeltetése a...  Többet mutasson
Azon ingatlanok esetében, amelyeknél az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett művelési ág eltér a tényleges természetbeni állapottól, akkor szükséges az...  Többet mutasson
Többet mutasson (4)
A fenti jogszabályi rendelkezés alapján a Nemzeti Földügyi Központ (továbbiakban „Ajánlatkérő”) közbeszerzési eljárást kezdeményezi országos szintű...  Többet mutasson
A művelési ág visszaállításba bevont területek termőföld kategóriába tartoznak. Ismeretlen okú előzmények miatt elvadultak, műveletlenek, fás és lágyszárú...  Többet mutasson
Legjellemzőbb fás szárú borítást a kökény, galagonya, vadrózsa, illetve gyalogakác adja.
Fentiek alapján az Ajánlatkérő ajánlatot kér az ajánlattevőktől az ingatlanok művelési ágának visszaállításához, területrendezéséhez szükséges feladatok elvégzésére.  Többet mutasson
Becsült összérték: 140 000 000 HUF 💰
Rövid leírás:
Az Ajánlatkérő a tevékenység ellátását az ország teljes területén kezdeményezheti.
A létrejövő szerződés egy vállalkozási keretszerződés, amelynek keretében Ajánlatkérő valamennyi feladat esetében külön eseti megrendelést bocsát ki.
Többet mutasson (34)
Ajánlatkor eseti megrendelésében több különálló feladatot is megjelölhet több különálló ingatlan vonatkozásában, illetve Ajánlatkérő több eseti megrendelés...  Többet mutasson
Az Ajánlatkérő a megkötésre kerülő szerződés alapján kizárólag egyedi és eseti jelleggel fog megrendeléseket eszközölni, melyben meghatározza az ellátandó...  Többet mutasson
Amennyiben az egyes tevékenység elvégzése engedélyköteles, akkor a vállalkozó azt köteles a szakhatóságoktól beszerezni még a feladat elvégzése előtt.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy az ország egész területén akár egyszerre több helyen is szükség lehet egyidejű munkavégzésre.
Az Ajánlatkérő a tevékenység ellátását az ország teljes területén kezdeményezheti, tervezetten 113 db településen (Hrsz: 253 db, Térmérték összesen: cc. 160 ha.).  Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy azon feladatok esetében, amelyeknél kézi munkavégzés került megjelölésre olyan szerszámok alkalmazását érti, amelyeket a működtető...  Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy azon feladatok esetében, amelyeknél gépi munkavégzés került megjelölésre olyan gépek alkalmazását érti, amelyeket a működtető...  Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a szerződés teljesítéséhez a szakszerű és hatékony munkavégzéshez szükséges szerszámok, illetve gépek biztosítása, valamint azok...  Többet mutasson
Ellátandó feladatok megnevezése:
- Fel- és levonulás
- Állapot felmérési dokumentum elkészítése
- Fakitermelés tuskóirtással - kézi munkával
- Fakitermelés tuskóirtással - gépi munkával
- Cserjeirtás 4 cm átmérőig - kézi munkával
- Cserjeirtás 4 cm átmérőig - gépi munkával
- Cserjeirtás 4-10 cm átmérőig - kézi munkával
- Cserjeirtás 4-10 cm átmérőig - gépi munkával
- Bozótirtás - kézi munkával
- Bozótirtás - gépi munkával
- Nád és sás kaszálása - kézi munkával
- Nád és sás kaszálása - gépi munkával
- Gaz kaszálása - kézi munkával
- Gaz kaszálása - gépi munkával
- Területtakarítás - kézi munkával
- Területtakarítás - gépi munkával
- Egyéb - kézi munkával
- Egyéb - gépi munkával
- Ripperkéses alvágás
- Nehéztárcsázás
- Gyorstárcsázás
- Simitózás
Ajánlatkérő a létrejövő szerződéssel összefüggésben biztosított keretösszeg (a felhívás II.2.6. pontjában rögzített becsült értékkel megegyezően nettó 140...  Többet mutasson
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre,...  Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 140 000 000 HUF 💰
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő a Szerződésben rögzített időtartam lejártát megelőzően egyoldalúan a Vállalkozónak megküldött nyilatkozatával jogosult a Szerződés Teljesítési...  Többet mutasson
További információk:
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta Lajstromszáma: 00314 / 01040
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...  Többet mutasson
Többet mutasson (11)
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2)...  Többet mutasson
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a...  Többet mutasson
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a Korm.rend. 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell...  Többet mutasson
A Korm.rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)...  Többet mutasson
A Korm.rend. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására...  Többet mutasson
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62....  Többet mutasson
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak...  Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmassági követelményt.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelmény nem kerül előírásra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelmény nem kerül előírásra.
Műszaki és szakmai képességek:
M.1 - M.2. A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági...  Többet mutasson
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági...  Többet mutasson
Többet mutasson (22)
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. §...  Többet mutasson
M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító...  Többet mutasson
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének...  Többet mutasson
(ii) a szerződés tárgyát
(iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
(vi) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, továbbá
(vii) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3)...  Többet mutasson
a) három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett.
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (1) bekezdés a) pontja, (2) bekezdés a) pontja és (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az...  Többet mutasson
M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek...  Többet mutasson
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai tapasztalat (gyakorlat) a...  Többet mutasson
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő...  Többet mutasson
Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az...  Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek,...  Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá...  Többet mutasson
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is...  Többet mutasson
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó,...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónap alatt...  Többet mutasson
- legalább nettó (az általános forgalmi adó nélküli) 80 000 000, - Ft. ellenértékben teljesített fakitermelési munkára és/vagy benőtt cserjék irtásával...  Többet mutasson
Többet mutasson (12)
Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését több, de maximum 5 szerződéssel is igazolhatja.
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként vagy alvállalkozóként vett részt, úgy...  Többet mutasson
Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is...  Többet mutasson
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. legalább 1 fő, aki mezőgazdálkodási és/vagy erdőgazdálkodási és/vagy ingatlanrendezési végzettségű, illetve képzettségű vagy ezekkel egyenértékű...  Többet mutasson
- fakitermelési munka;
- benőtt cserjék irtásával kapcsolatos munka;
- bozót kivágásával/irtásával kapcsolatos munka;
- nád, gyomnövények, illetve sás kaszálásával/irtásával kapcsolatos munka;
- tereprendezési munka.
M.2.2. legalább 1 fő, aki fakitermelői és/vagy lakott-területi fakitermelő vagy azzal egyenértékű végzettségű, illetve képzettségű szakember, aki legalább...  Többet mutasson
A szakemberek között az átfedés megengedett.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő...  Többet mutasson
- Késedelmi kötbér (alapja: nettó ajánlati ár, mértéke: 1 % / nap, maximuma: meghiúsulási kötbér)
Többet mutasson (9) - Meghiúsulási kötbér (alapja: nettó ajánlati ár, mértéke: 20 %)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) vagy bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-08-03 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII....  Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A III.1.3-M.2.1 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. A III.1.3-M.2.2 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Ár (súlyozás): 80

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15840369242
Más típusú ajánlatkérő: Központi költségvetési szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Babik Mariann
A vevő profiljának címe: http://www.nfk.gov.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001049222023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot valamennyi rész tekintetében:
Ponthatárok: 0-10
Többet mutasson (29)
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg) az 1....  Többet mutasson
A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a...  Többet mutasson
Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket...  Többet mutasson
Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
2. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont...  Többet mutasson
3. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a II.2.5.) pontban a 2., 3., értékelési részszempont (szakemberek többlettapasztalata) vonatkozásában az ajánlatban meg kell...  Többet mutasson
Ajánlattevőnek a szakember nevével kapcsolatos nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján a szakmai ajánlat csak...  Többet mutasson
4. Ajánlattevő köteles csatolni a Közbeszerzési Dokumentum mellékleteként kiadott árazatlan költségvetést hiánytalanul kitöltve cégszerűen aláírva,...  Többet mutasson
A költségvetés tételeiben az ajánlattevők az Ajánlatkérő hozzájárulása nélkül nem módosíthatnak, tételeket nem hagyhatnak el, továbbá tételeket nem tehetnek...  Többet mutasson
Az árazott költségvetésben a nettó egységárakat kell feltüntetni, melyek vonatkozásában kettő tizedesjegyig terjedhet a megajánlás és kizárólag pozitív...  Többet mutasson
5. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló...  Többet mutasson
6. Ajánlattevő köteles csatolni ajánlattevő és a bemutatott szakemberek nyilatkozatát az adatkezelés vonatkozásában.
7. Tárgyi közbeszerzési eljárás nem feltételesen kerül lefolytatásra.
8. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem kér.
9. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.  Többet mutasson
10. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is...  Többet mutasson
11. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
12. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az...  Többet mutasson
13. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
14. A 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő tárgyi eljárás lefolytatását megelőzően előzetes piaci konzultációt...  Többet mutasson
15. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott 1 hónapban megjelölt időtartam 30 napként értelmezendő.
16. Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét.
17. Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor...  Többet mutasson
18. A Nyertes Ajánlattevő a szerződés megkötéséig a szerződés tárgyát képező szolgáltatási feladatokra kiterjedően legalább 15 000 000,- Ft / kár és...  Többet mutasson
19. A részajánlat tételének kizárásának indoka(i):
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában nem teszi lehetővé részajánlatok tételét tekintettel ara, hogy a közbeszerzési eljárás tárgyának...  Többet mutasson
20. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy...  Többet mutasson
21. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését.
22. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017....  Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 129-409152 (2023-07-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 140 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-12 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 200-628195
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 129-409152
HL-S szám: 200

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-10-10 📅
Név: Pilisi Parkerdő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10901816213
Postacím: Mátyás király Utca 6
Postai város: Visegrád
Postai irányítószám: 2025
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 26598000 📞
E-mail: kivitelezes@parkerdo.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Internetcím: http://www.parkerdo.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 140 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4

Hivatkozás
További információk
A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi...  Többet mutasson
a) az eljárás eredményes, nem releváns
Többet mutasson (8) b) nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma:
- Pilisi Parkerdő Zrt., 2025 Visegrád, Mátyás király utca 6., 10901816-2-13.
c) az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
- Pilisi Parkerdő Zrt., 2025 Visegrád, Mátyás király utca 6.,10901816-2-13.,
- Monostor-Erdő Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság, 4275 Monostorpályi, Létai út 42., 20798299-2-09.,
- Nemes Bau Plusz Építési, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, 9400 Sopron, Somfalvi út 1., 14292990-2-08.,
- Szigetvári Ökotechnika Kereskedőház Korlátolt Felelősségű Társaság, 7975 Kétújfalu, Arany János utca 11., 26195003-2-02.
d) az eljárás során nem került figyelembevételre sem szociális, sem környezetvédelmi szempont.
Forrás: OJS 2023/S 200-628195 (2023-10-12)