A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a, alapján felhívja a figyelmet arra, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az ajánlatban kizárólag nyilatkozni kell az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) IV. rész α szakasz kitöltésével.
Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, a jelen pontban meghatározott dokumentumokat az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására köteles benyújtani az arra felhívott ajánlattevő.
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
M.1. Az ajánlattevőnek be kell mutatnia a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése szerint az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 (öt) évben teljesített, a felhívás jelen pontjában előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb építési beruházásairól szóló referencia igazolásait.
A szerződést kötő másik fél által adott igazolás(ok)nak (referencia igazolás) tartalmaznia kell legalább:
- A szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és/vagy a referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és telefonszáma),
- Az építési beruházás tárgyát (részletesen kitérve az alkalmassági szempontnál megjelölt részfeladatokra),
- Az építési beruházás mennyiségét (pl.: … db lakott területen belüli, útépítési feladatainak elvégzése, amely tartalmazott: ... m2 térkő burkolatú útépítést; …. fm hosszú tokos csatornacső és … m közvilágítási földkábel építést),
- A teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontja - év, hónap és nap - megjelölésével),
- A teljesítés helyét, és
- Nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
- A referencia igazolásban az igazolás kiadójának a teljesítés százalékban kifejezett arányára ki kell térni.
Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként (nyertes közös ajánlattevőként) végezte, és a referencia igazolás kiállítható az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt.
Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ismertetésben az alábbiaknak is szerepelnie kell:
- nyilatkozat arról, hogy a referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, továbbá
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, valamint
- az igazolást benyújtó által végzett teljesítés aránya százalékban.
Amennyiben a referenciamunkát az ajánlattevő/alvállalkozó/más szervezet közös ajánlattevőként /alvállalkozóként teljesítette, úgy a teljesítésből kizárólag csak az ajánlattevő/alvállalkozó/más szervezet saját teljesítése fogadható el.
A projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt [Kbt. 140. § (9) bekezdés]
M.2. Az ajánlatban Ajánlattevő mutassa be a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján azt a szakembert, akit be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolandó dokumentumok:
- a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozatok (EKR űrlap, 2. sz. nyilatkozat minta, amelyben fel kell tüntetni a jogosultság első megszerzésének időpontját, amennyiben a szakember rendelkezik a jogosultsággal);
- a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza (amennyiben releváns, úgy a benyújtandó önéletrajzban év/hónap bontásban szükséges a gyakorlati időt feltüntetni), olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen;
- a végzettséget, illetve képzettséget igazoló dokumentumok;
- a szakember által aláírt, rendelkezésre állási, valamint arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az eljárásba történő bevonásáról tudomással bír.
Amennyiben az M.2. pont tekintetében megajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás (kamarai névjegyzék) szerint a felhívás adott pontja tekintetében ajánlatkérő által meghatározott jogosultsággal rendelkezik, abban az esetben a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlat igazolása tekintetében egyéb dokumentum csatolása nem szükséges, azokat az érvényes jogosultság igazolja. A fentiekre tekintettel szükséges az ajánlatban feltüntetni azon elektronikus elérési utat, ahol az adott jogosultság ellenőrizhető.
Ajánlattevő nyertessége esetén az M.2. pont szerinti szakembereknek a szerződéskötés időpontjára szerepelnie kell a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban és rendelkeznie kell az előírt érvényes szakterületi felelős műszaki vezetői vagy azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal.
A nyilvántartásba vétel elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt. 131. § (4) alapján és ebben az esetben ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlatot tevővel köt szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
Az alkalmassági követelmények vonatkozásában irányadó a Kbt. 65. §-a, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § vonatkozó bekezdései.
Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 69. § (11a) értelmében az alkalmassági követelményeknek megfelelés körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet az Ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki, illetve szakmai alkalmasság megállapítására.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. (...)
(...)
További információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmaznak.