MVP - Szent István u. útrekonstrukció kivitelezése

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Modern Városok Program „Veszprém belterületi közúthálózat fejlesztési céljainak és kapcsolódó tereinek megvalósítása” elnevezésű projekt részeként a Szent István utca útrekonstrukcióját kívánja megvalósítani a Kittenberger Kálmán utca és Táncsics Mihály utca közötti szakaszon a hozzá tartozó (részben zárt rendszerű) csapadékvíz elvezetés kiépítésével, valamint közvilágítási rekonstrukcióval.
Az építmények megvalósítását, a kivitelezés módját befolyásoló körülmények, szolgáltatások:
- Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) a szerződés hatálybalépését követő 15 napon belül az általa végzendő munkákról heti bontású műszaki ütemtervet készít, és azt Ajánlatkérővel (Megrendelővel) jóváhagyatja.
- Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) a szerződés hatálybalépésétől számított 15 napon belül Mintavételi és Minősítési Tervet (MMT), valamint Technológiai Utasítást (TU) készít és ad át Ajánlatkérőnek (Megrendelőnek) jóváhagyásra.
- Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) közlekedési építmények tervezési szakterület közúti építmények tervezési részszakterületen (KÉ-K) jogosultsággal rendelkező szakember bevonásával ideiglenes forgalomkorlátozási terveket (IFK) készít, amelynek tartalmát Ajánlatkérővel (Megrendelővel) és a helyi közútkezelővel leegyeztet és jóváhagyat.
- A tényleges kivitelezési tevékenység megkezdésének feltétele a jóváhagyott ideiglenes forgalomkorlátozási terv megléte.
- Nyertes ajánlattevő saját költségén gondoskodik az IFK-ban foglalt forgalomkorlátozások / forgalmi rend változások helyi médiában történő meghirdetéséhez szükséges sajtóanyag Ajánlatkérő részére történő összeállításáról, amelynek tartalmát előzetesen köteles Ajánlatkérővel egyeztetni és a korlátozás bevezetése előtt 7 nappal Ajánlatkérő részére átadni. Az egyes hirdetményekhez közérthető rajzi és írásos értelmezést kell készíteni.
- Nyertes ajánlattevő a korlátozás bevezetése előtt 7 nappal saját költségén gondoskodik a forgalomkorlátozásokból adódó lezárásokkal közvetlenül érintettek előzetes írásos megkereséséről, szórólap formájában, amelynek tartalmát előzetesen köteles Ajánlatkérővel egyeztetni.
- Ajánlatkérő az építési munkák során kitermelt és elszállításra kerülő föld térítésmentes elhelyezését nem biztosítja.
- A munkaterületen található közművek műszeres kitűzéseit és közmű szakfelügyeleteit az érintett szolgáltatóktól, valamint a régészeti érintettségű területek esetén régészeti szakfelügyeletet nyertes ajánlattevőnek meg kell rendelni.
- A kivitelezési tevékenységet úgy kell végezni, hogy az építési területen található, vagy azzal közvetlenül határos lakó és intézményi funkciójú épületek tulajdonosai ill. használói, továbbá a közszolgáltatók általi megközelítés a kivitelezés alatt biztosított legyen.
- Amennyiben az építés során téli leállás szükséges, a munkaterületen az utat ideiglenesen helyre kell állítani oly módon, hogy a téli útüzemeltetés elvégezhető legyen! Kérjük a „Forgalomkorlátozási terv készítése és ideiglenes forgalomtechnika kiépítése, fenntartása, téli üzemeltetés miatti ideiglenes úthelyreállítás” soron beárazni szíveskedjen!
- Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) feladata a(z esetlegesen szükséges) fakivágási engedély kérelem benyújtása a fás szárú növények védelméről, kivágásáról és pótlásáról szóló 28/2021. (VI.24.) önkormányzati rendelet alapján Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Irodájához.
(...)
A részletes műszaki leírást, a feladatok részletes meghatározását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki dokumentációk és árazatlan költségvetésekben rögzített tételek tartalmazzák.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-11-20. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-10-18.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-10-18 Ajánlati felhívás
2024-02-08 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-10-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka
Hivatkozási szám: EKR001837722023
Rövid leírás:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Modern Városok Program „Veszprém belterületi közúthálózat fejlesztési céljainak és kapcsolódó tereinek megvalósítása” elnevezésű projekt részeként a Szent István utca útrekonstrukcióját kívánja megvalósítani a Kittenberger Kálmán utca és Táncsics Mihály utca közötti szakaszon a hozzá tartozó (részben zárt rendszerű) csapadékvíz elvezetés kiépítésével, valamint közvilágítási rekonstrukcióval. Az építmények megvalósítását, a kivitelezés módját befolyásoló körülmények, szolgáltatások: - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) a szerződés hatálybalépését követő 15 napon belül az általa végzendő munkákról heti bontású műszaki ütemtervet készít, és azt Ajánlatkérővel (Megrendelővel) jóváhagyatja. - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) a szerződés hatálybalépésétől számított 15 napon belül Mintavételi és Minősítési Tervet (MMT), valamint Technológiai Utasítást (TU) készít és ad át Ajánlatkérőnek (Megrendelőnek) jóváhagyásra. - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) közlekedési építmények tervezési szakterület közúti építmények tervezési részszakterületen (KÉ-K) jogosultsággal rendelkező szakember bevonásával ideiglenes forgalomkorlátozási terveket (IFK) készít, amelynek tartalmát Ajánlatkérővel (Megrendelővel) és a helyi közútkezelővel leegyeztet és jóváhagyat. - A tényleges kivitelezési tevékenység megkezdésének feltétele a jóváhagyott ideiglenes forgalomkorlátozási terv megléte. - Nyertes ajánlattevő saját költségén gondoskodik az IFK-ban foglalt forgalomkorlátozások / forgalmi rend változások helyi médiában történő meghirdetéséhez szükséges sajtóanyag Ajánlatkérő részére történő összeállításáról, amelynek tartalmát előzetesen köteles Ajánlatkérővel egyeztetni és a korlátozás bevezetése előtt 7 nappal Ajánlatkérő részére átadni. Az egyes hirdetményekhez közérthető rajzi és írásos értelmezést kell készíteni. - Nyertes ajánlattevő a korlátozás bevezetése előtt 7 nappal saját költségén gondoskodik a forgalomkorlátozásokból adódó lezárásokkal közvetlenül érintettek előzetes írásos megkereséséről, szórólap formájában, amelynek tartalmát előzetesen köteles Ajánlatkérővel egyeztetni. - Ajánlatkérő az építési munkák során kitermelt és elszállításra kerülő föld térítésmentes elhelyezését nem biztosítja. - A munkaterületen található közművek műszeres kitűzéseit és közmű szakfelügyeleteit az érintett szolgáltatóktól, valamint a régészeti érintettségű területek esetén régészeti szakfelügyeletet nyertes ajánlattevőnek meg kell rendelni. - A kivitelezési tevékenységet úgy kell végezni, hogy az építési területen található, vagy azzal közvetlenül határos lakó és intézményi funkciójú épületek tulajdonosai ill. használói, továbbá a közszolgáltatók általi megközelítés a kivitelezés alatt biztosított legyen. - Amennyiben az építés során téli leállás szükséges, a munkaterületen az utat ideiglenesen helyre kell állítani oly módon, hogy a téli útüzemeltetés elvégezhető legyen! Kérjük a „Forgalomkorlátozási terv készítése és ideiglenes forgalomtechnika kiépítése, fenntartása, téli üzemeltetés miatti ideiglenes úthelyreállítás” soron beárazni szíveskedjen! - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) feladata a(z esetlegesen szükséges) fakivágási engedély kérelem benyújtása a fás szárú növények védelméről, kivágásáról és pótlásáról szóló 28/2021. (VI.24.) önkormányzati rendelet alapján Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Irodájához. (...) A részletes műszaki leírást, a feladatok részletes meghatározását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki dokumentációk és árazatlan költségvetésekben rögzített tételek tartalmazzák.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
További CPV-kód: Közvilágítási berendezések 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Óváros Tér 9.
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Kapcsolat
Internetcím: https://veszprem.hu/ 🌏
E-mail: kozbeszerzes@gov.veszprem.hu 📧
Telefon: +36 207790579 📞
Fax: +36 88549350 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001837722023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001837722023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-18 📅
Benyújtási határidő: 2023-11-20 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 204-641352
HL-S szám: 204
További információk
II.1.6) pont kiegészítése: A részajánlat tétel kizárásának indokai: Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét, amely alapján megállapítható, hogy gazdasági, műszaki és minőségi szempontok miatt egyaránt ésszerűtlen lenne különböző gazdasági szereplőkkel több külön szerződést kötni. Az építési beruházás nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné. A műszaki tartalomban szereplő feladatok szakmailag összekapcsolódnak, szervesen egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben nem tudna teljesíteni, a feladat megosztása számos problémát vetne fel. A kivitelezésre átadott munkaterület - mely lehetővé tenné a különböző vállalkozók részére történő önálló munkaterület biztosítását - nem osztható. II.2.5) pont kiegészítése: Amennyiben Ajánlattevő kíván a teljesítésben résztvevő szakember(ek) szakmai többlet tapasztalatára (3-4. értékelési részszempont) is megajánlást tenni, úgy ajánlatában csatolnia szükséges az ezt alátámasztó, a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember(ek) részletes szakmai önéletrajzát és végzettségét alátámasztó bizonyítványok másolatát. Megjegyezzük, hogy amennyiben a szakember a vonatkozó jogosultsággal még nem rendelkezik, úgy az önéletrajzban a megajánlott többlettapasztalat ismertetése mellett, az alkalmassági követelmények teljesüléséhez szükséges tapasztalatokat is szükséges elkülönített módon feltüntetni. A 3-4. számú értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat ajánlattevőknek már az ajánlatban szükséges benyújtaniuk. Jelezzük, hogy a szakmai önéletrajz hiánya hiánypótlással orvosolható, azonban a szakember nevét az ajánlatnak tartalmaznia kell, figyelemmel arra, hogy az önéletrajzzal ellentétben annak hiánya nem hiánypótolható, azaz az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. A II.2.7) kiegészítése: Munkaterület átadása 15 napon belül a szerződés hatályba lépésétől. Ajánlatkérő II.2.7) pontban a 6 hónap időtartam alatt pontosan a következőt érti: A szerződés teljesítésének határideje (műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdése): a munkaterület átadásától számított 175 naptári nap. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Modern Városok Program „Veszprém belterületi közúthálózat fejlesztési céljainak és kapcsolódó tereinek megvalósítása” elnevezésű projekt részeként a Szent István utca útrekonstrukcióját kívánja megvalósítani a Kittenberger Kálmán utca és Táncsics Mihály utca közötti szakaszon a hozzá tartozó (részben zárt rendszerű) csapadékvíz elvezetés kiépítésével, valamint közvilágítási rekonstrukcióval.
Többet mutasson
Az építmények megvalósítását, a kivitelezés módját befolyásoló körülmények, szolgáltatások:
- Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) a szerződés
hatálybalépését követő 15 napon belül az általa végzendő munkákról heti bontású műszaki ütemtervet készít, és azt Ajánlatkérővel (Megrendelővel) jóváhagyatja.
hatálybalépésétől számított 15 napon belül Mintavételi és Minősítési Tervet (MMT), valamint Technológiai Utasítást (TU) készít és ad át Ajánlatkérőnek (Megrendelőnek) jóváhagyásra.
- Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) közlekedési építmények tervezési szakterület közúti építmények tervezési részszakterületen (KÉ-K) jogosultsággal rendelkező szakember bevonásával ideiglenes forgalomkorlátozási terveket (IFK) készít, amelynek tartalmát Ajánlatkérővel (Megrendelővel) és a helyi közútkezelővel leegyeztet és jóváhagyat.
Többet mutasson
- A tényleges kivitelezési tevékenység megkezdésének feltétele a jóváhagyott ideiglenes forgalomkorlátozási terv megléte.
- Nyertes ajánlattevő saját költségén gondoskodik az IFK-ban foglalt forgalomkorlátozások / forgalmi rend változások helyi médiában történő meghirdetéséhez szükséges sajtóanyag Ajánlatkérő részére történő összeállításáról, amelynek tartalmát előzetesen köteles Ajánlatkérővel egyeztetni és a korlátozás bevezetése előtt 7 nappal Ajánlatkérő részére átadni. Az egyes hirdetményekhez közérthető rajzi és írásos értelmezést kell készíteni.
Többet mutasson
- Nyertes ajánlattevő a korlátozás bevezetése előtt 7 nappal saját költségén gondoskodik a forgalomkorlátozásokból adódó lezárásokkal közvetlenül érintettek előzetes írásos megkereséséről, szórólap formájában, amelynek tartalmát előzetesen köteles Ajánlatkérővel egyeztetni.
Többet mutasson
- Ajánlatkérő az építési munkák során kitermelt és elszállításra kerülő föld térítésmentes elhelyezését nem biztosítja.
- A munkaterületen található közművek műszeres kitűzéseit és közmű szakfelügyeleteit az érintett szolgáltatóktól, valamint a régészeti érintettségű területek esetén régészeti szakfelügyeletet nyertes ajánlattevőnek meg kell rendelni.
- A kivitelezési tevékenységet úgy kell végezni, hogy az építési területen található, vagy azzal közvetlenül határos lakó és intézményi funkciójú épületek tulajdonosai ill. használói, továbbá a közszolgáltatók általi megközelítés a kivitelezés alatt biztosított legyen.
Többet mutasson
- Amennyiben az építés során téli leállás szükséges, a munkaterületen az utat ideiglenesen helyre kell állítani oly módon, hogy a téli útüzemeltetés elvégezhető legyen! Kérjük a „Forgalomkorlátozási terv készítése és ideiglenes forgalomtechnika kiépítése, fenntartása, téli üzemeltetés miatti ideiglenes úthelyreállítás” soron beárazni szíveskedjen!
Többet mutasson
- Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) feladata a(z esetlegesen szükséges) fakivágási engedély kérelem benyújtása a fás szárú növények védelméről, kivágásáról és pótlásáról szóló 28/2021. (VI.24.) önkormányzati rendelet alapján Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Irodájához.
Többet mutasson
A részletes műszaki leírást, a feladatok részletes meghatározását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki dokumentációk és árazatlan költségvetésekben rögzített tételek tartalmazzák.
- Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) a szerződéskötést követő 15 napon belül az általa végzendő munkákról heti bontású műszaki ütemtervet készít, és azt Ajánlatkérővel (Megrendelővel) jóváhagyatja.
- Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) a szerződéskötéstől számított 15 napon belül Mintavételi és Minősítési Tervet (MMT), valamint Technológiai Utasítást (TU) készít és ad át Ajánlatkérőnek (Megrendelőnek) jóváhagyásra.
Főbb mennyiségek:
- Aszfaltburkolatok felső rétegének lemaratása, hideg eljárással: 59 m3
- Aszfalt útburkolat bontása, teljes pályaszerkezettel, szállítással: 1655,5 m3
- Aszfalt járdaburkolat bontása, teljes pályaszerkezettel, szállítással: 375,1 m3
- Útszegélyek végleges bontása, beton ágyazattal együtt, szállítással: 1057,2 fm
- AC-11 jelű (F) aszfalt kopóréteg készítése: 126,5 m3
- AC-16 (mF) aszfaltbeton kötőréteg kiegyenlítőrétegként építve: 59,0 m3
- AC-22 (F) kötő jelű aszfalt kötőréteg készítése: 59,7 m3
- AC-22 (F) kötő jelű aszfalt alapréteg készítése: 83,6 m3
- 8 cm szürke térkő burkolat készítése (úttengellyel párhuzamos) futósoros fektetési mintázatban: 344,9 m2
- 6 cm térkő járdaburkolat készítése kötő irányú fektetési mód dupla sorban kötés, szürke színű térkővel, 5%-os mértékben véletlenszerű antracit színű térkő berakással: 1240,1 m2
- Kiemelt szegély (beton) építése, C12/15 beton ágyazatban, homokos kavics alapon: 430,2 fm
- Járdaszegély építése, C12/15 beton ágyazatban, homokos kavics alapon: 283,1 fm
- Beton szegélyfolyóka (ACO KerbDrain 480 vagy vele egyenértékű): 383 fm
- Egyoldalon tokos műanyag csatornacső beépítése földárokba, gumigyűrűs kötéssel, csőidomok nélkül, 2,00 m hosszú csövekből, külső csőátmérő: 200 mm KG-PVC tömörfalú tokos csatornacső 200x4,9x2000 mm SN8: 48m
- Körszelvényű, tokos betoncső beépítése gumigyűrűs kötéssel, 2,30 m hosszú előregyártott beton- vagy vasbetoncsövekből, belső csőátmérő: 30 cm SW Umwelttechnik V 30 VB 30/230/6,0 cm tokos vasbetoncső, gumigyűrűs: 147,9 m
- Piano MINI 24Leds 500mA NW740 38,6W, optika:5102 lámpatest szerelése tartóra, meglévő közvilágítási oszlopon: 3 db
- Piano MIDI 32Leds 600mA NW740 59,5W, optika:5136 lámpatest szerelése tartóra, meglévő közvilágítási oszlopon: 15 db
- NYM-J 3x2,5mm2 bekötő vezeték: 30m
A megvalósítás során a műszaki dokumentációkban és engedélyben megfogalmazott előírásokat maradéktalanul figyelembe kell venni és be kell tartani.
Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a műszaki leírásokban, árazatlan költségvetésekben szereplő konkrét, meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra, eljárásra, tevékenységre történő hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett minden esetben a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a dokumentációban kiírt típusok esetében elfogadja a „vagy azzal egyenértékű” megajánlást, abban az esetben, ha az egyenértékűként megajánlott típus teljes körűen megfelel a dokumentációban előírtaknak.
A műszaki egyenértékűség igazolása a kivitelező feladata.
Időtartam: 6 hónap
További információk:
II.1.6) pont kiegészítése:
A részajánlat tétel kizárásának indokai:
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét, amely alapján megállapítható, hogy gazdasági, műszaki és minőségi szempontok miatt egyaránt ésszerűtlen lenne különböző gazdasági szereplőkkel több külön szerződést kötni. Az építési beruházás nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné. A műszaki tartalomban szereplő feladatok szakmailag összekapcsolódnak, szervesen egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben nem tudna teljesíteni, a feladat megosztása számos problémát vetne fel. A kivitelezésre átadott munkaterület - mely lehetővé tenné a különböző vállalkozók részére történő önálló munkaterület biztosítását - nem osztható.
Többet mutasson
II.2.5) pont kiegészítése:
Amennyiben Ajánlattevő kíván a teljesítésben résztvevő szakember(ek) szakmai többlet tapasztalatára (3-4. értékelési részszempont) is megajánlást tenni, úgy ajánlatában csatolnia szükséges az ezt alátámasztó, a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember(ek) részletes szakmai önéletrajzát és végzettségét alátámasztó bizonyítványok másolatát. Megjegyezzük, hogy amennyiben a szakember a vonatkozó jogosultsággal még nem rendelkezik, úgy az önéletrajzban a megajánlott többlettapasztalat ismertetése mellett, az alkalmassági követelmények teljesüléséhez szükséges tapasztalatokat is szükséges elkülönített módon feltüntetni.
Többet mutasson
A 3-4. számú értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat
ajánlattevőknek már az ajánlatban szükséges benyújtaniuk. Jelezzük, hogy a szakmai önéletrajz hiánya hiánypótlással orvosolható, azonban a szakember nevét az ajánlatnak tartalmaznia kell, figyelemmel arra, hogy az önéletrajzzal ellentétben annak hiánya nem hiánypótolható, azaz az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson
A II.2.7) kiegészítése:
Munkaterület átadása 15 napon belül a szerződés hatályba lépésétől.
Ajánlatkérő II.2.7) pontban a 6 hónap időtartam alatt pontosan a következőt érti:
A szerződés teljesítésének határideje (műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdése): a munkaterület átadásától számított 175 naptári nap.
Ajánlatkérő előteljesítést elfogad.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_8200_Veszprém_Szent István_utca_687/1

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazd. szer., akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll. Igazolási mód: Az ajánlattevőnek és a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti alkalmasságot igazoló szervezetnek/személynek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetnek megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban (továbbiakban: EEKD) foglaltak szerinti nyilatkozatának a benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá. Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, úgy az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében az EEKD-t ajánlattevő nyújtja be (Korm. rend. 3. § (3) bekezdés). Az ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a 62. § (1) és (2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a kizáró okokkal kapcsolatos nyilatkozatokat az ajánlatot benyújtó gazd. szer. teszi meg (Korm. rend. 3. § (5) bekezdés). A nem magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy a letelepedése szerinti ország jogrendszerében a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt egyes kizáró okok hiányának igazolására mely igazolások felelnek meg és azokat mely bíróságok, hatóságok bocsátják ki, illetve arról, ha valamely kizáró okra vonatkozóan a letelepedése szerinti ország jogrendszerében bíróság vagy hatóság nem bocsát ki kivonatot vagy igazolást. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő(k)nek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (3)-(5) bekezdései is megfelelően alkalmazandóak. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben az ajánlattevő tekintetében nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy erre vonatkozó nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. A kizáró okok és alkalmasság igazolására benyújtott dokumentumoknak alkalmasnak kell lennie az igazolni kívánt tény, adat igazolására.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a kizáró okok tekintetében kifejezetten hiv. a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-8, 10. 12-16. §-aira.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés irányadó. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolását eredeti vagy egyszerű másolati példányban.
Öntisztázás lehetősége (Kbt. 64. §)
A 62. § (1) bekezdés b) és f ) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére - beleértve azokat az eseteket, amikor a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezet kizáráshoz - az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alk. ig. részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát.
Többet mutasson
Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.
Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Magyarországon letelepedett gazd.i szer. esetében a névjegyzékben szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 69. § (11) bek. szerinti nyilvántartásból; amennyiben az elektronikus névjegyzékben az ajánlattevő nem szerepel, az Ajánlattevő részéről csatolandó a névjegyzékében történő szereplés tényét igazoló illetékes kamara által kiállított igazolás. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt hasonló nyilvántartás szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell benyújtani.
Többet mutasson
Igazolás: Az ajánlatban kizárólag nyilatkozni kell az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) IV. rész α szakasz kitöltésével. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdése szerint a Kbt. 69.§ (4) bekezdés szerinti felhívását követően a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21.§ (1) bekezdésének és a Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pontja alapján.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szerv. valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll. A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (7), (9), (11) és a Kbt. 69.§ (11) bekezdései is irányadók.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015.(X.30.) Korm. rendelet 21.§ alapján a magyarországi letelepedésű építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazd. szer. szerepelni kell az Étv. 39. § (7) bekezdése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett ép. kiv.tev. végzők névjegyzékében. A nem magyarországi letelepedésű gazd. szer. letelepedése szerinti ország nyilv. való szereplés, vagy a letelepedése szerinti országban előírt engedély, jogosítvány vagy szervezeti, kamarai tagság szükséges.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bekezdésére figyelemmel nem határoz meg gazdasági és pénzügyi helyzetre vonatkozó alkalmassági követelményeket.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bekezdésére figyelemmel nem határoz meg gazdasági és pénzügyi helyzetre vonatkozó alkalmassági követelményeket.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a, alapján felhívja a figyelmet arra, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az ajánlatban kizárólag nyilatkozni kell az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) IV. rész α szakasz kitöltésével.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, a jelen pontban meghatározott dokumentumokat az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására köteles benyújtani az arra felhívott ajánlattevő.
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
M.1. Az ajánlattevőnek be kell mutatnia a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése szerint az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 (öt) évben teljesített, a felhívás jelen pontjában előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb építési beruházásairól szóló referencia igazolásait.
Többet mutasson
A szerződést kötő másik fél által adott igazolás(ok)nak (referencia igazolás) tartalmaznia kell legalább:
- A szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és/vagy a referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és telefonszáma),
- Az építési beruházás tárgyát (részletesen kitérve az alkalmassági szempontnál megjelölt részfeladatokra),
- Az építési beruházás mennyiségét (pl.: … db lakott területen belüli, útépítési feladatainak elvégzése, amely tartalmazott: ... m2 térkő burkolatú útépítést, … m3 aszfalt kopóréteg beépítést; …. fm hosszú tokos csatornacső építést; … db közvilágítási oszlopot érintő közvilágítási hálózat építést),
Többet mutasson
- A teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontja - év, hónap és nap - megjelölésével),
- A teljesítés helyét, és
- Nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
- A referencia igazolásban az igazolás kiadójának a teljesítés százalékban kifejezett arányára ki kell térni.
Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként (nyertes közös ajánlattevőként) végezte, és a referencia igazolás kiállítható az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt.
Többet mutasson
Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ismertetésben az alábbiaknak is szerepelnie kell:
- nyilatkozat arról, hogy a referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, továbbá
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, valamint
- az igazolást benyújtó által végzett teljesítés aránya százalékban.
Amennyiben a referenciamunkát az ajánlattevő/alvállalkozó/más szervezet közös ajánlattevőként /alvállalkozóként teljesítette, úgy a teljesítésből kizárólag csak az ajánlattevő/alvállalkozó/más szervezet saját teljesítése fogadható el.
A projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt [Kbt. 140. § (9) bekezdés]
Többet mutasson
M.2. Az ajánlatban Ajánlattevő mutassa be a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján azt a szakembert, akit be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolandó dokumentumok:
- a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozatok (EKR űrlap, 2. sz. nyilatkozat minta, amelyben fel kell tüntetni a jogosultság első megszerzésének időpontját, amennyiben a szakember rendelkezik a jogosultsággal);
- a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza (amennyiben releváns, úgy a benyújtandó önéletrajzban év/hónap bontásban szükséges a gyakorlati időt feltüntetni), olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen;
Többet mutasson
- a végzettséget, illetve képzettséget igazoló dokumentumok;
- a szakember által aláírt, rendelkezésre állási, valamint arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az eljárásba történő bevonásáról tudomással bír.
Amennyiben az M.2. pont tekintetében megajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás (kamarai névjegyzék) szerint a felhívás adott pontja tekintetében ajánlatkérő által meghatározott jogosultsággal rendelkezik, abban az esetben a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlat igazolása tekintetében egyéb dokumentum csatolása nem szükséges, azokat az érvényes jogosultság igazolja. A fentiekre tekintettel szükséges az ajánlatban feltüntetni azon elektronikus elérési utat, ahol az adott jogosultság ellenőrizhető.
Többet mutasson
Ajánlattevő nyertessége esetén az M.2. pont szerinti szakembereknek a szerződéskötés időpontjára szerepelnie kell a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban és rendelkeznie kell az előírt érvényes szakterületi felelős műszaki vezetői vagy azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal.
Többet mutasson
A nyilvántartásba vétel elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt. 131. § (4) alapján és ebben az esetben ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlatot tevővel köt szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelmények vonatkozásában irányadó a Kbt. 65. §-a, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § vonatkozó bekezdései.
Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (11a) értelmében az alkalmassági követelményeknek megfelelés körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet az Ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Többet mutasson
A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki, illetve szakmai alkalmasság megállapítására.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük 1 felel meg.
Többet mutasson
További információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmaznak.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1.
a)
Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 év bármelyikében befejezett, sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt legalább 1 db lakott területen belüli, útépítési és/vagy útfelújítási referenciával, amely tartalmazott
Többet mutasson
- legalább 1000 m2 térkő burkolatú út- és/vagy járdaépítést és/vagy felújítást és legalább 90 m3 aszfalt kopóréteg beépítést.
Jelen alpont szerinti alkalmassági minimumkövetelmény legfeljebb két szerződéssel igazolható.
b)
Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 év bármelyikében befejezett, sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt legalább 1 db zárt rendszerű csapadékvíz elvezető rendszer építésére és/vagy felújítására vonatkozó referenciával, amely tartalmazott legalább 100 m tokos csatornacső építést.
Többet mutasson
c)
Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 év bármelyikében befejezett, sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt legalább 10 db közvilágítási oszlopot érintő közvilágítási hálózat építésére és/vagy felújítására vonatkozó referenciával.
Többet mutasson
A referencia munka akkor tekinthető az Ajánlattételi felhívás feladásának napját megelőző 5 éven belül befejezettnek, ha a teljesítés időpontja, azaz a sikeres műszaki átadás-átvétel időpontja erre az időszakra esik.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe.
A referenciák közötti átfedés megengedett.
Az egyenértékűség szempontjából Ajánlatkérő a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 23. § (1) bekezdését alapul véve jár el.
M.2.:
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább az alábbi végzettséggel, illetve képzettséggel rendelkező szakemberrel:
- legalább 1 fő, aki közlekedési építmények szakterületen felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet VI. felelős műszaki vezetés 3. rész 2. sor (jelölés MV-KÉ) D) pontjában meghatározott, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel, valamint az E) pontjában meghatározott szakmai gyakorlati idővel rendelkezik, vagy a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel, illetve a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
- legalább 1 fő, aki építményvillamossági szakterületen felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet VI. felelős műszaki vezetés 2. rész 5. sor (jelölés MV-ÉV) D) pontjában meghatározott, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel, valamint az E) pontjában meghatározott szakmai gyakorlati idővel rendelkezik, vagy a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel, illetve a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
Az M.2. a) és M.2. b) alpont szerinti alkalmassági követelmények vonatkozásában Ajánlatkérő lehetővé teszi a szakemberek közötti átfedést.
Ajánlatkérő az M.2. alkalmassági követelmények tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, illetve képzettséggel egyenértékű végzettséget, illetve képzettséget is elfogadja.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy az M.2. a) és M.2. b) alkalmassági követelmények tekintetében kizárólag annak a szakembernek a tapasztalatával igazolható az alkalmasság, akinek a szakmai többlettapasztalata értékelési szempontként értékelésre kerül.
Többet mutasson
Az M.2. pontjában előírt szakember esetében Ajánlatkérő az egyenértékű jogosultsággal történő megfelelést is lehetővé teszi.
Ajánlatkérő a párhuzamos gyakorlati időket csak egyszer veszi figyelembe, amennyiben a meg-ajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás (kamarai névjegyzék) szerint a felhívás adott pontja tekintetében ajánlatkérő által meghatározott jogosultsággal még nem rendelkezik.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő nem írja el ajánlati biztosíték nyújtását jelen közbeszerzési eljárásban.
Ajánlatkérő a szerződés biztosítékai körében az alábbiakat írja elő:
- Teljesítési biztosíték, amelynek összege a szerződéses ellenérték ÁFA és tartalékkeret nélküli összegének 5 %-a. Nyertes ajánlattevő a teljesítési biztosítékot a szerződés hatálybalépését követő 15. naptól a szerződés teljesítési véghatáridejének (műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásnak) napjáig terjedő időtartamra (futamidő) köteles biztosítani.
Többet mutasson
- Jólteljesítési biztosíték, amelynek összege a szerződéses ellenérték ÁFA és tartalékkeret nélküli összegének 5 %-a. A biztosítékot a teljesítés, azaz a műszaki átadás-átvétel sikeres lezárásának időpontjában kell rendelkezésre bocsátani a jótállási időtartam lejártának időpontjáig (okirati formájú biztosíték esetében a jótállás időtartama + 60 nap).
Többet mutasson
Az előírt biztosíték a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontja szerint teljesíthető.
A jótállás tekintetében az Ajánlatkérő az alábbiak szerint rendelkezik:
Ajánlattevőnek legalább 36 hónap időtartamú jótállást kell vállalnia a sikeres műszaki átadás-átvételtől számítva.
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek tekintetében az Ajánlatkérő az alábbiak szerint rendelkezik:
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekkel kapcsolatos részletes előírásokat a dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza, a Ptk. 6:186. §-ában foglaltakra tekintettel.
1. Késedelmi kötbér: tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatásának 1%-a, de max. 25%
2. Meghiúsulási kötbér: tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatásának 30 %-a
Fizetési szabályok:
Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást a Modern Városok Program „Veszprémi belterületi közúthálózat és kapcsolódó tereinek fejlesztése” elnevezésű projekt keretében elnyert hazai támogatásból finanszírozza. Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy amennyiben a nyertes ajánlat meghaladja a rendelkezésre álló fedezet mértékét, úgy kiegészítheti azt.
Többet mutasson
A nyertes Ajánlattevő 1 db előlegszámla, 3 db részszámla és 1 db végszámla benyújtására jogosult a Ajánlatkérő műszaki ellenőre által igazolt műszaki teljesítés és Ajánlatkérő műszaki teljesítés igazolásai alapján.
Ajánlatkérő 5%-os tartalékkeretet köt ki.
Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7) bekezdése értelmében a vállalkozás általános forgalmi adó és tartalékkeret nélkül számított díja 5%-ának (de legfeljebb kétszázötvenmillió forintnak) megfelelő mértékben biztosítja előleg igénybevételének lehetőségét.
Az előlegszámla, a részszámlák és a végszámla kibocsátásának további feltételeit a szerződés-tervezet tartalmazza.
A számla kiegyenlítése a vállalkozási szerződésben annak kézhezvételétől számított 30 napon belül - átutalás útján történik. Az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF.
Megrendelő a kifizetés során
- a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.);
- a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. § (1) és (2) bekezdése;
- a 322/2015. (X.30.) Korm. r.
- az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendelet
- az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezései szerint jár el.
Nyertes ajánlattevő a számlát - a Megrendelővel előzetesen egyeztetve - állítja ki Megrendelő nevére és címére.
A nyertes ajánlattevő nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
Többet mutasson
Adózás szabályai:
A fordított adózás szabályai szerint kell eljárni az Áfa tv. 142 § (1) bekezdés b) pontja alapján.
További információt a Vállalkozási Szerződés tervezet tartalmaz.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-11-20 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR rendszeren keresztül történik.
Az ajánlatok felbontásának kezdete: Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg.
További információk:
Az ajánlati kötöttség minimális időtartama 60 nap (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)
Az ajánlatok felbontásának kezdete: Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg.
Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Többet mutasson
Az ajánlatban lévő nyilatkozatokat cégszerűen kell aláírni.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónapon felüli többlet jótállási idő vállalása, a többlet időtartam megjelölésével (egész hónapokban megadva, 36 hónap + legfeljebb 24 hónap, az ajánlati elem minimum értéke 0 hónap, legkedvezőbb szintje 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli, az alkalmasság igazolásához is megfelelő többlet szakmai tapasztalata az M.2. a) pont tekintetében bemutatott közlekedési építmények építési-szerelési munkáinak felelős műszaki vezetői pozíciójában alkalmazni kívánt szakember esetében (ajánlati elem minimum értéke 0 hónap, legkedvezőbb szintje 36 hónap)
4. A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli, az alkalmasság igazolásához is megfelelő többlet szakmai tapasztalata az M.2. b) pont tekintetében bemutatott, építményvillamossági szakterületen felelős műszaki vezetői pozícióban alkalmazni kívánt szakember esetében (ajánlati elem minimum értéke 0 hónap, legkedvezőbb szintje 36 hónap)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15734202219
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Porga Gyula
A vevő profiljának címe: https://veszprem.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001837722023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
- A tájékoztatást igénylő gazdasági szereplő az EKR-en keresztül fordulhat kiegészítő tájékoztatásért az ajánlatkérőhöz. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás vonatkozásában a Kbt. 56. § alapján jár el.
- Amennyiben minden érvényes ajánlat összege meghaladja a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékét, úgy az ajánlatkérő jogosult az eljárást eredménytelenné nyilvánítani a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontja alapján.
- Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor a Kbt. 79. § (2) szerint jár el. A szerződéskötés időpontjára a Kbt. 131. § (5)-(6) bekezdése az irányadó.
- A jelen felhívás a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésében és a Közbeszerzési Hatóság által meghatározott minősítés szerint szigorúbb alkalmasságokat tartalmaz az alkalmassági feltételek vonatkozásában.
- Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart.
- Ajánlatkérő konzultációt jelen eljárásban nem tart.
- Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot.
- Tárgyi eljárás során Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltakat. Az Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el, az ajánlatok bírálatára csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében kerül sor.
Többet mutasson
- Az ajánlatkérő a projekttársaság létrehozásának lehetőségét kizárja.
- Felelősségbiztosítás: Ajánlatkérő a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26. §-a alapján a szerződés megkötésének feltételéül szabja, hogy a nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt - a szerződés hatálybalépését követően a szerződésben meghatározott időpontig, de legkésőbb a munkaterület átadását megelőző napig - rendelkezzen: minimum éves 100 000 000,- Ft/év limit összegű és minimum 25 000 000,- Ft/kár összegű; kivitelezői felelősségbiztosítással, amely fedezetet nyújt a szerződés teljesítése folyamán az építési teljesítésben keletkező károkra, harmadik személynek okozott dologi és személyi károkra.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő köteles − a szerződés hatálybalépését követően a szerződésben meghatározott időpontig, de legkésőbb a munkaterület átadását megelőző napig − a fent előírt mértékű és terjedelmű felelősségbiztosításra vonatkozó szerződést megkötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni.
Többet mutasson
Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevőtől származó szándéknyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a megkövetelt felelősségbiztosítást megköti vagy meglévő felelősségbiztosítását a feltételeknek megfelelően kiterjeszti. A felelősségbiztosításról szóló kötvényt vállalkozó a szerződés hatálybalépését követően a szerződésben meghatározott időpontig köteles megrendelő részére bemutatni és arról egy másolatot átadni.
Többet mutasson
- Az ajánlatba szakmai ajánlat csatolandó. A szakmai ajánlat tartalmára vonatkozó elvárásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Az ajánlat részeként be kell nyújtani a közbeszerzési dokumentum részét képező tételes költségvetést beárazva. ...
- A részszempontok szerinti tartalmi elemek értékelése során adható pontszám alsó határa 0, felső határa 10. Az értékelés során alkalmazott módszer (módszerek), amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot a következők: 1. rsz.: fordított arányosítás (ld. KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.). 2-4. rsz.: egyenes arányosítás (ld. KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.).
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhíja az Ajánlattevők figyelmét a szakemberre vonatkozó értékelési szempont kapcsán, hogy Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (9) bekezdés a) pontja alapján köteles érvénytelenné nyilvánítani az ajánlatot, amennyiben a felolvasólapon feltüntetett adat és az ajánlatban a szakemberre vonatkozóan csatolt dokumentum tartalma között - a 71. § (9) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérő - ellentmondás van, és nem sikerül felvilágosítás vagy a már bemutatott szakemberre vonatkozó dokumentum hiánypótlása keretében a felolvasólapon feltüntetett adatot alátámasztani. Amennyiben az ajánlati elem legkedvezőbb szintje és az ajánlatban ezen elemre vonatkozó adatokban ellentmondás van, de megállapítható, hogy az ajánlati elemre ettől függetlenül is az elérhető legmagasabb pontszámot kell adni, az ajánlat nem érvénytelen és a 71. § (9) bekezdés b) pontja nem kerül alkalmazásra.
Többet mutasson
- Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata, illetve részvételi jelentkezése tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (9) alapján.
Többet mutasson
- Feltételes közbeszerzés: Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy jelen közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (5) bekezdése alapján feltételes közbeszerzés. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha valamely meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően következik be.
Többet mutasson
Ajánlatkérő ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény meghatározása:
A Modern Városok Program keretében megvalósuló „Veszprém belterületi közúthálózat fejlesztési céljainak és kapcsolódó tereinek megvalósítása” elnevezésű projekt Támogatói Okiratában szereplő támogatott tevékenység véghatáridejének meghosszabbítására vonatkozóan módosítási kérelem került benyújtásra, amelyről a Támogató dönt. Ennek következtében az ajánlatkérő a határidő hosszabbítási kérelem elutasítását, olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja.
Többet mutasson
Ajánlatkérő alkalmazza továbbá a Kbt. 135. § (12) bekezdésében foglaltakat. További információ a szerződéses feltételekben.
- Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Mester Ákos (lajstromszáma: 01081)
További információkat a Közbeszerzési dokumentumok tartalmaznak.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A közbeszerzésre, a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályokba ütköző magatartás vagy mulasztás miatt a Kbt. Hatodik Részében rögzített rendelkezések szerint jogorvoslatnak van helye.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 204-641352 (2023-10-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: MVP - Szent István u. útrekonstrukció kivitelezése
Hivatkozási szám: EKR001837722023
Rövid leírás:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Modern Városok Program „Veszprém belterületi közúthálózat fejlesztési céljainak és kapcsolódó tereinek megvalósítása” elnevezésű projekt részeként a Szent István utca útrekonstrukcióját kívánja megvalósítani a Kittenberger Kálmán utca és Táncsics Mihály utca közötti szakaszon a hozzá tartozó (részben zárt rendszerű) csapadékvíz elvezetés kiépítésével, valamint közvilágítási rekonstrukcióval. Az építmények megvalósítását, a kivitelezés módját befolyásoló körülmények, szolgáltatások: - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) a szerződés hatálybalépését követő 15 napon belül az általa végzendő munkákról heti bontású műszaki ütemtervet készít, és azt Ajánlatkérővel (Megrendelővel) jóváhagyatja. - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) a szerződés hatálybalépésétől számított 15 napon belül Mintavételi és Minősítési Tervet (MMT), valamint Technológiai Utasítást (TU) készít és ad át Ajánlatkérőnek (Megrendelőnek) jóváhagyásra. - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) közlekedési építmények tervezési szakterület közúti építmények tervezési részszakterületen (KÉ-K) jogosultsággal rendelkező szakember bevonásával ideiglenes forgalomkorlátozási terveket (IFK) készít, amelynek tartalmát Ajánlatkérővel (Megrendelővel) és a helyi közútkezelővel leegyeztet és jóváhagyat. - A tényleges kivitelezési tevékenység megkezdésének feltétele a jóváhagyott ideiglenes forgalomkorlátozási terv megléte. - Nyertes ajánlattevő saját költségén gondoskodik az IFK-ban foglalt forgalomkorlátozások / forgalmi rend változások helyi médiában történő meghirdetéséhez szükséges sajtóanyag Ajánlatkérő részére történő összeállításáról, amelynek tartalmát előzetesen köteles Ajánlatkérővel egyeztetni és a korlátozás bevezetése előtt 7 nappal Ajánlatkérő részére átadni. Az egyes hirdetményekhez közérthető rajzi és írásos értelmezést kell készíteni. - Nyertes ajánlattevő a korlátozás bevezetése előtt 7 nappal saját költségén gondoskodik a forgalomkorlátozásokból adódó lezárásokkal közvetlenül érintettek előzetes írásos megkereséséről, szórólap formájában, amelynek tartalmát előzetesen köteles Ajánlatkérővel egyeztetni. - Ajánlatkérő az építési munkák során kitermelt és elszállításra kerülő föld térítésmentes elhelyezését nem biztosítja. - A munkaterületen található közművek műszeres kitűzéseit és közmű szakfelügyeleteit az érintett szolgáltatóktól, valamint a régészeti érintettségű területek esetén régészeti szakfelügyeletet nyertes ajánlattevőnek meg kell rendelni. - A kivitelezési tevékenységet úgy kell végezni, hogy az építési területen található, vagy azzal közvetlenül határos lakó és intézményi funkciójú épületek tulajdonosai ill. használói, továbbá a közszolgáltatók általi megközelítés a kivitelezés alatt biztosított legyen. - Amennyiben az építés során téli leállás szükséges, a munkaterületen az utat ideiglenesen helyre kell állítani oly módon, hogy a téli útüzemeltetés elvégezhető legyen! Kérjük a „Forgalomkorlátozási terv készítése és ideiglenes forgalomtechnika kiépítése, fenntartása, téli üzemeltetés miatti ideiglenes úthelyreállítás” soron beárazni szíveskedjen! - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) feladata a(z esetlegesen szükséges) fakivágási engedély kérelem benyújtása a fás szárú növények védelméről, kivágásáról és pótlásáról szóló 28/2021. (VI.24.) önkormányzati rendelet alapján Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Irodájához. (...) A részletes műszaki leírást, a feladatok részletes meghatározását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki dokumentációk és árazatlan költségvetésekben rögzített tételek tartalmazzák.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 139 023 398 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001837722023/1
A beszerzés leírása:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Modern Városok Program „Veszprém belterületi közúthálózat fejlesztési céljainak és kapcsolódó tereinek megvalósítása” elnevezésű projekt részeként a Szent István utca útrekonstrukcióját kívánja megvalósítani a Kittenberger Kálmán utca és Táncsics Mihály utca közötti szakaszon a hozzá tartozó (részben zárt rendszerű) csapadékvíz elvezetés kiépítésével, valamint közvilágítási rekonstrukcióval. Az építmények megvalósítását, a kivitelezés módját befolyásoló körülmények, szolgáltatások: - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) a szerződéskötést követő 15 napon belül az általa végzendő munkákról heti bontású műszaki ütemtervet készít, és azt Ajánlatkérővel (Megrendelővel) jóváhagyatja. - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) a szerződéskötéstől számított 15 napon belül Mintavételi és Minősítési Tervet (MMT), valamint Technológiai Utasítást (TU) készít és ad át Ajánlatkérőnek (Megrendelőnek) jóváhagyásra. - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) közlekedési építmények tervezési szakterület közúti építmények tervezési részszakterületen (KÉ-K) jogosultsággal rendelkező szakember bevonásával ideiglenes forgalomkorlátozási terveket (IFK) készít, amelynek tartalmát Ajánlatkérővel (Megrendelővel) és a helyi közútkezelővel leegyeztet és jóváhagyat. - A tényleges kivitelezési tevékenység megkezdésének feltétele a jóváhagyott ideiglenes forgalomkorlátozási terv megléte. - Nyertes ajánlattevő saját költségén gondoskodik az IFK-ban foglalt forgalomkorlátozások / forgalmi rend változások helyi médiában történő meghirdetéséhez szükséges sajtóanyag Ajánlatkérő részére történő összeállításáról, amelynek tartalmát előzetesen köteles Ajánlatkérővel egyeztetni és a korlátozás bevezetése előtt 7 nappal Ajánlatkérő részére átadni. Az egyes hirdetményekhez közérthető rajzi és írásos értelmezést kell készíteni. - Nyertes ajánlattevő a korlátozás bevezetése előtt 7 nappal saját költségén gondoskodik a forgalomkorlátozásokból adódó lezárásokkal közvetlenül érintettek előzetes írásos megkereséséről, szórólap formájában, amelynek tartalmát előzetesen köteles Ajánlatkérővel egyeztetni. - Ajánlatkérő az építési munkák során kitermelt és elszállításra kerülő föld térítésmentes elhelyezését nem biztosítja. - A munkaterületen található közművek műszeres kitűzéseit és közmű szakfelügyeleteit az érintett szolgáltatóktól, valamint a régészeti érintettségű területek esetén régészeti szakfelügyeletet nyertes ajánlattevőnek meg kell rendelni. - A kivitelezési tevékenységet úgy kell végezni, hogy az építési területen található, vagy azzal közvetlenül határos lakó és intézményi funkciójú épületek tulajdonosai ill. használói, továbbá a közszolgáltatók általi megközelítés a kivitelezés alatt biztosított legyen. - Amennyiben az építés során téli leállás szükséges, a munkaterületen az utat ideiglenesen helyre kell állítani oly módon, hogy a téli útüzemeltetés elvégezhető legyen! Kérjük a „Forgalomkorlátozási terv készítése és ideiglenes forgalomtechnika kiépítése, fenntartása, téli üzemeltetés miatti ideiglenes úthelyreállítás” soron beárazni szíveskedjen! - Nyertes ajánlattevő (Vállalkozó) feladata a(z esetlegesen szükséges) fakivágási engedély kérelem benyújtása a fás szárú növények védelméről, kivágásáról és pótlásáról szóló 28/2021. (VI.24.) önkormányzati rendelet alapján Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közigazgatási Irodájához. Főbb mennyiségek: - Aszfaltburkolatok felső rétegének lemaratása, hideg eljárással: 59 m3 - Aszfalt útburkolat bontása, teljes pályaszerkezettel, szállítással: 1655,5 m3 - Aszfalt járdaburkolat bontása, teljes pályaszerkezettel, szállítással: 375,1 m3 - Útszegélyek végleges bontása, beton ágyazattal együtt, szállítással: 1057,2 fm - AC-11 jelű (F) aszfalt kopóréteg készítése: 126,5 m3 - AC-16 (mF) aszfaltbeton kötőréteg kiegyenlítőrétegként építve: 59,0 m3 - AC-22 (F) kötő jelű aszfalt kötőréteg készítése: 59,7 m3 - AC-22 (F) kötő jelű aszfalt alapréteg készítése: 83,6 m3 - 8 cm szürke térkő burkolat készítése (úttengellyel párhuzamos) futósoros fektetési mintázatban: 344,9 m2 - 6 cm térkő járdaburkolat készítése kötő irányú fektetési mód dupla sorban kötés, szürke színű térkővel, 5%-os mértékben véletlenszerű antracit színű térkő berakással: 1240,1 m2 - Kiemelt szegély (beton) építése, C12/15 beton ágyazatban, homokos kavics alapon: 430,2 fm - Járdaszegély építése, C12/15 beton ágyazatban, homokos kavics alapon: 283,1 fm - Beton szegélyfolyóka (ACO KerbDrain 480 vagy vele egyenértékű): 383 fm - Egyoldalon tokos műanyag csatornacső beépítése földárokba, gumigyűrűs kötéssel, csőidomok nélkül, 2,00 m hosszú csövekből, külső csőátmérő: 200 mm KG-PVC tömörfalú tokos csatornacső 200x4,9x2000 mm SN8: 48m - Körszelvényű, tokos betoncső beépítése gumigyűrűs kötéssel, 2,30 m hosszú előregyártott beton- vagy vasbetoncsövekből, belső csőátmérő: 30 cm SW Umwelttechnik V 30 VB 30/230/6,0 cm tokos vasbetoncső, gumigyűrűs: 147,9 m - Piano MINI 24Leds 500mA NW740 38,6W, optika:5102 lámpatest szerelése tartóra, meglévő közvilágítási oszlopon: 3 db - Piano MIDI 32Leds 600mA NW740 59,5W, optika:5136 lámpatest szerelése tartóra, meglévő közvilágítási oszlopon: 15 db - NYM-J 3x2,5mm2 bekötő vezeték: 30m A részletes műszaki leírást, a feladatok részletes meghatározását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki dokumentációk és árazatlan költségvetésekben rögzített tételek tartalmazzák. A megvalósítás során a műszaki dokumentációkban és engedélyben megfogalmazott előírásokat maradéktalanul figyelembe kell venni és be kell tartani. (...) Ajánlatkérő a dokumentációban kiírt típusok esetében elfogadja a „vagy azzal egyenértékű” megajánlást, abban az esetben, ha az egyenértékűként megajánlott típus teljes körűen megfelel a dokumentációban előírtaknak. A műszaki egyenértékűség igazolása a kivitelező feladata.
Többet mutasson
További információk:
II.2.5) pont kiegészítése: Amennyiben Ajánlattevő kíván a teljesítésben résztvevő szakember(ek) szakmai többlet tapasztalatára (3-4. értékelési részszempont) is megajánlást tenni, úgy ajánlatában csatolnia szükséges az ezt alátámasztó, a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember(ek) részletes szakmai önéletrajzát és végzettségét alátámasztó bizonyítványok másolatát. Megjegyezzük, hogy amennyiben a szakember a vonatkozó jogosultsággal még nem rendelkezik, úgy az önéletrajzban a megajánlott többlettapasztalat ismertetése mellett, az alkalmassági követelmények teljesüléséhez szükséges tapasztalatokat is szükséges elkülönített módon feltüntetni. A 3-4. számú értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat ajánlattevőknek már az ajánlatban szükséges benyújtaniuk. Jelezzük, hogy a szakmai önéletrajz hiánya hiánypótlással orvosolható, azonban a szakember nevét az ajánlatnak tartalmaznia kell, figyelemmel arra, hogy az önéletrajzzal ellentétben annak hiánya nem hiánypótolható, azaz az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. A II.2.7) kiegészítése: Munkaterület átadása 15 napon belül a szerződés hatályba lépésétől. Ajánlatkérő II.2.7) pontban a 6 hónap időtartam alatt pontosan a következőt érti: A szerződés teljesítésének határideje (műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdése): a munkaterület átadásától számított 175 naptári nap. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Postacím: Szent István
utca
687/1
Irányítószám: 8200
Város: Veszprém
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Veszprém 🏙️
Időtartam: 6 hónap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónapon felüli többlet jótállási idő vállalása, a többlet időtartam megjelölésével (egész hónapokban megadva, 36 hónap + legfeljebb 24 hónap, az ajánlati elem minimum értéke 0 hónap, legkedvezőbb szintje 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli, az alkalmasság igazolásához is megfelelő többlet szakmai tapasztalata az M.2. a) pont tekintetében bemutatott közlekedési építmények építési-szerelési munkáinak felelős műszaki vezetői pozíciójában alkalmazni kívánt szakember esetében (ajánlati elem minimum értéke 0 hónap, legkedvezőbb szintje 36 hónap)
4. A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli, az alkalmasság igazolásához is megfelelő többlet szakmai tapasztalata az M.2. b) pont tekintetében bemutatott, építményvillamossági szakterületen felelős műszaki vezetői pozícióban alkalmazni kívánt szakember esetében (ajánlati elem minimum értéke 0 hónap, legkedvezőbb szintje 36 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Nem releváns
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-01-31 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001837722023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR001837722023/3946
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28733232403
Postacím: Béke Utca 150.
Postai irányítószám: 6060
Postai város: Tiszakécske
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: vallalkozas@dunaaszfalt.hu 📧
Telefon: +36 19201204 📞
Fax: +36 19201404 📠
URL: https://www.dunaaszfalt.hu 🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001837722023/3962
Név: STRABAG Általános Építő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11705053443
Postacím: Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
Postai irányítószám: 1117
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: 109_ekr@strabag.com 📧
Telefon: +36 303163476 📞
URL: https://www.strabag.hu 🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001837722023/3970
Név: Colas Út Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14904134244
Postacím: Bocskai Út 73.
Postai irányítószám: 1113
E-mail: vallalkozas.ut@colas.hu 📧
Telefon: +36 18831700 📞
Fax: +36 18831799 📠
URL: https://www.colas.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 139 023 398 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001837722023/3978
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás:
közvilágítási hálózat építése és szabványosítása, MV-ÉV szakember, aszfaltozás, végleges forgalomtechnika kivitelezése
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 5560935.92 HUF 💰
Arány (%): 4
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
közvilágítási hálózat építése és szabványosítása, MV-ÉV szakember, aszfaltozás, végleges forgalomtechnika kivitelezése
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: "PRACTICAL" Építőipari Kivitelező És Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10739893219
Postacím: Házgyári út 26.
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Régió: Veszprém 🏙️
E-mail: info@practical.hu 📧
Telefon: +36 88576120 📞
URL: http://www.practical.hu/ 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15734202219
Postacím: Óváros Tér 9.
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Régió: Veszprém 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Porga Gyula
E-mail: kozbeszerzes@gov.veszprem.hu 📧
Telefon: +36 207790579 📞
Fax: +36 88549350 📠
URL: https://veszprem.hu/ 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://veszprem.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A közbeszerzésre, a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályokba ütköző magatartás vagy mulasztás miatt a Kbt. Hatodik Részében rögzített rendelkezések szerint jogorvoslatnak van helye.
Forrás: OJS 2024/S 029-084594 (2024-02-08)