Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz

Pápa Város Önkormányzata

Pápa város közigazgatási területén a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatás ellátása. A Kbt. 61. § (4) bekezdése szerinti indokolás: Ajánlatkérő a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (Vgtv.) 44/G. § (1)-(2) bekezdése alapján a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló helyi közszolgáltatás ellátására kíván szerződést kötni, a teljes települési rendszerre kiterjedően, egységes közszolgáltatási struktúra keretében. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés időtartamát 5 évben határozza meg, figyelemmel arra, hogy ez az időtartam biztosítja: • a szolgáltatás ellátásának folyamatosságát és jogszerűségét, • a gazdaságos és hatékony működtetést, • a közszolgáltatás minőségének fenntartható biztosítását. A közbeszerzés tárgya szerinti feladatok - jellegük, összetettségük, előírt műszaki paramétereik alapján - szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben nem tudna teljesíteni. Ajánlatkérő a fenti tárgyban közbeszerzési eljárást folytat le, figyelemmel arra, hogy: 1. Ajánlatkérő nem biztosít kizárólagos hasznosítási jogot: A közszolgáltató a feladatot az önkormányzati rendelet alapján látja el, de nem kap koncessziós jogot vagy infrastruktúra-használati jogot. 2. A gazdasági kockázat nem koncessziós jellegű: A szolgáltatás volumene előre becsült, a vízfogyasztás alapján kalkulált, és az ingatlanok száma ismert. A szolgáltató nem viseli a kereslet ingadozásából fakadó piaci kockázatot, mivel a szolgáltatás kötelező jellegű, és az ingatlantulajdonosokkal szerződést kell kötni. 3. A szolgáltatás jellege szabályozott közszolgáltatás: A szolgáltatás ellátása önkormányzati rendelet alapján történik, amely meghatározza a szolgáltatás tartalmát, módját és díjszabását. 4. A szolgáltatás ellenszolgáltatása nem koncessziós díj: A szolgáltató az ingatlantulajdonosokkal egyedi megrendelések alapján számol el, a díjszabás önkormányzati rendeletben rögzített. A szolgáltatásért járó díj nem a szolgáltató által szedett piaci díj, hanem hatósági ár jellegű, szabályozott ellenszolgáltatás.

Határidő

Deadline 2026-11-30

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2026-10-29 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2026-10-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz
Hivatkozási szám: EKR002188122026
Rövid leírás:
Pápa város közigazgatási területén a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatás ellátása. A Kbt. 61. § (4) bekezdése szerinti indokolás: Ajánlatkérő a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (Vgtv.) 44/G. § (1)-(2) bekezdése alapján a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló helyi közszolgáltatás ellátására kíván szerződést kötni, a teljes települési rendszerre kiterjedően, egységes közszolgáltatási struktúra keretében. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés időtartamát 5 évben határozza meg, figyelemmel arra, hogy ez az időtartam biztosítja: • a szolgáltatás ellátásának folyamatosságát és jogszerűségét, • a gazdaságos és hatékony működtetést, • a közszolgáltatás minőségének fenntartható biztosítását. A közbeszerzés tárgya szerinti feladatok - jellegük, összetettségük, előírt műszaki paramétereik alapján - szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben nem tudna teljesíteni. Ajánlatkérő a fenti tárgyban közbeszerzési eljárást folytat le, figyelemmel arra, hogy: 1. Ajánlatkérő nem biztosít kizárólagos hasznosítási jogot: A közszolgáltató a feladatot az önkormányzati rendelet alapján látja el, de nem kap koncessziós jogot vagy infrastruktúra-használati jogot. 2. A gazdasági kockázat nem koncessziós jellegű: A szolgáltatás volumene előre becsült, a vízfogyasztás alapján kalkulált, és az ingatlanok száma ismert. A szolgáltató nem viseli a kereslet ingadozásából fakadó piaci kockázatot, mivel a szolgáltatás kötelező jellegű, és az ingatlantulajdonosokkal szerződést kell kötni. 3. A szolgáltatás jellege szabályozott közszolgáltatás: A szolgáltatás ellátása önkormányzati rendelet alapján történik, amely meghatározza a szolgáltatás tartalmát, módját és díjszabását. 4. A szolgáltatás ellenszolgáltatása nem koncessziós díj: A szolgáltató az ingatlantulajdonosokkal egyedi megrendelések alapján számol el, a díjszabás önkormányzati rendeletben rögzített. A szolgáltatásért járó díj nem a szolgáltató által szedett piaci díj, hanem hatósági ár jellegű, szabályozott ellenszolgáltatás.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szennyvízzel kapcsolatos szolgáltatások 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR002188122026/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Pápa város közigazgatási területén a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatás ellátása az alábbiak szerint: A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtése zárt, csepegést és szaghatást kizáró szippantó gépjárművel, szennyeződés keletkezése nélkül, ill. annak azonnali ártalmatlanítása mellett ajánlattevővel szerződésben álló szennyvíztisztító telepre történő szállítása és kiürítése. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell tudni mutatnia a szolgáltatásban részt vevő szennyvíztelepet, illetve azzal a szolgáltatás időtartamára vonatkozó előszerződést kell kötnie. Nyertes ajánlattevő, mint közszolgáltató köteles szerződést kötni a szolgáltatást igénybe vevő ingatlantulajdonosokkal az előző évi vízfogyasztás függvényében becsült szennyvízmennyiségre. Nyertes ajánlattevő, mint közszolgáltató az ingatlantulajdonossal egyedi megrendelések keretében köteles elszámolni. Az elszállítandó nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz mennyisége havonta kb. 2 651 m3 (felső irányú eltérési lehetőség vízfelhasználástól függően 25% évente). Az elszállítandó mennyiség meghatározása a Pápai Víz- és Csatornamű Zrt., mint ivóvíz és szennyvízcsatorna szolgáltató adatközlésén alapul. Tartalmazza mindazon keletkező szennyvíz mennyiséget, ami a vízfogyasztás (bele nem értve a locsolásra használt, locsolómérővel mért mennyiséget) és a csatornahasználat különbözetéből számítható. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz összegyűjtésével érintett ingatlanok száma 490 db (felső irányú eltérési lehetőség vízfelhasználástól függően 25% évente). Az érintett ingatlanok meghatározása a Pápai Víz- és Csatornamű Zrt., mint ivóvíz és szennyvízcsatorna szolgáltató adatközlésén alapul. Tartalmazza mindazon ingatlanokat, amelyek ivóvízre vonatkozó szolgáltatási szerződéssel rendelkeznek, de szennyvízszolgáltatásra vonatkozóval nem. A megadott mennyiségek a közszolgáltatás időtartama alatt, illetve annak jellege miatt a szolgáltatási időn belül változhatnak. A tevékenységet a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényben (továbbiakban Vgt.) előírt szabályozás szerint kell végezni és az ajánlattevőnek a Vgt-ben meghatározott feltételeknek kell eleget tennie. A tevékenységre vonatkozó jogszabályok: - a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény IX./A fejezete - a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény - a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység részletes szabályairól szóló 378/2015 (XII.8) Korm. rendelet - Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 33/2021 (XII.16) önkormányzati rendelete.
Többet mutasson
További információk:
-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK --------------------------------
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Pápa város közigazgatási területe
Irányítószám: 8500
Város: Pápa
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Veszprém 🏙️
Időtartam: 60 hónap
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Leírás
Postacím: város közigazgatási területe

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-11-30 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-11-30 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik a Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésében meghatározottaknak megfelelően a bontási eljárásról az ajánlattevők értesítést kapnak. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet meghatározásai alapján kerül végrehajtásra.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2026-11-30 11:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik a Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint.
További információk:
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésében meghatározottaknak megfelelően a bontási eljárásról az ajánlattevők értesítést kapnak. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet meghatározásai alapján kerül végrehajtásra.
Többet mutasson
Elektronikus számlázás: Kötelező

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Alkalmatlannak minősül az ajánlattevő, ha: M.1. Nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladása napjától visszafelé számított hat évben szerződésszerűen teljesített, de legfeljebb kilenc éve megkezdett legalább 40 db ingatlanra vonatkozó, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére és elszállítására vonatkozó teljesített referenciával. Az előírt referencia több szerződéssel is igazolható. Igazolási mód: M.1. A Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján: az ajánlati felhívás feladása napjától visszafelé számított hat évben teljesített (legfeljebb kilenc éven belül megkezdett) jelentősebb, alkalmassági feltétel körében előírt tárgyú referenciamunka/referenciamunkák ismertetése a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolással: az igazolásban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését, a szerződést kötő másik fél részéről felvilágosítást adó személy nevét és telefonszámát, a szállítás tárgyát és mennyiségét, a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpont megjelölésével, év/hónap/nap pontossággal), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen. Az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Az ajánlatkérő köteles elfogadni azon megvalósult teljesítések igazolását is, amelyek esetén bár szerződésszegés történt, de a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége – a szerződést kötő másik fél által nem vitatottan – nem áll fenn. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban meghatározhatja a szerződésszegések olyan további körét, amellyel érintett teljesítések igazolását elfogadja, feltéve, hogy a referencia követelményben elvárt teljesítés megvalósult. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 65. § (6)-(9) és (11), a 140. § (9) bekezdésében, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. §-ában írtakra. A Kr. 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesenigazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. A Kr. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetesigazolására elfogadja ajánlatkérő az érintett gazdasági szereplő egyszerű, a IV. rész alfa szakasz kitöltésével megtett nyilatkozatát, nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Alkalmatlannak minősül az ajánlattevő, ha: M.2. Nem rendelkezik az alábbi, teljesítésbe bevonni kívánt szakemberrel: a) legalább egy fő, környezetmérnök szakirányú vagy azzal egyenértékű végzettséggel, valamint szennyvízkezelés- és szállítás területén legalább 12 hónap szakmai tapasztalattal rendelkező szakember; b) legalább egy fő, vízellátási és csatornázási szakirányú vagy azzal egyenértékű végzettséggel, valamint szennyvízkezelés- és szállítás területén legalább 12 hónap szakmai tapasztalattal rendelkező szakember; c) legalább két fő, „C” kategóriás jogosítvánnyal, valamint szennyvízszállítás területén szerzett legalább 12 hónap időtartamú szakmai tapasztalattal rendelkező szakember. Az a) és b) pont szerinti szakemberek között az átfedés megengedett. Igazolási mód: M.2. A Kr. 21.§ (3) bekezdés b) pontja alapján: azon szakemberek megnevezése, képzettségük, végzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe az alábbiak szerint: az ajánlathoz csatolni kell a szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozatot, a szakember végzettségét igazoló okiratokat, továbbá csatolni kell a szakember - szakmai tapasztalatot ismertető - saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az M.2. pontban előírt alkalmassági feltételek teljesülése, ennek megfelelően: az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember tapasztalata megítélése szempontjából lényeges adatokat, a munkakör, tevékenység ismertetését, a tevékenység kezdő és befejező ideje (év, hónap), az ajánlattétel időpontjában kivel áll munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban. Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolni szükséges a szakemberek ismertetésére vonatkozó nyilatkozatot, valamint a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat. A Kr. 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. A Kr. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetesigazolására elfogadja ajánlatkérő az érintett gazdasági szereplő egyszerű, a IV. rész alfa szakasz kitöltésével megtett nyilatkozatát, nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bek. alapján projekttársaság létrehozását kizárja.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A közszolgáltatást igénybe vevő a díjat a számla ellenében a szolgáltatás elvégzését követően teljesíti készpénzfizetéssel vagy a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)-(2) bek. meghatározottakkal összhangban átutalással, a Kbt. 135. § (1) és (6) szerint. A részletes fizetési feltételeket a vállalkozási szerződéstervezet tartalmazza. Az ajánlattétel, a számlázás, az elszámolás, és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
Többet mutasson
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
Kizáró okok: az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdései szerinti kizáró okok valamelyike fennáll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, amely részéről a kizáró ok az eljárás során következik be. A kizáró okok hiányának igazolása a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet (továbbiakban: Vhr. 321.) 1-8.; 10., 12-16.§-ai alapján az alábbiak szerint történik: I. ajánlatban: - a gazdasági szereplő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása, tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. (Kbt. 67. § (1) bekezdés), - a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb), kc) alpontjára vonatkozóan a külön jogszabályban meghatározottak szerint megadott részletes adatokat tartalmazó nyilatkozatot ajánlattevő köteles az ajánlata részeként benyújtani (EKR űrlap), — ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot (Kbt. 67. § (3) bekezdése), -továbbá az ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (Kbt. 67. § (4) bekezdés); II. ajánlatkérő felhívására (Kbt. 69. § (4) bekezdés): -az ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 8. § és 10. §, valamint a 12-16.§ szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok fenn nem állását igazoló dokumentumokat egyszerű másolatban is elegendő benyújtani az ajánlatban. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. Az öntisztázásra vonatkozóan a Kbt. 64.§-ában foglaltak az irányadók.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Pápa Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15734178219
Postacím: Fő Utca 5.
Postai irányítószám: 8500
Postai város: Pápa
Régió: Veszprém 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Dr. Vig Levente
E-mail: vig.levente@standarp.hu 📧
Telefon: +36 306333643 📞
Fax: +36 89515036 📠
URL: https://www.papa.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002188122026 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR002188122026 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.: Nem 1. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy tekintettel az Európai Unió Hivatalos Lapjának (TED) jelen pontra is érvényes karakterkorlátozására, a további információk a közbeszerzési dokumentumokban kerülnek kifejtésre. 2. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot a lefolytatott előzetes piaci konzultációra tekintettel (EKR002101202026). 3. Ajánlatkérő a jelen felhívásban előírt alkalmassági feltételeket és ezek előírt igazolási módját minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező "bronz fokozat" megszerzéséhez szükséges minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg figyelemmel a típusára, illetőleg a tárgyára. 4. Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 41. § (3) bekezdésére, illetve a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR. Kr.) szerint az elektronikus közbeszerzési rendszeren (EKR) keresztül folytatja le, nyilatkozatétel kizárólag elektronikus úton, az EKR-ben lehetséges. Az EKR a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap címen érhető el. 5. Kieg.táj. kérhető a Kbt.56.§(1) szerint, melyre válasz a Kbt.56.§(2)-(5) szerint. A kommunikáció EKR Kr. 2.§ alapján az EKR-ben történik. A rendszer használatával kapcsolatosan ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatást nem nyújt. 6. Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. 7. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában. 8. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (.xml fájl), és a benyújtást igazoló digitális tértivevény kinyomtatott, egyszerű másolatát, és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, illetve az EKR-ben nyilatkoznia kell arról, hogy a gazdasági szereplőnél változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban, az eljárás felületén a megfelelő cellák kitöltésével. 9. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásába bevont gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult, nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselő hiteles cégaláírási nyilatkozatát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját. Amennyiben az ajánlat cégjegyzésre jogosultak által meghatalmazott(ak) aláírásával kerül benyújtásra, a meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírás mintáját is. Egyéni vállalkozó ajánlattevő csatolja a képviseletre jogosult személy által aláírt nyilatkozatot, amelyben egyéni vállalkozó megjelöli a nyilvántartási számát, vagy az adószámát. Aláírás minta benyújtása esetén annak meg kell felelnie a Ctv. 9.§ (3) bekezdésében foglaltaknak 10. Ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint eljárva az eljárás nyertesével köt szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 11. Az ajánlattétel, a kapcsolattartás, kommunikáció és a szerződés teljesítésének nyelve a magyar. 12. Az ajánlattevőnek az ajánlatában, annak benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. Ajánlatkérő az Európai Unió Tanácsa Oroszország elleni szankciók kibővítéséről szóló rendelete (a továbbiakban: a rendelet), valamint a Miniszterelnökség orosz-ukrán háború miatt a közbeszerzéseket érintő uniós szankciókról szóló közleménye 4. pontjára figyelemmel előírja, hogy tilos e közbeszerzés alapján kötendő szerződés odaítélése a rendeletben meghatározott személyek részére. 13. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér: A nyertes ajánlattevő köteles a szolgáltatást az ingatlantulajdonos megrendelésétől számított 72 órán belül - az igénylővel egyeztetett időpontban - elvégezni. Amennyiben a nyertes ajánlattevő neki felróható okból a szolgáltatást 72 órán belül nem végzi el, késedelmi kötbér fizetésére köteles, amelynek mértéke a késedelemmel érintett nettó szolgáltatási díj 25 %-a. Felek a mulasztás tényét jegyzőkönyvben rögzítik. 14. Ajánlatkérő megvizsgálta az energiahatékonyságról szóló (EU) 2023/1791 irányelv 7. cikkében foglalt, a közbeszerzési eljárások során alkalmazandó energiahatékonysági követelmények relevanciáját. A vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a közbeszerzés tárgyára – a Pápa város közigazgatási területén a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére irányuló közszolgáltatásra – tekintettel az irányelv IV. mellékletében meghatározott konkrét energiahatékonysági beszerzési követelmények nem alkalmazandók, mivel a beszerzés tárgya nem tartozik az ott meghatározott termékek és szolgáltatások körébe. Ajánlatkérő ugyanakkor az eljárás előkészítése során figyelembe vette az energiahatékonyság szempontjait, és megállapította, hogy a szolgáltatás jellegére tekintettel az irányelv alapján konkrét energiahatékonysági követelmény előírása nem indokolt. 15. FAKSZ: dr. Víg Levente, lajstromszám (00354)
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 212-756790 (2026-10-29)