A feltételek felsorolása és rövid leírása
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,
akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében, továbbá (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a részvételre jelentkezőt (közös részvételre jelentkezőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában
részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont).
Igazolási mód:
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás
meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1) bekezdése és a 3. § (3)
-(6) bekezdései alapján a részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésében a Kbt. Második Része szerint lefolytatott
közbeszerzési eljárásban részvételi jelentkezésének benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai
Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében felsorolt
kizáró okok hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott részvételre
jelentkezőnek a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fenn nem állását a Korm. rendelet 1-8. §, 10. § és 12-16. §
szerint kell igazolnia.
A részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó más szervezet/személy
vonatkozásában csak az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt
kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Az Egységes Európai Dokumentumban a gazd. szereplő (részv. jelentkező, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó
szervezet/személy) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért
információkat.
Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségére vonatkozó információkat (URL, kibocsátó, adott esetben kód) is fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben azon adatbázisok elérhetőségére vonatkozó információk kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára e rendelet előírja.
A gazdasági szereplőknek a formanyomtatványban fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és IV. Fejezet szerinti igazolások kiállítására mely szerv jogosult - azon adatbázisokat üzemeltető szervek kivételével, amely adatbázisok ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára e rendelet előírja.
Ajánlatkérő felhívja részvételre jelentkezők figyelmét a Kbt. 64.§-ában foglalt öntisztázás lehetőségére.
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak)
mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat
valóságtartalmát a részvételre jelentkező erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet
ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott.
Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a
bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési
eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt
mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
SZ.1. A Kbt. 65.§ (1)c) pontja és a 322/2015. Kr. 8.§ (1) alapján AK előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás
tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon
letelepedett gazd. szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban
előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.
SZ.2. A Kbt. 65.§ (1)c) pontja és a 322/2015. Kr. 21.§ (1) alapján AK előírja az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági
szereplők vonatkozásában az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szereplés követelményét,
illetve a nem Magyarországon letelepedett gazd. szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a
letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.
A nyilvántartásban szereplés tényét AK ellenőrzi, ha a Kbt. 69.§ (11) szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, tények ingyenes
ellenőrzésére nincsen mód a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a
nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak az egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.
Az alk. minimumkövetelménye(i):
SZ.1. Alkalmatlan a RJ, ha az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében nem szerepel, ill. a nem Mo.-n letelepedett RJ esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem
szerepel, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik.
SZ.2. Alkalmatlan az RJ, ha az ajánlata alapján építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők az Étv. szerinti,
építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében nem szerepelnek, ill. a nem Mo.-n letelepedett gazdasági
szereplők a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepelnek, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel,
jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkeznek.
Mo.-n letelepedett gazdasági szereplők esetén a névjegyzékben szereplés tényét Ajánlatkérő ellenőrzi. Nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplők esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani, a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedély, jogosítvány vagy szervezeti, kamarai tagság meglétét igazoló dokumentum csatolása szükséges. Ajánlatkérő alkalmazza továbbá a Kbt. 69. § (11) bek-t.
Az alk. igazolására a Kbt. 65.§ (7), (9), (11) és a Kbt. 69.§ (11)-(11a) bek. is irányadó.