Nyomdai szolgáltatások beszerzése

Hauszmann Alapítvány

A Hauszmann Alapítvány (továbbiakban: „Ajánlatkérő”) mint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény alapján közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány a közfeladata ellátásával összefüggő, valamint a közérdekű céljai megvalósítása forrásának megteremtését szolgáló, a jelen feladatleírásban specifikált kiadványok - eseti megrendelés szerinti - előállítását, az ehhez kapcsolódó egyes nyomdai szolgáltatásokat rendeli meg.
Ajánlatkérő 7 kiadvány kiadásával kapcsolatos nyomdai szolgáltatások megrendelésére kíván szerződést kötni (azaz a sorozat keretében hét különálló kiadványt kíván kiadni).
Ajánlatkérő rögzít, hogy az egyes kiadványok előreláthatólag 96 + 4 oldal terjedelműek lesznek (azzal, hogy a + 4 oldal a fedlapot, az előlapot, az utólapot, illetve a hátlapot jelenti), azzal, hogy ezen terjedelem adott esetben módosulhat. A szerződés esetében külön oldal árat szükséges megadni az alap terjedelem vonatkozásában, illetve egy külön oldalárat a többlet terjedelem I., illetve többlet terjedelem II. vonatkozásában.
Ajánlatkérő a megkötésre kerülő keretszerződés alapján kizárólag egyedi és eseti jelleggel fog megrendeléseket eszközölni, melyben meghatározza az ellátandó feladatot, a konkrét feladat ellátásának kezdő időpontját és a konkrét feladat ellátásának teljesítési határidejét. A munkák elvégzésre kizárólag ajánlatkérő külön (eseti) megrendelése alapján (írásbeli megrendelő lap) kerülhet sor.
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában 10 200 000,-Ft keretösszeget biztosít, melynek 80 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (azaz 8 160 000,- Ft ,- Ft).
Az eljárás tárgyának további részletezése az eljárást megindító felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban található.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-07-13. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-06-12.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-06-12 Ajánlati felhívás
2023-09-18 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-06-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Nyomdai kivitelezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000762742023
Rövid leírás:
A Hauszmann Alapítvány (továbbiakban: „Ajánlatkérő”) mint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény alapján közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány a közfeladata ellátásával összefüggő, valamint a közérdekű céljai megvalósítása forrásának megteremtését szolgáló, a jelen feladatleírásban specifikált kiadványok - eseti megrendelés szerinti - előállítását, az ehhez kapcsolódó egyes nyomdai szolgáltatásokat rendeli meg. Ajánlatkérő 7 kiadvány kiadásával kapcsolatos nyomdai szolgáltatások megrendelésére kíván szerződést kötni (azaz a sorozat keretében hét különálló kiadványt kíván kiadni). Ajánlatkérő rögzít, hogy az egyes kiadványok előreláthatólag 96 + 4 oldal terjedelműek lesznek (azzal, hogy a + 4 oldal a fedlapot, az előlapot, az utólapot, illetve a hátlapot jelenti), azzal, hogy ezen terjedelem adott esetben módosulhat. A szerződés esetében külön oldal árat szükséges megadni az alap terjedelem vonatkozásában, illetve egy külön oldalárat a többlet terjedelem I., illetve többlet terjedelem II. vonatkozásában. Ajánlatkérő a megkötésre kerülő keretszerződés alapján kizárólag egyedi és eseti jelleggel fog megrendeléseket eszközölni, melyben meghatározza az ellátandó feladatot, a konkrét feladat ellátásának kezdő időpontját és a konkrét feladat ellátásának teljesítési határidejét. A munkák elvégzésre kizárólag ajánlatkérő külön (eseti) megrendelése alapján (írásbeli megrendelő lap) kerülhet sor. Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában 10 200 000,-Ft keretösszeget biztosít, melynek 80 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (azaz 8 160 000,- Ft ,- Ft). Az eljárás tárgyának további részletezése az eljárást megindító felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban található.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Nyomdai kivitelezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Nyomdai kivitelezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Hauszmann Alapítvány
Postacím: Döbrentei Utca 10
Postai irányítószám: 1013
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.hauszmannalapitvany.hu 🌏
E-mail: feher.anett@hauszmannalapitvany.hu 📧
Telefon: +36 206131999 📞
Fax: +36 206131999 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000762742023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000762742023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-12 📅
Benyújtási határidő: 2023-07-13 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 115-357676
HL-S szám: 115
További információk
Ajánlatkérő részajánlattétel lehetőséget nem biztosítja. Ajánlatkérő a Kbt. 61. § (4) bekezdése alapján megvizsgálta a tárgyi beszerzés tárgyának jellegét, és a beszerzéssel kapcsolatban felmerült valamennyi körülményt, és megállapította, hogy a közbeszerzés nem bontható részekre, erre tekintettel nem biztosít részekre történő ajánlattételre lehetősége. A Kbt. 50. § (2) bekezdés k) pont szerint a részajánlattétel kizárásának indoka, hogy az eljárás tárgya szerinti kiadványok többsége tervezetten egy sorozatot fog alkotni, így célszerű, ha egy gazdasági szereplő végzi el a nyomdai munkát. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Tarman Renáta Lajstromszáma: 01040
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Hauszmann Alapítvány (továbbiakban: „Ajánlatkérő”) mint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény alapján közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány a közfeladata ellátásával összefüggő, valamint a közérdekű céljai megvalósítása forrásának megteremtését szolgáló, a jelen feladatleírásban specifikált kiadványok - eseti megrendelés szerinti - előállítását, az ehhez kapcsolódó egyes nyomdai szolgáltatásokat rendeli meg.
Többet mutasson
Ajánlatkérő 7 kiadvány kiadásával kapcsolatos nyomdai szolgáltatások megrendelésére kíván szerződést kötni (azaz a sorozat keretében hét különálló kiadványt kíván kiadni).
Többet mutasson
+ még 4
Ajánlatkérő rögzít, hogy az egyes kiadványok előreláthatólag 96 + 4 oldal terjedelműek lesznek (azzal, hogy a + 4 oldal a fedlapot, az előlapot, az utólapot, illetve a hátlapot jelenti), azzal, hogy ezen terjedelem adott esetben módosulhat. A szerződés esetében külön oldal árat szükséges megadni az alap terjedelem vonatkozásában, illetve egy külön oldalárat a többlet terjedelem I., illetve többlet terjedelem II. vonatkozásában.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a megkötésre kerülő keretszerződés alapján kizárólag egyedi és eseti jelleggel fog megrendeléseket eszközölni, melyben meghatározza az ellátandó feladatot, a konkrét feladat ellátásának kezdő időpontját és a konkrét feladat ellátásának teljesítési határidejét. A munkák elvégzésre kizárólag ajánlatkérő külön (eseti) megrendelése alapján (írásbeli megrendelő lap) kerülhet sor.
Többet mutasson
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában 10 200 000,-Ft keretösszeget biztosít, melynek 80 %-ának lehívására vállal kötelezettséget (azaz 8 160 000,- Ft ,- Ft).
Többet mutasson
Az eljárás tárgyának további részletezése az eljárást megindító felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban található.
Becsült összérték: 12 693 900 HUF 💰
Rövid leírás:
Ajánlatkérő hét kiadvány kiadásával kapcsolatos nyomdai szolgáltatások megrendelésére kíván szerződést kötni.
Ajánlattevő feladata az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott tördelt, szerkesztett, grafikailag teljesen előkészített dokumentum nyomdai előállítása.
+ még 30 A kiadványok darabszámai:
Kiadvány 1: 700 db 96 + 4 oldal 30 + 30 oldal
Kiadvány 2: 700 db 96 + 4 oldal 30 + 30 oldal
Kiadvány 3: 700 db 96 + 4 oldal 30 + 30 oldal
Kiadvány 4: 1100 db 96 + 4 oldal 30 + 30 oldal
Kiadvány 5: 500 db 96 + 4 oldal 30 + 30 oldal
Kiadvány 6: 1100db 96 + 4 oldal 30 + 30 oldal
Kiadvány 7: 1100 db 96 + 4 oldal 30 + 30 oldal
Kiadványokkal kapcsolatos követelmények / műszaki paraméterek:
Kiadvány 1 - 6:
Méret/mm: 210*250
Borító: 350g matt műnyomó
Borító külső: 1 oldalon matt soft touch fólia
Belív: 135g matt műnyomó
Kötészet: pur ragasztott
Borító nyomás: 4+4 color
Belív nyomás: 4+4 color
Kiszállítás módja: Ajánlattevő az Eseti/Módosított Megrendelő teljesítése során köteles a szerződés tárgya szerinti anyagot úgy csomagolni, hogy az alkalmas legyen arra, hogy azok kiadványok épségét a fuvarozás és a tárolás időtartama alatt megóvja. A kiadványokat raklapon kell szállítani és átadni, amely raklap az Ajánlatkérőnél marad a teljesítést követően.
Többet mutasson
Egyéb: Nem releváns
Kiadvány 7:
Méret/mm: 210*250 (kiterítve jönnek sorba balról a kötés felé majd jobbra: a magasság mindig 250mm a szélesség: 195mm; 205mm, kötés, 205mm, 195mm)
Egyéb: leporelló betét 2*6 oldalas
A leporelló kézben lapozva 2x4 oldalas, összesen 8 oldal. (Egyszer kihajtható balra és egyszer jobbra is, ez minkét irányba egyszer kiterítve 4+4 oldal.) Amennyiben bele kell számolni a mellé eső normál oldalakat is a leporelló előtt és után akkor 2x6 oldalas.
Többet mutasson
A kiadvány ISBN számmal fognak rendelkezni.
Anyagleadás módja: kompozit(composite) .pdf formátum.
Ajánlatkérő rögzít, hogy az egyes kiadványok előreláthatólag 96 + 4 oldal terjedelműek lesznek azzal, hogy a + 4 oldal a fedlapot, az előlapot, az utólapot, illetve a hátlapot jelenti, illetve, hogy ezen terjedelem adott esetben módosulhat. A szerződés esetében külön oldal árat szükséges megadni az alap terjedelem vonatkozásában, illetve egy külön oldalárat a többlet terjedelem I., illetve többlet terjedelem II. vonatkozásában.
Többet mutasson
Amennyiben a teljesítés során bármilyen alapanyag, eszköz, kellék, illetve alkatrész beszerzése válik szükségessé úgy azokat a Vállalkozó szerzi be.
Ajánlatkérő a megkötésre kerülő szerződés szerinti rendelkezésre állásért külön díjat nem fizet.
Amennyiben az adott kiadvány terjedelme meghaladja az alap terjedelmet, úgy az alap terjedelem feletti oldalszámok a többlet terjedelem I., illetve többlet terjedelem II. vonatkozásában meghatározott oldalszám ellenértéke alapján kerül meghatározásra.
Többet mutasson
Amennyiben az eljárást megindító felhívás, illetve a kapcsolódó közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 12 693 900 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
További információk:
Ajánlatkérő részajánlattétel lehetőséget nem biztosítja. Ajánlatkérő a Kbt. 61. § (4) bekezdése alapján megvizsgálta a tárgyi beszerzés tárgyának jellegét, és a beszerzéssel kapcsolatban felmerült valamennyi körülményt, és megállapította, hogy a közbeszerzés nem bontható részekre, erre tekintettel nem biztosít részekre történő ajánlattételre lehetősége.
Többet mutasson
A Kbt. 50. § (2) bekezdés k) pont szerint a részajánlattétel kizárásának indoka, hogy az eljárás tárgya szerinti kiadványok többsége tervezetten egy sorozatot fog alkotni, így célszerű, ha egy gazdasági szereplő végzi el a nyomdai munkát.
Többet mutasson
+ még 1
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Tarman Renáta Lajstromszáma: 01040
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1013_Budapest

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: III.1.1) Kizáró okok és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság
A kizáró okok felsorolása:
+ még 12
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Többet mutasson
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a Korm.rend. 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
Többet mutasson
A Korm.rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Többet mutasson
A Korm.rend. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.rend. III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Többet mutasson
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmassági követelményt.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Gazdasági és pénzügyi helyzet: A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
+ még 1 Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt nem ír elő.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt nem ír elő.
Műszaki és szakmai képességek:
M.1 - M.2. A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Többet mutasson
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
+ még 24
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
Többet mutasson
M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.
Többet mutasson
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]),
Többet mutasson
(ii) a szerződés tárgyát
(iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
(v) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, továbbá
(vi) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerint tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
Többet mutasson
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdés a) pontjának vizsgálata során három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.
Többet mutasson
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Többet mutasson
M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai tapasztalat (gyakorlat) a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Többet mutasson
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.
Többet mutasson
Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának a vonatkozó rendelkezései.
Többet mutasson
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapban az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített olyan referenciával, amely 2 db könyv kategóriájú, legalább 60 oldalas pur technológiával ragasztott nyomdai termék előállítására és szállítására vonatkozott.
Többet mutasson
Könyv alatt Ajánlatkérő olyan papíralapon előállított nyomdaterméket ért, amely a „könyv” jellegű terminológiának, (azaz olyan nyomtatott, írt, szövegből és ábrából álló, fizikai (papír) információhordozó gyűjteménye, amelyek be vannak kötve és borítóval is rendelkeznek) megfelel.
Többet mutasson
+ még 6
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során.
Többet mutasson
Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.
Többet mutasson
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik a nyomdai termékek tekintetében az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt alábbi szakemberekkel:
Többet mutasson
M.2.1. 1 fő felsőfokú nyomdamérnök és/vagy könnyűipari mérnök vagy előzőekkel egyenértékű végzettségű és/vagy képzettségű, legalább 36 hónap nyomdaipari szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
M.2.2. 1 fő szakemberrel, aki legalább gimnáziumi vagy szakközépiskolai érettségivel rendelkezik, és minimum 36 hónap nyomdai gépmester és/vagy kiadványszerkesztő vagy azzal egyenértékű szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
A szakemberek között átfedés lehetséges.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
Többet mutasson
- Késedelmi kötbér (alapja: Eseti Megrendelés nettó ellenértéke, mértéke: 1 % / naptári nap, maximuma: meghiúsulási kötbér)
+ még 10 - Meghiúsulási kötbér (alapja: nettó Keretösszeg, mértéke: 20 %)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-07-13 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A M.2.1. pontban meghatározott nyomdaipai szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai többlettapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár (súlyozás): 80

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308526241
Más típusú ajánlatkérő: Közérdekű Vagyonkezelő Alapítvány
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Fehér Anett
A vevő profiljának címe: http://www.hauszmannalapitvany.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000762742023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot valamennyi rész tekintetében:
Ponthatárok: 0-10
+ még 29
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 2. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza.
Többet mutasson
A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.
Többet mutasson
Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni).
Többet mutasson
Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
2. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése).
Többet mutasson
3. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a II.2.5.) pontban a 2. értékelési részszempont (szakemberek többlettapasztalata) vonatkozásában az ajánlatban meg kell adni a szakember nevét. Ajánlattevő ezen nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, így hiánypótlás keretei között nem pótolható, javítható, cserélhető.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek a szakember nevével kapcsolatos nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján a szakmai ajánlat csak olyan hibáinak javítására van lehetőség, amelyek nem jelentősek, vagy egyedi részletkérdésre vonatkoznak, azzal, hogy a hiánypótlás nem befolyásolhatja az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet, azaz nem járhat azzal, hogy az ajánlattevő a bírálat során kedvezőbb pozícióba kerülhessen. Ajánlatkérő előzőekkel összefüggésben hivatkozik a Kbt. 71. § (9) bekezdésére.
Többet mutasson
4. Ajánlattevő köteles csatolni a Közbeszerzési Dokumentum mellékleteként kiadott árazatlan költségvetést hiánytalanul kitöltve cégszerűen aláírva, keltezéssel ellátva, pdf formátumban vagy szerkeszthető formátumban. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához elmulasztja csatolni a nem szerkeszthető, pdf formátumú vagy a szerkeszthető formátumú költségvetést, úgy azt Ajánlatkérő formai hibának tekinti. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához nem csatolja sem a cégszerűen aláírt, keltezéssel ellátott, nem szerkeszthető, pdf formátumú, sem a szerkeszthető formátumú költségvetést, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson
A költségvetés tételeiben az ajánlattevők az Ajánlatkérő hozzájárulása nélkül nem módosíthatnak, tételeket nem hagyhatnak el, továbbá tételeket nem tehetnek hozzá (pl. további sorok, oszlopok beszúrása nem lehetséges).
Többet mutasson
Az árazott költségvetésben a nettó egységárakat kell feltüntetni, melyek vonatkozásában kettő tizedesjegyig terjedhet a megajánlás és kizárólag pozitív számot lehet megadni.
Többet mutasson
5. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában.
Többet mutasson
6. Tárgyi közbeszerzési eljárás nem feltételesen kerül lefolytatásra.
7. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem kér.
8. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
Többet mutasson
9. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!).
Többet mutasson
10. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
11. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
12. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
13. A 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő tárgyi eljárás lefolytatását megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le, az összefoglaló elérhetősége az alábbi EKR azonosítókon elérhető: EKR000682602023
Többet mutasson
14. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott 1 hónapban megjelölt időtartam 30 napként értelmezendő.
15. Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét.
16. Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül.
Többet mutasson
17. Valamennyi rész esetében egységesen: A Nyertes Ajánlattevő a szerződés megkötéséig a szerződés tárgyát képező feladatokra kiterjedően legalább 5 000 000,- Ft / kár és legalább 10 000 000,- Ft / év összegű, valamennyi szerződéses feladatára kiterjedő felelősségbiztosítást köteles kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni és azt, a szerződés hatályának végéig érvényben tartani.
Többet mutasson
18. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
Többet mutasson
19. Ajánlattevő köteles csatolni saját, és a teljesítésbe bevont szakember nyilatkozatát az adatkezelésre vonatkozóan.
20. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdését.
21. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a jelen felhívás II.2.3 pontban megjelölt teljesítési helyszín; Budapest közigazgatási területén belül megjelölt helyszín, amely pontos meghatározására az Eseti Megrendelésben fog sor kerülni.
Többet mutasson
22. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a kész nyomdai termékek szállítási és rakodási költségét az ajánlati árnak tartalmazni szükséges.
23.A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 115-357676 (2023-06-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-09-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 10 200 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-09-18 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 183-570208
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 115-357676
HL-S szám: 183

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-11 📅
Név: HTS-ART Nyomdaipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12109450242
Postacím: Cziráki Út 26-32..
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1163
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 209342242 📞
E-mail: info@htsart.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.htsart.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 10 200 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8

Hivatkozás
További információk
A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról
és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a alapján kötelezően
+ még 29 közzéteendő adatok:
a) Az eljárás eredményes.
b) nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma:
HTS-ART Nyomdaipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: Magyarország 1163 Budapest, Cziráki Út 26-32.
Adószám: 12109450242
c) az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
Prime Rate Korlátolt Felelősségű Társaság
székhely: 1044 Budapest Megyeri út 53.
adószám: 12602702241
CÉGÉR Reklámszervező Betéti Társaság
székhely: 4032 Debrecen Tessedik Sámuel Utca 65.
adószám: 22820538109
OOK-PRESS Nyomdaipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
székhely: 8200 Veszprém Pápai út 37/A
adószám: 10393367219
Gyomai Kner Nyomda Zrt.
székhely: 5500 Gyomaendrőd Kossuth U. 10-12.
adószám: 11048572204
Pátria Nyomda Zártkörűen Működő Részvénytársaság
székhely: 1117 Budapest Hunyadi János út 7.
adószám: 10728350243
VIRTUOZ Kiadó és Nyomdaipari Korlátolt Felelősségű Társaság
székhely: 1037 Budapest Bécsi út 267.
adószám: 10312577241
Printing Solutions Nyomdai Szolgáltató Betéti Társaság
székhely: 6000 Kecskemét Csányi János Körút 12. III/302.
adószám: 21795543203
d) Az eljárás során nem került figyelembevételre sem szociális, sem környezetvédelmi szempont.
Forrás: OJS 2023/S 183-570208 (2023-09-18)