Élőerős objektumvédelmi, szállítmánykísérési és rendezvénybiztosítási feladatok ellátása Műszaki, illetve szakmai alkalmasság: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. alapján Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban az EEKD-ot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bek-ben foglaltaknak megfelelő módon, azaz az egységes európai dokumentumot az érintett szervezetek vagy személy képviseletében az ajánlattevő nyújtja be. Az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az igazolni kívánt alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az EEKD-ot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5-7. §-ában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani. Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívására köteles igazolni, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint: M.1. Az ajánlattevőnek be kell nyújtania a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés 21. § (3) bekezdés a) és (3a) bekezdés a) pontjai alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) legjelentősebb szerződésszerűen teljesített szolgáltatásait, melynek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia: - a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont (-év,-hónap, -napban megadva)), - a szerződést kötő másik fél adatai (név, cím/székhely), - a szolgáltatás (szerződés) tárgya és mennyisége, - szerződés keretében nyújtott szolgáltatás ismertetése olyan részletezettséggel, hogy abból ajánlattevő alkalmassága megállapítható legyen, - nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A három év teljesítésének igazolása során ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bek. alapján az előírt alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést az alábbiak szerint kell igazolnia:a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;b) ha a szerződést kötő másik fél a fenti a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. Kiegészítő CPV-kód: 79713000-5 Őrzési szolgáltatások 79992000-4 Recepciós szolgáltatások Folytatás: II.2.14) pont.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-11-20.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-10-17.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-10-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Biztonsági szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001552652023
Rövid leírás:
Élőerős objektumvédelmi, szállítmánykísérési és rendezvénybiztosítási feladatok ellátása
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság:
Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. alapján Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban az EEKD-ot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bek-ben foglaltaknak megfelelő módon, azaz az egységes európai dokumentumot az érintett szervezetek vagy személy képviseletében az ajánlattevő nyújtja be. Az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az igazolni kívánt alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az EEKD-ot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5-7. §-ában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívására köteles igazolni, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
M.1. Az ajánlattevőnek be kell nyújtania a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés 21. § (3) bekezdés a) és (3a) bekezdés a) pontjai alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) legjelentősebb szerződésszerűen teljesített szolgáltatásait, melynek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont (-év,-hónap, -napban megadva)),
- a szerződést kötő másik fél adatai (név, cím/székhely),
- a szolgáltatás (szerződés) tárgya és mennyisége,
- szerződés keretében nyújtott szolgáltatás ismertetése olyan részletezettséggel, hogy abból ajánlattevő alkalmassága megállapítható legyen,
- nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A három év teljesítésének igazolása során ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bek. alapján az előírt alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést az alábbiak szerint kell igazolnia:a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;b) ha a szerződést kötő másik fél a fenti a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
Kiegészítő CPV-kód:
79713000-5 Őrzési szolgáltatások
79992000-4 Recepciós szolgáltatások
Folytatás: II.2.14) pont.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Biztonsági szolgáltatások📦
További CPV-kód: Biztonsági szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
II.1.4) pont folytatása, műszaki, illetve szakmai alkalmasság:
Amennyiben a referenciát az ajánlattevő, alkalmasságot igazoló szervezet közös ajánlattevőként teljesítette, úgy, a saját teljesítését (teljesítési arányát) is mutassa be ajánlattevő, alkalmasságot igazoló szervezet ugyanis Ajánlatkérő ezt a teljesítést fogja figyelembe venni. Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140.§ (9) bekezdés figyelembevételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést. Amennyiben ajánlattevő a közbeszerzési eljárásban a jogelődjének referenciáival kívánja műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságát igazolni, csatolja ajánlatához az átalakulásra, jogutódlásának, valamint a tevékenység folytatásának igazolására vonatkozó okiratokat is.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) rendelet 21/A. §-ban foglaltakra.
M.2. Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Igazolási mód:
- nyilatkozat a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről;
- az előírt végzettséget/képzettséget az igazoló okirat egyszerű másolatban történő benyújtásával;
- a vagyonőri igazolványok
- a 68/2012. (XII.14.) BM rendelet szerinti képzés teljesítéséről kiállított tanúsítványok, vagy a felmentésről kiadott okmányok egyszerű másolatban történő benyújtásával;
- a sugárvédelmi képzettség igazoló okirat egyszerű másolatban történő benyújtásával (M.2.3. pontra bemutatott szakember)
- a teljesítésbe bevonni kívánt szakember szakmai önéletrajza saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával;
- továbbá csatolni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát.
Az önéletrajznak tartalmazza legalább az alábbiakat: a szakember neve; a szakember végzettsége/képzettsége az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat) ismertetése; a tevékenység kezdő és befejező idejét év, hónap pontossággal.
A minimumkövetelmény szerint időtartamban megállapított szakmai gyakorlat igazolására megjelölt munkák időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai gyakorlat nem minősíthető többszörös szakmai gyakorlati időként.
Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban/eltérően határozta meg. A minősített ajánlattevőknek 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján a szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmasságukat külön kell igazolni jelen felhívás szerint.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelmények igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott
igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki (2. számú melléklet).
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő -ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Az alkalmasság minimumkövetelményei:
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladása napjától visszafelé számított 3 évben (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) összesen 12 hónap időtartamú irodaházi környezetben teljesített portaszolgálatról szóló referenciával amely portaszolgálat legalább 2 portaszolgálati őrhelyre vonatkozott. A fenti referencia követelmény maximum 3 db szerződésből/referencia igazolásból teljesíthető, amelyből legalább egy 6 hónapos időtartamig folyamatosan (azaz megszakítás nélkül), teljesített referencia kell legyen.
A referenciamunka akkor tekinthető a felhívás feladásának napját megelőző 3 éven belül teljesítettnek, ha a szerződésnek a referenciakövetelményben meghatározott részre vonatkozó befejezési időpontja, erre az időszakra esik (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (4) bekezdés).
M.2.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 2005. évi CXXXIII. törvény 1. § (3) bekezdés d) pontja szerinti biztonságszervező szakképesítéssel (vagy azzal egyenértékű képzettséggel) és rendelkeznek legalább a biztonságszervező szakképesítés megszerzését követően megszerzett legalább 24 hónap biztonságszervezői szakmai gyakorlattal.
Ajánlatkérő a biztonságszervező szakképesítéssel egyenértékűnek tekinti:
-a felsőfokú rendvédelmi vagy
-a felsőfokú katonai végzettséget
Ajánlatkérő biztonságszervezői szakmai gyakorlat alatt a következő tevékenységek ellátását érti:
- objektumok, területek őrzés-védelem feladataira létrehozott szervezet vezetése, vezénylése; és/vagy
- őrzés-védelmi szervezet felállításában részvétel és/vagy a szervezet belső rendjének kialakításában történt részvétel.
Folytatás: IV.1.11) pont.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Élőerős objektumvédelmi, szállítmánykísérési és rendezvénybiztosítási feladatok ellátása
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság:
Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. alapján Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban az EEKD-ot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bek-ben foglaltaknak megfelelő módon, azaz az egységes európai dokumentumot az érintett szervezetek vagy személy képviseletében az ajánlattevő nyújtja be. Az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az igazolni kívánt alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban az EEKD-ot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bek-ben foglaltaknak megfelelő módon, azaz az egységes európai dokumentumot az érintett szervezetek vagy személy képviseletében az ajánlattevő nyújtja be. Az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az igazolni kívánt alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az…
… EEKD-ot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5-7. §-ában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
… Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívására köteles igazolni, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
M.1. Az ajánlattevőnek be kell nyújtania a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés 21. § (3) bekezdés a) és (3a) bekezdés a) pontjai alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) legjelentősebb szerződésszerűen teljesített szolgáltatásait, melynek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:
M.1. Az ajánlattevőnek be kell nyújtania a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés 21. § (3) bekezdés a) és (3a) bekezdés a) pontjai alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) legjelentősebb szerződésszerűen teljesített szolgáltatásait, melynek legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont (-év,-hónap, -napban megadva)),
- a szerződést kötő másik fél adatai (név, cím/székhely),
- a szolgáltatás (szerződés) tárgya és mennyisége,
- szerződés keretében nyújtott szolgáltatás ismertetése olyan részletezettséggel, hogy abból ajánlattevő alkalmassága megállapítható legyen,
- nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A három év teljesítésének igazolása során ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bek. alapján az előírt alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést az alábbiak szerint kell igazolnia:a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;b) ha a szerződést kötő másik fél a fenti a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bek. alapján az előírt alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést az alábbiak szerint kell igazolnia:a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;b) ha a szerződést kötő másik fél a fenti a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
Kiegészítő CPV-kód:
79713000-5 Őrzési szolgáltatások
79992000-4 Recepciós szolgáltatások
Folytatás: II.2.14) pont.
A beszerzés tárgya a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. részére élőerős objektumvédelmi, és eseti jelleggel járőrözési, rendezvénybiztosítási, szállítmány kísérési, valamint recepciós feladatok ellátása a szerződéskötéstől számított 36 hónap időtartamra.

A fő feladat teljesítés helye, Budapest XI. kerület Fehérvári út 70. szám alatt, irodaházi környezetben kialakított informatikai géptermi infrastruktúra és a hozzá tartozó kiszolgáló területek. Az őrzendő terület 5283,7m2, melyből 2873,6m2 az épületen belül, 2410,1m2 épületen kívül, de kerítéssel elhatárolva, telekhatáron belül található. Az őrzendő területhez tartozik továbbá 8db, jelölt, utcai és 2db udvari parkolóhely.

A szerződés teljesítésének fő helyszínén (Budapest XI. kerület Fehérvári út 70.) is telepítésre került 1 db automata külső defibrillátor (AED).
A Nyertes Ajánlattevő képzett és tapasztalattal rendelkező kapcsolattartót jelöl ki a szolgáltatások koordinálására, a szolgálati beosztás szervezésére őrzésvédelmi szervezet felállítására és a szervezet belső rendjének kialakítására.
A fő feladat leírása (Fix feladat):
2 fős 7/24 órás folyamatos őrszolgálat biztosítása a fenti teljesítési címen, egy fő objektumőr1. és egy fő objektumőr2. beosztással. Az elvárt teljesítmény a szolgáltatási helyszínen 17 520 - 17 568 óra/év. Az őrszolgálat felállítási helye a személybejáratnál elhelyezkedő portahelyiségben található, mozgási körletük az őrzött létesítmény területe és az utcai parkolóhelyek környezete. Általános feladatuk a létesítmény folyamatos élőerős őrzésvédelmének biztosítása a 2005. év CXXXIII., a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvényben foglaltaknak, valamint a kialakításra kerülő őrszolgálati utasításnak megfelelően. A területen biztonságtechnikai rendszerek (beléptető-, behatolásjelző-, kamera- és tűzjelzőrendszer) működnek, a területet kerítés övezi, az épület többi - szolgáltatással nem érintett - részétől épületszerkezettel el van választva.

Eseti megrendelés alapján biztosítandó (opciós) szolgáltatás:
Az opcionális szolgáltatásokat az Ajánlatkérő legkésőbb a teljesítés megkezdését megelőzően 36 órával, rendezvénybiztosító esetében 48 órával írásban megrendeli. A megrendelésben megjelölve a teljesítés helyét, időpontját, az opcionális szolgáltatás pontos megnevezését és egyéb, a szolgáltatás jellegéből adódó és annak megszervezéséhez szükséges adatokat a Nyertes Ajánlattevő részére. Ajánlatkérő vállalja, hogy az opciós szolgáltatásokból legkevesebb egy-egy órányi teljesítést meg fog rendelni. Az opciós tételek tekintetében a jelentőséget megtestesítő szorzószámok alapját a korábbi évek igényei, tapasztalatai képezik, amelyek azonban a jövőben ettől eltérhetnek.

A tárgyi beszerzés részletes leírását, követelményeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Fő feladat (Fix feladat) Mennyiség (óraszám) 36 hónap alatt
Objektumőr 1. 26304 óra
Objektumőr 2. 26304 óra
Eseti megrendelés alapján biztosítandó (opciós) szolgáltatás: Jelentőségét megtestesítő szorzószámok
Objektumőr 1. 798
Objektumőr 2. 266
Objektumőr 3. (fegyveres) 9
Objektumőr 4. (fegyveres) 3
Járőr 30
Recepciós 118
Szállítmánykísérő 22
Szállítmánykísérő (fegyveres) 7
Rendezvénybiztosító 115
Az opciós mennyiségként ajánlatkérő keretösszeget határoz meg, a következők szerint:
Az opciót Ajánlatkérő jogosult, de nem köteles igénybe venni. Továbbá az opciós szolgáltatások teljes mértékű lehívása (az opciós keret kimerítése) Ajánlatkérő részéről nem kötelező.
Az opcionális szolgáltatásokat az Ajánlatkérő legkésőbb a teljesítés megkezdését megelőzően 36 órával, rendezvénybiztosító esetében 48 órával a szerződésben foglaltak szerint, írásban megrendeli. A megrendelésben megjelölve a teljesítés helyét, időpontját, az opcionális szolgáltatás pontos megnevezését és egyéb, a szolgáltatás jellegéből adódó és annak megszervezéséhez szükséges adatokat a Nyertes Ajánlattevő részére. Ajánlatkérő vállalja, hogy az opciós szolgáltatásokból legkevesebb egy-egy órányi teljesítést meg fog rendelni. Az opciós tételek tekintetében a jelentőséget megtestesítő szorzószámok alapját a korábbi évek igényei, tapasztalatai képezik, amelyek azonban a jövőben ettől eltérhetnek.

Az opciós mennyiségént ajánlatkérő keretösszeget határoz meg az alábbiak szerint.
Opicós keretösszeg összege - amely terhére ajánlatkérő majd az opciós szolgáltatásokat adott esetben lehívhatja - az eljárás - bontáskor ismertetésre kerülő fedezetének a fix mennyiségre megajánlott összárral csökkentett értéke. Egy fiktív példával szemléltetve az opciós keretösszeg meghatározása:

Fedezet összege 10 000 Ft. (továbbiakban "X”); A1 ajánlattevő fix mennyiségre megajánlott összára: 9200 Ft (továbbiakban „Y”) az opciós keretösszeg (továbbiakban „Z”) így - amennyiben A1 ajánlattevő kerül ki nyertesként kihirdetésre- 800 Ft lesz. Azaz Z=X-Y

Az opciót Ajánlatkérő jogosult, de nem köteles igénybe venni. Továbbá az opciós szolgáltatások
teljes mértékű lehívása (az opciós keret kimerítése) Ajánlatkérő részéről nem kötelező.
Eseti megrendelés alapján biztosítandó (opciós) szolgáltatás: Jelnetőségét megtestesítő szorzószámok
Amennyiben a műszaki leírás a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozik a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.

Részajánlattétel kizárásának indokolása:
Ajánlatkérő nem biztosít részajánlattételt, tekintettel arra, hogy egy szerződést kíván kötni gazdasági, műszaki érdekeinek érvényesítése érdekében. Ajánlatkérő álláspontja szerint jelen esetben érvényesíteni tudja a mennyiségi hatásból fakadó árkedvezményt így fokozottan érvényesül gazdasági és műszaki érdeke. A jelen beszerzés részekre bontása Ajánlatkérő számára valószínűleg többletköltséget eredményezne (pl. logisztikai és humánerőforrás többletköltségek a több vállalkozóval történő kapcsolattartás) és veszélyeztetné a megvalósítani kívánt beszerzési igény eredményes kielégítését.

Időtartam: 36 hónap
További információk:
II.1.4) pont folytatása, műszaki, illetve szakmai alkalmasság:
Amennyiben a referenciát az ajánlattevő, alkalmasságot igazoló szervezet közös ajánlattevőként teljesítette, úgy, a saját teljesítését (teljesítési arányát) is mutassa be ajánlattevő, alkalmasságot igazoló szervezet ugyanis Ajánlatkérő ezt a teljesítést fogja figyelembe venni. Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140.§ (9) bekezdés figyelembevételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést. Amennyiben ajánlattevő a közbeszerzési eljárásban a jogelődjének referenciáival kívánja műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságát igazolni, csatolja ajánlatához az átalakulásra, jogutódlásának, valamint a tevékenység folytatásának igazolására vonatkozó okiratokat is.
Amennyiben a referenciát az ajánlattevő, alkalmasságot igazoló szervezet közös ajánlattevőként teljesítette, úgy, a saját teljesítését (teljesítési arányát) is mutassa be ajánlattevő, alkalmasságot igazoló szervezet ugyanis Ajánlatkérő ezt a teljesítést fogja figyelembe venni. Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140.§ (9) bekezdés figyelembevételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést. Amennyiben ajánlattevő a közbeszerzési eljárásban a jogelődjének referenciáival kívánja műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságát igazolni, csatolja ajánlatához az átalakulásra, jogutódlásának, valamint a tevékenység folytatásának igazolására vonatkozó okiratokat is.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) rendelet 21/A. §-ban foglaltakra.
M.2. Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
M.2. Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Igazolási mód:
- nyilatkozat a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről;
- az előírt végzettséget/képzettséget az igazoló okirat egyszerű másolatban történő benyújtásával;
- a vagyonőri igazolványok
- a 68/2012. (XII.14.) BM rendelet szerinti képzés teljesítéséről kiállított tanúsítványok, vagy a felmentésről kiadott okmányok egyszerű másolatban történő benyújtásával;
- a sugárvédelmi képzettség igazoló okirat egyszerű másolatban történő benyújtásával (M.2.3. pontra bemutatott szakember)
- a teljesítésbe bevonni kívánt szakember szakmai önéletrajza saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával;
- továbbá csatolni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát.
Az önéletrajznak tartalmazza legalább az alábbiakat: a szakember neve; a szakember végzettsége/képzettsége az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat) ismertetése; a tevékenység kezdő és befejező idejét év, hónap pontossággal.
Az önéletrajznak tartalmazza legalább az alábbiakat: a szakember neve; a szakember végzettsége/képzettsége az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat) ismertetése; a tevékenység kezdő és befejező idejét év, hónap pontossággal.
A minimumkövetelmény szerint időtartamban megállapított szakmai gyakorlat igazolására megjelölt munkák időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai gyakorlat nem minősíthető többszörös szakmai gyakorlati időként.
A minimumkövetelmény szerint időtartamban megállapított szakmai gyakorlat igazolására megjelölt munkák időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai gyakorlat nem minősíthető többszörös szakmai gyakorlati időként.
Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban/eltérően határozta meg. A minősített ajánlattevőknek 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján a szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmasságukat külön kell igazolni jelen felhívás szerint.
Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban/eltérően határozta meg. A minősített ajánlattevőknek 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján a szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmasságukat külön kell igazolni jelen felhívás szerint.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelmények igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelmények igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott
igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki (2. számú melléklet).
igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki (2. számú melléklet).
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő -ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő -ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Az alkalmasság minimumkövetelményei:
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladása napjától visszafelé számított 3 évben (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) összesen 12 hónap időtartamú irodaházi környezetben teljesített portaszolgálatról szóló referenciával amely portaszolgálat legalább 2 portaszolgálati őrhelyre vonatkozott. A fenti referencia követelmény maximum 3 db szerződésből/referencia igazolásból teljesíthető, amelyből legalább egy 6 hónapos időtartamig folyamatosan (azaz megszakítás nélkül), teljesített referencia kell legyen.
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladása napjától visszafelé számított 3 évben (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) összesen 12 hónap időtartamú irodaházi környezetben teljesített portaszolgálatról szóló referenciával amely portaszolgálat legalább 2 portaszolgálati őrhelyre vonatkozott. A fenti referencia követelmény maximum 3 db szerződésből/referencia igazolásból teljesíthető, amelyből legalább egy 6 hónapos időtartamig folyamatosan (azaz megszakítás nélkül), teljesített referencia kell legyen.
A referenciamunka akkor tekinthető a felhívás feladásának napját megelőző 3 éven belül teljesítettnek, ha a szerződésnek a referenciakövetelményben meghatározott részre vonatkozó befejezési időpontja, erre az időszakra esik (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (4) bekezdés).
A referenciamunka akkor tekinthető a felhívás feladásának napját megelőző 3 éven belül teljesítettnek, ha a szerződésnek a referenciakövetelményben meghatározott részre vonatkozó befejezési időpontja, erre az időszakra esik (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (4) bekezdés).
M.2.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 2005. évi CXXXIII. törvény 1. § (3) bekezdés d) pontja szerinti biztonságszervező szakképesítéssel (vagy azzal egyenértékű képzettséggel) és rendelkeznek legalább a biztonságszervező szakképesítés megszerzését követően megszerzett legalább 24 hónap biztonságszervezői szakmai gyakorlattal.
M.2.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 2005. évi CXXXIII. törvény 1. § (3) bekezdés d) pontja szerinti biztonságszervező szakképesítéssel (vagy azzal egyenértékű képzettséggel) és rendelkeznek legalább a biztonságszervező szakképesítés megszerzését követően megszerzett legalább 24 hónap biztonságszervezői szakmai gyakorlattal.
Ajánlatkérő a biztonságszervező szakképesítéssel egyenértékűnek tekinti:
-a felsőfokú rendvédelmi vagy
-a felsőfokú katonai végzettséget
Ajánlatkérő biztonságszervezői szakmai gyakorlat alatt a következő tevékenységek ellátását érti:
- objektumok, területek őrzés-védelem feladataira létrehozott szervezet vezetése, vezénylése; és/vagy
- őrzés-védelmi szervezet felállításában részvétel és/vagy a szervezet belső rendjének kialakításában történt részvétel.
Folytatás: IV.1.11) pont.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1117_Budapest_Fehérvári_út_70.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében rögzített kizáró okok bármelyike fennáll.
Megkövetelt igazolási mód:
Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1) bek. és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

A formanyomtatványra Egységes Európai Közbeszerzési dokumentumként az EKR elektronikus űrlapot biztosít.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában - a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti fel-hívás esetén -a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8.§ és a 12- 14.§-ai szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. foglalt kizáró okok fenn nem állását.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában - a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti fel-hívás esetén -a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8.§ és a 12- 14.§-ai szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. foglalt kizáró okok fenn nem állását.
A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében -a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívás esetén- az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ban foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, azaz a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet képviselet-ében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be.

Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4-7. §-ában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót a nyilatkozat vonatkozásában EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap áll rendelkezésre.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót a nyilatkozat vonatkozásában EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap áll rendelkezésre.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Továbbá Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 74. § (1) bekezdésében foglaltakra
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon azaz az egységes európai dokumentumot az érintett szervezetek vagy személy képviseletében az ajánlattevő nyújtja be. Az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az igazolni kívánt alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon azaz az egységes európai dokumentumot az érintett szervezetek vagy személy képviseletében az ajánlattevő nyújtja be. Az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az igazolni kívánt alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az…
… egységes európai közbeszerzési dokumentumot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5-7. §-ában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
… Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívására köteles igazolni, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
P.1. Nyilatkozat a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontjában előírtak szerint az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó teljes -általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
P.1. Nyilatkozat a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontjában előírtak szerint az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó teljes -általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő -ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő -ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Amennyiben az ajánlattevő az előírt árbevétellel azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdését kell alkalmazni.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Amennyiben az ajánlattevő az előírt árbevétellel azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdését kell alkalmazni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el a 150 000 000, - Ft-ot.
Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65.§ (7) bek. szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és jelen felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására, vagy arra is támaszkodik.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Az Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65.§ (7) bek. szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és jelen felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására, vagy arra is támaszkodik.
Ajánlattevőnek a gazdasági és pénzügyi, alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt. 65.§, 67.§ és 69.§-ában valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19.§-ában foglaltak alapján kell eljárnia.
Ajánlatkérő ezúton hívja fel a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 69. § (4) bek.rendelkezése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani Ajánlatkérő erre vonatkozó felhívása esetén.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Ajánlatkérő ezúton hívja fel a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 69. § (4) bek.rendelkezése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani Ajánlatkérő erre vonatkozó felhívása esetén.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (8) bek. foglaltakra.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
A közbeszerzési dokumentumokban meghatározott jogszabályok, különösen de nem kizárólagosan az alábbi jogszabályok:
- 374/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj éves változásáról és a megállapítására vonatkozó eljárási szabályokról;
- 2005. évi CXXXIII. törvénya személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól;
- 2004. évi XXIV. törvény a lőfegyverekről és lőszerekről;
- 2/2022. (IV. 29.) OAH rendelet az ionizáló sugárzás elleni védelemről és a kapcsolódó engedélyezési, jelentési és ellenőrzési rendszerről;
- 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet a rendészeti feladatokat ellátó személyek, a segédfelügyelők, valamint a személy- és vagyonőrök képzéséről és vizsgáztatásáról
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A kötbérekre vonatkozó részletes előírások a dokumentáció részét képező szerződés tervezetben kerül részletezésre.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Értékelési szempontok:
1. Az ellenszolgáltatás nettó összege (HUF) - Súlyszám: 85
2. Ajánlattevő szerepel-e a Személy-, vagyonvédelmi és magánnyomozói szakmai kamara nyilvántartásában. (igen/nem)/ Súlyszám: 5
3. Vállalja-e az ajánlattevő, hogy a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt, folyamatosan az objektum őr1 és objektum őr 2 beosztásban szolgálatot teljesítő szakemberek közül egyidőben legalább az egyik szolgálatot teljesítő szakember rendelkezik alapszintű újraélesztés és defibrillátor kezelésére vonatkozó (BLS/AED) tanúsítvánnyal (igen/nem)/ Súlyszám: 10

Az adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat az, amelynek a súlyozás után számított összpontszáma a legmagasabb.
Az 1. szempont a fordított arányosítás, a 2-3. szempont a pontkiosztás módszerével kerül értékelésre a dokumentációban megadottak szerint.
II.2.14) pont folytatása műszaki, illetve szakmai alkalmasság tekintetében:
M.2.2. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik legalább középfokú iskolai végzettséggel, vagy középfokú szakképesítéssel és rendelkezik érvényes vagyonőri igazolvánnyal, valamint rendelkezik a rendészeti feladatokat ellátó személyek, a segédfelügyelők, valamint a személy- és vagyonőrök képzéséről és vizsgáztatásáról szóló 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet szerinti képzés sikeres teljesítését igazoló tanúsítvánnyal (vagy a képzés alóli felmentésről kiadott okmánnyal), valamint legalább 36 hónap személy és vagyonőri szakmai tapasztalattal.

M.2.3. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik legalább középfokú iskolai végzettséggel, vagy középfokú szakképesítéssel és rendelkezik érvényes vagyonőri igazolvánnyal, valamint rendelkezik a rendészeti feladatokat ellátó személyek, a segédfelügyelők, valamint a személy- és vagyonőrök képzéséről és vizsgáztatásáról szóló 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet szerinti képzés sikeres teljesítését igazoló tanúsítvánnyal(vagy a képzés alóli felmentésről kiadott okmánnyal), valamint legalább 36 hónap személy és vagyonőri szakmai tapasztalattal, valamint rendelkezik legalább alapfokú érvényes sugárvédelmi képesítéssel.

Ajánlatkérő sugárvédelmi képesítés alatt a következőt érti: a 2/2022. (IV. 29.) OAH rendelet 19.§-ban meghatározott, legalább alapfokozatú érvényes sugárvédelmi képzettség vagy azzal egyenértékű képzettség.
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy egy szakember csak egy alkalmassági követelményt igazolhat, azaz a szakemberek között az átfedés nem megengedett.
Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Műszaki és szakmai alkalmasság igazolása esetében csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Az M.1. ás M.2. pontokban előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (12) bekezdésében foglaltakra, mely alapján a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.

VI.4.3) pont folytatása:
31. Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a Kbt. 56. § bekezdés alapján helyszíni bejárásra, nem konzultációs jelleggel. Helyszíni bejárás időpontja: 2023. november 06. napja 11:00 óra. Helyszíne: Budapest XI. kerület Fehérvári út 70. (bejárat a Galambóc utca 4. felől)

Speciális, ajánlatkérőnél a helyszíni bejárással kapcsolatban a gazdasági szereplőkre irányadó szabályok:
-a beléptetést megelőzően két munkanappal -ennél későbbi értesítés esetén Ajánlatkérő nem tudja garantálni a helyszíni bejáráson való részvételt- Gazdasági Szereplő megküldi a beléptetni kívánt személyek adatait (név; személyazonosító igazolvány száma; születési hely és idő; anyja neve) az EKR-ben „Egyéb kommunikációs” eljárási cselekmény használatával;

-a beléptetés feltétele az érvényes személyi azonosító okmány, valamint annak ténye, hogy a belépni kívánó személy nem állhat bűntető eljárás alatt és nem lehet büntetett előéletű.
-a létesítményben tilos a kép- és/vagy hangfelvétel készítése;
-a létesítménybe tilos lőfegyvert, illetve közbiztonságra különösen veszélyes eszközt bevinni;
-a NISZ Zrt. fenntartja annak jogát, hogy aki a jelen biztonsági intézkedéseket többszöri alkalommal, vagy súlyosan megszegi, vagy a biztonsági ellenőrzés során a személyével kapcsolatban kockázati tényező merül fel, a belépési jogosultságát visszavonja. Az objektum területén a fegyveres őrszolgálat, valamint a NISZ Zrt. biztonsági igazgatóság munkatársainak az objektum biztonsága érdekében tett intézkedéseiben mindenki köteles közreműködni, a felszólításnak köteles eleget tenni!

32. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatában, hogy nyertessége esetén rendelkezni fog legalább - az M2.2 és M2.3. pontokban bemutatott szakembereken felül - min. 2 fő a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott objektumőr1 beosztásnak és min. 2 fő a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott objektumőr2 beosztásnak megfelelő szakemberrel. Ajánlatkérő ennek a nem teljesítését a szerződéskötéstől való visszalépésnek értékel.

33.Ajánlatkérő előírja, hogy a Nyertes Ajánlattevőnek és - adott esetben - a fix szolgáltatás teljesítésében részt vevő alvállalkozóinak a szerződés hatálybalépésétől a szerződés teljesítésének időtartama alatt szerepelnie kell az Alkotmányvédelmi Hivatal Irányadó Jegyzékén. Ajánlatkérő ennek a nem teljesítését a szerződéskötéstől való visszalépésnek értékeli. Továbbá, ha és amennyiben Nyertes Ajánlattevő és - adott esetben - alvállalkozói a szerződés teljesítésének időtartama alatt bármikor nem szerepelnek/lekerülnek Alkotmányvédelmi Hivatal Irányadó Jegyzékéről azt Ajánlatkérő a szerződést bontó feltételként kezeli, amely a szerződés megszűnést jelenti.

34. Ajánlattevő nem tehet többváltozatú (alternatív) ajánlatot.
35. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé nyertes közös ajánlattevőknek gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 10585560244
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Deák Gábor
Hivatkozás További információk
I. Ajánlatkérő nem biztosít részajánlattételt, tekintettel arra, hogy egy szerződést kíván kötni gazdasági, műszaki érdekeinek érvényesítése érdekében. Ajánlatkérő álláspontja szerint jelen esetben érvényesíteni tudja a mennyiségi hatásból fakadó árkedvezményt így fokozottan érvényesül gazdasági és műszaki érdeke. A jelen beszerzés részekre bontása Ajánlatkérő számára valószínűleg többletköltséget eredményezne (pl. logisztikai és humánerőforrás többletköltségek a több vállalkozóval történő kapcsolattartás) és veszélyeztetné a megvalósítani kívánt beszerzési igény eredményes kielégítését.

II. Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. § (1)-(2), (4) valamint (6) bekezdésében foglaltakat, valamint a 424/2017. (XII.19.) Korm.rend. 15. §-t alkalmazza.
1. Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt 2 000 000 HUF ajánlati biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség idejére kell érvényesnek lennie, figyelemmel a Kbt. 54. § (7) bekezdésében foglaltakra.
Az ajánlati biztosíték teljesíthető, az ajánlattevő választása szerint az alábbi módok egyikén:
-az ajánlatkérő Gránit Bank Zrt-nél vezetett HUF: 12100011-19022936-00000000 (IBAN:HU61121000111902293600000000 SWIFT:GNBAHUHB) számú számlájára az ajánlattételi határidő lejáratáig készpénz befizetésével vagy átutalással (Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy ebben az esetben az ajánlatkérő számlájára történő könyvelés dátuma minősül a biztosíték rendelkezésre bocsátása időpontjának), a közlemény rovatban jelen eljárás megnevezését (BSO 277-Élőerős objektumvédelem) és az átutalás jogcímét (ajánlati biztosíték) fel kell tüntetni.;

- feltétel nélküli, visszavonhatatlan, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával;
- biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel.
Az ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása:
- befizetést/átutalást igazoló dokumentum EKR-be való csatolása;
- garancia biztosításával való teljesítés esetén a garancia levélnek, készfizető kezességvállalás esetén a kezességvállalásról szóló dokumentumnak; biztosítási szerződéssel való teljesítés esetén a kötelezvénynek elektronikus okiratként való EKR-be csatolása, mely okiratnak meg kell felelnie a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.

2. Az eljárás eredményéről a tájékoztatás, szerződéskötés: Kbt. 79. §, 131. § szerint.
3. Az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplő az, aki jelzést küld a jelen felhívás I.3. Kommunikáció pontban megadott elektronikus elérési úton.
4. Hiánypótlás: Kbt. 71.§ szerint
5. Közös ajánlat benyújtása: a Kbt. 35. §-ban és a dokumentációban előírtak szerint lehetséges
6. Az ajánlatba a Kbt. 66. § (5) bekezdés és a dokumentáció szerint Felolvasólapot (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) kell csatolni.
7. Kiegészítő tájékoztatás kérése: Kbt. 56. § szerint.
8. Az eljárás nyelve kizárólag a magyar, így a közbeszerzési dokumentumokra vonatkozóan Ajánlatkérő a kérdéseket írásban, magyar nyelven fogadja és magyar nyelven is válaszolja meg.
9. Ajánlattevőnek ajánlatában ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró(k), az ajánlatban nyilatkozatot tevők aláírási címpéldányát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy adott esetben meghatalmazást. Az ajánlatban a dokumentációban előírt formában nyilatkoznia kell ajánlattevőnek a Kbt. 65.§ (7) (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap), a Kbt. 66.§ (2) bekezdés (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) és a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjai vonatkozásában(EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap). A Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjai és a Kbt. 65.§ (7) bekezdése szerinti nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is benyújtandó.

10. Az ajánlattevőnek az ajánlatot a Kbt. 66.§ (1) bekezdés szerint a meghatározott tartalmi és formai követelményeknek és a Kbt. 41/A.§ (1) bekezdésnek megfelelően kell benyújtani, figyelemmel a 424/2017. Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire.
11. Ajánlatkérő az alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a jelen felhívás III.1.3. P.1.,M.1,M.2. pontjaiban.
12. Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül kell benyújtani. A Kbt. 40. § (1) bekezdésben foglaltak alapján: „A közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárást a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes, EKR igénybevételével kell lebonyolítani. A Kbt. 41. § (1) bekezdése szerinti elektronikus kommunikáció - ha e törvény vagy e törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály eltérően nem rendelkezik - az EKR-ben történik.”

13. A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő elektronikus úton az EKR rendszeren keresztül küldi meg az eljárás során.
14. Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját, figyelemmel arra, hogy az eljárás megindítása előtt Ajánlatkérő EKR001600942023 számon az EKR-ben előzetes piaci konzultációt folytatott le.
15. Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban tüntesse fel az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik.
16. Ajánlattevőnek a dokumentációban előírtak szerint nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt, amennyiben igen, a 321/2015. Korm. rendelet 13.§ szerinti iratokat csatolni kell. A nyilatkozat vonatkozásában EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap áll rendelkezésre.

17. Ajánlattevőnek a dokumentáció III.28.) pontja szerinti további dokumentumokat, nyilatkozatokat csatolnia kell az ajánlathoz.
18. Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben - azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára e rendelet előírja.

19. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a hatályos Kbt. és végrehajtási rendeleti az irányadók.
20. FAKSZ: dr. Deák Gábor (FAKSZ lajstromszám: 00873)
21. Az ajánlati kötöttség időtartama:30 naptári nap.
22. Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatának az alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el (Kbt. 81. § (4) bekezdés).
23. Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el (Kbt. 81. § (5) bekezdés).
Folytatás: VI.4.3) pont.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §-nak megfelelően..
VI.3) pont folytatása:
24. Ajánlatkérő elvárása, hogy a Felolvasólap kitöltésének az alapjául szolgáló költségvetést hiánytalanul kitöltve, beárazva cégszerűen aláírva pdf formátumban szükséges benyújtani. (elektronikusan kiadva excel formátumban). Ajánlatkérő a Felolvasólap kitöltésének az alapjául szolgáló költségvetést szakmai ajánlatnak tekinti a Kbt. 3.§ 37. pontja alapján. A szakmai ajánlattal kapcsolatos további előírásokat az ajánlati dokumentáció III. fejezet 26-27. pontjai tartalmazzák.

25. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a dokumentáció III. pont 29. alpontjában előírtak alapján ajánlattevő nyilatkozatát a TANÁCS (EU) 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló 2022/576 rendelete alapján.
26. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatában, hogy nyertessége esetén a szerződés teljesítésének időtartama alatt az érintett alkalmazottai rendelkezni fognak a rendőrség által kiadott érvényes személy- és vagyonőri igazolvánnyal, illetve a 68/2012. (XII.14.) BM rendelet szerinti képzés teljesítéséről kiállított tanúsítvánnyal, vagy a felmentésről kiadott okmánnyal. Ajánlatkérő ennek a nem teljesítését a szerződéskötéstől való visszalépésnek értékeli.

27. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatában, hogy nyertessége esetén a szerződés teljesítésének időtartama alatt ajánlattevő és/vagy adott esetben alvállalkozója rendelkezni fog a rendőrség által a gazdasági szereplő kérelmére kiadott működési engedéllyel a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ajánlatkérő ennek a nem teljesítését a szerződéskötéstől való visszalépésnek értékeli.

28. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatában, hogy nyertessége esetén legkésőbb a szerződés hatálybalépésének időpontjára rendelkezni fog, legalább 25 millió Ft/ káresemény és legalább 100 millió Ft/év összegű̋, érvényes, a szerződés tárgya szerinti személy és vagyonvédelmi tevékenységhez kötődő szakmai felelősségbiztosítással. A fentiek szerinti érvényes felelősség biztosítással, a szerződés teljesítésének időtartama alatt folyamatosan rendelkeznie kell a Nyertes Ajánlattevőnek. Ajánlatkérő ennek a nem teljesítését a szerződéskötéstől való visszalépésnek értékel.

29. A 374/2021. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése, valamint a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj 2023. évi összegéről szóló belügyminiszteri közlemény szerint a 2023. évre vonatkozó minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke 3349 forint/óra, melyet a recepciós beosztás kivételével minden további tétel meghatározásánál figyelembe kell venni. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíjat el nem érő megajánlást(megajánlásokat) tartalmazó ajánlatot (a recepciós beosztás kivételével) a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja!

30. A Nyertes ajánlattevő teljesítésbe bevonni kívánt alkalmazottai részt kell vegyenek a Pro-M Zrt. által szervezett EDR használati oktatáson, melyet az Ajánlatkérő saját költségére e-learning formájában megszervez.
Folytatás a IV.1.11) pontban.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 203-638898 (2023-10-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Őrzés-védés
Hivatkozási szám: EKR001552652023
Rövid leírás:
Élőerős objektumvédelmi, szállítmánykísérési és rendezvénybiztosítási feladatok ellátása
A beszerzés tárgya a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. részére élőerős objektumvédelmi, és eseti jelleggel járőrözési, rendezvénybiztosítási, szállítmány kísérési, valamint recepciós feladatok ellátása a szerződéskötéstől számított 36 hónap időtartamra.
A fő feladat teljesítés helye, Budapest XI. kerület Fehérvári út 70. szám alatt, irodaházi környezetben kialakított informatikai géptermi infrastruktúra és a hozzá tartozó kiszolgáló területek. Az őrzendő terület 5283,7m2, melyből 2873,6m2 az épületen belül, 2410,1m2 épületen kívül, de kerítéssel elhatárolva, telekhatáron belül található. Az őrzendő területhez tartozik továbbá 8db, jelölt, utcai és 2db udvari parkolóhely.
A szerződés teljesítésének fő helyszínén (Budapest XI. kerület Fehérvári út 70.) is telepítésre került 1 db automata külső defibrillátor (AED).
A Nyertes Ajánlattevő képzett és tapasztalattal rendelkező kapcsolattartót jelöl ki a szolgáltatások koordinálására, a szolgálati beosztás szervezésére őrzésvédelmi szervezet felállítására és a szervezet belső rendjének kialakítására.
A fő feladat leírása (Fix feladat):
2 fős 7/24 órás folyamatos őrszolgálat biztosítása a fenti teljesítési címen, egy fő objektumőr1. és egy fő objektumőr2. beosztással. Az elvárt teljesítmény a szolgáltatási helyszínen 17 520 - 17 568 óra/év. Az őrszolgálat felállítási helye a személybejáratnál elhelyezkedő portahelyiségben található, mozgási körletük az őrzött létesítmény területe és az utcai parkolóhelyek környezete. Általános feladatuk a létesítmény folyamatos élőerős őrzésvédelmének biztosítása a 2005. év CXXXIII., a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvényben foglaltaknak, valamint a kialakításra kerülő őrszolgálati utasításnak megfelelően. A területen biztonságtechnikai rendszerek (beléptető-, behatolásjelző-, kamera- és tűzjelzőrendszer) működnek, a területet kerítés övezi, az épület többi - szolgáltatással nem érintett - részétől épületszerkezettel el van választva.
Eseti megrendelés alapján biztosítandó (opciós) szolgáltatás:
Az opcionális szolgáltatásokat az Ajánlatkérő legkésőbb a teljesítés megkezdését megelőzően 36 órával, rendezvénybiztosító esetében 48 órával írásban megrendeli. A megrendelésben megjelölve a teljesítés helyét,időpontját, az opcionális szolgáltatás pontos megnevezését és egyéb, a szolgáltatás jellegéből adódó és annak megszervezéséhez szükséges adatokat a Nyertes Ajánlattevő részére. Ajánlatkérő vállalja, hogy az opciós szolgáltatásokból legkevesebb egy-egy órányi teljesítést meg fog rendelni. Az opciós tételek tekintetében a jelentőséget megtestesítő szorzószámok alapját a korábbi évek igényei, tapasztalatai képezik, amelyek azonban a jövőben ettől eltérhetnek.
A tárgyi beszerzés részletes leírását, követelményeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Fő feladat (Fix feladat) Mennyiség (óraszám) 36 hónap alatt
Objektumőr 1. 26304 óra
Objektumőr 2. 26304 óra
Eseti megrendelés alapján biztosítandó (opciós) szolgáltatás: Jelentőségét megtestesítő szorzószámok
Objektumőr 1. 798
Objektumőr 2. 266
Objektumőr 3. (fegyveres) 9
Objektumőr 4. (fegyveres) 3
Járőr 30
Recepciós 118
Szállítmánykísérő 22
Szállítmánykísérő (fegyveres) 7
Rendezvénybiztosító 115
Az opciós mennyiségként ajánlatkérő keretösszeget határoz meg,a következők szerint:Az opciót Ajánlatkérő jogosult, de nem köteles igénybe venni.Továbbá az opciós szolgáltatások teljes mértékű lehívása (az opciós keret kimerítése) Ajánlatkérő részéről nem kötelező.

Az opcionális szolgáltatásokat az Ajánlatkérő legkésőbb a teljesítés megkezdését megelőzően 36 órával,rendezvénybiztosító esetében 48 órával a szerződésben foglaltak szerint,írásban megrendeli. A megrendelésben megjelölve a teljesítés helyét,időpontját,az opcionális szolgáltatás pontos megnevezését és egyéb,a szolgáltatás jellegéből adódó és annak megszervezéséhez szükséges adatokat a Nyertes Ajánlattevő részére. Ajánlatkérő vállalja, hogy az opciós szolgáltatásokból legkevesebb egy-egy órányi teljesítést megfog rendelni. Az opciós tételek tekintetében a jelentőséget megtestesítő szorzószámok alapját a korábbi évek igényei, tapasztalatai képezik, amelyek azonban a jövőben ettől eltérhetnek.
Az opciós mennyiségént ajánlatkérő keretösszeget határoz meg az alábbiak szerint.
Opicós keretösszeg összege - amely terhére ajánlatkérő majd az opciós szolgáltatásokat adott esetben lehívhatja - az eljárás - bontáskor ismertetésre kerülő fedezetének a fix mennyiségre megajánlott összárral csökkentett értéke. Egy fiktív példával szemléltetve az opciós keretösszeg meghatározása:
Fedezet összege 10 000 Ft. (továbbiakban "X”); A1 ajánlattevő fix mennyiségre megajánlott összára: 9200 Ft (továbbiakban „Y”) az opciós keretösszeg (továbbiakban „Z”) így - amennyiben A1 ajánlattevő kerül ki nyertesként kihirdetésre- 800 Ft lesz. Azaz Z=X-Y
Az opciót Ajánlatkérő jogosult, de nem köteles igénybe venni. Továbbá az opciós szolgáltatások
teljes mértékű lehívása (az opciós keret kimerítése) Ajánlatkérő részéről nem kötelező.
Eseti megrendelés alapján biztosítandó (opciós) szolgáltatás: Jelnetőségét megtestesítő szorzószámok
Objektumőr 1. 798
Objektumőr 2. 266
Objektumőr 3. (fegyveres) 9
Objektumőr 4. (fegyveres) 3
Járőr 30
Recepciós 118
Szállítmánykísérő 22
Szállítmánykísérő (fegyveres) 7
Rendezvénybiztosító 115
Amennyiben a műszaki leírás a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra,illetve konkrét eljárásra,amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi,vagyvédjegyre,szabadalomra,tevékenységre,személyre,típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozik a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Biztonsági szolgáltatások📦
Becsült érték héa nélkül: 212 156 179 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 180 730 342 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001552652023/1
A beszerzés leírása:
Élőerős objektumvédelmi, szállítmánykísérési és rendezvénybiztosítási feladatok ellátása
A beszerzés tárgya a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. részére élőerős objektumvédelmi, és eseti jelleggel járőrözési, rendezvénybiztosítási, szállítmány kísérési, valamint recepciós feladatok ellátása a szerződéskötéstől számított 36 hónap időtartamra.
A fő feladat teljesítés helye, Budapest XI. kerület Fehérvári út 70. szám alatt, irodaházi környezetben kialakított informatikai géptermi infrastruktúra és a hozzá tartozó kiszolgáló területek. Az őrzendő terület 5283,7m2, melyből 2873,6m2 az épületen belül, 2410,1m2 épületen kívül, de kerítéssel elhatárolva, telekhatáron belül található. Az őrzendő területhez tartozik továbbá 8db, jelölt, utcai és 2db udvari parkolóhely.
A szerződés teljesítésének fő helyszínén (Budapest XI. kerület Fehérvári út 70.) is telepítésre került 1 db automata külső defibrillátor (AED).
A Nyertes Ajánlattevő képzett és tapasztalattal rendelkező kapcsolattartót jelöl ki a szolgáltatások koordinálására, a szolgálati beosztás szervezésére őrzésvédelmi szervezet felállítására és a szervezet belső rendjének kialakítására.
A fő feladat leírása (Fix feladat):
2 fős 7/24 órás folyamatos őrszolgálat biztosítása a fenti teljesítési címen, egy fő objektumőr1. és egy fő objektumőr2. beosztással. Az elvárt teljesítmény a szolgáltatási helyszínen 17 520 – 17 568 óra/év. Az őrszolgálat felállítási helye a személybejáratnál elhelyezkedő portahelyiségben található, mozgási körletük az őrzött létesítmény területe és az utcai parkolóhelyek környezete. Általános feladatuk a létesítmény folyamatos élőerős őrzésvédelmének biztosítása a 2005. év CXXXIII., a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvényben foglaltaknak, valamint a kialakításra kerülő őrszolgálati utasításnak megfelelően. A területen biztonságtechnikai rendszerek (beléptető-, behatolásjelző-, kamera- és tűzjelzőrendszer) működnek, a területet kerítés övezi, az épület többi – szolgáltatással nem érintett - részétől épületszerkezettel el van választva.
Eseti megrendelés alapján biztosítandó (opciós) szolgáltatás:
Az opcionális szolgáltatásokat az Ajánlatkérő legkésőbb a teljesítés megkezdését megelőzően 36 órával, rendezvénybiztosító esetében 48 órával írásban megrendeli. A megrendelésben megjelölve a teljesítés helyét, időpontját, az opcionális szolgáltatás pontos megnevezését és egyéb, a szolgáltatás jellegéből adódó és annak megszervezéséhez szükséges adatokat a Nyertes Ajánlattevő részére. Ajánlatkérő vállalja, hogy az opciós szolgáltatásokból legkevesebb egy-egy órányi teljesítést meg fog rendelni. Az opciós tételek tekintetében a jelentőséget megtestesítő szorzószámok alapját a korábbi évek igényei, tapasztalatai képezik, amelyek azonban a jövőben ettől eltérhetnek.
A tárgyi beszerzés részletes leírását, követelményeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Fő feladat (Fix feladat) Mennyiség (óraszám) 36 hónap alatt
Objektumőr 1. 26304 óra
Objektumőr 2. 26304 óra
Eseti megrendelés alapján biztosítandó (opciós) szolgáltatás: Jelentőségét megtestesítő szorzószámok
Objektumőr 1. 798
Objektumőr 2. 266
Objektumőr 3. (fegyveres) 9
Objektumőr 4. (fegyveres) 3
Járőr 30
Recepciós 118
Szállítmánykísérő 22
Szállítmánykísérő (fegyveres) 7
Rendezvénybiztosító 115
Az opciós mennyiségként ajánlatkérő keretösszeget határoz meg, a következők szerint:
Az opciót Ajánlatkérő jogosult, de nem köteles igénybe venni. Továbbá az opciós szolgáltatások teljes mértékű lehívása (az opciós keret kimerítése) Ajánlatkérő részéről nem kötelező.
Eseti megrendelés alapján biztosítandó (opciós) szolgáltatás:
Az opcionális szolgáltatásokat az Ajánlatkérő legkésőbb a teljesítés megkezdését megelőzően 36 órával, rendezvénybiztosító esetében 48 órával a szerződésben foglaltak szerint, írásban megrendeli. A megrendelésben megjelölve a teljesítés helyét, időpontját, az opcionális szolgáltatás pontos megnevezését és egyéb, a szolgáltatás jellegéből adódó és annak megszervezéséhez szükséges adatokat a Nyertes Ajánlattevő részére. Ajánlatkérő vállalja, hogy az opciós szolgáltatásokból legkevesebb egy-egy órányi teljesítést meg fog rendelni. Az opciós tételek tekintetében a jelentőséget megtestesítő szorzószámok alapját a korábbi évek igényei, tapasztalatai képezik, amelyek azonban a jövőben ettől eltérhetnek.
Az opciós mennyiségént ajánlatkérő keretösszeget határoz meg az alábbiak szerint.
Opicós keretösszeg összege – amely terhére ajánlatkérő majd az opciós szolgáltatásokat adott esetben lehívhatja – az eljárás – bontáskor ismertetésre kerülő fedezetének a fix mennyiségre megajánlott összárral csökkentett értéke. Egy fiktív példával szemléltetve az opciós keretösszeg meghatározása:
Fedezet összege 10 000 Ft. (továbbiakban "X”); A1 ajánlattevő fix mennyiségre megajánlott összára: 9200 Ft (továbbiakban „Y”) az opciós keretösszeg (továbbiakban „Z”) így – amennyiben A1 ajánlattevő kerül ki nyertesként kihirdetésre- 800 Ft lesz. Azaz Z=X-Y
Az opciót Ajánlatkérő jogosult, de nem köteles igénybe venni. Továbbá az opciós szolgáltatások
teljes mértékű lehívása (az opciós keret kimerítése) Ajánlatkérő részéről nem kötelező.
Eseti megrendelés alapján biztosítandó (opciós) szolgáltatás: Jelnetőségét megtestesítő szorzószámok
Objektumőr 1. 798
Objektumőr 2. 266
Objektumőr 3. (fegyveres) 9
Objektumőr 4. (fegyveres) 3
Járőr 30
Recepciós 118
Szállítmánykísérő 22
Szállítmánykísérő (fegyveres) 7
Rendezvénybiztosító 115
Amennyiben a műszaki leírás a 321/2015. (X. 30.) Kr. 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra,illetve konkrét eljárásra,amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi,vagyvédjegyre,szabadalomra,tevékenységre,személyre,típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozik a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell

Időtartam: 36 hónap Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:

Minőségi kritérium (név): 2.Ajánlattevő szerepel-e a Személy-, vagyonvédelmi és magánnyomozói szakmai kamara nyilvántartásában. (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3.Vállalja-e az ajánlattevő, hogy a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt, folyamatosan az objektum őr1 és objektum őr 2 beosztásban szolgálatot teljesítő szakemberek közül egyidőben legalább az egyik szolgálatot teljesítő szakember rendelkezik alapszintű újraélesztés és defibrillátor kezelésére vonatkozó (BLS/AED) tanúsítvánnyal (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 85
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-02-12 📅
Cím: Élőerős objektumvédelmi, szállítmánykísérési és rendezvénybiztosítási feladatok ellátása
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001552652023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR001552652023/6724
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Mentor West Hungary Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25989142241
Postacím: Bécsi Út 163. IV.em.15
Postai irányítószám: 1034
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@mentorwesthungary.hu📧
Telefon: +36 19190115📞
URL: http://mentorwesthungary.com/🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 180 730 342 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001552652023/6748 A vállalkozó neve és címe
Név: Jusec Biztonsági Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12463129213
Postacím: Lőrinci Út 59-61. C. ép. II. em.
Postai irányítószám: 2220
Postai város: Vecsés
Régió: Pest🏙️
E-mail: info@jusec.hu📧
Telefon: +36 704260305📞
Fax: +36 29351882 📠
URL: https://www.jusec.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR001552652023/6772
Név: SZENTINEL Vagyonvédelmi, Biztonság-Technikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12988756241
Postacím: Megyeri Út 40
Postai irányítószám: 1044
E-mail: info@szentinel.hu📧
Telefon: +36 306764147📞
Fax: +36 14609585 📠
URL: https://www.szentinel.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001552652023/6796
Név: Quercus Hungary Ingatlanhasznosító-kezelő Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14191057213
Postacím: Csiki Utca 18
Postai irányítószám: 2040
Postai város: Budaörs
E-mail: quercus.hungary@gmail.com📧
Telefon: +36 307984141📞
URL: https://www.quercus-hungary.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001552652023/6804
Név: S-SYSTEM SERVICE Védelmi és Biztonsági Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13807649241
Postacím: Kalászi Köz 10/C
Postai irányítószám: 1039
E-mail: kersak.andrea@s-system.hu📧
Telefon: +36 305153200📞
Fax: +36 14308013 📠
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10585560244
Postacím: Csokonai Utca 3
Postai irányítószám: 1081
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Deák Gábor
E-mail: deak.gabor@nisz.hu📧
Telefon: +36 301379406📞
URL: https://www.nisz.hu🌏
Csoportvezető ✅ Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kiegészítő információk További információk
Ajánlatkérő - figyelemmel az ajánlati felhívás VI.3)További információk 23. pontjában előírtakra- a Kbt. 81. § (5) bekezdésében
foglaltak alapján az alábbi ajánlattevők ajánlatát nem bírálta el:
1. SZENTINEL Vagyonvédelmi, Biztonság-Technikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1044 Budapest Megyeri Út 40) ;pontszám: 943
2. S-SYSTEM SERVICE Védelmi és Biztonsági Korlátolt Felelősségű Társaság pontszám (1039 Budapest Kalászi Köz 10/C);
pontszám: 941
3. Quercus Hungary Ingatlanhasznosító-kezelő Zrt. pontszám (2040 Budaörs Csiki Utca 18); pontszám: 862
4. Mentor West Hungary Zrt. pontszám (1034 Budapest Bécsi Út 163. IV.em.15); pontszám: 859

Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-nak megfelelően..
Forrás: OJS 2024/S 035-102456 (2024-02-16)