Ajánlatkérő számára Oxigenátor, csőkészletek, ECMO szett és egyszerhasználatos vérpumpa és csőrendszer beszerzése 10 részben, összesen 1086 db / 12 hó mennyiségben, kihelyezett áruraktár létrehozásával a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Kereskedelmi ajánlatban és Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban a részenként külön-külön előírt mennyiségen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), az alapmennyiség 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn minden részben, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Kihelyezett áruraktár létesítésének részletes feltételeit a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlattevő az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról. A nyilatkozat – adott esetben hiánypótlási felhívást követő - hiányában az ajánlat érvénytelen. A tárgyi közbeszerzési eljárás a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012.(II.16.) Korm.rendelet hatálya alá tartozik.
Ajánlati felhívás (2026-11-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Oxigenátor, csőkészlet, ECMO szett beszerzése
Hivatkozási szám: EKR002262802026
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Orvosi felszerelések📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 10
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 10
1️⃣
Belső azonosító: EKR002262802026/1
Cím: Felnőtt oxigenátor
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő részére 2,2m2-2,5m2 membrán felületű nyitott (gravitációs) oxymodulba integrált artériás filteres oxigenátor beszerzése 434 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Kereskedelmi ajánlatban és Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

További információk:
-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK -------------------------------- A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő az 1. rész tekintetében nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

Termékek/szolgáltatások: Testen kívüli keringtető egység📦
Postacím: Haller
utca
29.
Irányítószám: 1096
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest
🏙️
Időtartam: 12 hónap Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a teljesítés során az ajánlati felhívásban meghatározott mennyiség (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), +30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót köt ki. Ajánlatkérő az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Az opcionális mennyiség igénybevételére Ajánlatkérő döntésétől függően a szerződés időtartama alatt bármikor sor kerülhet. Az opció Ajánlatkérő számára (megrendelési) lehívási kötelezettséget nem jelent. Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget arra, hogy a vételi jog alapján a teljes opciós mennyiséget lehívja. Az opciós mennyiséget Ajánlatkérő az Adásvételi Szerződésben meghatározott vételáron egyoldalú nyilatkozattal jogosult megvásárolni. Az opció az Ajánlatkérő számára megrendelési kötelezettséget nem jelent, azaz Vevőnek lerendelési kötelezettsége az opciós mennyiségre sem részben, sem egészben nem keletkezik. Ajánlattevő elfogadja, hogy nincs semmilyen jogcímen kártérítési-, vagy egyéb igénye arra az esetre, ha az Ajánlatkérő nem, vagy csak részben él vételi jogával. Ajánlatkérő az opciós jogával első alkalommal az Ajánlattevőhöz címzett egyoldalú nyilatkozatával jogosult gyakorolni az Adásvételi Szerződésben meghatározott keretösszeg teljes kimerítését követően. Ajánlatkérő a felhasználási adatok alapján dönti el, hogy az opciós mennyiség mekkora részére és mikor bocsát ki megrendelést, illetve, hogy az opciós mennyiséget egy vagy több részben vagy egészben kívánja-e lehívni, vagy azt adott esetben egyáltalán nem kívánja lehívni. Az opcióra vonatkozó további előírásokat a Közbeszerzési Dokumentum tartalmaz. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja.

Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR002262802026/2
Cím: Újszülőtt-csecsemő-gyermek kapil.típ.Infant oxigen
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő részére Újszülőtt-csecsemő-gyermek kapilláris típusú INFANT OXIGENÁTOR 0,5m2-0,8m2 membrán felülettel 7-15 tskg betegek részére 150 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentum részét képező Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK -------------------------------- A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő a 2. rész tekintetében nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR002262802026/3
Cím: Neonatal csőkészlet
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő részére Neonatal csőkészlet beszerzése 60 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentum részét képező Kereskedelmi ajánlatban és Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK -------------------------------- A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő a 3. rész tekintetében nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR002262802026/4
Cím: Infant csőkészlet
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő részére Infant csőkészlet beszerzése 120 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentum részét képező Kereskedelmi ajánlatban és Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK -------------------------------- A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő a 4. rész tekintetében nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító: EKR002262802026/5
Cím: Pediatric I. csőkészlet
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő részére Pediatric I. csőkészlet beszerzése 70 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentum részét képező Kereskedelmi ajánlatban és Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK -------------------------------- A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő az 5. rész tekintetében nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

Tétel azonosító száma: LOT-0005
6️⃣
Belső azonosító: EKR002262802026/6
Cím: Pediatric II. csőkészlet
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő részére Pediatric II. csőkészlet beszerzése 110 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentum részét képező Kereskedelmi ajánlatban és Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK -------------------------------- A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő a 6. rész tekintetében nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

Tétel azonosító száma: LOT-0006
7️⃣
Belső azonosító: EKR002262802026/7
Cím: Adult („kis felnőtt”) csőkészlet
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő részére Adult („kis felnőtt”) csőkészlet beszerzése 60 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentum részét képező Kereskedelmi ajánlatban és Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK -------------------------------- A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő a 7. rész tekintetében nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

Tétel azonosító száma: LOT-0007
8️⃣
Belső azonosító: EKR002262802026/8
Cím: Oxygenátor Phisio bevon.alacs.kontaktfelsz.kis fel
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő részére Oxygenátor Phisio bevonattal, alacsony kontaktfelszínű, kis felnőttek részére 60 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentum részét képező Kereskedelmi ajánlatban és Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK -------------------------------- A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő a 8. rész tekintetében nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

Tétel azonosító száma: LOT-0008
9️⃣
Belső azonosító: EKR002262802026/9
Cím: Gyermekek ECMO kez.szüks.szett
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő részére gyermekek ECMO kezeléséhez szükséges szett beszerzése 6 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentum részét képező Kereskedelmi ajánlatban és Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK -------------------------------- A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő a 9. rész tekintetében nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

Tétel azonosító száma: LOT-0009
1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR002262802026/10
Cím: Egyszerhaszn.vérpumpa és csőrendsz.
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő részére Centrimag készülékhez és ECMO kezeléshez alkalmas egyszerhasználatos vérpumpa és csőrendszer beszerzése 16 db mennyiségben a Közbeszerzési Dokumentum részét képező Kereskedelmi ajánlatban és Műszaki Leírásban részletesen meghatározottak szerint. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Ajánlatkérő a megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

-------------------------------- ÉRTÉKELÉSRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK -------------------------------- A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.) Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Ajánlatkérő a 10. rész tekintetében nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

Tétel azonosító száma: LOT-0010
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-12-08 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-12-08 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2026-12-08 12:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Ajánlattevőnek ajánlatban a Korm. rend. II. Fejezetének megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt.65.§-a alapján az Ajánlatkérő által az M) pontban meghatározott alkalmassági követelménynek. Ajánlatkérő a Korm. rend. 2.§ (5) bek-e alapján jelzi, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett Gazdasági Szereplő egyszerű nyilatkozatát. Az ajánlattétel során Ajánlattevőnek az ESPD IV.rész α (alfa) szakaszában kell nyilatkoznia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, azaz az ESPD IV. rész bármely további szakaszát nem kell kitölteni. Az M) pontban előírt alkalmassági követelményre vonatkozó igazolásokat Ajánlatkérő a Kbt.69.§(4) bek. foglaltak szerinti felhívására szükséges benyújtani a Kbt.69.§(4)-(7) bek. foglaltak alapján az alábbiak szerint: M) Ajánlattevőnek ismertetnie kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb, a közbeszerzés részenkénti tárgya (1.-2. és 8. rész: Oxigenátorok, 3-7. rész: Szívsebészeti csőkészletek, 9. rész: ECMO szett, 10. rész: egyszerhasználatos vérpumpa és csőrendszer) szerinti szállításait (referenciáit). A Korm. rend. 22. §-a szerint az M) pontban előírt alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelést az alábbi módon kell igazolni: — ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; — ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. A nyilatkozatnak vagy az igazolásnak legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia: — a szállítás tárgyát és rövid leírását, amely alapján egyértelműen megállapítható, hogy az a közbeszerzési eljárás adott része szerinti tárgyának megfelelő — szállítás mennyiségét (db) — a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő - év/hónap/nap - megjelölésével), — a szerződést kötő másik fél (referenciaadó) megnevezését, elérhetőségét (e-mail cím vagy telefonszám) — nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés a szerződésnek megfelelően történt-e, — ha az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt. — Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő, a részvételre jelentkező vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. Amennyiben a referenciaigazolás/referencianyilatkozat szerinti — szerződés tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatokat meg kell adni. — szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatokat meg kell adni. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M) Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36 hónapból) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, az adott rész tárgyára (1-2. és 8. rész:Oxigenátorok, 3-7. rész: Szívsebészeti csőkészletek, 9. rész: ECMO szett, 10. rész: egyszerhasználatos vérpumpa és csőrendszer) vonatkozó termékek egészségügyi intézmény részére történő szállításáról szóló referenciával, ahol a referenciában szereplő leszállított termékek mennyisége összesen legalább eléri az alábbi darabszámot: 1. rész: 110 db Oxigenátorok 2.rész: 40 db Oxigenátorok 3.rész: 15 db Szívsebészeti csőkészletek 4.rész: 30 db Szívsebészeti csőkészletek 5.rész: 15 db Szívsebészeti csőkészletek 6.rész: 30 db Szívsebészeti csőkészletek 7.rész: 15 db Szívsebészeti csőkészletek 8.rész: 15 db Oxigenátorok 9.rész: 2 db ECMO szett 10.rész: 4 db egyszerhasználatos vérpumpa és csőrendszer Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásra szánt eszközre kell vonatkoznia, de a referenciaként bemutatott eszköznek nem kell felhasználásra kerülnie az ajánlattétel időpontjáig! A jelen pont szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelés egy vagy több, a közbeszerzés tárgya szerinti szerződés bemutatásával is igazolható egy adott rész vonatkozásában. A Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontja szerint a bemutatott szállítás(ok)nak a vizsgált három éves időszakban kell befejezettnek lennie, és a bemutatott szállítás megkezdésének a felhívás feladását megelőző hat évben kellett megtörténnie. A Korm. rend. 21/A.§ alapján ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt teljesítés (mennyiségben) a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Ha a bemutatni kívánt szerződés a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb feladatok teljesítését is magában foglalja, Ajánlatkérő csak a közbeszerzés tárgya szerinti, teljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során. kar.korl miatt: BT-761
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
BT-750 folytatása: Korm.r. 21/A§ alapján ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az ajánlatkérő köteles elfogadni azon megvalósult teljesítések igazolását is, amelyek esetén bár szerződésszegés történt, de a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége – a szerződést kötő másik fél által nem vitatottan – nem áll fenn. Ajánlatkérő a Kbt. 35 § (8) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé, illetve nem követeli meg a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását sem a közös ajánlattevők, sem önálló ajánlattevők vonatkozásában. Közös ajánlattételre vonatkozó szabályokat a KD tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
BT-750 folytatása: Korm.r. 21/A§ alapján ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az ajánlatkérő köteles elfogadni azon megvalósult teljesítések igazolását is, amelyek esetén bár szerződésszegés történt, de a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége – a szerződést kötő másik fél által nem vitatottan – nem áll fenn. Ajánlatkérő a Kbt. 35 § (8) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé, illetve nem követeli meg a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását sem a közös ajánlattevők, sem önálló ajánlattevők vonatkozásában. Közös ajánlattételre vonatkozó szabályokat a KD tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel felszerelt számlát a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek., a Kbt. 27/A. §, a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki. A számlának meg kell felelnie az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. (Áfa tv.) 169. §-a, a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. (Sztv) 167. § (1) és (3) bekezdései, valamint a 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet szerinti tartalmi és formai követelményeknek. Az Áfa tv. 163. § (2) bekezdése alapján, legkésőbb a teljesítésigazolás elkészítésétől számított 8 (nyolc) napon belül köteles kiállítani a számlát. Késedelmes fizetés esetére: Ptk. 6:155. § (1) bek. A részletes fizetési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel felszerelt számlát a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek., a Kbt. 27/A. §, a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki. A számlának meg kell felelnie az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. (Áfa tv.) 169. §-a, a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. (Sztv) 167. § (1) és (3) bekezdései, valamint a 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet szerinti tartalmi és formai követelményeknek. Az Áfa tv. 163. § (2) bekezdése alapján, legkésőbb a teljesítésigazolás elkészítésétől számított 8 (nyolc) napon belül köteles kiállítani a számlát. Késedelmes fizetés esetére: Ptk. 6:155. § (1) bek. A részletes fizetési feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás, és/vagy a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek, valamint a szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza.

Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A gazdasági szereplő helyzetére vonatkozó indokok
A honvédelmi beszerzések területén tanúsított szakmai magatartással kapcsolatos bűncselekmény
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
+ még 28
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A tisztán nemzeti kizárási okokban meghatározott kötelezettségek megsértése
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Az ország biztonságát fenyegető kockázatok kizárása tekintetében nem megbízható
Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos okok
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Súlyos szakmai kötelességszegés
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek.-ben foglalt kizáró okok valamelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetet, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben foglalt kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bek. a) és b) pont). A megkövetelt igazolási mód: Az Ajánlattevőnek ajánlatában az Európai Unió Bizottsága 2016/7.(2016.január 5.) végrehajtási rendeletében foglalt Kitöltési útmutató alapján és a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet (továbbiakban: Korm.rend.) 1-7. §-ára figyelemmel a Korm.rend. II.fejezetének megfelelően az EKR rendszerben kitöltött, Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§(1)-(2 bek.ben foglalt kizáró okok hatálya alá. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó Gazdasági Szereplő teszi meg. Ha egy Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike képviseletében az Ajánlattevő képviselője nyújtja be a formanyomtatványokat. Azon alvállalkozók tekintetében, akik nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az Ajánlattevőnek kell a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot benyújtania ezen alvállalkozókra vonatkozó kizáró okokat illetően. Ajánlattevőnek nemleges nyilatkozatot kell csatolnia, ha az alkalmassági követelményeknek való megfeleléshez nem támaszkodik más szervezet/személy kapacitásaira. Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőnek és adott esetben további Ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, - az Ajánlatkérő Kbt. 69.§(4) bek.-ben foglalt felhívása alapján -, a Korm. rend. 1.§ (2) bek.-ben, a Korm. rend. III. Fejezetében (8,10,12-16.§) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A magyarországi letelepedésű Ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő Gazdasági Szereplők vonatkozásában a Korm. rend. 8.§-a szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. A nem Magyarországon letelepedett Ajánlattevő esetében Ajánlatkérő a Korm. rend. 10.§-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. A Korm. rend. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rend. V. Fejezetének megfelelőn kiválthatók, ha az érintett Gazdasági Szereplő a minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. A Korm. rend. 15. § (1) bek. alapján az AT az alkalmassági igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD–t szükséges benyújtani a Kbt. 62. § (1)-(2) bek-ben foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az AT-nek csatolnia kell a Korm. rend. 13. §-ban foglaltakat adott esetben, ennek hiányában AT nemleges tartalmú nyilatkozatát. A Korm. rend. 26. §-ára figyelemmel Ajánlatkérő előírja, hogy a Gazdasági Szereplő legyen bejegyezve a cégnyilvántartásba vagy az egyéni vállalkozók nyilvántartásába; a nem Magyarországon letelepedett Gazdasági Szereplő esetén legyen bejegyezve a 2014/24/EU irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint teljesítse az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt. A Magyarországon letelepedett Gazdasági Szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az Ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásának adatai alapján. A nem Magyarországon letelepedett Gazdasági Szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. Meg kell jelölni az adatbázis elérhetőségét, ahol a fenti követelmény ellenőrizhető. Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok alapján az eljárásban nem vehet részt olyan gazdasági szereplő, aki nem minősül átlátható gazdasági szereplőnek. A Kbt. 69. § (15) bekezdése alapján Ajánlatkérő a bírálat során a gazdasági szereplőktől bármikor további információkat kérhet a gazdasági szereplő felett tényleges irányítást vagy ellenőrzést gyakorló magánszemély azonosítása, valamint a gazdasági szereplő tulajdonosi és irányítási viszonyainak átláthatósága érdekében. Ajánlatkérő a korm.rendelet 1.§ (8) bekezdésével összhangban, tekintettel arra, hogy a részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás v.mely része tekintetében már benyújtott nyilatkozatot kér, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során

Lásd a "A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró ok esetén előírtakat.
Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.: Igen 1. Annak érdekében, hogy a GSz ajánlatot tudjon benyújt.,regisztrálnia kell az EKR-ben, az e-Korm.r.alapján. A KD az elj.iránti érdeklődését jelző GSz számára az AF I.3. p-ban meghat-ott elektr.úton érhetők el. 2. Az ajánlathoz csatolnia kell 2.1. a Kbt. 66.§ (6)bek. a)-b) pontja, Kbt. 65.§ (7)bek., Kbt. 66.§ (2), (5) bek., Kbt. 67.§ (4) bek. szerinti nyilatkozatokat, dokumentumokat - az alkalmassági igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában - a Korm. rend. 17. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot, dokumentumot. A nemleges tartamú nyilatkozatot is csatolni kell, 2.2. folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, változásbejegyzési eljárás hányában az erre vonatkozó nemleges nyilatkozatot. 2.3. valamennyi rész esetében a kereskedelmi ajánlat (dokumentáció 1. sz. melléklet) benyújtása, ami szakmai ajánlatnak minősül. A Kereskedelmi ajánlatban a nettó ajánlati egységárat pozitív egész számban kérjük megajánlani! Az ettől eltérő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja magával! A kereskedelmi ajánlatot cégszerűen aláírt (pdf) és szerkeszthető (pl. word, excel) formában is szükséges benyújtani! 2.4. átláthatósági nyilatkozatot 2.5. a megajánlott termékre vonatkozó, a gyártó által kiadott (hivatalos adatlap, katalógus, prospektus, termékleírás) vagy gyártó által aláírt gyártói nyilatkozat, amely magyar vagy idegen (ez esetben magyar nyelvű fordítással) nyelvű és fényképpel ellátott (a megajánlott terméknek és tartozékainak az adott részben foglalt szakmai minimálkövetelményeknek való megfelelőséget igazoló leírását, pontos nevét és gyártóját, cikkszámát/kódszámát, származási országát, a termék műszaki paramétereit, jellemzőit és minden olyan adatot és információt, amelyből a termék közbeszerzési dokumentumokban előírt műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható.) Ajánlatkérő gyártói termékleírás alatt az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék funkcionális és műszaki paramétereit összefoglaló dokumentum értendő. Ajánlatkérő a gyártó által kiadott/aláírt termékleírással egyenértékű igazolásként az alábbi dokumentumokat fogadja el: a) a termék gyártójának hivatalos, nyilvános és korlátozás nélkül elérhető internetes honlapjáról származó termékadatlap, amennyiben azon a gyártó logója/neve és a megajánlott terméknek és tartozékainak az adott részben előírt műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható, beazonosítható b) a gyártó által hivatalos felhatalmazott hivatalos forgalmazó/disztribútor által kiállított, cégszerűen aláírt termékleírás vagy igazolás, amely a gyártó által kiadott eredeti forrásdokumentumok (pl. gyári kódok, tesztek, stb.) alapján igazolja a megajánlott termék paramétereit. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a forgalmazó által készített olyan termékleírás, amely kizárólag az Ajánlatkérő által előírt műszaki követelmény(ek) átmásolásán alapul nem fogadható el. c) egy független, hivatalos tesztelő laboratórium vagy tanúsító intézet (p. TÜV, ÉMI, SGS, stb.) által kiállított hivatalos mérési jegyzőkönyv, tesztjelentés vagy tanúsítvány, amely igazolja a termék minimumkövetelményeknek való megfelelését. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlattevő által saját maga készített, szerkesztett és aláírt termékleírást nem fogadja el egyenértékűnek - akkor sem, ha az ajánlattevő a termék hivatalos forgalmazója/disztribútora -, kivéve amennyiben az ajánlattevő a megajánlott termék gyártója is egyben. Amennyiben az Ajánlattevő kereskedelmi ajánlatában/nyilatkozatában megadott adatok és a gyártói/hivatalos dokumentum adattartalma között ellentmondás vagy eltérés van, az Ajánlatkérő a gyártói (vagy hivatalos) adatokat tekinti irányadónak.. 2.6. Nyilatkozat forgalmi jogosultságról: valamennyi rész tekintetében nyilatkozatot a forgalmazási jogosultságról. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a forgalmazási jogosultságra vonatkozó nyilatkozatnak a forgalmazási jog érvényességi idejét tartalmaznia kell. Amennyiben az ajánlattevő nem a megajánlott termék gyártója, csatolja a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő jogosult a megajánlott termék forgalmazására. Ha forgalmazási lánc részeként jogosult Ajánlattevő a termék forgalmazására, úgy a gyártóig visszavezethető forgalmazási jog igazolása szükséges. 2.7. nyilatkozatot, arra vonatkozóan, hogy az opciós mennyiséget adott esetben biztosítja 2.8. nyilatkozatot a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról 2.9. amennyiben az ajánlattevő által megajánlott termék/eszköz az EU 2017/745 (MDR) rendelet hatálya alá tartozó eszköz/termék, abban az estben a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ terméknyilvántartásba vételről (bejelentésről) kiállított hatósági bizonyítványt. Amennyiben ajánlattevő a hatósági bizonyítványt még nem tudja csatolni, mert a nyilvántartásba vételi/bejelentési eljárás még folyamatban van, abban az esetben ajánlattevő cégszerű nyilatkozatát arról, hogy a terméknyilvántartásba vételi kérelmet (bejelentést) benyújtotta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz. A nyilatkozatban az ajánlattevő köteles megadni a benyújtott kérelem/bejelentés elektronikus kormányzati rendszer által visszaigazolt érkeztetési számát, vagy az NNGYK által kiadott iktatószámot (ügyiratszámot). 2.10. Amennyiben a megajánlott termék/eszköz az EU 2017/745 (MDR) rendelet hatálya alá tartozik, abban az esetben az ajánlathoz csatolandó a forgalomba hozatalhoz/ forgalomba tartáshoz szükséges, - az MDR rendelet szerinti érvényes megfelelőség értékelési tanúsítvány; - vagy - az uniós átmeneti rendelkezések alkalmazása esetén – egy Európai Unió által kijelölt bejelentett szervezet (Notified Body) által kiállított hivatalos igazoló levél (Confirmation Letter), amely tanúsítja az eszköz meghosszabbított forgalomba hozatali jogosultságát, - vagy a megajánlott eszköz gyártójától származó írásbeli nyilatkozat arról, hogy a megfelelőségi értékelés iránti kérelmet a bejelentett szervezethez (Notified Body) igazoltan benyújtotta. 2.11. a megajánlott termékek tekintetében a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II.16.) Korm. rend. 9. § (2) bek., vmint az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet alapján szükséges gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC/EU Comformity Declaration) és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához a 4/2009. (III. 17.) EüM rend.alapján szükséges – bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítványt, amely szerint az orvostechnikai eszköz megfelel a 4/2009. (III. 17.) EüM rend-ben vagy az orvostechnikai eszközökről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/745 rend-ben meghatározott alapvető követelményeknek. Az előírt tanúsítványnak legalább az ajánlattételi határidő lejártakor érvényesnek kell lennie. Amennyiben az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, ez esetben Ajánlatkérő kéri benyújtani az Ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozatát, arra vonatkozóan, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos. A 2.5., 2.9-2.11. pontban előírt dokumentumok benyújtása az ajánlat érvényességének feltétele. 3. Ajánlatkérő a Korm. rend. 30.§(4) bek. és a 39.§ (3) bek. alapján tájékoztatja Ajánlattevőt, hogy a Korm. rend. 28. § (3) bek. és 37.§ (3) bek. alapján meghat-ott min. szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg Ajánlattevő alk-nak feltételét és igazolását. 4. AK a KD-ban táj-ként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől AT táj-t kaphat a Kbt.73.§ (4)bek. szerinti köv-ekről,melyeknek AT-nek a telj.során meg kell felelni. 5. AK előírja az ESPD II. rész D.pontjának kitöltését is. 6. Ajánlatkérő a GDPR rendelet alapján tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából és határidőig kezeli. 7. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014 /EU rendelet módosításáról szóló 2022/576/EU rendeletben (2022. április 8.) és különösen a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében foglaltakra. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában 8. Az ajánlathoz csatolandó vagy elektronikusan hozzáférhetővé teendő dokumentumokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 9. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében foglalt eseteken túl akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható. 10. AK a Korm.rend.30. §(4) bek. és a 39. §(3)bek. alapján tájékoztatja AT-t, hogy a Korm. rend.28. §(3)bek.és 37.§(3)bek.alapján meghat.-ott. min.szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg AT alkalm.feltételeit és igazolását az AF BT-750 mező M) pontjában előírt mennyisében és mértékben. Karakterkorlát miatt további információ a BT-99 Jogorvoslati eljárás (VI.4) pontban

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
BT-300 VI.3) További információk folytatása 11. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított – országos, regionális –, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Ajánlatkérő a következő bontó feltételt köti ki: Ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Ezen okból adódóan Ajánlatkérőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat. 12. Ajánlatkérő a bírálat során alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat. 13. A 2011.évi CXCV. tv. 41.§ (6) bek. miatt nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az átlátható szervezet fogalmához kapcsolódó változásról, az átláth. megszűnéséről köt. írásban tájék. a Megrendelőt. 14. Irányadó idő: A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő (CET). 15. Az ajánlattevők által megajánlott, illetőleg leszállításra kerülő eszközöknek meg kell felelniük az ajánlattétel, illetőleg a szállítás napján érvényes valamennyi szabványnak, jogszabályi előírásnak, mentesnek kell lenniük mindenfajta hibától, továbbá új (első üzembehelyezésű) eszköznek kell lennie, nem lehet bemutató, vagy demó példány, vagy egyebekben olyan, amelyet már korábban használtak, vagy használhattak akár kipróbálás, akár tényleges, funkciójának megfelelő használatbavételről legyen szó. 16. Az egészségügyi intézmény fogalma alatt az Ajánlatkérő az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. § g) pontja szerinti meghatározást érti. 17. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (2) alapján kizárhatja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani, ill. azt az Ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, melynek nem kell nemzeti elbánást nyújtani. 18. Ajánlatkérő az eljárás megindítását megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le (EKR azonosító: EKR001002892026). Az előzetes piaci konzultációról készült jegyzőkönyv az EKR-ben publikálásra került. 19. ÁKSZ: Plaskó Andrea (01547), Tóth Erika (01366) 20. A jelen elj-ban a magyar jog az irányadó, az AF által nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és Vhr. rendeletei az irányadóak. Jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről)

Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 215-768653 (2026-11-04)