1.A részajánlattételi lehetőség kizárásának indoka, hogy műszaki és gazdaságossági szempontok alapján az I. ütemre bontott feladatok tovább már nem szétválaszthatók egymástól tekintettel arra, hogy üzembiztonsági, valamint organizációs szempontokat is figyelembe véve műszakilag elengedhetetlen, hogy egy Vállalkozó végezze a tevékenységet.
Továbbá a nagyobb építési volumenből adódóan a közpénz ésszerű és hatékony felhasználásának elvét erősítve nagyobb építési kedvezmények érhetők el, amely a részekre bontás esetén eloszlanának a projektelemek között, ekként nem érvényesíthetők. A kiviteli terv által felölelt munka olyan komplex, több szakágra kiterjedő és nagy tapasztalatot igénylő, elválaszthatatlanul egymásra épülő tevekénységeket tartalmaz, hogy Ajánlatkérő elemi érdeke, egy Vállalkozó által a munkafolyamatok komplex átlátása és szervezése és megvalósítása.
2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Továbbá nyilatkozatát a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról, melyhez Ajánlatkérő elektronikus formanyomtatványt (űrlapot) biztosít az EKR-en.
3. AK előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a) közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez AT alvállalkozót kíván igénybe venni (a Kbt. 66.§ (6) bek. a) pontja) b) pontja: a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, valamint az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni.
4.Faksz: Bokor Gergő 00220
5.AK alkalmazza a Kbt.75.§ (2) bek. e) pontját.
6Ajánlati kötöttség időtartama az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 naptári nap
7.AT-nek az ajánlata részeként Ajánlati Biztosítékot (AB) kell benyújtani a Kbt.54.§-a alapján, melynek összege 3 000 000 Ft.Az AB a Kbt.54.§(2) bek. szerint teljesíthető. Az AB-t AT választása alapján átutalás esetén AK Raiffeisen Banknál vezetett 12072507-01306028-00100003 számú fizetési
számlájára kell teljesíteni. Átutalás/befizetés esetén csatolandó: pl. utalást alátámasztó „bizonylat”/ befizetést igazoló dokumentum. Az AB-nek érvényben kell maradnia az ajánlati kötöttség (60 nap) időtartama alatt, az ajánlati kötöttség lejártának napján 24.00óráig. További részletezés az AD-ben található.
8. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a 424/2017. (XII. 11.) Kr. és a Kbt. tartalmazza. Az EKR használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető:
https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve
https://ujvilag.gov.hu/
9. II.2.5. ponthoz: adható pontszám 0-10 pont. Módszer: 1.ért.sz.ford.arányos, 2. ért. szempont egy.arányos a legkedvezőbb szint figyelembevételével.
10. Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni (EKR űrlap), ami tartalmazza a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot.
11. Az ajánlatban szereplő dokumentumokat cégszerűen aláíró (ajánlattevő/ kapacitást biztosító szervezet) cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintáját (Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetében a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdésének megfelelően) egyszerű másolatban az ajánlathoz csatolni kell. Részletesen AD-ben.
12. Amennyiben AT az ajánlatában - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolni kell a jogutódlás tényét, körülményét bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
13. AK a Kbt.47.§ (2) bek. alapján a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok esetében elfogadja az idegen nyelvű dokumentum benyújtása mellett AT általi magyar nyelvű fordítást is. Fordítás alatt AK az olyan fordítást érti, amely tekintetében AT képviseletére jogosult személy cégszerűen nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. AK minden esetben a magyar nyelvű dokumentumot tekinti irányadónak. A Kbt. 47. § (2a) bek.alapján a dokumentumok főszabály szerint egyszerű másolatban is benyújthatók. Az idegen nyelven benyújtott irat, dokumentum és annak fordítása közötti eltérésből fakadó esetleges hátrányos jogkövetkezményeket ATnek viselnie kell.
14. Az eljárást megindító felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő (CET).
15. Elektronikus nyilvántartások: amennyiben AT, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő valamely a felhívásban vagy a dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 69§ (11) bek. szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, abban az esetben AT, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nyilatkozatban köteles megadni, hogy melyik tényt vagy adatot kívánja a Kbt. 69. § (11) bek. szerint igazolni, és hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetősége.
16. Nyertes ATnekaz alábbiaknak megfelelően felelősségbiztosítást kell kötnie/meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni:
- a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell 150 millió forint/ év és 30 millió forint/káresemény limit összegű érvényes C.A.R. típusú építés- szerelési felelősségbiztosítással;
18.AK felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII.19.) Kr. 11. § (4) bekezdéseire.
17. Jelen eljárás pénzügyi finanszírozására a „Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció - Nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztése és új szállodák létesítése” pályázat keretében biztosított hazai költségvetési forrás (projekt azonosító: KSZK-NKSZ:017/2019) terhére kerül sor.
Karakterkorlát miatt a II.2.14.) pontban folytatódik.