„Rakodógép, járművek, pótkocsik beszerzése”

Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás

Beszerzés tárgya: „Rakodógép, járművek, pótkocsik beszerzése” (árubeszerzés). Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás közbeszerzési eljárás keretein belül gépjárműveket kíván beszerezni az alábbi 3 részajánlati körben: 1. rész: Emelhető fülkés ipari gémes rakodógép beszerzése 2. rész: Multilift emelőkaros szállító járművek beszerzése 3. rész: Konténerszállító pótkocsik beszerzése Az elvárt műszaki paramétereket a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentum (Excel) tartalmazza. A Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumot – a vonatkozó részek („Megajánlott gépjármű gyártója, típusa, származási helye”, „Megajánlott gépjármű egységára (Ft/db)” t. sorok, valamint „Megajánlott gépjármű paraméterei (Igen/Nem és/vagy számszerűsíthető paraméter, ahol ez releváns)” t. oszlop) kitöltését követően – Excel, ill. cégszerűen aláírva pdf formátumban is fel kell tölteni az EKR rendszerbe. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumban szereplő konkrét, meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra, eljárásra, tevékenységre történő esetleges hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett minden esetben a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni. A műszaki egyenértékűség igazolása az Ajánlattevő feladata. A műszaki egyenértékűséget az elvárt műszaki paraméterekre kell igazolni. További információkat a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentum és szerződéstervezet tartalmazza.

Határidő

Deadline 2026-07-13

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2026-06-11 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2026-06-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: „Rakodógép, járművek, pótkocsik beszerzése”
Hivatkozási szám: EKR001133082026
Rövid leírás:
Beszerzés tárgya: „Rakodógép, járművek, pótkocsik beszerzése” (árubeszerzés). Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás közbeszerzési eljárás keretein belül gépjárműveket kíván beszerezni az alábbi 3 részajánlati körben: 1. rész: Emelhető fülkés ipari gémes rakodógép beszerzése 2. rész: Multilift emelőkaros szállító járművek beszerzése 3. rész: Konténerszállító pótkocsik beszerzése Az elvárt műszaki paramétereket a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentum (Excel) tartalmazza. A Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumot – a vonatkozó részek („Megajánlott gépjármű gyártója, típusa, származási helye”, „Megajánlott gépjármű egységára (Ft/db)” t. sorok, valamint „Megajánlott gépjármű paraméterei (Igen/Nem és/vagy számszerűsíthető paraméter, ahol ez releváns)” t. oszlop) kitöltését követően – Excel, ill. cégszerűen aláírva pdf formátumban is fel kell tölteni az EKR rendszerbe. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumban szereplő konkrét, meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra, eljárásra, tevékenységre történő esetleges hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett minden esetben a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni. A műszaki egyenértékűség igazolása az Ajánlattevő feladata. A műszaki egyenértékűséget az elvárt műszaki paraméterekre kell igazolni. További információkat a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentum és szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Szállítófelszerelések és kiegészítő szállítási cikkek 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 3
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 3

1️⃣
Belső azonosító: EKR001133082026/1
Cím: Emelhető fülkés ipari gémes rakodógép beszerzése
A beszerzés leírása:
Beszerzés tárgya: „Rakodógép, járművek, pótkocsik beszerzése” (árubeszerzés). Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás közbeszerzési eljárás keretein belül gépjárműveket kíván beszerezni az alábbi 3 részajánlati körben: 1. rész: Emelhető fülkés ipari gémes rakodógép beszerzése Beszerzendő gépjárművek: - 1 db új emelhető fülkés ipari gémes rakodógép Főbb műszaki paraméterek: Kivitel: - Forgó felsővázas - Súly: min. 12.500 kg - max. 16.500 kg Motor: - Turbó dízel - Környezetvédelmi norma: min. Stage V / Final Tier 4 emissziós norma - Teljesítmény: min. 90 kW Általános feltételek: - A gépek üzembe helyezett állapotban kerüljenek átadásra - Képzés: min. 2 fő betanítását biztosítani kell a gép üzemszerű használatára Az elvárt műszaki paramétereket a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentum (Excel) tartalmazza. A Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumot – a vonatkozó részek („Megajánlott gépjármű gyártója, típusa, származási helye”, „Megajánlott gépjármű egységára (Ft/db)” t. sorok, valamint „Megajánlott gépjármű paraméterei (Igen/Nem és/vagy számszerűsíthető paraméter, ahol ez releváns)” t. oszlop) kitöltését követően – Excel, ill. cégszerűen aláírva pdf formátumban is fel kell tölteni az EKR rendszerbe. Mindegyik rész vonatkozásában: Csak és kizárólag új gépjármű ajánlható meg. Ajánlatkérő használt, felújított járművet, munkagépet, tartozékot/felépítményt nem fogad el. Ajánlatkérő új gépjármű alatt az alábbiakat érti: használatban - sem bemutató, illetve próbajárműként – korábban nem volt, valamint - a 2. és 3. rész vonatkozásában - forgalomba helyezve külföldön korábban nem volt és összesen legfeljebb 10 km-t futott. Nyertes Ajánlattevő min. 2 fő max. 10 fő betanítását biztosítja a gép üzemszerű használatára 1 alkalom, 8 óra hosszan. Minden képzésben részt vevő személy oktatása magyar nyelven folyik. Amennyiben az oktató nem beszél folyékonyan magyarul, tolmácsot kell biztosítani. Magyar nyelvű összefoglaló anyagokat kell elkészíteni és kiosztani, melyek segítik az oktatást és a későbbi üzemszerű használatot. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumban szereplő konkrét, meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra, eljárásra, tevékenységre történő esetleges hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett minden esetben a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni. A műszaki egyenértékűség igazolása az Ajánlattevő feladata. A műszaki egyenértékűséget az elvárt műszaki paraméterekre kell igazolni. További információkat a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentum és szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Emelő-, árumozgató, be- és kirakodógépek 📦
Postacím: 017/20
Irányítószám: 8195
Város: Királyszentistván
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Veszprém 🏙️
Időtartam: 180 nap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Többlet jótállási idő (a vállalt többlet jótállási idő hónapokban kifejezve, 0 hónap - max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. Jótállási időszak alatt, hibabejelentés esetén a kötelező kiszállási időn belüli előteljesítés mértéke az ajánlatkérő által előírt 72 órához képest (0 óra és 48 óra között, előny a nagyobb, csak egész óra ajánlható meg)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 4. Az ajánlatkérő által előírt 180 naptári nap teljesítési határidőhöz képest vállalt korábbi teljesítés naptári napokban (0 nap és 90 nap között, előny a nagyobb, csak egész nap ajánlható meg)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR001133082026/2
Cím: Multilift emelőkaros szállító járművek beszerzése
A beszerzés leírása:
Beszerzés tárgya: „Rakodógép, járművek, pótkocsik beszerzése” (árubeszerzés). Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás közbeszerzési eljárás keretein belül gépjárműveket kíván beszerezni az alábbi 3 részajánlati körben: 2. rész: Multilift emelőkaros szállító járművek beszerzése Beszerzendő gépjárművek: - 2 db új multilift emelőkaros szállító jármű A beszerzés magában foglalja a forgalomba helyezés ügyintézését. Főbb műszaki paraméterek: Kialakítás - Hajtásképlet: 6x2 (A tengely kormányzott; B tengely hajtott, C tengely emelhető kormányzott kivitelű) - Dízel motoros meghajtás - Egykaros konténeremelő felépítmény görgős konténerek rakodásához és szállításához Méretek - Tengelytáv az A-B tengelyek között: max. 4700 mm - Tengelytáv a B-C tengelyek között: max. 1400 mm - Jármű maximális szélessége (visszapillantó tükrök nélkül): 2550 mm Tömeg és terhelhetőség - Hatóságilag megengedett össztömeg: min. 26000 kg - Hatóságilag megengedett össztömeg szerelvényben: min. 40.000 kg - Technikailag megengedett össztömeg a szerelvényben: min. 60.000 kg (COC jóváhagyáson feltüntetve) Általános feltételek: - A gépek üzembe helyezett állapotban kerüljenek átadásra - Képzés: min. 2 fő betanítását biztosítani kell a gép üzemszerű használatára Az elvárt műszaki paramétereket a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentum (Excel) tartalmazza. A Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumot – a vonatkozó részek („Megajánlott gépjármű gyártója, típusa, származási helye”, „Megajánlott gépjármű egységára (Ft/db)” t. sorok, valamint „Megajánlott gépjármű paraméterei (Igen/Nem és/vagy számszerűsíthető paraméter, ahol ez releváns)” t. oszlop) kitöltését követően – Excel, ill. cégszerűen aláírva pdf formátumban is fel kell tölteni az EKR rendszerbe. Mindegyik rész vonatkozásában: Csak és kizárólag új gépjármű ajánlható meg. Ajánlatkérő használt, felújított járművet, munkagépet, tartozékot/felépítményt nem fogad el. Ajánlatkérő új gépjármű alatt az alábbiakat érti: használatban - sem bemutató, illetve próbajárműként – korábban nem volt, valamint - a 2. és 3. rész vonatkozásában - forgalomba helyezve külföldön korábban nem volt és összesen legfeljebb 10 km-t futott. Nyertes Ajánlattevő min. 2 fő max. 10 fő betanítását biztosítja a gép üzemszerű használatára 1 alkalom, 8 óra hosszan. Minden képzésben részt vevő személy oktatása magyar nyelven folyik. Amennyiben az oktató nem beszél folyékonyan magyarul, tolmácsot kell biztosítani. Magyar nyelvű összefoglaló anyagokat kell elkészíteni és kiosztani, melyek segítik az oktatást és a későbbi üzemszerű használatot. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumban szereplő konkrét, meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra, eljárásra, tevékenységre történő esetleges hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett minden esetben a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni. A műszaki egyenértékűség igazolása az Ajánlattevő feladata. A műszaki egyenértékűséget az elvárt műszaki paraméterekre kell igazolni. További információkat a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentum és szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Hulladékszállító járművek 📦
Postacím: 010/31
Irányítószám: 8308
Város: Zalahaláp
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. Az ajánlatkérő által előírt 180 naptári nap teljesítési határidőhöz képest vállalt korábbi teljesítés naptári napokban (0 nap és 90 nap között, előny a nagyobb, csak egész nap ajánlható meg)
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR001133082026/3
Cím: Konténerszállító pótkocsik beszerzése
A beszerzés leírása:
Beszerzés tárgya: „Rakodógép, járművek, pótkocsik beszerzése” (árubeszerzés). Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás közbeszerzési eljárás keretein belül gépjárműveket kíván beszerezni az alábbi 3 részajánlati körben: 3. rész: Konténerszállító pótkocsik beszerzése Beszerzendő gépjárművek: - 2 db új konténerszállító pótkocsi A beszerzés magában foglalja a forgalomba helyezés ügyintézését. Főbb műszaki paraméterek: Típus - Forgózsámolyos - Elölről rakodható DIN 30722 préskonténer szállítására alkalmas változat Méretek - Szállítandó görgős konténerek hossza: 4500–7300 mm DIN 30722 - Össztömeg (műsz./megeng.): 18–20 t, saját tömege maximum 3500 kg-tól Általános feltételek: - A gépek üzembe helyezett állapotban kerüljenek átadásra - Képzés: min. 2 fő betanítását biztosítani kell a gép üzemszerű használatára Az elvárt műszaki paramétereket a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentum (Excel) tartalmazza. A Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumot – a vonatkozó részek („Megajánlott gépjármű gyártója, típusa, származási helye”, „Megajánlott gépjármű egységára (Ft/db)” t. sorok, valamint „Megajánlott gépjármű paraméterei (Igen/Nem és/vagy számszerűsíthető paraméter, ahol ez releváns)” t. oszlop) kitöltését követően – Excel, ill. cégszerűen aláírva pdf formátumban is fel kell tölteni az EKR rendszerbe. Mindegyik rész vonatkozásában: Csak és kizárólag új gépjármű ajánlható meg. Ajánlatkérő használt, felújított járművet, munkagépet, tartozékot/felépítményt nem fogad el. Ajánlatkérő új gépjármű alatt az alábbiakat érti: használatban - sem bemutató, illetve próbajárműként – korábban nem volt, valamint - a 2. és 3. rész vonatkozásában - forgalomba helyezve külföldön korábban nem volt és összesen legfeljebb 10 km-t futott. Nyertes Ajánlattevő min. 2 fő max. 10 fő betanítását biztosítja a gép üzemszerű használatára 1 alkalom, 8 óra hosszan. Minden képzésben részt vevő személy oktatása magyar nyelven folyik. Amennyiben az oktató nem beszél folyékonyan magyarul, tolmácsot kell biztosítani. Magyar nyelvű összefoglaló anyagokat kell elkészíteni és kiosztani, melyek segítik az oktatást és a későbbi üzemszerű használatot. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumban szereplő konkrét, meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra, eljárásra, tevékenységre történő esetleges hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett minden esetben a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni. A műszaki egyenértékűség igazolása az Ajánlattevő feladata. A műszaki egyenértékűséget az elvárt műszaki paraméterekre kell igazolni. További információkat a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentum és szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Pótkocsik és félpótkocsik 📦
Postacím: 039
Irányítószám: 8400
Város: Ajka
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
1. rész: 8195 Királyszentistván, 017/20 hrsz. 2. rész: 8308 Zalahaláp, 010/31 hrsz. 3. rész: 8400 Ajka, 039 hrsz.

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Nem releváns.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-07-13 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-07-13 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): A Kbt. 68. §-ában, illetve 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 15. § bekezdésében leírtak szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2026-07-13 16:00:00 📅
Hely:
A Kbt. 68. §-ában, illetve 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet 15. § bekezdésében leírtak szerint.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Pénzügyi mutató
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság: Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) és (2) bekezdésére figyelemmel nem határoz meg gazdasági és pénzügyi helyzetre vonatkozó alkalmassági követelményeket.
Kiválasztási szempont: Tanulmányi, technikai és kutatási létesítmények
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Műszaki, ill. szakmai alkalmasság: Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a, alapján felhívja a figyelmet arra, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az ajánlatban kizárólag nyilatkozni kell az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) IV. rész α szakasz kitöltésével. Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, a jelen pontban meghatározott dokumentumokat az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására köteles benyújtani az arra felhívott ajánlattevő. Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: M.1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdése és a 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év legjelentősebb – a közbeszerzés tárgya szerinti – szállításainak ismertetése referenciaigazolással vagy referencia nyilatkozattal megjelölve a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap bontásban), a szerződést kötő másik felet, a szállítás tárgyát és mennyiségét (olyan részletességgel, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés kétséget kizáróan megállapítható legyen), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő elfogadja azon megvalósult teljesítések igazolását is, amelyek esetén bár szerződésszegés történt, de a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége – a szerződést kötő másik fél által nem vitatottan – nem áll fenn. Ajánlatkérő ezen túlmenően nem határoz meg a szerződésszegések vonatkozásában további eseteket, amelyekkel érintett teljesítések igazolását elfogadja. Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. A referenciákat a szerződést kötő másik fél által kiadott vagy aláírt igazolással vagy – amennyiben a szerződést kötő másik fél nem a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében nem olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül – az ajánlattevő, illetve az az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott, előbbiek szerinti tartalmú igazolással is kell igazolni (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) és (2) bekezdések). A referenciákat olyan részletességgel kell bemutatni, melyből megállapítható legyen az alkalmassági feltételeknek történő megfelelés. A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki, illetve szakmai alkalmasság megállapítására. A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdésében foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (9) és (11) bekezdésében foglaltakra. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük 1 felel meg. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával (kizárólag IV. rész α szakasz kitöltésével) kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az „M” pontokban az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Műszaki, ill. szakmai alkalmasság min. követelményei: M.1.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három éven belül befejezett, de hat évnél nem régebben megkezdett, szerződésszerűen teljesített 1. rész vonatkozásában: - legalább 1 db rakodógép 2. rész vonatkozásában: - legalább 1 db szállító jármű 3. rész vonatkozásában: - legalább 1 db pótkocsi értékesítésére és üzembehelyezésre vonatkozó referenciával. A 321/2015. Kormányrendelet 21. § (1a) bekezdés a) pont alapján Ajánlatkérő három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. A referencia részenként egy szerződés bemutatásával teljesíthető. Több részre történő ajánlattétel esetén – azonos tárgyú referencia elvárás esetében – ugyanazon referencia bemutatható több rész tekintetében is
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a közös ajánlattevők által cégszerűen aláírt közös Ajánlattevői megállapodást, amely tartalmazza az alábbiakat: - a közös Ajánlatevők nevét; - azon ajánlattevőt, aki a közös Ajánlattevőket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet; - az ajánlat aláírása módjának ismertetését; - a szerződéses árból való részesedésük mértékét valamint külön-külön a közös ajánlattevők azon bankszámlaszámait, ahova az elismert teljesítést követően a kifizetés megtörténhet; - valamennyi közös Ajánlattevői tag nyilatkozatát arról, hogy egyetemleges felelősséget vállalnak a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés szerződésszerű teljesítéséhez szükséges munkák megvalósításáért; - az ajánlat benyújtásának napján érvényes és hatályos, és hatálya, teljesítése, alkalmazhatósága vagy végrehajthatósága nem függ felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltételtől
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő nem írja elő ajánlati biztosíték nyújtását jelen közbeszerzési eljárásban.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Fizetési szabályok - mindegyik rész vonatkozásában: Ajánlatkérő a számla ellenértékét 100%-ban saját forrásból egyenlíti ki. A nyertes Ajánlattevő 1 db előlegszámla és 1 db végszámla benyújtására jogosult. Az előlegszámla és a végszámla kibocsátásának feltételei: Előlegszámla: Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7) bekezdése értelmében az általános forgalmi adó nélkül számított vételár 30%-ának (de legfeljebb kétszázötvenmillió forintnak) megfelelő mértékben biztosítja előleg igénybevételének lehetőségét. (...) Ajánlatkérő a kifizetés során • a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.) 135. §-a; • a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. § (1) és (2) bekezdése; • az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezései szerint jár el. További információkat a közbeszerzési dokumentumok és a szerződésestervezet tartalmaz.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő nem köt ki biztosítékot. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek tekintetében az Ajánlatkérő az alábbiak szerint rendelkezik - mindegyik rész vonatkozásában: A szerződést biztosító mellékkötelezettségekkel kapcsolatos részletes előírásokat a dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza, a Ptk. 6:186. §-ában foglaltakra tekintettel, figyelemmel a Ptk. 6:187. §-ára is. Késedelmi kötbér: A kötbér mértéke a nettó ellenszolgáltatás (vételár) 1 %-a naponta. A késedelemi kötbér maximális mértéke a teljes nettó ellenszolgáltatás 15% -a. Meghiúsulási kötbér: A teljes nettó vételár 30 %-a. A jótállás tekintetében az Ajánlatkérő az alábbiak szerint rendelkezik - mindegyik rész vonatkozásában: Az ajánlatkérő által előírt minimális jótállási idő: 24 hónap További információkat a közbeszerzési dokumentumok és a szerződésestervezet tartalmaz.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A gazdasági szereplő helyzetére vonatkozó indokok
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdéseiben felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll. Igazolási mód: Az ajánlattevőnek és a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti alkalmasságot igazoló szervezetnek/személynek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetnek megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban (továbbiakban: EEKD) foglaltak szerinti nyilatkozatának a benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá. Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, úgy az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében az EEKD-t ajánlattevő nyújtja be (Korm. rend. 3. § (3) bekezdés). Az ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a 62. § (1) és (2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a kizáró okokkal kapcsolatos nyilatkozatokat az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg (Korm. rend. 3. § (5) bekezdés). A nem magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy a letelepedése szerinti ország jogrendszerében a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt egyes kizáró okok hiányának igazolására mely igazolások felelnek meg és azokat mely bíróságok, hatóságok bocsátják ki, illetve arról, ha valamely kizáró okra vonatkozóan a letelepedése szerinti ország jogrendszerében bíróság vagy hatóság nem bocsát ki kivonatot vagy igazolást. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő(k)nek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (3)–(4) bekezdései is megfelelően alkalmazandóak. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben az ajánlattevő tekintetében nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy erre vonatkozó nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. A kizáró okok és alkalmasság igazolására benyújtott dokumentumoknak alkalmasnak kell lennie az igazolni kívánt tény, adat igazolására. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés irányadó. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rend 1.§ (8) bekezdése irányadó, amely szerint részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Ajánlatkérő a kizáró okok tekintetében kifejezetten hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-aira. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolását eredeti vagy egyszerű másolati példányban. Öntisztázás lehetősége (Kbt. 64. §) A 62. § (1) bekezdés b) és f ) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére – beleértve azokat az eseteket, amikor a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezet kizáráshoz – az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás
Nemzeti nyilvántartási szám: 15589363219
Postacím: Házgyári Út 1.
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Régió: Veszprém 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Hoffmann László
E-mail: hoffmann.laszlo@tep.hu 📧
Telefon: +36 202167913 📞
Fax: +36 88400504 📠
URL: https://www.tep.hu/ 🌏
A vevő profiljának címe: https://www.tep.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Fő tevékenység
Lakásszolgáltatás és közműellátás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001133082026 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001133082026 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
- Amennyiben minden érvényes ajánlat összege meghaladja a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékét, úgy az ajánlatkérő jogosult az eljárást eredménytelenné nyilvánítani a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontja alapján. - Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor a Kbt. 79. § (2) szerint jár el. A szerződéskötés időpontjára a Kbt. 131. § (5)-(6) bekezdése az irányadó. - Jelen felhívás a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésében és a Közbeszerzési Hatóság által meghatározott „bronz” fokozatú minősítéshez képest szigorúbb alkalmasságokat tartalmaz az alkalmassági feltételek vonatkozásában, tekintettel az alkalmassági követelmény tárgyára és mértékére (ld. M.1.: 1. rész vonatkozásában: - legalább 1 db rakodógép, 2. rész vonatkozásában: - legalább 1 db szállító jármű, 3. rész vonatkozásában: - legalább 1 db pótkocsi értékesítésére és üzembehelyezésre vonatkozó referencia). - Kbt. és Ptk. alkalmazása: A felhívásban és a dokumentációban a „Kbt.” rövidítés alatt a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény értendő. A felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. rendelkezései valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet az irányadóak. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre egyebekben a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (továbbiakban: új Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni. - Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart. - Ajánlatkérő konzultációt jelen eljárásban nem tart. - Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot. - Tárgyi eljárás során Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltakat. Az Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el, az ajánlatok bírálatára csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében kerül sor. - Nem lehetséges és nem követelmény a nyertes ajánlattevő(k)általi gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozása a szerződés teljesítése érdekében. - Az ajánlatok értékelése a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pont szerinti legjobb ár-érték arány. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 10 pont. Az értékelés során alkalmazott módszer (módszerek), amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot a következők: 1. é.sz.: fordított arányosítás (ld. 2025. május 29-én publikált Útmutató). 2. é.sz.: egyenes arányosítás (ld. 2025. május 29-én publikált Útmutató), 3-4. é.sz.:. Miniszterelnökség Útmutatójában rögzített arányosítás, ld. http://www.kozbeszerzes.hu/cikkek/miniszterelnoksegi-utmutatok. - Az ajánlatba szakmai ajánlat csatolandó, amely jelen esetben a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentum (Excel). A közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumot – a vonatkozó részek („Megajánlott gépjármű gyártója, típusa, származási helye”, „Megajánlott gépjármű egységára (Ft/db)” t. sorok, valamint „Megajánlott gépjármű paraméterei (Igen/Nem és/vagy számszerűsíthető paraméter, ahol ez releváns)” t. oszlop) kitöltését követően – Excel, ill. cégszerűen aláírva pdf formátumban is fel kell tölteni az EKR rendszerbe. Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 73. § (1) bekezdés n) pontja alapján érvénytelennek nyilvánítja abban az esetben, amennyiben ajánlattevő nem nyújtja be a Műszaki Szakmai Specifikáció c. dokumentumot, továbbá az ajánlatok érvénytelenségét eredményezi, ha az ajánlatból a megajánlott árú gyártója és típusa nem megismerhető. - EKR rendelet alkalmazása: A Kbt. 40. §-a értelmében jelen eljárás az EKR igénybevételével kerül lebonyolításra, így az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Kormányrendelet szabályai alkalmazandók. - Adatkezelési tájékoztató: Az ajánlatkérő és a lebonyolító a Kbt. 3. § 10. pontja szerinti gazdasági szereplő személyes adatait jelen közbeszerzési eljárással kapcsolatban a GDPR, a Kbt. és az EKR rendelet vonatkozó előírásai szerint kezeli. A közbeszerzési eljárással összefüggésben esetlegesen papír alapon keletkezett dokumentumok iktatására az ajánlatkérő iratkezelési rendszerében kerül sor. Az adat kezelésével kapcsolatban további információért az Ajánlatkérő adatvédelmi tisztviselőjéhez lehet fordulni. - Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata, illetve részvételi jelentkezése tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (9) alapján. - A hirdetmény TED-en megjelenő tartalmára tekintettel Ajánlatkérő rögzíti, hogy a hirdetmény „2.1.5 A közbeszerzésre irányadó feltételek” pontja hibás („Az ajánlattevőnek valamennyi részre be kell nyújtania ajánlatot”), a vonatkozó rész helyesen: „Az ajánlatok benyújthatók valamennyi részre”. - Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Mester Ákos (lajstromszáma: 01081) További információkat a közbeszerzési dokumentumok a szerződés tartalmaz.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A közbeszerzésre, a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályokba ütköző magatartás vagy mulasztás miatt a Kbt. 148. §-ában rögzített rendelkezések szerint jogorvoslatnak van helye.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 112-405626 (2026-06-11)