Sárvár, iparterületet elkerülő út - tervezés

Építési és Közlekedési Minisztérium

A tervezett út nyomvonala északnyugat felől kerüli el a város belterületét és éri el az iparterületi részét. Ezzel csökken a város forgalmi és környezeti terhelése, valamint az iparterületet kiszolgáló tehergépjármű-forgalom biztonságosabbá, gyorsabbá válik.
A tervezett út fejlesztését 90 km/h tervezési sebesség figyelembevétele mellett 2x1 sávos kialakítással országos közúti paraméterekkel szükséges megtervezni.
A tervezési szakasz kezdete a 88. számú Sárvár-Vát másodrendű főút - 88100. számú Sárvár III. bekötőút meglévő csomópontból indul, keresztezi a 20. számú Szombathely - Székesfehérvár vasútvonalat és a 8701. számú Rábahídvég-Sárvár összekötő útra köt ki. A teljes úthossz mintegy 1,6 km.
Tervező feladata az érintett szakasz tanulmánytervének, környezetvédelmi dokumentációjának az elkészítése, a környezetvédelmi engedély (EVD) megszerzése, a szükséges engedélyezési tervek elkészítése és az útépítési engedély megszerzése, valamint a kiviteli tervek elkészítése.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-11-02. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-09-28.

Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-09-28 Ajánlati felhívás
2023-10-19 További információk
Ajánlati felhívás (2023-09-28)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Építési és Közlekedési Minisztérium
Nemzeti nyilvántartási szám: 15847397241
Postacím: Alkotmány Utca 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1054
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Közbeszerzési Főosztály
Telefon: +36 18025785 📞
E-mail: kozbeszerzes@ekm.gov.hu 📧
Fax: +36 14368560 📠
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium 🌏
A vevő profiljának címe: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001250932023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001250932023/reszletek 🌏

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Sárvár, iparterületet elkerülő út - tervezés EKR001250932023
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
Rövid leírás:
“A tervezett út nyomvonala északnyugat felől kerüli el a város belterületét és éri el az iparterületi részét. Ezzel csökken a város forgalmi és környezeti...”    Többet mutasson

1️⃣
További termékek/szolgáltatások: Környezetvédelmi mérnöki tanácsadó szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Műszaki tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1134_Budapest_Váci_út_45.
A beszerzés leírása:
“A tervezett út nyomvonala északnyugat felől kerüli el a város belterületét és éri el az iparterületi részét. Ezzel csökken a város forgalmi és környezeti...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“2. M/2.1. pont szerinti szakember az M/2.1 c) pont szerinti alkalmassági követelmény feletti többlet szakmai tapasztalata (min. 0-max.36 hónap)”
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név):
“3. M/2.2. pont szerinti szakember az M/2.2 c) pont szerinti alkalmassági követelmény feletti többlet szakmai tapasztalata (min. 0-max.36 hónap)”
Minőségi kritérium (név):
“4. M/2.3. pont szerinti szakember az M/2.3 c) pont szerinti alkalmassági követelmény feletti többlet szakmai tapasztalata (min. 0-max.36 hónap)”
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 50
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Leírás
Időtartam: 430
További információk:
“A felhívásban (adott esetben) alkalmazott rövidítések: AK - Ajánlatkérő AT - Ajánlattevő AV - Alvállalkozó EEKD - Egységes Európai Közbeszerzési...”    Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“A) Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), alvállalkozó (AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Az alkalmasság igazolásának módja: Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek

“P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha a felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Az alkalmasság igazolásának módja: Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“M/1. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik az AF feladásától visszafelé számított megelőző 6 évben (72 hónap) teljesített, de legfeljebb 9 éven (108 hónap)...”    Többet mutasson
Információk egy adott szakmáról
Egy adott szakmának fenntartva
Hivatkozás a vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésekre: 266/2013. (VII.11.) Kr. 297/2009. (XII.21.) Kr.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Teljesítési-, jótállási biztosíték (nettó tervezői díj 5%-5%-a), közreműködési biztosíték (nettó tervezői díj 1%-a), Kbt. 134. § (1)-(4) bek....”    Többet mutasson
A szerződés teljesítéséért felelős személyzetre vonatkozó információk
Kötelezettség a szerződés teljesítésére kijelölt személyzet nevének és szakmai képesítésének feltüntetésére

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-11-02 12:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-11-02 14:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § és a Kbt. 68. § rendelkezései az irányadók.”

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk

“1. A dokumentumokat AK a Kbt. 39. § (1) bek.-re tekintettel korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen az I.3) pontban megadott címen,...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §-a alapján.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 190-594645 (2023-09-28)
További információk (2023-10-19)

Kiegészítő információk
Az eredeti értesítés hivatkozási száma
A Hivatalos Lapban megjelent közlemény száma S: 2023/S 190-594645

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-11-02 📅
Idő: 12:00
Új érték
Dátum: 2023-11-09 📅
Idő: 12:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-11-02 📅
Idő: 14:00
Új érték
Dátum: 2023-11-09 📅
Idő: 14:00
Forrás: OJS 2023/S 205-645057 (2023-10-19)