Szállítási szerződés a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár részére informatikai eszközök beszerzésére beszerzése céljából 62 fajta eszköz beszerzése, köztük kábelek, billentyűzet (3 db), egér (10 db) számítógép (11 db ), laptop (2 db), ebook (5 db), lemezjátszó, fejhallgató, hangfalak (2 db), projektor (7 db), multifunkciós készülék (7 db) A számítástechnikai eszközöknek gyártói garanciával kell rendelkezniük. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésre vonatkozó hivatkozás: A felhívásban, vagy a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a "vagy azzal egyenértékű” kifejezés. Az egyenértékűség igazolása az ajánlattevő feladata. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott árazó táblázat fájlban konkrétan meghatározta – a gyártó, cikkszám, megnevezés, tulajdonságok megadásával – azon termékek műszaki jellemzőit, amivel ajánlatot lehet tenni. A kiadott termék lista minden elemére kötelező az ajánlattétel. Amennyiben valamely megadott sorra nem történik ajánlattétel vagy további sorokra is adnak ajánlatot az az ajánlat Kbt. 73.§ (1) bekezdés n) pontja szerinti érvénytelenségét vonja maga után. Ajánlatkérő egyenértékűség tekintetében teljes műszaki egyenértékűséget fogad el, beleértve a mechanikai, elektromos, funkcionális, szoftveres megfelelést. Az egyenértékű termék rendelkezzen az eredeti gyártó adott termékre vonatkozó kompatibilitási minősítésével is. Az ajánlattevőnek az ártáblázatban rögzíteni kell a megajánlott termék gyártójának nevét, a termék nevét és típusát/cikkszámát, nettóegységárat, valamint a nettó összárat, továbbá a termék származási helyét. Az ártáblázatot cégszerűen alá kell írni, és keltezéssel kellellátni. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a szakmai ajánlat (ártáblázat) következő részei utóbb hiánypótlás keretében nem pótolható hiányosságnak minősülnek, így az az ajánlat hiánypótlási felhívás kibocsátása nélkül történő érvénytelenné nyilvánításátvonja maga után: - a termék leírása (a megajánlott termék főbb tulajdonságai, paraméterei), - a termék megnevezése, - a termék egységára.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2026-05-05.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2026-03-30.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2026-03-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Számítástechnikai eszközbeszerzés
Hivatkozási szám: EKR000521622026
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Számítógépek és tartozékaik📦 Leírás
Belső azonosító: EKR000521622026/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Szállítási szerződés a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár részére informatikai eszközök beszerzésére beszerzése céljából 62 fajta eszköz beszerzése, köztük kábelek, billentyűzet (3 db), egér (10 db) számítógép (11 db ), laptop (2 db), ebook (5 db), lemezjátszó, fejhallgató, hangfalak (2 db), projektor (7 db), multifunkciós készülék (7 db) A számítástechnikai eszközöknek gyártói garanciával kell rendelkezniük. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésre vonatkozó hivatkozás: A felhívásban, vagy a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a "vagy azzal egyenértékű” kifejezés. Az egyenértékűség igazolása az ajánlattevő feladata. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott árazó táblázat fájlban konkrétan meghatározta azon termékek műszaki jellemzőit, amivel ajánlatot lehet tenni. A kiadott termék lista minden elemére kötelező az ajánlattétel. Amennyiben valamely megadott sorra nem történik ajánlattétel vagy további sorokra is adnak ajánlatot az az ajánlat Kbt. 73.§ (1) bekezdés n) pontja szerinti érvénytelenségét vonja maga után. Ajánlatkérő egyenértékűség tekintetében teljes műszaki egyenértékűséget fogad el, beleértve a mechanikai, elektromos, funkcionális, szoftveres megfelelést. Az ajánlattevőnek az ártáblázatban rögzíteni kell a megajánlott termék gyártójának nevét, a termék nevét és típusát/cikkszámát, nettóegységárat, valamint a nettó összárat, továbbá a termék származási helyét. Az ártáblázatot cégszerűen alá kell írni, és keltezéssel kellellátni. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a szakmai ajánlat (ártáblázat) következő részei utóbb hiánypótlás keretében nem pótolható hiányosságnak minősülnek, így az az ajánlat hiánypótlási felhívás kibocsátása nélkül történő érvénytelenné nyilvánításátvonja maga után: - a termék leírása (a megajánlott termék főbb tulajdonságai, paraméterei), - a termék megnevezése, - a termék egységára. Az ajánlatkérő a közbeszerzésekben alkalmazandó környezetvédelmi követelményekről szóló 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdése alapján az IKT eszközökre előírja, hogy az ajánlattevőnek olyan termékeket kell biztosítania, amelyekre legalább három év jótállás vonatkozik. Egyebekben a jótállás tekintetében az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadóak. IKT eszközök fogalom meghatározása a 235/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet 2. § 11. pontja alapján: „11. IKT eszköz: nem hordozható számítógépek (asztali számítógépek, integrált asztali számítógépek, asztali vékonykliensek, asztali munkaállomások), számítógépes kijelzők (monitorok), hordozható számítógépek (notebook számítógépek, hibrid notebook, mobil vékonykliensek, mobil munkaállomások), táblagépek, okostelefonok, ide nem értve a felsorolt eszközök tartozékait;”

A környezeti hatások csökkentését célzó módszer: Egyéb
Zöld közbeszerzési kritériumok: A zöld közbeszerzésre vonatkozó uniós kritériumok
Postacím: Szabadság
tér
14
Irányítószám: 4400
Város: Nyíregyháza
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Szabolcs-Szatmár-Bereg
🏙️
Időtartam: 30 nap Díjazási kritériumok
Ár ✅
Ár (súlyozás): 100
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel: A legalacsonyabb összegű ellentszolgáltatás
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-05-05 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-05-05 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A Kbt. 68. § (1b)-(1d) bekezdései szerint. Az e-Kr. 15. § (2) bekezdése alapján az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, 60 perccel később kezdi meg.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2026-05-05 11:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
A Kbt. 68. § (1b)-(1d) bekezdései szerint. Az e-Kr. 15. § (2) bekezdése alapján az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, 60 perccel később kezdi meg.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szállításokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M. 1. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja továbbá a 321/2015. (X.30.) Kormány Rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés, 21. § (1) bek. a) pontja és a 21/A. § - a alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év legjelentősebb szállításairól, a 321/2015. (X. 30.) Kormány Rendelet 22. § (1)-(2) bekezdésének megfelelő módon. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésre tekintettel Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő(ke)t az igazolások benyújtására. A referencia-nyilatkozatnak vagy igazolásnak tartalmaznia kell legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését, a szállítás tárgyát olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassága megállapítható legyen, a szállítás mennyiségét, a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő - legalább év és hónap - megjelölésével), továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. Amennyiben a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, a referenciaigazolásban szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen százalékos arányban vett részt. Az ajánlatkérő köteles elfogadni azon megvalósult teljesítések igazolását is, amelyek esetén bár szerződésszegés történt, de a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége – a szerződést kötő másik fél által nem vitatottan – nem áll fenn. M.1. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdése szerint az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 éven belül (36 hónapban) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, minimum 15 db számítástechnikai eszköz értékesítéséről szóló teljesítést igazoló referenciával, ezen alkalmassági minimum követelmény teljesíthető több referenciával is.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes ajánlattevő számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Kauciók és garanciák: Nincs
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A vevő előleget nem fizet. Kifizetésre számla szerint, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdése szerint, a szerződésben meghatározott, leigazolt összegű, szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák és mellékleteik kézhezvételét követően 30 napon belül kerülhet sor. Fizetési feltételekre vonatkozó jogszabályi rendelkezés az előbbieken túl: a Polgári Törvénykönyv 6:130. § (1) és (2) bekezdései. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme forint.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A vevő előleget nem fizet. Kifizetésre számla szerint, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdése szerint, a szerződésben meghatározott, leigazolt összegű, szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák és mellékleteik kézhezvételét követően 30 napon belül kerülhet sor. Fizetési feltételekre vonatkozó jogszabályi rendelkezés az előbbieken túl: a Polgári Törvénykönyv 6:130. § (1) és (2) bekezdései. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme forint.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
a.) Az Eladó köteles megtéríteni a Vevőnek a késelemből eredő kárát, kivéve, ha az Eladó bizonyítja, hogy a késedelmet ellenőrzési körén kívül eső, az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. Az Eladó jelen szerződésben rögzített kötelezettsége teljesítésének késedelme esetén a Vevő késedelmi kötbérre jogosult. A késedelmi kötbér mértéke a késedelemmel érintett minden nap után az érintett beszerzési tárgyak nettó szerződéses ellenértékének 1%-a, de legfeljebb azok nettó szerződéses ellenértékének 20 %-a. b.) Meghiúsulási kötbér: Vevő az alábbi súlyos szerződésszegési esetekben a szerződést felmondhatja, illetve a Szerződéstől elállhat és ezen esetekben jogosult meghiúsulási kötbért érvényesíteni: - ha a teljesítés során nyilvánvalóvá válik, hogy az Eladó a szerződés szerinti beszerzés tárgyának teljesítését csak olyan számottevő késéssel, illetve hibásan tudja elvégezni

Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 13
Adófizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező, AT, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok valamelyike fennáll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a részvételre jelentkezőt, AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Megkövetelt igazolási módok: Előzetes igazolás: A jelentkezésben a Kbt. 67. § (1) bekezdésére tekintettel (mind a magyarországi letelepedésű, mind a nem Magyarországon letelepedett) a részvételre jelentkezőkenk, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő(k)nek a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet (a továbbiakban: 321/2015. (X.30.) KR.) 4. § szerint egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) szükséges nyilatkozniuk előzetes igazolásként a kizáró okok fenn nem állásáról. Az alátámasztó igazolásokat a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti ajánlatkérői felhívásra szükséges benyújtani A Kbt. 69. § (4) bek. szerinti ajánlatkérői felhívásra benyújtandó igazoló dokumentumok: A magyarországi letelepedésű részvételre jelentkező(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő (k) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) KR.) 8. §-a szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását. A nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkező esetében az ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) KR. 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát a részvételre jelentkező erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A 321/2015. (X. 30.) KR. 15. § (1) bekezdése alapján a részvételre jelentkezőnek, az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t szükséges benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 67. § (3) bekezdésére, valamint a 321/2015. (X. 30.) KR. 3. § (2) és (3) bekezdésére. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alk. igazolásában a részvételre jelentkezőnek a Kbt. 67. §(4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani. Felhívjuk a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) KR. 12-14. § és 16. §-ára és a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére. Felhívjuk a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) KR. (1)-(7) bekezdésére.

Lásd a "nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" kizáró oknál foglaltakat
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
Nemzeti nyilvántartási szám: 15403313215
Postacím: Szabadság Tér 14.
Postai irányítószám: 4400
Postai város: Nyíregyháza
Régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Tomasovszki Anita
E-mail: titkarsag@mzsk.hu📧
Telefon: +36 42598888📞
Fax: +36 42598888 📠
URL: https://www.mzsk.hu🌏
A vevő profiljának címe: https://www.mzsk.hu🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda ✅ Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000521622026🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR000521622026🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
a.) A III.1.3) M/1 pontban előírt feltételek és igazolási módok Közbeszerzési Hatóság „bronz” fokozatú minősítéséhez képest a minősített ajánlattevők jegyzékébe történő felvétel feltételeinél szigorúbbak, referencia mértékére tekintettel. b.) Az ajánlattevőnek csatolnia kell ajánlatában az ajánlatot aláíró, cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányának (aláírásmintájának) egyszerű másolati példányát. A cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállalók esetében szükséges a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó teljes bizonyító erejű írásos meghatalmazás. c.) Az eljárás során az ajánlattétel és a kapcsolattartás hivatalos nyelve magyar. Idegen nyelvű dokumentum, irat benyújtása esetén, az idegen nyelvű dokumentummal együtt annak magyar nyelvű fordítása is benyújtandó. Felelős fordítás alatt az ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében az ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő a felelős. d.) Folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet, és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. e.) A Kbt.71.§ (6) bekezdése alapján az ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatában korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. f.) Ajánlatkérő a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el (Kbt. 81. (4)-(5) bekezdése). g.) Az ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes ajánlattevő számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. h.) Az ajánlatkérő az eljárás nyertesével köti meg a szerződést, vagy a nyertes visszalépése esetén az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásos összegezésében megjelölte. i.) A közbeszerzés eljárás lebonyolítása a Kbt. 40. § (1) bek.-re tekintettel az EKR-ben történik, az EKR rendelet szabályai szerint. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges. j.) A beszerezni kívánt eszközök felhasználása azonos, illetve egymással összefügg, gazdasági és műszaki szempontok alapján nem célszerű a részekre bontása, és a jótállási kötelezettségek érvényesítése is nehezebbé válna. k.) Az ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e.) pontját, azaz eredménytelenné fogja nyilvánítani az eljárást abban az esetben, ha kizárólag egy ajánlat érkezik be. l.) Az ajánlattevőnek az ajánlatában annak benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. m.) Tekintettel a Kbt. 76.§ (5) bek-ben foglaltakra - miszerint az AK igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru vagy szolgáltatás felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja - maradéktalanul megfelel a jelen közbesz. eljárás tárgya, így AK a Kbt. 76.§ (2) bek. szerinti, vagyis a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza minden közbesz.rész esetében.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § alapján
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 063-221134 (2026-03-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-06-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 7 481 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 6 962 950 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-06-04 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000521622026🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 775 896 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 5
Ajánlat azonosítója: EKR000521622026/0454
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: RGB Consulting Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27420171241
Postacím: Jendrassik György Utca 7
Postai irányítószám: 1039
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: beszerzes@rgbconsulting.hu📧
Telefon: +36 706993122📞
URL: https://rgbconsulting.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 248 267 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR000521622026/0470 A vállalkozó neve és címe
Név: ETIAM Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24909707206
Postacím: Vellay Imre Utca 39.
Postai irányítószám: 6726
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád
🏙️
E-mail: info@etiam.hu📧
Telefon: +36 209230235📞
Fax: +36 19996196 📠
URL: https://www.etiam.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 339 580 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000521622026/0494 A vállalkozó neve és címe
Név: "TIPOGRAPHIC" Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10270008215
Postacím: Debreceni U. 5.
Postai irányítószám: 4400
Postai város: Nyíregyháza
Régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg
🏙️
E-mail: tipouzlet@t-online.hu📧
Telefon: +36 308695078📞
Fax: +36 42501611 📠
URL: https://www.tipographic.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 962 950 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000521622026/0542 A vállalkozó neve és címe
Név: IT-Mind Informatikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23573167215
Postacím: Kandó Kálmán Utca 24.
E-mail: info@itmind.hu📧
Telefon: +36 304459457📞
URL: https://www.itmind.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 626 550 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000521622026/0702 A vállalkozó neve és címe
Név: Materiál 04 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13268628209
Postacím: Széchenyi Utca 10.
Postai irányítószám: 4025
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar
🏙️
E-mail: kozbeszerzes@materialteszt.hu📧
Telefon: +36 52430468📞
URL: https://www.materialteszt.hu🌏
Forrás: OJS 2026/S 110-398842 (2026-06-09)