Szennyvízelv. hálózat fejl. és termelőkutak kiv

Bük Város Önkormányzata

Nyertes Ajánlattevő feladata szennyvízelvezető hálózat fejlesztésével (1. rész) és termelőkutak kivitelezésével (2. rész) kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése az Egyéb közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: EKD) részét képező Műszaki dokumentumokban (továbbiakban: MD) foglaltaknak megfelelően.
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján felhívja Ajánlattevők (továbbiakban: AT) figyelmét, hogy a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében a jelen ajánlati felhívásban (továbbiakban: AF) és az EKD-ban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy/műszaki tartalom jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, minden esetben odaértendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés.
AK a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, az AF-et kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok, rövidítve EKD) készít.
AK az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok (a továbbiakban: KD) fogalmi köre alatt az AF-et, valamint az EKD-t érti együttvéve.
AK a KD-t korlátlanul, teljeskörűen, közvetlenül és díjmentesen, elektronikusan az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (továbbiakban: EKR) keresztül bocsátja rendelkezésre.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-06-19. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-05-18.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-05-18 Ajánlati felhívás
2023-06-13 További információk
2023-06-21 További információk
2023-07-07 További információk
2023-07-21 További információk
2023-12-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-08-22 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-05-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka
Hivatkozási szám: EKR000765352023
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevő feladata szennyvízelvezető hálózat fejlesztésével (1. rész) és termelőkutak kivitelezésével (2. rész) kapcsolatos kivitelezési munkák...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
További CPV-kód: Víz- és szennyvízvezetékek építése 📦
Alapozás és ivóvízkútfúrás 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Vas 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Bük Város Önkormányzata
Postacím: Széchenyi Utca 44.
Postai irányítószám: 9737
Postai város: Bük
Kapcsolat
Internetcím: https://www.buk.hu/hu/index.html 🌏
E-mail: szabo.andras@buk.hu 📧
Telefon: +36 94358006 📞
Fax: +36 94558312 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000765352023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000765352023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-05-18 📅
Benyújtási határidő: 2023-06-19 📅
Közzététel dátuma: 2023-05-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 098-306383
HL-S szám: 98
További információk
Kiegészítés a felhívás II.2.7) pontjához: Munkaterület átadásának határideje: A szerződés hatályba lépésétől számított 15. naptári nap. Teljesítési...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevő feladata szennyvízelvezető hálózat fejlesztésével (1. rész) és termelőkutak kivitelezésével (2. rész) kapcsolatos kivitelezési munkák...  Többet mutasson
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján felhívja Ajánlattevők (továbbiakban: AT)...  Többet mutasson
Többet mutasson (3)
AK a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, az AF-et kiegészítő közbeszerzési...  Többet mutasson
AK az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok (a továbbiakban: KD) fogalmi köre alatt az AF-et, valamint az EKD-t érti együttvéve.
AK a KD-t korlátlanul, teljeskörűen, közvetlenül és díjmentesen, elektronikusan az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (továbbiakban: EKR) keresztül...  Többet mutasson
A rész elnevezése: Szennyvízelvezető hálózat fejlesztése
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Nyertes AT feladata szennyvízelvezető hálózat fejlesztésével kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése az EKD részét képező MD-ben foglaltaknak megfelelően,...  Többet mutasson
- D250 KPE szennyvíz nyomóvezeték építése: 4835 m,
Többet mutasson (8) - Szennyvízátemelő műtárgy építése előregyártott vasbeton elemekből: 1 db,
- Szennyvízátemelő gépészeti szerelése 2 db átemelő szivattyú beépítésével: 1 db,
- Szennyvízátemelő előregyártott vasbeton szerelvény- és mérőakna telepítése: 1 db,
- Szennyvízátemelő szerelvény- és mérőakna gépészeti szerelése NA100-as elzáró és szabályozó szerelvényekkel és indukciós vízmérő beépítésével: 1 db,
- Szennyvízátemelő villamos szerelése, vezérlőszekrény gyártása és telepítése: 1 db,
- Szennyvíztelep előregyártott vasbeton szerelvény- és mérőakna telepítése: 1 db,
- Szennyvíztelep szerelvény- és mérőakna gépészeti szerelése NA150-es elzáró és szabályozó szerelvényekkel és indukciós vízmérő beépítésével: 1 db.
Az elvégzendő feladatok részletes leírását az EKD részét képező MD tartalmazza.
Időtartam: 180 nap
További információk: Kiegészítés a felhívás II.2.7) pontjához:
Munkaterület átadásának határideje:
Többet mutasson (10) A szerződés hatályba lépésétől számított 15. naptári nap.
Teljesítési határidő:
A teljesítés határideje a munkaterület átadásától számított 180 naptári nap.
Nyertes AT előteljesítésre AK előzetes írásbeli engedélye esetén jogosult.
A szerződés hatályba lépése:
AK a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a szerződés hatálybalépését bizonytalan jövőbeli eseménytől tette függővé.
Az 1026/2023. (II. 9.) Korm. határozat Bük város iparterületének fejlesztéséhez szükséges víziközmű-beruházásáról rendelkezik. AK az 1026/2023. (II. 9.)...  Többet mutasson
Amennyiben a fenti feltétel nem teljesül, azaz legkésőbb 2023. augusztus 1. napjáig a támogatásra irányuló igény elfogadására és a támogatói okirat AK...  Többet mutasson
Amennyiben a fenti feltétel a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés aláírását megelőzően teljesül, úgy a szerződés hatályba...  Többet mutasson
AK kifejezetten felhívja az AT-k figyelmét arra, hogy a szerződés megkötésére annak ismeretében és annak elfogadásával kerül sor, miszerint AK jogosult...  Többet mutasson
A rész elnevezése: Termelőkutak kivitelezése
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Nyertes AT feladata 5 db termelőkút kivitelezési munkáinak elvégzése az EKD részét képező MD-ben foglaltaknak megfelelően, az alábbi főbb mennyiségi adatok szerint:  Többet mutasson
B-1/A jelű kút a Bő 0113/2 hrsz. alatti ingatlanon várhatóan 100 m talpmélységűre történő kivitelezése.
Többet mutasson (4)
F-4/A jelű kút a Bük 1337/39 hrsz. alatti ingatlanon várhatóan 65 m talpmélységűre történő kivitelezése.
B-4 jelű kút a Bő 0113/35 hrsz. alatti ingatlanon várhatóan 100 m talpmélységűre történő kivitelezése.
B-3 jelű kút a Bő 071/2 hrsz. alatti ingatlanon várhatóan 100 m talpmélységűre történő kivitelezése.
P-4/A jelű kút a Bük 1337/40 hrsz. alatti ingatlanon várhatóan 70 m talpmélységűre történő kivitelezése.
Időtartam: 365 nap
További információk: A teljesítés határideje a munkaterület átadásától számított 365.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország_9737_Bük_1471/1, 04/50, 06/6, 07/32, 07/35, 07/36, 067, 04/41, 011, 071, 072, 078/2, 096, 092/11, 095/2, 0117/1, 147/143, 1559, 1605, 1560,...  Többet mutasson
Magyarország_9737_Bük_1337/39, 1337/40 hrsz.|Magyarország_9625_Bő_0113/2, 071/2, 0113/35 hrsz.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Az előírt kizáró okok valamennyi közbeszerzési rész tekintetében:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó (továbbiakban: AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő (továbbiakban: GSZ),...  Többet mutasson
Többet mutasson (14)
AK a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt a GSZ-t, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik és aki részéről a kizáró...  Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság valamennyi közbeszerzési rész tekintetében:
Alkalmatlan AT, ha valamely építőipari kivételezési tevékenységet végző GSZ nem szerepel az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi...  Többet mutasson
Igazolási mód:
AT ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása tekintetében előzetesen csak a közbeszerzési...  Többet mutasson
AT a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. §-a alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD-t köteles...  Többet mutasson
AT - a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése értelmében - az alkalmasság igazolásában részt nem vevő AV...  Többet mutasson
A kizáró okok tényleges igazolása AK Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbiak szerint történik:
A kizáró okok igazolásának tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. és 10. §-ai szerint kell eljárni, továbbá irányadóak a 321/2015. (X. 30.)...  Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet továbbá a Kbt. 64. §-ában, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) és (8) bekezdésében foglaltakra.
A kizáró okokkal kapcsolatosan az EKR-ben elektronikus űrlapként AK által létrehozott nyilatkozatokat AT-nek szintén elektronikus űrlap formájában kell az...  Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján megjelöli, hogy az előírt alkalmassági követelmény előzetes igazolására...  Többet mutasson
A nyilvántartásban szereplés tényét a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban AK ellenőrzi. A nyilvántartásban szereplés tényét - amennyiben a...  Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Kiegészítés a felhívás II.2.5) pontjához valamennyi részajánlati kör vonatkozásában:
Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi...  Többet mutasson
Többet mutasson (26)
AK a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az ellenszolgáltatást vagy költséget tartalmazó értékelési alszemponton kívüli alábbi értékelési alszempontokkal...  Többet mutasson
# Az előírton felüli többletjótállás mértéke értékelési alszempont esetén: 36 hónap
# A 3. értékelési alszempont szerinti szakember esetén: 24 hónap
AK a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az alábbi értékelési alszempontokkal összefüggő ajánlati elemekkel kapcsolatban meghatározza az adott ajánlati elemmel...  Többet mutasson
# Az előírton felüli többletjótállás mértéke értékelési alszempont esetén: 0 hónap
# A 3. értékelési alszempont szerinti szakember esetén: 0 hónap
Az Összesített nettó ajánlati ár (nettó HUF tartalékkeret nélkül) alszempont esetében AK a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A...  Többet mutasson
- AT-nek részletes ajánlatot kell tennie az árazatlan költségvetés kitöltésével.
- Az ajánlati ár átalányár jellegű, tehát tartalmaznia kell valamennyi, a szerződésszerű teljesítéssel kapcsolatban, valamint a közbeszerzési...  Többet mutasson
- Az Összesített nettó ajánlati árat (azaz a költségvetés általános forgalmi adó és tartalékkeret nélkül vett végösszegét magyar forintban) a Felolvasólapon...  Többet mutasson
- Felhívjuk AT-k figyelmét, hogy az árazatlan költségvetésen belül tilos az egyes sorokat összevonni, valamint tilos az egyes tételekhez tartozó...  Többet mutasson
A 2-3. értékelési alszempontok tekintetében AK az Útmutató 1. számú mellékletének A.1. pont ab) alpontjában rögzített egyenes arányosítás módszerét veszi...  Többet mutasson
A 3. értékelési alszempont tekintetében a tapasztalatot hónapokban, pozitív egész arab számokban vagy adott esetben 0 hónapban megadva kell feltüntetni a...  Többet mutasson
A 3. értékelési alszempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában AT köteles ajánlata részeként nyilatkozatot benyújtani az érintett szakember...  Többet mutasson
# az érintett szakember nevét,
# az értékelési alszempont szerinti, a többlettapasztalatot biztosító tevékenység(ek) megnevezését ÉS
# az ezen a terület(ek)en szerzett szakmai többlettapasztalat mértékét hónapokban megadva.
Amennyiben AT a 3. értékelési alszempont tekintetében 0 hónapos megajánlást tesz, abban az esetben a 0 hónapos megajánlással érintett szakember...  Többet mutasson
Felhívjuk AT-k figyelmét, hogy a 3. értékelési alszempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői...  Többet mutasson
Az önéletrajzban a szakmai tapasztalatot év, hónap bontásban kell feltüntetni olyan részletességgel, hogy abból kétséget kizáróan megállapítható legyen mind...  Többet mutasson
Fokozottan felhívjuk AT-k figyelmét, hogy AK a Kbt. 71. § (9) bekezdésének a) pontjában foglaltak alapján azon ajánlatot, amely vonatkozásában a Kbt. 76. §...  Többet mutasson
AK rögzíti, hogy amennyiben a 3. értékelési alszempont tekintetében AT több szakembert is bemutat, úgy AK az értékelés során az értékelési alszempont...  Többet mutasson
A vállalt többletjótállás mértékét a Felolvasólapon kell feltüntetni hónapokban megadva, pozitív egész arab számokban vagy adott esetben 0 hónapban....  Többet mutasson
Amennyiben AT - példának okáért - ezen értékelési alszempont tekintetében 12 hónapos megajánlást tesz, abban az esetben az általa vállalt jótállás 36+12= 48...  Többet mutasson
Amennyiben a 2-3. értékelési alszempontok vonatkozásában az értékelés során figyelembe vehető legkedvezőbb megajánlás a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti...  Többet mutasson
Az értékelési alszempontok esetében alkalmazott értékelési módszerek részletes kifejtését az EKD tartalmazza.
Műszaki és szakmai képességek: Valamennyi részajánlati kör vonatkozásában:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Többet mutasson (16)
AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján megjelöli, hogy az előírt alkalmassági követelmények előzetes igazolására...  Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívására be kell nyújtani:
M/1.
AT-nek (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. §...  Többet mutasson
Amennyiben a bemutatandó szakember rendelkezik az alkalmassági követelményben hivatkozott jogosultsággal, abban az esetben a nyilatkozatnak tartalmaznia kell:
- az adott szakember nevét,
- az adott szakember jogosultságát,
- azt, hogy az adott szakember a teljesítésbe milyen jogviszony (pl. munkaviszony, megbízási) keretei között kerül bevonásra,
- valamint nyilatkozatot arról, hogy az adott szakember a teljesítés teljes időtartama alatt rendelkezésre fog állni.
Amennyiben a bemutatandó szakember NEM rendelkezik az alkalmassági követelményben hivatkozott jogosultsággal, abban az esetben a nyilatkozatnak tartalmaznia kell:  Többet mutasson
- az adott szakember végzettségének megnevezését,
- az adott szakember vonatkozásában figyelembe venni kívánt, a jogosultság megszerzéséhez szükséges tevékenységi területet ÉS az adott területen szerzett...  Többet mutasson
A nyilatkozat mellett csatolni kell az érintett szakember képzettségét, végzettségét alátámasztó okirat egyszerű másolatát is!
Fokozottan felhívjuk AT-k figyelmét, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően a 3. - szakemberre vonatkozó - értékelési...  Többet mutasson
Az önéletrajzban a szakmai tapasztalatot év, hónap bontásban kell feltüntetni olyan részletességgel, hogy abból kétséget kizáróan megállapítható legyen mind...  Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók továbbá a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, valamint a 321/2015. (X....  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Az 1. részajánlati kör vonatkozásában:
M/1. Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához legalább 1 fő, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „MV-M”...  Többet mutasson
Többet mutasson (5)
Az előírttal egyenértékűként bemutatott jogosultság, végzettség vagy képzettség egyenértékűségét AT-nek igazolnia kell.
Több részre történő ajánlattétel esetén egy szakember akár mindkét közbeszerzési rész tekintetében bemutatható.
A 2. részajánlati kör vonatkozásában:
M/1. Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához legalább 1 fő, a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „MV-VZ”...  Többet mutasson
Az előírttal egyenértékűként bemutatott jogosultság, végzettség vagy képzettség egyenértékűségét AT-nek igazolnia kell. Több részre történő ajánlattétel...  Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Valamennyi részajánlati kör vonatkozásában:
Szerződést megerősítő biztosítékok:
Többet mutasson (10)
AK jelen eljárás vonatkozásában szerződést megerősítő biztosítékokat (késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási kötbért), jótállást, a szerződés...  Többet mutasson
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetőleg a vonatkozó jogszabályokra hivatkozás:
AK a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján a szerződésben foglalt - tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított - teljes ellenszolgáltatás 5 %-ának...  Többet mutasson
AK a szerződés szerinti teljes ellenszolgáltatás 5 %-ának megfelelő mértékű tartalékkeretet köt ki. A tartalékkeret felhasználására vonatkozó részletes...  Többet mutasson
Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Magyar Forint (HUF).
Részszámlázásra a KD részét képező szerződéstervezetben foglaltak szerint van lehetőség.
A számla ellenértékét AK a Kbt. 135. § (1)-(3), (5) és (6) bekezdéseiben, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)-(2)...  Többet mutasson
Amennyiben a szerződés teljesítésébe AV kerül bevonásra, a kifizetések a Kbt. 135. § (3) bekezdésének megfelelően történnek és Ajánlatkérő a kifizetéseket a...  Többet mutasson
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A megvalósítandó építési beruházások hatósági engedély kötelesek, ezért a vállalkozói díj után járó általános forgalmi adó fizetési kötelezettség bevallása...  Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-06-19 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000765352023/reszletek
További információk:
Az ajánlat(ok) bontására az EKR rendszeren keresztül a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerinti időpontban és a Kbt. 68. §-a...  Többet mutasson
A bontással kapcsolatosan irányadók továbbá a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 16. §-ában foglaltak is.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az előírton felüli többletjótállás mértéke (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. Az ajánlati felhívás III.1.3) pontjának M/1. alpontja szerinti szakember alkalmassági követelményen felüli többlettapasztalata (min. 0, max. 24 hónap)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15733768218
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szabó András László
A vevő profiljának címe: https://www.buk.hu/hu/index.html 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000765352023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
Valamennyi részajánlati kör tekintetében:
1) A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az EKR-ben elektronikus űrlapként AK által létrehozott Felolvasólapot kell...  Többet mutasson
Többet mutasson (23)
2) AK az AF IV.2.6) pontjában feltüntetett időtartam alatt az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 naptári napot ért.
3) Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.
4) AT-nek (közös AT-knek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltak szerint. A Kbt. 66. § (2) bekezdésében előírt,...  Többet mutasson
5) AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlatában csatolt összes aláírt dokumentumot, igazolást az adott dokumentum, igazolás aláírására...  Többet mutasson
6) AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 25. §-ában foglaltak fenn nem állásáról, valamint arról, hogy jelen közbeszerzési eljárásban nem tesz...  Többet mutasson
7) Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdéseiben foglalt feltételeknek.
8) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján AT ajánlatában köteles arra vonatkozó nyilatkozatot benyújtani, hogy vonatkozásában van-e folyamatban...  Többet mutasson
9) AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel felhívja AT-k figyelmét, hogy a jelen felhívásban a szerződés...  Többet mutasson
10) Amennyiben AT az előírt műszaki és szakmai alkalmassági követelményeknek való megfelelés érdekében más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodik,...  Többet mutasson
11) A Kbt. 65. § (12) bekezdésében foglaltak alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett, AT-n kívüli más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdése...  Többet mutasson
12) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz az aláíró személy aláírási címpéldányát...  Többet mutasson
13) AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU...  Többet mutasson
14) AK külön felhívja AT-k figyelmét a Kbt. 44. §-ában, a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11. § (4) és a 12. § (1) bekezdésében, valamint a Kbt....  Többet mutasson
15) Nyertes AT köteles a szerződés hatálybalépésének időpontjától a szerződés tárgya szerinti tevékenységre kiterjedő, az 1. rész tekintetében legalább 50...  Többet mutasson
16) AK nem teszi lehetővé nyertes AT/közös AT-k számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
17) AT-nek részletes ajánlatot kell tennie az Árazatlan költségvetés kitöltésével és azt az ajánlatában csatolnia kell (közbeszerzési részenként külön)....  Többet mutasson
18) AK felhívja AT-k figyelmét, hogy a jelen közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (6) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzés: AK támogatásra irányuló...  Többet mutasson
19) AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdésének g) pontja alapján eredménytelenné...  Többet mutasson
20) AK 2023. május hónap 31. napján 10 óra 00 perces kezdettel helyszíni bejárást tart (találkozó helye: Büki Közös Önkormányzati Hivatal, 9737 Bük,...  Többet mutasson
21) Nyertes AT legkésőbb a Szerződés hatályba lépését követő 15. naptári napig az alábbi dokumentumok elkészítésére és AK részére történő benyújtására köteles:
# Kivitelezési és pénzügyi ütemterv.
22) AK rögzíti, hogy az ajánlatok bírálata során a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltak szerint jár el.
23) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Dr. Holakovszki István; lajstromszám: 00702

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ában foglalt rendelkezések szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 098-306383 (2023-05-18)
További információk (2023-06-13)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Víz- és szennyvízvezetékek építése 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-13 📅
Benyújtási határidő: 2023-06-30 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 115-360247
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 098-306383
HL-S szám: 115
További információk
Ajánlatkérő a jelen módosítás keretében módosítja az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat is.
Forrás: OJS 2023/S 115-360247 (2023-06-13)
További információk (2023-06-21)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-21 📅
Benyújtási határidő: 2023-07-10 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 120-379731
HL-S szám: 120
Forrás: OJS 2023/S 120-379731 (2023-06-21)
További információk (2023-07-07)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-07 📅
Benyújtási határidő: 2023-07-25 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 132-419428
HL-S szám: 132
Forrás: OJS 2023/S 132-419428 (2023-07-07)
További információk (2023-07-21)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-21 📅
Benyújtási határidő: 2023-08-02 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 142-452978
HL-S szám: 142
Forrás: OJS 2023/S 142-452978 (2023-07-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szennyvízelv. hálózat fejl. és termelőkutak kiv.
Hivatkozási szám: EKR000765352023
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevő feladata szennyvízelvezető hálózat fejlesztésével (1. rész) és termelőkutak kivitelezésével (2. rész) kapcsolatos kivitelezési munkák...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
Becsült érték héa nélkül: 614 272 980 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 389 552 609 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik

1️⃣
Belső azonosító: EKR000765352023/1
Cím: Szennyvízelvezető hálózat fejlesztése
Becsült érték héa nélkül: 323 673 880 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Nyertes AT feladata szennyvízelvezető hálózat fejlesztésével kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzése az EKD részét képező MD-ben foglaltaknak megfelelően,...  Többet mutasson
További információk:
Kiegészítés a felhívás II.2.7) pontjához: Munkaterület átadásának határideje: A szerződés hatályba lépésétől számított 15. naptári nap. Teljesítési...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
További termékek/szolgáltatások: Postacím: 1471/1, 04/50, 06/6, 07/32, 07/35, 07/36, 067, 04/41, 011, 071, 072, 078/2, 096, 092/11, 095/2, 0117/1, 147/143, 1559, 1605, 1560, 1567, 1571, 0129/34, 0129/34, 0129/1, 145/3, 1503, 0195/3, 0193/2, 0198/1
Irányítószám: 9737
Város: Bük
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Vas 🏙️
Időtartam: 180 nap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az előírton felüli többletjótállás mértéke (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. Az ajánlati felhívás III.1.3) pontjának M/1. alpontja szerinti szakember alkalmassági követelményen felüli többlettapasztalata (min. 0, max. 24 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 70
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
AK a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az alábbi ért. alszempontokkal összefüggő ajánlati elemekkel kapcsolatban meghatározza az adott ajánlati elemmel...  Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000765352023/2
Cím: Termelőkutak kivitelezése
Becsült érték héa nélkül: 290 599 100 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Nyertes AT feladata 5 db termelőkút kivitelezési munkáinak elvégzése az EKD részét képező MD-ben foglaltaknak megfelelően, az alábbi főbb mennyiségi adatok...  Többet mutasson
További információk:
Kiegészítés a felhívás II.2.7) pontjához: Munkaterület átadásának határideje: A szerződés hatályba lépésétől számított 15. naptári nap. Teljesítési...  Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Alapozás és ivóvízkútfúrás 📦
Postacím: 1337/39, 1337/40
0113/2, 071/2, 0113/35
Irányítószám: 9625
Város: Bő
Időtartam: 365 nap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Kirívóan alacsony összegű ajánlatok indokolatlan elutasítása: 7
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: Bük/3006-103
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-11-28 📅
Cím: Szennyvízelvezető hálózat fejlesztése
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000765352023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 14
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 14
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 7
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 962 643 325 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 9
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0083
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27420322207
Postacím: Fő Utca 65.
Postai irányítószám: 8086
Postai város: Felcsút
Régió: Fejér 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: titkarsag@meszaroskft.com 📧
Telefon: +36 22594016 📞
Fax: +36 23532157 📠
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 266 174 363 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 5
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0131
A vállalkozó neve és címe
Név: KRISTÁLY Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10457506214
Postacím: Fő Utca 15-17
Postai irányítószám: 8600
Postai város: Siófok
Régió: Somogy 🏙️
E-mail: bontovics.janos@kristaly.hu 📧
Telefon: +36 84510089 📞
Fax: +36 84312931 📠
URL: https://www.kristaly.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 243 049 449 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0139
A vállalkozó neve és címe
Név: SWIETELSKY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14300327244
Postacím: Mészáros Utca 13.
Postai irányítószám: 1016
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: ekrmo@swietelsky.hu 📧
Telefon: +36 18896300 📞
Fax: +36 18896350 📠
URL: https://www.swietelskymagyarorszag.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 346 040 209 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0171
A vállalkozó neve és címe
Név: Thermin Vízgazdálkodási és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10605376211
Postacím: Táncsics Mihály Utca 1/e
Postai irányítószám: 2800
Postai város: Tatabánya
Régió: Komárom-Esztergom 🏙️
E-mail: thermin@thermin.hu 📧
Telefon: +36 305819341 📞
URL: https://www.thermin.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 179 349 550 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0187
A vállalkozó neve és címe
Név: EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13125811244
Postacím: Belterület hrsz. 3753.
Postai irányítószám: 2225
Postai város: Üllő
Régió: Pest 🏙️
E-mail: atompos@euroaszfalt.hu 📧
Telefon: +36 204807736 📞
URL: https://euroaszfalt.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 205 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0195
A vállalkozó neve és címe
Név: aquaREKO Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25886609220
Postacím: Csengery Út 111/B
Postai irányítószám: 8800
Postai város: Nagykanizsa
Régió: Zala 🏙️
E-mail: info@aquareko.hu 📧
Telefon: +36 306205611 📞
URL: https://www.aquareko.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 199 892 609 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0203
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: MV-M jogosultsághoz kapcsolódó felelős műszaki vezetői feladatok ellátása
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: MV-M jogosultsághoz kapcsolódó felelős műszaki vezetői feladatok ellátása
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: "Szkendó" Építő és Mélyépítő Mérnöki Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12632125218
Postacím: Mérleg Utca 2.
Postai irányítószám: 9700
Postai város: Szombathely
Régió: Vas 🏙️
E-mail: info@szkendo.hu 📧
Telefon: +36 703144842 📞
Fax: +36 94320431 📠
URL: https://www.szkendo.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 214 866 547 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0211
A vállalkozó neve és címe
Név: SZABADICS Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13748429220
Postacím: Király Utca 4.
E-mail: szalaibb@szabadics.hu 📧
Telefon: +36 303399819 📞
Fax: +36 93541925 📠
URL: https://www.szabadics.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 286 640 050 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 6
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0219
A vállalkozó neve és címe
Név: KULTÚRMÉRNÖK Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11129091208
Postacím: KÖZÉP Utca 14.
Postai irányítószám: 9024
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron 🏙️
E-mail: neumann@kulturmernok.hu 📧
Telefon: +36 96335161 📞
URL: https://www.kulturmernok.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 243 850 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0235
A vállalkozó neve és címe
Név: Veolia Mélyépítő Magyarország Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11097875213
Postacím: Szabadság Út 301
Postai irányítószám: 2040
Postai város: Budaörs
E-mail: kozbeszerzesmelyepito@veolia.com 📧
Telefon: +36 202140000 📞
URL: https://www.veolia.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 429 728 586 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 8
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0267
A vállalkozó neve és címe
Név: A-Híd Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24857538244
Postacím: Karikás Frigyes Utca 20.
Postai irányítószám: 1138
E-mail: szollos.andras@hid.hu 📧
Telefon: +36 204997101 📞
Fax: +36 14652222 📠
URL: https://www.ahid.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 299 742 299 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 7
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0283
A vállalkozó neve és címe
Név: STRABAG Vízépítő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14568110443
Postacím: Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
Postai irányítószám: 1117
E-mail: 136_ekr@strabag.com 📧
Telefon: +36 303163476 📞
URL: https://www.strabag.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 222 943 209 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0299
A vállalkozó neve és címe
Név: AQUA-KANÁL Építőipari Korlátolt felelősségű társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12623141205
Postacím: Vegyészek Útja 8
Postai irányítószám: 3580
Postai város: Tiszaújváros
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
E-mail: gocze.imre@kozmuprojekt.hu 📧
Telefon: +36 303022763 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 288 398 620 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0315
A vállalkozó neve és címe
Név: Közmű-Alagút Magas- és Mélyépítő Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14683213241
Postacím: Árpád Út 57-59. 3.em. 8.a.
Postai irányítószám: 1042
E-mail: edina09.fulop@gmail.com 📧
Telefon: +36 306468762 📞

2️⃣
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 7
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 189 660 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0067
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 597 616 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0091
A szerződés/tétel teljes értéke: 195 405 596 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0163
A szerződés/tétel teljes értéke: 225 433 607 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0179
A szerződés/tétel teljes értéke: 254 186 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0251
A vállalkozó neve és címe
Név: Tender Terv Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11148081209
Postacím: Óvoda Utca 2
Postai irányítószám: 4030
Postai város: Debrecen
E-mail: nemethyrobert@tenderterv.hu 📧
Telefon: +36 304836618 📞
URL: https://www.tenderterv.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 158 014 908 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0259
A szerződés/tétel teljes értéke: 160 896 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000765352023/0291

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Bük Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15733768218
Postacím: Széchenyi Utca 44.
Postai irányítószám: 9737
Postai város: Bük
Régió: Vas 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szabó András László
E-mail: szabo.andras@buk.hu 📧
Telefon: +36 94358006 📞
Fax: +36 94558312 📠
URL: https://www.buk.hu/hu/index.html 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.buk.hu/hu/index.html 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ában foglalt rendelkezések szerint.
Forrás: OJS 2023/S 239-752052 (2023-12-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-08-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 389 552 609 HUF 💰

Eljárás
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 199 892 609 HUF 💰

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK nem teszi lehetővé nyertes AT/közös AT-k számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. III.4.5) pont...  Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetőleg a vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: AK a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján a szerződésben...  Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Szerződést megerősítő biztosítékok: AK jelen eljárás vonatkozásában szerződést megerősítő biztosítékokat (késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási...  Többet mutasson

Kiegészítő információk
További információk
BT-145: A szerződés megkötésének dátuma: 2023.11.28 BT-720: Megajánlott összeg: 199 892 609,00 HUF
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak

Változások
Egyéb kiegészítő információk
A teljesítés során elmaradó munkák rendezésére vonatkozó igény merült fel, így – a hatékony és felelős gazdálkodás elvét szem előtt tartva – a Szerződés...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
A Szerződés szerinti műszaki tartalom a jelen szerződésmódosítás 1. számú melléklete szerinti műszaki tartalom szerint módosul, a Szerződés V. pontja –...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 164-506863 (2024-08-22)