Szennyvíziszap hasznosítás a DRV részére 6 részben

Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Ajánlattevő feladata mind a 6 rész tekintetében a keletkező szennyvíziszap átvétele, elszállítása és hasznosítása. Ajánlatkérő a hasznosítási módok közül azokat fogadja el, melyek esetében a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 2. számú melléklete alapján az iszap elhelyezési szorzó mértéke 0,8 (mezőgazdasági hasznosítás (felhasználás szántóföldön, fásított területen, pl. nemesnyár ültetvényben), engedélyezett rekultiváció, komposztálás).Ajánlatkérő az égetést, mint 1-es értékű iszap elhelyezési szorzójú hasznosítási módot nem fogadja el érvényes megajánlásként.
Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszapnak a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani.
Mind a 6 rész vonatkozásában az összesített keretmennyiség: 36 996 tonna.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-07-24. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-06-16.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-06-16 Ajánlati felhívás
2023-12-08 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-01-09 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-04-16 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-07-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-10-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-01-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-06-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szennyvízzel kapcsolatos szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000785992023
Rövid leírás:
Ajánlattevő feladata mind a 6 rész tekintetében a keletkező szennyvíziszap átvétele, elszállítása és hasznosítása. Ajánlatkérő a hasznosítási módok közül azokat fogadja el, melyek esetében a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 2. számú melléklete alapján az iszap elhelyezési szorzó mértéke 0,8 (mezőgazdasági hasznosítás (felhasználás szántóföldön, fásított területen, pl. nemesnyár ültetvényben), engedélyezett rekultiváció, komposztálás).Ajánlatkérő az égetést, mint 1-es értékű iszap elhelyezési szorzójú hasznosítási módot nem fogadja el érvényes megajánlásként. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszapnak a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. Mind a 6 rész vonatkozásában az összesített keretmennyiség: 36 996 tonna.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szennyvízzel kapcsolatos szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Szennyvízzel kapcsolatos szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Zala 🏙️
Fejér 🏙️
Tolna 🏙️
Baranya 🏙️
Veszprém 🏙️
Somogy 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közüzemi szolgáltató
Ajánlatkérő neve: Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Tanácsház Utca 7
Postai irányítószám: 8600
Postai város: Siófok
Kapcsolat
Internetcím: https://www.drv.hu/ 🌏
E-mail: kozbeszerzes@univerzalbeszerzo.hu 📧
Telefon: +36 308948665 📞
Fax: +36 000000000 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000785992023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000785992023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-16 📅
Benyújtási határidő: 2023-07-24 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 118-370379
HL-S szám: 118
További információk
1. Az értékelési szempont a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlattevő feladata mind a 6 rész tekintetében a keletkező szennyvíziszap átvétele, elszállítása és hasznosítása. Ajánlatkérő a hasznosítási módok közül azokat fogadja el, melyek esetében a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 2. számú melléklete alapján az iszap elhelyezési szorzó mértéke 0,8 (mezőgazdasági hasznosítás (felhasználás szántóföldön, fásított területen, pl. nemesnyár ültetvényben), engedélyezett rekultiváció, komposztálás).Ajánlatkérő az égetést, mint 1-es értékű iszap elhelyezési szorzójú hasznosítási módot nem fogadja el érvényes megajánlásként.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszapnak a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani.
Mind a 6 rész vonatkozásában az összesített keretmennyiség: 36 996 tonna.
A rész elnevezése: Keszthelyi körzet
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége 17 550 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására.
Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani.
További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő jogosult egyoldalú nyilatkozat alapján egy alkalommal maximum 2 hónapos határozott időtartammal a Szerződést meghosszabbítani, amennyiben a megadott keretmennyiség nem merül ki. A Szerződés meghosszabbításáról a Megrendelő a Szerződés eredeti lejártának időpontja előtti 30. napig írásban értesíti Vállalkozót.
Többet mutasson
További információk:
1. Az értékelési szempont a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár.
A rész elnevezése: Gárdony, Iváncsa,Pusztaszabolcs körzet
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 9 telephely vonatkozásában összesen 7 091 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására.
További információk:
Az értékelési szempont a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár.
A rész elnevezése: Igal,Dombóvár,Kaposmérő körzet
A rész száma: 3
Rövid leírás:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 7 telephelyre összesen 2 137 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására.
A rész elnevezése: Siklós,Bóly,Villány körzet
A rész száma: 4
Rövid leírás:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 9 telephelyre összesen 4 134 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására.
A rész elnevezése: Balatonfüred,Révfülöp körzet
A rész száma: 5
Rövid leírás:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 3 telephelyre összesen 4 446 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására.
A rész elnevezése: Tab,Siófok körzet
A rész száma: 6
Rövid leírás:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 3 telepre összesen 1 638 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország_8360_Keszthely
Magyarország_2484_Gárdony
Magyarország_7200_Dombóvár
Magyarország_7754_Bóly
Magyarország_8230_Balatonfüred
Magyarország_8600_Siófok

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Öntisztázás: A 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére - beleértve azokat az eseteket, amikor a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezet kizáráshoz - az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.
Többet mutasson
Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont)
Igazolási mód:
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. § rendelkezései szerint kell igazolni.
Az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt. Amennyiben igen, úgy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján, ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
AT-k (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat:
Előzetes igazolás:
A 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK. által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során az R. 24. §-ának (1) bek., valamint a Kbt. 65. §-ának (6) és (11) bek. foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7) és (9) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Alkalmasság igazolása:
Az R. 1. §-ának (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. §-ának (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az R. IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
M1) Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a K.r. 1. §, 5. § (1) bekezdés, 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, közbeszerzés tárgya szerinti legjelentősebb szolgáltatásairól, a K.r. 22. § (1)-(2) bekezdésének megfelelő módon nyilatkozatot vagy referenciaigazolást kell csatolni.
Többet mutasson
A K.r. 22. § (1) bekezdés a)-b) pont szerinti nyilatkozatnak, illetve referenciaigazolásnak tartalmaznia kell legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését, a teljesített szolgáltatás pontos tárgyát, a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő - év, hónap, nap - megjelölésével), a mennyiségét, nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, a referenciát adó személy nevét és elérhetőségét (e-mail cím és/vagy telefonszám), valamint minden olyan adatot, mely alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható.
Többet mutasson
Amennyiben a referenciaigazolás / nyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban / nyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot.
Amennyiben egy gazdasági szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben az Ajánlatkérő csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként, amely konzorciumi tagként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket, figyelemmel a Kbt. 140. § (9) bekezdésében meghatározottakra is. A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciakent a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt. Amennyiben az alkalmasság igazolása a vizsgált időszakon túlnyúló szerződéssel történik, az alkalmasság igazolása körében csak a vizsgált időszakra eső teljesítés vehető figyelembe, ezért az igazolás során a megadott időszakra vonatkozó adatokat kell megadni.
Többet mutasson
M2) a), b), és c) Az AT-nek be kell nyújtania a K.r. 21. § (3) bek. b) pontja alapján az M2) a), b), és c) szerinti követelményeknek megfelelő szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát olyan tartalommal, hogy abból az alkalmassági követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen, azaz tartalmazza a szakember képzettségét és az alkalmassági követelményben előírt területen szerzett gyakorlati idejét (-tól-ig, év/hó). Csatolni kell továbbá a szakember képzettségét/végzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolatát.
Többet mutasson
AK hivatkozik a K.r.24. § (1) bek.-re.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban szerződésszerű teljesítéssel lezárt, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett,
- 1. rész vonatkozásában összesen legalább 3 000 tonna,
- a 2. rész vonatkozásában összesen legalább 1 200 tonna,
- a 3. rész vonatkozásában összesen legalább 400 tonna,
- a 4. rész vonatkozásában összesen legalább 700 tonna,
- az 5. rész vonatkozásában összesen legalább 750 tonna,
- a 6. rész vonatkozásában összesen legalább 300 tonna
a közbeszerzés tárgyából (szennyvíziszap HAK190805) hasznosításából származó, szerződésszerűen teljesített referenciával.
Az előírt referencia munka részenként legfeljebb 2 db szerződéssel igazolható.
Több részre történő ajánlattétel esetén a minimumkövetelmények összeadódnak, azaz ilyen esetben az összevont minimumkövetelményeknek egy önmagában megfelelő vagy több (a megajánlott részek számával azonos) összességében megfelelő referencia bemutatása szükséges.
Többet mutasson
A referencia akkor tekinthető az Eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 éven belül megvalósítottnak, ha a szerződésszerű teljesítés a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett. A bemutatandó referenciák teljesítése kapcsán felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjában foglaltakra. Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3b) bekezdését. AK felhívja a figyelmet a 321/2015. Korm. rendelet 21/A. § rendelkezésére. AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A szerződés részteljesítése alapján kiállított referenciaigazolás/referencianyilatkozat esetében teljesítés alatt a részteljesítést, a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni.
Többet mutasson
Az ajánlati felhívás feladásának időpontja tekintetében a TED-en megjelent felhívás VI.5) pontjában rögzített időpont az irányadó.
Amennyiben a referenciaigazolás/nyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referencia igazolásban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi és tárgyi adatot. AK felhívja AT-k figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó gazdasági szereplő által teljesített munkákat veszi figyelembe a bemutatott referencia kapcsán. AK felhívja a figyelmet az R. 24. §-ára.
Többet mutasson
M.2. Az AT a szerződés teljesítésére műszaki és szakmai szempontból akkor minősül alkalmasnak, ha valamennyi rész esetében rendelkezik az alábbi, a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberrel:
a) Legalább 1 fő környezetvédelmi szakmérnöki vagy környezetgazdálkodási szakmérnöki végzettséggel rendelkező szakemberrel, aki rendelkezik legalább 12 hónap szennyvíziszap kezelés területén szerzett tapasztalattal, vagy
b) Legalább 1 fő felsőfokú természettudományi vagy műszaki végzettséggel és felsőfokú környezetvédelmi képesítéssel rendelkező szakemberrel, aki rendelkezik legalább 12 hónap szennyvíziszap kezelés területén szerzett tapasztalattal, vagy
c) Legalább 1 fő felsőfokú természettudományi vagy műszaki végzettséggel és 36 hónap környezetvédelem területén szerzett gyakorlattal rendelkező szakemberrel, aki rendelkezik legalább 12 hónap szennyvíziszap kezelésterületén szerzett tapasztalattal.
Minden ajánlati részre vonatkozó előírás: Egy szakember több részben is bemutatható. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 65. § (6) bekezdés figyelembevételével, a műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
Ajánlatkérő az M2) a)-c) pontokban meghatározott végzettségekkel egyenértékű végzettségű szakembereket is elfogad. Az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége.
Ajánlatkérő az M2) a), b), c) alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott, párhuzamosan egy adott időtartam alatt, azaz azonos időben elvégzett szakmai gyakorlatot csak egyszer veszi figyelembe. Pl. amennyiben a bemutatott szakembernek van gyakorlata 2016.12-2018.04-ig, és van egy másik gyakorlata 2017.05-2019.03-ig, akkor Ajánlatkérő a 2017.05. hó és 2018.04. hó közötti hónapokat csak egyszer veszi figyelembe, azaz ebben az esetben az átfedéssel érintett részre Ajánlatkérő 12 hónap gyakorlati időt vesz figyelembe. Ajánlatkérő kifejezetten kéri, hogy Ajánlattevők az önéletrajzban a tapasztalati időtartamot év/hónaptól év/hónapig adják meg, mivel Ajánlatkérő tört hónapokat nem vesz figyelembe! Ajánlattevők legyenek figyelemmel arra, hogy az ajánlati felhívás feladását megelőző hónap lehet az utolsó egész hónap, mely az alkalmasság körében figyelembe vehető a szakmai tapasztalat körében. Ha például a felhívás feladása 2020. január 16-a, akkor az utolsó figyelembe vehető hónap 2019. decembere, azaz az eddig felmerült szakmai tapasztalat kerülhet beszámításra
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Ajánlattevő nem teljesítése, késedelmes teljesítése, illetve hibás teljesítése esetére kötbérfizetést köteles vállalni a szerződéstervezetben foglaltak szerint.
A részletes előírások a közbeszerzési dokumentumban találhatók.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
1. AK előleget nem fizet.
2. Az elszámolás a 2007.évi CXXVII. tv 58. §-a alapján határozott időre szólónak minősül. Nyertes AT a megrendelt munka sikeres és igazolt elvégzését követően, havonta utólag nyújthat be az adott hónapban elvégzett munkákról számlát Megrendelő részére.
Többet mutasson
3. Az ellenérték a Kbt. 135. § (1) és (5) bekezdése, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-re figyelemmel, átutalással kerül kifizetésre, a Ptk. 6:155. (1) bek. figyelembevételével. A nyertes AT a dokumentációban meghatározottak szerint jogosult részszámlázásra.
Többet mutasson
4. Az ajánlattétel, az elszámolás, és a kifizetés pénzneme: HUF.
A részletes fizetési és finanszírozási feltételeket a keretmegállapodás tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK a Kbt. 35. §-ának (8) bekezdésre tekintettel nem írja elő és nem is teszi lehetővé közös ajánlattétel esetén, hogy a közös AT-k a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzanak létre.
A szerződés teljesítésének feltételei:
Nyertes ajánlattevő számlát kibocsátani a teljesítésigazolás alapján jogosult havonta egyszer a teljesítésigazolás kiállítását követő 8 napon belül, az adott egyedi megrendelésre tekintettel. A nyertes ajánlattevő köteles a számlát a teljesítésigazolás keltétől számított 8 napon belül kiállítani. A számlát annak kiállításától számított 3 munkanapon belül a Vállalkozó a Megrendelő Pénzügyi - Számlakezelője (Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zrt. 6001 Kecskemét, Pf. 701.) részére küldi meg.
Többet mutasson
A számlának meg kell felelnie a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény és az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény előírásainak, valamint a vonatkozó egyéb hatályos jogszabályi előírásoknak.
Ajánlatkérő befogadja és feldolgozza a Kbt. 27/A.§ alapján a az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistát.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-07-24 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik.
További információk:
Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik.
Az elektronikus bontási eljárásra az EKR rendelet 15. § (1)-(3) bekezdéseinek, és - üzemzavar esetén - 16. §-ának rendelkezései az irányadók.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 11226002214
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Vas Katalin
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000785992023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Rövidítések: AK-ajánlatkérő AT-ajánlattevő; AV-alvállalkozó; KD-Közbeszerzési Dokumentumok; KH-Közbeszerzési Hatóság; EKR rendelet: az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet; Kbt. - a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; Ptk. - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény; R.- 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet.
Többet mutasson
2. A KD kizárólag a https://ekr.gov.hu/ felületen érhetőek el.
3.Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft végzi.
4. A közbeszerzési eljárás során az AK és az érdeklődő gazdaságiszereplők/AT-k közötti kommunikáció kizárólag az EKR-en keresztül történik.
5. AK az R. 30. § (4) bek. szerint felhívja AT-k figyelmét, hogy az alkalmasság feltételeit és igazolását a 321/2015. (X.30.) Kr. 28. § (3) bek.-hez képest szigorúbban állapítja meg.
6. IV.2.6) pontban jelölt ajánlati kötöttség minimális időtartamának megadott 1 hónap alatt 30 nap értendő.
7. AK a jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot. Ajánlatkérő Előzetes Piaci Konzultációt folytatott le: EKR000837372023
8. Az eljárásban közreműködő FAKSZ neve és lajstromszáma: Lendvai Beáta 00729
9. Az eljárás nyelve magyar, más nyelven nem nyújtható be ajánlat.
10. AK ajánlati biztosíték nyújtását nem írja elő.
11. A tárgyi közbeszerzési eljárás műszaki szakmai tartalmát a KD részét képező műszaki leírás, egyéb írásos dokumentumok összessége adja az egyes részek vonatkozásában.
12. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 81. § (4). és (5). bekezdéseire.
13. Az ajánlatban szereplő valamennyi adatot nettó forintban kell megadni.
14. Az ajánlatok benyújtása az EKR-en keresztül történik, az ajánlat más módon történő benyújtására (személyes, postai, elektronikus út, telefax) - jogszabályban rögzített esetek kivételével - nincsen lehetőség, és az így benyújtott ajánlat érvénytelen.
Többet mutasson
15. Az ajánlatban benyújtandó igazolások, dokumentumok jegyzékét a felhívást kiegészítő KD tartalmazza.
16.T vállalási nyilatkozatának minimális tartalmi követelményei:
1. Megajánlott hasznosítási mód pontos megnevezése, a szállítási és hasznosítási folyamat bemutatása, kitérve legalább a szállítás tárgyi feltételeire, esetleges átmeneti tárolásra, a hasznosítás konkrét helyszínére (ahol a hasznosítás történik). (nyilatkozatminta szerint)
Többet mutasson
2. AT nyilatkozata szállítási gyakoriság és egyidejű szállítási igények vállalásáról (nyilatkozatminta szerint)
3. Nyilatkozat az elvárt hasznosítási módnak történő megfelelésről (nyilatkozatminta szerint)
4. Nyilatkozat engedélyekről (nyilatkozatminta szerint)
5. AT-nek be kell nyújtania a 4. pontban hivatkozott nyilatkozatban megjelölt engedély(ek)et.
17. Felelősségbiztosítás: AT-nek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell az alábbi általános felelősségbiztosítással részenként, mely tartalmaz tevékenységi, szolgáltatói és környezetszennyezési felelősségbiztosítást, és melyben a környezetszennyezési felelősségbiztosítás mértéke: legalább 100 000,- Ft/kár és legalább 1 000 000-, Ft/év. AT-knek az ajánlat keretében nyilatkozniuk kell, hogy az előírt felelősségbiztosítás legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkezésükre fog állni.Amennyiben ajánlattevő kettő vagy több részre tesz ajánlatot, részenként kell rendelkeznie a jelzett értékű felelősségbiztosítással.
Többet mutasson
18. AK előírja az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet (a továbbiakban: rendelet) 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti kizáró ok alkalmazását jelen eljárásban. AT-nek/közös AT-nek ajánlatában nyilatkoznia kell a kizáró ok hatálya alá tartozás tekintetében az 5k. cikk (1) bekezdése tekintetében, részenként. Amennyiben AT/közös AT, ideértve a szerződés több mint 10 %-át kitevő alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait az AT/közös AT a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszi jelen kizáró ok hatálya alá tartozik és nem áll fenn az 5k. cikk (2) bekezdése szerinti eltérés, úgy AK az ajánlatot a Kbt. 73. § § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja. Ha a tilalom személyi hatálya az ajánlatban már ismert, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában állapítható meg, AK hiánypótlás keretében felhívja az ajánlattevőt a tilalom személyi hatálya alá eső szervezet, személy cseréjére, ennek nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont szerinti érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson
19. Jelen eljárás eredményeként AK a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján részenént egy AT-vel köti meg a keretmegállapodást, amely tartalmazza az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét.
20. AK a keretmegállapodás megkötését követően közvetlen megrendelések útján veszi igénybe a szolgáltatást a KD-ben részletezettek szerint.
21. Az értékelési szempont a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár.
22. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 74. § (2) bekezdésére.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozóan a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglaltak az irányadóak.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 118-370379 (2023-06-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szennyvíziszap hasznosítás a DRV részére 6 részben
Hivatkozási szám: EKR000785992023
Rövid leírás:
Ajánlattevő feladata mind a 6 rész tekintetében a keletkező szennyvíziszap átvétele, elszállítása és hasznosítása. Ajánlatkérő a hasznosítási módok közül azokat fogadja el, melyek esetében a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 2. számú melléklete alapján az iszap elhelyezési szorzó mértéke 0,8 (mezőgazdasági hasznosítás (felhasználás szántóföldön, fásított területen, pl. nemesnyár ültetvényben), engedélyezett rekultiváció, komposztálás).Ajánlatkérő az égetést, mint 1-es értékű iszap elhelyezési szorzójú hasznosítási módot nem fogadja el érvényes megajánlásként. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszapnak a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. Mind a 6 rész vonatkozásában az összesített keretmennyiség: 36.996 tonna.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szennyvízzel kapcsolatos szolgáltatások 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 467 293 000 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik

1️⃣
Belső azonosító: EKR000785992023/1
Cím: Keszthelyi körzet
Mennyiség: 17550 tonna
A beszerzés leírása:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége 17.550 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására. Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.
Többet mutasson
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Zala 🏙️
Időtartam: 12 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő jogosult egyoldalú nyilatkozat alapján egy alkalommal maximum 2 hónapos határozott időtartammal a Szerződést meghosszabbítani, amennyiben a megadott keretmennyiség nem merül ki. A Szerződés meghosszabbításáról a Megrendelő a Szerződés eredeti lejártának időpontja előtti 30. napig írásban értesíti Vállalkozót.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár
Ár (súlyozás): 121375800
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000785992023/2
Cím: Gárdony, Iváncsa,Pusztaszabolcs körzet
Mennyiség: 7091 tonna
A beszerzés leírása:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 9 telephely vonatkozásában összesen 7 091 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására. Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Fejér 🏙️
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 119837900
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR000785992023/3
Cím: Igal,Dombóvár,Kaposmérő körzet
A beszerzés leírása:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 7 telephelyre összesen 2 137 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására. Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Tolna 🏙️
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 39534500
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR000785992023/4
Cím: Siklós,Bóly,Villány körzet
Mennyiség: 4134 tonna
A beszerzés leírása:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 9 telephelyre összesen 4 134 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására. Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Baranya 🏙️
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 86814000
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR000785992023/5
Cím: Balatonfüred,Révfülöp körzet
Mennyiség: 4446 tonna
A beszerzés leírása:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 3 telephelyre összesen 4 446 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására. Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Veszprém 🏙️
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 70246800
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR000785992023/6
Cím: Tab,Siófok körzet
Mennyiség: 1638 tonna
A beszerzés leírása:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 3 telepre összesen 1 638 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására. Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Somogy 🏙️
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 29484000
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Uniós nyílt eljárás
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-11-15 📅
Cím: K e r e t m e g á l l a p o d á s
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000785992023 🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 121 375 800 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000785992023/3551
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Az áru vagy a szolgáltatás származási országa: Magyarország 🇭🇺
A vállalkozó neve és címe
Név: INNOWest Fővállalkozási és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10663103218
Postacím: Akacs Mihály Utca 41
Postai irányítószám: 9700
Postai város: Szombathely
Régió: Vas 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: krancz.veronika@innowest.hu 📧
Telefon: +36 303346404 📞
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 490 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000785992023/3447
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: Continus Nova Hulladékgazdálkodási és Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24766151207
Postacím: 020087/8
Postai irányítószám: 8000
Postai város: Székesfehérvár
Régió: Fejér 🏙️
E-mail: titkarsag@continusnova.hu 📧
Telefon: +36 22507419 📞
Fax: +36 22507420 📠
URL: https://www.continusnova.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 119 837 900 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000785992023/3455
A vállalkozó neve és címe
Név: OS Pelso Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12525672243
Postacím: Hamzsabégi Út 37
Postai irányítószám: 1114
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: gy.nyul2@gmail.com 📧
Telefon: +36 707011031 📞
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 124 801 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000785992023/3567
A vállalkozó neve és címe
Név: Vértes és Vidéke Kommunális Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13795854211
Postacím: Fő Utca 77/e
Postai irányítószám: 2855
Postai város: Bokod
Régió: Komárom-Esztergom 🏙️
E-mail: info@vertesesvideke.hu 📧
Telefon: +36 303740130 📞
URL: https://www.vertesesvideke.hu 🌏

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 39 534 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000785992023/3495
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás: hulladék kezelése;hulladék szállítás
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Arány (%): 70
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: hulladék kezelése;hulladék szállítás
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: EWC-H Környezetvédelmi. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 13320212243
Postacím: Temesvár Utca 20. II. em. 220.
Postai irányítószám: 1116
E-mail: ewc-h@ewc-h.hu 📧
Telefon: +36 18780501 📞
Fax: +36 18780502 📠
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR000785992023/3527
Név: Trans Injekt Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24907750214
Postacím: Csokonai Utca 38
Postai irányítószám: 8700
Postai város: Marcali
Régió: Somogy 🏙️
E-mail: office@transinjekt.hu 📧
Telefon: +36 306233378 📞
URL: https://www.transinjekt.hu 🌏

4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 814 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000785992023/3503
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: hulladék kezelése;hulladék szállítása
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: hulladék kezelése;hulladék szállítása

5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
Ajánlat azonosítója: EKR000785992023/3511
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
A vállalkozó neve és címe
Név: NHSZ Csobánc Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25005095219
Postacím: Halápi Út 33
Postai irányítószám: 8300
Postai város: Tapolca
Régió: Veszprém 🏙️
E-mail: info.csobanc@nhsz.hu 📧
Telefon: +36 87510828 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 70 246 800 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000785992023/3543
EKR000785992023/3607

6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 29 484 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000785992023/3599
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
Ajánlat azonosítója: EKR000785992023/3615

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11226002214
Postacím: Tanácsház Utca 7
Postai irányítószám: 8600
Postai város: Siófok
Régió: Somogy 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Vas Katalin
E-mail: kozbeszerzes@univerzalbeszerzo.hu 📧
Telefon: +36 308948665 📞
Fax: +36 000000000 📠
URL: https://www.drv.hu/ 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Víz

Kiegészítő információk
További információk
Ajánlattevők adatai és az ajánlatokra vonatkozó információk: 1.rész: INNOWest Kft.(9700 Szombathely, Akacs M. u. 41.) 10663103-2-18 Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:1 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:1 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):1 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 2.rész: -OS Pelso Kft.(1114 Budapest, Hamzsabégi út 37.) 12525672-2-43 -Continus Nova Kft.(8000 Székesfehérvár, Csala, Pénzverő völgy hrsz. 020087/8.) 24766151-2-07 -VÉRTES és VIDÉKE Kft.(2855 Bokod, Fő utca 77/E ) 13795854-2-11 Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:3 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:3 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 3.rész: -Trans Injekt Kft.(8700 Marcali, Csokonai utca 38.) 24907750-2-14 -EWC-H Kft.(1116 Budapest, Temesvár utca 20. II. em. 220. ajtó)13320212-2-43 A beérkezett ajánlatok száma:2 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:2 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:1 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 4.rész: -EWC-H Kft.(1116 Budapest, Temesvár utca 20. II. em. 220. ajtó)13320212-2-43 Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:1 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:1 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):1 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 5.rész: -OS Pelso Kft.(1114 Budapest, Hamzsabégi út 37.) 12525672-2-43 -NHSZ Csobánc Kft.(8300 Tapolca, Halápi utca 33.) 25005095-2-19 -VÉRTES és VIDÉKE Kft.(2855 Bokod, Fő utca 77/E ) 13795854-2-11 Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:3 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:3 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 6.rész: -OS Pelso Kft.(1114 Budapest, Hamzsabégi út 37.) 12525672-2-43 -VÉRTES és VIDÉKE Kft.(2855 Bokod, Fő utca 77/E ) 13795854-2-11 Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:2 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:2 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664533
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozóan a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglaltak az irányadóak.
Forrás: OJS 2023/S 238-749416 (2023-12-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 40 365 500 HUF 💰
Leírás
Cím: 1 - Keszthelyi körzet
2 - Gárdony, Iváncsa,Pusztaszabolcs körzet
3 - Igal,Dombóvár,Kaposmérő körzet
Mennyiség: 2137 tonna
Cím: 4 - Siklós,Bóly,Villány körzet
5 - Balatonfüred,Révfülöp körzet
6 - Tab,Siófok körzet

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-12-13 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 374 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Akacs Mihály Utca 41
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 957 000 HUF 💰
4 255 000 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: hulladék kezelése; hulladék szállítás
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: hulladék kezelése; hulladék szállítás
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Temesvár Utca 20. II. em. 220.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 255 500 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Telefon: +36 18780502 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 004 000 HUF 💰
2 520 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
A vevő profiljának címe: https://www.drv.hu/ 🌏

Kiegészítő információk
További információk
Az adott negyedévre vonatkozóan tartalmazza az V.szakasz a lehívások összegét. Ajánlattevők adatai: 1.rész: INNOWest Kft.(9700 Szombathely, Akacs M. u. 41.) 10663103-2-18 2.rész: -OS Pelso Kft.(1114 Budapest, Hamzsabégi út 37.) 12525672-2-43 -Continus Nova Kft.(8000 Székesfehérvár, Csala, Pénzverő völgy hrsz. 020087/8.) 24766151-2-07 -VÉRTES és VIDÉKE Kft.(2855 Bokod, Fő utca 77/E ) 13795854-2-11 3.rész: -Trans Injekt Kft.(8700 Marcali, Csokonai utca 38.) 24907750-2-14 -EWC-H Kft.(1116 Budapest, Temesvár utca 20. II. em. 220. ajtó)13320212-2-43 4.rész: -EWC-H Kft.(1116 Budapest, Temesvár utca 20. II. em. 220. ajtó)13320212-2-43 5.rész: -OS Pelso Kft.(1114 Budapest, Hamzsabégi út 37.) 12525672-2-43 -NHSZ Csobánc Kft.(8300 Tapolca, Halápi utca 33.) 25005095-2-19 -VÉRTES és VIDÉKE Kft.(2855 Bokod, Fő utca 77/E ) 13795854-2-11 6.rész: -OS Pelso Kft.(1114 Budapest, Hamzsabégi út 37.) 12525672-2-43 -VÉRTES és VIDÉKE Kft.(2855 Bokod, Fő utca 77/E ) 13795854-2-11
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 008-017567 (2024-01-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 90 165 148 HUF 💰
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 100
Leírás
További információk:
Ajánlatkérő jogosult egyoldalú nyilatkozat alapján egy alkalommal maximum 2 hónapos határozott időtartammal a Szerződést meghosszabbítani, amennyiben a megadott keretmennyiség nem merül ki. A Szerződés meghosszabbításáról a Megrendelő a Szerződés eredeti lejártának időpontja előtti 30. napig írásban értesíti Vállalkozót.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-01-09 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 26 972 400 HUF 💰
23 241 894 HUF 💰
7 178 370 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 15 264 060 HUF 💰
10 027 440 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Vas KAtalin

Kiegészítő információk
További információk
Az adott negyedévre vonatkozóan tartalmazza az V.szakasz a lehívások összegét. Ajánlattevők adatai: 1.rész: INNOWest Kft.(9700 Szombathely, Akacs M. u. 41.) 10663103-2-18 2.rész: -OS Pelso Kft.(1114 Budapest, Hamzsabégi út 37.) 12525672-2-43 -Continus Nova Kft.(8000 Székesfehérvár, Csala, Pénzverő völgy hrsz. 020087/8.) 24766151-2-07 -VÉRTES és VIDÉKE Kft.(2855 Bokod, Fő utca 77/E ) 13795854-2-11 3.rész: -Trans Injekt Kft.(8700 Marcali, Csokonai utca 38.) 24907750-2-14 -EWC-H Kft.(1116 Budapest, Temesvár utca 20. II. em. 220. ajtó)13320212-2-43 4.rész: -EWC-H Kft.(1116 Budapest, Temesvár utca 20. II. em. 220. ajtó)13320212-2-43 5.rész: -OS Pelso Kft.(1114 Budapest, Hamzsabégi út 37.) 12525672-2-43 -NHSZ Csobánc Kft.(8300 Tapolca, Halápi utca 33.) 25005095-2-19 -VÉRTES és VIDÉKE Kft.(2855 Bokod, Fő utca 77/E ) 13795854-2-11 6.rész: -OS Pelso Kft.(1114 Budapest, Hamzsabégi út 37.) 12525672-2-43 -VÉRTES és VIDÉKE Kft.(2855 Bokod, Fő utca 77/E ) 13795854-2-11 Ajánlatokra vonatkozó információk 6.rész Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:2 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:2 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 Ajánlatokra vonatkozó információk 5.rész Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:3 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:3 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 Ajánlatokra vonatkozó információk 4.rész Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:1 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:1 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):1 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 Ajánlatokra vonatkozó információk 3.rész Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:2 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:2 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:1 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 Ajánlatokra vonatkozó információk 2.rész Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:3 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:3 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 Ajánlatokra vonatkozó információk 1.rész Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:1 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:1 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):1 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Forrás: OJS 2024/S 077-228849 (2024-04-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 84 122 428 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-04-03 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 319 208 HUF 💰
15 785 952 HUF 💰
9 793 530 HUF 💰
20 711 250 HUF 💰
8 423 928 HUF 💰
9 088 560 HUF 💰

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Fax: +36 18828592 📠
Forrás: OJS 2024/S 136-421233 (2024-07-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 75 808 702 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-07-18 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 19 959 576 HUF 💰
15 536 508 HUF 💰
9 698 810 HUF 💰
12 030 900 HUF 💰
16 957 508 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postai város: BUdapest
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 625 400 HUF 💰

Kiegészítő információk
További információk
1.rész: Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:1 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:1 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):1 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 2.rész:Ajánlatokra vonatkozó információk Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:3 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:3 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 3.rész: Ajánlatokra vonatkozó információk Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:2 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:2 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:1 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 4.rész Ajánlatokra vonatkozó információk Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:1 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:1 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):1 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 5.rész Ajánlatokra vonatkozó információk Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:3 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:3 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 6.rész Ajánlatokra vonatkozó információk Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:2 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:2 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 1.rész BT-720 Megajánlott összeg:19 959 576,00HUF 2.rész BT-720 Megajánlott összeg:15 536 508,00HUF 3.rész BT-720 Megajánlott összeg:9 698 810,00HUF 4.rész BT-720 Megajánlott összeg:12 030 900,00HUF 5.rész BT-720Megajánlott összeg:16 957 508,00HUF 6.rész: BT-720Megajánlott összeg:1 625 400,00HUF
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 210-653520 (2024-10-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlattevő feladata mind a 6 rész tekintetében a keletkező szennyvíziszap átvétele, elszállítása és hasznosítása. Ajánlatkérő a hasznosítási módok közül azokat fogadja el, melyek esetében a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 2. számú melléklete alapján az iszap elhelyezési szorzó mértéke 0,8 (mezőgazdasági hasznosítás (felhasználás szántóföldön, fásított területen, pl. nemesnyár ültetvényben), engedélyezett rekultiváció, komposztálás).Ajánlatkérő az égetést, mint 1-es értékű iszap elhelyezési szorzójú hasznosítási módot nem fogadja el érvényes megajánlásként. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszapnak a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. Mind a 6 rész vonatkozásában az összesített keretmennyiség: 36.996 tonna.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 72 746 704 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A várható szennyvíziszap alapmennyisége 17.550 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására. Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.
Többet mutasson
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 9 telephely vonatkozásában összesen 7 091 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására. Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.
Többet mutasson
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 7 telephelyre összesen 2 137 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására. Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.
Többet mutasson
A várható szennyvíziszap alapmennyisége a 3
telephelyre összesen 4 446 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására. Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.
telepre összesen 1 638 tonna. Ajánlatkérő a keretmegállapodásban nem vállal kötelezettséget a várható mennyiség lehívására. Ajánlattevőnek a csatolt táblázatban leírt várható mennyiségű iszap kijelölt telephelyeken történő átvétele, felrakodása, eljuttatása a hasznosítás helyszínére, mérlegelése és hasznosítása a feladat részét képezi, a hulladék hasznosítás helyszínére történő eljuttatását az ajánlattevőnek kell megszervezni. Ajánlattevőnek a várható mennyiségű iszap a kijelölt átadási pontokról a gépkocsira történő továbbítása a feladat részét képezi, amelynek műszaki feltételeit az ajánlattevőnek kell megvalósítani. További részletek a Műszaki Leírásban és a csatolt mennyiségi adatok táblázatban.

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-10-10 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 22 387 092 HUF 💰
18 123 560 HUF 💰
6 817 620 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postai irányítószám: 1061
Postai város: 13320212243
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 390 880 HUF 💰
7 887 992 HUF 💰
3 139 560 HUF 💰

Kiegészítő információk
További információk
Előzetes vitarendezést kérelmezők száma: 0 1.rész: Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:1 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:1 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):1 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 2.rész:Ajánlatokra vonatkozó információk Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:3 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:3 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 3.rész: Ajánlatokra vonatkozó információk Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:2 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:2 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:1 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 4.rész Ajánlatokra vonatkozó információk Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:1 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:1 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):1 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 5.rész Ajánlatokra vonatkozó információk Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:3 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:3 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 6.rész Ajánlatokra vonatkozó információk Beérkezett részvételi jelentkezések száma:0 A beérkezett ajánlatok száma:2 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma:2 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:1 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma:0 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint):2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai:0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma:0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma:0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma:0 1.rész BT-720 Megajánlott összeg:19 959 576,00HUF 2.rész BT-720 Megajánlott összeg:15 536 508,00HUF 3.rész BT-720 Megajánlott összeg:9 698 810,00HUF 4.rész BT-720 Megajánlott összeg:12 030 900,00HUF 5.rész BT-720Megajánlott összeg:16 957 508,00HUF 6.rész: BT-720Megajánlott összeg:1 625 400,00HUF
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Forrás: OJS 2025/S 012-035503 (2025-01-15)