Szlovák templom tetőfelújítás

Országos Szlovák Önkormányzat

Az Országos Szlovák Önkormányzat Budapest, VII. ker. Rákóczi út 57 szám alatt, az egykori szlovák ajkú evangélikus gyülekezet műemlék templomépületben az OSZÖ kulturális központja kialakításának beruházás előkészítő munkájaként, az elbontott életveszélyes tetőszerkezet helyére új tetőszerkezet és tetőfedés készítése az Örökségvédelmi Hatóság által jóváhagyott kivitelezési tervdokumentáció alapján.
A közbeszerzés tervezett mennyisége: A tetőszerkezet befoglaló méretei: 23,6 m x 35,3 m, jellemző szélesség az egyes keretállások támaszainál: 13,2 - 14,6 m, a keretállások jellemző távolsága: t= 3,8 m. Az elkészítendő tetőfedés felülete: 996,5 m2.
A munkaterület pozíciója, jellemzői: Az ingatlan Budapesten, a VIII. kerületben, az Erkel Színház közvetlen szomszédságában helyezkedik el. Az eredetileg szabadon álló templom épület jelenleg társasházakkal körülépített udvaron található, mely így csak a társasházak három kapubejáróján keresztül rendelkezik közvetlen közúti kapcsolattal, a Rákóczi, Luther és Kiss József utcákra. Helyrajzi száma 34637/0/A/107. A templom és a templom körüli udvar teljes területe 2314 m2 a felújítással érintett épület a környező utcák felől teljes mértékben takartan helyezkedik el. A templom országosan védett műemlék, közvetlen környezete műemléki környezetként szintén védelemmel lehatárolt.
A jelenlegi kivitelezési feladat: A templom épület új tetőszerkezetének, tetőfedésének és kapcsolódó szerkezeteinek megvalósítása annak érdekében, hogy a teljes épületet érintő felújítási munkák megkezdéséig se álljanak csapadék elleni védelem nélkül az épületszerkezetek.
A tetőszerkezet és tetőfedés a kivitelezési dokumentáció alapján, az eredeti geometriával és keresztmetszeti méretekkel kerül visszaépítésre, fa szerkezettel, természetes palafedéssel, bádogszerkezetekkel, új villámvédelemmel a dokumentáció tervfejezeteiben kidolgozott és részletezett műszaki tartalommal.
A kivitelezési feladat a Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály által jóváhagyott, a Megrendelő képviselői által elfogadott kivitelezési tervdokumentációnak megfelelő kivitelezési tevékenység maradéktalan elvégzése az alábbi, a kivitelező jogszabályokban rögzített feladatai szerint.
Az építési tevékenységgel kapcsolatosan a kivitelező felelős:
- az építőipari kivitelezési tevékenység jogszerű megkezdéséért és folytatásáért,
az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésekor az építtetőtől az építési munkaterület átvételéért [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend.]
- kivitelezői jogosultságának meglétéért [1997. évi LXXVIII. tv. 40. §]
- a 4/2002. (II. 20.) SZCSM-EüM együttes rendeletben meghatározott feltételek fennállása esetén az építési munkahely szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal munkavédelmi felügyelőségéhez történő előzetes bejelentésért [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 12. §]
- az építési napló vezetéséért [1997. évi LXXVIII. tv. 40. § 191/2009. (IX. 15.) Korm. rend.]
- az építési munkaterületen keletkezett építési-bontási hulladék mennyiségének és fajtájának folyamatos vezetéséért az építési naplóban [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend.]
- annak ellenőrzéséért, hogy az építésügyi hatósági engedélyek rendelkezésre állnak-e [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 12. §]
- jogerős és végrehajtható örökségvédelmi engedélyben és a hozzá tartozó jóváhagyott tervekben, az ezek alapján készült kivitelezési tervekben előírtak betartásáért és betartatásáért [1997. évi LXXVIII. tv. 40. §]
- az építési munkaterület őrzésének biztosításáért [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 12. § (2)]
- az építmény környezetéből az építőipari kivitelezési tevékenység során keletkezett építési hulladék elszállításáért, a környezet és a terep felszínének az eredeti, illetve az engedélyezett állapotában történő átadásáért, a környezetben okozott károk megszüntetéséért ([1997. évi LXXVIII. tv. 43. §]
- az építési munkák befejeztével az építési területről való levonulás végrehajtásáért [191/2009. (IX. 15.) Korm. rend. 12. §]

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-11-30. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-10-24.

Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-10-24 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2023-10-24)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Országos Szlovák Önkormányzat
Nemzeti nyilvántartási szám: 18073915143
Postacím: Fadrusz Utca 11/A.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1114
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Szabó Zoltán
Telefon: +36 14669463 📞
E-mail: oszo@slovaci.hu 📧
Fax: +36 14669463 📠
Régió: Budapest 🏙️
URL: http://www.slovaci.hu 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001406182023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001406182023/reszletek 🌏

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szlovák templom tetőfelújítás EKR001406182023
Termékek/szolgáltatások: Tetőfedés 📦
Rövid leírás:
“Az Országos Szlovák Önkormányzat Budapest, VII. ker. Rákóczi út 57 szám alatt, az egykori szlovák ajkú evangélikus gyülekezet műemlék templomépületben az...”    Többet mutasson

1️⃣
További termékek/szolgáltatások: Tetőfedés 📦
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1081_Budapest_Rákóczi_út_57
A beszerzés leírása:
“Az Országos Szlovák Önkormányzat Budapest, VII. ker. Rákóczi út 57 szám alatt, az egykori szlovák ajkú evangélikus gyülekezet műemlék templomépületben az...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“2. A teljesítésben részt vevő az ajánlati felhívás III.1.3) M.2) pontjára megjelölt szakember többlet szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)”    Többet mutasson
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név):
“3. A kötelező 36 hónapon felül vállalt többletjótállás időtartama (hónap, minimum 12 hónap, maximum 60 hónap)”
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 70
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Leírás
Időtartam: 6
További információk:
“A II.2.7) pontban rögzített határidő akként értelmezendő, hogy nyertes ajánlattevőnek 180 nap alatt kell a munkát elvégeznie, ezt követően a hiba- és...”    Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Ajánlatkérő által előírt kizáró okok: - Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“A Korm. rendelet 1. § (1) alapján az ajánlattevő (Ajtevő) a Kbt. Második Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatában a közbeszerzési...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek

“Alkalmatlan a szerződés teljesítésére az ajánlattevő, a közös ajánlattevők, amennyiben: P.1.) a III.1.2) pont szerinti nyilatkozat tartalma alapján a...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“A Korm. rendelet 1. § (1) alapján az ajánlattevő (Ajtevő) a Kbt. Második Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatában a közbeszerzési...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“M.1) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 évben (60 hónap) befejezett...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A Ptk. 6:186. § (1) bekezdés alapján Eladó kötbért köteles fizetni. A szerződésben foglalt feladatok késedelmes teljesítése esetén nyertes ajánlattevő...”    Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-11-30 12:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-11-30 14:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok benyújtására és felbontására a Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó.”

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk

“1.AT és alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet csatolja: - aláírási címpéldány, vagy aláírás minta, külföldi illetőségű AT az ennek megfeleltethető...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 208-652566 (2023-10-24)