Tamási gyógyfürdő helyreállítás terv.és kivit. II

Tamási Város Önkormányzata

Tamási gyógyfürdő tűzkár utáni helyreállítás és rekonstrukció tervezés és kivitelezés.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a műszaki leírás - ha a szerződés tárgya indokolja és/vagy
jogszabály így rendelkezik - hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre,
személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra. Az ilyen hivatkozás csak kivételesen fordulhat elő, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása. Ilyenkor minden esetben az ilyen megnevezés esetén a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell alatta, azaz az adott típussal egyenértékű teljesítést/ajánlatot is elfogad az ajánlatkérő, ez
esetben azonban az ajánlattevőnek ajánlatában műszaki dokumentációval alátámasztva be kell mutatnia az eltérést és az
egyenértékűség fennállását. A műszaki dokumentációban megadott paraméterek tekintetében Ajánlatkérő egyenértékűnek fogadja el azokat a megajánlásokat is, amelyek a megjelölt funkcionális paraméterek tekintetében azonos, vagy jobb tulajdonságokkal
rendelkeznek. Ha az ajánlattevő az ajánlatadás során nem tér el esetlegesen megjelölt ezen gyártmányoktól, típusoktól akkor erről kell benyújtani (nemleges tartalmú) nyilatkozatot. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46.§ (4) bekezdése értelmében nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat, amely megfelel valamely európai szabványt, európai műszaki engedélyt, közös műszaki előírásokat, nemzetközi szabványokat vagy valamely európai szabványügyi szervezet által létrehozott egyéb műszaki ajánlásokat átültető nemzeti szabványnak, ha ezek a leírások az ajánlatkérő által megállapított teljesítményre, illetve funkcionális követelményekre vonatkoznak. Az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel köteles bizonyítani, hogy a
szabványnak megfelelő termék, szolgáltatás vagy építési beruházás megfelel az ajánlatkérő által meghatározott teljesítmény-, illetve funkcionális követelményeknek. Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki
szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 28. §-a szerint az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés tételei tekintetében egyeztetést folytathatnak, amely során a beépítésre kerülő egyes tételeket véglegesíthetik. A felek az egyeztetésen csak az ajánlattevő által az ajánlatában megjelölt
építőanyagokkal, termékekkel műszakilag egyenértékű vagy magasabb minőségű helyettesítő termékben egyezhetnek meg.
Amennyiben a felek ennek megfelelően helyettesítő termék beépítéséről állapodnak meg, a szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ának szabályait megfelelően
kell alkalmazni.
Kivitelezéssel érintett meglévő fürdőépület helyiségeinek alapterülete:
alagsor: 1 521 m2
földszint: 2 158 m2
I. emelet: 700 m2 + tetőterasz: 816,52 m2
II. emelet: 76 m2
Mindösszesen: 4 455 m2 + tetőterasz: 816,52 m2
Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a kivitelezési munka engedélyköteles.
(részletesen a dokumentációban)

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-07-18. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-06-01.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-06-01 Ajánlati felhívás
2023-07-13 További információk
2023-07-19 További információk
2023-08-03 További információk
2023-08-16 További információk
2023-08-30 További információk
2023-09-08 További információk
2023-09-22 További információk
2023-10-06 További információk
2024-04-22 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-06-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Magasépítési munka
Hivatkozási szám: EKR000501532023
Rövid leírás:
Tamási gyógyfürdő tűzkár utáni helyreállítás és rekonstrukció tervezés és kivitelezés. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a műszaki leírás - ha a szerződés tárgya indokolja és/vagy jogszabály így rendelkezik - hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra. Az ilyen hivatkozás csak kivételesen fordulhat elő, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása. Ilyenkor minden esetben az ilyen megnevezés esetén a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell alatta, azaz az adott típussal egyenértékű teljesítést/ajánlatot is elfogad az ajánlatkérő, ez esetben azonban az ajánlattevőnek ajánlatában műszaki dokumentációval alátámasztva be kell mutatnia az eltérést és az egyenértékűség fennállását. A műszaki dokumentációban megadott paraméterek tekintetében Ajánlatkérő egyenértékűnek fogadja el azokat a megajánlásokat is, amelyek a megjelölt funkcionális paraméterek tekintetében azonos, vagy jobb tulajdonságokkal rendelkeznek. Ha az ajánlattevő az ajánlatadás során nem tér el esetlegesen megjelölt ezen gyártmányoktól, típusoktól akkor erről kell benyújtani (nemleges tartalmú) nyilatkozatot. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46.§ (4) bekezdése értelmében nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat, amely megfelel valamely európai szabványt, európai műszaki engedélyt, közös műszaki előírásokat, nemzetközi szabványokat vagy valamely európai szabványügyi szervezet által létrehozott egyéb műszaki ajánlásokat átültető nemzeti szabványnak, ha ezek a leírások az ajánlatkérő által megállapított teljesítményre, illetve funkcionális követelményekre vonatkoznak. Az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel köteles bizonyítani, hogy a szabványnak megfelelő termék, szolgáltatás vagy építési beruházás megfelel az ajánlatkérő által meghatározott teljesítmény-, illetve funkcionális követelményeknek. Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 28. §-a szerint az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés tételei tekintetében egyeztetést folytathatnak, amely során a beépítésre kerülő egyes tételeket véglegesíthetik. A felek az egyeztetésen csak az ajánlattevő által az ajánlatában megjelölt építőanyagokkal, termékekkel műszakilag egyenértékű vagy magasabb minőségű helyettesítő termékben egyezhetnek meg. Amennyiben a felek ennek megfelelően helyettesítő termék beépítéséről állapodnak meg, a szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ának szabályait megfelelően kell alkalmazni. Kivitelezéssel érintett meglévő fürdőépület helyiségeinek alapterülete: alagsor: 1 521 m2 földszint: 2 158 m2 I. emelet: 700 m2 + tetőterasz: 816,52 m2 II. emelet: 76 m2 Mindösszesen: 4 455 m2 + tetőterasz: 816,52 m2 Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a kivitelezési munka engedélyköteles. (részletesen a dokumentációban)
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Magasépítési munka 📦
További CPV-kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Tolna 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Tamási Város Önkormányzata
Postacím: Szabadság Utca 46-48.
Postai irányítószám: 7090
Postai város: Tamási
Kapcsolat
Internetcím: http://www.tamasi.hu 🌏
E-mail: polgarmester@tamasi.hu 📧
Telefon: +36 74570800 📞
Fax: +36 74570800 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000501532023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000501532023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-01 📅
Benyújtási határidő: 2023-07-18 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 107-336513
HL-S szám: 107
További információk
A II. 2.7.) pont szerinti időtartam részletezése: Ajánlatkérő a 455 nap alatt nem munkanapot, hanem naptári napot ért. Tervezési feladatok és részletes árazott tervezői költségbecslés készítése: a szerződés hatálybalépésétől számított 90 naptári nap. A gyógyfürdő tűzkárral érintett részére és a rekonstrukciós munkákra (a továbbiakban: Helyreállítás) a teljesítési határidő a munkaterület átadásától számított 365 naptári nap. A próbaüzem ideje minimum 90 naptári nap a 365 naptári napon felül. Amennyiben jogszabályi, vagy hatósági előírás alapján a próbaüzem 90 naptári napnál hosszabb időtartam, abban az esetben felek a szerződést nem módosítják, a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontját alkalmazzák. Ebben az esetben a próbaüzem időtartama a munkaterület átadásától számított 365 naptári nap után kezdődik és addig tart, míg a jogszabály / hatóság által előírt időtartam le nem telik. A II.2.5. pont részletezése: Ár kritérium alatt Ajánlatkérő az alábbiakat érti: Nettó vállalkozói díj (HUF, tartalékkeret nélkül, tervezési díjjal együtt) Többlettapasztalat: A teljesítésbe bevonásra kerülő, az M/4. / M/2. alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember jogosultság megszerzéséhez /meglétéhez szükséges gyakorlaton felüli alkkövben előírttal azonos tárgyú többlet szakmai gyakorlata (többlettapasztalata) - előny a magasabb hónapban és egész számban megadva (minimum 0 hónap, maximum 36hónap) Ajánlatkérő rögzíti, hogy elfogadja a jogosultsággal rendelkező szakember azon többlet szakmai gyakorlatát is, mely a jogosultság megszerzése előtti, de a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlaton felüli tapasztalat. Fentiek alapján az M/4. / M/2. alkalmassági követelményre bemutatott szakember(ek) többlettapasztalata esetén az alábbiak vehetők figyelembe: - amennyiben a szakember jogosultsággal nem rendelkezik az ajánlat benyújtásakor, abban az esetben a jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettséggel rendelkező szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges minimum gyakorlaton felüli többlet szakmai gyakorlata (tapasztalata), vagy - amennyiben a szakember jogosultsággal rendelkezik az ajánlat benyújtásakor, abban az esetben bemutatható a szakember jogosultság megszerzése előtti, de a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimum gyakorlaton felüli tapasztalat, vagy a jogosultság megszerzése utáni többlettapasztalat is. Többletjótállás értékelési szempont: a többletjótállás értékelési szempont csak a kivitelezési munkára értendő. A tervekre vonatkozó jótállási időszakot nem érinti. Részletek a KD-ban. Nyertes ajánlattevő(k) számára gazdálkodó szervezet létrehozása nem követelmény és nem megengedett. Ajánlatkérő időszakos üzleti társulások közös ajánlattételét is elfogadja. Közös ajánlattétel esetén a közös Ajánlattevőknek megállapodást kell kötniük egymással, melyben szabályozzák a közös Ajánlattevők egymás közötti és az Ajánlatkérővel való kapcsolatát. Az ajánlatban utalni kell a közös ajánlati szándékra, s meg kell nevezni a közös ajánlattevőket, illetve a közös ajánlattevők vezető tagját, annak címét, egyéb elérhetőségét. Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, mely tartalmazza legalább az alábbiakat: - a közös Ajánlattevők neve, székhelye, (adott esetben a konzorcium neve, címe), - a közbeszerzési eljárás tárgya, - a közös ajánlattevők nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a közbeszerzési eljárásban közös ajánlattevőként részt kívánnak venni, - a közös Ajánlattevők képviseletére jogosult szervezet, valamint az(ok) a természetes személy(ek), aki(k) a közös Ajánlattevők nevében joghatályos nyilatkozatot tehet(nek), illetve a közös Ajánlattevők nevében aláírásra jogosult(ak), kivéve az eljárás eredményeként megkötött szerződés aláírását, - a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatása, feladatmegosztás, - a közös Ajánlattevők tagjainak a szerződéses árból való részesedése mértéke, számlázási rend, - a közös Ajánlattevők egyetemleges teljesítési kötelezettségvállalása, egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésére amennyiben, mint nyertes Ajánlattevő kiválasztásra kerülnek. Az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. Biztosítások: A) Kivitelezés: AT kötelezettségvállaló nyilatkozatot köteles csatolni ajánlatához, amely szerint nyertessége esetén: a szerződés hatálybalépését követően, legkésőbb a munkaterület átadásig rendelkezik jelen szerződés tárgyát képező építési beruházásra, annak teljes időtartamára legalább 500 000 000,- Ft/év és káreseményenként legalább 250 000 000,- Ft összegű, All Risk típusú - teljeskörű, kizárások nélküli kivitelezői összkockázatú (CAR) építés- és szerelésbiztosítással. (részletek a szerződéstervezetben). A hivatkozott felelősségbiztosításnak az alvállalkozókra is szükséges kiterjednie (záradék). B) Tervezés: A 322-es Kr.11.§alapján a tervezési és mérnöki szolgáltatás (kiviteli tervek készítése) esetén az AT köteles -legkésőbb a szerződés hatálybalépését követő 5. munkanapig - tervezői szakmai felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását jelen közbeszerzés tárgyára együttesen kiterjeszteni nyertessége esetén: min.50 000 000,-Ft/év és min.25 000 000,- Ft/káresemény összegű a szerződés tárgya szerinti tevékenységre. A felelősségbiztosítást legalább az utolsó számlájához tartozó Teljesítésigazolás kiállításának időpontjától számított kettő (2) évig vállalja fenntartani. A Teljesítésigazolás kiállításának időpontjától számított kettő (2) évig terjedő időtartamra a Megrendelő elfogad olyan egyenértékű biztosítást, záradékot stb., ami a teljesítésből fakadó Megrendelői követelésekre fedezetet nyújt.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tamási gyógyfürdő tűzkár utáni helyreállítás és rekonstrukció tervezés és kivitelezés.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a műszaki leírás - ha a szerződés tárgya indokolja és/vagy
jogszabály így rendelkezik - hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre,
Többet mutasson
személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra. Az ilyen hivatkozás csak kivételesen fordulhat elő, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása. Ilyenkor minden esetben az ilyen megnevezés esetén a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell alatta, azaz az adott típussal egyenértékű teljesítést/ajánlatot is elfogad az ajánlatkérő, ez
Többet mutasson
esetben azonban az ajánlattevőnek ajánlatában műszaki dokumentációval alátámasztva be kell mutatnia az eltérést és az
egyenértékűség fennállását. A műszaki dokumentációban megadott paraméterek tekintetében Ajánlatkérő egyenértékűnek fogadja el azokat a megajánlásokat is, amelyek a megjelölt funkcionális paraméterek tekintetében azonos, vagy jobb tulajdonságokkal
rendelkeznek. Ha az ajánlattevő az ajánlatadás során nem tér el esetlegesen megjelölt ezen gyártmányoktól, típusoktól akkor erről kell benyújtani (nemleges tartalmú) nyilatkozatot. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46.§ (4) bekezdése értelmében nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat, amely megfelel valamely európai szabványt, európai műszaki engedélyt, közös műszaki előírásokat, nemzetközi szabványokat vagy valamely európai szabványügyi szervezet által létrehozott egyéb műszaki ajánlásokat átültető nemzeti szabványnak, ha ezek a leírások az ajánlatkérő által megállapított teljesítményre, illetve funkcionális követelményekre vonatkoznak. Az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel köteles bizonyítani, hogy a
Többet mutasson
szabványnak megfelelő termék, szolgáltatás vagy építési beruházás megfelel az ajánlatkérő által meghatározott teljesítmény-, illetve funkcionális követelményeknek. Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki
Többet mutasson
szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 28. §-a szerint az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés tételei tekintetében egyeztetést folytathatnak, amely során a beépítésre kerülő egyes tételeket véglegesíthetik. A felek az egyeztetésen csak az ajánlattevő által az ajánlatában megjelölt
Többet mutasson
építőanyagokkal, termékekkel műszakilag egyenértékű vagy magasabb minőségű helyettesítő termékben egyezhetnek meg.
Amennyiben a felek ennek megfelelően helyettesítő termék beépítéséről állapodnak meg, a szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ának szabályait megfelelően
kell alkalmazni.
Kivitelezéssel érintett meglévő fürdőépület helyiségeinek alapterülete:
alagsor: 1 521 m2
földszint: 2 158 m2
I. emelet: 700 m2 + tetőterasz: 816,52 m2
II. emelet: 76 m2
Mindösszesen: 4 455 m2 + tetőterasz: 816,52 m2
Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a kivitelezési munka engedélyköteles.
(részletesen a dokumentációban)
Tervezési feladat: Jóváhagyási tervek alapján engedélyezési és kiviteli tervek készítése. Az alábbi munkanemekre:
Tervezési feladat: Jóváhagyási tervek alapján a teljes épületre vonatkozó kiviteli tervek készítése a gyógyászati részleghez a súlyfürdő medence vízjogi engedélyezési, valamint a felvonó létesítési engedélyezési terveinek elkészítése.
Elvárás, hogy a Tervező a tervezés során vegye figyelembe a gazdaságosan működtethető és fenntartható alkalmazások, anyagok használatát. Energiatakarékos, környezetbarát módon, fenntarthatóan működtethető épület létrehozása. Cél a kornak megfelelő, modern technológiákon alapuló, élhető, fenntartható létesítmény létrehozása.
Többet mutasson
A hatályos jogszabályok, előírásoknak, építési szabályoknak, szabványoknak és MÉK és MMK ajánlásaiban meghatározottaknak is feleljen meg a tervdokumentáció, valamint a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről előírásainak.
Többet mutasson
Engedély köteles tervezési feladatok
- Felvonó létesítése meglévő cseréje magasépítési engedélyezés nélkül
- vízjogi létesítési engedélyezési terv a súlyfürdő kialakítására.
Kiviteli terv dokumentáció készítendő a tervezési programban szereplő minden feladatra.
A tervezési feladat ellátása során a helyi és az országos településrendezési és építési követelményeket be kell tartani, így például Tamási Város helyi építési szabályzatát is. Tervező feladatát a 191/2009.Kr., a 312/2012.Kr., a 2015. évi CXLIII. tv -ben foglaltaknak, valamint a 322/2015.Kr., a 219/2004. Kr., a 275/2013.Kr. előírásainak megfelelően köteles ellátni. A terveknek a vonatkozó műszaki szabványokban foglaltaknak, és a MÉK Útmutató az építészeti-műszaki dokumentáció tartalmi és formai követelményeiről és az MMK - Építési engedélyezési és építési műszaki kivitelezési tervdokumentációk tartalmi és forma követelményei című szabályzatában foglaltaknak kell megfelelni.
Többet mutasson
A részletes műszaki leírást az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Kivitelezés: (a részletes mennyiségeket a műszaki dokumentáció tartalmazza)
- Fürdő épület helyreállítása:
o 462 m2 Lindab állokorcos fém lemezfedés tekercs alapanyagból
o 462 m2 Dörken Delta Trela alátét elválasztó réteg
o 462 m2 Gyalulatlan fenyő deszkázat 2,5cm vtg. zárt illesztéssel láng és
o gombamentesítéssel ellátva
o 462 m2 1 RTG páraáteresztő alátét fólia Dörken Delta-Vent N
o 462 m2 Isover Quattro hőszigetelő filc elhelyezése
o 462 m2 SBS modifikálású öntapadós elasztomer párazáró lemez Firnnforest Thermo Wood s hőkezelt rétegelt filmbevonatos építő lemez belső felületen
o 3957 m2 fehér diszperziós falfestés 2 Rtg-ben 15% javítással gletteléssel
o 610 m2 homlokzati csőállvány építése
o gépészeti bontások:
o víz-csatorna helyreállítás:
o fűtés helyreállítás:
felületképzés: Korróziógátló alapozás cső és regisztercső felületén 106m,
o szellőzés helyreállítás:
o villamos helyreállítás:
- Gyógyászat átépítése a fürdőépületben
o 85m2 10cm vtg tégla falazat bontása
o 202m2 belső vakolat készítése válaszfalon 1,5cm vtg. -ig.
o 8db új 105 X 210 cm-es belső ajtó beépítése 10cm-es válaszfalba
o 1db új 90 x 210 cm-es belső ajtó beépítése válaszfalba
o 1db új 105 x 210-es belső fém ajtó beépítése
o 197 m2 Kazettás álmennyezet bontása
o 197m2 Új kazettás álmennyezet építése
59 m2Súlyfürdő medencefalának, valamint kényszerlábmosó burkolása Agrob Buchtal
o mozaiklappal Fresh Desert Sand mix színben 2,5 x 2,5cm-es mozaiklappal.
o 408 m2 padlóburkolat bontása majd új padlóburkolat készítése
o gyógyászat - gépészeti bontás: Vízellátás berendezési tárgyak leszerelése 9db, Csővezetékek bontása, horganyzott vagy fekete acélcsövek 20m, Csővezetékek bontása, Padlófűtési cső bontása 159,9m2
o gyógyászat víz-csatorna átalakítás: Ivóvíz vezeték, Térhálósított polietilén cső (PE-Xa) szerelése 95m, PE polietilén lefolyócső szerelése 71m, PVC lefolyóvezeték szerelése 10m, Mosdó vagy mosómedence berendezés elhelyezése és bekötése 2db, WC csésze elhelyezése és bekötése 1db, Piperetárgyak elhelyezése 3db
Többet mutasson
o gyógyászat - szellőzés átalakítás: Kör keresztmetszetű légcsatorna és idomaik szerelése 1 egys, Négyszög keresztmetszetű mennyezeti befúvók, vagy elszívók felszerelése 8db
o gyógyászat - fűtés átalakítás: Száraztengelyű keringtető és szállító szivattyúk elhelyezése és bekötése, inline kivitelű, energiatakarékos 1db, Hőszivattyúk elhelyezése 1db, Fűtési, HMV, HHV vezetékek szigetelése 285m, Fűtési vezeték, Horganyzott szénacélcső szerelése 255m, Padlófűtés, Térelhálósított polietilén cső (PE-RT) szerelése 159,9m2, Hűtési és fűtési vezeték, Rozsdamentes acélcső szerelése 130m, Lemezes hőcserélő elhelyezése és bekötése fűtési rendszerbe, fali vagy álló tartószerkezettel 1db, Fűtés-, klíma-, hűtéstechnika nedvestengelyű nagyhatásfokú szabályozott szivattyú 3db, Klímakonvektorok, kazettás, 2 csöves rendszerű 10db, Párátlanító berendezés telepítése, kompakt kivitelben 1db
Többet mutasson
o gyógyászat - villamos
- Fürdőépület felújítása
o 1507 m2 kerámia padlóburkolatok bontása majd új kerámia padlóburkolat készítése
o 1980 m2 falburkolat bontása majd új falburkolatok készítése (benne van a gyógyászati falburkolat is)
o 1915 m2 Aljzat kiegyenlítés készítése
o 76 fm Lépcső homloklap cseréje
o 216 fm padlóba dilatációs profil elhelyezése az alatta lévő esztrich beton elvágásával
o 542 m2 Új kent padlószigetelés készítése 542 m2
o 610 m2 Új kent falszigetelés készítése a vizesblokkokban
o 326 fm medence folyókák újraburkolása
o 1850 m2 tető faszerkezetének csiszolása, és lazúrozása
o 534 m2 medence padlóburkolatok bontása
o 384 m2 medence falburkolatok bontása
o 534 m2 Új medenceburkolat készítése Agrob Buchtal medenceburkolatból
o 384 m2 Új medence falburkolatok építése Agrob Buchtal burkolatból
o 570 m2 Tetőterasz lejtéskorrekció készítése hőszigetelésből
o 570 m2 Tetőterasz vízszigetelésének bontása majd új PVC vízszigetelés készítése
o 128 m2 Kazettás álmennyezetből álmennyezeti lapok cseréje
o 3db egyedi méretű gúla alakú felülvilágító cseréje
o 1db recepció pult cseréje
o 180db öltözőszekrény cseréje
o F31 és F26 helyiségekben mosdótartó pult cseréje
o 12 db Öltözőfülke cseréje
o 12 db Wc fülke cseréje
o 1db Büfé pult cseréje
o 1 db Büfé szekrénysor cseréje
o 66 m2 emeleti virágvályú szigetelése
o építési törmelék tárolására konténerek
o 15db Csőgallérok Újra szigetelése
o gépészet - automatika-fűtés vezérlés
o villamos - energetikai korszerűsítés
Medence hidegburkolási munka összesen: 918 m2
(Részletek a KD-ban.)
Időtartam: 455 nap
További információk:
A II. 2.7.) pont szerinti időtartam részletezése:
Ajánlatkérő a 455 nap alatt nem munkanapot, hanem naptári napot ért.
Tervezési feladatok és részletes árazott tervezői költségbecslés készítése: a szerződés hatálybalépésétől számított 90 naptári nap.
A gyógyfürdő tűzkárral érintett részére és a rekonstrukciós munkákra (a továbbiakban: Helyreállítás) a teljesítési határidő a munkaterület átadásától számított 365 naptári nap. A próbaüzem ideje minimum 90 naptári nap a 365 naptári napon felül. Amennyiben jogszabályi, vagy hatósági előírás alapján a próbaüzem 90 naptári napnál hosszabb időtartam, abban az esetben felek a szerződést nem módosítják, a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontját alkalmazzák. Ebben az esetben a próbaüzem időtartama a munkaterület átadásától számított 365 naptári nap után kezdődik és addig tart, míg a jogszabály / hatóság által előírt időtartam le nem telik.
Többet mutasson
A II.2.5. pont részletezése:
Ár kritérium alatt Ajánlatkérő az alábbiakat érti: Nettó vállalkozói díj (HUF, tartalékkeret nélkül, tervezési díjjal együtt)
Többlettapasztalat:
A teljesítésbe bevonásra kerülő, az M/4. / M/2. alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember jogosultság megszerzéséhez /meglétéhez szükséges gyakorlaton felüli alkkövben előírttal azonos tárgyú többlet szakmai gyakorlata (többlettapasztalata) - előny a magasabb hónapban és egész számban megadva (minimum 0 hónap, maximum 36hónap)
Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy elfogadja a jogosultsággal rendelkező szakember azon többlet szakmai gyakorlatát is, mely a jogosultság megszerzése előtti, de a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlaton felüli tapasztalat.
Fentiek alapján az M/4. / M/2. alkalmassági követelményre bemutatott szakember(ek) többlettapasztalata esetén az alábbiak vehetők figyelembe:
- amennyiben a szakember jogosultsággal nem rendelkezik az ajánlat benyújtásakor, abban az esetben a jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettséggel rendelkező szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges minimum gyakorlaton felüli többlet szakmai gyakorlata (tapasztalata), vagy
Többet mutasson
- amennyiben a szakember jogosultsággal rendelkezik az ajánlat benyújtásakor, abban az esetben bemutatható a szakember jogosultság megszerzése előtti, de a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimum gyakorlaton felüli tapasztalat, vagy a jogosultság megszerzése utáni többlettapasztalat is.
Többet mutasson
Többletjótállás értékelési szempont: a többletjótállás értékelési szempont csak a kivitelezési munkára értendő. A tervekre vonatkozó jótállási időszakot nem érinti.
Részletek a KD-ban.
Nyertes ajánlattevő(k) számára gazdálkodó szervezet létrehozása nem követelmény és nem megengedett.
Ajánlatkérő időszakos üzleti társulások közös ajánlattételét is elfogadja.
Közös ajánlattétel esetén a közös Ajánlattevőknek megállapodást kell kötniük egymással, melyben szabályozzák a közös Ajánlattevők egymás közötti és az Ajánlatkérővel való kapcsolatát.
Az ajánlatban utalni kell a közös ajánlati szándékra, s meg kell nevezni a közös ajánlattevőket, illetve a közös ajánlattevők vezető tagját, annak címét, egyéb elérhetőségét.
Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, mely tartalmazza legalább az alábbiakat:
- a közös Ajánlattevők neve, székhelye, (adott esetben a konzorcium neve, címe),
- a közbeszerzési eljárás tárgya,
- a közös ajánlattevők nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a közbeszerzési eljárásban közös ajánlattevőként részt kívánnak venni,
- a közös Ajánlattevők képviseletére jogosult szervezet, valamint az(ok) a természetes személy(ek), aki(k) a közös Ajánlattevők nevében joghatályos nyilatkozatot tehet(nek), illetve a közös Ajánlattevők nevében aláírásra jogosult(ak), kivéve az eljárás eredményeként megkötött szerződés aláírását,
Többet mutasson
- a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatása, feladatmegosztás,
- a közös Ajánlattevők tagjainak a szerződéses árból való részesedése mértéke, számlázási rend,
- a közös Ajánlattevők egyetemleges teljesítési kötelezettségvállalása, egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésére amennyiben, mint nyertes Ajánlattevő kiválasztásra kerülnek.
Az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Biztosítások:
A) Kivitelezés: AT kötelezettségvállaló nyilatkozatot köteles csatolni ajánlatához, amely szerint nyertessége esetén: a szerződés hatálybalépését követően, legkésőbb a munkaterület átadásig rendelkezik jelen szerződés tárgyát képező építési beruházásra, annak teljes időtartamára legalább 500 000 000,- Ft/év és káreseményenként legalább 250 000 000,- Ft összegű, All Risk típusú - teljeskörű, kizárások nélküli kivitelezői összkockázatú (CAR) építés- és szerelésbiztosítással. (részletek a szerződéstervezetben). A hivatkozott felelősségbiztosításnak az alvállalkozókra is szükséges kiterjednie (záradék).
Többet mutasson
B) Tervezés: A 322-es Kr.11.§alapján a tervezési és mérnöki szolgáltatás (kiviteli tervek készítése) esetén az AT köteles -legkésőbb a szerződés hatálybalépését követő 5. munkanapig - tervezői szakmai felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását jelen közbeszerzés tárgyára együttesen kiterjeszteni nyertessége esetén: min.50 000 000,-Ft/év és min.25 000 000,- Ft/káresemény összegű a szerződés tárgya szerinti tevékenységre. A felelősségbiztosítást legalább az utolsó számlájához tartozó Teljesítésigazolás kiállításának időpontjától számított kettő (2) évig vállalja fenntartani. A Teljesítésigazolás kiállításának időpontjától számított kettő (2) évig terjedő időtartamra a Megrendelő elfogad olyan egyenértékű biztosítást, záradékot stb., ami a teljesítésből fakadó Megrendelői követelésekre fedezetet nyújt.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_7090_Tamási_Hársfa_utca_3_1875/15

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
1.) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
2.) Az ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, akivel szemben az 1.) pontban meghatározott kizáró okok az eljárás során következnek be.
B) Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság:
SZ/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem szerepel a 266/2013. Korm. rendelet. 31. §-a szerinti szakmagyakorlási tevékenységet végzők jegyzékében, illetve a nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal.
Többet mutasson
SZ/2. Alkalmatlan az AT, ha az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők (Ajánlattevő, alvállalkozók) nem szerepelnek az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében. A nem Magyarországon (Mo.) letelepedett építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplőknek a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában kell szerepelnie, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal kell rendelkeznie. Mo-on letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az Ajánlatkérő ellenőrzi, nem Mo-on letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mell. felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani.
Többet mutasson
Igazolási módok: A feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák az alábbiak szerint:
A)
Előzetes igazolás:
Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával igazolja előzetesen az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 67. § (1)-(2) bek.-ei és a 321/2015. Korm. rendelet 2-4. §-ai és 6-7. §-ai alapján.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók esetében a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívásra benyújtandó igazolások:
Ajánlattevő a 321/2015. Korm. rendelet 8-16. §-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges nyilatkozat nyújtandó be változásbejegyzési eljárás hiányában).
Öntisztázás a Kbt. 64. § alapján lehetséges. Folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás esetén AT ajánlatában csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást és az erről szóló nyilatkozatot (nemlegesség esetén is nyilatkozatot szükséges benyújtani erről, elektronikus űrlap formájában). AK felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (7) bekre.
Többet mutasson
B.) SZ/1. és SZ/2
Előzetes igazolás: Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).
Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bek. alapján ellenőrzi az alk. feltétel teljesülését. Az elektronikus nyilvántartásban történő ellenőrizhetőség hiányában Ajánlattevő csatolja az igazolást.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A) Előzetes igazolás: Ajánlattevő̋ ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű̋ nyilatkozatát benyújtani a részletes információk megadása nélkül. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).(Kbt. 67. § (1) bekezdés, 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés)
Többet mutasson
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások:Azon Ajánlattevők, akiket Ajánlatkérő az igazolások benyújtására szólít fel, az alábbi módon kötelesek alátámasztani az alkalmassági követelménynek való megfelelést, figyelemmel a Kbt. 69. § (4), valamint (6) bekezdéseire is.
Többet mutasson
P/1. A 321/2015. (X. 23.) Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja szerint az előző̋ három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó közbeszerzés tárgyából közfürdő építése és/vagy felújítása származó ¬általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, szóló nyilatkozattal, attól függően, hogy az Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő a nem teljes üzleti évet egy évnek tekinti.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 23.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése szerint, ha Ajánlattevő a P/1. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételrőlszóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett Ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett, az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdésére.
321/2015. (X. 23.) Korm. rendelet 19. § (5) bek.: Ha az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni. A később létrejött gazdasági szereplők vonatkozásában az ajánlatkérő nem határoz meg a minden ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező tekintetében irányadótól eltérő árbevételi követelményt.
Többet mutasson
Építési beruházás közbeszerzése esetén, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, 19. § (1) bekezdés előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum elérhetőségének pontos megjelölését is köteles elfogadni az ajánlatkérő a 19.§ (1) bekezdésben meghatározott dokumentumok benyújtása helyett. (321/2015. (X. 23.) Korm. rendelet 19. § (10) bek. alapján a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a jelen bekezdés szerinti megfelelést igazoló dokumentum elérési helyét a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban feltünteti.)
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (5)-(8) bekre.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó a közbeszerzés tárgyából - ( közfürdő építése és/vagy felújítása) - származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el a nettó 800 000 000,-HUF -ot.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
A) Előzetes igazolás
M/1.-M/4. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónap legjelentősebb, a beszerzés tárgya (kiviteli tervezés) szerinti
szolgáltatásainak ismertetését az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal:
- a teljesítés kezdő és befejezési időpontja (év, hónap, nap),
- a szerződést kötő másik fél (név, cím, referenciát igazoló személy és elérhetősége (e-mail cím, vagy telefonszám)),
- a referencia tárgya (az alkalmasság megítéléséhez szükséges részletezettséggel),
- a szolgáltatás mennyisége,
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, a 321/2015. Korm. rendelet 21. § (3) bek. a) pont, a 22. § és 24. § alapján.
M/2. Ajánlattevő nyújtsa be azoknak a szakembereknek (szervezeteknek)
- ajánlattevő általi megnevezését és a jogosultságra vonatkozó nyilvántartási számát,
- a jogosultság fennállásának igazolását egyszerű másolati példányban, amennyiben a Magyar Építész Kamara (http://mek.hu/) vagy a Magyar Mérnöki Kamara (http://mmk.hu/) elektronikus névjegyzékében a név és/vagy nyilvántartási szám alapján Ajánlatkérő nem tudja ellenőrizni az M/2. alkalmassági feltétel teljesülését, és,
Többet mutasson
- a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére áll, továbbá,
- kizárólag az előírt jogosultság fennállásának hiányában a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát és
--- szakmai tapasztalata saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését.
(321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pont.)
M/3. Ajánlattevő csatolja a 321-es Kr. 21. § (2) bek. a) pontja alapján a felhívás feladásának napját megelőző 60 hónapban teljesített (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 96 hónapon belül megkezdett legjelentősebb építési beruházásainak ismertetése a szerződést kötő másik fél által adott igazolással, mely tartalmazza legalább a következő adatokat:
Többet mutasson
a) a szerződést kötő másik fél (megrendelő) neve, címe, valamint a referenciát adó személy neve és telefonszáma vagy e-mail címe,
b) a referenciamunka rövid ismertetése (a szerződés tárgya, az alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelően részletezett tartalommal),
c) a kezdés és a teljesítés befejezésének (a sikeres műszaki átadás-átvétel megtörténtének) időpontja év, hó, nap részletezettséggel,
d) a teljesítés helye,
e) az építési beruházás mennyiségét,
f) nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M/4. AT a Kr. 21. § (2) bek. b) pontja alapján mutassa be azokat a szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. AT köteles csatolni az alábbiakban részletezett dokumentumokat:
- nyilatkozat bemutatott szakemberről,
- a szakember szakmai tapasztalatát és végzettségét ismertető saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza (szakmai tapasztalat idejét év, hónap megjelöléssel kell tartalmaznia);
- végzettséget (képzettséget) igazoló dokumentumok egyszerű másolata (kizárólag az előírt jogosultság fennállásának hiányában);
- a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat, mely tartalmazza, hogy a szerződés teljesítésében személyesen vesz részt.
A közös AT-ként történő teljesítés esetén, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra, vagy szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referencia igazolás vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás vagy szolgáltatás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. (321-es Kr. 22. § (5) bek.)
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban teljesített az alábbi követelményeknek megfelelő pozitív (a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt) referenciával/referenciákkal:
Többet mutasson
- Legalább 3000 m2 alapterületű közfürdő építésének és / vagy felújításának kiviteli tervezése, mely tartalmazott legalább 1 darab a közfürdő medencegépészetével összefüggő vízgépészeti kiviteli tervezési feladatot. Maximum 1 db szerződéssel igazolható.
Többet mutasson
Ajánlatkérő referenciaként elfogadja a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolg.-okat [321/2015. Korm. rendelet 21. § (3a) bek. a) pont]. Ajánlatkérő referenciaként elfogadja az olyan teljesítést is, amelynek keretében a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg [321/2015. Korm. rendelet 21/A. §].
Többet mutasson
Közfürdő: A közfürdők létesítéséről és működéséről szóló 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet
(2) E rendelet alkalmazásában közfürdő:
a) az a zárt területen épített, épületen belül, illetve kívül elhelyezett nyilvános fürdési lehetőség (medence, kád, zuhany), ahol a
szolgáltatások szabályozott feltételek mellett vehetők igénybe;
b) *
c) a gyógyászati szolgáltatásokat nyújtó fürdő, ha:
ca) a külön jogszabály * szerint a gyógyfürdő megnevezés használatára jogosult, és
cb) egészségügyi szolgáltatást is nyújt;
d) az az egyidejűleg, több személy által használt mesterséges fürdő, ahol a fürdés céljára medence, gőzkamra vagy szauna szolgál.
M/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához a 266/2013. Korm. rendelet szerinti alábbi jogosultsággal rendelkező szakemberrel
Legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. mell.II. - Építészeti műszaki tervezés rész 2 . sorában
meghatározott, vagy a korábbi vonatkozó jogszabályok alapján azzal egyenértékű „É” jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező tervezővel.
M/3. Alkalmatlan az AT, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladásának napját megelőző 60 hónapban teljesített (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 96 hónapon belül megkezdett alábbi referenciákkal: legalább nettó 2000 m2 alapterületű közfürdő épületen végzett építési és/vagy felújítási munka, mely tartalmazott legalább
Többet mutasson
- 1 darab a közfürdő medencegépészetével összefüggő vízgépészeti építési és/vagy felújítási munkát és
- tartalmazott legalább 300 m2 medence hidegburkolási munkát.
(Maximum 1 (egy) darab szerződéssel igazolható.)
1. Közfürdő: A közfürdők létesítéséről és működéséről szóló 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet
2. Építési tevékenység (Étv. szerint): építmény, építményrész, épületegyüttes megépítése, átalakítása, bővítése, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, karbantartása, javítása, lebontása, elmozdítása érdekében végzett építési-szerelési vagy bontási munka végzése.
Többet mutasson
3. Medence: zárt területen épített, épületen belül, illetve kívül elhelyezett nyilvános fürdési lehetőséget biztosító építmény.
4. Épület: jellemzően emberi tartózkodás céljára szolgáló építmény, amely szerkezeteivel részben vagy egészben teret, helyiséget vagy ezek együttesét zárja körül meghatározott rendeltetés vagy rendeltetésével összefüggő tevékenység, avagy rendszeres munkavégzés, illetve tárolás céljából.
Többet mutasson
M/4. Alkalmatlan az AT (közös ajánlattevő), amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő a 266/2013. (VII.11.) Korm. r.szerinti „MV-É” kategóriájú felelős műszaki vezetői jogosultsággal vagy azzal egyenértékű jogosultsággal (vagy a hatályos átsorolás előtti, azzal egyenértékű) jogosultsággal) rendelkező szakemberrel vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettséggel (okleveles építészmérnök, okleveles építőmérnök, építészmérnök, építőmérnök) és gyakorlattal (okleveles építészmérnök, okleveles építőmérnök képesítés esetén min. 3 éves szakmai gyakorlattal, vagy építészmérnök, építőmérnök képesítés esetén min. 5 éves szakmai gyakorlattal) rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
AK az M/4. pontban rögzített előírás esetén elfogadja a jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettséggel és gyakorlattal rendelkező szakember bemutatását, továbbá ezen képzettséggel és végzettséggel egyenértékű képzettséggel rendelkező szakember bemutatását is.
Többet mutasson
A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(9) és (11) bek.-eire, további a 69. § (11a) bekezdésére. Irányadó: [321/2015. Korm. rendelet 21/A. §].
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
Tervezési fejezet: késedelmi kötbér: nettó tervezési díj 0,5 %-a/nap, max. 20 %-a, hibás teljesítési kötbér a nettó tervezési díj 20 %-a, meghiúsulási kötbér: a teljes, nettó, tartalékkeret nélkül számított ajánlati ár, azaz a nettó, tartalékkeret nélkül számított teljes vállalkozói díj 10% -a.
Többet mutasson
Teljesítési biztosíték: a nettó tervezési díj 5 %-a.
Jótállás: az utolsó részfeladatra vonatkozó Teljesítésigazolás kiállításától számított 24 hónap. Részletek a szerz.tervezetben. Ajánlatkérő tartalékkeretet a tervezési feladatokra nem biztosít.
Építési fejezet: késedelmi kötbér: nettó, tartalékkeret és áfa nélkül számított kivitelezési díj 0,5%-a/nap, max.15 %. Meghiúsulási kötbér: a teljes (kivéve az I. Fejezetben (tervezés) rögzített vállalkozói díj) , tartalékkeret és Áfa nélkül számított ajánlati ár, azaz a nettó, tartalékkeret nélkül számított teljes vállalkozói díj 15 %-a. Teljesítési biztosíték: nettó, tartalékkeret nélkül számított vállalkozási díj (kivitelezés díja) 5%-a. Jótállási biztosíték: Áfa nélkül számított vállalkozói díj 5%-a. Tartalékkeret: nettó vállalkozói díj 5 %-a.
Többet mutasson
Jótállás: 24 hónap.
2. Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei:
A) Tervezési feladat: 2 db számla: 1. részszámla 80 %-os készültség, végszámla 100 %-os készültség , a tervezési feladatra előleg nem biztosított.
B) Kivitelezés: 1 db előlegszámla (5%), 8 db részszámla és a végszámla nyújtható be - adott esetben a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben foglaltaknak, vagy a pályázatra vonatkozó releváns jogszabályban foglaltaknak, a pályázatnak, továbbá a mindenkori hatályos jogszabályoknak és adott esetben a támogatási szerződésnek/okiratnak megfelelően - a következő ütemezés szerint: Valamennyi részszámla a megelőző részszámlához képest minimum plusz 10 %-os készültségi fok elérésekor nyújtható be, a vállalkozói díj minimum 10%-áról. Részszámlák maximum 80 %-os készültségi fok eléréséig nyújthatók be. A végszámla a vállalkozói díj minimum 20 %-áról nyújtható be. Előleg: tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított nettó kivitelezési díj ellenszolgáltatásának 5 %-a. Az előleg az első részszámlából került elszámolásra.
Többet mutasson
Közös rendelkezések:
Az ellenszolgáltatás teljesítése az igazolt teljesítés után kiállított számla alapján történik a számla kézhezvételétől 30 napon belül , a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-ben, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bek.-ben foglaltak szerint.Ajánlattétel, szerződés, kifizetések pénzneme: HUF. A kifizetésre irányadó jogszabályok: Áht, Ávr, Áfa tv., Kbt. 322/2015. (X.30.) Kr. Támogatás intenzitása: a mindenkori TO/TSZ szerinti.
Többet mutasson
További információk:KD és szerztervezet.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-07-18 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 15:00
Hely: EKR rendszer.
További információk:
Irányadó Kbt. 68. §.
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény (M/2) tekintetében bemutatott tervező szakember alkkövben előírttal azonos tárgyú többlettapasztalata (minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 1
Minőségi kritérium (név): A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény (M/4) tekintetében bemutatott szakember alkkövben előírttal azonos tárgyú többlettapasztalata (minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Többletjótállás vállalása (min. 0, max 36 hó) kizárólag a kivitelezésre vonatkozóan
Ár (súlyozás): 7

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15733438217
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Porga Ferenc
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000501532023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
AK az ajánlatok bírálatát a Kbt. 67. §, a 69. § és a 81. § (4) és (5) bekezdése rendelkezéseinek együttes alkalmazásával folytatja le. Ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) ajánlatában nyilatkoznia kell:
-a Kbt. 66. § (2) bek.-ben foglaltakra (űrlap),
- a Kbt. 65. § (7) bek. szerint (nemleges tartalommal is)(űrlap),
- a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontja szerint (nemleges tartalommal is)(űrlap),
- folyamatban lévő vált.bejegyzésre (nemleges is csatolandó)(űrlap) AT-nek ajánlatában csatolnia szükséges
- az ESPD-t (kitöltve),
- a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot (űrlap)
- nyilatkozat ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről (nyilatkozatminta)
AK a nyertes AT-(k)nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.
AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattételről szóló megállapodást az ajánlathoz csatolni kell, a vezető AT megjelölésével [Kbt. 35. §(6) bek.], a feladatmegosztás és az ellenszolgáltatás megosztásának feltüntetésével, nyilatkozattal, hogy a tagok egyetemleges felelősséget vállalnak a szerződés teljesítéséért. Közös ajánlattétel esetén az AT-k képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös AT-k megjelölését.
Többet mutasson
AK tájékoztatja az AT-ket, hogy az alkalmassági feltételeket a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbiakban: III.1.1)-III.1.3) pontok.
Ajánlati kötöttség 2 hónap=60 nap.
Az AF-ben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közb. dok.-mok előírásai, valamint a Kbt., illetve a vonatkozó magyar jogszabályok előírásai szerint kell eljárni.
Az órában meghatározott időpontok a magyarországi pontos idő szerint értendők.
Az értékelési részszempontokra vonatkozó főbb információk: - adható pontsz.: 0-100; AK törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti, - alk. módszerek: ár szempontnál ford. arányosítás, minőségi szempontoknál egyenes arányosítás.
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Horváth Helena Zsuzsanna (OO461)
A gazdasági szereplők vonatkozásában csatolni kell azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) cégaláírási nyilatkozatát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány) vagy a 2006. évi V. törvény 9. §-a szerinti, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját, aki(k) az ajánlatot, illetve annak részét képező nyilatkozatokat aláírták.Többváltozatú ajánlat nem tehető.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti ki, amelynek összegszerűen meghatározott értéke: 1 000 000,- Ft. Az ajánlati biztosítékkal kapcsolatos részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlatkérő számlaszáma: 11746029-15733438-06530000, IBAN: HU79 1174 6029 1573 3438 0653 0000, Bank: OTP Bank Nyrt., a befizetés igazolásának módja Kbt. 54. § (2) szerint.
Többet mutasson
Az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek!
Többet mutasson
Ajánlatban csatolni kell a nem magyar nyelvű dokumentum magyar fordítását. AK a nem magyar nyelven benyújtott dok AT általi fordítását is elfogadja.
Az üzleti titokra irányadó a Kbt. 44. §.
Az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplő esetén AK egy alkalommal rendel el hiánypótlást.
Az eljárás során az ajánlatkérő a kommunikációt az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet által meghatározott informatikai rendszerben folytatja.
Ajánlattevő az árazott költségvetést a .pdf formátum mellett, szerkeszthető (.xls) formában is köteles az ajánlatában csatolni. Feltételes közbeszerzés: Megrendelő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, stb.) nyújtott be / fog benyújtani - függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére . Ebben az esetben a Kbt. 135.§ (12) bekezdése alapján a szerződés akkor lép hatályba, amennyiben a fedezet biztosítására irányuló támogatási igény elfogadásra kerül az erre illetékes szerv vagy hatóság részéről (azaz a hatósági okirat/szerződés hatályba lép) és erről a Megrendelő a Vállalkozót hitelt érdemlően értesítette. Amennyiben a fedezet biztosítására irányuló igény (pályázat, projektjavaslat, stb)igényeltnél kisebb összegben történő elfogadására kerül sor az erre illetékes szerv vagy hatóság részéről, a Megrendelő fenntartja a jogot arra vonatkozóan, hogy a szerződést -saját vagy egyéb forrás biztosításával - hatályba léptesse. A Megrendelő kijelenti, hogy a saját vagy egyéb forrás biztosításával történő hatályba léptetés joga nem jelent erre irányuló kötelezettséget, annak kikényszerítésére a Vállalkozó nem jogosult. A szerződés hatálybalépésére legfeljebb egy év áll rendelkezésre, ezt követően a felek szankciómentesen szabadulnak a kötelemből.
Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás kizárólag a Gyógyfürdő tűzkárral érintett épületének (egy épület, egy hrsz-en) helyreállítására és korszerűsítésére irányul. A Strandfürdő korszerűsítése külön közbeszerzési eljárásban kerül kiírásra.
Többet mutasson
Az Ajánlatkérő a Kbt. 61. § (4) bekezdésére figyelemmel megvizsgálta, hogy jelen közbeszerzés tárgya, jellege és a szerződéshez kapcsolódó további körülmények lehetővé teszik-e a részekre történő ajánlattétel biztosítását. A beruházással érintett terület egy egység. Részajánlattétel esetén az egyes kivitelezők felvonulási költsége növelné a beruházás összköltségét. A kivitelezők egymás zavarása, akadályoztatása nélkül nem lennének képesek a kivitelezési munkálatokat elvégezni. A vizsgálat eredményeképpen megállapításra került, hogy a részajánlattétel nem lehetséges, mert a nyertes ajánlattevő által ellátandó feladatok volumene, komplexitása, egymással való szerves kapcsolata, továbbá a technológiai rendszerek összetettsége, illetve ezek több szinten történő kapcsolódása, a feladatok egymásra épülése, valamint az előírt szoros megvalósítási határidők miatt - figyelembe véve az Ajánlatkérő gazdasági, műszaki és minőségi elvárásait -, a részajánlattétel lehetővé tétele ésszerűtlen döntés. A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata során Ajánlatkérő megállapította, hogy a feladat egy munkaterülethez és egy épülethez kapcsolódik, melynek részekre bontása nem lehetséges, szakmailag és gazdaságilag ésszerűtlen lenne, jelentős többletköltséget jelentene, mind műszaki, mind garanciális szempontok miatt. AK álláspontja tehát, hogy a beruházás jellegéből, komplexitásából adódóan jelen esetben részajánlattételi lehetőség nem biztosítható, a teljesítés nem osztható, az egy építési beruházásnak számít.
Többet mutasson
Folytatás VI.4.3.)

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. §
Többlettapasztalat (tervező): Az értékelési részszempontban az ajánlatkérő a Kbt. 76.§ (3) bekezdés b) pont valamint a 322/2015 (X.30.) Korm. rendelet 9.§ (2) pontja alapján az ajánlattevő személyi állományának szakmai tapasztalatát fogja értékelni. Ajánlattevőnek a szakmai ajánlat részeként csatolni szükséges az adott értékelési részszempontra bemutatott szakember részletes szakmai önéletrajzát (a közbeszerzési dokumentumban kiadott minta szerinti minimális tartalommal).
Többet mutasson
Többlettapasztalt (FMV):Az értékelési részszempontban az ajánlatkérő a Kbt. 76.§ (3) bekezdés b) pont alapján az ajánlattevő személyi állományának szakmai tapasztalatát fogja értékelni. Ajánlattevőnek csatolni szükséges az adott értékelési részszempontra bemutatott szakember részletes szakmai önéletrajzát (a közbeszerzési dokumentumban kiadott minta szerinti minimális tartalommal).
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a kommunikáció - a Kbt. 41/C. § (1) bekezdésében meghatározott kivételektől eltekintve- az EKR rendszeren keresztül történik. Az EKR működésével, használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.
Többet mutasson
Az AK előírja a PDF, valamint az árazott költségvetések esetén XLS fájlformátum alkalmazását. A PDF fájlformátum tekintetében, csak olyan forma alkalmazható és használható, amely mindenki számára, ingyenesen elérhető Adobe Acrobat Reader DC programmal megnyitható és olvasható. A PDF és XLS fájlformátumú dokumentumok esetében titkosítás nem alkalmazható. A titkosított dokumentumok esetében az AK él a hiánypótlás lehetőségével.
Többet mutasson
Helyszíni bejárás: Ajánlatkérő helyszíni bejárást tart 2023. június 16. (péntek) napján, 10:00 órakor. Találkozási pont: Tamási Gyógyfürdő főbejárat. A helyszíni bejáráson felmerült kérdéseket a Tisztelt Gazdasági Szereplők a helyszíni bejártást követően az EKR rendszeren keresztül - szerkeszthető formátumban is- kiegészítő tájékoztatás kérés keretében szíveskedjenk benyújtani a kiegészítő tájékoztatás kérés Kbt-ben rögzített szabályainak megfelelően. Ajánlatkérő a helyszíni bejárásról készített jegyzőkönyvet a helyszíni bejárás napjától számított 3 munkanapon belül megküldi az EKR rendszeren keresztül valamennyi Gazdasági Szereplő részére.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 107-336513 (2023-06-01)
További információk (2023-07-13)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-13 📅
Benyújtási határidő: 2023-07-25 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 136-434546
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 107-336513
HL-S szám: 136
További információk
Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy módosította a felhívás mennyiségi részét, valamint módosított költségvetéseket, valamint egy darab álmennyezetre vonatkozó .pdf dokumentumot töltött fel és kezdeményezte az ajánlattételi határidő meghosszabbítását. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az álmennyezet építés a felhívás mennyiségi részéből és a közbeszerzési dokumentumokból az ajánlattevők részére már az eljárás megindítása óta tudott volt. Ajánlatkérő a feltett kiegészítő tájékoztatás kérések alapján pontosított az álmennyezet építés mennyiségein. Az álmennyezet építés nem új munkanem az eljárásban.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 136-434546 (2023-07-13)
További információk (2023-07-19)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-19 📅
Benyújtási határidő: 2023-08-17 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 140-446609
HL-S szám: 140
További információk
A módosítás jogszabályi alapja: A Kbt.52. § (4) bek. a) pontja, mivel az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást, annak ellenére, hogy azt a gazdasági szereplő határidőben kérte, nem tudja az előírt határidőben teljesíteni.
Forrás: OJS 2023/S 140-446609 (2023-07-19)
További információk (2023-08-03)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-08-03 📅
Benyújtási határidő: 2023-08-21 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 151-481393
HL-S szám: 151
További információk
Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy javított költségvetéseket tett közzé, melyeket az eredeti közbeszerzési dokumentációval egyező helyre is feltöltött, valamint kezdeményezte az ajánlattételi határidő meghosszabbítását. A dokumentációban egyéb módosítás nem történt.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 151-481393 (2023-08-03)
További információk (2023-08-16)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-08-16 📅
Benyújtási határidő: 2023-09-04 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 159-504653
HL-S szám: 159
További információk
Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy egy darab módosított (nem szerkeszthető cellák javítása) költségvetést, valamint egy ponttal kiegészített, egységes szerkezetű szerződéstervezetet töltött fel és kezdeményezte az ajánlattételi határidő meghosszabbítását.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 159-504653 (2023-08-16)
További információk (2023-08-30)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-08-30 📅
Benyújtási határidő: 2023-09-14 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 169-530940
HL-S szám: 169
Forrás: OJS 2023/S 169-530940 (2023-08-30)
További információk (2023-09-08)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-09-08 📅
Benyújtási határidő: 2023-09-28 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 176-552633
HL-S szám: 176
Forrás: OJS 2023/S 176-552633 (2023-09-08)
További információk (2023-09-22)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-09-22 📅
Benyújtási határidő: 2023-10-10 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 186-581680
HL-S szám: 186
További információk
Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (3) bek. alapján meghosszabbítja.
Forrás: OJS 2023/S 186-581680 (2023-09-22)
További információk (2023-10-06)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-06 📅
Benyújtási határidő: 2023-11-15 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 196-613909
HL-S szám: 196
Forrás: OJS 2023/S 196-613909 (2023-10-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Tamási gyógyfürdő helyreállítás terv.és kivit. II.
Hivatkozási szám: EKR000501532023
Rövid leírás:
Tamási gyógyfürdő tűzkár utáni helyreállítás és rekonstrukció tervezés és kivitelezés. Tervezési feladat: Jóváhagyási tervek alapján a teljes épületre vonatkozó kiviteli tervek készítése a gyógyászati részleghez a súlyfürdő medence vízjogi engedélyezési, valamint a felvonó létesítési engedélyezési terveinek elkészítése. Engedély köteles tervezési feladatok - Felvonó létesítése meglévő cseréje magasépítési engedélyezés nélkül - vízjogi létesítési engedélyezési terv a súlyfürdő kialakítására. Kiviteli terv dokumentáció készítendő a tervezési programban szereplő minden feladatra. A tervezési feladat ellátása során a helyi és az országos településrendezési és építési követelményeket be kell tartani, így például Tamási Város helyi építési szabályzatát is. Tervező feladatát a 191/2009.Kr., a 312/2012.Kr., a 2015. évi CXLIII. tv -ben foglaltaknak, valamint a 322/2015.Kr., a 219/2004. Kr., a 275/2013.Kr. előírásainak megfelelően köteles ellátni. A terveknek a vonatkozó műszaki szabványokban foglaltaknak, és a MÉK Útmutató az építészeti-műszaki dokumentáció tartalmi és formai követelményeiről és az MMK - Építési engedélyezési és építési műszaki kivitelezési tervdokumentációk tartalmi és forma követelményei című szabályzatábanfoglaltaknak kell megfelelni Kivitelezés: - Fürdő épület helyreállítása: o 462 m2 Lindab állokorcos fém lemezfedés tekercs alapanyagból o 462 m2 Dörken Delta Trela alátét elválasztó réteg o 462 m2 Gyalulatlan fenyő deszkázat 2,5cm vtg. zárt illesztéssel láng és o gombamentesítéssel ellátva o 462 m2 1 RTG páraáteresztő alátét fólia Dörken Delta-Vent N o 462 m2 Isover Quattro hőszigetelő filc elhelyezése o 462 m2 SBS modifikálású öntapadós elasztomer párazáró lemez Firnnforest Thermo Wood s hőkezelt rétegelt filmbevonatos építő lemez belső felületen o 3957 m2 fehér diszperziós falfestés 2 Rtg-ben 15% javítással gletteléssel o 610 m2 homlokzati csőállvány építése o gépészeti bontások: o víz-csatorna helyreállítás: o fűtés helyreállítás: felületképzés: Korróziógátló alapozás cső és regisztercső felületén 106m, o szellőzés helyreállítás: o villamos helyreállítás: - Gyógyászat átépítése a fürdőépületben o 85m2 10cm vtg tégla falazat bontása o 202m2 belső vakolat készítése válaszfalon 1,5cm vtg. -ig. o 8db új 105 X 210 cm-es belső ajtó beépítése 10cm-es válaszfalba o 1db új 90 x 210 cm-es belső ajtó beépítése válaszfalba o 1db új 105 x 210-es belső fém ajtó beépítése o 197 m2 Kazettás álmennyezet bontása o 197m2 Új kazettás álmennyezet építése 59 m2Súlyfürdő medencefalának, valamint kényszerlábmosó burkolása Agrob Buchtal o mozaiklappal Fresh Desert Sand mix színben 2,5 x 2,5cm-es mozaiklappal. o 408 m2 padlóburkolat bontása majd új padlóburkolat készítése o gyógyászat – gépészeti bontás: Vízellátás berendezési tárgyak leszerelése 9db, Csővezetékek bontása, horganyzott vagy fekete acélcsövek 20m, Csővezetékek bontása, Padlófűtési cső bontása 159,9m2 o gyógyászat víz-csatorna átalakítás: Ivóvíz vezeték, Térhálósított polietilén cső (PE-Xa) szerelése 95m, PE polietilén lefolyócső szerelése 71m, PVC lefolyóvezeték szerelése 10m, Mosdó vagy mosómedence berendezés elhelyezése és bekötése 2db, WC csésze elhelyezése és bekötése 1db, Piperetárgyak elhelyezése 3db o gyógyászat – szellőzés átalakítás: Kör keresztmetszetű légcsatorna és idomaik szerelése 1 egys, Négyszög keresztmetszetű mennyezeti befúvók, vagy elszívók felszerelése 8db o gyógyászat – fűtés átalakítás: Száraztengelyű keringtető és szállító szivattyúk elhelyezése és bekötése, inline kivitelű, energiatakarékos 1db, Hőszivattyúk elhelyezése 1db, Fűtési, HMV, HHV vezetékek szigetelése 285m, Fűtési vezeték, Horganyzott szénacélcső szerelése 255m, Padlófűtés, Térelhálósított polietilén cső (PE-RT) szerelése 159,9m2, Hűtési és fűtési vezeték, Rozsdamentes acélcső szerelése 130m, Lemezes hőcserélő elhelyezése és bekötése fűtési rendszerbe, fali vagy álló tartószerkezettel 1db, Fűtés-, klíma-, hűtéstechnika nedvestengelyű nagyhatásfokú szabályozott szivattyú 3db, Klímakonvektorok, kazettás, 2 csöves rendszerű 10db, Párátlanító berendezés telepítése, kompakt kivitelben 1db o gyógyászat – villamos - Fürdőépület felújítása o 1507 m2 kerámia padlóburkolatok bontása majd új kerámia padlóburkolat készítése o 1980 m2 falburkolat bontása majd új falburkolatok készítése (benne van a gyógyászati falburkolat is) o 1915 m2 Aljzat kiegyenlítés készítése o 76 fm Lépcső homloklap cseréje o 216 fm padlóba dilatációs profil elhelyezése az alatta lévő esztrich beton elvágásával o 542 m2 Új kent padlószigetelés készítése 542 m2 o 610 m2 Új kent falszigetelés készítése a vizesblokkokban o 326 fm medence folyókák újraburkolása o 1850 m2 tető faszerkezetének csiszolása, és lazúrozása o 534 m2 medence padlóburkolatok bontása o 384 m2 medence falburkolatok bontása o 534 m2 Új medenceburkolat készítése Agrob Buchtal medenceburkolatból o 384 m2 Új medence falburkolatok építése Agrob Buchtal burkolatból o 570 m2 Tetőterasz lejtéskorrekció készítése hőszigetelésből o 570 m2 Tetőterasz vízszigetelésének bontása majd új PVC vízszigetelés készítése o 128 m2 Kazettás álmennyezetből álmennyezeti lapok cseréje o 3db egyedi méretű gúla alakú felülvilágító cseréje o 1db recepció pult cseréje o 180db öltözőszekrény cseréje o F31 és F26 helyiségekben mosdótartó pult cseréje o 12 db Öltözőfülke cseréje o 12 db Wc fülke cseréje o 1db Büfé pult cseréje o 1 db Büfé szekrénysor cseréje o 66 m2 emeleti virágvályú szigetelése o építési törmelék tárolására konténerek o 15db Csőgallérok Újra szigetelése o gépészet - automatika-fűtés vezérlés o villamos – energetikai korszerűsítés
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Magasépítési munka 📦
Becsült érték héa nélkül: 1 319 943 338 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 867 918 411 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000501532023/1
Cím: Tamási gyógyfürdő helyreállítás terv.és kivit.
Mennyiség: 5271 négyzetméter
A beszerzés leírása:
Tervezési feladat leírása: a karakterkorlátra tekintettel a II.2.14. BT-300 További információk részben. (a leírás nem módosult) Kivitelezés: (a részletes mennyiségeket a műszaki dokumentáció tartalmazza) - Fürdő épület helyreállítása: o 462 m2 Lindab állokorcos fém lemezfedés tekercs alapanyagból o 462 m2 Dörken Delta Trela alátét elválasztó réteg o 462 m2 Gyalulatlan fenyő deszkázat 2,5cm vtg. zárt illesztéssel láng és o gombamentesítéssel ellátva o 462 m2 1 RTG páraáteresztő alátét fólia Dörken Delta-Vent N o 462 m2 Isover Quattro hőszigetelő filc elhelyezése o 462 m2 SBS modifikálású öntapadós elasztomer párazáró lemez Firnnforest Thermo Wood s hőkezelt rétegelt filmbevonatos építő lemez belső felületen o 3957 m2 fehér diszperziós falfestés 2 Rtg-ben 15% javítással gletteléssel o 610 m2 homlokzati csőállvány építése o gépészeti bontások: o víz-csatorna helyreállítás: o fűtés helyreállítás: felületképzés: Korróziógátló alapozás cső és regisztercső felületén 106m, o szellőzés helyreállítás: o villamos helyreállítás: - Gyógyászat átépítése a fürdőépületben o 85m2 10cm vtg tégla falazat bontása o 202m2 belső vakolat készítése válaszfalon 1,5cm vtg. -ig. o 8db új 105 X 210 cm-es belső ajtó beépítése 10cm-es válaszfalba o 1db új 90 x 210 cm-es belső ajtó beépítése válaszfalba o 1db új 105 x 210-es belső fém ajtó beépítése o 143 m2 Kazettás álmennyezet bontása Almennyezet építése: Új 60x60 ásványi szálas álmennyezet építése az emeleten: 38 m2 Új 60x60 fém álmennyezet építése (Base Sistema 500 OS504M): 105 m2 Monolit impregnált gipszkarton álmennyezet építése: 421 m2 60x60 ásványi szálas álmennyezet építése: 201 m2 59 m2Súlyfürdő medencefalának, valamint kényszerlábmosó burkolása Agrob Buchtal o mozaiklappal Fresh Desert Sand mix színben 2,5 x 2,5cm-es mozaiklappal. o 408 m2 padlóburkolat bontása majd új padlóburkolat készítése o gyógyászat – gépészeti bontás: Vízellátás berendezési tárgyak leszerelése 9db, Csővezetékek bontása, horganyzott vagy fekete acélcsövek 20m, Csővezetékek bontása, Padlófűtési cső bontása 159,9m2 o gyógyászat víz-csatorna átalakítás: Ivóvíz vezeték, Térhálósított polietilén cső (PE-Xa) szerelése 95m, PE polietilén lefolyócső szerelése 71m, PVC lefolyóvezeték szerelése 10m, Mosdó vagy mosómedence berendezés elhelyezése és bekötése 2db, WC csésze elhelyezése és bekötése 1db, Piperetárgyak elhelyezése 3db o gyógyászat – szellőzés átalakítás: Kör keresztmetszetű légcsatorna és idomaik szerelése 1 egys, Négyszög keresztmetszetű mennyezeti befúvók, vagy elszívók felszerelése 8db o gyógyászat – fűtés átalakítás: Száraztengelyű keringtető és szállító szivattyúk elhelyezése és bekötése, inline kivitelű, energiatakarékos 1db, Hőszivattyúk elhelyezése 1db, Fűtési, HMV, HHV vezetékek szigetelése 285m, Fűtési vezeték, Horganyzott szénacélcső szerelése 255m, Padlófűtés, Térelhálósított polietilén cső (PE-RT) szerelése 159,9m2, Hűtési és fűtési vezeték, Rozsdamentes acélcső szerelése 130m, Lemezes hőcserélő elhelyezése és bekötése fűtési rendszerbe, fali vagy álló tartószerkezettel 1db, Fűtés-, klíma-, hűtéstechnika nedvestengelyű nagyhatásfokú szabályozott szivattyú 3db, Klímakonvektorok, kazettás, 2 csöves rendszerű 10db, Párátlanító berendezés telepítése, kompakt kivitelben 1db o gyógyászat – villamos - Fürdőépület felújítása o 1507 m2 kerámia padlóburkolatok bontása majd új kerámia padlóburkolat készítése o 1980 m2 falburkolat bontása majd új falburkolatok készítése (benne van a gyógyászati falburkolat is) o 1915 m2 Aljzat kiegyenlítés készítése o 76 fm Lépcső homloklap cseréje o 216 fm padlóba dilatációs profil elhelyezése az alatta lévő esztrich beton elvágásával o 542 m2 Új kent padlószigetelés készítése 542 m2 o 610 m2 Új kent falszigetelés készítése a vizesblokkokban o 326 fm medence folyókák újraburkolása o 1850 m2 tető faszerkezetének csiszolása, és lazúrozása o 534 m2 medence padlóburkolatok bontása o 384 m2 medence falburkolatok bontása o 534 m2 Új medenceburkolat készítése Agrob Buchtal medenceburkolatból o 384 m2 Új medence falburkolatok építése Agrob Buchtal burkolatból o 570 m2 Tetőterasz lejtéskorrekció készítése hőszigetelésből o 570 m2 Tetőterasz vízszigetelésének bontása majd új PVC vízszigetelés készítése o 128 m2 Kazettás álmennyezetből álmennyezeti lapok cseréje o 3db egyedi méretű gúla alakú felülvilágító cseréje o 1db recepció pult cseréje o 180db öltözőszekrény cseréje o F31 és F26 helyiségekben mosdótartó pult cseréje o 12 db Öltözőfülke cseréje o 12 db Wc fülke cseréje o 1db Büfé pult cseréje o 1 db Büfé szekrénysor cseréje o 66 m2 emeleti virágvályú szigetelése o építési törmelék tárolására konténerek o 15db Csőgallérok Újra szigetelése o gépészet - automatika-fűtés vezérlés o villamos – energetikai korszerűsítés Medence hidegburkolási munka összesen: 918 m2 (Részletek a KD-ban.)
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
További termékek/szolgáltatások: Postacím: Hársfa
utca
3
Irányítószám: 7090
Város: Tamási
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Tolna 🏙️
Időtartam: 455 nap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény (M/2) tekintetében bemutatott tervező szakember alkkövben előírttal azonos tárgyú többlettapasztalata (minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 1
Minőségi kritérium (név): A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény (M/4) tekintetében bemutatott szakember alkkövben előírttal azonos tárgyú többlettapasztalata (minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Többletjótállás vállalása (min. 0, max 36 hó) kizárólag a kivitelezésre vonatkozóan
Ár
Ár (súlyozás): 7
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 1
A panaszosok száma: 3
Type of alleged irregularity: A közbeszerzési eljárás eredményére hatást gyakorló összeférhetetlenség: 2
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-04-17 📅
Cím: Tamási gyógyfürdő helyreállítás terv.és kivit. II.
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000501532023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR000501532023/6906
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: VivaPalazzo Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25575158202
Postacím: Szentkút Utca 34.
Postai irányítószám: 7800
Postai város: Siklós
Régió: Baranya 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@vivapalazzo.hu 📧
Telefon: +36 72510327 📞
Fax: +36 72510327 📠
URL: https://www.vivapalazzo.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 867 918 411 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000501532023/6938
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás:
rész: vízgépészet, abszorpciós hőszivattyú, súlyfürdő, gyógyászati eszközök rész: építészet, az alvállalkozó személye még nem ismert
Arány (%): 12
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
rész: vízgépészet, abszorpciós hőszivattyú, súlyfürdő, gyógyászati eszközök rész: építészet, az alvállalkozó személye még nem ismert
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: DENCO Klimatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felellősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12467006213
Postacím: Faiskola Tér 13
Postai irányítószám: 2100
Postai város: Gödöllő
Régió: Pest 🏙️
E-mail: jankovichhenrik@denco.hu 📧
Telefon: +36 209670950 📞
Fax: +36 28411355 📠
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR000501532023/6986
Név: EB Hungary Invest Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13240567242
Postacím: Fogadó Utca 4.
Postai irányítószám: 1107
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@ebhinvest.hu 📧
Telefon: +36 301661712 📞
URL: https://www.ebhinvest.hu 🌏
Ajánlat azonosítója: EKR000501532023/7026
Név: Horváth Építőmester Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23037108203
Postacím: Csongrádi Utca 6.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
E-mail: info@hepzrt.hu 📧
Telefon: +36 306493733 📞
Fax: +36 76324598 📠
Ajánlat azonosítója: EKR000501532023/7042
Név: 2F-BAU Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13103581242
Postacím: Szabó József Utca 4
Postai irányítószám: 1146
E-mail: ketfbau@ketfbau.com 📧
Telefon: +36 30963987 📞

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Tamási Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15733438217
Postacím: Szabadság Utca 46-48.
Postai irányítószám: 7090
Postai város: Tamási
Régió: Tolna 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Porga Ferenc
E-mail: polgarmester@tamasi.hu 📧
Telefon: +36 74570800 📞
Fax: +36 74570800 📠
URL: https://www.tamasi.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §
Forrás: OJS 2024/S 080-240384 (2024-04-22)