Termelési hulladékok szállítása, kezelése (Volán)

MÁV Személyszállítási Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Ajánlatkérő az eljárás eredményeként vállalkozási keretszerződés(eke)t kíván kötni a MÁV Személyszállítási Zrt. tevékenysége során keletkező munkahelyi és üzemi gyűjtőhelyeken tárolt veszélyes- és nem veszélyes hulladékok átvételére, elszállítására és kezelésére a műszaki leírásban, szerződéstervezetben, közbeszerzési dokumentációban foglaltaknak megfelelően 12 hónap időtartamra, vagy amennyiben az hamarabb bekövetkezik - a keretösszeg kimerüléséig. Nyertes Ajánlattevő feladata a műszaki leírásban, a szerződéstervezetben és annak mellékleteiben foglalt további információknak, előírásoknak megfelelően az alábbiak: - a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő tehergépjármű, szállító edényzet és a veszélyes hulladékok szállításához szükséges csomagolás biztosítása, - a hulladék szállítójárműre történő fel- és lerakodása, mérlegelése, szállítása, - a hulladék átvételét követő további előírásszerű kezelése, - a hulladék kezelésével kapcsolatban felmerülő minden egyéb feladat. Ajánlatkérő a kézi rakodáshoz esetenként jogosult nyertes Ajánlattevőtől rakodó munkaerőt (rakodási tevékenység) igényelni. A közbeszerzés tervezett mennyisége: a lenti tervezett mennyiségek a tényleges felhasználás során változhatnak, a szerződéses keretösszeg mértékén belül. Tárgyi eljárás 1., 2. és 3. részeinek összmennyisége: 557.428 kg/12 hónap veszélyes és nem veszélyes hulladék, valamint rakodási tevékenység 45 fő/nap/12 hónap az alábbiak szerint: 1. Rész: Keleti Régió Veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 16 127 kg Nem veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 86 864 kg Rakodási tevékenység (fő/nap/12 hónap): 15 fő 2. Rész: Közép Régió Veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 42 021 kg Nem veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 218 292 kg Rakodási tevékenység (fő/nap/12 hónap): 15 fő 3. Rész: Nyugati Régió Veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 42 456 kg Nem veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 151 668 kg Rakodási tevékenység (fő/nap/12 hónap): 15 fő A közbeszerzés tárgyának részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.

Határidő

Deadline 2026-08-25

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2026-07-23 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2026-07-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Termelési hulladékok szállítása, kezelése (Volán)
Hivatkozási szám: EKR001290422026
Rövid leírás:
Ajánlatkérő az eljárás eredményeként vállalkozási keretszerződés(eke)t kíván kötni a MÁV Személyszállítási Zrt. tevékenysége során keletkező munkahelyi és üzemi gyűjtőhelyeken tárolt veszélyes- és nem veszélyes hulladékok átvételére, elszállítására és kezelésére a műszaki leírásban, szerződéstervezetben, közbeszerzési dokumentációban foglaltaknak megfelelően 12 hónap időtartamra, vagy amennyiben az hamarabb bekövetkezik - a keretösszeg kimerüléséig. Nyertes Ajánlattevő feladata a műszaki leírásban, a szerződéstervezetben és annak mellékleteiben foglalt további információknak, előírásoknak megfelelően az alábbiak: - a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő tehergépjármű, szállító edényzet és a veszélyes hulladékok szállításához szükséges csomagolás biztosítása, - a hulladék szállítójárműre történő fel- és lerakodása, mérlegelése, szállítása, - a hulladék átvételét követő további előírásszerű kezelése, - a hulladék kezelésével kapcsolatban felmerülő minden egyéb feladat. Ajánlatkérő a kézi rakodáshoz esetenként jogosult nyertes Ajánlattevőtől rakodó munkaerőt (rakodási tevékenység) igényelni. A közbeszerzés tervezett mennyisége: a lenti tervezett mennyiségek a tényleges felhasználás során változhatnak, a szerződéses keretösszeg mértékén belül. Tárgyi eljárás 1., 2. és 3. részeinek összmennyisége: 557.428 kg/12 hónap veszélyes és nem veszélyes hulladék, valamint rakodási tevékenység 45 fő/nap/12 hónap az alábbiak szerint: 1. Rész: Keleti Régió Veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 16 127 kg Nem veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 86 864 kg Rakodási tevékenység (fő/nap/12 hónap): 15 fő 2. Rész: Közép Régió Veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 42 021 kg Nem veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 218 292 kg Rakodási tevékenység (fő/nap/12 hónap): 15 fő 3. Rész: Nyugati Régió Veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 42 456 kg Nem veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 151 668 kg Rakodási tevékenység (fő/nap/12 hónap): 15 fő A közbeszerzés tárgyának részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Hulladékszállítási szolgáltatások 📦
Becsült érték héa nélkül: 90 607 001 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 3

1️⃣
Belső azonosító: EKR001290422026/1
Cím: Keleti Régió
Becsült érték héa nélkül: 12 788 338 HUF 💰
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő az eljárás eredményeként vállalkozási keretszerződést kíván kötni a MÁV Személyszállítási Zrt. tevékenysége során keletkező munkahelyi és üzemi gyűjtőhelyeken tárolt veszélyes- és nem veszélyes hulladékok átvételére, elszállítására és kezelésére a műszaki leírásban, szerződéstervezetben, közbeszerzési dokumentációban foglaltaknak megfelelően 12 hónap időtartamra, vagy amennyiben az hamarabb bekövetkezik - a keretösszeg kimerüléséig. Nyertes Ajánlattevő feladata a műszaki leírásban, a szerződéstervezetben és annak mellékleteiben foglalt további információknak, előírásoknak megfelelően az alábbiak: - a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő tehergépjármű, szállító edényzet és a veszélyes hulladékok szállításához szükséges csomagolás biztosítása, - a hulladék szállítójárműre történő fel- és lerakodása, mérlegelése, szállítása, - a hulladék átvételét követő további előírásszerű kezelése, - a hulladék kezelésével kapcsolatban felmerülő minden egyéb feladat. Ajánlatkérő a kézi rakodáshoz esetenként jogosult nyertes Ajánlattevőtől rakodó munkaerőt (rakodási tevékenység) igényelni. A közbeszerzés tervezett mennyisége: a lenti tervezett mennyiségek a tényleges felhasználás során változhatnak, a szerződéses keretösszeg mértékén belül. 1. Rész: Keleti Régió Veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 16 127 kg Nem veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 86 864 kg Rakodási tevékenység (fő/nap/12 hónap): 15 fő Ajánlatkérő rögzíti, hogy a fenti feladatok ellátására a szerződésben biztosított keretösszeg (az 1. rész vonatkozásában nettó 12.788.338 Ft) 70%-ára, összesen nettó 8.951.837 Ft-nak megfelelő értékű megrendelés lehívására vállal kötelezettséget. Ajánlatkérő a szerződés időbeli hatálya alatt a döntésnek megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le a fenti feladatok elvégzést a keretösszeg mértékéig azzal, hogy a keretösszeg kötelező lehívással érintett hányadát köteles lehívni. Ajánlatkérő a keretösszeg kötelezettségvállalással nem érintett hányadának kimerítésére kötelezettséget nem vállal, az ebből eredő bevételkiesés a nyertes ajánlattevő kockázatát képezi, így a nyertes ajánlattevő a keretösszeg kötelezettségvállalással nem érintett hányadának le nem hívása esetén semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. Ajánlatkérő a keretösszeg kötelezettségvállalással nem érintett hányadának részbeni, vagy egészbeni felhasználására nyertes Ajánlattevő felé történő külön jelzés nélkül, a szerződésben meghatározott eseti megrendelések leadásával jogosult. A közbeszerzés tárgyának részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
BT-36 (II.2.7) pont folytatása: A Szerződés a mindkét Fél általi aláírás napján lép hatályba. Ajánlatkérő a Szerződés hatálybalépésétől számított 12 hónapig, vagy – amennyiben az hamarabb bekövetkezik – a keretösszeg kimerüléséig – jogosult Eseti Megrendelés(eke)t küldeni.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítési helyeket (telephelyeket) a Műszaki leírás tartalmazza, a konkrét teljesítési helyek azonban az adott feladat vonatkozásában az eseti megrendelésben kerül meghatározásra.
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Extra-Regio NUTS 3 🏙️
Időtartam: 12 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő az Eseti Megrendelések leadására nyitva álló határidőt – legkésőbb a szerződés hatályának lejártát megelőző 30 naptári napon belül megtett egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal – további 12 hónappal meghosszabbíthatja, ha az eseti megrendelések értéke addig nem érte el a szerződés teljes keretösszegét.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az eseti megrendelés Ajánlatkérő általi kiküldésének napjától az ajánlattevő általi elszállításáig vállalt határidő egész napokban (min. 5 – max. 10 munkanap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR001290422026/2
Cím: Közép Régió
Becsült érték héa nélkül: 45 208 426 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő az eljárás eredményeként vállalkozási keretszerződést kíván kötni a MÁV Személyszállítási Zrt. tevékenysége során keletkező munkahelyi és üzemi gyűjtőhelyeken tárolt veszélyes- és nem veszélyes hulladékok átvételére, elszállítására és kezelésére a műszaki leírásban, szerződéstervezetben, közbeszerzési dokumentációban foglaltaknak megfelelően 12 hónap időtartamra, vagy amennyiben az hamarabb bekövetkezik - a keretösszeg kimerüléséig. Nyertes Ajánlattevő feladata a műszaki leírásban, a szerződéstervezetben és annak mellékleteiben foglalt további információknak, előírásoknak megfelelően az alábbiak: - a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő tehergépjármű, szállító edényzet és a veszélyes hulladékok szállításához szükséges csomagolás biztosítása, - a hulladék szállítójárműre történő fel- és lerakodása, mérlegelése, szállítása, - a hulladék átvételét követő további előírásszerű kezelése, - a hulladék kezelésével kapcsolatban felmerülő minden egyéb feladat. Ajánlatkérő a kézi rakodáshoz esetenként jogosult nyertes Ajánlattevőtől rakodó munkaerőt (rakodási tevékenység) igényelni. A közbeszerzés tervezett mennyisége: a lenti tervezett mennyiségek a tényleges felhasználás során változhatnak, a szerződéses keretösszeg mértékén belül. 2. Rész: Közép Régió Veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 42 021 kg Nem veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 218 292 kg Rakodási tevékenység (fő/nap/12 hónap): 15 fő Ajánlatkérő rögzíti, hogy a fenti feladatok ellátására a szerződésben biztosított keretösszeg (az 2. rész vonatkozásában nettó 45.208.426 Ft) 70%-ára, összesen nettó 31.645.898 Ft-nak megfelelő értékű megrendelés lehívására vállal kötelezettséget. Ajánlatkérő a szerződés időbeli hatálya alatt a döntésnek megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le a fenti feladatok elvégzést a keretösszeg mértékéig azzal, hogy a keretösszeg kötelező lehívással érintett hányadát köteles lehívni. Ajánlatkérő a keretösszeg kötelezettségvállalással nem érintett hányadának kimerítésére kötelezettséget nem vállal, az ebből eredő bevételkiesés a nyertes ajánlattevő kockázatát képezi, így a nyertes ajánlattevő a keretösszeg kötelezettségvállalással nem érintett hányadának le nem hívása esetén semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. Ajánlatkérő a keretösszeg kötelezettségvállalással nem érintett hányadának részbeni, vagy egészbeni felhasználására nyertes Ajánlattevő felé történő külön jelzés nélkül, a szerződésben meghatározott eseti megrendelések leadásával jogosult. A közbeszerzés tárgyának részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR001290422026/3
Cím: Nyugati Régió
Becsült érték héa nélkül: 32 610 237 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő az eljárás eredményeként vállalkozási keretszerződést kíván kötni a MÁV Személyszállítási Zrt. tevékenysége során keletkező munkahelyi és üzemi gyűjtőhelyeken tárolt veszélyes- és nem veszélyes hulladékok átvételére, elszállítására és kezelésére a műszaki leírásban, szerződéstervezetben, közbeszerzési dokumentációban foglaltaknak megfelelően 12 hónap időtartamra, vagy amennyiben az hamarabb bekövetkezik - a keretösszeg kimerüléséig. Nyertes Ajánlattevő feladata a műszaki leírásban, a szerződéstervezetben és annak mellékleteiben foglalt további információknak, előírásoknak megfelelően az alábbiak: - a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő tehergépjármű, szállító edényzet és a veszélyes hulladékok szállításához szükséges csomagolás biztosítása, - a hulladék szállítójárműre történő fel- és lerakodása, mérlegelése, szállítása, - a hulladék átvételét követő további előírásszerű kezelése, - a hulladék kezelésével kapcsolatban felmerülő minden egyéb feladat. Ajánlatkérő a kézi rakodáshoz esetenként jogosult nyertes Ajánlattevőtől rakodó munkaerőt (rakodási tevékenység) igényelni. A közbeszerzés tervezett mennyisége: a lenti tervezett mennyiségek a tényleges felhasználás során változhatnak, a szerződéses keretösszeg mértékén belül. 3. Rész: Nyugati Régió Veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 42 456 kg Nem veszélyes hulladék (kg/12 hónap): 151 668 kg Rakodási tevékenység (fő/nap/12 hónap): 15 fő Ajánlatkérő rögzíti, hogy a fenti feladatok ellátására a szerződésben biztosított keretösszeg (az 3. rész vonatkozásában nettó 32.610.237 Ft) 70%-ára, összesen nettó 22.827.166 Ft-nak megfelelő értékű megrendelés lehívására vállal kötelezettséget. Ajánlatkérő a szerződés időbeli hatálya alatt a döntésnek megfelelő részletekben és ütemezés szerint hívhatja le a fenti feladatok elvégzést a keretösszeg mértékéig azzal, hogy a keretösszeg kötelező lehívással érintett hányadát köteles lehívni. Ajánlatkérő a keretösszeg kötelezettségvállalással nem érintett hányadának kimerítésére kötelezettséget nem vállal, az ebből eredő bevételkiesés a nyertes ajánlattevő kockázatát képezi, így a nyertes ajánlattevő a keretösszeg kötelezettségvállalással nem érintett hányadának le nem hívása esetén semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. Ajánlatkérő a keretösszeg kötelezettségvállalással nem érintett hányadának részbeni, vagy egészbeni felhasználására nyertes Ajánlattevő felé történő külön jelzés nélkül, a szerződésben meghatározott eseti megrendelések leadásával jogosult. A közbeszerzés tárgyának részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítési helyeket (telephelyeket) a Műszaki leírás tartalmazza, a konkrét teljesítési helyeket azonban az eseti megrendelések határozzák meg.

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 81. §-a szerinti uniós nyílt közbeszerzési eljárás szabályai szerint folytatja le.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-08-25 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-08-25 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu Irányadó a Kbt. 68. §-a.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok bontására irányadók az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017.(XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) -(3) bekezdéseiben foglaltak. Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. §-a alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2026-08-25 14:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu Irányadó a Kbt. 68. §-a.
További információk:
Az ajánlatok bontására irányadók az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017.(XII.19.) Korm. rendelet 15. § (2) -(3) bekezdéseiben foglaltak. Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. §-a alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el.
Többet mutasson
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján alkalmas az Ajánlattevő, amennyiben rendelkezik az eljárást megindító ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36) hónapban befejezett, de legfeljebb az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 6 éven belül megkezdett, veszélyes és nem veszélyes hulladékok átvétele és elszállítása és kezelése tevékenységből származó, legalább 8.000 kg veszélyes hulladék és 40.000 kg nem veszélyes összmennyiségű hulladék 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. §-nak és 22. § (2) bekezdésének megfelelően teljesített referenciával. A referencia több szerződés bemutatásával is igazolható. Amennyiben valamely ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy ugyanazon referencia/referenciák valamennyi részben benyújtható(ak). Több részre történő ajánlattétel esetén Ajánlattevő az egyes részekben meghatározott M.1. minimumkövetelmények közül a legmagasabb referencia előírásnak megfelelő referencianyilatkozat vagy referenciaigazolás benyújtásával is megfelelhet az egyes részekben alacsonyabb értékben meghatározott referencia előírásnak. Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő (AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására AK elfogadja az ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD űrlap IV. rész „alfa” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Utólagos igazolás: Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevő(ke)t megfelelő határidő tűzésével felhívja az alkalmassági követelmények tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést: M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (36 hónap) legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet cégszerű nyilatkozatával vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdés a) pont szerinti esetben a szerződést kötő másik fél által adott igazolással. AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja alapján vizsgált időszak (az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 év) alatt teljesített (befejezett), de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. A cégszerű nyilatkozat(ok)ban/ igazolás(ok)ban szükséges megadni valamennyi, az alkalmasság megítéléshez szükséges információt. Az igazolásoknak/nyilatkozatoknak tartalmaznia kell legalább: - a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét, - a referenciát adó kapcsolattartójának nevét és elérhetőségét (e-mail cím vagy telefonszám), - a teljesített szolgáltatás tárgyát és mennyiségét (olyan részletezettséggel, amelyből az alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható), -ha a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a teljesítésben milyen mértékben vett részt, - a teljesítés idejét (a kezdés és befejezés idejét év/hónap/nap pontossággal megadva), - a nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e - amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §-ban foglaltakra. Amennyiben a referenciamunkát az ajánlattevő / kapacitást nyújtó szervezet közös ajánlattevőként/alvállalkozóként teljesítette, úgy a teljesítésből kizárólag csak ajánlattevő / kapacitást nyújtó szervezet saját teljesítése fogadható el. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11)-(12) bekezdésében, 67. § (3) bekezdésében, 69. § (11) - (11a) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Technikusok vagy technikai szervek a munka elvégzéséhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M.2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt legalább 1 (egy) fő olyan szakemberrel, aki a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 1.1. pontjában meghatározott hulladékgazdálkodási szakértői (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal. Az M.2.), M.3.) és M.4.) szakemberek között egy részen belül is megengedett az átfedés, továbbá amennyiben valamely Ajánlattevő több részben kíván ajánlatot benyújtani, úgy a részek között az M.2.), M.3.) és M.4.) szakemberre vonatkozóan az átfedés megengedett. Ajánlatkérő az M.2.), M.3.), M.4.) szerinti szakemberre vonatkozó átfedés esetén is részenként kéri benyújtani a vonatkozó dokumentumokat. Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő (AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására Ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD űrlap IV. rész „alfa” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Utólagos igazolás: Az Ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelménynek való megfelelést: A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlattevő ismertesse annak a szakembernek a nevét, végzettségét, illetve képzettségét, szakmai tapasztalatát - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény pontos számának megjelölésével együtt - akit az Ajánlattevő be kíván vonni a teljesítése. A fenti alkalmassági előírásnak megfelelően az alkalmasságba bevont szakember vonatkozásában az alábbi dokumentumokat szükséges benyújtani: - az EKR-ben (űrlap) rendelkezésre álló „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” elnevezésű nyilatkozatot, mely tartalmaz minden olyan, a Kr. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti információt, mely kitér: • a szakemberek megnevezésére, valamint arra, hogy a szakembereket az ajánlati felhívás melyik pontja szerinti alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében kívánja Ajánlattevő a szerződés teljesítésébe bevonni, • a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezésre, valamint arra, hogy a teljesítésbe bevonni kívánt szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra a szerződés teljesítése során. - és a szakember által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot (14. sz. melléklet szerinti nyilatkozatminták) – szakemberenként, külön-külön benyújtandó, amennyiben szükséges • Nyilatkozat hulladékgazdálkodás szakértői jogosultságról az M.2. alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozásában (Közbeszerzési Dokumentáció, Nyilatkozatminták, 11. számú melléklet)
Többet mutasson
M.3. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján alkalmas az Ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt legalább 1 (egy) fő olyan szakemberrel, aki rendelkezik a 25/2014. (IV. 30.) NFM rendelet szerinti ADR tanácsadói (vagy azzal egyenértékű) bizonyítvánnyal. Az M.2.), M.3.) és M.4.) szakemberek között egy részen belül is megengedett az átfedés, továbbá amennyiben valamely Ajánlattevő több részben kíván ajánlatot benyújtani, úgy a részek között az M.2.), M.3.) és M.4.) szakemberre vonatkozóan az átfedés megengedett. Ajánlatkérő az M.2.), M.3.), M.4.) szerinti szakemberre vonatkozó átfedés esetén is részenként kéri benyújtani a vonatkozó dokumentumokat. Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő (AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására Ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD űrlap IV. rész „alfa” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Utólagos igazolás: Az Ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelménynek való megfelelést: A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlattevő ismertesse annak a szakembernek a nevét, végzettségét, illetve képzettségét, szakmai tapasztalatát - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény pontos számának megjelölésével együtt - akit az Ajánlattevő be kíván vonni a teljesítése. A fenti alkalmassági előírásnak megfelelően az alkalmasságba bevont szakember vonatkozásában az alábbi dokumentumokat szükséges benyújtani: - az EKR-ben (űrlap) rendelkezésre álló „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” elnevezésű nyilatkozatot, mely tartalmaz minden olyan, a Kr. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti információt, mely kitér: • a szakemberek megnevezésére, valamint arra, hogy a szakembereket az ajánlati felhívás melyik pontja szerinti alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében kívánja Ajánlattevő a szerződés teljesítésébe bevonni, • a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezésre, valamint arra, hogy a teljesítésbe bevonni kívánt szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra a szerződés teljesítése során. - és a szakember által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot (14. sz. melléklet szerinti nyilatkozatminták) – szakemberenként, külön-külön benyújtandó, amennyiben szükséges • a 25/2014. (IV. 30.) NFM rendelet (a továbbiakban: NFM rendelet) szerinti ADR tanácsadói bizonyítvány egyszerű másolatának benyújtásával
Többet mutasson
M.4. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján alkalmas az Ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt legalább 1 (egy) fő olyan szakemberrel, aki - veszélyes árukat szállító járművek vezetői részére kiállított ADR oktatási vagy azzal egyenértékű bizonyítvánnyal; továbbá - veszélyes hulladékok szállításában legalább 12 hónap járművezetői gyakorlattal rendelkezik. Ajánlatkérő egyenértékűség alatt érti a 39/2021. (VII. 30.) ITM rendelet 1. melléklet 8. pontjára hivatkozással: érvényes veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó bizonyítvánnyal, vagy az ADR 8.2.1. szakasza szerinti, érvényes oktatási bizonyítvánnyal rendelkező személyt. Az M.2.), M.3.) és M.4.) szakemberek között egy részen belül is megengedett az átfedés, továbbá amennyiben valamely Ajánlattevő több részben kíván ajánlatot benyújtani, úgy a részek között az M.2.), M.3.) és M.4.) szakemberre vonatkozóan az átfedés megengedett. Ajánlatkérő az M.2.), M.3.), M.4.) szerinti szakemberre vonatkozó átfedés esetén is részenként kéri benyújtani a vonatkozó dokumentumokat. Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő (AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására Ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD űrlap IV. rész „alfa” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Utólagos igazolás: Az Ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelménynek való megfelelést: A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlattevő ismertesse annak a szakembernek a nevét, végzettségét, illetve képzettségét, szakmai tapasztalatát - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény pontos számának megjelölésével együtt - akit az Ajánlattevő be kíván vonni a teljesítése. A fenti alkalmassági előírásnak megfelelően az alkalmasságba bevont szakember vonatkozásában az alábbi dokumentumokat szükséges benyújtani: - az EKR-ben (űrlap) rendelkezésre álló „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” elnevezésű nyilatkozatot, mely tartalmaz minden olyan, a Kr. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti információt, mely kitér: • a szakemberek megnevezésére, valamint arra, hogy a szakembereket az ajánlati felhívás melyik pontja szerinti alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében kívánja Ajánlattevő a szerződés teljesítésébe bevonni, • a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezésre, valamint arra, hogy a teljesítésbe bevonni kívánt szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra a szerződés teljesítése során. - és a szakember által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot (14. sz. melléklet szerinti nyilatkozatminták) – szakemberenként, külön-külön benyújtandó, amennyiben szükséges - a bevonni kívánt szakemberről, a releváns szakmai gyakorlatot, tapasztalatot igazoló, a szakember által aláírt szakmai önéletrajzát • a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz (13. sz. melléklet) benyújtásával, amelyből az alkalmassági minimumkövetelményben előírt szakmai gyakorlat egyértelműen kiderül, • az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen: - adott szakember által ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetését, - a tevékenység kezdő és befejező idejét (év/hónap pontossággal). A szakember gyakorlatát év és hónap formátumban kell megadni – azaz adott évet hónapokra bontottan kell bemutatni a szakmai tapasztalatra vonatkozóan, pl.: 2012. május - 2012. december = 8 hónap. Ajánlatkérő 1 hónap alatt 30 napot ért. Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi munkában is részt vett, úgy az egyes munkák során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem adható össze, vagyis egy évben maximum 12 hónap vehető figyelembe, függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több munkán is dolgozott, azaz Ajánlatkérő az időben párhuzamos tapasztalati időtartamokat csak egyszer veszi figyelembe. A szakmai tapasztalat időtartama tekintetében minden megkezdett hónap teljes hónapnak minősül. - annak a személynek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember az ajánlattétel időpontjában munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll. - valamint a végzettséget/képzettséget igazoló irat(ok) egyszerű másolatát, • az oklevél/szakmai bizonyítvány egyszerű másolatának benyújtásával - szakemberenként, külön-külön benyújtandó
Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Engedély vagy tagság szükséges egy adott szervezetben a szolgáltatási szerződésekhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
SZ.1. Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szerinti hatályos és érvényes hulladékgazdálkodási engedéllyel, amely - a Műszaki leírásban szereplő hulladékok kezelésére és szállítására vonatkozik, illetve azok szállításához szükséges, és - az ajánlattétellel érintett rész teljes területén, és az ajánlattétellel érintett terület és a hulladék befogadója/befogadói közötti útszakaszra is érvényes. Több részre történő ajánlattétel esetén legalább a részekben megjelölt hulladékok hulladékazonosító kódonkénti összmennyiségére vonatkozó engedélyt kell bemutatni. A szállítási engedély területi hatálya legalább a részajánlattétel és a kezelési hely közötti legrövidebb szállítási útvonalra ki kell, hogy terjedjen. Jelen SZ.1.) alkalmassági feltételnek megfelelő hulladékgazdálkodási engedéllyel való rendelkezési kötelezettség legkésőbb az ajánlattételig teljesítendő. Az engedélyek időtartamának legalább a szerződés időtartamáig fenn kell, hogy álljon, ennek hiányában ajánlattevőnek nyilatkoznia kell ajánlatában arról, hogy a szerződés időtartama alatt lejáró engedély meghosszabbítására vagy megújítására kötelezettséget vállal. Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő (AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására Ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD űrlap IV. rész „alfa” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Utólagos igazolás: A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a Kr. 26. § (1) bekezdés b), és (3) bekezdés alapján az engedély egyszerű másolatának benyújtásával. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (7), (9) bek. és 69.§ (11), (11a) bek. és a Korm. rendelet. 1. § (7) bekezdése is irányadó. Amennyiben Ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy kapacitást nyújtó szervezete nem rendelkezik valamennyi előírt típusú hulladék kezelésére vonatkozó engedéllyel, úgy csatolni szükséges a kezelést végző szervezet és az Ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy kapacitást nyújtó szervezete közötti, a hulladék(ok) kezelésére vonatkozó szerződést, mely az előírt típusú hulladék(ok)ra és azok teljes mennyiségét meghaladó mennyiségre szól. Ilyen esetben csatolni szükséges a kezelést végző szervezet hulladékgazdálkodási tevékenységének végzésére szóló engedélyét is. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét az SZ.1.) alkalmassági feltétel vonatkozásában: az engedélyek időbeli hatálya legalább a szerződés időbeli hatályáig fenn kell, hogy álljon, ennek hiányában Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell ajánlatában arról, hogy a szerződés hatálya alatt lejáró engedély meghosszabbítására vagy megújítására kötelezettséget vállal. (Közbeszerzési Dokumentáció, Nyilatkozatminták, 12. sz. nyilatkozatminta) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét a Kbt. 65. § (9) bekezdésére. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását sem a közös, sem az önálló ajánlattevők részére.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A kifizetés vonatkozásában irányadó főbb jogszabályok: — 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.), — 2013. évi V. törvény (Ptk.), — 2007. évi CXXVII. törvény (ÁFA) Számlázási, fizetési feltételek és teljesítés igazolása: szerződéstervezet 3., 4. és 5. pontjában foglaltak szerint. Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően történik. A szerződéstervezet 4.10. pontjával összhangban AK felhívja AT figyelmét, hogy azon esetre, ha nyertes AT nem minősül az állam közvetlen vagy közvetett többségi tulajdonában álló gazdasági társaságnak és, amennyiben nyertes AT szerződéses teljesítésében alvállalkozó/szubalvállalkozó vesz részt, a szerződés a Ptk. 130. § (1) és (2) bek. eltérő feltételeket állapít meg. AK eseti megrendelésenként teljesítésigazolást állít ki nyertes AT részére. AT az elszállított hulladékmennyiség (kg) alapján jogosult számla benyújtására. További rendelkezések: szerződéstervezet 3., 4., 5 pontjai tartalmaznak.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK előleget nem fizet, fizetési biztosítékot nem ad, egyéb szerződést megerősítő kötelezettség nem terheli. AK az egyes munkák elvégzését eseti megrendelővel rendeli meg, tételes elszámolással, melynek alapját az elszállított, mérlegelt hull. mennyisége (kg) képezi. AT köteles a szerződéstervezet 2.2. pontja szerinti határidőn belül a műszaki leírásnak megfelelő műszaki színvonalon és tartalommal teljesíteni. A számlázás alapja az Eseti Megrendelés alapján elszállított, – „SZ” kísérőlapon/„Gy” kísérőlapon, vagy a mindkét Fél által aláírt Szállítólevélen és mérlegjegyen – visszaigazoltan átvett, mérlegeléssel megállapított mennyiség. Az Eseti Megrendelés alapján elvégzett Munka azzal a nappal minősül teljesítettnek, amikor a hulladék a hulladékkezelő részére átadásra kerül. Az „SZ” vagy „Gy” kísérőlapon a visszaigazolt és átvett mennyiségnek egyeznie kell, ellenkező esetben a számla nem kerül kifizetésre. További rendelkezések: szerződéstervezet 3., 4., 5 pontjai tartalmaznak.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
+ még 16
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés a)-b) pontja alapján Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik; és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Igazolási mód: I. ajánlatban (előzetes igazolás): Ajánlattevő ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján a Kr. II. Fejezetének megfelelően a kizáró okok fenn nem állása tekintetében előzetesen csak az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre bocsátott Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot (a továbbiakban: EEKD) köteles benyújtani. Ajánlattevő a Kr. 4. §, valamint a 6. § (1)-(2) bekezdései szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseit. Ajánlattevő - ha az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg -, az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet vonatkozásában is köteles az EEKD benyújtására a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Ajánlattevő – a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében – az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozó vonatkozásában ajánlatában csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával Ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. Az ESPD-ben a kizáró okok hatálya alá nem tartozás tekintetében felmerülő adatbázis megjelöléssel kapcsolatban a Kr.6.§-ában foglaltak irányadók. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg a Kr. 3.§ (5) - (6) bekezdései szerint. II. ajánlatkérő Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerinti felhívására (utólagos igazolás): Az előírt kizáró okok hatálya alá nem tartozás tényleges igazolása Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbiak szerint történik, fokozott figyelemmel a Kbt. 69. § (7) bekezdésében foglaltakra: – a Magyarországon letelepedett ajánlattevők esetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-ban meghatározottaknak, – a nem Magyarországon letelepeydett ajánlattevők esetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §-ban foglaltaknak megfelelően. Ajánlattevőnek a Kr. III. Fejezete szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá. Az igazolások tekintetében a Kr. 8., 10. és 12.–16. §-ai irányadók. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 63.§ (3) bekezdésére, a 69.§ (11a) bekezdésére, a 73.§ (1) bekezdés c.) pontjára és a 74. § (1) bekezdésre. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. §-a szerinti öntisztázás lehetőségére is, továbbá a Kr. 1.§ (3), 4.§ (1a)-(1b), illetve (3) bekezdésére. A Kr. III. fejezetében feltüntetett igazolások nem kérhetők, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében, valamint a Kr. 1.§ (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a Kr. III. fejezetében nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte. Ajánlatkérő az előírt feltételeket (kizáró okok) a minősített ajánlattevőkre vonatkozó követelményeknél szigorúbban határozta meg, azonban a Kr. 12. § alkalmazása alapján minden olyan kizáró ok vonatkozásában, amelyet a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében való szereplés tényével ajánlattevő igazol, azon kizáró okokat ajánlatkérő igazoltnak fogad el. A Kr. 13. § alapján ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban el nem bírált változásbejegyzési eljárás, úgy erről ajánlattevő nyilatkozni köteles. A Kr. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, ill. adat tartalma valós. Ajánlatkérő -ellenkező bizonyításig- az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, melyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-8, 10, valamint 12- 16. §-aiban rögzítettek szerint, figyelemmel a jelen felhívás III.3) Kizáró okok első BT-67(b) bekezdésében foglaltakra.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: MÁV Személyszállítási Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13834492244
Postacím: Üllői Út 131.
Postai irányítószám: 1091
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Dr. Somoskői Evelyn
E-mail: somoskoi.evelyn@mavcsoport.hu 📧
Telefon: +36 300739528 📞
Fax: +36 000000000 📠
URL: https://www.mavcsoport.hu 🌏
A vevő profiljának címe: https://www.mavcsoport.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Vasúti szolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001290422026 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001290422026 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
Ajánlatkérő szerződéskötési feltételként az alábbiakat írja elő: I. Felelősségbiztosítás: Ajánlattevő köteles az Európai Unión belül nyilvántartott, Környezetvédelmi felelősségbiztosítás nyújtására jogosult Biztosítónál, az eljárás tárgyát képező veszélyes és nem veszélyes hulladék gyűjtése, kezelése és szállítása tevékenységre kiterjedő Környezetvédelmi Felelősségbiztosítással rendelkezni és azt a szerződés teljes időtartama alatt folyamatosan fenntartani, és a szerződés hatálybalépésétől annak megszűnéséig érvényes környezetvédelmi felelősségbiztosítási fedezettel rendelkezni és azt a szerződés teljes időtartama alatt folyamatosan fenntartani. A felelősségbiztosítás minimálisan elvárt kártérítési összege: 100 millió forint (egyszázmillió forint) / káresemény és 300 millió forint (háromszázmillió) / év aggregáltan. Ajánlattevő köteles a jelen pontban megjelölt követelményeknek megfelelő felelősségbiztosítási kötvény másolatát Ajánlatkérő részére elektronikus úton megküldeni. Ajánlattevő köteles a biztosítás fennállását a szerződés aláírását megelőzően egy 30 (harminc) napnál nem régebbi, elektronikus fedezetigazolással igazolni. Ajánlattevőnek a fedezetigazolást a szerződés aláírását követő 3 (három) napon belül, elektronikus úton Ajánlatkérő részére meg kell küldenie. További rendelkezéseket a szerződéstervezet vonatkozó pontja tartalmazza. II. Elektronikus aláírás: Ajánlatkérő előírja a szerződéstervezet valamennyi Fél általi, Pp. 325. § (1) bekezdés f) pont szerinti elektronikus módon történő aláírását. A szerződésen valamennyi aláíró személynek a Pp. 325. § (1) bekezdés f) pont szerinti minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírását vagy bélyegzőjét, és időbélyegzőt szükséges elhelyeznie (a továbbiakban: minősített elektronikus aláírás). Az eljárás eredményeként kötendő szerződést felek minősített elektronikus aláírással kötelesek ellátni. Ajánlatkérő a szolgáltató alkalmasságát arra, hogy minősített elektronikus aláírás kiállítására alkalmas a Közbeszerzési Dokumentáció 23.3. pontjában foglaltak szerint ellenőrzi. AK az alábbiakra hívja fel Ajánlattevők figyelmét: 1. Ajánlatot kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren (www.ekr.gov.hu) keresztül kell és lehet benyújtani. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerinti regisztráció szükséges. Kérjük, hogy az EKR-ben a dokumentumok/nyilatkozatok egyszerű elektronikus másolatait – azaz a nem elektronikus űrlap formájában rendelkezésre álló nyilatkozatokat – szkennelt, .pdf, és/vagy excel, illetve zip/rar fájlformátumban szíveskedjenek benyújtani. 2. Az eljárás nyelve a MAGYAR. Ha az ajánlatban valamely dokumentum nem magyar nyelven került csatolásra, úgy azt AT magyar nyelvű fordításban is köteles benyújtani. AK a dokumentum AT általi fordítását elfogadja. 3. Közös ajánlattétel esetén be kell nyújtani közös ajánlattevők megállapodását, ami tartalmazza a Kbt. 35. § (2a) bekezdése szerinti meghatalmazást. 4. Kiegészítő tájékoztatás a Kbt. 56. § szerint kérhető. 5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban és a KD-ban meghatározott valamennyi dokumentumot (űrlapot, elektronikusan csatolandó nyilatkozatot / igazolást). Az ajánlat megtételével kapcsolatban az AK kifejezetten felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A.- 41/B. § rendelkezéseire. 6. Az ajánlatban nyilatkozni szükséges a Kbt. 66.§ (2) és (6) a) és b) szerint (nemleges nyilatkozat is csatolandó). 7. AK a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a hiánypótlást és a Kbt. 71. § (6) bek. szerinti korlátozást nem alkalmazza. 8.AK az alkalmassági feltételeket (és azok igazolási módját is) a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági feltétel esetében szigorúbban határozza meg [321/2015.(X.30.) Kr. 30. § (4)] - mivel az alábbi minősítési szempontokat nem tartalmazza a bronz fokozatú minősítés: a referenciával kapcsolatos alkalmasság a közbeszerzés tárgyára: legalább a következő összmennyiségű 1. rész: 8.000 kg veszélyes hulladék és 40.000 kg nem veszélyes hulladék, 2. rész: 20.000 kg veszélyes hulladék és 100.000 kg nem veszélyes hulladék, 3. rész: 20.000 kg veszélyes hulladék és 75.000 kg nem veszélyes hulladék átvételére és elszállítására és kezelésére” vonatkozó referencia. 9. AK az eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. 10. Az eljárásban valamennyi határidő közép-európai (CET) idő szerint értendő. 11.AK az alkalmassági követelmények meghatározása során a Kbt. 65. § (3) és (5) bekezdésére tekintettel járt el. 12. AK felhívja a figyelmet, hogy a közbeszerzési eljárás során a kommunikáció a Kbt. és az EKR előírásai szerint történik. Az EKR üzemeltetését a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Kft. végzi http://ujvilag.gov.hu. A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt. AK felhívja a figyelmet, hogy a https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas oldalon az érdeklődő gazdasági szereplők az EKR használatával, működésével kapcsolatban részletes információkat érnek el. 13. A közbeszerzési eljárás során a magyar Kbt. szerint kell eljárni. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre egyebekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. 14. AK előírja a szerződéstervezet valamennyi Fél általi, Pp. 325. § (1) bek. f) pont szerinti elektronikus módon történő aláírását. A szerződésen valamennyi aláíró személynek a Pp. 325. § (1) bek. f) pont szerinti minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás). Az eljárás eredményeként kötendő szerződést felek minősített elektronikus aláírással kötelesek ellátni. 15. Karakterkorlát miatti esetleges rövidítések: Kbt. = 2015. évi CXLIII. törvény; AK = Ajánlatkérő; AT = Ajánlattevő; KD = Közbeszerzési Dokumentumok; EEKD = egységes európai közbeszerzési dokumentum; EKR = Elektronikus Közbeszerzési Rendszer. 16. Irányadó jog: A közbeszerzési eljárás során a magyar Kbt. szerint kell eljárni. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre egyebekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. 17. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (9) bekezdésében foglaltakra, melynek értelmében Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148 § -ában meghatározottak szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 141-515392 (2026-07-23)