A szerződés teljesítése során el kell készíteni a műszaki tartalomban megadott dokumentációkat. El kell készíteni a KKÁT-ban lévő kapukhoz az azok kiminősítéséhez szükséges felszabadítási tanulmányt. Adatot kell szolgáltatni a hatósági engedélyeztetést megalapozó dokumentációhoz. A szükséges engedélyek birtokába el kell végezni a kapuk gyártóművi üzembe helyezését, le kell szállítani az új sugárkapukat. A KKÁT-ban a meglévő sugárkapukat a helyszínen szét kell szerelni és a végleges elhelyezésükről gondoskodni kell, az új kapukat a helyükön össze kell szerelni, és el kell végezni a beüzemelésüket. Az RHFT területén a meglévő kaput egyben át kell szállítani a Megrendelő által kijelölt helyre az ellenőrzött zóna területén, az új kapu egészben beépíthető és beüzemelhető. Mind két telephelyen végre kell hajtani az operatív kezelői és karbantartói személyzet oktatását az új kapuk kezelésével, karbantartásával kapcsolatban. Az Eladónak (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozójának) rendelkeznie kell a személyi sugárkapuk gyártmányára, típusára vonatkozó olyan magyarországi szervizzel, mely jogosult a szükséges javítások, karbantartások elvégzésére úgy, hogy az az Eladó/gyártó által vállalt jótállási kötelezettségek fennálltát nem befolyásolja, aminek a meglétét legkésőbb a szerződés megkötéséig igazolni kell (szerződéskötési feltétel). Az Eladónak a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 9001:2015, vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert kell működtetnie. (szerződéskötési feltétel) Az Eladónak biztosítania kell, hogy minden tevékenysége szabályozott és ellenőrzött körülmények között történjen. Az Eladó a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratait, dokumentumait, a jogszabályok, valamint a Vevő előírásainak figyelembevételével kell kezelnie és megőriznie. Az Eladónak rendelkeznie kell a Vevő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással (1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet és 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet) személyi sugárkapu értékesítése tevékenységi területre vonatkozóan (a szerződéskötés feltétele). A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez és az ehhez tartozó Vevői vizsgálatok tekintetében Feleket együttműködési kötelezettség terheli. A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez szükséges dokumentumokat és az eljárási rendet az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Vevő a szerződés tárgyát képező sugárkapukkal kapcsolatosan, a garanciális időtartam alatt 95 %-os rendelkezésre állási időt ír elő (minimum rendelkezésre állás), azaz a sugárkapuknak bármely 365 nap időintervallumban min. 346 napot rendeltetésszerű használatra készen kell állnia.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-10-17.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-09-14.
Ajánlati felhívás (2023-09-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Sugárzásmérő készülékek
Hivatkozási szám: EKR001414822023
Rövid leírás:
A szerződés teljesítése során el kell készíteni a műszaki tartalomban megadott dokumentációkat. El kell készíteni a KKÁT-ban lévő kapukhoz az azok kiminősítéséhez szükséges felszabadítási tanulmányt. Adatot kell szolgáltatni a hatósági engedélyeztetést megalapozó dokumentációhoz. A szükséges engedélyek birtokába el kell végezni a kapuk gyártóművi üzembe helyezését, le kell szállítani az új sugárkapukat. A KKÁT-ban a meglévő sugárkapukat a helyszínen szét kell szerelni és a végleges elhelyezésükről gondoskodni kell, az új kapukat a helyükön össze kell szerelni, és el kell végezni a beüzemelésüket. Az RHFT területén a meglévő kaput egyben át kell szállítani a Megrendelő által kijelölt helyre az ellenőrzött zóna területén, az új kapu egészben beépíthető és beüzemelhető. Mind két telephelyen végre kell hajtani az operatív kezelői és karbantartói személyzet oktatását az új kapuk kezelésével, karbantartásával kapcsolatban.
Az Eladónak (vagy a teljesítésbe bevont alvállalkozójának) rendelkeznie kell a személyi sugárkapuk gyártmányára, típusára vonatkozó olyan magyarországi szervizzel, mely jogosult a szükséges javítások, karbantartások elvégzésére úgy, hogy az az Eladó/gyártó által vállalt jótállási kötelezettségek fennálltát nem befolyásolja, aminek a meglétét legkésőbb a szerződés megkötéséig igazolni kell (szerződéskötési feltétel).
Az Eladónak a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított MSZ EN ISO 9001:2015, vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert kell működtetnie. (szerződéskötési feltétel)
Az Eladónak biztosítania kell, hogy minden tevékenysége szabályozott és ellenőrzött körülmények között történjen. Az Eladó a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatos iratait, dokumentumait, a jogszabályok, valamint a Vevő előírásainak figyelembevételével kell kezelnie és megőriznie.
Az Eladónak rendelkeznie kell a Vevő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással (1/2022. (IV. 29.) OAH rendelet és 155/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet) személyi sugárkapu értékesítése tevékenységi területre vonatkozóan (a szerződéskötés feltétele). A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez és az ehhez tartozó Vevői vizsgálatok tekintetében Feleket együttműködési kötelezettség terheli. A képességvizsgálati igazolás megszerzéséhez szükséges dokumentumokat és az eljárási rendet az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Vevő a szerződés tárgyát képező sugárkapukkal kapcsolatosan, a garanciális időtartam alatt 95 %-os rendelkezésre állási időt ír elő (minimum rendelkezésre állás), azaz a sugárkapuknak bármely 365 nap időintervallumban min. 346 napot rendeltetésszerű használatra készen kell állnia.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Sugárzásmérő készülékek📦
További CPV-kód: Sugárzásmérő készülékek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Pest
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Részajánlat tétel kizárva, oka:
A beszerzés tárgya egységesen sugárkapuk beszerzése, az ajánlatkérő valamennyi telephelyére. Ennek megfelelően fontos, hogy a telephelyeken üzemelő berendezések azonos gyártó termékei legyenek, az üzemeltetés és a karbantartás szempontjából is (tartalékalkatrészek, célszerszámok stb.). Valamint az alacsony mennyiség tekintetében is ésszerűtlen más és más vállalkozóval elvégeztetni a kapuk legyártását, így a részajánlati körökre történő bontás gazdaságilag indokolatlan, és bonyolultabbá és költségesebbé teszi a kapuk későbbi üzemeltetését, karbantartását is.
II.2.7) pontban a szerződés időtartamára vonatkozóan megadottak alatt az ajánlatkérő 450 naptári napot ért. Ezen belül 400 nap van a sugárkapuk legyártására és 50 nap a beszerelésre és az üzembe helyezésre.

Objektum A közbeszerzés hatálya

Teljes testfelület mérésére alkalmas összesen 5 db személyi sugárkapu beszerzése és üzembe helyezése.
Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója - KKÁT (4 db)
1.1. Beépítendő sugárkapuk kiviteleinek megadása:
1. típus: 1 db sugárkapu (KT 103/2 helyiség) béta méréssel, eszköz és mappa monitor nélküli kivitelben (berendezést a helyiségbe történő beszállításhoz szét kell szerelni, majd a 103/2-es helyiségben újra össze kell építeni és be kell üzemelni. a típus egyéb paramétereiben megegyezik a 2. típussal) ;

2. típus: 2 db sugárkapu (KT 125/1, KT 125/2 helyiség) béta méréssel, és eszköz és mappa monitor nélküli kivitelben;
3. típus: 1 db sugárkapu (KT 125/2 helyiség) béta méréssel eszköz és mappa monitorral felszerelve.
1.2. A személyi sugárkapukkal szemben támasztott alapvető műszaki követelmények
A személyi sugárkapu legyen alkalmas:
- +5 és +40 °C közötti hőmérsékleten való folyamatos üzemelésre;
- teljes testfelület felületi béta sugárzás (2.1. pont szerinti megosztásban) szennyezettségének vizsgálatára (beleértve a fejet is), egy vagy két lépcsőben;
- változó háttérsugárzás melletti üzemelésre;
- az elvárt mérési pontossághoz szükséges mérési időn túlmutató mérési idő beállíthatóságára
- az áteresztő képessége maximum 40 mp legyen
- az egyes detektorokhoz és detektorcsoportokhoz kapcsolódó riasztási szintek külön-külön történő beállítására;
- riasztási szintek elérése esetén a kilépő dolgozók visszatartására.
Radioaktív Hulladékokat Feldolgozó és Tároló (RHFT) (1 db)
1.3. Beépítendő sugárkapu kivitelének megadása:
1 db sugárkapu (alfa, béta) gamma méréssel, és eszköz és mappa monitorral felszerelt kivitelben.
1.4. A személyi sugárkapukkal szemben támasztott alapvető műszaki követelmények
- teljes testfelület felületi alfa, béta és gamma szennyezettségének vizsgálatára (beleértve a fejet is), egy vagy két lépcsőben;
- az elvárt mérési pontossághoz szükséges mérési időn túlmutató mérési idő beállíthatóságára;
- az áteresztő képessége minimum 40 mp legyen
Az elvégzendő munkák részletezését a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
A szerződés tárgyával kapcsolatban a létesítmény üzemi területén kíséret nélkül csak olyan - a jogszabályban meghatározott rendészeti feltételeknek megfelelő - személy foglalkoztatható, akinek az alkalmazásához az illetékes rendőrhatósági szerv hozzájárult. (Lásd: Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 11. §.)

Az Eladó köteles a 2/2022. (IV. 29.) OAH rendelet tárgyi munka kapcsán relevanciával rendelkező előírásait betartani, követelményeket teljesíteni.
Az Eladó tudomásul veszi, hogy a helyszíni munkavégzés megkezdése előtt az állandó belépőt igénylő munkavállalóknak részt kell venniük a Vevő oktatási programján, amelyek a következő modulok: fizikai védelem, Biztonság kultúra, Munka és Tűzvédelmi tájékoztatás, KKÁT Balesetelhárítási Intézkedési Terv, RHFT Balesetelhárítási Intézkedési Terv.

Az ellenőrzött zónai önálló (felügyelet nélküli) munkavégzéshez további feltételek szükségesek: orvosi igazolás ionizáló sugárzásban történő munkavégzéshez, minimum alapfokú sugárvédelmi képzettség igazolása, valamint a telephelyeken érvényes sugárvédelmi szabályzatból vizsga (KKÁT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat, RHFT Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzat)

Eladónak az oktatási igényét legalább 30 nappal a helyszíni munkavégzés tervezett megkezdése előtt jeleznie kell a Vevő felé.
Az ellenőrzött zónában történő munkavégzésre szolgáló belépőt csak az a külső munkavállaló kaphatja meg, aki az előírt követelmények és a munkahelyi sugárvédelmi vizsga megtörténtének igazolása mellett a sugárveszélyes munkavégzésre vonatkozó foglalkozás-egészségügyi alkalmasságát is igazolja. A munkahelyi sugárvédelmi vizsga előfeltétele a min. alapfokozatú sugárvédelmi vizsga.

További részletek az egyéb közbeszerzési dokumentumokban.
Időtartam: 450 nap
További információk:
Részajánlat tétel kizárva, oka:
A beszerzés tárgya egységesen sugárkapuk beszerzése, az ajánlatkérő valamennyi telephelyére. Ennek megfelelően fontos, hogy a telephelyeken üzemelő berendezések azonos gyártó termékei legyenek, az üzemeltetés és a karbantartás szempontjából is (tartalékalkatrészek, célszerszámok stb.). Valamint az alacsony mennyiség tekintetében is ésszerűtlen más és más vállalkozóval elvégeztetni a kapuk legyártását, így a részajánlati körökre történő bontás gazdaságilag indokolatlan, és bonyolultabbá és költségesebbé teszi a kapuk későbbi üzemeltetését, karbantartását is.
A beszerzés tárgya egységesen sugárkapuk beszerzése, az ajánlatkérő valamennyi telephelyére. Ennek megfelelően fontos, hogy a telephelyeken üzemelő berendezések azonos gyártó termékei legyenek, az üzemeltetés és a karbantartás szempontjából is (tartalékalkatrészek, célszerszámok stb.). Valamint az alacsony mennyiség tekintetében is ésszerűtlen más és más vállalkozóval elvégeztetni a kapuk legyártását, így a részajánlati körökre történő bontás gazdaságilag indokolatlan, és bonyolultabbá és költségesebbé teszi a kapuk későbbi üzemeltetését, karbantartását is.
II.2.7) pontban a szerződés időtartamára vonatkozóan megadottak alatt az ajánlatkérő 450 naptári napot ért. Ezen belül 400 nap van a sugárkapuk legyártására és 50 nap a beszerelésre és az üzembe helyezésre.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország_2166_Püspökszilágy_Radioaktív Hulladékokat Feldolgozó és Tároló (RHFT)_Hrsz.: 043/18|Magyarország_7030_Paks_Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) _Hrsz.: 8803/2.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1)- (2) bek-ben foglalt kizáró okok hiányának előzetes igazolása érdekében

Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be.
A kizáró okok hatálya alá tartozást igazoló dokumentumokat az ajánlattevő / alkalmasság igazolásában részt vevő kizárólag ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására köteles benyújtani. A felhívott ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) szerint kell igazolnia.

Csatolni kell a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti jellegét és mértékét tartalmazza; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni; (Kr. 8. § i) pont ib) alpont, illetve 10. § g) pont gb) alpont) (EKR Űrlap)

A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjára vonatkozóan csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn (Kr. 8. § i) pont ic) alpont, illetve 10. § g) pont gc) alpont); (EKR Űrlap). Az ajánlatkérőnek a Kbt. 74. § (1) bek. b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

Nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatban a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.

A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. (Kr. 1.§ (7) bek)

A Kr. 1-8 és 10 § valamint a 13-16. § rend-ei is irányadók.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.)

Az ajánlatkérő Kbt. 69.§-a (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést:
P.1) A cégszerűen aláírt nyilatkozat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában, a teljes nettó árbevételéről, attól függően, hogy az Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét. (Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja).

Ajánlattevők legyenek figyelemmel a Kbt. 65. § (6) - (8) és (11) bekezdéseiben foglaltakra, és a Kr. 19. § (3) és (7) bekezdéseire.
Az ajánlattétel során, az árbevétel tekintetében, a különböző devizáknak a forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás feladásának a napján érvényes, a MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia, és a devizában feltüntetett árbevételi adat mellett meg kell adnia az alkalmazott árfolyamot, valamint az árfolyam alapján átszámolt forintális összeget is.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1/ Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a teljes nettó árbevétele a felhívás feladását megelőző 3 (három), mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen nem éri el a nettó 200 000 000 HUF összeget.
Azon gazdasági szereplők esetében, akik nem rendelkeznek legalább három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évvel a felhívás feladásának napját megelőzően, értelemszerűen a felhívás feladásának a napjáig már lezárt, előző üzleti év(eik)ben elért teljes nettó árbevételének kell megfelelnie a fenti követelménynek.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P1. pontban foglalt alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65.§ (7) bek alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) alapján az a szervezet, amelynek adatait ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.)
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.)
Az ajánlatkérő Kbt. 69. §(4) bekezdése szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést:
M.1) Az ajánlattevőnek a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján, be kell mutatnia a felhívás feladásától visszafelé számított 6 év alatt befejezett (átadás-átvételi eljárással lezárt), de legfeljebb 9 éven belül megkezdett, személyi sugárkapu szállítására vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, legjelentősebb referenciáit.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az előírt referenciát a Kr. 22.§ (1) bek. a) és b) pontjai alapján kell igazolni.
A referencia-igazolásnak (nyilatkozatnak) legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) a szerződést kötő másik fél (megrendelő) neve, címe;
b) a munka rövid ismertetése (a szerződés tárgya, és mennyisége az alkalmasságnál előírtaknak megfelelően);
c) a teljesítés kezdésének és befejezésének időpontja év, hó, nap;
d) nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e;
Az ajánlattétel során, a referenciák tekintetében, a különböző devizáknak a forintra történő átszámításánál, az ajánlattevőnek, az eljárást megindító felhívás feladásának a napján érvényes, a MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia, és a devizában feltüntetett vállalkozói díjak mellett meg kell adnia az alkalmazott árfolyamot, valamint az árfolyam alapján átszámolt forintális összeget is.

Az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat évben (72 hónapban) teljesített (átadás-átvétellel sikeresen lezárt), de legfeljebb 9 éven belül megkezdett legalább 3 db olyan ipari körülmények között működő személyi sugárkapu szállítására vonatkozó referenciával, amely alkalmas teljes testfelület felületi alfa és béta és/vagy gamma szennyezettségének vizsgálatára.

Az ipari körülmény alatt az ajánlatkérő az alábbit érti: Minden olyan termelő vagy feldolgozó üzemeket, szolgáltató szervezeteket, ideértve, de nem kizárólagosan a nukleáris létesítményeket, a radioaktívhulladék-tárolót is, ahol a személyzet és/vagy az ügyfelek jelentős része napi rendszerességgel veszi igénybe a sugárkapukat és ahol folyamatosan fennáll a radioaktív felületi szennyezettség lehetősége a sugárkaput használó személyzet esetében

Az ajánlatkérő az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 2. §…
… 7. pontjában írtakat érti nukleáris létesítmény alatt.
… 16. pontjában írtakat érti radioaktívhulladék-tároló alatt.
Az ajánlatkérő az atomenergiáról szóló törvény hatálya alá tartozó létesítményben végrehajtott referenciának fogadja el azon nem Magyarországon elvégzett teljesítéseket is, melyek olyan létesítmény(ek)ben kerültek megvalósítása, amely(ek) az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvényben a nukleáris létesítményre és/vagy radioaktívhulladék- tárolóra megfogalmazott kritériumoknak megfelelnek.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M.1., M.2. pontokban foglalt alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Az ajánlatkérő a minősített ajánlattevők jegyzékénél szigorúbban határozta meg a műszaki-szakmai alkalmassági feltételeket.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6), (7), (9), (11) bekezdésére, és a Kr. 24. § (1) bekezdésére is.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződés a KNPA-ból finanszírozott. A kifizetés, az elszámolás, és az ajánlattétel is HUF-ban történik. A számla banki átutalással a Ptk. 6:130. § (1)-(2) és a Kbt. 135. § (1); (5)-(6) (10) - (11) és (12) szerint, 30 napos fizetési határidővel kerül kifizetésre. Késedelem esetén az ajánlattevő a Ptk. 6:155. § (1) szerinti késedelmi kamatot és (2016. évi IX. törvény) behajtási költségátalányt igényelhet.

Az Ajánlatkérő, a Kbt. 135. § (8) bekezdése alapján, 30 % mértékű előleget biztosít. Az előleg kifizetésének feltétele az előleg teljes összegű visszafizetésére vonatkozó biztosíték nyújtása a Vevő részére. A biztosíték a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint teljesíthető. Az Eladó a teljesítésigazolás alkalmával benyújtott számlák összegét köteles az előleg teljes összegével csökkenteni.

Árfolyamváltozásból adódó többletköltség elszámolása: A többletköltség abban az esetben számolható el, amennyiben a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, a szerződés hatálybalépésének napján érvényes hivatalos EUR/HUF középárfolyam több, mint 3 %-kal magasabb, mint az ajánlati felhívás megjelenése napján.

Késedelmi kötbér:
Az Eladó amennyiben a teljesítési (rész)határidő tekintetében késedelembe esik késedelmi kötbér fizetésére köteles. Mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól az Eladó, ha a szerződésszegését kimenti.
A késedelmi kötbér napi mértéke: 180 000 Ft /nap. A késedelmi kötbér a késedelembe esés első napjától esedékes és a késedelmes teljesítés teljes időtartamára fizetendő. A késedelmi kötbér jogcímén követelt összeg nem haladhatja meg a teljes nettó vételár 15%-át.

A kötbérterhes időszakban az Eladó kötelezettsége teljesítésének tekintetében bekövetkező harminc (30) naptári napot meghaladó késedelem esetén a Vevő elállhat vagy felmondhatja a szerződést, és követelheti az Eladói szerződésszegés következtében felmerült valamennyi igazolt kárának megtérítését.

Meghiúsulási kötbér
Amennyiben a szerződés olyan okból, amiért Eladó felelős meghiúsul vagy lehetetlenül, vagy az Eladó fenti pontokban meghatározott késedelme vagy egyéb szerződésszegése miatt a Vevő a szerződést felmondja, vagy - amennyiben még nem történt teljesítés - a szerződéstől eláll, úgy az Eladó meghiúsulási kötbér jogcímén a teljes nettó vételár 20 %-át kitevő összeg Vevő részére történő megfizetésére köteles.

A meghiúsulási kötbér érvényesítése a késedelmi kötbér érvényesítését kizárja.
Jótálláshoz kötődő egyéb kötelezettségek
A Vevő a szerződés tárgyát képező sugárkapukkal kapcsolatosan, az Eladó által a vállalat garanciális időtartam alatt 95 %-os rendelkezésre állási időt ír elő (minimum rendelkezésre állás), azaz a sugárkapuknak bármely 365 nap időintervallumban min. 346 napot használatra készen kell állnia.

Ezen kötelezettségének az Eladó a megajánlott teljes körű jótállás időszakában köteles eleget tenni.
Amennyiben Eladó nem biztosítja a jelen pontban rögzített minimum rendelkezésre állás idejét, úgy minden egyes (min. rendelkezésre állási időt csökkentő meghibásodási, javítási) nap után 100 000 Ft hibás teljesítési kötbér kerül felszámolásra.
Részleteket az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-10-17 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Ekr
További információk:
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § (2) bek.)
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Az 5 db sugárkapu átlagos áteresztőképessége, mp-ben megadva (min. 15 mp és max. 40 mp)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2. Vállalt jótállás időtartama (min. 12 hónap - max. 60 hónap)
Ár (súlyozás): 80
1./ Közös AT esetén a gazdálkodó szervezet létrehozása nem kötelező és nem megengedett, és csatolni kell egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást a közbeszerzési dok-ban foglaltak szerint.
2/ Az AK a Kbt. 71.§ (6) bek- ben foglaltakat és csak 1 alkalommal rendel el újabb hiánypótlást
3/ A felhívás IV.2.6) pontjában, a kötöttség ideje: az ajánlattételi határidő lejártát követő 30 nap.
4./ Ajánlatkérő (a továbbiak AK) alkalmazza a Kbt. 81.§ (5) bekezdését.
5./FAKSZ: dr. Deák Krisztina 00235 Deák Ügyvédi Iroda 7100 Szekszárd, Jókai u. 22 deakugyvediiroda@tolna.net
6/Irányadó jog és idő: HU
7/Az AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e)-t.
8/Az AT-nek és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő részéről aláírónak a cégaláírási nyilatkozatát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírás-mintáját csatolni kell az egyéb közbeszerzési dokumentációban előírtak szerint.
9/Az AT és/vagy alkalmasság igazolásában részt vevőnél, ha a www.e-cegjegyzek.hu-n nem érhető el, csatolni kell a 60 napnál nem régebbi cégkivonat.
10/Pontszám: 0-100
Módszer: 1 szempont az 5 db sugárkapu átlagos áteresztő képessége, másodpercben megadva
Az értékelési módszer: lineáris arányosítás
A megajánlott sugárkapuk áteresztő képessége egyik típus esetében sem lehet rosszabb, mint 40 mp, mert az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Az ajánlatkérő a szempont keretében az 5 db sugárkapu átlagos áteresztő képességét vizsgája, ezért összeadja a sugárkapuk megadott áteresztő képességét, majd az összeget osztja 5-tel.
Az így kapott eredmény alapján, az alábbi képlet felhasználásával osztja ki az ajánlatkérő a pontokat, 0 és 10 között, kettő tizedesjegyig kerekítve.
Páteresztés: a vizsgált ajánlati elem adott részszempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa (10 pont)
Pmin: a pontskála alsó határa (0 pont)
Amax: az elfogadott maximális időtartam (40 másodperc)
Amin: az elvárt időtartam minimuma (15 másodperc)
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi értéke másodpercben megadva
Az sugárkapuk átlagos áteresztő képessége esetén a 15 másodperc és az annál rövidebb megajánlott időtartam 10 pontot kap, a 40 másodperc feletti érték esetén az ajánlat érvénytelen.
3. szempont (ajánlati ár): (fordított arányosítás): P = [A legjobb/ A vizsgált] x (Pmax-Pmin) + Pmin. (kettő tizedesjegyig kerekítve)
11/ Az alábbi EKR űrlapokat kell benyújtani az ajánlatban:
- EEKD
- felolvasó lap
- a Kbt. a 66.§ (2) bekezdése szerint.
- a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében
- a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében
- a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján,
- nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról (ha van ilyen, akkor csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak beérkezéséről az igazolást.)
- nyilatkozat a Kbt. 65.§ (7) bekezdése vonatkozásában
12/Az ajánlathoz csatolni kell kitöltve:
- a szerződés tervezet 1. sz. mellékletét (Vételár részletezése, teljesítési, számlázási és kifizetési ütemezés tervezet). Az Ajánlattevő a fenti dokumentumot kitöltve, nem módosítható (pl: pdf) formátumban és szerkeszthető formátumban, a nem módosítható formával megegyező tartalommal is kötelesek benyújtani, eltérés esetén a nem módosítható forma az irányadó.

Ebből szakmai ajánlatnak a 1. sz melléklet (díjrészletezők) a D cellák tartalma minősül. Az ajánlati ár: a KKÁT díjrészletező D37 cellájában és az RHFT díjrészletező D 32-es cellájában szereplő összeg együttese, aminek meg kell egyeznie a felolvasó lapon lévő összeggel.

Szakmai ajánlatként csatolni kell továbbá:
- a szerződés 4. sz. mellékletét képező „A szállítandó személyi sugárkapuk részletes leírása” táblázatot kitöltve, nem módosítható (pl: pdf) formátumban és szerkeszthető formátumban, a nem módosítható formával megegyező tartalommal is, eltérés esetén a nem módosítható forma az irányadó.

- az ajánlatban szereplő termékek magyar nyelvű adatlapját és/vagy ismertetőjét és/vagy gyártói leírását, amelyből az ajánlattevő által megajánlott termékeknek a felhívásban és a szerződés 4. sz. mellékletét képező „A szállítandó személyi sugárkapuk részletes leírása” is rögzített műszaki előírásoknak való megfelelése egyértelműen megállapítható.

- Az ajánlatba csatolt dokumentumoknak az értékelési szempontra (a sugárkapuk áteresztő képessége mps-ban) tett megajánlást is alá kell támasztania!
Amennyiben az ajánlatban megajánlott termékek a megadott adatok és becsatolt okiratok alapján nem egyértelműen beazonosíthatóak és/vagy nem felelnek meg az Ajánlatkérő által előírt műszaki- szakmai elvárásoknak (paramétereknek, tulajdonságoknak), úgy az ajánlat a Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.

13./ A szerződés a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozott. Az Alap költségvetését évről évre hagyja jóvá az Országgyűlés. Az Ajánlatkérő közzé tehet több éves szerződésre vonatkozó ajánlati felhívást akkor is, ha a támogatására irányuló igényt (a következő évek költségvetési terveit) a jövőben fogja benyújtani. Az Ajánlatkérő a támogatásra irányuló igényt nyújtott be, és az igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja (feltételes közbeszerzés). Az Ajánlatkérő oldaláról tehát a szerződés hatályba lépésnek a feltétele, hogy az Ajánlatkérő a támogatást, az általa igényelt összegben megkapja. Az Ajánlatkérő a támogató okirat (fedezetigazolás) kézhezvételéről, annak megérkezését követően 5 munkanapon belül, írásban értesíti az Eladót. Ha a támogató okirat kézhezvételére a szerződés megkötését megelőzően sor kerül, úgy a szerződés mindkét Fél általi cégszerű aláírást követően lép hatályba, ez egyben a szerződés létrejöttének napja is. Ha a támogató okirat kézhezvételére a szerződés megkötését követően kerül sor, úgy a szerződés az Ajánlatkérő által megküldött írásbeli értesítés kézhezvételét követő naptári napon lép hatályba. Abban az esetben, ha a fedezetigazolás a szerződés aláírástól számított 90 napon belül nem érkezik meg, úgy a 90. nap eltelte után - az eredeti tartalommal és változatlan formában - a Felek csak abban az esetben léptethetik hatályába a szerződést, ha bármelyik szerződő fél írásos kezdeményezésére közös megegyezés jön létre e tekintetben, és a fedezet igazolás az Ajánlatkérő rendelkezésére áll. Amennyiben a szerződés a támogatói okirat hiánya miatt nem lép hatályba a szerződés megkötését követő 180 napig, úgy a szerződés minden külön intézkedés és nyilatkozat nélkül megszűnik, és a felek semmilyen követeléssel nem léphetnek fel egymással szemben.

Folytatás a VI.4.3. pontban
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Folytatás a VI.3. pontból!
14./ II.2.7) pontban a szerződés időtartamára vonatkozóan megadottak alatt az ajánlatkérő 450 naptári napot ért Ezen belül 400 nap van a sugárkapuk legyártására és 50 nap a beszerelésre és az üzembe helyezésre. (kötbérterhes határidők)
15/ Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló EU 2022/576 RENDELET (2022. április 8.) 5k. cikke szerinti nyilatkozatot arról, hogy az ajánlattevő, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó bármely alvállalkozó, szállító, kapacitást biztosító szervezet nem tartozik a tilalom hatálya alá, és a teljesítés során sem vesz igénybe a tilalom hatálya alá tartozó gazdasági szereplőt. Amennyiben megállapítható, hogy a tilalom személyi hatálya fennáll, ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja.

16./ Az AK az ajánlat elkészítése során felmerült kérdések tisztázása
érdekében helyszíni konzultációs lehetőséget biztosít.
16.1. A konzultáció időpontja: a felhívás megjelenését követő 5. munkanap 11:00
A konzultáció helyszíne: a püspökszilágyi (RHFT)telephelye 2166 Püspökszilágy, Hrsz.: 043/18.
16.2. A konzultáció időpontja: a felhívás megjelenését követő 8. munkanap11:00 órakor
A konzultáció helyszíne: a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) 7031 Paks, Hrsz.: 8803/2.
A kérdéseket írásban, a konzultáció időpontját megelőzően min. 2 munkanappal korábban kell megküldeni az EKR-en keresztül, de a helyszínen is lehetőség lesz kérdések feltételére az alábbiak szerint: a gazdasági szereplő kérdéseit a konzultáción írásban átadhatja Ajánlatkérő képviselőjének; továbbá kérdéseket szóban is feltehet, ami jegyzőkönyvben kerül rögzítésre. AA konzultáció részeként előszőr Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a helyszíni terület megtekintésére is, melyen minden ajánlattevő max. 4 fővel vehet részt. A konzultációról, a helyszín megtekintéséről és az esetlegesen helyszínen átadott/feltett kérdésekről jegyzőkönyv észül. A jegyzőkönyvet, valamint az Ajánlatkérő válaszokat Ajánlatkérő 5 napon belül megküldi az eljárás iránt érdeklődésüket jelző gazdasági szereplők részére.

17./Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági alkalmasság és műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 180-562931 (2023-09-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-12) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Az "Új sugárkapuk beszerzése és üzembehelyezése " tárgyú közbeszerzési eljárásban beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérés és előzetes vitarendezési kérelem alapján felvetődött problémák rendezése az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentumok olyan jelentős mértékű módosítását eredményezné, ami sérti a Kbt. 55. § (6) bekezdésében foglaltakat, ezért az ajánlati felhívást a Kbt. 53. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az Ajánlatkérő visszavonja.

A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§ szerint.
Forrás: OJS 2023/S 200-626472 (2023-10-12)