Részekre bontásra nincs lehetőség, ugyanis a Dokumentációban felsorolt fogyasztási helyek földrajzilag, műszakilag és pénzügyileg egyetlen egységet képeznek, továbbá a fogyasztási helyek tekintetében egy szerződéses időszakra vonatkozik az ajánlat. Ezen kívül egy ügyfél egyszerződésben rögzíti egy szerződéses időszakra vonatkozó igényét, így szükségtelen a részekre bontás, illetve a különböző fogyasztási helyek fogyasztási görbéi szempontjából jobban kiegyenlítődik a fogyasztás, és ezáltal sokkal költséghatékonyabb egy ajánlatban elbírálni, mindezek alap a részajánlat tétel nem egyeztethető össze a részajánlattétel lehetőségével.
1.Az ajánlatok bontása az elektronikus közbeszerzési rendszerben elektronikusan történik.
2. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül nyújtható be.
3. Az elektronikus bontás a Kbt. 68. §-ában és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet hatályos rendelkezéseiben előírtak szerint történik.
4. A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdés alapján az ajánlatokfelbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
5. Az ajánlati árat nettó FixEUR: ………………………. (EUR/MWh) mértékegységben kérjük megadni.
6. A 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti nyilatkozatot kérjük az EKR-ben űrlapként kitölteni.
7. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást,illetve ha nincs ilyen folyamatban, a nemleges nyilatkozatot is (EKR elektronikus űrlap formájában).
8. AK a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71.§- ban foglaltak szerint teljeskörűen biztosítja.
9. AK a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontjában foglalt eredménytelenségi okot alkalmazza.
10. A nem EUR-ban rendelkezésre álló adatokat eredeti devizanemben kell megadni. Az idegen devizanemben megadott adatok EUR-ra történő átszámítására AK az ajánlati felhívás feladásának napján (VI.5. pont) érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott hivatalos árfolyamot alkalmazza, illetve ennek hiányában az ECB által ugyanezen időpontban jegyzett devizák keresztárfolyamából számított árfolyam kerül alkalmazásra.
11. A KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., 321/Kr., az e-Kr. és a Ptk. előírásai irányadók.
12) AK valamennyi ajánlattevőnek korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elektronikusan biztosítja a KD elérhetőségét az EKR rendszerben.
13) Az EKR használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető:
https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft.
14) Az értékelés módszere a legalacsonyabb árat tartalmazó ajánlat. Az ár értékelési szempont tekintetében a fordított arányosítás módszere kerül alkalmazásra. Tekintettel a beszerzés tárgyára, más értékelési szempont alkalmazása Ajánlatkérő meglátása szerint nem szolgálja a minőségi szempontok érvényesítését.
15) Az ajánlatok benyújtása az EKR-ben elektronikus úton történik. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat az EKR rendelet 11-12. §-ai tartalmaznak. AT ajánlatában köteles EEKD-t benyújtani. AK rögzíti, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát.
16) Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) Bekezdés szerint.
17) A Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján csatolandó Felolvasólap benyújtása az EKR rendelet 11. § (1) bekezdés alapján elektronikus űrlap kitöltésével történik.
18) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontjában foglaltakról. A nemleges nyilatkozatokat is csatolni kell!
19) Csatolni kell az ajánlatot cégszerűen aláíró, továbbá - adott esetben - az ajánlatban cégszerűen nyilatkozó erőforrást képviselő személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját.
20) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a közös ajánlattevők által cégszerűen aláírt közös Ajánlattevői megállapodást, amely tartalmi követelményeit a KD tartalmazza.
21) A minősített ajánlattevők jegyzékében meghatározott minősítési szempontokhoz képest Ajánlatkérő az alábbi alkalmassági pontok tekintetében határozott meg szigorúbb feltételeket: III.1.3) M1) pont
22) Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 73.§ (4) bekezdésében foglaltakra!
23) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt, azonban a Kbt. által előírt
egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat.
24) FAKSZ: Dr. Berecz Orsolya Zsuzsa (Lajstromszám: 00090), Levelezési címe: 4028 Debrecen, Hadházi út 81.
25) Az eljárást megindító felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei szerint kell eljárni. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
26) A villamosenergiakereskedelem engedélyköteles tevékenység. Az engedély meglétét a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nyilvántartásában ellenőrzi az Ajánlatkérő.
27.) Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. § rendelkezései szerint kell eljárni. AK projekttársaság létrehozását kizárja mind Ajánlattevő mind közös AT-k vonatkozásában.
28.) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján, hogy a közbeszerzési dokumentumban a meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplőtermékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra történő hivatkozások a közbeszerzés tárgyának egyértelmű, pontos és közérthető meghatározását szolgálják. Minden esetben a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek a 321/ 2015. (X. 30.) Korm. rendelet VII. fejezete szerint kell igazolnia az ajánlatban. A részletes műszaki paramétereket, továbbá a nyertes ajánlattevő által elvégzendő feladatok részletezését, részletes jellemzőit, a részletes szakmai követelményeket, valamint a szerződéses feltételeket a közbeszerzési dokumentumok (továbbiakban: KD) és annak részét képező műszaki fejezet tartalmazza.
FOLYTATÁS A III.1.2. PONTBAN.