Élelmiszertermékek beszerzése 2017. évre

Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ

Különféle élelmiszer alapanyagok beszerzése tiszaújvárosi iskolák, óvodák, szociális intézmények részére, 1.1.2017-től 31.12.2017-ig tartó időszakban, adásvételi szerződés keretében.
Részajánlat 9 részajánlati körben tehető.
A termékféleségenként összesített mennyiségeket lásd az egyes részajánlati köröknél. A pontos termékmennyiségeket, és specifikációt részenkénti bontásban, részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza, tekintettel arra, hogy a beszerzendő termékek nagy száma és többfélesége miatt az ajánlatkérő azt nem tudja a felhívás részeként közzétenni. A megadott mennyiségek a minimumot jelentik (alapmennyiség), a megrendelésre kerülő konkrét mennyiségek – a felhasználás függvényében – részenként, illetőleg termékenként – + 30 %-kal felfelé eltérhetnek (mennyiségi eltérés). A részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A II.1.5) pontban feltüntetett becsült érték az alapmennyiségen felüli + 30 % mennyiségi eltérés értékét is tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2016-11-18. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2016-10-11.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2016-10-11 Ajánlati felhívás
2016-11-14 További információk
2017-01-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2016-10-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Különféle élelmiszertermékek
Rövid leírás:
Különféle élelmiszer alapanyagok beszerzése tiszaújvárosi iskolák, óvodák, szociális intézmények részére, 1.1.2017-től 31.12.2017-ig tartó időszakban, adásvételi szerződés keretében. Részajánlat 9 részajánlati körben tehető. A termékféleségenként összesített mennyiségeket lásd az egyes részajánlati köröknél. A pontos termékmennyiségeket, és specifikációt részenkénti bontásban, részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza, tekintettel arra, hogy a beszerzendő termékek nagy száma és többfélesége miatt az ajánlatkérő azt nem tudja a felhívás részeként közzétenni. A megadott mennyiségek a minimumot jelentik (alapmennyiség), a megrendelésre kerülő konkrét mennyiségek – a felhasználás függvényében – részenként, illetőleg termékenként – + 30 %-kal felfelé eltérhetnek (mennyiségi eltérés). A részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A II.1.5) pontban feltüntetett becsült érték az alapmennyiségen felüli + 30 % mennyiségi eltérés értékét is tartalmazza.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Különféle élelmiszertermékek 📦
További CPV-kód: Sertéshús 📦
Marhahús 📦
Baromfi 📦
Húskészítmények 📦
Tejtermék 📦
Kenyér, friss péksütemények és cukrászsütemények 📦
Gyümölcs, zöldségfélék és kapcsolódó termékek 📦
Mélyfagyasztott termékek 📦
Malomipari termékek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ
Postacím: Bethlen Gábor út 7.
Postai irányítószám: 3580
Postai város: Tiszaújváros
Kapcsolat
Internetcím: http://www.tik.tiszaujvaros.hu 🌏
E-mail: drvago@tujvaros.hu 📧
Telefon: +36 49548310 📞
Fax: +36 49340871 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.tik.tiszaujvaros.hu/index.php/kozerdeku-adatok/kozbeszerzesek?view=desktop&task=folder&uuid=b4d06389-3de5-4696-b314-dc47b6d52094 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-10-11 📅
Benyújtási határidő: 2016-11-18 📅
Közzététel dátuma: 2016-10-13 📅
Kezdeti időpont: 2017-01-01 📅
Végdátum: 2017-12-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 198-356465
HL-S szám: 198
További információk
Az ajánlatok felbontásánál a Kbt. 68. § (3) bekezdésében meghatározottak lehetnek jelen. A bontási eljárásra egyebekben a Kbt. 68. §-ában foglalt rendelkezések az irányadóak.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Különféle élelmiszer alapanyagok beszerzése tiszaújvárosi iskolák, óvodák, szociális intézmények részére, 1.1.2017-től 31.12.2017-ig tartó időszakban, adásvételi szerződés keretében.
Részajánlat 9 részajánlati körben tehető.
A termékféleségenként összesített mennyiségeket lásd az egyes részajánlati köröknél. A pontos termékmennyiségeket, és specifikációt részenkénti bontásban, részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza, tekintettel arra, hogy a beszerzendő termékek nagy száma és többfélesége miatt az ajánlatkérő azt nem tudja a felhívás részeként közzétenni. A megadott mennyiségek a minimumot jelentik (alapmennyiség), a megrendelésre kerülő konkrét mennyiségek – a felhasználás függvényében – részenként, illetőleg termékenként – + 30 %-kal felfelé eltérhetnek (mennyiségi eltérés). A részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
A II.1.5) pontban feltüntetett becsült érték az alapmennyiségen felüli + 30 % mennyiségi eltérés értékét is tartalmazza.
Becsült összérték: 186 429 420 HUF 💰
A rész elnevezése: Sertéshús, belsőség
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Sertéshús, belsőség szállítása a specifikáció szerinti részletezésben.
1. rész: Sertéshús, belsőség (Sertéskaraj csont nélkül EH, Sertéscomb EH, Sertéslapocka EH, Sertéstarja csont nélkül EH, Sertéscsont húsos EH, Sertéscsont fehér EH, Sertéscsülök csont nélkül EH, Sertésmáj EH, Sertésköröm, Sertésdagadó EH): összesen 25 622 kg (+ 30 %).
Többet mutasson
A pontos termékmennyiségeket, és specifikációt részletesen a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező Excel táblázat (Részletes árazatlan ártáblázat) tartalmazza. A táblázatban megadott mennyiségek a minimumot jelentik (alapmennyiség), a megrendelésre kerülő konkrét mennyiségek – a felhasználás függvényében – termékenként + 30 százalékkal felfelé eltérhetnek.
Többet mutasson
A II.2.6) pontban feltüntetett becsült érték az alapmennyiségen felüli + 30 % mennyiségi eltérés értékét is tartalmazza.
Becsült érték héa nélkül: 22 248 005 HUF 💰
A rész elnevezése: Marhahús
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Marhahús szállítása a specifikáció szerinti részletezésben.
2. rész: Marhahús (Marhacomb, növendék EH): összesen 1 930 kg (+ 30 %).
A pontos termékmennyiséget, és specifikációt részletesen a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező Excel táblázat (Részletes árazatlan ártáblázat) tartalmazza. A táblázatban megadott mennyiség a minimumot jelenti (alapmennyiség), a megrendelésre kerülő konkrét mennyiség – a felhasználás függvényében – + 30 százalékkal felfelé eltérhet.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 3 261 700 HUF 💰
A rész elnevezése: Baromfi-, szárnyashús
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Baromfi-, szárnyashús szállítása a specifikáció szerinti részletezésben.
3. rész: Baromfi-, szárnyashús (Csirkecomb felső EH, illetve fagyasztott, Csirkecomb alsó EH, illetve fagyasztott, Csirkecomb egész EH, illetve fagyasztott, Csirkemellfilé EH, illetve fagyasztott, Csirkemáj EH, illetve fagyasztott, Pulykacomb filé felső EH, illetve fagyasztott, Pulykamell filé EH, illetve fagyasztott, Pulykazúza fagyasztott, Pulykamáj fagyasztott): összesen 24 799 kg (+ 30 %).
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 20 976 163 HUF 💰
A rész elnevezése: Húskészítmény
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Húskészítmény szállítása a specifikáció szerinti részletezésben.
4. rész: Húskészítmény (összesen 50 féle termék: különféle felvágottak, szalámik, májasok, párizsik, virslik, sonkák, kolbászok, szalonnák, étkezési tepertő, füstölt sertéscsont, füstölt csülök, füstölt tarja, húskenyér, krinolin, májas hurka, vákuum csomagolt szalámik): összesen 14 553 kg, illetve 340 csomag (+ 30 %).
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 10 865 472 HUF 💰
A rész elnevezése: Tej, tejtermék, sajt
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Tej, tejtermék, sajt szállítása a specifikáció szerinti részletezésben.
5. rész: Tej, tejtermék, sajt (tej, különféle tejtermékek: tejföl, tehéntúró, juhtúró, habospuding, kefir, túró rudi, gabonás joghurt, gyümölcsös joghurt, natúr joghurt, főzőtejszín, vaj, különféle sajtok: trappista sajt, rántani való sajt, krémsajt, sajtkrém, lapkasajt, zöldfűszeres kockasajt, kockasajt, kalciummal dúsított kocka sajt, eidami sajt, füstölt sajt, gomolya sajt): összesen 70 688 l (ebből tej összesen: 60 200 l), 5 479 kg, illetve 62 366 db (+ 30 %).
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 21 031 856 HUF 💰
A rész elnevezése: Kenyér, élesztő, pékáru, finom pékáru
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Kenyér, élesztő, pékáru, finom pékáru szállítása a specifikáció szerinti részletezésben.
6. rész: Kenyér, élesztő, pékáru, finom pékáru (összesen 15 féle típusú kenyér: fehér, fehér magos, félbarna, burgonyás, köleses, szőlőmagvas, rozsos, magkeverékes, zabos, kukoricapelyhes, szezámmagos, korpás, teljeskiőrlésű lisztből készült, gluténmentes kenyér, zsúrkenyér), élesztő, pékáru (különféle zsemlék, kiflik), finom pékáru (különféle rudak. kalácsok, puffancs, briós, sajtos perec, hamburger zsemle, pizza tészta, kuglóf, különféle bagettek, molnárka): összesen 24 754 kg (ebből a kenyér összesen: 24 455 kg, élesztő összesen: 299 kg), illetve 240 053 db (+ 30 %).
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 9 771 762 HUF 💰
A rész elnevezése: Burgonya, friss zöldség, tisztított zöldség, száraz hüvelyes, olajos mag, friss gyümölcs, vödrös savanyúság, tojás
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Burgonya, friss zöldség, tisztított zöldség, száraz hüvelyes, olajos mag, friss gyümölcs, vödrös savanyúság, tojás szállítása a specifikáció szerinti részletezésben.
7. rész: Burgonya (45 100 kg), újburgonya (8 530 kg), friss zöldség (29 féle, összesen: 54 214 kg, 7 482 csomag, 5 320 db, ebből vöröshagyma: 7 310 kg, sárgarépa: 5 360 kg, 1 112 csomag, gyökér: 5 240 kg, 1 100 csomag, karalábé: 3 050 kg, 1 730 db, zeller: 2 480 kg, 740 db, kelkáposzta: 6 270 kg, fejes káposzta: 7 240 kg, Tv paprika: 2 762 kg, hónapos retek: 2 720 csomag, fejessaláta: 2 850 db, paradicsom: 2 710 kg, kígyóuborka: 3 300 kg, karfiol: 2 610 kg), tisztított zöldség (2 770 kg), száraz hüvelyes, olajos mag, friss gyümölcs (16 féle, összesen: 35 995 kg, ebből alma: 10 490 kg, banán: 6 060 kg, narancs: 5 600 kg, mandarin: 3 245 kg, körte: 2 130 kg), vödrös savanyúság (8 féle, összesen: 11 392 kg), tojás (228 320 db) a specifikáció szerinti részletezésben: összesen 162 251 kg, 7 482 csomag, illetve 233 640 db (+ 30 %).
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 43 692 539 HUF 💰
A rész elnevezése: Mirelit zöldség, gyümölcs, félkész áru, hal
A rész száma: 8
Rövid leírás:
Mirelit zöldség, gyümölcs, félkész áru, hal szállítása a specifikáció szerinti részletezésben.
8. rész: Mirelit zöldség (karfiol rózsa, bébirépa, sárgarépa hullámos korong, sárgarépa kocka, paszternákgyökér csík, gyökérkocka, karalábé kocka, zeller kocka, húsleves zöldség, francia, illetve mexikói zöldségkeverék, finom főzelék, petrezselyemzöld, gyalult főzőtök kaporral, kukorica morzsolt, brokkoli rózsa, fejtett bab, sóska, zöldborsó zsenge, rebarbaradarabok, sárgahüvelyű zöldbab, ínyenc keverék, kelbimbó, parajpüré, lecsó), gyümölcs (meggy, szilva, erdei gyümölcskeverék), félkész áru (túrós és szilvalekváros derelye, túrógombóc, szilvatöltelékes gombóc, nudli burgonyás, réteslap, hamburger húspogácsa), hal (afrikai harcsafilé, fagyasztott tőke halfilé, panírozott halrudak, apróhal, kész halászlé alap) a specifikáció szerinti részletezésben: összesen 33 317 kg, illetve 5 l (+ 30 %).
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 16 746 405 HUF 💰
A rész elnevezése: Alapvető élelmiszer, margarin, száraztészta, édesség, méz, mogyorókrém, gabonakészítmény, fűszer, ízesítő, üdítőital, húskonzerv, lekvár, gyümölcssűrítmény, konzerv zöldség, gyümölcs, savanyúság
A rész száma: 9
Rövid leírás:
Alapvető élelmiszer, margarin, száraztészta, édesség, méz, mogyorókrém, gabonakészítmény, fűszer, ízesítő, üdítőital, húskonzerv, lekvár, gyümölcssűrítmény, konzerv zöldség, gyümölcs, savanyúság szállítása a specifikáció szerinti részletezésben.
9. rész: Alapvető élelmiszer (napraforgóolaj: összesen 12 525 l, olivaolaj: 101 l, sertészsír: 85 kg, kuszkusz: 269 kg, lisztfélék: összesen 15780 kg, kristálycukor: 10 300 kg, porcukor: 710 kg, bulgur: 1 030 kg, hajdina: 595 kg, köles: 570 kg, rizsfélék: összesen 9 805 kg, árpagyöngy: 541 kg, jódozott finom só: 4 010 kg, búzadara: 1 235 kg, stb.), margarin (10 féle margarin, összesen: 4 245 kg, 13 341 db, teavaj: 267 kg, mini teavaj: 4 110 db, vajkrém: 304 kg), száraztészta (27 féle, összesen: 18 393 kg), édesség, méz (mini méz: 3 400 db, vegyes virágméz: 147,60 kg, reggeliző méz: 770 db) mogyorókrém (összesen: 100 kg, 120 db), gabonakészítmény, fűszer, ízesítő, üdítőital (ásványvíz: 400 üveg, ivólevek: összesen 1 270 l, 12 760 db), húskonzerv (77,40 kg, 5 809,80 db), lekvár (mini jam: 3 680 db, különféle ízesítésű lekvárok: 1 200,98 kg), gyümölcssűrítmény (144 l), konzerv zöldség, gyümölcs, savanyúság (összesen: 8 854,75 kg) a specifikáció szerinti részletezésben: összesen 16 537 l, 85 139,96 kg, 66 086 db, 2 345 doboz, 1 623 csomag, illetve 400 üveg (+ 30 %).
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 37 835 518 HUF 💰
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Tiszaújváros.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki (amely) a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésben foglalt kizáró okok hatálya alatt áll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki (amely) részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
A megkövetelt igazolási mód:
Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésében foglaltak értelemszerű alkalmazásával – az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően, 5 munkanapos határidő tűzésével – hívja fel az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Az igazolásokat:
— a Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtania,
— a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelete 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot (ESPD) köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Többet mutasson
Az ajánlattevő egyebekben ajánlatában a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerint nyilatkozni köteles arról, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), I), n) és p) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőkre vonatkozóan ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. 8. § i) pont, ib) és ic) alpontjára.
A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetében Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont
kb) alpontjára vonatkozóan az ajánlattevő nyilatkozatát kell csatolni a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. § gb) pontjában meghatározottak szerint.
kc) alpontjára vonatkozóan az ajánlattevő nyilatkozatát kell csatolni 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. § gc) pontjában meghatározottak szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében:
— a Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő ellenőrzi. Ha a gazdasági szereplő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást kell benyújtani,
Többet mutasson
— a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében, a letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak igazolását kell benyújtani. A kizáró ok hiányát magyarországi köztartozással kapcsolatban az Art. szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő is ellenőrzi. Ha az ajánlattevő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást is be kell nyújtani.
Többet mutasson
Amennyiben a gazdasági szereplő Magyarországon nem végez adóköteles tevékenységet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erről szóló igazolását kell benyújtani.
Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy a nyilatkozatok keltezése nem lehet korábbi, mint a felhívás feladásának napja.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
P.1. A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlattevő/közös ajánlattevő saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolója (kiegészítő mellékletek nélkül), a jelen Ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 lezárt üzleti évre vonatkozóan. Ha a beszámolók a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőek, a beszámolók adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges. Ha ajánlatkérő a beszámolóhoz az Európai Unió bármely tagállamában működő, – az adott tagállam által az e-Certis rendszerben igazolásra alkalmas adatbázisként feltüntetett – ingyenes elektronikus adatbázisba belépve közvetlenül hozzájuthat, a beszámoló adatait ez esetben is – a Kbt. 69. § (11) bekezdése figyelemmel – az ajánlatkérő ellenőrzi, beszámoló beküldése nem szükséges. Ha az ajánlattevő a P.1. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni (321/2015. (X.30.) Korm. rend 19. § (2)). Ha ajánlattevő a P.1. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, köteles az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról az ajánlattételi határidőt megelőző kiegészítő tájékoztatás (Kbt. 56. §) során felvilágosítást kérni. Ez esetben az érintett ajánlattevő köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges (321/2015. (X.30.) Korm. rend 19. § (3)).
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján, az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ez esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amely(ek)nek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
Előzetes igazolási mód: Az ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelete 1. § (1) bekezdése szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelete 2. § (5) bekezdése szerint az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésében foglaltak értelemszerű alkalmazásával – az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően, 5 munkanapos határidő tűzésével – hívja fel az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő megfelel az alkalmassági követelményeknek. Nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén az ajánlatkérő kéri a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű felelős fordításának benyújtását.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlannak minősül az ajánlattevő, ha a letelepedés helye szerint irányadó számviteli jogszabálynak megfelelően elkészített, az Ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 lezárt üzleti év beszámolója alapján a mérleg szerinti eredménye egynél több évben negatív volt. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P.1. pontban előírt követelménynek elegendő, ha a közös ajánlattevők egyike felel meg. Később alakult gazdasági szereplő esetében ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rend 19. § (2) bekezdése alapján megállapítja az ajánlattevő alkalmasságát, amennyiben annak a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó – ÁFA nélkül számított – árbevétele a megpályázott részajánlati körben (árucsoportban) igazodóan összesen eléri az alábbi összegeket:
Többet mutasson
az 1. számú részajánlati körben a legalább nettó 17 100 000 HUF-ot;
a 2. számú részajánlati körben a legalább nettó 2 500 000 HUF-ot;
a 3. számú részajánlati körben a legalább nettó 16 100 000 HUF-ot;
a 4. számú részajánlati körben a legalább nettó 8 400 000 HUF-ot;
az 5. számú részajánlati körben a legalább nettó 16 200 000 HUF-ot;
a 6. számú részajánlati körben a legalább nettó 7 500 000 HUF-ot;
a 7. számú részajánlati körben a legalább nettó 33 600 000 HUF-ot;
a 8. számú részajánlati körben a legalább nettó 12 900 000 HUF-ot;
a 9. számú részajánlati körben a legalább nettó 29 100 000 HUF-ot.
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
M.1. a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevő/közös ajánlattevő ismertesse a jelen eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három év (36 hónap) során teljesített legjelentősebb, a közbeszerzés tárgyával, azaz a megpályázott részajánlati körök szerinti élelmiszerfajtákkal (árucsoportokkal) azonos szállítási referenciáit, a megpályázott részajánlati körök szerinti élelmiszerfajtáknak (árucsoportoknak) megfelelő bontásban. Az M.1. alkalmassági követelménynek történő megfelelést a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése szerint kell igazolni. Az igazolásnak/nyilatkozatnak legalább a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdése szerinti adatokat kell tartalmaznia. Az igazolásnak/nyilatkozatnak olyan részletezettségűnek kell lennie, amelyből egyértelműen és ellenőrizhető módon megállapítható legyen az M.1. alkalmasság minimumkövetelményében meghatározottaknak való megfelelés. Amennyiben egy szerződés (ugyanazon megrendelő részére, minimum heti egyszeri kiszállítással, és legalább 8 hónapon keresztül folyamatosan történt teljesítés) több részajánlati köröknek megfelelő termékkört (árucsoportot) is tartalmazott, ez esetben a szállítás tárgyait, a teljesítéséért kapott ellenszolgáltatás nettó értékét részajánlati köröknek megfelelő bontásban, termékkörönként (árucsoportonként) külön-külön meg kell adni;
Többet mutasson
M.2. a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés d) pontja alapján az ajánlattevő/közös ajánlattevő nyújtsa be az ajánlattal érintett közbeszerzés tárgyára – azaz a megpályázott részajánlati körök szerinti élelmiszerfajták teljes körére (árucsoportokra) – vonatkozóan működtetett HACCP vagy ISO 22000 élelmiszer-biztonsági irányítási rendszerének érvényes tanúsítványát/igazolását, másolatban. Ajánlatkérő az M.2. alkalmasság igazolására a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdésében előírtaknak megfelelően elfogadja az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, továbbá az ajánlattevő egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait is. Ez utóbbi esetben ajánlattevő nyújtsa be a bevezetett, és működtetett rendszerrel kapcsolatban készült kézikönyv/szabályzatok/egyéb dokumentációk cégszerűen aláírt másolatát, továbbá nyilatkozzon, hogy azt ajánlattevő hatályos jogszabályoknak megfelelően működteti.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 65. § (6) bekezdés alkalmazandó, továbbá más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva történő megfelelés esetén a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdés alkalmazandó.
Egyebekben ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésének megfelelő igazolási módot is elfogad az alkalmasság igazolás során.
Előzetes igazolási mód: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetnek megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése szerint az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésében foglaltak értelemszerű alkalmazásával – az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően, 5 munkanapos határidő tűzésével – hívja fel az értékelési szempontokra figyelemmel részajánlatonként legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t mindazon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő megfelel az alkalmassági követelményeknek. Nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén az ajánlatkérő kéri a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű felelős fordításának benyújtását.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmasnak akkor minősül az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a vizsgált időszakban – a jelen eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év során (36 hónapban) – a megpályázott részajánlati köröknek megfelelő termékkörönként (árucsoportonként) legalább egy darab olyan, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciával, amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek:
Többet mutasson
a) a bemutatott referencia rendszeres (ugyanazon megrendelő részére, minimum heti egyszeri kiszállítással, és legalább 8 hónapon keresztül folyamatosan történt) teljesítésre vonatkozzon és
b) a bemutatott referencia-szállítás tárgya a feleljen meg a megajánlott (megpályázott) részajánlat szerinti termékkörnek (árucsoportoknak) továbbá
c) a bemutatott referenciaszállítás (szerződés) keretében a teljesítéséért kapott ellenszolgáltatás nettó értéke a 8 hónap alatt érje el – a megpályázott részajánlati köröknek megfelelően – legalább az alábbi összegeket:
az 1. számú részajánlati körben (Sertéshús, belsőség) a nettó 12 000 000 HUF-ot;
a 2. számú részajánlati körben (Marhahús) a nettó 1 800 000 HUF-ot;
a 3. számú részajánlati körben (Baromfi-, szárnyashús) a nettó 11 300 000 HUF-ot;
a 4. számú részajánlati körben (Húskészítmény) a nettó 5 900 000 HUF-ot;
az 5. számú részajánlati körben (Tej, tejtermék, sajt) a nettó 11 300 000 HUF-ot;
a 6. számú részajánlati körben (Kenyér, élesztő, pékáru, finom pékáru) a nettó 5 300 000 HUF-ot;
a 7. számú részajánlati körben (Burgonya, friss zöldség, tisztított zöldség, száraz hüvelyes, olajos mag, friss gyümölcs, vödrös savanyúság, tojás) a nettó 23 500 000 HUF-ot;
a 8. számú részajánlati körben a (Mirelit zöldség, gyümölcs, félkész áru, hal) a nettó 9 000 000 HUF-ot;
a 9. számú részajánlati körben (Alapvető élelmiszer, margarin, száraztészta, édesség, méz, mogyorókrém, gabonakészítmény, fűszer, ízesítő, üdítőital, húskonzerv, lekvár, gyümölcssűrítmény, konzerv zöldség, gyümölcs, savanyúság) a nettó 20 400 000 HUF-ot.
Többet mutasson
Amennyiben egy szerződés (ugyanazon megrendelő részére, minimum heti egyszeri kiszállítással, és legalább 8 hónapon keresztül folyamatosan történt kiszállítással) több részajánlati köröknek megfelelő termékkört (árucsoportot) is tartalmazott, és egyúttal több részajánlati körben előírt alkalmassági feltételt is kielégít, úgy ajánlattevő alkalmassága mindezen részajánlati körökben megállapítható. Ebben az esetben a szállítás tárgyait, a teljesítéséért kapott ellenszolgáltatás nettó értékét a részajánlati köröknek megfelelő bontásban, termékkörönként (árucsoportonként) külön-külön meg kell adni.
Többet mutasson
M.2. Alkalmasnak akkor minősül az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik az ajánlattal érintett közbeszerzés tárgyára – azaz a megpályázott részajánlati körök szerinti élelmiszerfajták teljes körére (árucsoportokra) – vonatkozóan működtetett érvényes HACCP, vagy ISO 22000 élelmiszer-biztonsági irányítási rendszerre vonatkozó tanúsítvánnyal, avagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó ezekkel egyenértékű tanúsítvánnyal, illetve (ezek hiányában) benyújtja egyenértékű minőségbiztosítási intézkedései egyéb bizonyítékait, melyek alapján megállapítható, hogy bemutatott minőségbiztosítási intézkedései megfelelnek az előírt szabványoknak.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Fizetési feltételek:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő az ellenértéket a számla kézhezvételét követően, a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. § (1)–(2) bekezdései szerinti határidőben, banki átutalással fizeti meg.
A nyertes ajánlattevő heti gyakorisággal, azaz egy adott naptári héten teljesített szállításokról egy számlát (gyűjtőszámlát) állít ki.
Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bekezdésére is.
Ajánlatkérő egyebekben hivatkozik az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (Art.) 36/A. §-ában foglaltakra.
Részletek a szerződéstervezet V. pontjában.
Kötbérek:
Késedelmi kötbér: Alapja a késedelemmel érintett termékmennyiségre eső nettó ellenérték, míg konkrét összege, esetenként, a késedelem időtartamától függően, a késedelem minden megkezdett órájára számítva 4 %.
Meghiúsulási kötbér: Mértéke az alapmennyiség szerinti termék mennyiségből még nem teljesített árumennyiség teljes nettó ellenértékének 25 %-a.
Részletek a szerződéstervezet VI. pontjában.

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2016-11-18 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Tiszaújvárosi Intézményműködtető Központ 3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 7. Házasságkötő terem (földszint).
További információk:
Az ajánlatok felbontásánál a Kbt. 68. § (3) bekezdésében meghatározottak lehetnek jelen.
A bontási eljárásra egyebekben a Kbt. 68. §-ában foglalt rendelkezések az irányadóak.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK08140
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Vágó Emese
A vevő profiljának címe: http://www.tik.tiszaujvaros.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.tik.tiszaujvaros.hu/index.php/kozerdeku-adatok/kozbeszerzesek?view=desktop&task=folder&uuid=b4d06389-3de5-4696-b314-dc47b6d52094 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdése alapján a megfelelő ajánlattétel elősegítése érdekében a jelen felhívást kiegészítő dokumentumokat bocsát rendelkezésre, mely a Kbt. 39. § (1) bekezdése alapján elektronikus úton, korlátlanul és teljeskörűen, térítésmentesen hozzáférhető az I.3) Kommunikáció pontban meghatározott címen. A Kbt. 57. § (2) bekezdése alapján a közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, melyet a közbeszerzési dokumentumok részét képező regisztrációs lap kitöltésével és Ajánlatkérő
Többet mutasson
részére – a felhívás I.1) pontja szerinti e-mail címre vagy faxszámra – történő haladéktalan visszaküldésével igazolni kell.
2. Mivel Ajánlatkérő igényeinek a Közbeszerzési Dokumentumok mellékleteként kiadott műszaki specifikációban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő élelmiszer – áruk felelnek meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem befolyásolják, a bírálat értékelési szempontja ezért minden részajánlati körben a legalacsonyabb ár (Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pont).
Többet mutasson
3. Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti a Kbt. 54.§-ában foglaltak szerint. Az ajánlati biztosítékot a megpályázott részajánlati köröknek megfelelően kell rendelkezésre bocsátani. A biztosíték mértéke az 1., a 3. és az 5. számú részajánlati körben: 150 000 HUF, a 2. számú részajánlati körben: 50 000 HUF, a 4., a 6. és a 8. számú részajánlati körben: 100 00 HUF, a 7. és a 9. számú részajánlati körben: 200 000 HUF. Részletek a Közbeszerzési dokumentumokban.
Többet mutasson
4. Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 69. § figyelembevételével bírálja el.
5. Ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, ajánlatkérő ilyen esetben nem rendel el újabb hiánypótlást (Kbt. 71. § (6) bekezdés).
Többet mutasson
6. Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a közös ajánlattevők egyetemleges kötelezettségvállalására vonatkozó nyilatkozatot (Kbt. 35. § (6) bekezdés).
7. A Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján az ajánlatnak Felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68. § (5) bekezdése szerinti összes adatot.
8. Ajánlatnak a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
9. Az ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (4) bekezdése alapján az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
10. Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételeket és igazolást a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
11. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §-a irányadó.
12. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdésére figyelemmel kizárja projekttársaság alapítását.
13. Bármely gazdasági szereplő, aki az adott közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet – a megfelelő ajánlattétel érdekében – a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő tájékoztatást kérhet. A kérdéseket – a gyors válaszadás érdekében – kérjük minden esetben e-mailen, szerkeszthető formátumban (*.doc) is megküldeni a drvago@tujvaros.hu e-mail címre.
Többet mutasson
14. Ajánlatkérő az eljárás nyertesével, vagy – az eljárás nyertesének visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezésben megjelölte, köti meg a szerződést.
Többet mutasson
15. További részletek a közbeszerzési dokumentumokban.
16. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Gál Péter Zsolt, 00395.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2016/S 198-356465 (2016-10-11)
További információk (2016-11-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Különféle élelmiszer alapanyagok beszerzése tiszaújvárosi iskolák, óvodák, szociális intézmények részére, 1.1.2017-től 31.12.2017-ig tartó időszakban, adásvételi szerződés keretében. Részajánlat 9 részajánlati körben tehető. A termékféleségenként összesített mennyiségeket lásd az egyes részajánlati köröknél. A pontos termékmennyiségeket, és specifikációt részenkénti bontásban, részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza, tekintettel arra, hogy a beszerzendő termékek nagy száma és többfélesége miatt az ajánlatkérő azt nem tudja a felhívás részeként közzétenni. A megadott mennyiségek a minimumot jelentik (alapmennyiség), a megrendelésre kerülő konkrét mennyiségek – a felhasználás függvényében – részenként, illetőleg termékenként –/+ 30 % -kal felfelé eltérhetnek (mennyiségi eltérés). A részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A II.1.5) pontban feltüntetett becsült érték az alapmennyiségen felüli + 30 % mennyiségi eltérés értékét is tartalmazza.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-11-14 📅
Benyújtási határidő: 2016-11-24 📅
Közzététel dátuma: 2016-11-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 221-402741
Hirdetményre hivatkozik: 2016/S 198-356465
HL-S szám: 221
További információk
Az ajánlati felhívás módosításának indoka: az Ajánlati felhívás VI. szakasz: Kiegészítő információk VI.3) További információk pontjának 3. pontjában a 4., a 6. és a 8. számú részajánlati kört illetően elírás történt az ajánlati biztosíték összege tekintetében, ugyanis egy darab 0 (nulla) lemaradt az összeg végéről. A közbeszerzési dokumentumok I. Az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatás rész 13. Ajánlati biztosíték pontjában foglaltaknak megfelelően az ajánlati biztosíték összege a 4., a 6. és a 8. számú részajánlati körben 100 000 HUF. Az ajánlati felhívás módosítására tekintettel az ajánlatok benyújtásának és ennélfogva felbontásának ideje 24.11.2016-én 10:00 órára módosul.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A termékféleségenként összesített mennyiségeket lásd az egyes részajánlati köröknél. A pontos termékmennyiségeket, és specifikációt részenkénti bontásban, részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza, tekintettel arra, hogy a beszerzendő termékek nagy száma és többfélesége miatt az ajánlatkérő azt nem tudja a felhívás részeként közzétenni. A megadott mennyiségek a minimumot jelentik (alapmennyiség), a megrendelésre kerülő konkrét mennyiségek – a felhasználás függvényében – részenként, illetőleg termékenként –/+ 30 % -kal felfelé eltérhetnek (mennyiségi eltérés). A részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2016/S 221-402741 (2016-11-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-01-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Különféle élelmiszer alapanyagok beszerzése tiszaújvárosi iskolák, óvodák, szociális intézmények részére, 1.1.2017-től 31.12.2017-ig tartó időszakban, adásvételi szerződés keretében. Részajánlat 9 részajánlati körben tehető. A termékféleségenként összesített mennyiségeket lásd az egyes részajánlati köröknél. A pontos termékmennyiségeket, és specifikációt részenkénti bontásban, részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza, tekintettel arra, hogy a beszerzendő termékek nagy száma és többfélesége miatt az ajánlatkérő azt nem tudja a felhívás részeként közzétenni. A megadott mennyiségek a minimumot jelentik (alapmennyiség), a megrendelésre kerülő konkrét mennyiségek – a felhasználás függvényében – részenként, illetőleg termékenként – + 30 % -kal felfelé eltérhetnek (mennyiségi eltérés). A részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A II.1.5) pontban feltüntetett becsült érték az alapmennyiségen felüli + 30 % mennyiségi eltérés értékét is tartalmazza.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 181 741 407 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-01-23 📅
Közzététel dátuma: 2017-01-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 017-027510
HL-S szám: 17
További információk
1. A nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése részenkénti bontásban: 1. rész: LÉTAI-HUSZTI Húsipari és Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás. 2. rész: Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás. 3. rész: Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás. 4. rész: Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás. 5. rész: EAST MILK Kft.: kisvállalkozás. 6. rész: Berek-Rolád Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.: középvállalkozás. 7. rész: MORTAK FRUIT Kft.: kisvállalkozás. 8. rész: Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás. 9. rész: SeM-KER Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás. 2. Az ajánlattevők neve, címe részenkénti bontásban: 1. rész: MADA-HÚS Kft. 4564 Nyírmada, Hizlalda út 2. LÉTAI-HUSZTI Húsipari és Kereskedelmi Kft. 4281 Létavértes, Petőfi utca 80. SAJÓ-HÚS Vágó és Feldolgozó Kft. 3561 Felsőzsolca, Állomás u. 11. Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft. 3900 Szerencs, Dobó K. u. 32. 2. rész: LÉTAI-HUSZTI Húsipari és Kereskedelmi Kft. 4281 Létavértes, Petőfi utca 80. Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft. 3900 Szerencs, Dobó K. u. 32. 3. rész: LÉTAI-HUSZTI Húsipari és Kereskedelmi Kft. 4281 Létavértes, Petőfi utca 80. Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft. 3900 Szerencs, Dobó K. u. 32. 4. rész: MADA-HÚS Kft. 4564 Nyírmada, Hizlalda út 2. LÉTAI-HUSZTI Húsipari és Kereskedelmi Kft. 4281 Létavértes, Petőfi utca 80. SAJÓ-HÚS Vágó és Feldolgozó Kft. 3561 Felsőzsolca, Állomás u. 11. Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft. 3900 Szerencs, Dobó K. u. 32. 5. rész: ABAÚJTEJ Közös Vállalat 3849 Forró, Kakastanya EAST MILK Kft. 4400 Nyíregyháza, Simai út 4. 6. rész: Hernádnémeti Kenyérgyár Kft. 3564 Hernádnémeti, Rákóczi út 36. Berek-Rolád Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. 3533 Miskolc, Kerpely Antal utca 35. 7. rész: MORTAK FRUIT Kft. 1157 Budapest, Nyírpalota út 5. fszt. 2. „Gasztro Miskolc” Élelmiszer Nagykereskedelmi Kft. 3526 Miskolc, Fonoda u. 8. Gladiolus Kft. 6000 Kecskemét, Kiskőrösi út 12. Mo-Ha Potato Kft. 4030 Debrecen, Lencz u. 9. 8. rész: Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft. 3900 Szerencs, Dobó K. u. 32. Delforg Kft. 2330 Dunaharaszti, Fő u. 370. 9. rész: „Gasztro Miskolc” Élelmiszer Nagykereskedelmi Kft. 3526 Miskolc, Fonoda u. 8. SeM-KER Kereskedelmi Kft. 3526 Miskolc, Mechatronikai park 10. Agria Drink Kft. 3300 Eger, Kertész út 183.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A termékféleségenként összesített mennyiségeket lásd az egyes részajánlati köröknél. A pontos termékmennyiségeket, és specifikációt részenkénti bontásban, részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza, tekintettel arra, hogy a beszerzendő termékek nagy száma és többfélesége miatt az ajánlatkérő azt nem tudja a felhívás részeként közzétenni. A megadott mennyiségek a minimumot jelentik (alapmennyiség), a megrendelésre kerülő konkrét mennyiségek – a felhasználás függvényében – részenként, illetőleg termékenként – + 30 % -kal felfelé eltérhetnek (mennyiségi eltérés). A részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
4. rész: Húskészítmény (összesen 50 féle termék: különféle felvágottak, szalámik, májasok, párizsik, virslik, sonkák, kolbászok, szalonnák, étkezési tepertő, füstölt sertéscsont, füstölt csülök, füstölt tarja, húskenyér, krinolin, májas hurka, vákuumcsomagolt szalámik): összesen 14 553 kg, illetve 340 csomag (+ 30 %).
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-01-03 📅

Hivatkozás
További információk
1. A nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése részenkénti bontásban:
1. rész: LÉTAI-HUSZTI Húsipari és Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás.
2. rész: Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás.
3. rész: Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás.
4. rész: Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás.
5. rész: EAST MILK Kft.: kisvállalkozás.
6. rész: Berek-Rolád Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.: középvállalkozás.
7. rész: MORTAK FRUIT Kft.: kisvállalkozás.
8. rész: Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás.
9. rész: SeM-KER Kereskedelmi Kft.: kisvállalkozás.
2. Az ajánlattevők neve, címe részenkénti bontásban:
1. rész:
MADA-HÚS Kft. 4564 Nyírmada, Hizlalda út 2.
LÉTAI-HUSZTI Húsipari és Kereskedelmi Kft. 4281 Létavértes, Petőfi utca 80.
SAJÓ-HÚS Vágó és Feldolgozó Kft. 3561 Felsőzsolca, Állomás u. 11.
Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Kft. 3900 Szerencs, Dobó K. u. 32.
2. rész:
3. rész:
4. rész:
5. rész:
ABAÚJTEJ Közös Vállalat 3849 Forró, Kakastanya
EAST MILK Kft. 4400 Nyíregyháza, Simai út 4.
6. rész:
Hernádnémeti Kenyérgyár Kft. 3564 Hernádnémeti, Rákóczi út 36.
Berek-Rolád Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. 3533 Miskolc, Kerpely Antal utca 35.
7. rész:
MORTAK FRUIT Kft. 1157 Budapest, Nyírpalota út 5. fszt. 2.
„Gasztro Miskolc” Élelmiszer Nagykereskedelmi Kft. 3526 Miskolc, Fonoda u. 8.
Gladiolus Kft. 6000 Kecskemét, Kiskőrösi út 12.
Mo-Ha Potato Kft. 4030 Debrecen, Lencz u. 9.
8. rész:
Delforg Kft. 2330 Dunaharaszti, Fő u. 370.
9. rész:
SeM-KER Kereskedelmi Kft. 3526 Miskolc, Mechatronikai park 10.
Agria Drink Kft. 3300 Eger, Kertész út 183.
Forrás: OJS 2017/S 017-027510 (2017-01-23)