Főzési alapanyagok beszerzése

Tapolcai Diák-, és Közétkeztető, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

Adás-vételi szerződés – Főzési alapanyagok beszerzése 4 „rész”-ben, gyermekélelmezés, egészségügyi és szociális intézményi élelmezés céljából.
1. rész Mirelit áru 25 sor.
2. rész Hús, belsőség 13 sor.
3. rész Pékáru 47 sor.
4. rész Speciális 2 sor.
Az árak a szerződéskötéstől számított egy évig kötöttek, nem változtathatók. Ezt követően az árváltozás az adott évben a KSH adatközlés függvényében) egy alkalommal történhet és a KSH által kiadott gyorstájékoztatójában szereplő a megelőző évre vonatkozó „élelmiszer árváltozás” max 100 %-ának megfelelő mértékben a Dokumentációban részletezettek szerint.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2017-10-05. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2017-08-30.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2017-08-30 Ajánlati felhívás
2017-09-27 További információk
2018-01-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2017-08-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek
Rövid leírás:
Adás-vételi szerződés – Főzési alapanyagok beszerzése 4 „rész”-ben, gyermekélelmezés, egészségügyi és szociális intézményi élelmezés céljából. 1. rész Mirelit áru 25 sor. 2. rész Hús, belsőség 13 sor. 3. rész Pékáru 47 sor. 4. rész Speciális 2 sor. Az árak a szerződéskötéstől számított egy évig kötöttek, nem változtathatók. Ezt követően az árváltozás az adott évben a KSH adatközlés függvényében) egy alkalommal történhet és a KSH által kiadott gyorstájékoztatójában szereplő a megelőző évre vonatkozó „élelmiszer árváltozás” max 100 %-ának megfelelő mértékben a Dokumentációban részletezettek szerint.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 📦
További CPV-kód: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 📦
Hús 📦
Kenyér, friss péksütemények és cukrászsütemények 📦
Diétás termékek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Vegyes

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Tapolcai Diák-, és Közétkeztető, Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Stadion út 16.
Postai irányítószám: 8300
Postai város: Tapolca
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kozetkezteto.hu 🌏
E-mail: info@kozetkezteto.hu 📧
Telefon: +36 87321290 📞
Fax: +36 87321290 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.kozetkezteto.hu/index.php/kozbeszerzes 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-08-30 📅
Benyújtási határidő: 2017-10-05 📅
Közzététel dátuma: 2017-09-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 168-345189
HL-S szám: 168
További információk
A szakmai leírásban ajánlatkérő rögzítette egyes szállítandó termékek esetében a kiszerelés elvárt mértékét. Ajánlatkérő elfogadja a kiírástól eltérő kiszerelést is – amennyiben a szállítani kívánt termék eltérő kiszerelésben kerül forgalomba – azonban az eltérés nem haladhatja meg a -10 % és a + 20 %-t. (a megajánlandó összdarabszám a kiszerelés különbözősége esetén az előírt összmennyiség függvén.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adás-vételi szerződés – Főzési alapanyagok beszerzése 4 „rész”-ben, gyermekélelmezés, egészségügyi és szociális intézményi élelmezés céljából.
1. rész Mirelit áru 25 sor.
2. rész Hús, belsőség 13 sor.
3. rész Pékáru 47 sor.
4. rész Speciális 2 sor.
Az árak a szerződéskötéstől számított egy évig kötöttek, nem változtathatók. Ezt követően az árváltozás az adott évben a KSH adatközlés függvényében) egy alkalommal történhet és a KSH által kiadott gyorstájékoztatójában szereplő a megelőző évre vonatkozó „élelmiszer árváltozás” max 100 %-ának megfelelő mértékben a Dokumentációban részletezettek szerint.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Mirelit áru
A rész száma: 1.
Rövid leírás: 1. rész Mirelit áru 25 sor ~37 460 kg/év.
Időtartam: 24 hónap
További információk:
A szakmai leírásban ajánlatkérő rögzítette egyes szállítandó termékek esetében a kiszerelés elvárt mértékét. Ajánlatkérő elfogadja a kiírástól eltérő kiszerelést is – amennyiben a szállítani kívánt termék eltérő kiszerelésben kerül forgalomba – azonban az eltérés nem haladhatja meg a -10 % és a + 20 %-t. (a megajánlandó összdarabszám a kiszerelés különbözősége esetén az előírt összmennyiség függvén.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Hús, belsőség
A rész száma: 2.
Rövid leírás: 2. rész Hús, belsőség 11 sor ~39 511 kg/év.
A rész elnevezése: Pékáru
A rész száma: 3.
Rövid leírás: 3. rész Pékáru 47 sor ~460 648 db/év; ~26 802 kg/év.
További információk:
A szakm leírásban ajkérő rögz az egyes termékek esetében a kiszerelés elvárt mértékét.
Ajkérő elfogadja a kiírástól eltérő kiszerelést is – amennyiben a száll.kívánt termék eltérő kiszer. kerül forg-ba – azonban az elt mért nem haladhatja meg:
— a péksütemények és a kenyér esetében a 0 %-tól a +20 %-t.
— a többi a -10 %-tól a + 20 %-t.
Részl. lásd AD-ban.
A rész elnevezése: Speciális
A rész száma: 4.
Rövid leírás: 4. rész Speciális 2 sor ~423 kg/év.
További információk:
A szakm leírásban ajkérő rögz egyes szállítandó termékek esetében a kiszerelés elvárt mértékét. Ajkérő elfogad a kiírástól eltérő kiszerelést is – amennyiben a száll kívánt termék eltérő kiszer-ben kerül forg – azonban az elt nem haladhatja meg a -10 % és a + 20 %-t. (a megaj összdbszám a kiszer különbözősége esetén az előírt összmenny függv változtatandó!
Többet mutasson
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kiegészítő CPV-kód: BA24
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Tapolcai Diák- és Közétkeztető Szolgáltató Kft. (8300 Tapolca, Stadion u. 16.)
Ringató Bölcsőde (8300 Tapolca Nagyköz u. 1-3.).
Tapolcai Diák-és Közétkeztető Szolgáltató Kft. (8300 Tapolca, Stadion u. 16.).
Ringató Bölcsőde (8300 Tapolca, Nagyköz u. 1-3.).
Tapolcai Diák-és Közétkeztető Szolgáltató Kft. (8300 Tapolca, Stadion u. 16.)

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében és a 63. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetet, akivel szemben valamely kizáró ok az eljárás során következett be.
A kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására az egységes európai közbeszerzési dokumentumot kell benyújtani, és a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívásra kell a részletes igazoló dokumentumokat benyújtani.
Igazolási mód: a Kbt. 81. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 3. és 4. §-ában foglaltak szerint.
A Kbt. 69. § (4) és a (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőknek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8-16. § szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában, az ajánlattevő a Kbt.67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.
A kizáró okok tekintetében az ajánlattevők, alvállalkozók, valamint az ajánlattevő által az alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet által tett nyilatkozatok keltezése nem lehet korábbi a jelen felhívás feladásának napjánál (TED).
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlattevőnek az ajánlatában, ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz a gazdasági szereplő szorítkozhat az ESPD IV. rész alfa szakaszának kitöltésére anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie.
Többet mutasson
G1.
Ajánlatkérőnek a Kbt. 69. § szerinti felhívására a felhívott ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontjában előírt, az ajánlattevő valamennyi számlavezető pénzügyi intézményeitől származó nyilatkozatot az alábbi tartalommal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak:
Többet mutasson
— pénzforgalmi számlái vezetésének kezdete,
— bármely számláján volt-e a 2009. évi LXXXV tv. 2. § 25. pont szerinti 30 napot és 10 000 HUF-t meghaladó sorbaállítás a hirdetmény feladásának napjától visszafelé számított 24 hónapban
A teljeskörű ellenőrizhetőség érdekében szükséges még az ajánlattevő nyilatkozatának csatolása a vizsgált időszakban működő összes pénzforgalmi számlájáról.
Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint lehet az alkalmasságot igazolni. Ajánlattevők a Kbt.65. § (7)-(11) bekezdéseiben foglaltak szerint támaszkodhatnak más szervezet kapacitásra, és igazolhatják azt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
G1. Ajánlattevő alkalmas, ha az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 24 hónapban ajánlattevő egyik pénzforgalmi számláján sem mutatkozott 30 napot és 10 000 HUF-t meghaladó a 2009. évi LXXXV tv. 2. § 25. pont szerinti sorbaállítás!
Többet mutasson
Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. [Kbt. 65. § (6)].
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az ajánlattevőnek az ajánlatában, ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz a gazdasági szereplő szorítkozhat az ESPD IV. rész alfa szakaszának kitöltésére anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie.
Többet mutasson
M1.
Ajánlatkérőnek a Kbt. 69. § szerinti felhívására a felhívott ajánlattevőnek be kell mutatnia az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év legjelentősebb szállításait.
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja),
— a szerződést kötő másik fél megnevezése,
— a szállítás tárgya (pontos meghatározása), mennyisége
— nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
— továbbá, hogy a szállítás gyermekélelmezés vagy egészségügyi vagy szociális intézményi élelmezés céljából történt-e.
(321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 1. § (1) bek., 21. § (1) bek. a) pontja és a 22. § (1) és (2) bekezdései szerint)
Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint lehet az alkalmasságot igazolni. Ajánlattevők a Kbt.65. § (7)-(11) bekezdéseiben foglaltak szerint támaszkodhatnak más szervezet kapacitásra, és igazolhatják azt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1. Alkalmatlan Ajánlattevő, ha nem rendelkezik ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban – az adott részteljesítésre vonatkozóan – a vizsgált időszakban olyan szállítási referenciával, ahol az adott rész-nek megfelelő leszállított termékek mennyisége, 12 hónapos szállítási időszakon belül elérte az alábbi mennyiséget, s melyek gyermekélelmezés vagy egészségügyi vagy szociális intézményi élelmezés céljából kerültek leszállításra.
Többet mutasson
1. rész 28 000 kg/év Mirelit termék szállítás tekintetében.
2. rész: 29 600 kg/év hús-belsőség szállítás tekintetében.
3. rész 345 000 db/év pékáru szállítás tekintetében.
4. rész: 300 kg/év gluténmentes termék szállítás tekintetében.
A referencia követelmények adott esetben a feltételek fennállása esetén egy vagy több referenciával is teljesíthető.
Az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy közös ajánlattevők az alkalmassági követelményeknek együttesen is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
Vállalandó kötbérek:
A szerződésben kötbér kerül kikötésre a hibás és késedelmes teljesítés esetére.
Késedelmes teljesítés, hibás teljesítés és nem teljesítés esetén. Részletesen lásd a Dokumentációban.
Fizetési feltételek:
A szállítások ellenértékének megfizetése teljesítésigazolást követően, az elfogadott (Ajánlatkérő által átvett) szállítások után hetente max. egy alkalommal (vagy havonta), a benyújtott számlák alapján átutalással kerül kiegyenlítésre a Ptk. 6:130 § (1) figyelembevételével.
Többet mutasson
A vállalkozói díj megfizetése egyebekben a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bekezdésben szabályozott módon történik.
A kifizetés során a 2003. évi XCII. tv. (Art.) 36/A §. előírásai figyelembe veendők.
Előleg fizetésére nincs lehetőség.
A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza!

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2017-10-05 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: 8300 Tapolca, Stadion út 16.
További információk:
A bontási eljáráson a Kbt. 68. § (3) pontjában meghatározott személyek lehetnek jelen.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Ételminták élvezeti értéke
Minőségi kritérium (súlyozás): 40
Az ár súlyozása: 60

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15798
Más típusú ajánlatkérő: közétkeztető gazdasági társaság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Mezőssy Tamás, ügyvezető igazgató
A vevő profiljának címe: http://www.kozetkezteto.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.kozetkezteto.hu/index.php/kozbeszerzes 🌏
Ajánlatkérő neve: MedlineS Kft.
Postacím: Óvoda u. 7.
Postai város: Halásztelek
Postai irányítószám: 2314
Kapcsolattartó pont: Keresztes István FAKSZ:00056
Telefon: +36 24474402 📞
E-mail: kozbeszerzes@medlines.hu 📧
Fax: +36 24474416 📠
Ország: Pest 🏙️

Hivatkozás
További információk
1) Az ajánlati biztosítékra vonatkozó előírások: (adott esetben)
Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti (figyelembe véve a Kbt. 54. §-t), az ajánlati biztosíték összege 100 000 HUF az 1-3. rész esetén, függetlenül attól, hogy hány részre ad ajánlatot az Ajánlattevő.
A 4. részre történő ajánlattétel esetén Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.
Az ajánlati biztosíték teljesíthető az ajánlatkérő (11748052-20043489) bankszámlájára történő befizetéssel, ez esetben ajánlathoz csatolni kell a befizetés/átutalás tényét bizonyító banki visszaigazolást.
Az ajánlati biztosíték teljesíthető pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Ebben az esetben a pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia, vagy kötelezvény eredeti példányát az ajánlat eredeti példányához kell csatolni, feltüntetve rajta a „főzési alapanyagok beszerzése ” elnevezést.
Többet mutasson
2) A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele a Kbt. 57. § (2) szerint.
A dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie ill. (regisztrációt követően) le kell töltenie. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: a közbeszerzési dokumentumok („ajánlati dokumentáció”) az ajánlattételi határidő lejártáig korlátlanul, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen hozzáférhetőek az alábbi elektronikus elérhetőségen: http://www.kozetkezteto.hu/index.php/kozbeszerzes
Többet mutasson
3.) Az ajánlatkérő kéri, hogy az ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványán (a továbbiakban: formanyomtatvány) tüntesse fel az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik.
Többet mutasson
4) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a Kbt. 66. § (2), (4) és (6) bekezdései szerinti nyilatkozatokat (nemleges nyilatkozat is csatolandó)!
5) Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság minősítési szempontjainál szigorúbban állapította meg a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasság [III.1.2) G1; III.1.3) M1] feltételeit és azok igazolását.
6) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: alsó határa 1, felső határa 10
7) A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a VI.3.6) szerinti ponthatárok közötti pontszámot:
„Ajánlatkérő által a szerződés első 12 hónapja alatt fizetendő ellenszolgáltatás nettó összege” esetében „fordított arányosítással” kerül a pontszám kiszámításra
„ Az ételminták élvezeti értéke” esetében a számítás az ételminták vizsgálatát követően „sorba rendezés” szerint történik
Részletesen lásd az ajánlati dokumentációban.
8) Ajánlattevőnek, alvállalkozónak, a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek valamennyi részre tett ajánlatához csatolnia kell a szerződés teljesítésénél érintett telephelyeinek rágcsáló- és rovarirtásáról szóló, már legalább az ajánlat beadását megelőzően fél évvel ezelőtt megkötött, érvényes szerződésének másolatát, a rovar- és rágcsálóirtási tervét valamint egy arról szóló nyilatkozatot, mely szerint a rovar- és rágcsálóirtás ezen telephelyeken folyamatos és legalább az ajánlat beadását fél évvel megelőzően megkezdődött!
Többet mutasson
9) Az eljárás nyelve a magyar. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az ajánlat magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be.
10) Ajánlatok példányszáma: egy papíralapú eredeti példány, valamint szintén egy példányban az előírt elektronikus változat.
Az ajánlattal együtt adandók be a dokumentációban előírt ételminták!
Folyt. a VI.4.3) pontban!

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §-ban foglaltak szerint.
A VI.3) pont folytatása:
A jelen felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeleteinek előírásai szerint kell eljárni.
12) A hirdetmény a közbeszerzésekről szóló 2014/24/EU irányelv alapján kerül közzétételre.
13) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattételhez szükséges további lényeges feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
14) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
15) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet szerinti dokumentumokat. Nemleges nyilatkozat is csatolandó.
16) FAKSZ: Keresztes István (Lajstromszám: 00056).
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2017/S 168-345189 (2017-08-30)
További információk (2017-09-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adás-vételi szerződés – Főzési alapanyagok beszerzése 4 „rész”-ben, gyermekélelmezés, egészségügyi és szociális intézményi élelmezés céljából 1. rész Mirelit áru 25 sor 2. rész Hús, belsőség 13 sor 3. rész Pékáru 47 sor 4. rész Speciális 2 sor Az árak a szerződéskötéstől számított egy évig kötöttek, nem változtathatók. Ezt követően az árváltozás az adott évben a KSH adatközlés függvényében) egy alkalommal történhet és a KSH által kiadott gyorstájékoztatójában szereplő a megelőző évre vonatkozó „élelmiszer árváltozás” max 100 %-ának megfelelő mértékben a Dokumentációban részletezettek szerint.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-09-27 📅
Benyújtási határidő: 2017-10-12 📅
Közzététel dátuma: 2017-09-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 187-382774
Hirdetményre hivatkozik: 2017/S 168-345189
HL-S szám: 187
További információk
Ajánlatkérő a fentiek szerint a közbeszerzési dokumentumokat is módosítja, valamint annak részét képező szakmai követelményeket és a becsatolandó mintákat az 1. és a 2. rész tekintetében; a 2.rész-nél pedig az értékelés változása miatt minták becsatolását nem írja elő. A módosított közbeszerzési dokumentum elektronikusan elérhető a felhívás I.3) pontjában megadott elérhetőségen, illetőleg a módosított dokumentumok közvetlenül is megküldésre kerülnek a regisztrációs lapot visszaküldő érdekelt gazdasági szereplőknek.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adás-vételi szerződés – Főzési alapanyagok beszerzése 4 „rész”-ben, gyermekélelmezés,
egészségügyi és szociális intézményi élelmezés céljából
1. rész Mirelit áru 25 sor
2. rész Hús, belsőség 13 sor
3. rész Pékáru 47 sor
4. rész Speciális 2 sor
Forrás: OJS 2017/S 187-382774 (2017-09-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-01-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés – Főzési alapanyagok beszerzése 4 „rész”-ben, gyermekélelmezés, egészségügyi és szociális intézményi élelmezés céljából. 1. rész Mirelitáru 25 sor 2. rész Hús, belsőség 13 sor 3. rész Pékáru 47 sor 4. rész Speciális 2 sor
A beszerzés teljes értéke: 91 531 970 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-01-15 📅
Közzététel dátuma: 2018-01-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 011-020554
HL-S szám: 11
További információk
Ajánlattevők: 1. rész: — Illker-Food Kft. (1052 Budapest, Petőfi S. u. 11.; adósz.: 11469012-2-41), — Jégtrade Kft. (2220 Vecsés, Ecseri út 0127/15/A; adósz.: 10828694-2-13), — HALKER Kft. (8630 Balatonboglár, Klapka u.14.; adósz.:10378876-2-14). 2. rész: — Illker-Food Kft. (1052 Budapest, Petőfi S. u. 11.; adósz.: 11469012-2-41), — Jégtrade Kft. (2220 Vecsés, Ecseri út 0127/15/A; adósz.: 10828694-2-13), — HALKER Kft. (8630 Balatonboglár, Klapka u.14.; adósz.:10378876-2-14). A 3. és a 4. részekre nem érkezett ajánlat. Nyertes ajánlattevők: 1. rész: Jégtrade Kft. (2220 Vecsés, Ecseri út 0127/15/A; adósz.: 10828694-2-13) 2. rész: HALKER Kft. (8630 Balatonboglár, Klapka u.14.; adósz.:10378876-2-14)
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés – Főzési alapanyagok beszerzése 4 „rész”-ben, gyermekélelmezés, egészségügyi és szociális intézményi élelmezés céljából.
1. rész Mirelitáru 25 sor
A rész száma: 1
Rövid leírás: Mirelit áru 25 sor ~37 460 kg/év.
A rész száma: 2
Rövid leírás: Hús, belsőség 11 sor ~39 511 kg/év.
A rész száma: 3
Rövid leírás: Pékáru 47 sor ~460 648 db/év; ~26 802 kg/év.
A rész száma: 4
Rövid leírás: Speciális 2 sor ~423 kg/év.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Tapolcai Diák- és Közétkeztető Szolgáltató Kft. (8300 Tapolca, Stadion u. 16.).
Ringató Bölcsőde (8300 Tapolca, Nagyköz u. 1–3.).
Ringató Bölcsőde (8300 Tapolca Nagyköz u. 1–3.).

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (súlyozás): 22
Az ár súlyozása: 78

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-12-20 📅

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Közétkeztető gazdasági társaság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Mezőssy Tamás

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők:
1. rész:
— Illker-Food Kft. (1052 Budapest, Petőfi S. u. 11.; adósz.: 11469012-2-41),
— Jégtrade Kft. (2220 Vecsés, Ecseri út 0127/15/A; adósz.: 10828694-2-13),
— HALKER Kft. (8630 Balatonboglár, Klapka u.14.; adósz.:10378876-2-14).
2. rész:
A 3. és a 4. részekre nem érkezett ajánlat.
Nyertes ajánlattevők:
1. rész: Jégtrade Kft. (2220 Vecsés, Ecseri út 0127/15/A; adósz.: 10828694-2-13)
2. rész: HALKER Kft. (8630 Balatonboglár, Klapka u.14.; adósz.:10378876-2-14)

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2018/S 011-020554 (2018-01-15)