Élelmiszeripari termékek beszerzése
Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Élelmiszeripari termékek beszerzése a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön részére adásvételi szerződés keretében, 9 részajánlattételi körben.
Ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő(k) között határidős, 12 hónapra hatályos adásvételi szerződés jön létre.
A megjelölt mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi szükségletét fedezik azzal, hogy a termékenként előírt mennyiségektől - az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül - Ajánlatkérő plusz 30 %-kal eltérhet (azaz termékenként a teljes mennyiség legalább 100 %-a, legfeljebb 130 %-a kerül lehívásra), az egységár és egyéb szerződéses feltételek módosítása nélkül.
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-01-21. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-12-20.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
- • "ILLKER-FOOD" Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Gulyás János és Társa Kft.
- • Horváth Gazda Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Jégtrade Élelmiszeripari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
- • NATUR-ROST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
- • NATUR-ROST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
- • Zalaco Sütőipari Zrt.
- • Állati termék › Tojás
- • Száraz fejtett hüvelyesek és hüvelyes vetemények › Hüvelyesek
- • Zöldségek, gyümölcsök és diófélék › Zöldségfélék
- • Töltött hústermék › Kolbász › Baromfifelvágott
- • Szárított, sózott, füstölt vagy fűszerezett hús › Szalonna
- • Fagyasztott hal, halfilé és egyéb halhús › Fagyasztott hal
- • Sózással vagy szárítással, sós lében, füstöléssel tartósított hal › Konzervált hal
- • Friss vagy fagyasztott zöldség › Gyorsfagyasztott zöldség
- • Feldolgozott gyümölcsök és diófélék › Dzsemek és ízek; gyümölcszselé; pürék és krémek gyümölcsből vagy dióféléből
- • Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek › Állati vagy növényi olajok és zsírok
- • Tej és tejszín › Tej
- • Tej és tejszín › Tejszín
- • Sajttermékek › Kemény sajtok
- • Sajttermékek › Krémsajtok
- • Tejtermék › Vegyes tejtermékek
- • Gabona- vagy zöldséglisztek és kapcsolódó termékek › Búzaliszt
- • Gabonaliszt › Kukoricaliszt
- • Gabonatermékek › Zabpehely
- • Keményítők és keményítőtermékek › Búzadara
- • Keményítők és keményítőtermékek › Pudingpor
- • Péksütemények › Kenyér
- • Péksütemények › Zsemle
- • Péksütemények › Kifli, croissant
- • Cukor › Méz
- • Ecet; mártások; ételízesítő-keverékek; mustárliszt és -dara; elkészített mustár › Ecet és ecetpótló
- • Mártások, ételízesítő- és fűszerkeverékek › Ételízesítő-keverékek › Majonéz
- • Fűszernövény és fűszer › Fűszer
- • Fűszernövény és fűszer › Só
- • Különféle élelmiszerek és szárazáruk › Élesztő
- • Különféle élelmiszerek és szárazáruk › Sütőpor
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2018-12-20 | Ajánlati felhívás |
| 2019-05-13 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek
Hivatkozási szám: EKR001082182018
Rövid leírás:
“Élelmiszeripari termékek beszerzése a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön részére adásvételi szerződés keretében, 9 részajánlattételi körben. Ajánlatkérő és a...”
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 📦
További CPV-kód: Kolbász 📦
Húskonzervek és húskészítmények 📦
Hüvelyesek 📦
Búzaliszt 📦
Fagyasztott hal 📦
Péksütemények 📦
Tejtermék 📦
Tojás 📦
Állati vagy növényi olajok és zsírok 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Győr-Moson-Sopron 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
Postacím: Pesti Barnabás u. 25.
Postai irányítószám: 9407
Postai város: Sopronkőhida
Kapcsolat
Internetcím: https://bv.gov.hu/hu/intezetek/sopron 🌏
E-mail: balogh.marton.sandor@gmail.com 📧
Telefon: +36 204309519 📞
Fax: +36 99999244 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001082182018/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001082182018/reszletek 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-12-20 📅
Benyújtási határidő: 2019-01-21 📅
Közzététel dátuma: 2018-12-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 247-567952
HL-S szám: 247
További információk
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet ( Továbbiakban: e-Kr.) 15....”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Élelmiszeripari termékek beszerzése a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön részére adásvételi szerződés keretében, 9 részajánlattételi körben.”
“Ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő(k) között határidős, 12 hónapra hatályos adásvételi szerződés jön létre.”
Többet mutasson (2)
“A megjelölt mennyiségek Ajánlatkérő 12 havi szükségletét fedezik azzal, hogy a termékenként előírt mennyiségektől - az egységár vagy más szerződéses...”
“A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő...”
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“14 féle termék az alábbi mennyiségekben: 41295 kg”
“Terméktípusok:”
Többet mutasson (16)
“1 Baromfi párizsi”
“2 Tavaszi zöldséges felvágott”
“3 Soproni felvágott”
“4 Zala felvágott”
“5 Víkend felvágott”
“6 Fokhagymás szelet/felvágott”
“7 Olasz felvágott”
“8 Gépsonka”
“9 Sertés virsli”
“10 Lecsókolbász”
“11 Sütőkolbász”
“12 Szárazkolbász”
“13 Füstölt kenyérszalonna”
“14 Kolozsvári szalonna”
“A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, specifikációját, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását a dokumentáció (Kereskedelmi ajánlat - árazatlan...”
“A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a...”
A megújítások leírása:
“A szerződés időbeli hatálya a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján legfeljebb 3 hónapos időtartammal meghosszabbítható az egyes szerződéses feltételek...”
A lehetőségek leírása:
“A II.2.4) pontban megadott 12 hónapos mennyiségektől, az ajánlatkérő a felhasználás függvényében termékenként pozitív irányban 30 %-kal eltérhet.”
A rész elnevezése: Füszért termékek
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“62 féle termék az alábbi mennyiségekben: 269730 db, 20265 kg, 2580 liter, 1735 üveg”
“1. Babér levél”
Többet mutasson (60)
“2. Barack íz”
“3. Bazsalikom”
“4. Citromlé”
“5. Chili alap”
“6. Diabetikus jam”
“7. Diópótló”
“8. Ecet”
“9. Egész bors”
“10. Erős Pista”
“11. Ételízesítő”
“12. Fahéj egész”
“13. Fokhagymakrém”
“14. Fűszer paprika csemege magyar”
“15. Gyümölcslé”
“16. Jam”
“17. Kakaópor”
“18. Sertéskonzerv, pástétom”
“19. Marhakonzerv, pástétom”
“20. Szárnyaskonzerv, pástétom”
“21. Sertéskonzerv, pástétom”
“22. Marhakonzerv, pástétom”
“23. Szárnyaskonzerv, pástétom”
“24. Halpástétom”
“25. Kristálycukor”
“26. Kömény őrölt”
“27. Körte befőtt”
“28. Lecsó”
“29. Majonéz”
“30. Majoranna”
“31. Mazsola”
“32. Meggy befőtt magozott”
“33. Méz”
“34. Mustár”
“35. Oregano”
“36. Őrölt bors”
“37. Őrölt fahéj”
“38. Őszibarack”
“39. Paradicsom püré”
“40. Porcukor”
“41. Puding por vaníliás”
“42. Puffasztott rizs”
“43. Rizs”
“44. Rozmaring (szárított)”
“46. Só”
“47. Sütőpor”
“48. Szaloncukor”
“49. Szárított élesztő”
“50. Szegfűszeg egész”
“51. Szerecsendió őrölt”
“52. Szezámmag”
“53. Szilva befőtt”
“54. Tárkony”
“55. Teafű”
“56. Vaníliás cukor”
“57. Ketchup”
“58. zabpehely (natúr)”
“59. mogyorókrém”
“60. Kapor (morzsolt)”
“61 Kukoricakeményítő”
“62 Édesítőszer”
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“5 féle termék az alábbi mennyiségekben: 2905 kg”
“1 Lencse lédig”
Többet mutasson (4)
“2 Sárgaborsó lédig”
“3 Száraz bab (tarkabab)”
“4 Szójakocka”
“5 Szójapehely”
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“4 féle termék az alábbi mennyiségekben: 7550 kg”
“1 Búzadara”
Többet mutasson (3)
“2 Finomliszt”
“3 Zsemlemorzsa”
“4 Kukoricaliszt”
A rész száma: 5
Rövid leírás:
“20 féle termék az alábbi mennyiségekben: 21590 kg”
“1 Kukorica”
Többet mutasson (19)
“2 Paraj”
“3 Tök gyalult, kaporral”
“4 Sóska”
“5 Karfiol”
“6 Hekk törzs”
“7 Mirelit szilvásgombóc”
“8 Brokkoli”
“9 Petrezselyemzöld”
“10 Kelbimbó”
“11 Zöldbab”
“12 Zöldborsó”
“13 Halrudacska”
“14 sárgarépa”
“15 Petrezselyemgyökér”
“16 zellerkocka”
“17 karalábékocka”
“18 hasábburgonya”
“19 fagyasztott röszti”
“20 burgonyakrokett”
A rész száma: 6
Rövid leírás:
“10 féle termék az alábbi mennyiségekben: 407100 db”
“1 Fehér kenyér”
Többet mutasson (9)
“2 Kifli”
“3 Zsemle”
“4 Vaníliás mazsolás csiga”
“5 Túrós táska”
“6 Fonott kalács”
“7 Pudingos párna”
“8 Lekváros táska”
“9 Fahéjas csiga”
“10 Pogácsa”
A rész száma: 7
Rövid leírás:
“11 féle termék az alábbi mennyiségekben: 45050 db, 602 kg, 16940 l, 2600 doboz”
“1 Tej”
Többet mutasson (10)
“2 Tejföl”
“3 Túró”
“4 Trappista sajt”
“5 Tömlős sajt”
“6 Kockasajt”
“7 Kefir”
“8 Főzőtejszín”
“9 Görög joghurt”
“10 Gyümölcsjoghurt”
“11 Füstölt sajt”
A rész száma: 8
Rövid leírás:
“25 féle termék az alábbi mennyiségekben: 23125 db, 41061 kg, 400 csomag”
“1 Mák”
Többet mutasson (23)
“2 Alma”
“3 Tojás (M méretű)”
“4 TV paprika”
“5 Paradicsom”
“6 Mandarin”
“7 Kivi”
“8 Hónapos retek”
“9 Újhagyma 5 db/cs”
“10 Sampion gomba”
“11 Burgonya”
“12 fejes káposzta (fehér)”
“13 kelkáposzta”
“14 fokhagyma”
“15 petrezselyemgyökér”
“16 sárgarépa”
“17 vöröshagyma”
“19 csemege uborka”
“20 savanyú káposzta”
“21 vegyes vágott savanyúság”
“22 lilahagyma”
“23 szívsaláta”
“24 narancs”
“25 banán”
A rész száma: 9
Rövid leírás:
“4 féle termék az alábbi mennyiségekben: 60000 db, 110 kg, 10000 l”
“1 Margarin kocka”
Többet mutasson (3)
“2 Sertészsír”
“3 Étolaj”
“4 Mini margarin”
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Sopronkőhidai Fegyház és Börtön, 9407 Sopronkőhida, Pesti Barnabás u. 25.”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Valamennyi rész vonatkozásában:”
“A közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az a gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt....”
Többet mutasson (13)
“Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki Kbt....”
“Igazolási mód:”
“Előzetes igazolás:”
“A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015....”
“Utólagos igazolás:”
“A Kbt. 62. § (1) bekezdésében, továbbá (2) bekezdésének a)-b) pontjaiban felsorolt kizáró okok fenn nem állását az ajánlattevőnek a K.r.. 8.§ 10.§ és...”
“A Kr. 8. § i) pont ib) alpontjában és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglalt rendelkezések helyett a Kbt. 62 § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja...”
“Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD -t köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1)...”
“A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak...”
“Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot (EKR...”
“A kizáró okok igazolásakor ajánlattevő legyen figyelemmel a Közbeszerzések Tanácsának útmutatója a kizáró okok tekintetében benyújtandó igazolásokról,...”
“Ajánlatkérő a Kbt. 64. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak szerint biztosítja az öntisztázás lehetőségét.”
“Irányadó a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése.”
“M/1. A Kr. 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevő (közös ajánlattevő) részéről csatolandó az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított...”
“Kr. 21. § (1a): Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.”
Többet mutasson (19)
“Az alkalmassági követelménynek való megfelelést Ajánlatkérő felhívására a Kr. 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni.”
“A Kr. 21/A. § alapján az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy...”
“A referenciaigazolás/referencianyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:”
“— a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe,”
“— a referenciát adó személy neve, elérhetősége (telefonszám, vagy e-mail cím),”
“— a szállítás tárgya és rövid leírása (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható),”
“— szállított mennyiségi adatok,”
“— a teljesítés helye,”
“— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont, év/hónap/nap bontásban),”
“— nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.”
“M/2. A Kr. 21. § (1) bekezdés i) pontja szerint HACCP tanúsítvány másolatának csatolása, vagy azzal egyenértékű (bármely nemzeti rendszerben akkreditált)...”
“Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltakra”
“Előzetes igazolás: Ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre, azok előzetes ellenőrzésére a K.r. 2. § (5) bekezdése...”
“Utólagos igazolás: Ajánlattevő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt...”
“Irányadó a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése.”
“A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.”
“A dokumentumok a Kbt. 47. § (2) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be.”
“Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be. Ajánlatkérő az EEKD-t az EKR-ben elektronikus űrlapként bocsátja...”
“Az alkalmassági követelmény(ek) előzetes és utólagos igazolásának részletes szabályait és feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részét képező Útmutató az...”
“M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36...”
“— 1. részajánlati kör esetében: Felvágottak, töltelékáruk, füstölt áruk: 2 000 kg baromfi felvágott, vagy 2 000 kg Zala felvágott vagy 5 000 kg füstölt...”
Többet mutasson (13)
“— 2. részajánlati kör esetében: Füszért termékek: 15 000 db sertés-, marha- vagy szárnyas pástétom konzerv, vagy 4 000 kg kristálycukor, vagy 150 kg csemege...”
“— 3. részajánlati kör esetében: Hüvelyesek: 1 000 kg szárazbab, vagy 500 kg lencse lédig,”
“— 4. részajánlati kör esetében: Liszt, búzadara: 4 000 kg finomliszt, vagy 400 kg zsemlemorzsa,”
“— 5. részajánlati kör esetében: Mirelit áru: 1 500 kg mirelit zöldborsó, vagy 450 kg mirelit karfiol, vagy 7 000 kg kockázott sárgarépa,”
“— 6. részajánlati kör esetében: Sütőipari termékek, finom pékáruk: 70 000 kg fehér kenyér, vagy 10 000 db bármilyen finom pékáru,”
“— 7. részajánlati kör esetében: Tej és tejtermékek: 8 000 liter UHT 1,5 %-os tej, vagy 2 500 liter 20 %-os tejföl, vagy 12 000 db tömlős sajt,”
“— 8. részajánlati kör esetében: Zöldségfélék, gyümölcsök, tojás: 4 000 kg alma, vagy 6 000 kg burgonya, vagy 10000 db tojás,”
“— 9. részajánlati kör esetében: Zsiradékok: 4 000 liter étolaj, vagy 30 000 db mini margarin”
“Szállításáról szóló referenciával.”
“Ajánlatkérő nem kívánja korlátozni a szerződések/referenciák számát.”
“Több részre történő ajánlattétel esetén a minden egyes rész esetében külön-külön igazolni kell a referencia minimumkövetelmény teljesítését.”
“M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik érvényes HACCP tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű (bármely nemzeti rendszerben akkreditált)...”
“Az alkalmasság részletes követelményeit a felhívást kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.”
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A szerződés biztosítékai, melyek alkalmazásra kerülnek: késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, hibás teljesítési kötbér.”
“Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei és / vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:”
Többet mutasson (4)
“Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme forint (HUF). Ajánlatkérő előleget nem fizet.”
“Vevőként szerződő ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel...”
“Késedelmes fizetés esetén ajánlattevő a Ptk. 6:155. § (1) bekezdés szerinti késedelmi kamatra jogosult. (A szerződés biztosítékainak és a fizetési...”
“Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.”
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-01-21 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok felbontása elektronikusan történik.
További információk:
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (”
“Továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.”
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_33153270
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Balogh Márton Sándor
A vevő profiljának címe: https://bv.gov.hu/hu/intezetek/sopron 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001082182018/reszletek 🌏
Hivatkozás
További információk
“1.) Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) és 41. § (3) bekezdése alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, az elektronikus közbeszerzés részletes...”
“2.) Az ajánlat részletes formai követelményeit a dokumentáció tartalmazza. Az ajánlatot e-Kr. 15. § szabályainak figyelembe vételével, elektronikusan kell...”
Többet mutasson (25)
“3.) Az alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja (III.1.3.) a minősített ajánlattevői jegyzékbe történő felvétel feltételét képező minősítési...”
“4.) Az ajánlati kötöttség időtartama 60 nap.”
“5.) A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő...”
“6.) Az ajánlat összeállításának minden költsége az ajánlattevőt terheli.”
“7.) Az ajánlattevő alternatív ajánlatot, és többváltozatú ajánlatot nem tehet.”
“8.) Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven került kiállításra, úgy az ajánlattevőnek a dokumentum mellé csatolnia...”
“9.) AK a Kbt. 71. § (6) bek. szerinti esetben újabb hiánypótlást nem rendel el.”
“10.) AK projekttársaság létrehozását kizárja.”
“11.) AK jótállási/teljesítési biztosíték rendelkezésre bocsátását nem írja elő.”
“12.) FAKSZ: Balogh Márton Sándor (lajstromszám: 00613) és dr. Marton Ida (lajstromszám: 00972).”
“13.) Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot jelen eljárásban nem alkalmazza.”
“14.) Jelen eljárás során a mindenkori magyar jog az irányadó.”
“15.) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott...”
“16.) A határidők tekintetében a közép-európai pontos idő (CET) az irányadó.”
“17.) Ajánlattevőnek ajánlatában részletes nyilatkozatot szükséges becsatolnia a megajánlott termékek megfelelősége vonatkozásában.”
“18.) Ajánlattevő köteles nyilatkozatot csatolni vagy elektronikusan hozzáférhetővé tenni (figyelemmel az e-Kr. 10. §-ra) a Kbt. 66. § (2) és (6)...”
“19.) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésében foglaltakat.”
“20.) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat.”
“21.) A jelen felhívásban nem szabályozott kérdések esetén a Kbt. és végrehajtási rendeletei az irányadók.”
“22.) Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.”
“23.) Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft....”
“24.) Az EKR útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://nekszt.hu/tamogatas/.”
“25.) A Kbt. 56. § (1) bekezdésére tekintettel az ajánlattevő kizárólag az EKR rendszeren keresztül kiegészítő tájékoztatást kérhet az Ajánlatkérőtől.”
“26.) Az ajánlat részletes formai követelményeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlatot e-Kr. 15. § szabályainak figyelembe vételével,...”
“Folytatás: Vl.4.3)”
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § alapján.”
“Folytatás a VI.3) pontból:”
Többet mutasson (5)
“27.) Szerződéskötési feltétel a szerződéstervezetben kifejtettek alapján:”
“a) Nyertes ajánlattevő rendelkezik ÁNTSZ engedéllyel rendelkező, élelmiszerszállításra alkalmas szállító járművel.”
“28.) Az értékelési szempont: legalacsonyabb ár (minden rész esetében)”
“29.) A beszerzés tárgyát képező élelmiszeripari termékek átadása Ajánlatkérő telephelyén történik. Az átadás-átvételnek minden hétköznap 7:00 órától...”
“30.) A nyertes ajánlattevő köteles tudomásul venni, hogy az Ajánlatkérő területére (tekintettel arra, hogy büntetés-végrehajtási intézet) belépő személyek...”
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2018/S 247-567952 (2018-12-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 111 486 951 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-05-13 📅
Közzététel dátuma: 2019-05-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 092-222215
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 247-567952
HL-S szám: 92
További információk
“I. Ajánlattevők adatai: 1./ Ajánlattevő neve: FERROSÜT Sütő- és Édesipari Kft. Székhelye: 9700 Szombathely, Jáki út 6. Adószám: 11303754-2-18 Rész...”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“14-féle termék az alábbi mennyiségekben: 41 295 kg”
“62-féle termék az alábbi mennyiségekben: 269 730 db, 20 265 kg, 2580 liter, 1735 üveg”
Többet mutasson (6)
“5-féle termék az alábbi mennyiségekben: 2905 kg”
“A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, specifikációját, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását a dokumentáció (Kereskedelmi ajánlat – árazatlan...”
“20-féle termék az alábbi mennyiségekben: 21 590 kg”
“10-féle termék az alábbi mennyiségekben: 407 100 db”
“11-féle termék az alábbi mennyiségekben: 45 050 db, 602 kg, 16 940 l, 2600 doboz”
“25-féle termék az alábbi mennyiségekben: 23 125 db, 41 061 kg, 400 csomag”
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-04-30 📅
Név: Gulyás János és Társa Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_43509254
Postacím: II. kerület 80.
Postai város: Felgyő
Postai irányítószám: 6645
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 202383721 📞
E-mail: kozbesz.felgyoivagohid@gmail.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 28 806 250 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2019-04-29 📅
Név: NATUR-ROST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_72045691
Postacím: Kardos István utca 1586/1.
Postai város: Szigetszentmiklós
Postai irányítószám: 2310
Telefon: +36 24367017 📞
E-mail: naturrost@invitel.hu 📧
Ország: Közép-Magyarország 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 19 456 235 HUF 💰
Postacím: Kardos István utca 1586/1
A beszerzés teljes értéke: 871 972 HUF 💰
Név: NATUR-ROST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
A beszerzés teljes értéke: 916 370 HUF 💰
Név: Jégtrade Élelmiszeripari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_55214902
Postacím: Ecseri út 0127/15/A.
Postai város: Vecsés
Postai irányítószám: 2220
Telefon: +36 304868111 📞
E-mail: d.fazekas@jegtrade.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 4 690 100 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2019-04-24 📅
Név: Zalaco Sütőipari Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_59566742
Postacím: Kaszaházi út 34.
Postai város: Zalaegerszeg
Postai irányítószám: 8900
Telefon: +36 203297855 📞
E-mail: kereskedelem@zalaco.hu 📧
Ország: Dunántúl 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 35 691 500 HUF 💰
Név: "ILLKER-FOOD" Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_38045466
Postacím: Régi posta utca 12. 1.em. 1/A.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1052
Telefon: +36 305355412 📞
E-mail: csaba.elo@illkerfood.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 8 772 128 HUF 💰
Név: Horváth Gazda Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_59580195
Postacím: Kossuth Lajos utca 6.
Postai város: Nemetfalu
Postai irányítószám: 8918
Telefon: +36 703815848 📞
E-mail: peter@horvathgazda.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 9 236 328 HUF 💰
3 046 068 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
3
2
1
Hivatkozás
További információk
“I. Ajánlattevők adatai:”
“1./”
Többet mutasson (46)
“Ajánlattevő neve: FERROSÜT Sütő- és Édesipari Kft.”
“Székhelye: 9700 Szombathely, Jáki út 6.”
“Adószám: 11303754-2-18”
“Rész neve: Sütőipari termékek és finom pékáru (6)”
“2./”
“Ajánlattevő neve: Funkció Kft.”
“Székhelye: 9232 Darnózseli, Fő út 94.”
“Adószám: 10697922-2-08”
“Rész neve: Felvágottak, töltelékáruk, füstölt áruk (1)”
“3./”
“Ajánlattevő neve: Gulyás János és Társa Kft.”
“Székhelye: 6645 Felgyő, II. kerület 80.”
“Adószám: 11399531-2-06”
“4./”
“Ajánlattevő neve: Horváth Gazda Kft.”
“Székhelye: 8918 Németfalu, Kossuth Lajos utca 6.”
“Adószám: 11695349-2-20”
“Rész neve: Zöldségfélék, gyümölcsök, tojás (8)”
“5./”
“Ajánlattevő neve: "ILLKER-FOOD" Kereskedelmi Kft.”
“Székhelye: 1052 Budapest, Régi posta utca 12. 1.em. 1/A.”
“Adószám: 11469012-2-41”
“Rész neve: Felvágottak, töltelékáruk, füstölt áruk (1), Füszért termékek (2), Hüvelyesek (3) Liszt, búzadara (4), Mirelit áru (5), Tej és tejtermékek (7),...”
“6./”
“Ajánlattevő neve: Immofix Kereskedelmi Kft.”
“Székhelye: 1192 Budapest, Bajza köz 6.”
“Adószám: 13528393-2-43”
“Rész neve: Felvágottak, töltelékáruk, füstölt áruk (1), Füszért termékek (2), Hüvelyesek (3), Liszt, búzadara (4), Mirelit áru (5), Tej és tejtermékek (7),...”
“7./”
“Ajánlattevő neve: Jégtrade Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.”
“Székhelye: 2220 Vecsés, Ecseri út 0127/15/A.”
“Adószám: 10828694-2-13”
“Rész neve: Mirelit áru (5), Tej és tejtermékek (7)”
“8./”
“Ajánlattevő neve: NATUR-ROST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.”
“Székhelye: 2310 Szigetszentmiklós, Kardos István utca 1586/1.”
“Adószám: 10957587-2-13”
“Rész neve: Füszért termékek (2), Hüvelyesek (3), Liszt, búzadara (4), Zsiradékok (9)”
“9./”
“Ajánlattevő neve: Székely és Társa Kereskedelmi Kft.”
“Székhelye: 5000 Szolnok, Batthyány utca 32.”
“Adószám: 13546849-2-16”
“10./”
“Ajánlattevő neve: Zalaco Sütőipari Zrt.”
“Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Kaszaházi út 34.”
“Adószám: 12500909-2-20”
- Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek (17 új beszerzések)
- Állati termékek, hús és húskészítmények (9)
- Halkészítmények és tartósított halak (1)
- Gyümölcs, zöldségfélék és kapcsolódó termékek (9)
- Állati vagy növényi olajok és zsírok (2)
- Tejtermék (9)
- Malomipari termékek, keményítők és keményítő termékek (4)
- Állati takarmányok (1)
- Különféle élelmiszertermékek (14)
- Italok, dohány és kapcsolódó termékek