Élelmiszeripari termékek beszerzése

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Élelmiszeripari termékek beszerzése a Márianosztrai Fegyház és Börtön részére adásvételi szerződés keretében, 6 részajánlattételi körben.
Ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő(k) között határidős, 24 hónapra hatályos adásvételi szerződés jön létre.
A megjelölt mennyiségek Ajánlatkérő 24 havi szükségletét fedezik azzal, hogy a termékenként előírt mennyiségektől – az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül – Ajánlatkérő plusz 20 %-kal eltérhet (azaz termékenként a teljes mennyiség legalább 100 %-a, legfeljebb 120 %-a kerül lehívásra), az egységár és egyéb szerződéses feltételek módosítása nélkül.
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-08-09. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-07-09.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-07-09 Ajánlati felhívás
2018-08-06 További információk
2019-01-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2018-07-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek
Hivatkozási szám: EKR000331032018
Rövid leírás:
Élelmiszeripari termékek beszerzése a Márianosztrai Fegyház és Börtön részére adásvételi szerződés keretében, 6 részajánlattételi körben. Ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő(k) között határidős, 24 hónapra hatályos adásvételi szerződés jön létre. A megjelölt mennyiségek Ajánlatkérő 24 havi szükségletét fedezik azzal, hogy a termékenként előírt mennyiségektől – az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül – Ajánlatkérő plusz 20 %-kal eltérhet (azaz termékenként a teljes mennyiség legalább 100 %-a, legfeljebb 120 %-a kerül lehívásra), az egységár és egyéb szerződéses feltételek módosítása nélkül. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 📦
További CPV-kód: Gyümölcs, zöldségfélék és kapcsolódó termékek 📦
Gyorsfagyasztott zöldség 📦
Húskészítmények 📦
Tejtermék 📦
Szárazáruk 📦
Tojás 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Pest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Márianosztrai Fegyház és Börtön
Postacím: Pálosok tere 1.
Postai irányítószám: 2629
Postai város: Márianosztra
Kapcsolat
Internetcím: http://bv.gov.hu/marianosztra 🌏
E-mail: vaci.viktoria@bv.gov.hu 📧
Telefon: +36 27620418 📞
Fax: +36 27620441 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/ekr-em/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000331032018/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/ekr-em/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000331032018/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-07-09 📅
Benyújtási határidő: 2018-08-09 📅
Közzététel dátuma: 2018-07-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 131-298415
HL-S szám: 131
További információk
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Élelmiszeripari termékek beszerzése a Márianosztrai Fegyház és Börtön részére adásvételi szerződés keretében, 6 részajánlattételi körben.
Ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő(k) között határidős, 24 hónapra hatályos adásvételi szerződés jön létre.
A megjelölt mennyiségek Ajánlatkérő 24 havi szükségletét fedezik azzal, hogy a termékenként előírt mennyiségektől – az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül – Ajánlatkérő plusz 20 %-kal eltérhet (azaz termékenként a teljes mennyiség legalább 100 %-a, legfeljebb 120 %-a kerül lehívásra), az egységár és egyéb szerződéses feltételek módosítása nélkül.
Többet mutasson
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Zöldségek, gyümölcsök
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Sorszám Megnevezés Mennyiség Mennyiségi egység
1. Jégcsapretek 4000 kg
2. Kígyóuborka 3600 kg
3. Fejes saláta 100 fej
4. TV paprika 4000 kg
5. Zöldhagyma 4000 csomag
6. Hegyes erős paprika 30 000 db
7. Hónapos retek 4000 csomag
8. Paradicsom 6000 kg
9. Tricolor paprika 3db/csomag 100 csomag
10. Snidling 200 köteg
11. Jégsaláta 200 fej
12. Brokkoli 200 kg
13. Kelbimbó 200 kg
14. Gomba 400 kg
15. Petrezselyem zöld 3200 csomag
16. Kapor 600 csomag
17. Cukkini 400 kg
18. Padlizsán 400 kg
19. Gyömbér 20 kg
20. Alma 26 000 kg
21. Körte 2000 kg
22. Banán 720 kg
23. Őszibarack 3000 kg
24. Görögdinnye 2000 kg
25. Szőlő 720 kg
26. Sárgadinnye 1000 kg
27. Mandarin 1200 kg
28. Narancs 1200 kg
29. Citrom 3000 kg
30. Kiwi 1000 kg
31. Szilva 200 kg
32. Savanyú almapaprika 2600 kg
33. Kovászos uborka 2000 kg
34. Csemege uborka 2000 kg
35. Savanyú káposzta 4000 kg
36. Savanyú káposzta levél 300 kg
37. Cékla saláta 200 kg
38. Vegyesvágott 2000 kg
39. Burgonya 60 000 kg
40. Sárgarépa 22 000 kg
41. Petrezselyem gyökér 12 600 kg
42. Zeller 6000 kg
43. Karalábé 6000 kg
44. Vöröshagyma 24 000 kg
45. Fokhagyma 400 kg
46. Lilahagyma 10 000 kg
47. Kelkáposzta 3600 kg
48. Fejeskáposzta 3600 kg
49. Lilakáposzta 200 kg
A megjelölt mennyiség Ajánlatkérő 24 havi szükségletét fedezi.
Becsült érték héa nélkül: 49 472 148 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
A lehetőségek leírása:
A II.2.4) pontban megadott 24 hónapos mennyiségektől, az ajánlatkérő a felhasználás függvényében termékenként pozitív irányban 20 %-kal eltérhet.
A rész elnevezése: Mirelit áru
A rész száma: 2
Rövid leírás:
1. Csibefasírt 4000 kg
2. Hekkfilé 1800 kg
3. Busaszelet 700 kg
4. Halászlésűrítmény 160 kg
5. Zöldborsó 8000 kg
6. Zöldbab 6000 kg
7. Karfiol 4000 kg
8. Sóska 1200 kg
9. Finomfőzelék 1200 kg
10. Nudli 600 kg
11. Gyalult tök 4000 kg
12. Mexikói keverék 900 kg
13. Panírozott halrudacska 100 % filé 900 kg
14. Szilva töltelékes gombóc 600 kg
15. Brokkoli 1600 kg
16. Franciasaláta keverék 1400 kg
17. Spenót 400 kg
18. Marhalábszár 1440 kg
19. Pulykamellfilé 1440 kg
Becsült érték héa nélkül: 21 054 290 HUF 💰
A rész elnevezése: Felvágottak
A rész száma: 3
Rövid leírás:
1. Baromfi párizsi 10 000 kg
2. Löncs felvágott 10 000 kg
3. Olasz felvágott 6000 kg
4. Pulykamellsonka 4000 kg
5. Sajtos baromfipárizsi 8000 kg
6. Soproni felvágott 6000 kg
7. Zala felvágott 10 000 kg
8. Lecsókolbász 5000 kg
9. Baromfivirsli 4000 kg
10. Erdélyi szalonna 3600 kg
11. Fokhagymás felvágott 6000 kg
12. Füstölt paraszt kolbász 4000 kg
13. Pulykapárizsi 4000 kg
14. Májusi csemege felvágott 9600 kg
15. Füstölt szalonna 6000 kg
16. Nyári turista 6000 kg
17. Füstölt kenyérszalonna 9600 kg
18. Füstölt hátsó csülök 100 kg
19. Füstölt hagyományos tarja 1780 kg
20. Csemege szalámi 5000 kg
21. Ausztria szalámi 400 kg
22. Sümegi sonka 800 kg
23. Füstölt-főtt tarja 400 kg
24. Suli szelet 5000 kg
25. Baromfi párizsi 100 %-ban sertéshús mentes 6000 kg
26. Vega zöldfűszeres felvágott 2400 kg
27. Szójapárizsi 2400 kg
28 Sertés mentes virsli 600 kg
29. Sertés mentes marha párizsi 1600 kg
30. Sertés mentes csirkemell sonka 1600 kg
31. Sertés mentes pulyka párizsi 1600 kg
32. Sertés mentes turista szalámi 1440 kg
33. Szója Wursli 3000 kg
34. Gluténmentes csirkesonka 600 kg
35. Gluténmentes virsli 600 kg
36. Gluténmentes marhapárizsi 600 kg
37. Kenőmájas 5280 kg
38. Császárszalonna 240 kg
39. Paprikás vastag szalámi 3360 kg
40. Fűszeres sonka 2400 kg
41. Mozaik felvágott 4800 kg
42. Tepertőkrém 1440 kg
Becsült érték héa nélkül: 150 569 444 HUF 💰
A rész elnevezése: Tejtermékek
A rész száma: 4
Rövid leírás:
1. Gyümölcs joghurt 20 000 db
2. Natúr joghurt 17 280 db
3. Kefír 15 120 db
4. Kockasajt 8 darabos 24 300 doboz
5. Sajtkrém natúr 40 500 db
6. Sajtkrém zöldfűszeres 40 500 db
7. Tejföl 20 %-os 8000 l
8. Tejföl 20 %-os 81 000 db
9. Trappista sajt félzsíros 900 kg
10. Tehéntúró félzsíros 2920 kg
11. Tejpor zsíros 7000 kg
12. Túró rudi 10 000 db
13. Juhtúró 100 kg
14. Tej 2,8 %-os literes 60 l
15. Habtejszín literes 20 l
16. Puding poharas 4000 db
17. Főzőtejszín literes 40 l
18. Krémtúró 4000 db
19. Füstölt sajt 40 kg
Becsült érték héa nélkül: 43 014 972 HUF 💰
A rész elnevezése: Fűszer, tészta, konzerv
A rész száma: 5
Rövid leírás:
1. Kakaópor 500 kg
2. Cikória kávé 210 kg
3. Citromlé 18 000 l
4. Konzum tea 800 kg
5. Szaloncukor 160 kg
6. Búzadara 4000 kg
7. Kristálycukor 12000 kg
8. Finomliszt 30000 kg
9. Porcukor 160 kg
10. Rizs "A" minőségű 18 500 kg
11. Konyhasó 5600 kg
12. Sütőpor 30 kg
13. Vaníliás cukor 400 kg
14. Pudingpor vaníliás 100 kg
15. Étolaj 12 000 l
16. Zsír 900 kg
17. Mini margarin 200 000 db
18. Margarin kocka 2760 kg
19. Lencse 3120 kg
20. Szárazbab tarka 3160 kg
21. Szójakocka 500 kg
22. Szója granulátum 430 kg
23. Alma befőtt 5/1 1800 l
24. Alma befőtt diabetikus 80 l
25. Csemege kukorica 360 l
26. Körte befőtt 5/1 360 l
27. Szilva befőtt 5/1 2400 l
28. Vegyes befőtt 5/1 2400 l
29. Dzsem mini 11 000 db
30. Sárgaborsó 2400 kg
31. Meggy befőtt 5/1 1600 l
32. Dzsem diabetikus mini 5120 db
33. Vegyes íz sütésálló 4000 kg
34. Méz 12 000 db
35. Méz diabetikus 3600 db
36. Gomba szeletelt 5/1 4800 l
37. Lecsó 5/1 9900 l
38. Paradicsom püré 15-17 % 5/1 8200 l
39. Mustár 5/1 120 l
40. Mazsola 20 kg
41. Dejó 1960 kg
42. Erős pista 520 kg
43. Ételecet 10 %-os 250 l
44. Fokhagyma granulátum 420 kg
45. Marhaerő leves sószegény 300 kg
46. Pörkölt alap 170 kg
47. Tyúkerő leves sószegény 690 kg
48. Delikát hozzáadott só nélkül 640 kg
49. Babérlevél 14 kg
50. Bazsalikom 3 kg
51. Fahéj 16,8 kg
52. Fűszerpaprika őrlemény 530 kg
53. Kakukkfű 3 kg
54. Kömény őrölt 50 kg
55. Majoranna 30 kg
56. Füstölt húsgranulátum 140 kg
57. Gulyáspor 216 kg
58. Oregano 4 kg
59. Kömény egész 60 kg
60. Bors őrölt 220 kg
61. Szegfűszeg egész 6 kg
62. Szegfűszeg őrölt 6 kg
63. Bors egész 6 kg
64. Tárkony 3 kg
65. Reszelt torma 20 kg
66. Szezám mag 6 kg
67. Szójaszósz 2 l
68. Ketchup vödrös 120 kg
69. Szerecsendió őrölt 4 kg
70. Bors őrölt fehér 4 kg
71. Őrölt rozmaring 4 kg
72. Oliva olaj 10 l
73. Balzsam ecet 4 l
74. Oliva bogyó magozott 10 db
75. Szárított petrezselyem 20 kg
76. barbecue fűszerkeverék 10 kg
77. Gyros fűszerkeverék 10 kg
78. Curry fűszerkeverék 2 kg
79. Nápolyi 1600 kg
80. Édes-savanyú alap 8 kg
81. Chili őrölt 2 kg
82. Folyékony édesítő 5200 l
83. Réteslap 6 lap/csomag 60 csomag
84. Mogyorókrém - mini 3120 db
85. darált mák 240 kg
86. növényi konzerv 1200 db
87. Növényi konzerv 2400 db
88. Növényi pástétom 2400 db
89. csokoládé autós 2400 db
90. csokoládé sport 2400 db
91. csokoládé szamba 2400 db
92. ivólé 3000 db
93. Instant italpor 10000 db
94. karamell por 200 kg
95. Tea instant 200 kg
96. Nápolyi szelet 3000 db
97. Libamájas pástétom 67 200 db
98. Kacsamájas pástétom 67 200 db
99. Harcsapástétom 16 800 db
100. Sertéshús szendvicskrém 16 800 db
101. Parasztos szendvicskrém 16 800 db
102. Szárnyas szendvicskrém 16 800 db
103. Csirkepástétom 67 200 db
104. Tavaszi pástétom 16 800 db
105. Vegetáriánus pástétom 10 000 db
106. Olajoshal 12 000 db
107. Aszalt sárga barack 4 kg
108. Aszalt szilva 4 kg
109. Aszalt vörösáfonya 4 kg
110. Puffasztott rizs szelet natúr 4000 db
111. Durum tészta penne 400 kg
112. Durum tészta szélesmetélt 400 kg
Becsült érték héa nélkül: 80 849 714 HUF 💰
A rész elnevezése: Tojás
A rész száma: 6
Rövid leírás: 1. Fertőtlenített M-L méretű tojás 70 000 db
Becsült érték héa nélkül: 2 032 800 HUF 💰
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Márianosztrai Fegyház és Börtön, 2629 Márianosztra, Pálosok tere 1.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész vonatkozásában:
A közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az a gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró ok hatálya alá tartozik vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be (Kbt. 74. § (1) bekezdés).
Többet mutasson
Igazolási mód:
Előzetes igazolás:
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: K.r.) 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a K.r.. II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-q) pontjaiban, továbbá (2) bekezdésének a)-b) pontjaiban felsorolt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Utólagos igazolás:
A Kbt. 62. § (1) bekezdésében, továbbá (2) bekezdésének a)-b) pontjaiban felsorolt kizáró okok fenn nem állását az ajánlattevőnek a K.r.. 8.§ 10.§ és 12-16.§ szerint kell igazolnia az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására.
A Kr. 8. § i) pont ib) alpontjában és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglalt rendelkezések helyett a Kbt. 62 § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát képes-e megnevezni, és valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD -t köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1) bekezdésében, továbbá (2) bekezdésének a)-b) pontjaiban foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Többet mutasson
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot (EKR iratminta) nyújt be a kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
A kizáró okok igazolásakor ajánlattevő legyen figyelemmel a Közbeszerzések Tanácsának útmutatója a kizáró okok tekintetében benyújtandó igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (KÉ 2017. évi 81. szám; 19.5.2017), valamint a Közbeszerzések Tanácsának útmutatója az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők által benyújtandó igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról (KÉ 2017. évi 82. szám, 22.5.2017) foglaltakra.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 64. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak szerint biztosítja az öntisztázás lehetőségét.
Irányadó a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése.
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. A Kr. 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevő (közös ajánlattevő) részéről csatolandó az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) legjelentősebb, a jelen közbeszerzési eljárás tárgya (élelmiszerek) szerinti szállításainak ismertetése.
Többet mutasson
Kr. 21. § (1a): Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Az alkalmassági követelménynek való megfelelést Ajánlatkérő felhívására a Kr. 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni.
A Kr. 21/A. § alapján az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
A referenciaigazolás/referencianyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
— a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe,
— a referenciát adó személy neve, elérhetősége (telefonszám, vagy e-mail cím),
— a szállítás tárgya és rövid leírása (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható),
— szállított mennyiségi adatok,
— a teljesítés helye,
— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont, év/hónap/nap bontásban),
— nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
M/2. A Kr. 21. § (1) bekezdés i) pontja szerint HACCP tanúsítvány másolatának csatolása, vagy azzal egyenértékű (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsítvány, vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvány, vagy egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékai.
Többet mutasson
Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltakra
Előzetes igazolás: Ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre, azok előzetes ellenőrzésére a K.r. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)) EEKD-ba foglalt egyszerű nyilatkozatát. A gazdasági szereplőnek az egyszerű nyilatkozatát a formanyomtatvány IV. része „α” szakaszának kitöltésével kell megtennie, azaz az Ajánlatkérő elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó információkat nem kell a formanyomtatványban feltüntetni.
Többet mutasson
Utólagos igazolás: Ajánlattevő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani.
Többet mutasson
Irányadó a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdése.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A dokumentumok a Kbt. 47. § (2) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be. Ajánlatkérő az EEKD-t az EKR-ben elektronikus űrlapként bocsátja a gazdasági szereplők rendelkezésére, ezért a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelmény(ek) előzetes és utólagos igazolásának részletes szabályait és feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részét képező Útmutató az ajánlattevők számára c. dokumentum tartalmazza.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36 hónapból) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített
— az 1. rész esetében 10 000 kg alma, vagy 2 000 kg paradicsom, vagy 20 000 kg burgonya szállításáról szóló referenciával,
— a 2. rész esetében 3 000 kg mirelit zöldborsó, vagy 1 500 kg mirelit karfiol szállításáról szóló referenciával,
— a 3. rész esetében 3 500 kg baromfi párizsi, vagy 3 500 kg Zala felvágott vagy 3 500 kg füstölt kenyérszalonna szállításáról szóló referenciával,
— a 4. rész esetében 7 000 db gyümölcsjoghurt, vagy 3 000 liter 20 %-os tejföl, vagy 9 000 db kockasajt (8 db-os kiszerelés) szállításáról szóló referenciával,
— az 5. rész esetében 20 000 db Libamájas -, vagy kacsamájas -, vagy csirke pástétom konzerv, vagy 10 000 kg finomliszt, vagy 200 kg fűszerpaprika őrlemény szállításáról szóló referenciával,
— a 6. rész esetében 20 000 db tojás szállításáról szóló referenciával.
Ajánlatkérő nem kívánja korlátozni a szerződések/referenciák számát.
Több részre történő ajánlattétel esetén a minden egyes rész esetében külön-külön igazolni kell a referencia minimumkövetelmény teljesítését.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik érvényes HACCP tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó, vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival.
Többet mutasson
Az alkalmasság részletes követelményeit a felhívást kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződés biztosítékai, melyek alkalmazásra kerülnek: késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, hibás teljesítési kötbér.
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei és / vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme forint (HUF). Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Vevőként szerződő ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel felszerelt számlát, a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek., a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek., az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül banki átutalással egyenlíti ki.
Többet mutasson
Késedelmes fizetés esetén ajánlattevő a Ptk. 6:155. § (1) bekezdés szerinti késedelmi kamatra jogosult. (A szerződés biztosítékainak és a fizetési feltételek részletes leírását a szerződés-tervezet tartalmazza.)
Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-08-09 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben.
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_98694567
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Váci Viktória
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000331032018/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1.) Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) és 41. § (3) bekezdése alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályai szerint (továbbiakban: e-Kr.).
2.) Az ajánlat részletes formai követelményeit a dokumentáció tartalmazza. Az ajánlatot e-Kr. 15. § szabályainak figyelembe vételével, elektronikusan kell benyújtani. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat az e-Kr. 10-13. §-ai vonatkoznak.
Többet mutasson
3.) Az alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja (III.1.3.) a minősített ajánlattevői jegyzékbe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. (M/1.-M/2.).
4.) Az ajánlati kötöttség időtartama 60 nap.
5.) A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. Egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
6.) Az ajánlat összeállításának minden költsége az ajánlattevőt terheli.
7.) Az ajánlattevő alternatív ajánlatot, és többváltozatú ajánlatot nem tehet.
8.) Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven került kiállításra, úgy az ajánlattevőnek a dokumentum mellé csatolnia kell az ajánlattevő általi felelős magyar fordítást is.
9.) AK a Kbt. 71. § (6) bek. szerinti esetben újabb hiánypótlást nem rendel el.
10.) AK projekttársaság létrehozását kizárja.
11.) AK jótállási/teljesítési biztosíték rendelkezésre bocsátását nem írja elő.
12.) FAKSZ: Balogh Márton Sándor (lajstromszám: 00613) és dr. Marton Ida (lajstromszám: 00972).
13.) Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot jelen eljárásban nem alkalmazza.
14.) Jelen eljárás során a mindenkori magyar jog az irányadó.
15.) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
16.) A határidők tekintetében a közép-európai pontos idő (CET) az irányadó.
17.) Ajánlattevőnek ajánlatában részletes nyilatkozatot szükséges becsatolnia a megajánlott termékek megfelelősége vonatkozásában.
18.) Ajánlattevő köteles nyilatkozatot csatolni vagy elektronikusan hozzáférhetővé tenni (figyelemmel az e-Kr. 10. §-ra) a Kbt. 66. § (2) és (6) bekezdéseivel kapcsolatosan. A Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, és a már ismert alvállalkozókat.
Többet mutasson
19.) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésében foglaltakat.
20.) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat.
21.) A jelen felhívásban nem szabályozott kérdések esetén a Kbt. és végrehajtási rendeletei az irányadók.
22.) Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.
23.) Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. végzi (http://nekszt.hu).
24.) Az EKR útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://nekszt.hu/tamogatas/.
25.) A Kbt. 56. § (1) bekezdésére tekintettel az ajánlattevő kizárólag az EKR rendszeren keresztül kiegészítő tájékoztatást kérhet az Ajánlatkérőtől.
26.) Az ajánlat részletes formai követelményeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlatot e-Kr. 15. § szabályainak figyelembe vételével, elektronikusan kell benyújtani.
27.) Szerződéskötési feltételek a karakterkorlát okán a Vl.4.3) pontban kerülnek kifejtésre.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. § alapján.
Folytatás a VI.3) pontból:
Szerződéskötési feltétel a szerződéstervezetben kifejtettek alapján:
1. Nyertes ajánlattevő rendelkezik ÁNTSZ engedéllyel rendelkező, élelmiszerszállításra alkalmas szállító járművel.
2. Nyertes ajánlattevő rendelkezik az élelmiszerek szállítására alkalmas a 3., 4. rész esetében hűtött, a 2. rész esetében fagyasztó rakterű szállító járművel. A többi rész esetében a szállító járműnek nem kell hűtött, vagy fagyasztó rakterűnek lennie.
Többet mutasson
3. Nyertes ajánlattevő kötelezettsége olyan szállító gépjármű biztosítása, amely rendelkezik gépi emelőkarral, avagy olyan eszköz biztosítása, amellyel 140 cm magasságba a deponálás megoldható.
28.) Az értékelési szempont: legalacsonyabb ár (minden rész esetében)
29.) Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az alapajánlatba az árazatlan költségvetés (kereskedelmi ajánlat) becsatolása (mind xls, mind aláírt formában) kötelező, annak megléte az érvényes ajánlat feltétele.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 131-298415 (2018-07-09)
További információk (2018-08-06)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Fagyasztott hal 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-08-06 📅
Benyújtási határidő: 2018-08-21 📅
Közzététel dátuma: 2018-08-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 151-346954
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 131-298415
HL-S szám: 151
További információk
További módosuló dokumentumok: Árazatlan költségvetés — 1., 3., 4. és 5. rész
Forrás: OJS 2018/S 151-346954 (2018-08-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-01-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Élelmiszeripari termékek beszerzése a Márianosztrai Fegyház és Börtön részére adásvételi szerződés keretében, 6 részajánlattételi körben. Ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő(k) között határidős, 24 hónapra hatályos adásvételi szerződés jön létre. A megjelölt mennyiségek Ajánlatkérő 24 havi szükségletét fedezik azzal, hogy a termékenként előírt mennyiségektől - az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül - Ajánlatkérő plusz 20 %-kal eltérhet (azaz termékenként a teljes mennyiség legalább 100 %-a, legfeljebb 120 %-a kerül lehívásra), az egységár és egyéb szerződéses feltételek módosítása nélkül. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 203 353 280 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Pálosok Tere 1

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-01-15 📅
Közzététel dátuma: 2019-01-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 013-026079
HL-S szám: 13
További információk
I. Ajánlattevők adatai: 1./ Ajánlattevő neve: Funkció Kft. Székhelye: 9232 Darnózseli Fő Út 94. Adószám: 10697922-2-08 Rész neve: Felvágottak (3) 2./ Ajánlattevő neve: ÚJ PALINI-HÚS Élelmiszeripari, Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. Székhelye: 8774 Kilimán Petőfi Utca 23. Adószám: 13168580-2-20 Rész neve: Felvágottak (3) 3./ Ajánlattevő neve: Gulyás János és Társa Kft. Székhelye: 6645 Felgyő II. Kerület 80. Adószám: 11399531-2-06 Rész neve: Felvágottak (3) Nyertes ajánlattevő a 3. rész vonatkozásában. 4./ Ajánlattevő neve: Jégtrade Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. Székhelye: 2220 Vecsés Ecseri Út 0127/15/A. Adószám: 10828694-2-13 Rész neve: Mirelit áru (2) 5./ Ajánlattevő neve: M és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Székhelye: 6782 Mórahalom Röszkei Út 48. Adószám: 11392929-2-06 Rész neve: Tojás (6), Zöldségek, gyümölcsök (1) Nyertes ajánlattevő az 1., 6. részek vonatkozásában. 6./ Ajánlattevő neve: BA-HA-MA'S Élelmiszer nagykereskedelem és Szolgáltató Kft. Székhelye: 2120 Dunakeszi Pallag Utca 55. Adószám: 12245442-2-13 Rész neve: Mirelit áru (2) 7./ Ajánlattevő neve: Robert Aradi Kft. Székhelye: 4002 Debrecen Babarózsa Út 20. Adószám: 13413165-2-13 Rész neve: Fűszer, tészta, konzerv (5) Nyertes ajánlattevő az 5. rész vonatkozásában. 8./ Ajánlattevő neve: I'Fresh Vegetables @ Fruits Kft. Székhelye: 1098 Budapest Dési Huber Utca 16/1. Adószám: 25317121-2-43 Rész neve: Zöldségek, gyümölcsök (1) 9./ Ajánlattevő neve: BUDMÁRK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Székhelye: 1029 Budapest Szent László Utca 19. Adószám: 11895680-2-41 Rész neve: Fűszer, tészta, konzerv (5) 10./ Ajánlattevő neve: Gasztro Miskolc Élelmiszer Nagykereskedelmi Kft. Székhelye: 3527 Miskolc Fonoda Utca 19. Adószám: 13782209-2-05 Rész neve: Fűszer, tészta, konzerv (5), Tejtermékek (4) 11./ Ajánlattevő neve: STEDRA KERESKEDELMI Kft. Székhelye: 2621 VERŐCE RÁKÓCZI ÚT 22. Adószám: 14717534-2-13 Rész neve: Tojás (6), Zöldségek, gyümölcsök (1) II. Jelen közbeszerzési eljárás a 2. és 4. részek tekintetében eredménytelen a Kbt. 75. § (2) bekezdés f) pontja alapján, mivel „a közbeszerzéshez támogatást nyújtó vagy a közbeszerzések jogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzését végző szerv megállapítása szerint súlyos jogsértés történt, és a közbeszerzési eljárás szabályai szerint ajánlatkérőnek már nincs lehetősége az eljárás jogszerűségét helyreállítani”. Az ellenőrző szervezet álláspontja szerint a 2. és 4. részre vonatkozó árazatlan költségvetés módosításáról nem került korrigendum feladásra, így a módosítás jogszerűtlen, az nem felel meg a Kbt. 55. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A megjelölt mennyiségek Ajánlatkérő 24 havi szükségletét fedezik azzal, hogy a termékenként előírt mennyiségektől - az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül - Ajánlatkérő plusz 20 %-kal eltérhet (azaz termékenként a teljes mennyiség legalább 100 %-a, legfeljebb 120 %-a kerül lehívásra), az egységár és egyéb szerződéses feltételek módosítása nélkül.
Többet mutasson
2. Kígyó uborka 3600 kg
6. Hegyes erős paprika 30000 db
20. Alma 26000 kg
32. Savanyú almapaprika 15kg/vödör 173 db
33. Kovászos uborka 15kg/vödör 133 db
34. Csemeg uborka 10 kg/vödör 200 db
35. Savanyú káposzta 17 kg/vödör 235 db
36. Savanyú káposzta levél 10 kg/vödör 30 db
37. Cékla saláta 10 kg/vödör 20 db
38. Vegyesvágott 17kg/vödör 118 db
39. Burgonya 60000 kg
40. Sárgarépa 22000 kg
41. Petrezselyem gyökér 12600 kg
44. Vöröshagyma 24000 kg
46. Lilahagyma 10000 kg
2. Hekk filé 1800 kg
3. Busa szelet 700 kg
4. Halászlé sűrítmény 160 kg
16. Francia saláta keverék 1400 kg
19. Pulykamell filé 1440 kg
1. Baromfi párizsi 10000 kg
2. Löncs felvágott 10000 kg
4. Pulyka mell sonka 4000 kg
5. Sajtos baromfi párizsi 8000 kg
7. Zala felvágott 10000 kg
8. Lecsó kolbász 5000 kg
9. Baromfi virsli 4000 kg
13. Pulyka párizsi 4000 kg
17. Füstölt kenyér szalonna 9600 kg
23. Füstölt- főtt tarja 400 kg
37. Kenőmájas 10dkg 52800 db
42. Tepertőkrém 20kg 72 db
1. Gyümölcs joghurt 20000 db
2. Natúr joghurt 17280 db
3. Kefír 15120 db
4. Kockasajt 8 darabos 24300 doboz
5. Sajtkrém natúr 40500 db
6. Sajtkrém zöldfűszeres 40500 db
8. Tejföl 20 %-os 81000 db
12. Túró rudi 10000 db
3. Citromlé 18000 l
10. Rizs "A" minőségű 18500 kg
15. Étolaj 12000 l
17. Mini margarin 200000 db
22. Szója granulátum 435 kg
23. Alma befőtt 5/1 360 üveg
24. Alma befőtt diabetikus 16 üveg
26. Körte befőtt 5/1 72 üveg
27. Szilva befőtt 5/1 480 üveg
28. Vegyes befőtt 5/1 480 üveg
29. Dzsem mini 11000 db
31. Meggy befőtt 5/1 320 üveg
34. Méz 12000 db
36. Gomba szeletelt 5/1 960 üveg
37. Lecsó 5/1 1980 üveg
38. Paradicsom püré 15-17 % 5/1 1640 üveg
39. Mustár 5/1 24 üveg
51. Fahéj 17 kg
56. Füstölt húsgranulátum 140,6 kg
81. Chili őrölt 2,01 kg
87. csokoládé autós 2400 db
88. ivólé 3000 db
89. Instant italpor 10000 db
90. karamell por 200 kg
91. Tea instant 200 kg
92. Nápolyi szelet 3000 db
93. Libamájas pástétom 67200 db
94. Kacsamájas pástétom 67200 db
95. Harcsapástétom 16800 db
96. Sertéshús szendvicskrém 16800 db
97. Parasztos szendvicskrém 16800 db
98. Szárnyas szendvicskrém 16800 db
99. Csirkepástétom 67200 db
100. Tavaszi pástétom 16800 db
101. Olajoshal 12000 db
102. Aszalt sárga barack 4 kg
103. Aszalt szilva 4 kg
104. Aszalt vörösáfonya 4 kg
105. Puffasztott rizs szelet natúr 4000 db
106. Durum tészta penne 400 kg
107. Durum tészta szélesmetélt 400 kg
108. Készétel konzerv Székelykáposzta 2800 db
109. Készétel konzerv Sólet kolbásszal 2800 db
110. Rizseslecsó 800 db
1. Fertőtlenített M-L méretű tojás 70200 db

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-12-28 📅
Név: M és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_76844456
Postacím: Röszkei Út 48.
Postai város: Mórahalom
Postai irányítószám: 6782
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 62580660 📞
E-mail: mestarsakft@gmail.com 📧
Ország: Csongrád 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 41 631 150 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2018-12-27 📅
Név: Gulyás János és Társa Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_43509254
Postacím: II. Kerület 80.
Postai város: Felgyő
Postai irányítószám: 6645
Telefon: +36 202383721 📞
E-mail: kozbesz.felgyoivagohid@gmail.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 93 946 800 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2019-01-03 📅
Név: Robert Aradi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_98567544
Postacím: Babarózsa Út 20.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4002
Telefon: +36 203921669 📞
E-mail: kereskedelem@robertaradi.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 65 809 730 HUF 💰
1 965 600 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
2

Hivatkozás
További információk
I. Ajánlattevők adatai:
1./
Ajánlattevő neve: Funkció Kft.
Székhelye: 9232 Darnózseli Fő Út 94.
Adószám: 10697922-2-08
Rész neve: Felvágottak (3)
2./
Ajánlattevő neve: ÚJ PALINI-HÚS Élelmiszeripari, Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Székhelye: 8774 Kilimán Petőfi Utca 23.
Adószám: 13168580-2-20
3./
Ajánlattevő neve: Gulyás János és Társa Kft.
Székhelye: 6645 Felgyő II. Kerület 80.
Adószám: 11399531-2-06
Nyertes ajánlattevő a 3. rész vonatkozásában.
4./
Ajánlattevő neve: Jégtrade Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft.
Székhelye: 2220 Vecsés Ecseri Út 0127/15/A.
Adószám: 10828694-2-13
Rész neve: Mirelit áru (2)
5./
Ajánlattevő neve: M és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 6782 Mórahalom Röszkei Út 48.
Adószám: 11392929-2-06
Rész neve: Tojás (6), Zöldségek, gyümölcsök (1)
Nyertes ajánlattevő az 1., 6. részek vonatkozásában.
6./
Ajánlattevő neve: BA-HA-MA'S Élelmiszer nagykereskedelem és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 2120 Dunakeszi Pallag Utca 55.
Adószám: 12245442-2-13
7./
Ajánlattevő neve: Robert Aradi Kft.
Székhelye: 4002 Debrecen Babarózsa Út 20.
Adószám: 13413165-2-13
Rész neve: Fűszer, tészta, konzerv (5)
Nyertes ajánlattevő az 5. rész vonatkozásában.
8./
Ajánlattevő neve: I'Fresh Vegetables @ Fruits Kft.
Székhelye: 1098 Budapest Dési Huber Utca 16/1.
Adószám: 25317121-2-43
Rész neve: Zöldségek, gyümölcsök (1)
9./
Ajánlattevő neve: BUDMÁRK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 1029 Budapest Szent László Utca 19.
Adószám: 11895680-2-41
10./
Ajánlattevő neve: Gasztro Miskolc Élelmiszer Nagykereskedelmi Kft.
Székhelye: 3527 Miskolc Fonoda Utca 19.
Adószám: 13782209-2-05
Rész neve: Fűszer, tészta, konzerv (5), Tejtermékek (4)
11./
Ajánlattevő neve: STEDRA KERESKEDELMI Kft.
Székhelye: 2621 VERŐCE RÁKÓCZI ÚT 22.
Adószám: 14717534-2-13
II.
Jelen közbeszerzési eljárás a 2. és 4. részek tekintetében eredménytelen a Kbt. 75. § (2) bekezdés f) pontja alapján, mivel „a közbeszerzéshez támogatást nyújtó vagy a közbeszerzések jogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzését végző szerv megállapítása szerint súlyos jogsértés történt, és a közbeszerzési eljárás szabályai szerint ajánlatkérőnek már nincs lehetősége az eljárás jogszerűségét helyreállítani”. Az ellenőrző szervezet álláspontja szerint a 2. és 4. részre vonatkozó árazatlan költségvetés módosításáról nem került korrigendum feladásra, így a módosítás jogszerűtlen, az nem felel meg a Kbt. 55. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2019/S 013-026079 (2019-01-15)