Kada Elek Szakgimnázium tervezés

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata

„Tervezési szerződés a Kada Elek Szakgimnázium engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére és tervezői művezetés elvégzésére”
A tervezett beruházás célja a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma intézményének áthelyezése a kecskeméti volt Rudolf-laktanya területére. A projekt keretében a laktanya kijelölt műemlék épületeiben, azok örökségvédelmi értékeit megőrző felújításával, átalakításával és bővítésével, német és angol nyelvű, műszaki és gazdasági területű szakgimnázium létrehozása fog megvalósulni.
A tervezési feladat a legénységi lakházak, a törzsépület, a tiszti lakház és az altiszti lakház épületek műemléki felújítására, átalakítására és bővítésére vonatkozó építészeti műszaki tervdokumentációk elkészítése, a tanulmánytervben meghatározott beruházási koncepció alapján, valamint a tervezéssel érintett kivitelezés tervezői művezetése.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-12-07. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-10-30.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2018-10-30 Ajánlati felhívás
2019-06-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-03-17 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2018-10-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000573942018
Rövid leírás:
„Tervezési szerződés a Kada Elek Szakgimnázium engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére és tervezői művezetés elvégzésére” A tervezett beruházás célja a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma intézményének áthelyezése a kecskeméti volt Rudolf-laktanya területére. A projekt keretében a laktanya kijelölt műemlék épületeiben, azok örökségvédelmi értékeit megőrző felújításával, átalakításával és bővítésével, német és angol nyelvű, műszaki és gazdasági területű szakgimnázium létrehozása fog megvalósulni. A tervezési feladat a legénységi lakházak, a törzsépület, a tiszti lakház és az altiszti lakház épületek műemléki felújítására, átalakítására és bővítésére vonatkozó építészeti műszaki tervdokumentációk elkészítése, a tanulmánytervben meghatározott beruházási koncepció alapján, valamint a tervezéssel érintett kivitelezés tervezői művezetése.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Bács-Kiskun 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Kossuth tér 1.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kecskemet.hu 🌏
E-mail: tamas.ditta@kecskemet.hu 📧
Telefon: +36 76513567 📞
Fax: +36 76513538 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000573942018/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000573942018/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-10-30 📅
Benyújtási határidő: 2018-12-07 📅
Közzététel dátuma: 2018-11-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 211-482676
HL-S szám: 211
További információk
Ajánlatkérő az adott eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. A II.2.7) pontban foglalt teljesítési határidő a II.2.11) pontban foglaltak szerint értendő.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Tervezési szerződés a Kada Elek Szakgimnázium engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére és tervezői művezetés elvégzésére”
A tervezett beruházás célja a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma intézményének áthelyezése a kecskeméti volt Rudolf-laktanya területére. A projekt keretében a laktanya kijelölt műemlék épületeiben, azok örökségvédelmi értékeit megőrző felújításával, átalakításával és bővítésével, német és angol nyelvű, műszaki és gazdasági területű szakgimnázium létrehozása fog megvalósulni.
Többet mutasson
A tervezési feladat a legénységi lakházak, a törzsépület, a tiszti lakház és az altiszti lakház épületek műemléki felújítására, átalakítására és bővítésére vonatkozó építészeti műszaki tervdokumentációk elkészítése, a tanulmánytervben meghatározott beruházási koncepció alapján, valamint a tervezéssel érintett kivitelezés tervezői művezetése.
Többet mutasson
Becsült összérték: 1 HUF 💰
Rövid leírás:
ELŐZMÉNYEK:
A Miniszterelnökség 2017. december 27. napján a Kecskemét Megyei Jogú Város és térsége humán infrastruktúrájának fejlesztése keretében a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma fejlesztésével és átköltöztetésével járó feladatok támogatásáról szóló 1710/2017. (IX. 25.) Korm. határozatban rögzítettek alapján - a Modern Városok Program Bizottságnak jóváhagyó döntését követően - támogatói okiratot állított ki a beruházás megvalósítása érdekében Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat), mint támogatott részére.
Többet mutasson
A „Kecskemét és térsége humán infrastruktúrájának fejlesztése, német és angol nyelvű, műszaki- és gazdasági területű szakgimnázium létrehozása” című projekt (a továbbiakban: projekt) keretében az egykori Rudolf-laktanya kijelölt műemlék épületeiben, azok örökségvédelmi értékeit megőrző felújításával, átalakításával és bővítésével, német és angol nyelvű, műszaki és gazdasági területű szakgimnázium létrehozása fog megvalósulni.
Többet mutasson
A Rudolf-laktanya műemléki területének átfogó fejlesztési koncepciójának meghatározásához Ajánlatkérő előzetes műszaki vizsgálati és szakértői dokumentációkat készíttetett, köztük a létesítmény beruházási koncepciójának meghatározására vonatkozó tanulmánytervet.
Többet mutasson
TERVEZÉSSEL ÉRINTETT LÉTESÍTMÉNY HELYE:
A beruházás Kecskeméten a műemléki védettség alatt lévő volt Rudolf-laktanya (műemléki azonosító: 2235, műemléki törzsszám: 10663) területén, a jelenlegi 10208/5. hrsz.-ú ingatlanon épül, mely 1/1 arányban Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonát képezi.
Többet mutasson
A tervezési feladat a 3 db legénységi lakházra, és tervezett bővítményeikre, a törzsépület, tiszti lakház és altiszti lakház épületekre, valamint környezetükre terjed ki.
A TERVEZÉSI FELADAT NAGYSÁGRENDJE:
— A meglévő legénységi lakházakban elhelyezendő funkciók: 5398 m2
— A törzsépület-tiszti lakház-altiszti lakház épületeiben elhelyezendő funkciók: törzsépület: 2005 m2, tiszti lakház: 508m2, altiszti lakház: 317m2
— Alapterület összesen: 8228 m2
— A teljes mennyiségből 2400 m2 műemlék épülethez kapcsolódó épületbővítés, 6800 m2 műemlék épülethez kapcsolódó homlokzatfelújítás, 3600 m2 műemlék épülethez kapcsolódó tetőfelújítás.
A NYERTES TERVEZŐ FELADATA:
A fentiekben meghatározott épületek műemléki felújítására, átalakítására és bővítésére vonatkozó építészeti-műszaki tervdokumentációk elkészítése a tanulmánytervben meghatározott beruházási koncepció alapján, valamint a tervezéssel érintett kivitelezés tervezői művezetése.
Többet mutasson
1. Építési engedélyezési tervdokumentáció
2. Kiviteli tervdokumentáció
3. Tervezői művezetés
— A műemléki felújítás és bővítés kivitelezésének tervezői művezetése, minden szakágra kiterjedően,
— A tervező a tervezői művezetést a kivitelezési folyamatnak megfelelően, a felmerülés szerint, megbízó előzetes értesítése alapján teljesíti,
— A tervezői művezetés 60 tervezői művezetési alkalmat foglal magában, további maximum 60 alkalom opcióként vehető igénybe. A szakági tervezői művezetési alkalmak is külön alkalomnak számítanak. Egy tervezési művezetési alkalom maximum 4 mérnökóra időtartam igénybevételt jelent.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
Többet mutasson
AZ EKR rendszer karakter-korlátozására tekintettel részletes feladatokat a feltöltött mellékletek (ajánlati felhívás, közbeszerzési dokumentumok, műszaki tartalom, szerződéstervezet) tartalmazzák.
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 36 hónap
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a teljes mennyiség keretében meghatározott 60 alkalmon felül további maximum 60 alkalom tervezői művezetést opciós mennyiségként határoz meg. Ajánlattevő - erre irányuló Ajánlatkérői igény és konkrét megrendelés esetén - az ajánlatában foglalt díjazás (nettó Ft/alkalom) szerint köteles a szolgáltatást elvégezni. Ajánlatkérőnek az opciós mennyiségre vonatkozóan megrendelési kötelezettsége nincs.
Többet mutasson
Kiegészítés a II.2.14) ponthoz:
A II.2.7) pontban foglalt teljesítési határidő az alábbiak szerint értendő:
A szerződés időtartama a szerződés aláírásától számított 36 hónap, mely során ajánlattevőt az alábbi kötbérterhes részhatáridők kötik (tervdokumentációk teljesítési határideje):
1. Építési engedélyezési tervdokumentáció: a szerződés aláírásától számított 3 hónap.
2. Kivitelezési tervdokumentáció: az építési engedély kézhezvételétől számított 3 hónap.
Nyertes ajánlattevő a tervezői művezetést a II.2.4) pontban foglaltak szerint a kivitelezési munkák teljes időtartama alatt folyamatosan biztosítja a műszaki átadás-átvétel lezárásáig. A szerződés időtartama az aláírástól számított 36 hónap, de minimum a kivitelezésre vonatkozó műszaki átadás-átvétel lezárásáig tart.
Többet mutasson
Kiegészítés a III.1.3 ponthoz:
M/2
Egy szakember csak egy pozícióra jelölhető.
A korábban hatályos jogszabályoknak megfelelően szerzett jogosultság egyenértékűnek tekintendő.
Ajánlatkérő az M/2. A), B), C), és D) pontja esetében alkalmazza a Kbt. 65. § (10) bekezdésében foglaltakat.
SZ/1.
Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben a Magyar Építész Kamara, illetve területi kamarái, vagy a Magyar Mérnöki Kamara, illetve területi kamarái által vezetett névjegyzékben nem szerepel, illetve a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik.
Többet mutasson
Ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmények igazolásait.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(11) bekezdés rendelkezéseire.
Kiegészítés a III.2.2 ponthoz: Ajánlattevő az alábbiak szerint jogosult számlát benyújtani:
— Az engedélyezési terv vonatkozásában: a számla benyújtására ajánlattevő az engedélyező hatóság részére benyújtandó teljes körű építési engedélyezési tervdokumentáció Megrendelő részére történő átadását követően jogosult az építési engedélyezési tervdokumentációra vonatkozó tervezési díj mértékéig,
Többet mutasson
— A kiviteli tervdokumentáció vonatkozásában: a számla benyújtására ajánlattevő a kiadott építési engedélyek alapján elkészített teljes körű kiviteli tervdokumentáció Megrendelő részére történő átadását követően jogosult a kiviteli tervdokumentációra vonatkozó tervezési díj mértékéig,
Többet mutasson
— A tervezői művezetés vonatkozásában: ajánlattevő havonta utólag - a teljesítés igazolását követően - jogosult számlát benyújtani a tárgyhónapban igénybe vett tervezői művezetési alkalmak, valamint a nyertes ajánlatban foglalt egységár alapján,
— Opció igénybevétele esetén ajánlattevő az ajánlatában foglalt egységáron (nettó Ft + áfa/alkalom) jogosult számlát benyújtani a ténylegesen igénybe vett mennyiségnek megfelelő mértékben.
További információk:
Ajánlatkérő az adott eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
A II.2.7) pontban foglalt teljesítési határidő a II.2.11) pontban foglaltak szerint értendő.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Tervek esetén az AK székhelye: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.
A tervezői művezetés vonatkozásában a tárgybeli beruházás helyszíne: Kecskemét, 10208/5 hrsz.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) szerint: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés b) pontja és a (4) bekezdés rendelkezései alapján a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontjában, illetve e), f), g), k), l), p) és q) pontjában említett kizáró okokat az egységes európai közbeszerzési dokumentum III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni.
Többet mutasson
Az ajánlattevőknek az alkalmazandó szabályok, az egységes európai közbeszerzési dokumentum használata, valamint a kizáró okok igazolása során a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 2-4. §, 6. §, 8. §, 10. §, valamint 12-16. § figyelembevételével kell eljárniuk.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpont, valamint a 10. § g) pont gb) alpont esetében a hatályos Kbt. 62. § (1) bekezdés kb) pontjában foglaltakat kell figyelembe vennie.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4) és (11) bekezdésére, valamint a Kbt. 74. § (1) bekezdésére.
Ajánlatkérő nem zárhatja ki az eljárásból azt az Ajánlattevőt, aki a Kbt. 64. § rendelkezései alapján öntisztázás keretében igazolta, hogy az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró okok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát.
Többet mutasson
A Kbt. 62 § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát képes-e megnevezni, és valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
Többet mutasson
A 321/2015 (X.30) Korm. rend. 1. § (7) bekezdés alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
Az EKRr 12. § (2) bekezdés alapján az alkalmassági követelményeknek megfelelés és a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
P/1.
Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó közbeszerzés tárgyából (építéshez vagy felújításhoz kapcsolódó magasépítési tervezés) származó árbevételről szóló nyilatkozatot annak megfelelően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a fentieknek megfelelő árbevétellel azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működési ideje alatt közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban meghatározott értéket.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdés szerint.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1.
Alkalmatlan ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év átlagában a közbeszerzés tárgya (építéshez vagy felújításhoz kapcsolódó magasépítési tervezés) szerinti, általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem éri el legalább a nettó 35 000 000- HUF összeget.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 30. § (4) bekezdésére történő egyidejű hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen ajánlati felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére vonatkozó a pénzügyi és gazdasági alkalmasság feltételeit és azok igazolásának módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson
A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(11) bekezdésre.
Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) szerint: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 30. § (4) bekezdésére történő egyidejű hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen ajánlati felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére vonatkozó műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és azok igazolásának módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson
M/1.
Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított három év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését.
Többet mutasson
M/2.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük vagy képzettségük, szakmai tapasztalat ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
A végzettség az iskolai oklevél egyszerű másolatának benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
A becsatolt szakmai önéletrajzból valamennyi előírt alkalmassági követelménynek és a szakember rendelkezésre állásának egyértelműen ki kell derülnie. (A szakmai tapasztalatot év, hó dimenzióban kell megadni.)
Amennyiben a bemutatott szakember szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, a névjegyzési/kamarai számot Ajánlattevő megadhatja.
Amennyiben a szakember a kamarai nyilvántartás szerint elvárt jogosultsággal rendelkezik, úgy a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlat bemutatása, ezen szakember vonatkozásában nem szükséges.
Amennyiben a szakember rendelkezik az előírt jogosultsággal, úgy az alkalmassági követelményként előírt jogosultság megszerzésének időpontját fel kell tüntetni az önéletrajzban.
SZ/1.
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét. A nyilvántartásban szereplés tényét - a 321/2015 (X.30.) Korm. rend. 26. § (3) bekezdés alapján - a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak az egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1.
Alkalmatlan AT, amennyiben nem rendelkezik az AF feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (3 év alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) összesen legalább 4 000 m2 alapterületet magába foglaló épület(ek) magasépítési engedélyezési és kiviteli tervének elkészítésére vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával, amely tartalmazott legalább
Többet mutasson
— műemlék épülethez kapcsolódó 1000 m2 homlokzat felújításra vonatkozó tervezést
— műemlék épülethez kapcsolódó épületfelújítást és épületbővítést magába foglaló, összesen legalább 1000 m2 tervezést
— műemlék épülethez kapcsolódó 500 m2 tetőfelújításra vonatkozó tervezést.
A referenciakövetelmény maximum 3 db szerződésből teljesíthető.
AK rögzíti, hogy amennyiben egy gazd. szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben az AK csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként, amely konzorciumi tagként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket, figyelemmel a Kbt. 140. § (9) bekezdésében meghatározottakra is. (kérjük emiatt a teljesítés bemutatásáról szóló nyilatkozatban adják meg a saját teljesítés mértékét százalékban vagy forintban).
Többet mutasson
Az igazolásnak/nyilatkozatnak legalább a következő adatokat kell tartalmaznia:
— a szerződést kötő másik fél megnevezését,
— tárgyát, mennyiségét,
— a teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontját év- hónap-nap pontossággal megjelölve),
— továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az igazolás/nyilatkozat tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került. Konzorciumként történő teljesítés esetében az igazolás/nyilatkozat tartalmazz a saját teljesítés mértékét is.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 22. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakra.
M/2.
Alkalmatlan az AT, amennyiben nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:
A) 1 fő a tervezői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm.r szerinti „É” kategóriás korlátozás nélküli tervezői, illetve azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal; valamint 24 hónap szakmai gyakorlati idővel rendelkezik (amelybe a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idő nem számít bele), és
Többet mutasson
B) 1 fő a tervezői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm.r szerinti „T” kategóriás tervezői, és „SZÉS1” tartószerkezeti szakértői illetve azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal; valamint 24 hónap szakmai gyakorlati idővel (amelybe a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idő nem számít bele) rendelkezik mindkét jogosultság tekintetében, és
Többet mutasson
C) 1 fő a tervezői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm.r szerinti „SZÉS5” kategóriás műemléki épületekre vonatkozó műszaki szakértői, illetve azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal; valamint 24 hónap szakmai gyakorlati idővel (amelybe a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idő nem számít bele) rendelkezik, és
Többet mutasson
D) 1 fő a tervezői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm.r szerinti „G” kategóriás tervezői, és „SZÉS6” épületenergetikai szakértői illetve azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal; valamint 24 hónap szakmai gyakorlati idővel (amelybe a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idő nem számít bele) rendelkezik mindkét jogosultság tekintetében.
Többet mutasson
Az M/2 pont folytatása a II.2.11 pontban található.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére.
Ajánlatkérő késedelmi és meghiúsulási kötbért alkalmaz.
Fő finanszírozási és fizetési feltételek:
A tárgyi közbeszerzési eljárással érintett projekt finanszírozása az elszámolható költségek vonatkozásában 100 %-ban központi költségvetési támogatásból történik.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint.
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Ajánlattevő a II.2.11) pont szerint jogosult számlát benyújtani:
Számla benyújtására nyertes ajánlattevő Ajánlatkérő teljesítésigazolása alapján jogosult.
A számlák ellenértékét Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint teljesíti. A késedelmi kamatra a Ptk. 6:155. § az irányadó.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek és a fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 15:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-12-07 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 17:00
Hely: Ajánlattevő az ajánlatát kizárólag elektronikus úton, az EKR-en keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújthatja be. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.
További információk: EKRr. 15. §
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): az ajánlati felhívás M/2. A) pontjában szereplő szakembernek a felhívás M/2. A) pontjában kötelezően előírt szakmai tapasztalaton felüli szakmai gyakorlati ideje (Hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): az AF M/2. B) pontjában szereplő szakembernek az AF M/2. B) pontjában kötelezően előírt szakmai tapasztalaton felüli szakmai gyakorlati ideje a SZÉS1 jogosultság vonatkozásában (Hónap)
az ajánlati felhívás M/2. C) pontjában szereplő szakembernek a felhívás M/2. C) pontjában kötelezően előírt szakmai tapasztalaton felüli szakmai gyakorlati ideje (Hónap)
az AF M/2. D) pontjában szereplő szakembernek az AF M/2. D) pontjában kötelezően előírt szakmai tapasztalaton felüli szakmai gyakorlati ideje a SZÉS6 jogosultság vonatkozásában (Hónap)
tervezői művezetés esetén a helyszínre történő kiszállás ideje (Perc)
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_20339597
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tamás Ditta
A vevő profiljának címe: http://www.kecskemet.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000573942018/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Formai előírások: Az ajánlatokat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül lehet benyújtani Az ajánlat részét képező dokumentumokat/nyilatkozatokat amennyiben nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap, úgy .pdf formátumú fájlban kell elkészíteni. Az EKR űrlapjait meghaladóan benyújtandó igazolásokat/nyilatkozatot (dokumentumot) a gazdasági szereplő aláírásra jogosult, vagy általa meghatalmazott személynek alá kell írnia és fel kell tölteni az EKR felületén az erre a célra létrehozott blokkokban.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR-ben megtett nyilatkozatokra vonatkozóan támasztott követelmények az EKRr 10. § (1)-(4) bekezdése irányadó.
Az ajánlatkérő a Kbt. 47. § (2) bekezdésétől eltérően elektronikus eljárás esetén azt írhatja elő, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.
Többet mutasson
2. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdésére 3. Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatkérő szervezet vagy - az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő esetében - a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben az ajánlatkérő szervezet vagy gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján az ajánlatkérő szervezet, illetve a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni.
Többet mutasson
3. Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen fel kell tünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat. Ajánlattevőnek elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlata részeként kitölteni (EKRr 11. § (1) bekezdés).
Többet mutasson
4. Ajánlattevőnek, alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját; a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást; folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevőnek csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás, akkor az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő erre vonatkozó nemleges nyilatkozatát. Ajánlatkérő az EKR-ben a közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként létrehozta a Változásbejegyezésre vonatkozó nyilatkozat mintáját, amelyet az ajánlattevő köteles kitölteni az ajánlatához kapcsolódóan.
Többet mutasson
5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (4) és (5), (6) bekezdései szerint előírtakat. Ajánlattevő ajánlatában köteles a Kbt. 66. § (6) bekezdés rendelkezésiről külön nyilatkozatot csatolni. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges.
Többet mutasson
6. Az ajánlat összeállításának költsége az ajánlattevőt terheli, ezzel kapcsolatosan ajánlatkérő költségtérítést nem fizet. Amennyiben bármely ajánlathoz csatolt okirat, igazolás nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven került kiállításra, úgy annak a Kbt. 47. § (2) bekezdés alapján az ajánlattevő általi felelős fordítását be kell nyújtani. Ajánlatkérő a magyar nyelvű dokumentumot tekinti irányadónak.
Többet mutasson
7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges.
Folytatás a VI.4.3 pontban.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Jogorvoslat: Kbt. 148. § szerint
VI.3 pont folytatása:
8. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban csatolt dokumentumok üzleti titokká nyilvánítása kizárólag a Kbt. 44. § szerinti előírásoknak megfelelően lehetséges. Az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza. (EKRr 11. § (4) bek.).
Többet mutasson
9. Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a 71. § (6) bek. szerinti korlátozással. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdésére.
10. Az eljárás eredményéről az ajánlatkérő a Kbt. 70. § alapján legkésőbb az ajánlati kötöttséglejártát megelőző napon az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés megküldésével írásban tájékoztatja az ajánlattevőket, figyelemmel a Kbt. 79. § (1)-(2) bekezdéseire.
Többet mutasson
11. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (5) bekezdésére.
12. Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös ajánlattevők esetében.
13. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdés rendelkezései alapján rögzíti, hogy az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ajánlatkérő csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.
Többet mutasson
14. Alvállalkozó igénybevételére a Kbt. 138. § szerint van lehetőség.
15. Az ajánlati kötöttségre vonatkozó IV.2.6. pontot a Kbt. 81.§ (11) bekezdés rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni.
16. FAKSZ: dr. Fodor Péter, lajstromszám: 00907
17. Ajánlatkérő részajánlat-tételi lehetőséget nem biztosít, figyelemmel arra, hogy a tervezési feladat egy komplex beruházás szerves részét képezi, a benne foglalt épületek, funkciók szorosan kapcsolódnak egymáshoz, így azt egy feladatként kell kezelni.
Többet mutasson
18. Az ajánlattevőként szerződő fél köteles - legkésőbb a szerződéskötés időpontjára - felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni 30 000 000,- Ft/év és legalább 10 000 000,- Ft/káresemény mértékű tervezésre és tervezési művezetésre vonatkozó szakmai felelősségbiztosításra.
Többet mutasson
19. Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
20. Ajánlatkérő előírja, hogy a nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell a szerződés teljesítésében résztvevő, a tervezői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti alábbi szakemberekkel:
Többet mutasson
— az M/2 alkalmassági követelményen felül további 2 fő korlátozás nélküli „É”, 1 fő „T”, 1 fő „G” kategóriás tervezői jogosultsággal rendelkező tervezővel,
— 1 fő „V”, „Vn”, „EN-VI” kategóriás tervezői jogosultsággal rendelkező tervezővel, valamint
— 1 fő TUÉ jogosultságú tűzvédelmi szakértővel.
21. Értékelési szempontokra adható pontszámok: 0-10 Értékelés módszere:1. részszempont: fordított arányosság, 2.-5. részszempont: egyenes arányosság, 6. részszempont: fordított arányosság
22. Ajánlattevőnek ajánlatában csatolni kell egy nyilatkozatot az értékelési szempontok keretében bemutatni kívánt szakemberekről, amely tartalmazza az értékelési szempont keretében vizsgált releváns adatokat, valamint ezen szakemberek szakmai önéletrajzát és rendelkezésre állási nyilatkozatát. Javasoljuk a feltöltött iratminták használatát.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 211-482676 (2018-10-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2019-06-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 110 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-06-13 📅
Közzététel dátuma: 2019-06-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 114-280477
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 211-482676
HL-S szám: 114
További információk
Ajánlatkérő az adott eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. A II.2.7 pontban foglalt teljesítési határidő a II.2.11. pontban foglaltak szerint értendő.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Előzmények:
A Miniszterelnökség 27.12.2017 napján a Kecskemét Megyei Jogú Város és térsége humán infrastruktúrájának fejlesztése keretében a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma fejlesztésével és átköltöztetésével járó feladatok támogatásáról szóló 1710/2017. (IX. 25.) Korm. határozatban rögzítettek alapján - a Modern Városok Program Bizottságnak jóváhagyó döntését követően - támogatói okiratot állított ki a beruházás megvalósítása érdekében Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat), mint támogatott részére.
Többet mutasson
Tervezéssel érintett létesítmény helye:
A tervezési feladat nagyságrendje:
— A meglévő legénységi lakházakban elhelyezendő funkciók: 5398 m
— A törzsépület-tiszti lakház-altiszti lakház épületeiben elhelyezendő funkciók: törzsépület: 2005 m
— Alapterület összesen: 8228 m
— A teljes mennyiségből 2400 m
A nyertes tervező feladata:
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a teljes mennyiség keretében meghatározott 60 alkalmon felül további maximum 60 alkalom tervezői művezetést opciós mennyiségként határoz meg. Ajánlattevő – erre irányuló Ajánlatkérői igény és konkrét megrendelés esetén – az ajánlatában foglalt díjazás (nettó Ft/alkalom) szerint köteles a szolgáltatást elvégezni. Ajánlatkérőnek az opciós mennyiségre vonatkozóan megrendelési kötelezettsége nincs.
Többet mutasson
Nyertes ajánlattevő a tervezői művezetést a II.2.4 pontban foglaltak szerint a kivitelezési munkák teljes időtartama alatt folyamatosan biztosítja a műszaki átadás-átvétel lezárásáig. A szerződés időtartama az aláírástól számított 36 hónap, de minimum a kivitelezésre vonatkozó műszaki átadás-átvétel lezárásáig tart.
Többet mutasson
Kiegészítés a III.1.3) ponthoz:
— A tervezői művezetés vonatkozásában: ajánlattevő havonta utólag – a teljesítés igazolását követően – jogosult számlát benyújtani a tárgyhónapban igénybe vett tervezői művezetési alkalmak, valamint a nyertes ajánlatban foglalt egységár alapján,
További információk:
A II.2.7 pontban foglalt teljesítési határidő a II.2.11. pontban foglaltak szerint értendő.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Tervek esetén az AK székhelye: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, 6000 Kecskemét Kossuth tér 1.
A tervezői művezetés vonatkozásában a tárgybeli beruházás helyszíne: Kecskemét 10208/5 hrsz.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2019-06-04 📅
Név: Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_21990805
Postacím: Galambóc utca 35 psz. 2
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1117
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 703199786 📞
E-mail: info.otesz@gmail.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
Név: 7. Dimenzió Építésziroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_49441550
Postacím: Klapka utca 6. 1. em. 4.
Postai város: Kecskemét
Postai irányítószám: 6000
Telefon: +36 76505120 📞
E-mail: hetedim@t-online.hu 📧
Ország: Bács-Kiskun 🏙️
Név: Lór Épületgépészeti Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_50342886
Postacím: Széchenyi utca 62.
Postai város: Kerekegyháza
Postai irányítószám: 6041
Telefon: +36 205492850 📞
E-mail: iroda@lorgabor.hu 📧
Név: Balogh és Társa Mérnöki Szolgáltató Betéti Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_98350993
Postacím: Gázló utca 26.
Telefon: +36 309839757 📞
E-mail: baloghestsa@gmail.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 110 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 9

Hivatkozás
További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok:
1. Nyertes ajánlattevő: 7.Dimenzió Építésziroda Kft. (6000 Kecskemét, Klapka utca 6. 1. em. 4., 11573861-2-03) - Lór Épületgépészeti Kft. (6041 Kerekegyháza, Széchenyi utca 62., 25913064-2-03) - Balogh és Társa Mérnöki Szolgáltató Betéti Társaság (6000 Kecskemét, Gázló utca 26, 20446208-2-03) - Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Galambóc utca 35. psz. 2., 14055003-2-43) közös ajánlattevők
Többet mutasson
2. További ajánlattevők: „KADA 2020” közös ajánlattevő (ABC GROUP KFT., 2724 Újlengyel, Petőfi Sándor u. 48., 13098030-2-13, Kovács & Kovács Stúdió Kft., 1111 Budapest, Budafoki út 20., 13739809-2-43 VILLA MÁRIA KFT., 1029 Budapest, Ördögárok u. 91. 12211207-2-41, MÁTÉ ZSUZSANNA e.v., 1124 Budapest, Jagelló út 20/b., 61590490-1-43), Építész Kaláka Kft. (1039 Budapest, Puszta köz 3. tt. 6, 10952410-2-41), Fontos Mérnök Stúdió Kft. (6726 Szeged, Sas utca 6. 4.a., 24214953-2-06) és Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. (6721 Szeged, József Attila sgt. 1. 10372605-2-06), GÉPÉPVILL Korlátolt Felelősségű Társaság (1064 Budapest, Podmaniczky utca 57. II/14., 25448009-2-42), Global Terv Kft. (1135 Budapest, Szegedi út 37-39., 14541744-2-41) és Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Galambóc utca 35. psz. 2., 14055003-2-43), Kasib Mérnöki Manager Iroda Kft. (1191 Budapest, Ady Endre út 32-40, 22799894-2-43), Konstruma Mérnöki Iroda Kft. (1078 Budapest, Murányi utca 1., 10259470-2-42), Top-Kvalitás Tervező és Szolgáltató Kft. (2800 Tatabánya, Bakony utca 1/1., 11474762-2-11)
Többet mutasson
Forrás: OJS 2019/S 114-280477 (2019-06-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-03-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 110 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Kossuth Tér 1.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-03-17 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 058-170570
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 114-280477
HL-S szám: 58
További információk
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023. március 1. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél a hirdetményben foglaltakkal egyetért.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Kada Elek Szakgimnázium tervezés
Rövid leírás:
- A meglévő legénységi lakházakban elhelyezendő funkciók: 5398 m2
- A törzsépület-tiszti lakház-altiszti lakház épületeiben elhelyezendő funkciók: törzsépület: 2005 m2, tiszti lakház: 508m2, altiszti lakház: 317m2
- Alapterület összesen: 8228 m2
- A teljes mennyiségből 2400 m2 műemlék épülethez kapcsolódó épületbővítés, 6800 m2 műemlék épülethez kapcsolódó homlokzatfelújítás, 3600 m2 műemlék épülethez kapcsolódó tetőfelújítás.
- A műemléki felújítás és bővítés kivitelezésének tervezői művezetése, minden szakágra kiterjedően.
- A tervező a tervezői művezetést a kivitelezési folyamatnak megfelelően, a felmerülés szerint, megbízó előzetes értesítése alapján teljesíti.
- A tervezői művezetés 60 tervezői művezetési alkalmat foglal magában, további maximum 60 alkalom opcióként vehető igénybe. A szakági tervezői művezetési alkalmak is külön alkalomnak számítanak. Egy tervezési művezetési alkalom maximum 4 mérnökóra időtartam igénybevételt jelent.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Postacím: Galambóc Utca 35 psz. 2
Klapka Utca 6. 1. em. 4.
Széchenyi Utca 62.
Gázló Utca 26.

Hivatkozás
További információk
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023. március 1.
A nyertes ajánlattevőként szerződő fél a hirdetményben foglaltakkal egyetért.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2023/S 058-170570 (2023-03-17)