2025-10-10   Biztosítási szolgáltatások beszerzése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Biztosítási szolgáltatások beszerzése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részére 1. rész: Vagyon- és kombinált felelősségbiztosítás, 2. rész: Csoportos élet- és balesetbiztosítás. Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az … A beszerzés megtekintése »
2025-08-11   Kada Elek Szakgimnázium 2. ütemének kivitelezése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a Kada Elek Szakgimnázium második ütemének kivitelezésére Építkezés helye: 6000 Kecskemét, Olimpia u. 10208/27. hrsz. Műemléki törzsszám: 10663 Legénységi épületek nettó alapterülete összesen: 5592,81 m2, ebből 3.387,62 m2 a három meglévő műemléki épület és 2.213 m2 lesz az új bővítmény. A műemléki védettség alatt álló, egykori legénységi épületek állagmegóvási munkáinak elvégzését követően olyan „befejező” munkálatok várnak a kivitelezőre, melyek speciális szaktudást, nagymértékű … A beszerzés megtekintése »
2024-08-07   "Őrzésvédelmi szolgáltatások beszerzése" (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Őrzés-védelmi feladatok, ideértve a szolgáltatás végzéséhez kapcsolódóan előírt fejlesztési célú beruházások elvégzése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata központosított beszerzési rendszeréhez csatlakozott intézmények és gazdasági társaságok részére. További információk folytatása: 9. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) bekezdése … A beszerzés megtekintése »
2024-01-22   Mobil hang és internet szolgáltatás beszerzése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Mobil hang és internet szolgáltatás beszerzése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata központosított közbeszerzési rendszeréhez csatlakozott intézmények és gazdasági társaságok részére. Ajánlatkérő a központosított beszerzési rendszerhez csatlakozott intézmények és gazdasági társaságok által kijelölt központi beszerző szervként folytatja le az eljárást. Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés … A beszerzés megtekintése »
2023-09-04   Játszótéri eszközök - Rudolf-kert (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Adásvételi szerződések a Kecskeméti Rudolf lovassági laktanya területén Huszáros játszótér építéséhez kapcsolódó eszközbeszerzéshez a TOP-6.3.1-15-KE1-2016-00001 azonosítószámú, "A Rudolf-kert építészeti és közterületi fejlesztése, szinergiában a város gazdaságilag fenntartható célkitűzéseivel" című projekt keretein belül. Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. … A beszerzés megtekintése »
2023-03-23   Nyíri út szélesítése és burkolat felújítása (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a VP6-7.2.1.1-21. kódszámú felhívásra benyújtott „Kecskeméten a Nyíri út folytatásának, a Széles köz és a 445. számú főút közötti szakaszának felújítása és szélesítése” című projekt kivitelezési munkáinak elvégzésére. A részletes feltételeket a további közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A teljes mennyiség és a műszaki leírás a műszaki dokumentációban kerül részletesen kifejtésre. II.1.1) Elnevezés: (teljes körűen) Kecskeméten a Nyíri út folytatásának, a Széles köz és a 445. … A beszerzés megtekintése »
2022-10-14   Hetényegyháza - bölcsődei eszközök (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Adásvételi szerződés bútorok-textíliák, játékok, irodatechnika, valamint háztartási gépek és felszerelések beszerzésére a TOP-6.2.1-19-KE1-2019-00002 „Új két csoportos bölcsőde építése Hetényegyházán" projekt keretein belül. A felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban Kr.) … A beszerzés megtekintése »
2022-07-29   Szociális bérlakások építése I (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Vállalkozási szerződések 3 db 2 lakóegységes szociális bérlakás ház építésére a TOP-6.7.1-16-KE1-2017-00001 azonosító számú „Kecskemét szegregált területeinek integrált szociális városrehabilitációja” című projekt keretében” Ajánlatkérő a TOP-6.7.1-16-KE1-2017-00001 azonosító számú „Kecskemét szegregált területeinek integrált szociális városrehabilitációja” című projekt keretén belül, a szegregált és szegregációval veszélyeztetett területen szociális bérlakások korszerűsítését, illetve építését valamint … A beszerzés megtekintése »
2022-07-21   Energetikai felújítások III (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Vállalkozási szerződések energetikai korszerűsítési munkák elvégzésére a TOP-6.5.1-19-KE1-2020-00001 azonosítószámú, „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Kecskeméten” című projekt keretében III.” Rész száma és elnevezése: 1 - Nyitra utcai óvoda 2 - Mátis Kálmán utcai óvoda 3 - Ceglédi úti óvoda 4 - Széchenyi sétányi óvoda Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”), valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. … A beszerzés megtekintése »
2022-07-20   Energetikai felújítások IV (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Vállalkozási szerződések energetikai korszerűsítési munkák elvégzésére a TOP-6.5.1-19-KE1-2020-00001 azonosítószámú, „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Kecskeméten” című projekt keretében IV.” Rész száma és elnevezése: 1 - Lánchíd utcai óvoda 2 - Forradalom utcai bölcsőde 3 - Forradalom utcai óvoda 4 - Ifjúság úti óvoda Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”), valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. … A beszerzés megtekintése »
2022-06-16   Keretmegállap. út-, mélyépít. felad.ell. 2022-2026 (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Tárgyi közbeszerzési eljárás tárgya a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata közigazgatási területén elvégzendő mélyépítési munkák kivitelezésére irányuló keretmegállapodás megkötése, amely alapján Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti eljárásokat folytat le az egyedi vállalkozási szerződések megkötése céljából. Jelen eljárás legfeljebb 4 (négy) ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A beszerzés megtekintése »
2022-05-05   Kiegészítő felújítási munkák 4 helyszínen (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Vállalkozási szerződések kiegészítő felújítási munkák elvégzésére 4 helyszínen” Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”), valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el. Ajánlatkérő valamennyi rész vonatkozásában feltételes közbeszerzési eljárást folytat le a Kbt. 53. § … A beszerzés megtekintése »
2022-04-01   Takarítási szolgáltatás beszerzése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Takarítási feladatok elvégzése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata központosított beszerzési rendszeréhez csatlakozott intézmények és gazdasági társaságok részére” Takarítandó összterület: 139 048 m2 Takarítandó belső alapterület összesen 86 280 m2 Takarítandó külső alapterület összesen 52 768 m2 Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. … A beszerzés megtekintése »
2022-01-05   „Hetényegyháza bekötése az M5 autópályába” (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a TOP-6.1.5-16-KE1-2017-00004 azonosító számú „Hetényegyháza bekötése M5 autópályába” című projekt keretében út és gyalog-, kerékpárút építésének kivitelezésére, valamint a vonatkozó tervek felülvizsgálatára és az engedélyezési feladatok ellátására. A részletes feltételeket a további közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A teljes mennyiség és a műszaki leírás a műszaki dokumentációban kerül részletesen kifejtésre. A beszerzés megtekintése »
2021-11-18   Közvilágítás üzemeltetés és fejlesztés (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata közigazgatási területén üzemelő közvilágítási hálózat aktív és passzív elemeinek üzemeltetése, karbantartása és aktív elemeinek bővítése, fejlesztése az alábbiak szerint: 1. rész: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata közigazgatási területén üzemelő közvilágítási hálózat aktív és passzív elemeinek üzemeltetése, karbantartása 2. rész: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata közigazgatási területén üzemelő közvilágítási hálózat aktív elemeinek bővítése, … A beszerzés megtekintése »
2021-09-23   Kada Elek Szakgimnázium kivitelezése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Kada Elek Technikum kivitelezése Kiegészítés a felhívás II.2.4) pontjához: Az alkalmassági követelményekhez szükséges adatok: Cserépfedés Összesen: 5 085,1 m2 Helyiségek Összesen: 250 db Tűzgátló festés 30 perc Összesen: 727,7 m2 Szerkezeti acél: Összesen: 33,95 t Cat6a kábel: Összesen: 7 450 m Optikai kábel: Összesen: 1730 m Hangosítás Összesen: hangosítás 45 db és hangsugárzó kábel 510 fm. 1 db 240 W, 1 db 480 W és 2 db 120 W teljesítésű PA erősítő Melegburkolat és laminált padló: Összesen: 1 337 m2 … A beszerzés megtekintése »
2021-07-30   Őrzés-védelmi szolgáltatások beszerzése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Őrzés-védelmi feladatok, ideértve a szolgáltatás végzéséhez kapcsolódóan előírt fejlesztési célú beruházások elvégzését Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata központosított beszerzési rendszeréhez csatlakozott intézmények és gazdasági társaságok részére. A beszerzés megtekintése »
2021-06-04   Klapka utca - 4 csoportos bölcsőde építése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Vállalkozási szerződés a TOP-6.2.1-19-KE1-2019-00003 azonosító számú „Bölcsődei ellátás fejlesztése” című projekt keretében a Klapka utcában tervezett új 4 csoportos bölcsőde építés kivitelezési munkáira” Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a … A beszerzés megtekintése »
2021-05-20   Bajza utca - 4 csoportos bölcsőde építése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Vállalkozási szerződés a TOP-6.2.1-19-KE1-2019-00003 azonosító számú „Bölcsődei ellátás fejlesztése” című projekt keretében a Bajza utcában tervezett új 4 csoportos bölcsőde építés kivitelezési munkáira” Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a … A beszerzés megtekintése »
2021-05-19   Közvilágítási és jelzőlámpa célú villamos energia (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Közvilágítási és jelzőlámpa felhasználási célú villamos energia adásvételi szerződés Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata részére, a magyar villamosenergia-átviteli hálózaton folyamatosan rendelkezésre álló, a felhasználási helyek csatlakozási jellemzőinek megfelelő minőségű, közvilágítási célú villamos energia beszerzése (kereskedelmi jogviszonyban való megvásárlása) 2021.8.1. (0:00) - 2023.7.31. (24:00) közötti időszakra vonatkozóan, menetrend adási kötelezettség nélküli teljes ellátásalapú … A beszerzés megtekintése »
2021-05-18   Villamos energia beszerzés (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Villamos energia beszerzés Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata központosított beszerzési rendszeréhez csatlakozott intézmények és gazdasági társaságok, valamint a Polgármesteri Hivatal részére» 2021.8.1. (0:00) – 2023.7.31. (24:00) CET időszakra vonatkozóan, a Közbeszerzési Dokumentációban felsorolt valamennyi fogyasztási hely vonatkozásában a magyar villamos energia átviteli hálózaton folyamatosanrendelkezésre álló, a felhasználási helyek csatlakozási jellemzőinek megfelelő minőségű, általános … A beszerzés megtekintése »
2021-01-15   Új kétcsoportos bölcsőde építése Hetényegyházán (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Vállalkozási szerződés a TOP-6.2.1-19-KE1-2019-00002 azonosító számú „Új kétcsoportos bölcsőde építése Hetényegyházán” című projekt építés kivitelezési munkáira” Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el. A beszerzés megtekintése »
2020-10-19   Új kétcsoportos bölcsőde építése Katonatelepen (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Új kétcsoportos bölcsőde építése Katonatelepen a TOP-6.2.1-19-KE1-2019-00001 kódszámú projekt keretében” A beszerzés megtekintése »
2020-09-10   Földgáz beszerzés 2020–2021 évre (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Gázenergia beszerzése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata központosított beszerzési rendszeréhez csatlakozott intézmények és gazdasági társaságok részére” 2020.11.1. 6:00 – 2021.11.1. 6:00 (CET) időszakra vonatkozóan, teljes ellátás alapú földgáz-kereskedelmi keretszerződés keretében. A beszerzés megtekintése »
2020-05-11   Közétkeztetési feladatok ellátása (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-a alapján Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosítandó intézményi gyermekétkeztetési feladatok, valamint az önkormányzat fenntartásában lévő szociális intézményekben közétkeztetés biztosítása, valamint ezen szolgáltatásokhoz kapcsolódó főző- és tálalókonyhák üzemeltetése, fejlesztése és felújítása. A beszerzés megtekintése »
2019-12-31   Katona József Színház tervezés (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Tervezési szerződés a Kecskeméti Katona József Színház és a Ruszt Stúdió komplex felújítására, korszerűsítésére, átalakítására és bővítésére valamint mélygarázs kialakítására és környezetalakításra vonatkozó tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére AK részajánlat-tételi lehetőséget nem biztosít, figyelemmel arra, hogy a tervezési feladat egy komplex beruházás szerves részét képezi, a benne foglalt épületek, funkciók szorosan kapcsolódnak egymáshoz, így azt egy feladatként kell … A beszerzés megtekintése »
2019-12-17   Telekommunikációs szolgáltatások beszerzése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Telekommunikációs szolgáltatások beszerzése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata központosított közbeszerzési rendszeréhez csatlakozott intézmények és gazdasági társaságok részére 1. rész: Vezetékes hang szolgáltatás beszerzése 2. rész: Vezetékes internet szolgáltatás beszerzése 3. rész: Mobil hang és internet szolgáltatás 4. rész: Távmunkaeszközökhöz szükséges mobilinternet szolgáltatás (mobil stick, adapter) Ajánlatkérő a központosított beszerzési rendszerhez csatlakozott intézmények és gazdasági … A beszerzés megtekintése »
2019-12-13   KMJVÖ - Zrínyi energetika (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a TOP-6.5.1-15-KE1-2016-00005 azonosító számú Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola energetikai korszerűsítése című projekt építés kivitelezési munkáira. Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) … A beszerzés megtekintése »
2019-12-05   KMJVÖ – Móra energetika (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a TOP-6.5.1-15-KE1-2016-00002 azonosító számú Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája energetikai korszerűsítése” című projekt építés kivitelezési munkáira. Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus … A beszerzés megtekintése »
2019-12-04   Új család és gyermekjóléti központ létrehozása (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Vállalkozási szerződés új család és gyermekjóléti központ létrehozására Kecskeméten a TOP-6.6.2-15-KE1-2016-00002 azonosítószámú projekt keretében” Ajánlatkérő az adott eljárásban alkalmazza a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 75. § (2) bekezdés e) pontját. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdés rendelkezéseit alkalmazza. Értékelés pontszáma 0–10, módszere: 1. részszempont: fordított arányosság, 2-4. részszempont: egyenes arányosság. Ajánlatkérő az értékelési … A beszerzés megtekintése »
2019-09-11   Földgáz beszerzés 2019–2020. évre (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Gázenergia beszerzése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata központosított beszerzési rendszeréhez csatlakozott intézmények és gazdasági társaságok részére” 1.11.2019 6:00 – 1.11.2020 6:00 (CET) időszakra vonatkozóan, teljes ellátás alapú földgáz-kereskedelmi keretszerződés keretében. A beszerzés megtekintése »
2019-08-06   Margaréta Otthon energetikai korszerűsítése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
"Vállalkozási szerződés a TOP-6.5.1-15-KE1-2016-00003 azonosító számú „Margaréta Otthon energetikai korszerűsítése” című projekt építés kivitelezési munkáira" Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el. FAKSZ: … A beszerzés megtekintése »
2019-06-07   Közvilágítási és jelzőlámpa célú villamos energia (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Közvilágítási (és jelzőlámpa) felhasználási célú villamos energia adásvételi szerződés Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata részére, a magyar villamosenergia-átviteli hálózaton folyamatosan rendelkezésre álló, a felhasználási helyek csatlakozási jellemzőinek megfelelő minőségű, közvilágítási célú villamos energia beszerzése (kereskedelmi jogviszonyban való megvásárlása) 1.8.2019. (0:00) – 31.7.2021. (24:00) közötti időszakra vonatkozóan, menetrend adási kötelezettség nélküli teljes ellátásalapú … A beszerzés megtekintése »
2019-05-30   Villamos energia beszerzés 2019–2021 évekre (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
«Villamos energia beszerzés a 2019–2021. évekre Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata központosított beszerzési rendszeréhez csatlakozott intézmények és gazdasági társaságok részére» 1.8.2019. (0:00) – 31.7.2021. (24:00) CET időszakra vonatkozóan, a Közbeszerzési Dokumentációban felsorolt valamennyi fogyasztási hely vonatkozásában a magyar villamos energia átviteli hálózaton folyamatosan rendelkezésre álló, a felhasználási helyek csatlakozási jellemzőinek megfelelő minőségű, általános (intézményi) … A beszerzés megtekintése »
2019-05-17   Közétkeztetési feladatok ellátása (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-a alapján Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosítandó intézményi gyermekétkeztetési feladatok, valamint az önkormányzat fenntartásában lévő szociális intézményekben közétkeztetés biztosítása, valamint ezen szolgáltatásokhoz kapcsolódó főző- és tálalókonyhák üzemeltetése, fejlesztése és felújítása a vállalkozási szerződés megkötésétől 30.6.2029. napjáig, a mindenkor hatályos jogszabályi előírások … A beszerzés megtekintése »
2019-03-29   Közúti jelzőlámpák üzemeltetése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Kecskemét közigazgatási területén az önkormányzati közútkezelő hatáskörébe tartozó úthálózaton telepített — gépjármű és gyalogos forgalom szabályozását szolgáló — közlekedési lámpák, lámpacsoportok, forgalomérzékelő detektorok, okos zebrák (SafeCross intelligens gyalogátkelő rendszerek) üzemeltetése, korszerűsítése, a meglévő internetes távfelügyeleti (STIT) rendszer karbantartása és üzemeltetése, szabvány-követelmények követése, és az azoktól eltérő rendszerjellemzők szükség szerinti kiegészítése vagy … A beszerzés megtekintése »
2019-03-26   Közvilágítás üzemeltetés és fejlesztés (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata közigazgatási területén üzemelő közvilágítási hálózat aktív elemeinek üzemeltetése, karbantartása és bővítése az alábbiak szerint: 1. rész: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata közigazgatási területén üzemelő közvilágítási hálózat aktív elemeinek üzemeltetése, karbantartása 2. rész: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata közigazgatási területén üzemelő közvilágítási hálózat aktív elemeinek bővítése A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentumok … A beszerzés megtekintése »
2019-03-18   Rudolf-laktanya tervezés (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Tervezési szerződés Kecskeméten a Rudolf-laktanya területén megvalósítandó beruházások engedélyezési és kiviteli tervdokumentációinak elkészítésére A beszerzés megtekintése »
2019-03-07   KMJVÖ Eszközbeszerzés uniós (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
«Adásvételi szerződések a TOP-6.3.2-15-KE1-2016-00002 Zöld város kialakítása Homokbányán, a TOP-6.6.2-15-KE1-2016-00001 Új nappali ellátást biztosító telephely kialakítása Homokbányán, a TOP-6.2.1-15-KE1-2016-00007 4 csoportos bölcsőde építése Homokbányán, a TOP-6.2.1-15-KE1-2016-00008 Árpádvárosi bölcsőde infrastrukturális fejlesztése és Klapka utcai bölcsőde eszközbeszerzése projektek eszközbeszerzéseihez» Valamennyi rész vonatkozásában: Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) … A beszerzés megtekintése »
2018-10-30   Kada Elek Szakgimnázium tervezés (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Tervezési szerződés a Kada Elek Szakgimnázium engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére és tervezői művezetés elvégzésére” A tervezett beruházás célja a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma intézményének áthelyezése a kecskeméti volt Rudolf-laktanya területére. A projekt keretében a laktanya kijelölt műemlék épületeiben, azok örökségvédelmi értékeit megőrző felújításával, átalakításával és bővítésével, német és angol nyelvű, műszaki és gazdasági területű … A beszerzés megtekintése »
2018-09-10   Földgáz beszerzés a 2018-2019. évekre (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Gázenergia beszerzése Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata központosított beszerzési rendszeréhez csatlakozott intézmények és gazdasági társaságok részére A beszerzés megtekintése »
2018-08-07   KMJVŐ - Móricz energetika (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a TOP-6.5.1-15-KE1-2016-00007 azonosító számú Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája energetikai korszerűsítése című projekt építés kivitelezési munkáira Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRrr) rendelkezései alapján, az … A beszerzés megtekintése »
2018-08-07   Új család és gyermekjóléti központ (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Vállalkozási szerződés új család és gyermekjóléti központ létrehozására Kecskeméten a TOP-6.6.2-15-KE1-2016-00002 azonosítószámú projekt keretében” Meglévő használaton kívüli műemlék épületek, helyreállítása, átalakítása és bővítése, valamint a kapcsolódó környezetrendezési munkák elvégzése A beszerzés megtekintése »
2018-08-07   KMJVÖ - Móra energetika (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a TOP-6.5.1-15-KE1-2016-00002 azonosító számú Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája energetikai korszerűsítése” című projekt építés kivitelezési munkáira. Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus … A beszerzés megtekintése »
2018-08-06   Corvin Mátyás Ált. Isk. energetikai korszerűsítése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a TOP-6.5.1-15-KE1-2016-00004 azonosító számú Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola energetikai korszerűsítése című projekt építés kivitelezési munkáira Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) … A beszerzés megtekintése »
2018-08-01   Zrínyi Ilona Ált. Isk. energetikai korszerűsítése (Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a TOP-6.5.1-15-KE1-2016-00005 azonosító számú Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola energetikai korszerűsítése című projekt építés kivitelezési munkáira. Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) … A beszerzés megtekintése »