Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására. Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62.§ (1)-(2) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll. Igazolási mód: a Kbt.114.§ (2) és a 321/2015. Korm. rend. („Kr.”) 17.§ (1)-(2) szerint a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. A Kbt.74.§ (1) és Kbt. 64.§ irányadó. A kizáró okos nyilatkozatok keltezése tekintetében a „Kr.” 1.§ (7) bek. az irányadó. Pénzügyi alkalmasság (valamennyi rész tekintetében): Alkalmatlan ajánlattevő (AT), ha P.1.számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy (v.) jogelődjének az adózott eredménye jelen felhívás feladását megelőző 3 számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben 1-nél több évben negatív volt. Folyt. a III.1.4) pontban.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-04-19.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2018-04-04.
Ajánlati felhívás (2018-04-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Munkaerő-közvetítői szolgáltatások
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására.
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62.§ (1)-(2) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód: a Kbt.114.§ (2) és a 321/2015. Korm. rend. („Kr.”) 17.§ (1)-(2) szerint a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. A Kbt.74.§ (1) és Kbt. 64.§ irányadó.
A kizáró okos nyilatkozatok keltezése tekintetében a „Kr.” 1.§ (7) bek. az irányadó.
Pénzügyi alkalmasság (valamennyi rész tekintetében):
Alkalmatlan ajánlattevő (AT), ha
P.1.számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy (v.) jogelődjének az adózott eredménye jelen felhívás feladását megelőző 3 számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben 1-nél több évben negatív volt.
Folyt. a III.1.4) pontban.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Lajos utca 80.
Postai irányítószám: 1036
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.ofa.hu🌏
E-mail: kopcso.beatrix@ofa.hu📧
Telefon: +36 15552950📞
Fax: +36 15552929 📠
Dokumentumok URL-je: http://drantalkadosa.kozzetetel.hu🌏
II.2.7) pont: A szakmai megvalósításra 18 hónap van, ezt követő 180. napig folyik az utókövetés és be kell nyújtani a hatásvizsgálatot, ezt követő 30 napon belül pedig a teljes program megvalósulásáról záró szakmai és pénzügyi beszámolót kell készíteni és benyújtani.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására.
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62.§ (1)-(2) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód: a Kbt.114.§ (2) és a 321/2015. Korm. rend. („Kr.”) 17.§ (1)-(2) szerint a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. A Kbt.74.§ (1) és Kbt. 64.§ irányadó.
A kizáró okos nyilatkozatok keltezése tekintetében a „Kr.” 1.§ (7) bek. az irányadó.
Pénzügyi alkalmasság (valamennyi rész tekintetében):
Alkalmatlan ajánlattevő (AT), ha
P.1.számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy (v.) jogelődjének az adózott eredménye jelen felhívás feladását megelőző 3 számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben 1-nél több évben negatív volt.
Folyt. a III.1.4) pontban.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására – Fejér, Veszprém, Somogy és Baranya megye lefedésével
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Az „Aktív piaci kivezetés” program célja, hogy azok, akik az utóbbi egy éven belül csak közfoglalkoztatásban kaptak munkalehetőséget, önálló elhelyezkedésükhöz szükséges személyi tulajdonságaik korlátozottak, de motiválhatók a munkavégzésre, egy központi munkaerőpiaci program keretében komplex szolgáltatási és felkészítést elősegítő támogatási programelemek révén segítséget kapjanak a nyílt piaci elhelyezkedésükhöz.

A kiválasztás során nyertes ajánlattevőként szerződő fél az alábbi szakmai tartalmú komplex programot köteles megvalósítani:
1. Az Ajánlatkérő által hozzá irányított – előre meghatározott paramétereknek megfelelő – közvetlen célcsoportba tartozó személyek általános és kompetencia felmérése.
2. A közvetlen célcsoportba tartozó személyek programba történő bevonása és egyéni fejlesztési és foglalkoztatási tervének elkészítése.
3. A bevonás és egyéni fejlesztési és foglalkoztatási terv elkészítését követően – a szükségleteknek megfelelő – személyre szabott munkaerőpiaci szolgáltatások biztosítása a közvetlen célcsoport részére az alábbiak szerint:
Munkaerőpiaci szolgáltatások:
— Munkaerőpiaciinformáció-nyújtás,
— Egyéni tanácsadási formában:
— munkatanácsadás,
— álláskeresési tanácsadás,
— rehabilitációs tanácsadás,
— pszichológiai tanácsadás,
— pályamódosítási tanácsadás,
— jogi tanácsadás,
— életvezetési tanácsadás,
— Csoportos tanácsadási formában:
— álláskeresési technikák oktatása,
— álláskereső klub,
— motivációt és beilleszkedést elősegítő foglalkozások,
— Magán-munkaközvetítés,
— Mentorálás,
— Utókövetés.
4. A közvetett célcsoport részére szolgáltatás nyújtása az alábbiak szerint:
— foglalkoztatási tanácsadás:
– munkaerőpiaci információ nyújtása munkaadóknak,
– mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott foglalkoztatási tanácsadás,
– atipikus foglalkoztatási tanácsadás,
– álláshelyek feltárása, munkaadói kapcsolatok erősítése,
– munkakörelemzés.
– munkáltatói érzékenyítés:
– szervezet felmérése,
– érzékenyítő tréning,
– információnyújtás,
– egyenlő esélyű hozzáférést biztosító munkahelyi környezet kialakítását támogató műszaki, technikai tanácsadás,
– állásbörze szervezése.
5. Munkapróba biztosítása közvetlen célcsoportba tartozó személyek részére egyszerűsített foglalkoztatás keretében. A munkapróba időtartama min. 45, max. 90 naptári nap, a napi óraszám max. 12 óra.
6. Munkaerő kölcsönzés és magán-munkaközvetítés.
7. A munkaerőpiaci szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó – a közvetlen célcsoportba tartozó személyek részére az Ajánlatkérő által nyújtott – megélhetési támogatás és útiköltség megtérítéséhez szükséges dokumentáció elkészítése és megküldése az Ajánlatkérő részére.

8. A foglalkoztatáshoz kapcsolódóan a programban támogatott, a munkába helyezéshez kapcsolódóan szükséges alkalmassági vizsgálatok lefolytatása.
9. A programból időközben kilépők közvetlen célcsoportba tartozó személyek munkaerőpiaci státusjelentésének elkészítése.
10. A közvetlen célcsoportba tartozó személyek nyílt piaci elhelyezése és 6 hónapos utókövetése.
11. Hatásvizsgálat készítése a program megvalósítására rendelkezésre álló idő lejártát követő 180. napig.
Az eljárás 1. részének tárgyát képező feladatok megvalósításával érintett megyék: Fejér, Veszprém, Somogy és Baranya megye.
A program megvalósítása során elvárt indikátorok az 1. rész vonatkozásában:
180. nap igazolt munkajogviszony nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatónál a nyomonkövetés zárásáig –…
… minimális érték (fő): 960
… maximális érték (fő): 1200
A nyertes ajánlattevőként szerződő fél feladatait részletesen a dokumentáció tartalmazza.
Időtartam: 25 hónap
További információk:
II.2.7) pont: A szakmai megvalósításra 18 hónap van, ezt követő 180. napig folyik az utókövetés és be kell nyújtani a hatásvizsgálatot, ezt követő 30 napon belül pedig a teljes program megvalósulásáról záró szakmai és pénzügyi beszámolót kell készíteni és benyújtani.
II.2.7) pont: A szakmai megvalósításra 18 hónap van, ezt követő 180. napig folyik az utókövetés és be kell nyújtani a hatásvizsgálatot, ezt követő 30 napon belül pedig a teljes program megvalósulásáról záró szakmai és pénzügyi beszámolót kell készíteni és benyújtani.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására2 – Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megye lefedésével
A rész száma: 2
Rövid leírás:
— állásbörze szervezése.
Az eljárás 2. részének tárgyát képező feladatok megvalósításával érintett megyék: Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megye.
A program megvalósítása során elvárt indikátorok a 2. rész vonatkozásában:
180. nap igazolt munkajogviszony nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatónál a nyomonkövetés zárásáig –…
… minimális érték (fő): 1120
… maximális érték (fő): 1400
A nyertes ajánlattevőként szerződő fél feladatit részletesen a dokumentáció tartalmazza.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására2 – Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye lefedésével
A rész száma: 3
Rövid leírás:
4.A közvetett célcsoport részére szolgáltatás nyújtása az alábbiak szerint:
— munkáltatói érzékenyítés:
Az eljárás 3. részének tárgyát képező feladatok megvalósításával érintett megyék: Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye.
A program megvalósítása során elvárt indikátorok az 3. rész vonatkozásában:
Nógrád megye, Heves megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Hajdú-Bihar megye.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
II.1.4) folyt.:
Ha AT a fentiekben meghatározott irattal azért nem rendelkezik az előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés (közbesz.) tárgyából (munkaerőpiaci szolgáltatások (beleértve a megváltozott munkaképességű munkavállalókkal kapcsolatos szolgáltatásokat is és munkaerő-kölcsönzés) származó árbevételről szóló nyilatkozattal igazolhatja. AK abban az esetben állapítja meg AT P.1. pont szerinti alkalmatlanságát, ha AT működésének ideje alatt a közbesz. megadott tárgyából származó – nettó – árbevétele nem éri el min.:
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

1. rész: 430 millió HUF-ot,
2. rész: 520 millió HUF-ot,
3. rész: 880 millió HUF-ot.
Több rész esetén a legnagyobb értéket kell elérni.
Folyt. VI.4.3) pontban.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, az elszámolás, a szerződés és a kifizetés pénzneme: HUF.
A teljesítés igazolása: a Kbt. 135. § (1) bekezdés alapján.
Az ellenszolgáltatás kiegyenlítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2), a Kbt. 135. § (5)-(6) bekezdés szerint a teljesítést és annak igazolását követően a helyesen kiállított (rész)számla kiállításától számított 30 napon belül történik.
Részszámla havonta, minden tárgyhónapot követő hó 15. napjáig bocsátható ki.
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél az adott rész tekintetében minimális létszámmal szorzott szolgáltatási díj 50 %-ának megfelelő mértékű előleget igényelhet.
Ajánlatkérő a munkapróbához bértámogatást biztosít, max. 50 %-os mértékig. Ennek legfeljebb 30 %-a részenként előlegként igényelhető.
Az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó főbb jogszabályok:
— 2015. évi CXLIII. törvény,
— 2013. évi V. törvény,
— 2007. évi CXXVII. törvény.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Eljárás
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Kbt.76.§(2)c).
1. Ár
2. Személyi áll.szakmaitap.
2.1 max.a részajánlattétellel érintett megyék számának megfelelő számú szakember,akik mindegyike min.3év munkaerő-kölcsönzésben szerzett szakmai tap.-tal bír
3. Szakmai vállalás
3.1 részajánlattétellel érintett megyékben lévő járásoknak megfelelően járásonként min. 0 db-max. 3 db munkáltató, ahol a munkapróba megkezdhető
3.2 részajánlattétellel érintett megyékben lévő járásoknak megfelelően járásonként min. 0 db-max. 6 db munkakör, amelyben a munkapróba megkezdhető
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK19015
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kopcsó Beatrix
A vevő profiljának címe: http://www.ofa.hu🌏
Ajánlatkérő neve: dr. Antal Kadosa Adorján egyéni ügyvéd felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (00339)
Postacím: Andrássy út 17. II. emelet, 10. ajtó
Postai irányítószám: 1061
Kapcsolattartó pont: dr. Molnár Éva
Telefon: +36 17930640📞
E-mail: drmolnareva@mkbt.eu📧
Fax: +36 17930648 📠
Ország: Budapest
🏙️
Hivatkozás További információk
1. AK a közbesz. dokumentumokat a gazdasági szereplők számára elektronikus úton, a regisztrálási adatok megkérésének kivételével közvetlenül, korlátlanul és teljeskörűen, térítésmentesen hozzáférhetővé teszi az I.3) pont szerinti elektronikus címen. A közbesz. dokumentumok Kbt. 57.§ (2) szerinti elérése az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentumokat ajánlatonként min. 1 ATnek v. az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak el kell érnie és a regisztrálási adatokat meg kell adnia.

2. A Kbt. 71.§ (6) alapján, ha a hiánypótlással az AT az ajánlatában korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e szereplőre tekintettel szükséges az újabb hiánypótlás, AK újabb hiánypótlást nem rendel el.
3. Az ajánlatban csatolni kell:
— Kbt.66.§ (6) a) és b) szerinti nyilatkozatot, nemleges tartalom esetén is,
— Kbt.66.§ (2) szerinti kifejezett, eredeti nyilatkozatot,
— Kbt.66.§ (4) szerinti nyilatkozatot,
— Kbt.66.§ (5) alapján a felolvasólapot.
4. A P.1.-P.2 és M.1.-M.2. pontokban előírt feltételek és igazolási módok a minősített ajánlattevők jegyzékébe történő felvétel feltételeinél szigorúbbak.
5. A jelen eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött,amit az ajánlattételi határidő lejártáig kell rendelkezésre bocsátani, és aminek az ajánlati kötöttség idejére kell érvényesnek lennie. Mértéke 2 000 000 HUF. AT választása szerint teljesíthető a dokumentációban előírt módokon.

A biztosíték rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentumot (részletesen a dokumentációban) befűzés nélkül kell az ajánlathoz zárt borítékban csatolni.
Ajánlati biztosíték befiz. helye: pénzügyi intézmény v. pénzügyi szolgáltató.
AK számlaszám: 10032000-00320755-00000017.
Befiz. igazolási mód: a befizetést igazoló okirat.
6. A Kbt. 35.§ (8) alapján nem lehetséges gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozása.
7. AK a jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) e) pontját.
8. A nettó szolgáltatási díj + ÁFA minden tartósan, azaz min. 180 napot igazoltan foglalkoztatott személyre vetítve kerül kifizetésre, valamennyi részre összesen min. 4000,max. 5000fő tekintetében. Ezen érték részenkénti bontása: II.2.4) pont.
9. AK a közvetlen célcsoportba tartozó személyek egyszerűsített foglalkoztatásához (munkapróba) a bérköltség és járulékai 50 %-át max. 90 napig az érintett végzettsége alapján változó, jogszabályban meghat. alapösszeg szerint, és a munkába járás költségét külön támogatási szerződés alapján megtéríti a nyertes félnek, ill. az érintett munkavállalónak.

10. Ajánlati kötöttség: az ajánlattételi határidő lejártától számított 60nap
11. Ajánlatok felbontásának ideje: IV.2.2) pont szerint, helye: 1061 Budapest, Andrássy út 17. 2. em. 10. A Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) irányadó.
12. A IV.1.11) pont minden rész (1-3.) esetében irányadó, részletesen a közbesz.dokumentumban.
13. Felelős akkreditált közbesz. szaktanácsadó: dr. Antal Kadosa Adorján, lajstromszáma: 00339
14. Érvényesség feltétele minden rész (1-3.) esetében a részajánlattétellel érintett megyékben lévő járásoknak megfelelően járásonként min. 3db olyan együttműködő munkáltató és min. 6db olyan munkakör bemutatása, ahol a munkapróba megkezdhető, azzal, h csak olyan munkáltató jelölhető meg, amelynél van min. 1 munkakör és nem jelölhető meg olyan munkakör, amelyhez nincs hozzárendelve munkáltató.

Ezen érvényességi követelmény feletti megajánlások a 3.1. (további együttműködő munkáltató(k)) és a 3.2. (további munkakörök) értékelési alszempontok körében kerülnek értékelésre azzal, h csak olyan munkáltató jelölhető meg, amelynél van min. 1 munkakör és nem jelölhető meg olyan munkakör, amelyhez nincs hozzárendelve munkáltató.

15. A Kbt. 135.§ (12) bek.alapján a szerződés hatálybalépésének feltétele valamennyi résznél a 320/2015. Korm.rend. 13.§ (2) bek. szerint a jelen eljáráshoz a Miniszterelnökség közbeszerzési jogi ellenőrzése során támogató v. feltétellel támogató tanúsítvány kiadása.

Folyt.VI.4.3) pontban.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. §.
III.1.4) pont folyt.:
P.2. felhívás feladását megelőző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbesz. tárgyából (munkaerőpiaci szolgáltatások (beleértve a megváltozott munkaképességű munkavállalókkal kapcsolatos szolgáltatásokat is és munkaerő-kölcsönzés) származó nettó árbevétele összesen nem érte el min.

1. rész: 430 millió HUF-ot
2. rész: 520 millió HUF-ot
3. rész: 880 millió HUF-ot
Több rész esetén a legnagyobb értéket kell elérni.
Az előírt alkalmassági követelményeknek közös ATk együttesen is megfelelhetnek, ill. azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak (P.1.) a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük 1 felel meg.
Előzetes ig. mód: a Kbt. 114.§ (2) szerinti nyil. Kbt. 69.§ (4) utáni ig.: Kbt. 114.§ (2) alapján a 321/2015.Kr. szerint a közbesz. dokumentumokban részletezettek szerint.
Műszaki alkalmasság (valamennyi rész tekintetében).
Alkalmatlan AT, ha
M.1. nem rendelkezik a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, de max. 6 éven (72 hónap) belül megkezdett:
1. valamennyi rész esetén a tárgyi eljárásban érintett valamely megye/megyék területén min. 100 fő részére min. 500 szolgáltatási órában biztosított humánszolgáltatás tárgyú referenciával;
2. részenként min. 1 naptári évben min. 1000 fő egyszerűsített foglalkoztatás formájában való kölcsönzését tartalmazó referenciával.
Több részre történő ajánlattétel esetén az M.1.1. szerinti alkalmassági követelménynek való megfeleléshez elegendő 1 referencia bemutatása, az M.1.2. szerinti megfeleléshez több részre történő ajánlattételnél külön referencia bemutatása szükséges v. a bemutatott referenciában a létszámnak el kell érnie részenként min. 1000 főt.

AK a humánszolgáltatás fogalma alatt a 30/2000. (IX. 15.) GM rendelet, a 327/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján, v. az Alternatív Munkaerőpiaci Szolgáltatások keretében nyújtott szolgáltatást érti.
M.2. nem rendelkezik az szakemberekkel:
M.2.1. min. 1 fő szakmai vezetővel, aki felsőfokú (ff.) szakirányú végzettséggel, és min. 600 fő bevonásával megvalósult, munkaerőpiaci szolgáltatások nyújtását tartalmazó projekt szakmai koordinálásában és/v. irányításában min. 1 év szakmai tapasztalattal (szt-tal) rendelkezik;

M.2.2. min. 1 fő szakemberrel, aki a 118/2001. (VI. 30.) Korm.rend. 1. sz. mellékletében meghatározott szakképesítéssel és min. 3 év munkaerő-kölcsönzésben szerzett szt-tal rendelkezik;
M.2.3. min. 1 fő munkapróba szakértővel, aki ff. végzettséggel és egyszerűsített foglalkoztatás szervezése, és/vagy munkaerő-kölcsönzés és közvetítés területén min. 3 év szt-tal rendelkezik;
M.2.4. min. 1 fő mentor koordinátorral, aki a 30/2000. (IX. 15.) GM rendeletnek megfelelő ff. szakirányú végzettséggel és munkahelyi beilleszkedés és munkahelymegtartást elősegítő szolgáltatások területén min. 2 év szt-tal rendelkezik.
Az M.2.1., M.2.3. pontban előírt felsőfokú szakirányú végzettség tekintetében az AK által elfogadható végzettségek tekintetében a közbesz. dokumentumok tartalmaznak részletes információkat.
Több részre történő ajánlattétel esetén a szakemberek között az átfedés megengedett, ua. a szakember több rész tekintetében is megajánlható. A szakemberek között az átfedés egy részen belül nem megengedett, azaz egy részre történő ajánlattétel esetén min. 3 fő bemutatása szükséges.

AK előírja, hogy az M.1.1. és M.1.2. pontok szerinti feladatot maga az AT vagy – közös ajánlattétel esetén – a közös ATk egyike végezzen el [Kbt. 65.§ (10) bek.]. Erre tekintettel az e feladatokra vonatkozó M.1.1. és M.1.2. pont szerinti alkalmassági feltétel igazolásához a Kbt. 65. § (7) bek.től eltérően nem támaszkodhat az AT más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó.

Előzetes ig. mód: Kbt.114.§(2) szerinti nyil. Kbt.69.§ (4) utáni ig.:Kbt. 114.§(2) alapján a 321/2015.Kr. szerint a közbesz.dokumentumokban részletezettek szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2018/S 067-149595 (2018-04-04)
További információk (2018-04-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerő-piaci program komplex szakmai megvalósítására.
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62.§ (1)-(2) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód: a Kbt.114.§ (2) és a 321/2015. Korm. rend. („Kr.”) 17.§ (1)-(2) szerint a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. A Kbt.74.§ (1) és Kbt. 64.§ irányadó.
A kizáró okos nyilatkozatok keltezése tekintetében a „Kr.” 1.§ (7) bek. az irányadó.
Pénzügyi alkalmasság (valamennyi rész tekintetében):
Alkalmatlan ajánlattevő (AT), ha P.1.számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy (v.) jogelődjének az adózott eredménye jelen felhívás feladását megelőző 3 számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben 1-nél több évben negatív volt.

Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Forrás: OJS 2018/S 078-174895 (2018-04-18)
További információk (2018-04-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására.
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyangazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62.§ (1)-(2) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód: a Kbt.114.§ (2) és a 321/2015. Korm. rend. („Kr.”) 17.§ (1)-(2) szerint a közbeszerzésidokumentumokban részletezettek szerint. A Kbt.74.§ (1) és Kbt. 64.§ irányadó.
A kizáró okos nyilatkozatok keltezése tekintetében a „Kr.” 1.§ (7) bek. az irányadó.
Pénzügyi alkalmasság (valamennyi rész tekintetében):
Alkalmatlan ajánlattevő (AT), ha P.1.számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy (v.) jogelődjének az adózott eredménye jelen felhívás feladását megelőző 3 számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben 1-nél több évben negatív volt.
Folyt. a III.1.4) pontban.
Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására.
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyangazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62.§ (1)-(2) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód: a Kbt.114.§ (2) és a 321/2015. Korm. rend. („Kr.”) 17.§ (1)-(2) szerint a közbeszerzésidokumentumokban részletezettek szerint. A Kbt.74.§ (1) és Kbt. 64.§ irányadó.
A kizáró okos nyilatkozatok keltezése tekintetében a „Kr.” 1.§ (7) bek. az irányadó.
Pénzügyi alkalmasság (valamennyi rész tekintetében):
Alkalmatlan ajánlattevő (AT), ha P.1.számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy (v.) jogelődjének az adózott eredménye jelen felhívás feladását megelőző 3 számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben 1-nél több évben negatív volt.
Folyt. a III.1.4) pontban.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2018-04-25 📅
Benyújtási határidő: 2018-05-07 📅
Közzététel dátuma: 2018-04-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 082-185135
HL-S szám: 82
További információk
A fentieknek megfelelően a közbeszerzési dokumentum is módosításra került.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyangazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62.§ (1)-(2) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód: a Kbt.114.§ (2) és a 321/2015. Korm. rend. („Kr.”) 17.§ (1)-(2) szerint a közbeszerzésidokumentumokban részletezettek szerint. A Kbt.74.§ (1) és Kbt. 64.§ irányadó.
Forrás: OJS 2018/S 082-185135 (2018-04-25)
További információk (2018-05-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására.
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62.§ (1)-(2) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód: a Kbt.114.§ (2) és a 321/2015. Korm. rend. („Kr.”) 17.§ (1)-(2) szerint a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. A Kbt.74.§ (1) és Kbt. 64.§ irányadó.
A kizáró okos nyilatkozatok keltezése tekintetében a „Kr.” 1.§ (7) bek. az irányadó.
Pénzügyi alkalmasság (valamennyi rész tekintetében):
Alkalmatlan ajánlattevő (AT), ha P.1.számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy (v.) jogelődjének az adózott eredménye jelen felhívás feladását megelőző 3 számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben 1-nél több évben negatív volt.
Folyt. a III.1.4) pontban.
Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására.
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62.§ (1)-(2) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód: a Kbt.114.§ (2) és a 321/2015. Korm. rend. („Kr.”) 17.§ (1)-(2) szerint a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. A Kbt.74.§ (1) és Kbt. 64.§ irányadó.
A kizáró okos nyilatkozatok keltezése tekintetében a „Kr.” 1.§ (7) bek. az irányadó.
Pénzügyi alkalmasság (valamennyi rész tekintetében):
Alkalmatlan ajánlattevő (AT), ha P.1.számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy (v.) jogelődjének az adózott eredménye jelen felhívás feladását megelőző 3 számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben 1-nél több évben negatív volt.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-09-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására.
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód: a Kbt. 114. § (2) és a 321/2015. Korm. rend. („Kr.”) 17. § (1)-(2) szerint a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. A Kbt. 74. § (1) és Kbt. 64. § irányadó.
A kizáró okos nyilatkozatok keltezése tekintetében a „Kr.” 1. § (7) bek. az irányadó.
Pénzügyi alkalmasság (valamennyi rész tekintetében):
Alkalmatlan ajánlattevő (AT), ha
P.1.számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy (v.) jogelődjének az adózotteredménye jelen felhívás feladását megelőző 3 számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben 1-nél több évbennegatív volt.

Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2018-09-19 📅
Közzététel dátuma: 2018-09-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 183-414779
HL-S szám: 183
További információk
A tárgyi közbeszerzési eljárás 1., 2. és 3. része a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen, tekintettel arra, hogy a tárgyi eljárás valamennyi részében kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód: a Kbt. 114. § (2) és a 321/2015. Korm. rend. („Kr.”) 17. § (1)-(2) szerint a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. A Kbt. 74. § (1) és Kbt. 64. § irányadó.
A kizáró okos nyilatkozatok keltezése tekintetében a „Kr.” 1. § (7) bek. az irányadó.
P.1.számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy (v.) jogelődjének az adózotteredménye jelen felhívás feladását megelőző 3 számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben 1-nél több évbennegatív volt.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására -Fejér, Veszprém, Somogy és Baranya megye lefedésével
Rövid leírás:
Az „Aktív piaci kivezetés” program célja, hogy azok, akik az utóbbi egy éven belül csak közfoglalkoztatásban kaptak munkalehetőséget, önálló elhelyezkedésükhöz szükséges személyi tulajdonságaik korlátozottak, demotiválhatók a munkavégzésre, egy központi munkaerőpiaci program keretében komplex szolgáltatási és felkészítést elősegítő támogatási programelemek révén segítséget kapjanak a nyílt piaci elhelyezkedésükhöz.

1. Az Ajánlatkérő által hozzá irányított - előre meghatározott paramétereknek megfelelő - közvetlen célcsoportba tartozó
Személyek általános és kompetencia felmérése.
3. A bevonás és egyéni fejlesztési és foglalkoztatási terv elkészítését követően - a szükségleteknek megfelelő -személyre szabott munkaerőpiaci szolgáltatások biztosítása a közvetlen célcsoport részére az alábbiak szerint:
— Munkaerőpiaci információ-nyújtás,
— munkaerőpiaci információ nyújtása munkaadóknak,
— mikro-,kis- és középvállalkozásoknak nyújtott foglalkoztatási tanácsadás,
— atipikus foglalkoztatási tanácsadás,
— álláshelyek feltárása, munkaadói kapcsolatok erősítése,
— munkakörelemzés,
— szervezet felmérése,
— érzékenyítő tréning,
— információnyújtás,
— egyenlő esélyű hozzáférést biztosító munkahelyi környezet kialakítását támogató műszaki, technikai tanácsadás,
5. Munkapróba biztosítása közvetlen célcsoportba tartozó személyek részére egyszerűsített foglalkoztatáskeretében. A munkapróba időtartama min. 45, max. 90 naptári nap, a napi óraszám max. 12óra.
7. A munkaerőpiaci szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó - a közvetlen célcsoportba tartozó személyek részére az Ajánlatkérő által nyújtott - megélhetési támogatás és útiköltség megtérítéséhez szükséges dokumentáció elkészítése és megküldése az Ajánlatkérő részére.

8. A foglalkoztatáshoz kapcsolódóan a programban támogatott, a munkába helyezéshez kapcsolódóan szükséges alkalmassági
Munkapróbát sikeresen teljesítő ügyfelek száma (legalább 45 nap teljesített munkapróba) (fő) - minimálisan elvárt érték: 1920.
Munkajogviszony létesítése nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatónál (fő) - minimálisan elvárt érték:1440.
180. nap igazolt munkajogviszony nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatónál a nyomonkövetés zárásáig -…
… minimális érték (fő): 960
… maximális érték (fő): 120 0
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására 2 - Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megye lefedésével
Rövid leírás:
1. Az Ajánlatkérő által hozzá irányított - előre meghatározott paramétereknek megfelelő - közvetlen célcsoportba tartozó személyek általános és kompetencia felmérése.
3. A bevonás és egyéni fejlesztési és foglalkoztatási terv elkészítését követően - a szükségleteknek megfelelő -személyre szabott
Munkaerőpiaci szolgáltatások biztosítása a közvetlen célcsoport részére az alábbiak szerint:
— mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott foglalkoztatási tanácsadás,
Az eljárás 2. részének tárgyát képező feladatok megvalósításával érintett megyék: Bács-Kiskun, Csongrád,Békés, Jász-Nagykun-Szolnok megye.
180.nap igazolt munkajogviszony nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatónál a nyomon követés zárásáig -…
… minimális érték (fő): 1120
… maximális érték (fő): 1400
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés az „Aktív piaci kivezetés” munkaerőpiaci program komplex szakmai megvalósítására2 -Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár- Bereg és Hajdú-Bihar megye lefedésével
Rövid leírás:
1. Az AK által hozzá irányított - előre meghatározott paramétereknek megfelelő - közvetlen célcsoportba tartozó személyek általános és kompetencia felmérése.
5. Munkapróba biztosítás a közvetlen célcsoportba tartozó személyek részére egyszerűsített foglalkoztatáskeretében. A munkapróba időtartama min. 45, max. 90 naptári nap, a napi óraszám max. 12 óra.
6.Munkaerő kölcsönzés és magán-munkaközvetítés.
9. A programból időközbe n kilépők közvetlen célcsoportba tartozó személyek munkaerőpiaci státus jelentésének elkészítése.
11. Hatásvizsgálat készítése a program megvalósítására rendelkezésre álló idő lejártát követő 180 .napig.
Az eljárás 3. részének tárgyát képező feladatok megvalósításával érintett megyék: Nógrád,Heves,Borsod -Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye.
A program megvalósítása során elvárt indikátoro k az 3.rész vonatkozásában: