Árpád Gimnázium és Ált. Iskola fejlesztése

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

«TOP-6.5.1-15-PC1-2016-00001 — Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola korszerűsítése és felújítása»
Pécs Megyei Jogú Város a tulajdonában lévő, Pécs, Aidinger János út 41. 23891/68 helyrajzi számú ingatlanon található épület felújítását, energetikai korszerűsítését, akadálymentesítését, az épület belső helyiségeinek felújítását/állagmegóvását, továbbá szerkezetmegerősítését kívánja megvalósítani.
Feltételes elj.: A rendelkezésre álló fedezet alacsonyabb mértékű, Ajánlatkérő a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván benyújtani. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bekezdés]. Ajánlatkérő az előzőek mellett a támogatás folyósítását a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépését felfüggesztő feltételként is kiköti. [Kbt. 135.§ (12) bekezdés]

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2019-07-10. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-06-03.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-06-03 Ajánlati felhívás
2019-07-08 További információk
2020-03-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2020-12-21 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2019-06-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Leromlott állagú épületek felújítása
Hivatkozási szám: EKR000267432019
Rövid leírás:
«TOP-6.5.1-15-PC1-2016-00001 — Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola korszerűsítése és felújítása» Pécs Megyei Jogú Város a tulajdonában lévő,...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Leromlott állagú épületek felújítása 📦
További CPV-kód: Szigetelési munkák 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Baranya 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Széchenyi tér 1.
Postai irányítószám: 7621
Postai város: Pécs
Kapcsolat
Internetcím: http://gov.pecs.hu/ 🌏
E-mail: kozbeszerzes@pvfzrt.hu 📧
Telefon: +36 308161441 📞
Fax: +36 72514810 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000267432019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000267432019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-06-03 📅
Benyújtási határidő: 2019-07-10 📅
Közzététel dátuma: 2019-06-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 107-260442
HL-S szám: 107
További információk
ATnek az AF III.1.3.) M.2. pontjában előírt SZE-k szakmai önéletrajzát,végz-et ig okiratát és rend állási nyil-át az ajánlathoz csatolni kell a MK 2-4. ért....  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
«TOP-6.5.1-15-PC1-2016-00001 — Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola korszerűsítése és felújítása»
Pécs Megyei Jogú Város a tulajdonában lévő, Pécs, Aidinger János út 41. 23891/68 helyrajzi számú ingatlanon található épület felújítását, energetikai...  Többet mutasson
Többet mutasson (59)
Feltételes elj.: A rendelkezésre álló fedezet alacsonyabb mértékű, Ajánlatkérő a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván...  Többet mutasson
A TOP-6.5.1-15 PC1-2016-00001 «Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése» program keretén belül megvalósítandó műszaki elemek:
A program keretében Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a teljes épület energetikai korszerűsítését kívánja megvalósítani. Szükséges, valamennyi, nem...  Többet mutasson
Az épületek egészére utólagos külső hőszigetelés kerül. Valamennyi nem nyílászárónak minősülő épülethatároló szerkezet fűtetlen tér felé eső oldalát...  Többet mutasson
A felújításhoz kapcsolódó azon elemek, amelyek a TOP-6.6.1-15-PC1-2016-00001 konstrukció keretében nem elszámolhatók, azok forrását a Pécsi Tankerületi...  Többet mutasson
Saját erős műszaki elemek:
Mindazon műszaki részek, melyek a fenti pályázati konstrukció keretén belül nem elszámolható tételek, amelyhez többek között az alábbi fő elemek tartoznak:
— bontási munkálatok
— szerkezetmegerősítés
— belső szakipari munkák
— belső villamos munkák
— belső gépészeti munkák
— külső közlekedéshez kapcsolód munkarészek
— lift építés
TOP-6.6.1-15-PC1-2016-00001 konstrukció keretében megvalósuló munkák:
Műanyag nyílászáró beépítés: 427 db
Üvegfal beépítése: 440 m
Külső falszigetelés: 2 240 m
Lapostető vízszigetelés: 3 810 m
Lapostető hőszigetelés: 3 810 m
Radiátor: 205 db
Lámpatest: 720 db
25 elemből álló komplett napelemes rendszer telepítése: 1 egyég
Egyéb forrásból megvalósuló korszerűsítési munkák:
Bontási munkák:
Beton szerkezetek bontási munkálatai: 110 m
Bitumenes szigetelés bontása: 3 580 m
Nyílászárók bontása
IMS szerkezet megerősítése:
Feszítőkábelek utólagos szerelése: 6 274 m
Feszítőkábelek lehorgonyzása: 698 db
Acélgallérok elhelyezése: 53 t
Lyukfúrás: 853 m
IMS födémmegerősítés, húzva sajtolt lamellával: 1 930 m
Alaprajzi racionalizálási munkák és belső felújítások:
Betonacél szerelése: 4 t
Vasbeton és betonszerkezetek építése: 92 m
Kontaktesztrich készítés: 3 604 m
Teherhordó és kitöltő fal építése: 250 m
Válaszfal építés: 1 020 m
Belsővakolás: 2 645 m
Gipszkarton álmennyezet építése: 5 400 m
Burkolás (hidegburkolat): 3 012 m
Burkolás (PVC): 2 700 m
Attikabádogozás: 580 m
Belső ajtók elhelyezése: 204 db
Belső festés: 12 118 m
Wc: 60 db
Mosdó: 60 db
Akadálymentesítés:
Akadálymentes lift: 1 db
Akadálymentes mosdó: 3 db
A fejlesztés során új erősáramú rendszer, villámvédelem, továbbá tűzjelző, RWA, CCTV, beléptető és vagyonvédelmi rendszer kiépítése szükséges.
Összes nettó hasznos alapterület: 6 080,62 m
A projekt engedélyköteles tevékenység.
Építési engedély száma:
Ügyiratszám: BA-04/E/315-22/2016
Egyenértékűség: 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)–(6) bekezdés.
A kivitelezési munkával kapcsolatos részletes információt és a feladatok részletes meghatározását, a műszaki, és anyagminőséggel szemben támasztott...  Többet mutasson
Időtartam: 10 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-6.5.1-15 PC1-2016-00001
További információk:
ATnek az AF III.1.3.) M.2. pontjában előírt SZE-k szakmai önéletrajzát,végz-et ig okiratát és rend állási nyil-át az ajánlathoz csatolni kell a MK 2-4. ért....  Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 7632 Pécs, Aidinger János út 41. 23891/68. hrsz.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok(KO): Eljárásban nem lehet ajánlattevő(AT),alvállalk.,és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő (GSZ),akivel...  Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi helyzetre vonatkozóan alkalmassági feltételt nem ír elő.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi helyzetre vonatkozóan alkalmassági feltételt nem ír elő.
Műszaki és szakmai képességek:
ATknek a műszaki,illetve szakmai alkalmasságot-ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség(UIK) teljesítését-az ajánlatában az ESPD...  Többet mutasson
M.1./ az Ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 5 éven belül szerződésszerűen teljesített és sikeres műszaki átadás — átvétellel befejezett, de...  Többet mutasson
Többet mutasson (10) a) a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét,
b) az építési beruházás tárgyát, valamint mennyiségét, leírását,
c) a teljesítés idejét (a kezdő és a befejezés időpontját év-hónap-nap pontossággal megjelölve), és a teljesítés helyét;
d) a műszaki átadás-átvétel időpontját (év-hónap-nap pontossággal megjelölve), vagy arra történő hivatkozást, hogy a műszaki átadás-átvételi eljárás...  Többet mutasson
e) a referencia tárgyára vonatkozó mennyiségi adatokat, és a saját teljesítés arányát (a saját teljesítés arányát abban az esetben kell megadni, amennyiben...  Többet mutasson
f) arra vonatkozó információt, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e;
g) a referenciáról információt nyújtó személy nevét és elérhetőségét, 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (5) bek alkalmazandó.Az ajánlatkérő a...  Többet mutasson
M/2. nyilatkozatát azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) felelősöknek a megnevezésével, végzettségük, vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk...  Többet mutasson
Gyakorlatot alátámasztó, a szakember saját kezű aláírását tartalmazó önéletrajza, valamint a végzettséget/képzettséget igazoló
Dokumentumok egyszerű másolata és a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat csatolandó. Ha a megajánlott szakember a szakmagyakorlási...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő alkalmatlannak minősíti az Ajánlattevőt (vagy közös Ajánlattevőket), ha nem rendelkezik (vagy együttesen nem rendelkeznek):
M.1./ olyan, az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 5 éven belül szerződésszerűen teljesített és sikeres műszaki átadás — átvétellel...  Többet mutasson
Többet mutasson (9) Amely legalább 1 db min. 800 m
Az M.1./ pontban előírt alkalmassági minimumkövetelmény több szerződéssel is teljesíthető.
M.2./ legalább az alábbi végzettséggel, képzettséggel rendelkező szakemberrel:
M.2.1/ legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet IV. felelős műszaki vezetés 1. rész 2. D) pontjában meghatározott (MV-É - építési...  Többet mutasson
M.2.2/ legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet IV. felelős műszaki vezetés 2. rész 3. D) pontjában meghatározott (MV-ÉG —...  Többet mutasson
M.2.3/ legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet IV. felelős műszaki vezetés 2. rész 5. D) pontjában meghatározott (MV-ÉV —...  Többet mutasson
Egy szakember több pozícióba jelölhető. A szakemberek tekintetében ajánlatkérő a vonatkozó, szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó jogszabály szerinti...  Többet mutasson
A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes Ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára (ezt követően a szerződés időtartama alatt) az M.2./...  Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M.1./-M.2./pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Előleg a Kbt.135.§(7)bek alapján elszámolása végszámlában.A szerz finanszírozása a TOP-6.5.1-16-PC1-2016-00001 projekt keretén belül az EU forrás. A...  Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2019-07-10 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Ekr
További információk:
Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A jótállás vállalt időtartama (hibajelentési időszak) egész hónapban megadva (hónap) (min. 36 hónap; max. 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M.2.1/ alpontban előírt alk köv igazolására bemutatott szakembernek az alkalmasság keretében előírt tárgyú, az ott meghatározottakon túli többlet tapasztalata egész hónapban (min 0, max 36 hó)
Az M.2.2/ alpontban előírt alk köv igazolására bemutatott szakembernek az alkalmasság keretében előírt tárgyú, az ott meghatározottakon túli többlet tapasztalata egész hónapban (min 0, max 36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Az M.2.3/ alpontban előírt alk köv igazolására bemutatott szakembernek az alkalmasság keretében előírt tárgyú, az ott meghatározottakon túli többlet tapasztalata egész hónapban (min 0, max 36 hó)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_52849840
Ajánlatkérő neve: Pécsi Tankerületi Központ
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_74275791
Postacím: Színház tér 2.
Ország: Baranya 🏙️
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Eötvös Gábor
A vevő profiljának címe: http://gov.pecs.hu/ 🌏
Kapcsolattartó pont: Löffler Norbert
Telefon: +36 72795257 📞
E-mail: norbert.loffler@kk.gov.hu 📧
Internetcím: http://kk.gov.hu/pecs 🌏
A vevő profiljának címe: http://kk.gov.hu/pecs 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000267432019/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. A közbeszerzési dokumentum rendelkezésre bocsátása: Az AK a Kbt. 57. § (1) bek-e szerint közbeszerzési dokumentumot készít a jelen közbeszerzéshez kapcsolódóan.  Többet mutasson
Az Ajánlatkérő a KD-okat az ekr.gov.hu elektronikus felületen teszi hozzáférhetővé.
Többet mutasson (29)
2. A kiegészítő tájékoztatás: A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56. § (1)–(5) és (7) bek-eiben, valamint a közbeszerzési dokumentumban foglaltak...  Többet mutasson
A GSZk kiegészítő tájékoztatást az EKR rendszeren keresztül kérhetik.
Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet az ajánlattételi határidőt megelőző megelőző tizedik napnál később nyújtották be, és az AK úgy ítéli meg, hogy...  Többet mutasson
3. Helyszíni bejárás: AK a megalapozott ajánlattétel biztosítása érdekében helyszíni bejárást tart.
Címe: 7632 Pécs, Aidinger János út 41. Időpontja: 13.6.2019. napja, 10:00 óra. Találkozási pont: Az épület főbejárata.
4. Ajánlatok benyújtása: Az ajánlatoknak az ajánlattételi határidő lejártáig az EKR rendszeren keresztül kell elektronikusan beérkeznie.
5. Az ajánlat formai feltételei: Az ajánlatnak Acrobat Reader programmal olvasható pdf kiterjesztésűnek kell lennie. Az elektronikus formában benyújtott...  Többet mutasson
6. Közös ajánlattétel: Ha több AT közösen nyújtott be ajánlatot, akkor az arról szóló megállapodást csatolni kell a KDban meghatározott tartalommal.
A közös ATknek a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.
Felhívjuk a T. GSZk figyelmét:
— az egy közös ajánlatot benyújtó GSZ(k) személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be,
— az AK kiköti, hogy a közös ajánlatot tevő nyertesek nem hozhatnak létre közös gazdasági társaságot, illetve jogi személyt (projekttársaságot).
7. Az AT az EKR-ben elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni:
a) Felolvasólapot
b) Kbt. 66. § (2) bek szerinti nyilatkozatot
c) Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontja szerinti nyilatkozatot
d) Nyilatkozatot a folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról
e) EEKD
f) Kbt. 67. § (4) bek szerinti nyilatkozatot
8. Nyilatkozatok: Az ATnek, valamennyi közös ATnek az ajánlatában csatolt nyilatkozatában meg kell jelölnie:
a) a közbeszerzésnek azon a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az AT alvállalkozót kíván igénybe venni [Kbt. 66. § (6) bek a) pont];
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat [Kbt. 66. § (6) bek b) pont];
c) azt a szervezetet (vagy személyt), amelynek kapacitására támaszkodva az előírt alkalmassági követelményeknek megfelelnek és ebben az esetben meg továbbá...  Többet mutasson
Az AT vagy közös AT számára - amennyiben alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet bevonására nem kerül sor — a Kbt. 66. § (6) bek...  Többet mutasson
Értékelés: 0–10 pont adható, módszer: ár: fordított arányosítás, MK.1. arányosítás, MK 2–4. egyenes arányosítás.
AK a Kbt. 75.§ (2) bek e) pontját és a 81.§ (4)–(5) bek-ét alkalm.
Biztosítás: min. 300 000 000 HUF/év és káreseményenként min. 100 000 000 HUF összegre szóló építési építés-szerelési munkára vonatkozó — az alvállalkozói...  Többet mutasson
A további pontok a karakterkorlátozásra figyelemmel a Közbeszerzési Dokumentumban kerültek rögzítésre és az EKR-ben feladott felhívást azzal összhangban...  Többet mutasson
FAKSZ: dr Turi Ákos lajstrsz: 00416

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148 § rendelkezései alapján
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2019/S 107-260442 (2019-06-03)
További információk (2019-07-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
"TOP-6.5.1-15-PC1-2016-00001 - Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola korszerűsítése és felújítása" Pécs Megyei Jogú Város a tulajdonában lévő,...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Épületátalakítási munka 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-07-08 📅
Benyújtási határidő: 2019-07-24 📅
Közzététel dátuma: 2019-07-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 132-323369
Hirdetményre hivatkozik: 2019/S 107-260442
HL-S szám: 132
További információk
Ajánlatkérő figyelemmel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatást határidőben megadni nem tudja és a kiegészítő tájékoztatás kérésre adandó válasz a...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
"TOP-6.5.1-15-PC1-2016-00001 - Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola korszerűsítése és felújítása"
Forrás: OJS 2019/S 132-323369 (2019-07-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-03-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 089 473 644 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-03-12 📅
Közzététel dátuma: 2020-03-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 054-127590
HL-S szám: 54
További információk
ATnek az AF III.1.3) M.2. pontjában előírt SZE-k szakmai önéletrajzát,végz-et ig okiratát és rend állási nyil-át az ajánlathoz csatolni kell a MK 2-4. ért....  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A TOP-6.5.1-15 PC1-2016-00001 „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése" program keretén belül megvalósítandó műszaki elemek:
A program keretében Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a teljes épület energetikai korszerűsítését kívánja megvalósítani. Szükséges, valamennyi, nem...  Többet mutasson
Többet mutasson (15) Külső falszigetelés: 2240 m
Lapostető vízszigetelés: 3810 m
Lapostető hőszigetelés: 3810 m
25 elemből álló komplett napelemes rendszer telepítése: 1egyég
Bitumenes szigetelés bontása: 3580 m
Feszítőkábelek utólagos szerelése: 6274 m
IMS födémmegerősítés, húzva sajtolt lamellával: 1930 m
Kontaktesztrich készítés: 3604 m
Válaszfal építés: 1020 m2
Belsővakolás: 2645 m
Gipszkarton álmennyezet építése: 5400 m
Burkolás (hidegburkolat): 3012 m
Burkolás (PVC): 2700 m
Összes nettó hasznos alapterület: 6080,62 m
Egyenértékűség: 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)-(6) bekezdés.
További információk:
ATnek az AF III.1.3) M.2. pontjában előírt SZE-k szakmai önéletrajzát,végz-et ig okiratát és rend állási nyil-át az ajánlathoz csatolni kell a MK 2-4. ért....  Többet mutasson

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A jótállás vállalt időtartama (hibajelentési időszak) egész hónapban megadva (hónap) (min.36 hónap; max. 60 hónap)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-02-24 📅
Név: Baranyai-Házépítő Építőipari és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_55700023
Postacím: Ipar utca 3.
Postai város: Pellérd
Postai irányítószám: 7831
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 72511389 📞
E-mail: hazepito@sespkft.axelero.net 📧
Név: S és P 2004 Építőipari Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_34917271
Telefon: +36 203555479 📞
A beszerzés teljes értéke: 1 089 473 644 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Eötvös Gábor

Hivatkozás
További információk
V.2.2) Ajánlatokra vonatkozó információk pontjának „A szerződést gazdasági szereplők csoportosulása nyerte el” alpontjában megjelölt információ az...  Többet mutasson
Nyertes Ajánlattevő:
Többet mutasson (3)
S és P 2004 Építőipari Kft. 7831 Pellérd Ipar utca 3., 14317251-2-02, mikorvállalkozás és Baranyai-Házépítő Építőipari és Szolgáltató Kft., 7831 Pellérd...  Többet mutasson
További Ajánlattevő:
VivaPalazzo Zrt. 7800 Siklós, Szentkút u. 34., 25575158-2-02, mikrovállalkozás

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Forrás: OJS 2020/S 054-127590 (2020-03-12)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-12-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 089 473 644 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-12-21 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 251-627913
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 054-127590
HL-S szám: 251
További információk
VII.2.1.) folyt.: Fentiekre tekintettel az eredeti szerződésben meghatározott és Pécsi Tankerületi Központ megrendelő által megvalósítandó műszaki elemek...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Árpád Gimnázium és Ált. Iskola fejlesztése
Rövid leírás:
A program keretében Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a teljes épület energetikai korszerűsítését kívánja megvalósítani. Szükséges, valamennyi, nem...  Többet mutasson
Válaszfal építés: 1020 m
Többet mutasson (1) Belső festés: 12118 m

A szerződés odaítélése
Név: Baranyai-Házépítő Építőipari és Szolgáltató KFT

Hivatkozás
További információk
VII.2.1.) folyt.: Fentiekre tekintettel az eredeti szerződésben meghatározott és Pécsi Tankerületi Központ megrendelő által megvalósítandó műszaki elemek...  Többet mutasson
Felek kijelentik, hogy Vállalkozó a pótmunkára vonatkozóan, annak 100 %-os műszaki készültségéhez igazodóan külön számla benyújtására jogosult.
Többet mutasson (17) A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2020.12.9.
2. Közös Ajánlatkérő:
Hivatalos név: Pécsi Tankerületi Központ
Nemzeti azonosítószám: EKRSZ_74275791
Postai cím: Színház Tér 2
Város: Pécs
NUTS-kód: HU231
Postai irányítószám: 7621
Ország: MAGYARORSZÁG
Kapcsolattartó személy: Löffler Norbert
E-mail: norbert.loffler@kk.gov.hu
Telefon: +36 72795257
Fax: ---
Internetcím(ek)
Az ajánlatkérő általános címe: (URL) http://kk.gov.hu/pecs
A felhasználói oldal címe: (URL) http://kk.gov.hu/pecs
Közös ajánlatkérők képviseletére jogosult: Nem
Forrás: OJS 2020/S 251-627913 (2020-12-21)