2023-10-24   Nonius Hotel felújításának befejezése ME (Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Egykori kaszárnya épület a XVIII század második felében, egyes források szerint 1786 és 1810 között épült műemléki védelem alatt álló téglalap alaprajzú egy emeletes, részben alápincézett 2076 m2 alapterületű, téglaszerkezetű épület felújításának befejezése. A rekonstrukció során 14 szoba és 2 lakosztály kerül kialakításra, egy a kor követelményeinek megfelelő 300 adagos konyha felújításával, új étterem és bár megépítésével, az emeleten egy 113 m2 alapterületű rendezvény teremmel (szalonnal), és a … A beszerzés megtekintése »
2023-10-20   PPKE új campus építéséhez szükséges bontási munkák (Építési és Közlekedési Minisztérium)
Vállalkozási szerződés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campus megvalósításához szükséges bontási munkák elvégzésére. A RF VI.3) "További információk:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások: AK rögzíti, hogy az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése szerint az 1-8. értékelési … A beszerzés megtekintése »
2023-10-19   Keretszerződés - bontási munkák 2 részben (Építési és Közlekedési Minisztérium)
Vállalkozási keretszerződés bontási munkálatok elvégzésére, hulladékok elszállítására Magyarország területén útépítési beruházások esetén 2 részben A beszerzés megtekintése »
2023-10-04   Egészségügyi Közszolgálati Kar fejlesztése (Semmelweis Egyetem)
Vállalkozási szerződés alapján a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának fejlesztése. A beszerzés megtekintése »
2023-08-08   Köztársaság u. felújítása és parkolók létesítése (Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata)
A Modern Városok Program keretében a zalaegerszegi közúthálózat és kapcsolódó tereinek fejlesztése c. projektben megvalósításra kerülő Zalaegerszeg Köztársaság u. 87 - 89. sz. alatti társasházak nyugati oldalán lévő út felújítása és parkolóhelyek létesítése. A beszerzés megtekintése »
2023-07-27   Az Anikó utcai Óvoda áthelyezése - kivitelezés (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„Kertvárosi Óvoda Anikó Utcai Tagóvoda áthelyezése” Pécs MJV Önkormányzata az óvoda intézményét át kívánja helyezni a szomszédos régi Anikó utcai iskola épületének földszinti részére. A régi iskolaépület földszinti részén, - ahhoz, hogy alkalmas legyen óvodai nevelésre - alapvető belső korszerűsítéseket szükséges megvalósítani. A pécsi Kertvárosi Óvoda Anikó Utcai Tagóvoda 5 csoportjának kerül kialakításra új óvodai épületrész. A tervezett fejlesztés helyszínét a 7632 Pécs, Anikó utca 1. alatti régi … A beszerzés megtekintése »
2023-07-21   Keretmegállapodás BFKH építési beruházásaira 2 (Budapest Főváros Kormányhivatala)
Keretmegállapodás a Budapest Főváros Kormányhivatala (a továbbiakban: BFKH) üzemeltetésében és / vagy használatában lévő ingatlanokra vonatkozó különféle épületek, építmények építési/bővítési/felújítási/átalakítási munkák ellátására. A nettó 2 000 000 000 Ft keretösszegű keretmegállapodás a BFKH üzemeltetésében és / vagy használatában lévő ingatlanokra vonatkozó különféle épületek, építmények építési/bővítési/felújítási/átalakítási munkák ellátására irányul. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentáció … A beszerzés megtekintése »
2023-07-17   Kacsa úti óvoda fejlesztése (Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés keretében a Kacsa úti óvoda fejlesztése. A beszerzés megtekintése »
2023-07-10   Tranzit Ház Közösségi Tér és Képz. Kp. kivitelezés (Kommentár Alapítvány)
Szerződés megnevezése: Vállalkozási szerződés a Tranzit Ház Közösségi Tér és Képzési Központ kivitelezési feladatainak ellátására A beszerzés megtekintése »
2023-07-05   Balatonfüred, Aranyhíd strand kivitelezése (Balatonfüred Város Önkormányzata)
A „Balatonfüred Aranyhíd strand turisztikai fejlesztése” című, TOP-1.2.1-16-VE1-2021-00037 azonosítószámú, valamint a „Balatonfüred Aranyhíd strand turisztikai fejlesztése - 2. ütem” című, TOP_PLUSZ-1.1.3-21-VE1-2022-00019 azonosítószámú projektek keretében az Aranyhíd strand kivitelezése 2 résszel tárgyú munkák kivitelezőjének kiválasztása az alábbiak szerint: 1. rész: Közösségi épület és étterem építése 2. rész: Tájépítészeti munkák A beszerzés megtekintése »
2023-06-19   Dunakeszi Aranyalma Tagóvoda bővítése (Dunakeszi Város Önkormányzata)
ÉPÍTÉSZET: Meglévő intézmény bővítése négy csoportszobával, összesen 1002 m2 hasznos alapterületen. A meglévő 1310 m2-es óvoda 4 csoportszobával kerül bővítésre. GÉPÉSZETI RENDSZEREK ÉS VÍZIKÖZMŰVEK SZERELÉSE: A 1002 m2 hasznos alapterületű új épületrész megvalósításához kapcsolódó teljeskörű épületgépészeti és közmű szerelési munkák, a járulékos munkákkal együtt a közbeszerzési dokumentumokban szereplők szerint, a gépészeti kiviteli tervek alapján. ERŐS ÉS GYENGEÁRAMÚ RENDSZEREK SZERELÉSE: A 1002 m2 … A beszerzés megtekintése »
2023-06-14   E/5 és E/6 kollégiumi épületek felújítása (Miskolci Egyetem)
A Miskolci Egyetem E/5 és E/6 számú többszintes kollégiumi épületek teljeskörű felújítása. Nem lehet részekre ajánlatot tenni, mivel a kivitelezési munka két egymás mellett álló épület és környezete felújítását jelenti, a munka az organizációs, üzemeltetési, garanciális okok miatt is egységet alkot. A felvonulási, organizációs költségek részekre bontás esetén többször jelentkeznének, amelyek a kivitelezés költségeit indokolatlanul megdrágítanák, erre tekintettel a részekre történő ajánlattétel nem … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: PEKA BAU 2000 Építőipari,...
2023-05-18   Székesfehérvár - fedett kerékpártárolók beszerzése (Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata)
TOP-6.4.1-16-SF1-2019-00004 azonosítószámú, "Székesfehérvár területén fenntartható városi közlekedésfejlesztés" című projekthez kapcsolódó fedett kerékpártárolók beszerzése. 1. típus: Egyedi vagy előregyártott kétszintes fedett kerékpártároló (6 db) hossz 8-10 méter magasság 3,1-3,5 m szélesség 2,3-2,8 m kapacitás min. 30 db kerékpár támaszok kialakítása kétszintes kialakítás 2. típusú: Egyedi vagy előregyártott kétszintes fedett kerékpártároló, zöldtető kialakítással (1db) hossz 4-5 méter magasság … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Euroelement Kft.
2023-05-09   E/5 és E/6 kollégiumi épületek felújítása (Miskolci Egyetem)
A Miskolci Egyetem E/5 és E/6 számú többszintes kollégiumi épületek teljeskörű felújítása. Nem lehet részekre ajánlatot tenni, mivel a kivitelezési munka két egymás mellett álló épület és környezete felújítását jelenti, a munka az organizációs, üzemeltetési, garanciális okok miatt is egységet alkot. A felvonulási, organizációs költségek részekre bontás esetén többször jelentkeznének, amelyek a kivitelezés költségeit indokolatlanul megdrágítanák, erre tekintettel a részekre történő ajánlattétel nem … A beszerzés megtekintése »
2023-05-05   Egyetemi étterem és környezetének felújítása (Miskolci Egyetem)
Egyetemi étterem épületének és környezetének felújítása valamint konyhatechnológiai berendezések, eszközök leszállítása, beépítése és beüzemelése. Tekintettel arra, hogy az EKR rendszerben legfeljebb 25 MB méretű fájl tölthető fel, ezért AK a 25MB elérő/ meghaladó műszaki dokumentumot tartalmazó mappát max. 25 MB méretű fájlokra darabolta fel, és csomagolta össze. Ajánlatkérő a fájlfelosztást WinRAR programmal végezte. A felosztott archívum fájl 1 db WinRAR ZIP főfájlból, illetve több darab .z01; .z02; … … A beszerzés megtekintése »
2023-04-19   Nonius Hotel felújításának befejezése (Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Egykori kaszárnya épület a XVIII század második felében, egyes források szerint 1786 és 1810 között épült műemléki védelem alatt álló téglalap alaprajzú egy emeletes, részben alápincézett 2076 m2 alapterületű, téglaszerkezetű épület felújításának befejezése. A rekonstrukció során 14 szoba és 2 lakosztály kerül kialakításra, egy a kor követelményeinek megfelelő 300 adagos konyha felújításával, új étterem és bár megépítésével, az emeleten egy 113 m2 alapterületű rendezvény teremmel (szalonnal), és a … A beszerzés megtekintése »
2023-04-17   Zalaegerszeg, Kosztolányi utca kétirányúsítása II (Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. déli szakasz, Hunyadi J. u. és Zrínyi M. u. felújításával és fejlesztésével kapcsolatos kivitelezési munkák elvégzésére A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: HYDROCOMP Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság INTER-TEFU Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
2023-03-30   iskolafelújítás EFOP-4.2.3-22-2022-00014projektben (Nyíregyházi Egyetem)
EFOP-4.2.3-22-2022-00014 azonosítószámú, Nyíregyháza településen a „A Nyíregyházi Egyetem Eötvös J. Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium infrastrukturális fejlesztése” című projektben építési beruházási feladatok ellátása keretében meglévő iskolaépület felújítása. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Bihar Generál Építő Korlátolt Felelősségű Társaság
2023-03-08   József Attila Könyvtár energetikai korszerűsítése (Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Az eljárás keretében az elkészült kiviteli terv alapján a József Attila Fiókkönyvtár (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 95/B.) energetikai korszerűsítése történik meg, a tervdokumentációban és műszaki leírásban meghatározott munkák elvégzésével. A kivitelezés eredményeként az épület fenntartási költségei csökkennek, az energetikai jellemzők, beleértve az üvegházhatású gázok kibocsátását, javulnak. A dolgozók és a betérők komfortérzete javul. Az elvégzendő munkákat a műszaki leírások tartalmazzák. A … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Építő-és épületkarbantartó Zártkörűen...
2023-03-03   Szoc.Oszt. épületének energetikai korszerűsítése (Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Az eljárás keretében az elkészült kiviteli terv alapján a Miskolc, Petőfi u. 39. (Hrsz.: 2037/1) alatt található Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Köznevelési Osztály épületének energetikai korszerűsítése kerül megvalósításra. Az elvégzendő munkákat a műszaki leírások tartalmazzák. A kivitelezés nem építési engedély köteles tevékenység! A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Mónusz Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató...
2023-02-15   Diána téri piac rekonstrukciója - kivitelezés (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata)
TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003 azonosítószámú projekt tekintetében "Diána téri piac rekonstrukciója" Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a Támogatási Szerződés főkedvezményezettjeként a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. nevében folytatja le a közbeszerzési eljárást. Feltételes elj.: Tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárás becsült értéke meghaladja Ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezet összegét, Ajánlatkérő a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván benyújtani. Amennyiben … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: ES GENERÁL kereskedelmi és Szolgáltató...
2023-02-01   Ajtósi u. Ovi és Cseperedő Bölcsi energ. fejl. 3 (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„TOP 6.5.1-16-PC1-2018-00010 - Ajtósi Dürer utcai Óvoda és Cseperedő Bölcsőde épületének energetikai fejlesztése” Feltételes elj.: A pályázatban elszámolható műszaki tartalom becsült értéke meghaladja a pályázati forrás mértékét, AK a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván benyújtani. Amennyiben AK a támogatást nem v az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az elj-t eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bek]. … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Baranyai-Házépítő Építőipari és Szolgáltató KFT
2023-01-30   Bérlakás fejlesztés a pécsi Kolónia utcában (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata)
A kivitelezéssel érintett terület Pécs keleti városrészében, György-telepen található, É-D-i hosszanti tájolással a Kolónia és a Füst utca között, az utcák végén, erdős terület szomszédságában. A terület kelet-nyugati irányban lejtős, a két utca között jelentős szintkülönbség van, amelyet támfalak építésével hidaltak át. A telek közvetlen környezetében beépítetlen, a mellette lévő telek északról lényegében erdős területnek tekinthető. A meglévő épület, egykori bányász telep részeként épült formai … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Branau Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
2023-01-26   Lauber Dezső sportcsarnok energetikai fejl. III (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„A TOP-6.5.1-16-PC1-2018-00008 - „Lauber Dezső sportcsarnok energetikai fejlesztése - II" PMJVÖ a tulajdonában lévő, 7633 Pécs, Veress Endre utca 10. szám, hrsz: 256 helyrajzi számú ingatlanon található Lauber Dezső Sportcsarnok épület energetikai felújítását, átalakítását kívánja megvalósítani. Feltételes elj.: A tárgyi elj becsült értéke meghaladja az AK számára a TOP-6.5.1-16-PC1-2018- 00008 - „Lauber Dezső sportcsarnok energetikai fejlesztése" című TSZ építési sora alapján rendelkezésre álló fedezet … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: 2F-BAU Építőipari és Kereskedelmi...
2023-01-09   1_Karbantartás, javítás, felújítás (MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság)
Lakóépületekkel és ahhoz tartozó építményekkel kapcsolatos - jellemzően előre nem tervezhető - karbantartási, - és hibaelhárítási, javítási, kárelhárítási, helyreállítási, felújítási bontási, egyéb munkák elvégzése. Az Ajánlatkérő tulajdonában és kezelésében álló lakóépületekkel és ahhoz tartozó építményekkel kapcsolatos - jellemzően előre nem tervezhető - karbantartási, - és hibaelhárítási, javítási, kárelhárítási, helyreállítási, bontási, valamint a műszaki leírásban rögzített egyéb munkák elvégzése. … A beszerzés megtekintése »
2022-12-27   81. major növendék istálló kivitelezése (Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
Az új építmények elhelyezése előtt a telepen található 6 db istálló, a körülöttük lévő utak, jászlak, karámterek elbontása. 2 db növendék istálló építése állattartási technológia telepítésével az egyik istállóra 1 db 50kWp napelem rendszer kialakítása Szalmatároló, silófermentáló és érlelő technikai tér, esőbeálló, hídmérleg, hajtófolyosó, kerítés és kapu, gyűjtőakna, tüzivíztároló, napi trágyatároló, kerékmosó, dögtároló kivitelezése A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: A-MEZŐGÉP Korlátolt Felelősségű Társaság
2022-12-07   MCC Somlói út épületbontás (2) (Mathias Corvinus Collegium Alapítvány)
A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tulajdonában álló, Budapest I. kerületében, a Somlói út, a Szent Sebestyén köz, valamint a Alsóhegy utcák által határolt területen található épületek (egykori Balassi Intézet épülete, a kollégium épülete és kapcsolódó valamennyi melléképület, -építmény) bontási-, és munkatér határolási munkáinak a tervezése és kivitelezése, az érintett közművek kiváltása, illetve védelembe helyezése, valamint a közterület alá nyúló üreg tömedékelési feladatai, a jelen felhívás … A beszerzés megtekintése »
2022-11-24   MNM - Daróci út 0. és I. ütem, 2. szakasz (Magyar Nemzeti Múzeum)
„Magyar Nemzeti Múzeum - Daróci úti ingatlan, meglévő raktárépületben 0. és I. ütem, 2. szakasz szerint végzendő kivitelezése” A beszerzés megtekintése »
2022-11-23   KM - Parkfenntartási és köztisztasági munkák (Újpesti Városgondnokság Szolgáltató Kft.)
Keretmegállapodás keretében Ajánlatkérő részére rendszeres jelleggel parkfenntartási, fasorfenntartási, faápolási, köztisztasági és egyéb eseti munkák elvégzése Budapest Főváros IV. kerület (Újpest) közigazgatási területén. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: DeerGarden Kertészeti és Szolgáltató... Kerekerdő 1998 Kertészeti és Erdészeti...
2022-11-22   Új óvoda építése a szandaszőlősi városrészben (Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés keretében új óvoda építése a szandaszőlősi városrészben. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Károlyház Kft
2022-09-29   Út- és viziközművek, tározó építése (Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés a TOP-6.1.1-16-ZL1-2017-00002 azonosítószámú, „ZALAEGERSZEG LOGISZTIKAI KÖZPONT ÉS KONTÉNERTERMINÁL” című projekt út-, viziközmű és tározóépítési munkáira A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: HYDROCOMP Mélyépítő Korlátolt Felelősségű Társaság INTER-TEFU Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
2022-09-13   Építési beruházás V. - GINOP-7.1.9-17-2018-00024 (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság)
A „Hortobágy - Világörökségünk a Puszta” tárgyú projekt [GINOP-7.1.9-17-2018-00024] keretében Hortobágy világörökségi védelem alatt álló központi területének megújítása, beleértve a Látogatóközpont kiegészítő munkáit, továbbá a helyi vásártér kialakítása. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Tömb 2002 Szolgáltató Korlátolt...
2022-09-12   KVI beruházáshoz kapcs. épületbontási munkák (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
A Katasztrófavédelmi Speciális Képzési Központ megvalósítása céljából kijelölt területen elhelyezkedő épületek bontása és ahhoz kapcsolódó feladatok teljesítése a jelen felhívás II.2.4) pontjában, illetve a műszaki leírásban részletezettek szerint. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Globe Aqua Szolgáltató Korlátolt...
2022-08-26   Böszörményiúti portálcsere és homlokzati felújítás (Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat)
Böszörményi úti portálcsere és homlokzati felújítás az alábbiak szerint: 1. feladat - Böszörményi út 11/b társasház munkái: Böszörményi út és Királyhágó tér felőli - lábazat felújítása, szükséges helyeken a homlokzati sérült vakolat javítása és a homlokzat újra színezése a homlokzat eredeti, meglévő színével azonos Caparol Histolith Weis 65 színnel a portálok körül kb. 220 m2 felületen, a bejárat fölötti homlokzati szakasz veszélytelenítése, a homlokzat elé helyezett védőtető szerkezet eltávolítása. 2. … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Építő-és épületkarbantartó Zártkörűen...
2022-08-16   A Jósa András Múzeum turisztikai célú fejlesztése (Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés, a Jósa András Múzeum turisztikai célú fejlesztése A beszerzés megtekintése »
2022-08-11   MCC Somlói út épületbontás (Mathias Corvinus Collegium Alapítvány)
A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tulajdonában álló, Budapest I. kerületében, a Somlói út, a Szent Sebestyén köz, valamint a Alsóhegy utcák által határolt területen található épületek (egykori Balassi Intézet épülete, a kollégium épülete és kapcsolódó valamennyi melléképület, -építmény) bontási-, és munkatér határolási munkáinak a tervezése és kivitelezése, az érintett közművek kiváltása, illetve védelembe helyezése, továbbá az új épületegyüttes alapozási síkjáig történő föld kitermelése és … A beszerzés megtekintése »
2022-05-09   Gyermekgyógyászati Klinika - Energiablokk építése (Szegedi Tudományegyetem)
Vállalkozási szerződés alapján a Gyermekgyógyászati Klinika GYIPA és SBO épületének elektromos ellátására Energiablokk építése. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Integrated Engineering Solutions Kft.
2022-03-31   Tranzit Ház Közösségi Tér és Képz. Kp. kivitelezés (Kommentár Alapítvány)
Szerződés megnevezése: Vállalkozási szerződés a Tranzit Ház Közösségi Tér és Képzési Központ kivitelezési feladatainak ellátására A beszerzés megtekintése »
2022-01-06   Ajtósi u. Ovi és Cseperedő Bölcsi energ. fejl. 2 (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Ajtósi Dürer utcai Óvoda és Cseperedő Bölcsőde épületének energetikai fejlesztése. A beszerzés megtekintése »
2021-12-30   Építési beruházás III. - GINOP-7.1.9-17-2018-00024 (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság)
A „Hortobágy - Világörökségünk a Puszta” tárgyú projekt [GINOP-7.1.9-17-2018-00024] keretében Hortobágy világörökségi védelem alatt álló központi területének megújítása és a turisztikai tevékenységéhez szükséges buszok elhelyezésére, tárolására szolgáló garázs épület kialakítása az alábbiak szerint. A beszerzés megtekintése »
2021-12-29   Magyar Állami Operaház üzemházának befejező munkái (Opera Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság)
Vállalkozási (építési) szerződés keretében a Magyar Állami Operaház korszerűsítése projekt részeként a Hajós utca 11. szám alatti ingatlanon lévő Üzemház (irodaház) befejező szakipari munkái a Kiviteli tervdokumentációban ismertetett Beruházás megvalósításához szükséges kivitelezési feladatok ellátása az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott dokumentumok felhasználásával, a vonatkozó jogszabályokkal összhangban. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Laki Épületszobrász Zrt.
2021-11-26   Keretszerződés - bontási munkák (NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság)
Vállalkozási keretszerződés bontási munkálatok elvégzésére, hulladékok elszállítására Magyarország területén A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Grander Home Korlátolt Felelősségű Társaság Richlik Trans Kft.
2021-11-22   Domonkos Nővérek iskola bőv. és felúj. befejezése (Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja)
Domonkos Nővérek műemlék épület iskola bővítés és felújítás befejezése. Műemléki törzsszám: 7813(MII) MJT 8707, Építési bontási engedély ügyiratszáma: 201700025898 Az iskola felújítása az alábbi főbb részekből áll: - diszterem feletti ácsszerkezetű félnyereg tető és a WC szárny elbontása, - az iskolaépület nagyobbik belső udvarának könnyűszerkezetes lefedésével új aula létrehozása, - az iskolaépület DK-i sarkának teljes elbontását és új, az eredeti házhoz illeszkedő, DK-térstruktúrájú, a hiányzó termeket … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Dreiszker és Társai Korlátolt Felelősségű Társaság
2021-11-02   Nagy J. u.-i Óvoda energetikai korszerűsítése II (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata)
A fejlesztéssel érintett épület Pécs, Nagy Jenő utca 38. szám, 3462 hrsz-ú belterületi ingatlanon található óvoda épülete (egykori „Stock ház”). Az épület kivitelezése az 1862-as évben történt, utolsó felújítására a 80-as években került sor. A műemléki épületben 6 csoportos óvoda működik, jelenleg összesen 137 gyermek jár a 120 férőhelyes intézménybe. Az óvoda épülete hagyományos szekezetekből épített, háromszintes (földszint, emelet, részben alápincézett), magastetős (manzárdtetős) kialakítású. Az … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Baranyai-Házépítő Építőipari és Szolgáltató KFT
2021-10-01   Lauber Dezső sportcsarnok energetikai fejl. II (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata)
„A TOP-6.5.1-16-PC1-2018-00008 - „Lauber Dezső sportcsarnok energetikai fejlesztése - II" PMJVÖ a tulajdonában lévő, 7633 Pécs, Veress Endre utca 10. szám, hrsz: 256 helyrajzi számú ingatlanon található Lauber Dezső Sportcsarnok épület energetikai felújítását, átalakítását kívánja megvalósítani. Feltételes elj.: A tárgyi elj becsült értéke meghaladja az AK számára a TOP-6.5.1-16-PC1-2018- 00008 - „Lauber Dezső sportcsarnok energetikai fejlesztése" című TSZ építési sora alapján rendelkezésre álló fedezet … A beszerzés megtekintése »
2021-09-16   Eiffel B épület (tervezés és kivitelezés) (Magyar Állami Operaház)
Vállalkozási (építési) szerződés keretében a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma „B” jelű műemlék épületének megvalósításához szükséges tervezési és generál kivitelezői munkák A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: EB Hungary Invest Kft.
2021-09-02   Temető úti Bölcsőde újjáépítése (Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata)
Vállalkozási szerződés keretében a Temető úti Bölcsőde újjáépítése. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: Károlyház Kft
2021-09-02   Szervátiusz Jenő Általános Iskola belső felújítása (Kőbányai Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság)
A 1101 Budapest, Kőbányai út 38. - hrsz.: 38924/7 alatti Szervátiusz Jenő Általános Iskola belső felújítása vállalkozási szerződés keretében. A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: ZERON Befektető Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2021-07-23   Teleki-vár befogadó gyermekotthon létrehozása (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság)
Teleki-vár befogadó gyermekotthon létrehozása Pest megyében VEKOP-6.3.1. projekt keretében. Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki utca 39. sz. alatti üresen álló ingatlan, amely részben családi házas beépítésű, részben beépítetlen területen található. A barnamezős beruházás során felújításra kerül a jelenleg is meglévő főépület. A felújítással érintett alapterület nettó 999 m. Az ingatlan kialakításának részleteit az építészeti tervek tartalmazzák. A betervezett anyagok a 275/2013. (VII. 16.) Korm. … A beszerzés megtekintése »
Megemlített beszállítók: ÉPKOMPLEX Építőipari és Szolgáltató Kft.