Katona József Színház tervezés

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata

Tervezési szerződés a Kecskeméti Katona József Színház és a Ruszt Stúdió komplex felújítására, korszerűsítésére, átalakítására és bővítésére valamint mélygarázs kialakítására és környezetalakításra vonatkozó tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére
AK részajánlat-tételi lehetőséget nem biztosít, figyelemmel arra, hogy a tervezési feladat egy komplex beruházás szerves részét képezi, a benne foglalt épületek, funkciók szorosan kapcsolódnak egymáshoz, így azt egy feladatként kell kezelni. Bizonyos funkciócsoportok helye nem eldöntött a színház (és bővítménye), valamint a Ruszt Stúdió épülete között, valamint a közös energetikai rendszer kiépítésének igénye rendkívül szorosan kapcsolja össze a két épületet.
AK a Kbt. 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-01-31. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2019-12-31.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2019-12-31 Ajánlati felhívás
2020-01-30 További információk
2020-11-16 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2019-12-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001648852019
Rövid leírás:
Tervezési szerződés a Kecskeméti Katona József Színház és a Ruszt Stúdió komplex felújítására, korszerűsítésére, átalakítására és bővítésére valamint mélygarázs kialakítására és környezetalakításra vonatkozó tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére AK részajánlat-tételi lehetőséget nem biztosít, figyelemmel arra, hogy a tervezési feladat egy komplex beruházás szerves részét képezi, a benne foglalt épületek, funkciók szorosan kapcsolódnak egymáshoz, így azt egy feladatként kell kezelni. Bizonyos funkciócsoportok helye nem eldöntött a színház (és bővítménye), valamint a Ruszt Stúdió épülete között, valamint a közös energetikai rendszer kiépítésének igénye rendkívül szorosan kapcsolja össze a két épületet. AK a Kbt. 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Bács-Kiskun 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Kossuth tér 1.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kecskemet.hu 🌏
E-mail: tamas.ditta@kecskemet.hu 📧
Telefon: +36 76513567 📞
Fax: +36 76513538 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001648852019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001648852019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-12-31 📅
Benyújtási határidő: 2020-01-31 📅
Közzététel dátuma: 2020-01-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 002-001806
HL-S szám: 2
További információk
Kbt. 68. § EKRr. 15. § (1)-(3)

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tervezési szerződés a Kecskeméti Katona József Színház és a Ruszt Stúdió komplex felújítására, korszerűsítésére, átalakítására és bővítésére valamint mélygarázs kialakítására és környezetalakításra vonatkozó tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére
Többet mutasson
AK részajánlat-tételi lehetőséget nem biztosít, figyelemmel arra, hogy a tervezési feladat egy komplex beruházás szerves részét képezi, a benne foglalt épületek, funkciók szorosan kapcsolódnak egymáshoz, így azt egy feladatként kell kezelni. Bizonyos funkciócsoportok helye nem eldöntött a színház (és bővítménye), valamint a Ruszt Stúdió épülete között, valamint a közös energetikai rendszer kiépítésének igénye rendkívül szorosan kapcsolja össze a két épületet.
Többet mutasson
AK a Kbt. 81. § (1) bekezdés valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
Többet mutasson
Nyertes ajánlattevő feladata:
Kecskemét, Katona József tér 5. alatti Katona József Színház épületének komplex felújítására, korszerűsítésére, átalakítására és bővítésére, valamint a Kecskemét, Katona József tér 12. szám alatti Ruszt Stúdió épületének komplex felújítására, korszerűsítésére, átalakítására és bővítésére (tető bevonása) vonatkozó tanulmányterv, a Katona József Színház vonatkozásában tanulmányterv, engedélyezési, kiviteli-, a Ruszt Stúdió vonatkozásában építési engedélyezési, valamint kiviteli tervdokumentáció készítése. Ezen felül a szükséges mélyparkoló engedélyezési és kiviteli tervdokumentációinak elkészítése, valamint az együttes környezetének tájépítészeti és közúti (részben) engedélyezési és a kiviteli terveinek elkészítése, valamint tervezői művezetés ellátása.
Többet mutasson
I. Teljes mennyiség:
Nettó (épület) alapterület: 6 997 m
Nagyszínház: nettó meglévő alapterülete 3 420 m
Ruszt Stúdió: nettó alapterülete 820,3 m
Mélygarázs: nettó (becsült) alapterület: 1170 m
Környezet rendezés: nettó (becsült) terület: 4650 m
Nézőszám: 502
II. Főbb tervezési feladatok rövid meghatározása:
— Építészet, szerkezetépítés,
— Belsőépítészet,
— Épületgépészet
— Épületvillamos szerkezetek,
— Gyengeáramú rendszerek: tűzjelző, biztonságtechnikai, CCTV, CO érzékelő, beléptető rendszer, akadálymentesítés, épületfelügyelet és automatika
— Audiovizuális rendszerek: hatáshang, színpadi monitor, IP alapú digitális hangátviteli hálózat és keverő (vezérlő) rendszer tervezés, digitális jelátviteli, hatásvilágítási, vizuál-technika, belső broadcast és videó rögzítő, montírozó, utómunka, hangstúdió, ügyelői videó és utasító, intercom rendszer, 10 kijelzővel rendelkező interaktív digitális képi információs rendszerek (digital signage), közönségforgalmi területek AV rendszerei. A hatáshang rendszer minimum 100 dB(A)SPL RMS hangnyomás értéket kell teljesítsen a nézőtér 90 %-án. A hangsugárzó rendszerek működését 3D akusztikai szoftverrel (EASE vagy egyenértékű) kell modellezni és bemutatni,
Többet mutasson
— Informatikai rendszerek: WIFI hálózat - irodai, általános, technológiai -, passzív IT hálózat, aktív IT hálózat, IP telefon, irodai informatikai szerver és kliens rendszer, alapvető irodai szoftvercsomaggal
— Színpadgépészet: az alsógépészet minimálisan 10 vezérelt tengellyel kell rendelkezzen, a felsőgépészeti rendszer teljes automatizálása és korszerűsítése elengedhetetlen és törekedni kell a nagyobb mértékű gépesítésre (díszlethúzók, ponthúzók, világítási tartók számának növelése a színház igényei szerint, min. 35 tengely)
Többet mutasson
— Hatásvilágítás: Megvizsgálni a jelenlegi lámpa parkot és annak függvényében a komplett hatásvilágítást, annak vezérlését, megtáplálását meg kell tervezni. Az elvárt fényvetők száma minimum 140.
A tervezés során készítendő tervek:
— Tanulmányterv (és ehhez kapcsolódóan megvalósíthatósági tanulmány, részletek: VI.4.3 pontban)
— A Katona József Színház vonatkozásában (bővített állapotra) építési engedély iránt benyújtandó engedélyezési dokumentáció
— Az Ruszt Stúdió vonatkozásában építési engedélyezési tervdokumentáció
— A felvonók beépítéséhez szükséges engedélyezési-kivitelezési dokumentáció
— A mélygarázs, a környezet rendezésére és útépítésre vonatkozó engedélyezési tervdokumentációk
— Kiviteli terv
III. Tervezői művezetés
— A műemléki felújítás és bővítés kivitelezésének tervezői művezetése, minden szakágra kiterjedően,
— A tervező a tervezői művezetést a kivitelezési folyamatnak megfelelően, a felmerülés szerint, Megrendelő előzetes értesítése alapján teljesíti,
— A tervezői művezetés 25 tervezői művezetési alkalmat foglal magában. A szakági tervezői művezetési alkalmak is külön alkalomnak számítanak. Egy tervezési művezetési alkalom 1 mérnöknap időtartam igénybevételt jelent.
A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazza.
Időtartam: 36 hónap
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, 6000 Kecskemét Kossuth tér 1.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazd. szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) szerint: ATnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Többet mutasson
AK felhívja ATk figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés b) pontja és a (4) bekezdés rendelkezései alapján a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontjában, illetve e), f), g), k), l), p) és q) pontjában említett kizáró okokat az EEKD III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni.
Többet mutasson
Az ATknek az alkalmazandó szabályok, az EEKD használata, valamint a kizáró okok igazolása során a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 2-4. §, 6. §, 8. §, 10. §, valamint 12-16. § figyelembevételével kell eljárniuk.
ATnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpont, valamint a 10. § g) pont gb) alpont esetében a hatályos Kbt. 62. § (1) bekezdés kb) pontjában foglaltakat kell figyelembe vennie. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4) és (11) bekezdésére, valamint a Kbt. 74. § (1) bekezdésére.
Többet mutasson
AK nem zárhatja ki az eljárásból azt az ATt, aki a Kbt. 64. § rendelkezései alapján öntisztázás keretében igazolta, hogy az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró okok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát.
Többet mutasson
A Kbt. 62 § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ATnek nyilatkoznia kell arról, hogy hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát képes-e megnevezni, és valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Ha a gazd. szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
Többet mutasson
A 321/2015 (X.30) Korm. rend. 1. § (7) bekezdés alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az AK − ellenkező bizonyításig − az adat valóságtartalmát az AT erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
SZ/1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése alapján AK előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem MAGYARORSZÁGon letelepedett gazd. szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét. A nyilvántartásban szereplés tényét – a 321/2015 (X.30.) Korm. rend. 26. § (3) bekezdés alapján – a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak az egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni. Alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére, amennyiben a Magyar Építész Kamara, illetve területi kamarái, vagy a Magyar Mérnöki Kamara, illetve területi kamarái által vezetett névjegyzékben nem szerepel, illetve a nem MAGYARORSZÁGon letelepedett ajánlattevő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
P/1.
Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozatot annak megfelelően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a fentieknek megfelelő árbevétellel azért nem rendelkezik az AK által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működési ideje alatt közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó − általános forgalmi adó nélkül számított − árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia az AK által az ajánlati felhívásban meghatározott értéket.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az AK által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának AK által elfogadott módjáról a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdés szerint.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1.
A) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgya (építéshez vagy felújításhoz kapcsolódó magasépítési tervezés) szerinti, általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem éri el összesen legalább a nettó 260 000 000 HUF összeget.
Többet mutasson
B) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgya (komplex színház-technológiai tervezés) szerinti, általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem éri el összesen legalább a nettó 15 000 000 HUF összeget.
Többet mutasson
AK a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 30. § (4) bekezdésére történő egyidejű hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen ajánlati felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére vonatkozó a pénzügyi és gazdasági valamint műszaki és szakmai alkalmasság feltételeit és azok igazolásának módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson
A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(11) bekezdésre.
AK felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az EEKD IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) szerint: ATnek ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
AK felhívja ATk figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazd. szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel AT az EEKD IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.
Többet mutasson
M/1.
AT csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított, az M/1. A) pont esetén 3 év, az M/1. B) pont esetén 6 év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését.
Többet mutasson
Az igazolásnak/nyilatkozatnak legalább a következő adatokat kell tartalmaznia:
— a szerződést kötő másik fél megnevezését,
— tárgyát, mennyiségét,
— a teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontját év- hónap-nap pontossággal megjelölve),
— továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az igazolás/nyilatkozat tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került. Konzorciumként történő teljesítés esetében az igazolás/nyilatkozat tartalmazza a saját teljesítés mértékét is.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 22. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakra.
AK rögzíti, hogy amennyiben egy gazd. szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben az AK csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként, amely konzorciumi tagként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket, figyelemmel a Kbt. 140. § (9) bekezdésében meghatározottakra is. (kérjük emiatt a teljesítés bemutatásáról szóló nyilatkozatban adják meg a saját teljesítés mértékét százalékban vagy forintban).
Többet mutasson
M/2.
ATnek csatolnia kell a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük vagy képzettségük, szakmai tapasztalat ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. ATnek az AK Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmények igazolásait.
Többet mutasson
A végzettség az iskolai oklevél egyszerű másolatának benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
A becsatolt szakmai önéletrajzból valamennyi előírt alkalmassági követelménynek és a szakember rendelkezésre állásának egyértelműen ki kell derülnie. A szakmai tapasztalatot év, hó dimenzióban kell megadni és csak az egész hónapban megadott időtartam vehető figyelembe. AK felhívja ATk figyelmét, hogy az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe. Amennyiben a bemutatott szakember szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, a névjegyzési/kamarai számot Ajánlattevő megadhatja. Amennyiben a szakember a kamarai nyilvántartás szerint elvárt jogosultsággal rendelkezik, úgy a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlat bemutatása, ezen szakember vonatkozásában nem szükséges. Amennyiben a szakember rendelkezik az előírt jogosultsággal, úgy az alkalmassági követelményként előírt jogosultság megszerzésének időpontját fel kell tüntetni az önéletrajzban. Egy szakember csak egy pozícióra jelölhető. A korábban hatályos jogszabályoknak megfelelően szerzett jogosultság egyenértékűnek tekintendő.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1.
A) Alkalmatlan az AT, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (3 éven belül befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett), 1 szerződés keretében szerződésszerűen teljesített komplex színház-technológiai tervezésre vonatkozó referenciával, amely legalább 260 nézőt befogadó nézőtérre vonatkozott és tartalmazott
Többet mutasson
— minimum 32 tengely vezérlését, alsó és felső gépészeti rendszerrel rendelkező színpadgépészeti tervezést,
— 100 dBSPL(A)RMS átlag hangnyomást biztosító, hatáshang rendszer tervezést,
— IP alapú digitális hangátviteli hálózat és keverő rendszer tervezést,
— legalább 100 színházi fényvető és vezeték nélküli vezérlés tervezést,
— legalább 5 kijelzővel rendelkező digitális képi információs rendszer (digital signage) tervezést.
B) Alkalmatlan az AT, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 6 évben (6 éven belül befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett) 1 szerződés keretében szerződésszerűen teljesített, legalább 2500 m2 alapterületet magába foglaló műemlék épületre vonatkozó generáltervezés tárgyú referenciával.
Többet mutasson
M/2.
Alkalmatlan az AT, amennyiben nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:
A) 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „É” kategóriás korlátozás nélküli tervezői, illetve azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal; valamint 36 hónap műemlék épületek tervezésére vonatkozó szakmai gyakorlati idővel rendelkezik (amelybe a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idő nem számít bele), és
Többet mutasson
B) 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „BÉ” kategóriás tervezői, illetve azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal; valamint 24 hónap színház és/vagy koncertterem belsőépítészeti tervezésére vonatkozó szakmai gyakorlati idővel rendelkezik (amelybe a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idő nem számít bele), és
Többet mutasson
C) 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „V” kategóriás tervezői, illetve azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai tapasztalattal; valamint 36 hónap színház és/vagy koncertterem építményvillamossági tervezésre vonatkozó szakmai gyakorlati idővel rendelkezik (amelybe a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati idő nem számít bele), és
Többet mutasson
D) 1 fő a Magyar Mérnöki Kamara által kiadott, „SZKV-1.4.” (zaj- és rezgésvédelem szakértő) engedéllyel rendelkező szakemberrel, aki rendelkezik 36 hónap színház és/vagy koncertteremre vonatkozó tervezési gyakorlattal, és
E) 1 fő a Magyar Mérnöki Kamara által kiadott, „G-D-36g (T)” (Emelőgépek-Színháztechnikai berendezések-tervező) tanúsítvánnyal rendelkező szakemberrel, aki rendelkezik 36 hónap színpadgépészeti (alsó és felsőgépészetet is magában foglaló) tervezési gyakorlattal.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(11) bekezdés rendelkezéseire.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
AT az alábbiak szerint jogosult számlát benyújtani:
1. Számla benyújtására AT a tan.terv és a megvaltan AK részére történő átadását követően jogosult a tan.tervre és a megvaltan-ra vonatkozó díj mértékéig.
2. Számla benyújtására AT az engedélyező hatóság részére benyújtandó teljes körű ép. eng. tervdok. AK részére történő átadását követően jogosult az ép. eng. tervdokra vonatkozó tervezési díj mértékéig.
3. Számla benyújtására AT a kiadott ép. engedélyek alapján elkészített teljes körű kiv. tervdok. AK részére történő átadását követően jogosult a kiv. tervdokra vonatkozó tervezési díj mértékéig.
Tervezői művezetés: AT havonta utólag jogosult számlát benyújtani a tárgyhónapban igénybe vett tervezői művezetési alkalmak, valamint a nyertes ajánlatban foglalt egységár alapján.
Számla benyújtására AT AK teljesítésigazolása alapján jogosult.
A számlák ellenértékét AK a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) szerint teljesíti. Késedelmi kamat: Ptk. 6:155.§
Részletek: KD

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 16:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-01-31 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 18:00
Hely: Ekr
További információk: Kbt. 68. § EKRr. 15. § (1)-(3)
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. részszempont: az ajánlati felhívás M/2. C) pontjában szereplő szakember rendelkezik-e műemlék épületre vonatkozó, M/2. C) pontban szereplő tervezési gyakorlattal? (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. részszempont: az ajánlati felhívás M/2. D) pontjában szereplő szakember rendelkezik-e műemlék épületre vonatkozó, M/2. D) pontban szereplő tervezési gyakorlattal? (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 4. részszempont: az ajánlati felhívás M/2. E) pontjában szereplő szakember rendelkezik-e műemlék épületre vonatkozó, M/2. E) pontban szereplő tervezési gyakorlattal? (igen/nem)
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_20339597
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tamás Ditta
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001648852019/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Formai előírások: Az ajánlatokat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül lehet benyújtani. Az ajánlat részét képező dokumentumokat/nyilatkozatokat amennyiben nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap, úgy .pdf formátumú fájlban kell elkészíteni. Az EKR űrlapjait meghaladóan benyújtandó igazolásokat/nyilatkozatot (dokumentumot) a gazd. szereplő aláírásra jogosult, vagy általa meghatalmazott személynek alá kell írnia és fel kell tölteni az EKR felületén az erre a célra létrehozott blokkokban. Az EKR-ben megtett nyilatkozatokra vonatkozóan támasztott követelmények a Kbt. 41. § irányadó.
Többet mutasson
2. AK felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdésére.
3. Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az AK szervezet vagy - az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést a rendszerben benyújtó gazd. szereplő esetében - a gazd.szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben az AK szervezet vagy gazd. szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján az AK szervezet, illetve a gazd. szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni.
Többet mutasson
4. Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen fel kell tünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat. AT elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlata részeként kitölteni.
5. ATnek, alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját; a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást; folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevőnek csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás, akkor az ajánlathoz csatolni kell az AT erre vonatkozó nemleges nyilatkozatát. AK az EKR-ben a KD között elektronikus űrlapként létrehozta a változásbejegyezésre vonatkozó nyilatkozat mintáját, amelyet az AT köteles kitölteni az ajánlatához kapcsolódóan.
Többet mutasson
6. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (4) és (5), (6) bekezdései szerint előírtakat. AT ajánlatában köteles a Kbt. 66. § (6) bekezdés rendelkezéseiről nyilatkozni. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges.
7. Az ajánlat összeállításának költsége az ATt terheli, ezzel kapcsolatosan AK költségtérítést nem fizet. Amennyiben bármely ajánlathoz csatolt okirat, igazolás nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven került kiállításra, úgy annak a Kbt. 47. § (2) bekezdés alapján az AT általi fordítását be kell nyújtani. AK a magyar nyelvű dokumentumot tekinti irányadónak.
Többet mutasson
8. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges.
9. AK felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban csatolt dokumentumok üzleti titokká nyilvánítása kizárólag a Kbt. 44. § szerinti előírásoknak megfelelően lehetséges. Az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza.
Többet mutasson
10. AK a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a 71. § (6) bek. szerinti korlátozással. AK felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdésére.
11. Az eljárás eredményéről AK a Kbt. 79. § (1) alapján tájékoztatja az ATket, szükség esetén a Kbt. 70. § (2) bekezdés rendelkezéseit alkalmazva.
12. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (5) bekezdésére.
13. AK a szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös ATk esetében.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Jogorvoslat: a Kbt. 148. § szerint.
Értékelési szempontokra adható pontszámok: 0-10, Értékelés módszere: 1. részszempont fordított arányosítás, 2.-4. részszempont: abszolút értékelés (pontkiosztás)
A II.2.4) pontban rögzített tanulmányterv (megvalósíthatósági tanulmány) készítése az alábbiakat foglalja magában:
Ezen tervfázis készítése – minimum 2 változatban – arra irányul, hogy a tervezendő, bővített intézmény funkció csoportjai úgy találják meg a helyüket a bővített épületegyüttesben (nagyszínház + bővítés + Ruszt stúdió), hogy az egész a legjobb funkcionális egységet alkossa és az építés, valamint az üzemeltetés együttesen optimálisan, rentábilisan legyen megvalósítható. Ezen tervfázis (döntés utáni) végeredménye lesz az alapja a rendezési terv módosításának és a szükséges telekalakításnak is.
Többet mutasson
A II.2.7) pontban foglalt teljesítési határidő az alábbiak szerint értendő:
A szerződés időtartama a szerződés aláírásától számított 36 hónap, mely során ajánlattevőt az alábbi kötbérterhes részhatáridők kötik (tervdokumentációk teljesítési határideje):
1. Tanulmányterv és megvalósíthatósági tanulmány: a szerződés aláírásától számított 4 hónap,
2. Építési engedélyezési tervdokumentáció: a tanulmányterv Ajánlatkérő általi jóváhagyásától számított 4 hónap.
3. Kiviteli tervdokumentáció: az építési engedély kézhezvételétől számított 5 hónap.
Nyertes ajánlattevő a tervezői művezetést a II.2.4) pontban foglaltak szerint a kivitelezési munkák teljes időtartama alatt folyamatosan biztosítja a műszaki átadás-átvétel lezárásáig. A szerződés időtartama az aláírástól számított 36 hónap, de minimum a kivitelezésre vonatkozó műszaki átadás-átvétel lezárásáig tart.
Többet mutasson
III.2.2) AK felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére. AK késedelmi (0,1%/nap, max, 5 %) és meghiúsulási (5 %) kötbért alkalmaz. Forrás: Beruházás Előkészítési Alap. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF. AK előleget nem fizet. AK a Kbt. 27/A. § előírásainak megfelel.
Többet mutasson
III.1.3) AK az M/1. A,B és M/2. C,D,E pont esetében alkalmazza a Kbt. 65. § (10) bekezdésében foglaltakat.
VI.3) pont folytatása:
14. AK az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésben foglaltak szerint jár el.
15. Alvállalkozó igénybevételére a Kbt. 138. § szerint van lehetőség.
16. Az ajánlati kötöttségre vonatkozó IV.2.6) pontot a Kbt. 81.§ (11) bekezdés rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni.
17. FAKSZ: dr. Fodor Péter, 00907
18. Az ajánlattevőként szerződő fél köteles – legkésőbb a szerződéskötés időpontjára – felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni 100 000 000 Ft/év és legalább 20 000 000 Ft/káresemény mértékű tervezésre vonatkozó szakmai felelősségbiztosításra.
Többet mutasson
19. Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
20. AK előírja, hogy a nyertes ATnek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell a szerződés teljesítésében résztvevő, az M/2. pontban előírtakon felül az alábbi szakemberekkel:
1 fő IPMA C (vagy ezzel egyenértékű) minősítéssel rendelkező projekt menedzserrel,
1 fő színházi világítás tervezői gyakorlattal rendelkező szakemberrel,
1 fő EASE vagy ezzel egyenértékű 3D hangsugárzó rendszer és akusztikai modellezésre alkalmas szoftver használatában legalább 3 színház és/vagy koncertterem tervezésére vonatkozó gyakorlattal rendelkező szakemberrel.
21. AT köteles ajánlatában csatolni a KD-ban található adatkezelési tájékoztató megismeréséről szóló nyilatkozatot.
22. AK jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 002-001806 (2019-12-31)
További információk (2020-01-30)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-01-30 📅
Benyújtási határidő: 2020-02-14 📅
Közzététel dátuma: 2020-02-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 024-054699
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 002-001806
HL-S szám: 24
További információk
Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat is módosította.
Forrás: OJS 2020/S 024-054699 (2020-01-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-11-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 234 950 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-11-16 📅
Közzététel dátuma: 2020-11-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 227-558787
HL-S szám: 227
További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti adatok: b) Nyertes ajánlattevő: Arker Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. (7400 Kaposvár, Dózsa György Utca 21., 11222637-2-14) c) Ajánlattevők: 1) Arker Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. (7400 Kaposvár, Dózsa György Utca 21., 11222637-2-14), 2) Art'O-Dom Első Otthonépítő Korlátolt Felelősségű Társaság (1114 Budapest Bartók Béla Út 41, 13155777-2-43) és az ArchiNEST Építész és Mérnökiroda Kft. (1114 Budapest Bartók Béla Út 41. III/2, 26170653-2-43) 3) Magyar Energia Centrum Projektfejlesztő és Koordinációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1223 Budapest, Nagytétényi Út 190 B. ép. 1. em. 2., 22743831-2-43) 4) Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. (1114 Budapest Bartók Béla Út 35., 14055003-2-43) és a SZITEMÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1143 Budapest Stefánia Út 81., 23817876-2-42) közös ajánlattevők 5) komp design stúdió Kft. (1078 Budapest, István út 5. 2. em. 1., 12434769-2-42), Farkas Építésziroda Kft. (6000 Kecskemét, Nagykőrösi utca 37., 10434206-2-03), ANIMATIVE Mérnöki Korlátolt Felelősségű Társaság (2626 Nagymaros, Felsőmező utca 1. B. ép. E. lház. 1. em. 10., Építészműhely Építészeti és Iparművészeti Tervező Kft.(6000 Kecskemét, Wesselényi utca 1., 10503597-2-03) közös ajánlattevők 6) LIMA Design Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest, Bojtár utca 53., 25038772-2-41) 7) MG Építész Tervező és Szolgáltató Kft. (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 42/a al. 1., 13079909-2-43)
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-11-10 📅
Név: Arker Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_24225054
Postacím: Dózsa György utca 21.
Postai város: Kaposvár
Postai irányítószám: 7400
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309274542 📞
E-mail: lf@arker.hu 📧
Ország: Somogy 🏙️
Internetcím: http://www.arkerstudio.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 234 950 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7

Hivatkozás
További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti adatok:
b) Nyertes ajánlattevő: Arker Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. (7400 Kaposvár, Dózsa György Utca 21., 11222637-2-14)
c) Ajánlattevők:
1) Arker Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. (7400 Kaposvár, Dózsa György Utca 21., 11222637-2-14),
2) Art'O-Dom Első Otthonépítő Korlátolt Felelősségű Társaság (1114 Budapest Bartók Béla Út 41, 13155777-2-43) és az ArchiNEST Építész és Mérnökiroda Kft. (1114 Budapest Bartók Béla Út 41. III/2, 26170653-2-43)
3) Magyar Energia Centrum Projektfejlesztő és Koordinációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1223 Budapest, Nagytétényi Út 190 B. ép. 1. em. 2., 22743831-2-43)
4) Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. (1114 Budapest Bartók Béla Út 35., 14055003-2-43) és a SZITEMÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1143 Budapest Stefánia Út 81., 23817876-2-42) közös ajánlattevők
5) komp design stúdió Kft. (1078 Budapest, István út 5. 2. em. 1., 12434769-2-42), Farkas Építésziroda Kft. (6000 Kecskemét, Nagykőrösi utca 37., 10434206-2-03), ANIMATIVE Mérnöki Korlátolt Felelősségű Társaság (2626 Nagymaros, Felsőmező utca 1. B. ép. E. lház. 1. em. 10., Építészműhely Építészeti és Iparművészeti Tervező Kft.(6000 Kecskemét, Wesselényi utca 1., 10503597-2-03) közös ajánlattevők
Többet mutasson
6) LIMA Design Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest, Bojtár utca 53., 25038772-2-41)
7) MG Építész Tervező és Szolgáltató Kft. (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 42/a al. 1., 13079909-2-43)
Forrás: OJS 2020/S 227-558787 (2020-11-16)