Gyakornokok biztosítása 2021-2022

Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

A nyertes Ajánlattevő kötelezettséget vállal arra, hogy az Ajánlatkérők által meghatározott munkavégzési helyen, valamint az Ajánlatkérők székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén, az egyedi megrendelésben meghatározott feladatok ellátására a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott olyan felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló diák munkavállalók (továbbiakban: Gyakornok) kiközvetítésében részt vesz az Ajánlatkérők számára, akiket a Szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényben foglaltak szerint foglalkoztat és ezáltal biztosítja az egyedi megrendelésben szereplő feladatok, kötelezettségek ellátását.
Az eljárás tárgya a II.1.1) és II.2.1) pontjában karakterkorlát okán röviden került meghatározásra. Az eljárás tárgya: Gyakornokok biztosítása a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok számára 2021-2022. évre

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-01-06. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-12-04.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-12-04 Ajánlati felhívás
2021-01-05 További információk
2021-04-21 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-07-14 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2020-12-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Irodai kisegítő személyzetet közvetítő szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001237612020
Rövid leírás:
A nyertes Ajánlattevő kötelezettséget vállal arra, hogy az Ajánlatkérők által meghatározott munkavégzési helyen, valamint az Ajánlatkérők székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén, az egyedi megrendelésben meghatározott feladatok ellátására a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott olyan felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló diák munkavállalók (továbbiakban: Gyakornok) kiközvetítésében részt vesz az Ajánlatkérők számára, akiket a Szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényben foglaltak szerint foglalkoztat és ezáltal biztosítja az egyedi megrendelésben szereplő feladatok, kötelezettségek ellátását. Az eljárás tárgya a II.1.1) és II.2.1) pontjában karakterkorlát okán röviden került meghatározásra. Az eljárás tárgya: Gyakornokok biztosítása a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok számára 2021-2022. évre
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Irodai kisegítő személyzetet közvetítő szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Munkaerő-közvetítői szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Közép-Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.
Postacím: Kacsa utca 15–23.
Postai irányítószám: 1027
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.mtu.gov.hu 🌏
E-mail: anita.nagy@mtu.gov.hu 📧
Telefon: +36 306129748 📞
Fax: +36 14888610 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001237612020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001237612020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-12-04 📅
Benyújtási határidő: 2021-01-06 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 240-593606
HL-S szám: 240
További információk
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban EKR rendelet) 15. §- nak megfelelően történik.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A nyertes Ajánlattevő kötelezettséget vállal arra, hogy az Ajánlatkérők által meghatározott munkavégzési helyen, valamint az Ajánlatkérők székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén, az egyedi megrendelésben meghatározott feladatok ellátására a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott olyan felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló diák munkavállalók (továbbiakban: Gyakornok) kiközvetítésében részt vesz az Ajánlatkérők számára, akiket a Szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényben foglaltak szerint foglalkoztat és ezáltal biztosítja az egyedi megrendelésben szereplő feladatok, kötelezettségek ellátását.
Többet mutasson
Az eljárás tárgya a II.1.1) és II.2.1) pontjában karakterkorlát okán röviden került meghatározásra. Az eljárás tárgya: Gyakornokok biztosítása a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok számára 2021-2022. évre
Többet mutasson
A nyertes Ajánlattevő kötelezettséget vállal arra, hogy az Ajánlatkérők által meghatározott munkavégzési helyen, valamint az Ajánlatkérők székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén, az egyedi megrendelésben meghatározott feladatok ellátására a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott olyan felsőoktatási intézménnyel hallgatói aktív jogviszonyban álló diák munkavállalók (továbbiakban: Gyakornok) kiközvetítésében részt vesz az Ajánlatkérők számára, akiket a Szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényben foglaltak szerint foglalkoztat és ezáltal biztosítja az egyedi megrendelésben szereplő feladatok, kötelezettségek ellátását.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az alábbi gyakornoki kategóriákat határozza meg, melyekhez az alábbiakban részletezett bruttó óradíjat rendeli („Gyakornok bruttó óradíja):
1. gyakornok kategória: bruttó 1 400 Ft/óra
2. gyakornok kategória: bruttó 1 500 Ft/óra
3. gyakornok kategória: bruttó 1 600 Ft/óra
4. gyakornok kategória: bruttó 1 700 Ft/óra
5. gyakornok kategória: bruttó 1 800 Ft/óra
6. gyakornok kategória: bruttó 1 900 Ft/óra
7. gyakornok kategória: bruttó 2 000 Ft/óra
Külföldi kiküldetés esetén bruttó gyakornoki napidíj: bruttó 12 000 - 15 000 Ft/nap. A külföldi napidíj kifizetés után a nyertes ajánlattevőt további a nyertes ajánlattevőnek járó szolgáltatási díj nem illeti meg.
A „Gyakornok bruttó óradíja” a Gyakornoknak járó bruttó óradíj, azaz az 1994. évi LXVI. törvény 1. § (2) bekezdés i) pontjában meghatározott díj/óra. Nyertes ajánlattevőt illető szolgáltatási díj a bruttó óradíj feletti érték (szolgáltatási díj”).
Ajánlatkérő a megrendelésekben határozza meg, hogy mely gyakornok kategóriát kívánja megrendelni.
Tervezett mennyiség: 48 gyakornok/év
Keretösszeg: nettó 80 300 000,- Ft + 30 % opció, azaz 104 390 000,- Ft. Ajánlatkérő az opció nélküli mennyiség lehívására vállal kötelezettséget.
További részletezés a közbeszerzési dokumentumokban.
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
A szerződést annak hatályba lépésének napjától számított 12 hónapos teljesítési időtartamra kötik azzal, hogy amennyiben az opcióval növelt keretösszeg a fenti időtartam alatt nem merül ki, akkor Ajánlatkérő jogosult erre vonatkozó egyoldali nyilatkozatával a szerződés időbeli hatályát további 12 hónappal, de legfeljebb a fenti időszakon belül az opcióval növelt keretösszeg kimerüléséig meghosszabbítani.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Keretösszeg: nettó 80 300 000,- Ft + 30 % opció, azaz 104 390 000,- Ft. Ajánlatkérő az opció nélküli mennyiség lehívására vállal kötelezettséget.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérők által meghatározott munkavégzési helyen, valamint az Ajánlatkérők budapesti székhelye, illetve telephelye, fióktelepe. Az Ajánlatkérők tevékenysége kapcsán előfordulhat egyéb külföldi kiküldetési helyszínen történő munkavégzés.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (továbbiakban: AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Többet mutasson
Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint biztosított.
Előzetes igazolás:
AT a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az EEKD-ban AT/közös AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az ajánlatában benyújtott, kitöltött űrlappal, a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a kizáró okok fenn nem állásást.
A Kbt. 41/A. § (5) bekezdése és a Kr. 3. § alapján a közös AT-k, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében a nyilatkozatokat (így az EEKD űrlapokat is) az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Megkövetelt igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseiben foglaltak alkalmazásával: AT-nek az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kr. 8. § és 10.§ alapján kell igazolni, figyelemmel a Kr. 12. § -16. §-ában foglaltakra.
A Kr. 15.§ (1) bekezdése alapján az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
A Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az AT-nek a Kbt. 67.§ (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, az AK által kiadott űrlap kitöltésével.
A Kr. 1. § (7) bekezdése értelmében a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az AK - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az AT erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kr. 13.§-ában foglaltak szerint AT-nek/közös AT-nek folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkeztetését igazoló cégbírósági dokumentumot (másolatban). Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, az erre vonatkozó, nemleges tartalmú nyilatkozatot kell az ajánlathoz csatolni. Az EKR-ben AK a közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként létrehozta a Változásbejegyezésre vonatkozó nyilatkozat mintáját, amelyet AT elektronikus űrlap formában köteles kitölteni.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése irányadó.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P.1.: A Kr. 19. § (1) bek c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozattal, attól függően, hogy az AT mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év teljes- általános forgalmi adó nélkül számított- árbevétele nem éri el legalább a 80 000 000,- forintot.
Az ajánlatban megkövetelt előzetes és egyben az ajánlatok elbírálásához szükséges igazolási mód:
A Kbt. 67. § (1) bek alapján ajánlattevőnek/közös ajánlattevőnek ajánlatában az EEKD-ben foglalt nyilatkozatát kell benyújtani. A Kr. 2. § (5) bek alapján ajánlatkérő előírja, hogy az EEKD IV. részének az α (alfa): „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” pont kitöltésével kell előzetesen igazolni a felhívásban meghatározott alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § rendelkezéseinek megfelelően, két körben végzi: első körben az EEKD-ban tett nyilatkozatot, második körben a Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívás alapján benyújtott igazolásokat ellenőrzi.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének vonatkozásában az ajánlatot benyújtó ajánlattevőnek külön EEKD űrlapot kell benyújtania a Kbt. 41/A. § (5) bekezdés figyelembevételével.
A Kr. 3. § (3)-(4) bek értelmében ajánlattevőnek a kapacitást nyújtó szervezetek vonatkozásában is be kell nyújtania a külön EEKD űrlapot az ajánlatban, amelyben csak azon alkalmassági feltételek vonatkozásában kell nyilatkozni, melyeket ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmassága igazolásához.
Többet mutasson
A bírálat során megkövetelt igazolásmód (ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek szerinti felhívása alapján).
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (7)-(8), (11)-(12) bek., 67. § (3) bek., 69. § (11), (11a) bek., Kr. 1. § (7) bekezdése is irányadó.
A P.1. alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Műszaki és szakmai képességek:
A Kbt. 67. § (1) bek alapján ajánlattevőnek/közös ajánlattevőknek ajánlatában az EEKD-ben foglalt nyilatkozatát kell benyújtani. A Kr. 2. § (5) bek alapján ajánlatkérő előírja, hogy az EEKD IV. részének az α (alfa): „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” pont kitöltésével kell előzetesen igazolni a felhívásban meghatározott alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § rendelkezéseinek megfelelően, két körben végzi: első körben az EEKD-ban tett nyilatkozatot, második körben a Kbt. 69. § (4) bek szerinti felhívás alapján benyújtott igazolásokat ellenőrzi.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének vonatkozásában az ajánlatot benyújtó ajánlattevőnek külön EEKD űrlapot kell benyújtania a Kbt. 41/A. § (5) bekezdés figyelembevételével.
A Kr. 3. § (3)-(4) bek értelmében ajánlattevőnek a kapacitást nyújtó szervezetek vonatkozásában is be kell nyújtania a külön EEKD űrlapot az ajánlatban, amelyben csak azon alkalmassági feltételek vonatkozásában kell nyilatkozni, melyeket ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmassága igazolásához.
Többet mutasson
A bírálat során megkövetelt igazolásmód (ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek szerinti felhívása alapján).
M.1.: A Kr. 21. § (3) bek a) pontja alapján mutassa be a felhívás feladását megelőző 3 év (36 hónap) közbeszerzés tárgya (diákmunka közvetítés) szerinti legjelentősebb szolgáltatásokat a Kr. 22. § (1)-(2) bek. szerint meghatározott formában igazolva. A referencianyilatkozat vagy referenciaigazolás tartalmazza legalább a következő adatokat:
Többet mutasson
a) a szerződést kötő másik fél megnevezését és címét;
b) a teljesítés időtartamát, (év-hónap-nap pontossággal feltüntetett kezdési és befejezési dátum megadásával);
c) a teljesített szolgáltatás megnevezését és mennyiségét összegét olyan részletességgel, hogy az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható legyen;
d) nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e;
e) a saját teljesítés arányát.
A Kr. 21. § (3a) bek a) pontja alapján, ha ajánlatkérő három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. Amennyiben a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítése eredményeként valósult meg, úgy a Kr. 21/A. § is irányadó.
Többet mutasson
A Kbt. 65.§ (6), (7), (9) és (11) bek is irányadó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban), a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített, összesen legalább 33 fő tekintetében diákmunka közvetítésre vonatkozó referenciával.
Többet mutasson
Az M.1. alkalmassági követelmény több szerződéssel is teljesíthető.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A teljesítésre a Kbt. 135. § (1), (5)-(6), és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései irányadók. Előleg nincs.
Az alkalmazott kötbér típusok: késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér a szerződéstervezetben rögzítettek szerint.
Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (11) bek. alapján a Ptk. 6:155. § (1) bek. szerint késedelmi kamat és külön jogszabály szerinti költségátalány megfizetésére köteles. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 27/A. §-t.
Az ajánlattétel, a szerződés, a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
A szerződést biztosító mellékkötelezettségeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-01-06 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: EKR-ben elektronikusan
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Többet mutasson
A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban EKR rendelet) 15. §- nak megfelelően történik.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Ajánlattevő vállalása, hogy a megrendeléstől számítva hány munkanapon belül biztosítja a kért szolgáltatás teljesítését végző gyakornok rendelkezésre állásához szükséges feltételek teljesülését (1 és 5 munkanap között)
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_32912081
Ajánlatkérő neve: Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség Nonprofit Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40558482
Postacím: Bokor utca 23–25.
Postai irányítószám: 1037
Ország: Budapest 🏙️
Ajánlatkérő neve: Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_79360326
Postacím: Kacsa utca 15.
Ajánlatkérő neve: Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_50301012
Ajánlatkérő neve: EXPO 2020 Magyarország Nonprofit Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_46011804
Ország: Budapest 🏙️
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Nagy Anita
Horváth János
Telefon: +36 305373601 📞
E-mail: janos.horvath@kisfaludy2030.hu 📧
Internetcím: http://www.kisfaludyprogram.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Tóth Andrea
Telefon: +36 307013347 📞
E-mail: andrea.toth@hungaryexpo2020.hu 📧
Fax: +36 17888931 📠
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001237612020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
A további hirdetmények közzétételének tervezett időpontja: 2022.
1. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40-41/C §-a az irányadó.
Többet mutasson
2. Az Ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind ajánlattevő, mind közös ajánlattevők vonatkozásában.
3. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35.§-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását.
4. Kiegészítő tájékoztatás a Kbt. 56. § alapján a KD-ban részletezettek szerint.
5. AK konzultációt és helyszíni bejárát nem tart.
6. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben megadott űrlapokon, a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot, továbbá a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot a megfelelő cellák kitöltésével, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bek.-ben meghatározott információkat.
Többet mutasson
7. AK előírja az ajánlatban EKR űrlapon a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti információk feltüntetését (nemleges tartalommal is).
8. Hiánypótlás a Kbt. 71. §-ban foglaltaknak megfelelően. AK nem rendel el újabb hiánypótlást, amennyiben a hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba és a hiánypótlás ezen szereplővel kapcsolatban válik szükségessé.
Többet mutasson
9. AK a IV.2.6) pontban meghatározott 1 hónap alatt 30 napot ért, az ajánlatok benyújtásának határidejétől számolva.
10. AK ajánlati biztosítékot nem ír elő.
11. Értékelés: pontskála valamennyi részszempont esetén: 0-100. A részszempontok értékelésének módszere: 1. részszempont alszempontjai – fordított arányosítás, 2. részszempont -arányosítás. Részletek a közbeszerzési dokumentumokban.
12. A II.2.5) pont kiegészítése: Ajánlati ár értékelési szempont:
1. Teljes szolgáltatási díj az 1. gyakornok kategória esetén (bruttó Ft/óra) – súlyszám: 10
2. Teljes szolgáltatási díj a 2. gyakornok kategória esetén (bruttó Ft/óra) – súlyszám: 10
3. Teljes szolgáltatási díj a 3. gyakornok kategória esetén (bruttó Ft/óra) – súlyszám: 10
4. Teljes szolgáltatási díj a 4. gyakornok kategória esetén (bruttó Ft/óra) – súlyszám: 10
5. Teljes szolgáltatási díj az 5. gyakornok kategória esetén (bruttó Ft/óra) – súlyszám: 10
6. Teljes szolgáltatási díj a 6. gyakornok kategória esetén (bruttó Ft/óra) – súlyszám: 10
7. Teljes szolgáltatási díj a 7. gyakornok kategória esetén (bruttó Ft/óra) – súlyszám: 10
Teljes szolgáltatási díj alatt Ajánlatkérő az 1994. évi LXVI. törvény 1. § (2) bekezdés k) pontjában meghatározott szolgáltatási díjat érti, ami a „Gyakornok bruttó óradíja”, azaz a 1994. évi LXVI. törvény 1. § (2) bekezdés i) pontjában meghatározott bruttó díj/óra + nyertes ajánlattevő által megajánlott szolgáltatás óradíja, ami a Gyakornok bruttó óradíja feletti érték („szolgáltatási óradíj”).
Többet mutasson
13. Amennyiben az ajánlat üzleti titkot tartalmaz, úgy annak tényéről EKR űrlapon szükséges nyilatkozni az ajánlat benyújtásakor.
14. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR-ben történik, azonban a Kbt. 41/C. § (4) bekezdés szerinti esetekben, ha nincs lehetőség az EKR-ben történő kommunikációra, úgy a következő elérhetőségek is használhatóak: fax: +36 17896943, e-mail: witzrt@witzrt.hu.
Többet mutasson
15. FAKSZ: Berei Szandra – 01031
16. AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját.
17. AK az alkalmassági követelményt a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
18. A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a 2015.évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletei szerint kell eljárni.
19. Árváltoztatás a szerződés időtartama alatt nem lehetséges.
20. Jelen közbeszerzési eljárást az I.1) pontban megjelölt AK nevében, a Kbt. 29. § (1) bekezdés szerinti együttműködési megállapodás alapján a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. folytatja le. Az eljárás eredményeként a szerződés az I.1) pontban megjelölt minden Ajánlatkérővel kerül megkötésre.
Többet mutasson
21. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltakat.
22. Részajánlattétel kizárásának indoka: A részekre történő ajánlattétel sem szakmailag, sem gazdaságilag nem indokolt tekintettel arra, hogy az aránytalan többlet terhet róna Ajánlatkérőre, mind a közbeszerzés költségeit, mind a beszerzés tárgyának és a feladatoknak az egységét tekintve.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2020/S 240-593606 (2020-12-04)
További információk (2021-01-05)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Munkaerő-közvetítői szolgáltatások 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-01-05 📅
Benyújtási határidő: 2021-01-20 📅
Közzététel dátuma: 2021-01-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 005-007736
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 240-593606
HL-S szám: 5
További információk
Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat is módosítja.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Bokor utca 23-25.
Forrás: OJS 2021/S 005-007736 (2021-01-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-04-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A nyertes Ajánlattevő kötelezettséget vállal arra, hogy az Ajánlatkérők által meghatározott munkavégzési helyen, valamint az Ajánlatkérők székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén, az egyedi megrendelésben meghatározott feladatok ellátására a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott olyan felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló diák munkavállalók (továbbiakban: Gyakornok) kiközvetítésében részt vesz az Ajánlatkérők számára, akiket a Szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényben foglaltak szerint foglalkoztat és ezáltal biztosítja az egyedi megrendelésben szereplő feladatok, kötelezettségek ellátását. Az eljárás tárgya a II.1.1) és II.2.1) pontjában karakterkorlát okán röviden került meghatározásra. Az eljárás tárgya: Gyakornokok biztosítása a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok számára 2021–2022. évre
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 104 390 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-21 📅
Közzététel dátuma: 2021-04-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 080-206420
HL-S szám: 80
További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § c) pontja alapján az ajánlattevők neve, címe és adószáma: 1. Ajánlattevő neve: Biztos Kész Diák Szervező és Szolgáltató Iskolaszövetkezet Székhelye: 9094 Tápszentmiklós Fő utca 38; 11698050-2-08 2. Ajánlattevő neve: Diák-Meló Miskolc Iskolaszövetkezet Székhelye: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.; 11822512-02-05 3. Ajánlattevő neve: Fürge Diák Iskolaszövetkezet Székhelye: 9700 Szombathely, Belsikátor sikátor 3 I. 2.; 11011011-2-18 4. Ajánlattevő neve: MADS – Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet Székhelye: 1092 Budapest, Erkel utca 3.; 11931335-2-43 5. Ajánlattevő neve: Mind-diák Iskolai Szövetkezet Székhelye: 1077 Budapest, Wesselényi utca 11.; 10798023-2-42 6.Ajánlattevő neve: Miskolci Egyetem Iskolaszövetkezet Székhelye: 3515 Miskolc, Egyetemváros A/1.; 24297161-2-05 7. Ajánlattevő neve: Multi Job Iskolaszövetkezet Székhelye: 1137 Budapest, Szent István körút 2.; 12102831-2-41 8. Ajánlattevő neve: Nebuló-Meló Iskolaszövetkezet Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Budai út 43.; 24072054-2-07 9. Ajánlattevő neve: Pannon-Work Iskolaszövetkezet Székhelye: 9026 Győr, Egyetem tér 1; 13577634-2-08 10. Ajánlattevő neve: Pensum Diákmunka Szolgáltató Iskolaszövetkezet Székhelye: 4031 Debrecen, Angyalföld tér 7.; 13298560-2-09 11. Ajánlattevő neve: Prodiák Iskolaszövetkezet Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57.; 23317448-2-07 12. Ajánlattevő neve: Schönherz Iskolaszövetkezet Székhelye: 2131 Göd, Jávorka Sándor utca 18.; 12047244-2-13 13. Ajánlattevő neve: Y Generáció Iskolaszövetkezet Székhelye: 1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 2.; 24146443-2-41 14. Ajánlattevő neve: Jobb Kezek Szolgáltató Iskolaszövetkezet Székhelye: 1046 Budapest, Bucka utca 20.; 12121780-2-41 15.Ajánlattevő neve: Job Force Iskolaszövetkezet Székhelye: 2161 Csomád, Akácos utca 11.; 24783390-2-13 16. Ajánlattevő neve: Meló-Depó 2000. Diákmunka Szervező Iskolai Szövetkezet Székhelye: 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11.; 12557877-2-13 17. Ajánlattevő neve: Meló-Diák Universitas Szolgáltató Iskolaszövetkezet Székhelye: 2724 Újlengyel, Kossuth utca 138.; 11915214-2-13 18. Ajánlattevő neve: EU-DiákOK Munkaerőközvetítő és Szolgáltató Iskolaszövetkezet Székhelye: MAGYARORSZÁG, 7184 Lengyel Petőfi utca 15.; 13282572-2-17
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az eljárás tárgya a II.1.1) és II.2.1) pontjában karakterkorlát okán röviden került meghatározásra. Az eljárás tárgya: Gyakornokok biztosítása a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok számára 2021–2022. évre
Többet mutasson
1. gyakornok kategória: bruttó 1 400 HUF/óra
2. gyakornok kategória: bruttó 1 500 HUF/óra
3. gyakornok kategória: bruttó 1 600 HUF/óra
4. gyakornok kategória: bruttó 1 700 HUF/óra
5. gyakornok kategória: bruttó 1 800 HUF/óra
6. gyakornok kategória: bruttó 1 900 HUF/óra
7. gyakornok kategória: bruttó 2 000 HUF/óra
Külföldi kiküldetés esetén bruttó gyakornoki napidíj: bruttó 12 000 – 15 000 HUF/nap. A külföldi napidíj kifizetés után a nyertes ajánlattevőt további a nyertes ajánlattevőnek járó szolgáltatási díj nem illeti meg.
Keretösszeg: nettó 80 300 000, HUF + 30 % opció, azaz 104 390 000 HUF. Ajánlatkérő az opció nélküli mennyiség lehívására vállal kötelezettséget.
A lehetőségek leírása:
Keretösszeg: nettó 80 300 000 HUF + 30 % opció, azaz 104 390 000 HUF. Ajánlatkérő az opció nélküli mennyiség lehívására vállal kötelezettséget.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-01 📅
Név: Meló-Depó 2000. Diákmunka Szervező Iskolai Szövetkezet
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_59090087
Postacím: Verebeshegy utca 11.
Postai város: Csomád
Postai irányítószám: 2161
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309351994 📞
E-mail: melo-depo@melo-depo.hu 📧
Internetcím: http://www.melo-depo.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 104 390 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 18

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: EXPO 2020 MAGYARORSZÁG Nonprofit Kft.

Hivatkozás
További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § c) pontja alapján az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
1. Ajánlattevő neve: Biztos Kész Diák Szervező és Szolgáltató Iskolaszövetkezet
Székhelye: 9094 Tápszentmiklós Fő utca 38; 11698050-2-08
2. Ajánlattevő neve: Diák-Meló Miskolc Iskolaszövetkezet
Székhelye: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.; 11822512-02-05
3. Ajánlattevő neve: Fürge Diák Iskolaszövetkezet
Székhelye: 9700 Szombathely, Belsikátor sikátor 3 I. 2.; 11011011-2-18
4. Ajánlattevő neve: MADS – Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet
Székhelye: 1092 Budapest, Erkel utca 3.; 11931335-2-43
5. Ajánlattevő neve: Mind-diák Iskolai Szövetkezet
Székhelye: 1077 Budapest, Wesselényi utca 11.; 10798023-2-42
6.Ajánlattevő neve: Miskolci Egyetem Iskolaszövetkezet
Székhelye: 3515 Miskolc, Egyetemváros A/1.; 24297161-2-05
7. Ajánlattevő neve: Multi Job Iskolaszövetkezet
Székhelye: 1137 Budapest, Szent István körút 2.; 12102831-2-41
8. Ajánlattevő neve: Nebuló-Meló Iskolaszövetkezet
Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Budai út 43.; 24072054-2-07
9. Ajánlattevő neve: Pannon-Work Iskolaszövetkezet
Székhelye: 9026 Győr, Egyetem tér 1; 13577634-2-08
10. Ajánlattevő neve: Pensum Diákmunka Szolgáltató Iskolaszövetkezet
Székhelye: 4031 Debrecen, Angyalföld tér 7.; 13298560-2-09
11. Ajánlattevő neve: Prodiák Iskolaszövetkezet
Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos út 57.; 23317448-2-07
12. Ajánlattevő neve: Schönherz Iskolaszövetkezet
Székhelye: 2131 Göd, Jávorka Sándor utca 18.; 12047244-2-13
13. Ajánlattevő neve: Y Generáció Iskolaszövetkezet
Székhelye: 1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 2.; 24146443-2-41
14. Ajánlattevő neve: Jobb Kezek Szolgáltató Iskolaszövetkezet
Székhelye: 1046 Budapest, Bucka utca 20.; 12121780-2-41
15.Ajánlattevő neve: Job Force Iskolaszövetkezet
Székhelye: 2161 Csomád, Akácos utca 11.; 24783390-2-13
16. Ajánlattevő neve: Meló-Depó 2000. Diákmunka Szervező Iskolai Szövetkezet
Székhelye: 2161 Csomád, Verebeshegy utca 11.; 12557877-2-13
17. Ajánlattevő neve: Meló-Diák Universitas Szolgáltató Iskolaszövetkezet
Székhelye: 2724 Újlengyel, Kossuth utca 138.; 11915214-2-13
18. Ajánlattevő neve: EU-DiákOK Munkaerőközvetítő és Szolgáltató Iskolaszövetkezet
Székhelye: MAGYARORSZÁG, 7184 Lengyel Petőfi utca 15.; 13282572-2-17
Forrás: OJS 2021/S 080-206420 (2021-04-21)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-07-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 104 390 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Kacsa Utca 15-23

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-14 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 137-392752
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 080-206420
HL-S szám: 137
További információk
A szerződés módosításának dátuma: 2022. június 29.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Gyakornokok biztosítása 2021-2022
Rövid leírás:
Keretösszeg: nettó 80 300 000,- Ft + 30% opció, azaz 104 390 000,- Ft. Ajánlatkérő az opció nélküli mennyiség lehívására vállal kötelezettséget.

A szerződés odaítélése
Postacím: Verebeshegy Utca 11

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2022/S 137-392752 (2022-07-14)