Domonkos Nővérek iskola bőv. és felúj. befejezése

Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja

Domonkos Nővérek műemlék épület iskola bővítés és felújítás befejezése. Műemléki törzsszám: 7813(MII) MJT 8707, Építési bontási engedély ügyiratszáma: 201700025898
Az iskola felújítása az alábbi főbb részekből áll:
- diszterem feletti ácsszerkezetű félnyereg tető és a WC szárny elbontása,
- az iskolaépület nagyobbik belső udvarának könnyűszerkezetes lefedésével új aula létrehozása,
- az iskolaépület DK-i sarkának teljes elbontását és új, az eredeti házhoz illeszkedő, DK-térstruktúrájú, a hiányzó termeket tartalmazó épületrész építése,
- az iskolaépület szükséges felújítása, részben szerkezeti átalakításokkal,
- az első ütemben megépült tornaterem és az iskolaépület összekötése új, fedett közlekedővel,
- külső udvar felújításának befejezése.
Új építésű födém alapterülete: 770 m2
Tervezési program alapterülete: 4374 m2

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-12-23. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-11-22.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-11-22 Ajánlati felhívás
2021-12-22 További információk
2022-03-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-11-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR001409862021
Rövid leírás:
Domonkos Nővérek műemlék épület iskola bővítés és felújítás befejezése. Műemléki törzsszám: 7813(MII) MJT 8707, Építési bontási engedély ügyiratszáma: 201700025898 Az iskola felújítása az alábbi főbb részekből áll: - diszterem feletti ácsszerkezetű félnyereg tető és a WC szárny elbontása, - az iskolaépület nagyobbik belső udvarának könnyűszerkezetes lefedésével új aula létrehozása, - az iskolaépület DK-i sarkának teljes elbontását és új, az eredeti házhoz illeszkedő, DK-térstruktúrájú, a hiányzó termeket tartalmazó épületrész építése, - az iskolaépület szükséges felújítása, részben szerkezeti átalakításokkal, - az első ütemben megépült tornaterem és az iskolaépület összekötése új, fedett közlekedővel, - külső udvar felújításának befejezése. Új építésű födém alapterülete: 770 m2 Tervezési program alapterülete: 4374 m2
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák 📦
További CPV-kód: Felújítás 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Vas 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja
Postacím: Bajcsy-Zsilinszky Utca 16
Postai irányítószám: 9730
Postai város: Kőszeg
Kapcsolat
Internetcím: https://wwwfacebook.com/domonkosnoverek/ 🌏
E-mail: altalanos.fonokno@domonkosnoverek.hu 📧
Telefon: +36 23450151 📞
Fax: +36 94999299 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001409862021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001409862021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-22 📅
Benyújtási határidő: 2021-12-23 📅
Közzététel dátuma: 2021-11-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 230-602082
HL-S szám: 230
További információk
A beruházás hazai támogatásból valósul meg: EGYH-EKF-21-P-0003

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Domonkos Nővérek műemlék épület iskola bővítés és felújítás befejezése. Műemléki törzsszám: 7813(MII) MJT 8707, Építési bontási engedély ügyiratszáma: 201700025898
Az iskola felújítása az alábbi főbb részekből áll:
- diszterem feletti ácsszerkezetű félnyereg tető és a WC szárny elbontása,
- az iskolaépület nagyobbik belső udvarának könnyűszerkezetes lefedésével új aula létrehozása,
- az iskolaépület DK-i sarkának teljes elbontását és új, az eredeti házhoz illeszkedő, DK-térstruktúrájú, a hiányzó termeket tartalmazó épületrész építése,
- az iskolaépület szükséges felújítása, részben szerkezeti átalakításokkal,
- az első ütemben megépült tornaterem és az iskolaépület összekötése új, fedett közlekedővel,
- külső udvar felújításának befejezése.
Új építésű födém alapterülete: 770 m2
Tervezési program alapterülete: 4374 m2
A beruházás célja az iskola még hiányzó tereinek kiépítése. A hiányzó szaktantermek, természettudományi laborok, aula, új tantermek, tornacsarnok a Várkör 34. sz. alatti ház részleges átalakításával és bővítésével, építésével valósítható meg. Az építéssel egyben az akadálymentesítés követelményeinek kielégítése is megtörténik. Ennek biztosítása érdekében az iskolaépület hátsó, délkeleti sarkában új liftakna létesül.
Többet mutasson
A beruházás első ütemeként megépült a tornacsarnok a kiszolgáló helyiségeivel, 3 éve üzemel. A kiviteli tervdokumentációban nem szereplő meglévő épületrészek (templom, kollégium) felújítása, korszerűsítése nem része a mostani építési tevékenységnek.
Bontások:
1. Az épület DK-i sarkának teljes elbontása. Ez az épületszárny szintjeiben, tereiben nehézkesen kapcsolódik a főépülethez, jelenlegi állapotában rosszul használható tornatermi öltözőknek ad helyet. Az épületrész elbontásával és új, az eredeti házhoz illeszkedő építésével egyszerre megoldható az akadálymentes megközelíthetőség és a még hiányzó termek létrehozása.
Többet mutasson
2. A tornateremmel összekötő nyaktag elbontása. A DK-i sarok és a jelenlegi sarok bontásával az összekötő nyaktag is megszűnik, új összekötő folyosó épül a terv szerint.
3. A két belső udvar közötti WC szárny elbontása.
4. A díszterem feletti ácsszerkezetű félnyereg tető elbontása az új aula-lefedés és a díszterem tető tiszta szerkezeti csatlakozás érdekében.
5. A hátsó lépcsőház földszinti lépcsőkarjának elbontása, az új érkezési szinthez és a pince felé való továbbvezetés csatlakozásának biztosítása végett.
6. A hátsó lépcsőház mögötti jelenlegi tanári WC-k födémeinek elbontása liftakna kialakítása miatt.
7. Az iskolaépület második emeletén válaszfalbontások az új teremkiosztás létrehozásához.
8. Nagyobbik belső udvar (aula) melletti magasföldszinti folyosó ablakok parapetjének lebontása, helyette ajtók beépítése.
9. Díszterem - jelenlegi belső udvar - (aula) közötti falon a vak fülkék megnyitása, a meglévő nyílások szemöldökének magasabbra helyezése.
10. A főlépcső földszintjén a mellette lévő szintkülönbség akadálymentes áthidalásához szükséges emelőlap beépítésének helykialakítása: födém és műkő mellvédszakasz bontásával.
Építés:
Aula: A nagyobbik belső udvar könnyűszerkezetes lefedést kap. A jelenlegi udvari padlósík 60cm-rel magasabbra kerül. A földszinti folyosó ablakai parapetjének lebontásával és az udvari oldalon beton szerkezetű, harmony beton felület kialakítású ülőpadka építésével a folyosó és az aulatér közötti szintkülönbség áthidalhatóvá válik. A díszterem jelenlegi padlósíkjának 30-35 cm-es megemelésével az aulatér és a díszterem padlója azonos szintre kerül. Az aula nyitottságát a díszterem falában lévő vak ajtófülkék kibontása fokozza. A díszterem padlósíkjának megemelése miatt az ajtónyílások magassága már nem elegendő, ezért a szemöldököt megemelésre kerül. Ez a homlokzati architecturális elemek új formai megfeleltetését is magával hozza. Az aulatér a jelenlegi beékelődő WC-csoport kibontásával, a szomszédos kis udvarral összenyithatóvá válik, csak egy nagyobb méretű, nyitható üvegfal választja el a két teret egymástól.
Többet mutasson
Az új épületszárny: A délkeleti oldalon épülő új szárny 44cm Porotherm HS falazatokkal, monolit vasbeton födémszerkezetekkel készül. A legfelső szinten, a déli oldalon lévő nagyobb teremmélységű könyvtárnál tetőbevilágító sávot terveztünk. A termekben általában pvc, a kiemelt ünnepélyességű terekben (díszterem, könyvtár) ragasztott ipari tölgyparketta a padlóburkolat. Az új közlekedőkben kéregerősített beton padlóburkolat készül.
Többet mutasson
Lépcső: A lift melletti lépcsőház lefelé való tovább építéséhez az utolsó lépcsőkar elbontása szükséges. Ezen a részen süllyeszteni kell az alapozási síkot (tartószerkezeti terv és műleírás szerint).
Felvonó: A jelenlegi tanári WC -k helyén felépülő lift a pinceszinttől a 2. emeletig tart. A födémek bontásán kívül a pincébe való lejutáshoz az alapsíkot is süllyeszteni kell. A felmenő lift szerkezete acél zártszelvényből hegesztett térrács.
Emelőlap: A főlépcső földszintjén a mellette lévő szintkülönbség akadálymentes áthidalásához szükséges emelőlap beépítésének helykialakítása a jelenlegi födém és műkő mellvéd részleges elbontásával, új födém építésével oldható meg.
Átalakítás: Az épületben a vizes blokkok teljes belső cserén esnek át. Az épület K-i vége utolsó helyiségeiben szintenként új leány WC csoportokat alakítunk ki. A tervezési terület elektromos hálózatainak cseréje miatt a falak vésése, javítása, és teljes felületű festése elkerülhetetlen. Ezen a területen - a folyosók kivételével - a belső terek megújítása során mindenhol a padlóburkolat cseréjével számolunk. A fűtési rendszer a helyén marad, a szükséges kapacitásbővítés az együttes közös kazánházában történik..
Többet mutasson
Időtartam: 16 hónap
További információk: A beruházás hazai támogatásból valósul meg: EGYH-EKF-21-P-0003
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 9730 Kőszeg, Várkör 34., hrsz: 1949

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet AT, alváll., és nem vehet részt az alk. igazolásában olyan GSZ, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f) és h)-o), pontjaiban, illetőleg (2) bekezdés a)-b) pontjaiban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Az eljárásból kizárásra kerül az az AT, akivel szemben, illetőleg akinek alvállalkozójával és az alkalmasság igazolásában részt vevő, általa az eljárásba bevont GSZ-szel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f) és h)-o), pontjaiban, illetőleg (2) bekezdés a)-b) pontjaiban szereplő kizáró okok valamelyike fennáll vagy a részéről (részükről) a kizáró ok az eljárás során következett be [Kbt. 74. § (1)]
Többet mutasson
Az alvállalkozók és alkalmasság igazolásához igénybe vett GSZ(k) vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f), h) és k)-n) pontja szerinti, korábbi eljárásban tanúsított magatartás alapján a j) pontja szerinti kizáró okok tekintetében AK alkalmazza a Kbt. 71. § (4) bekezdésben foglalt szabályt.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére - beleértve azokat az eseteket, amikor a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezet kizáráshoz - az AT, alváll. vagy alk. igazolásában részt vevő GSZ nem kerül kizárásra a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a KH a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság a Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett GSZ az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolja a megbízhatóságát. [Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel alkalmazott [64. § (1) bek.]
Többet mutasson
Igazolási mód:
AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) szerint, a Kr. II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f) és h)-o), pontjainak, illetőleg (2) bekezdés a)-b) pontjainak hatálya alá. A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint az EEKD-t az EKR-ben elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös AT-k képviseletében az ajánlatot benyújtó GSZ teszi meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) szerint, a közös AT-k a Korm.rendelet 3. § (5) szerint kötelesek az EEKD-t benyújtani.
Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-nek és adott esetben további AT(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az AK felhívása alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésének megfelelően, a Kr. III. Fejezetében (8., 10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
AK alkalmazza a Kbt. 69.§ (4) bekezdésében foglaltakat.
AK nem kéri az érintett ajánlattevő(k)től a 321/2015. (X. 30.) Kr. III. Fejezete szerinti részletes igazolás(oka)t, ha AK a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a III. Fejezetben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a GSZ ezek elérhetőségét az EEKD-ban megjelölte
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén AK az igazolások hitelességét a 321/2015. (X. 30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani az AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződésteljesítéséhez a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f) és h)-o), pontja, illetőleg (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállt. [Kbt. 67. § (4)].
Többet mutasson
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7)].
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pont]:
SZ/1. alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére, amennyiben az építőipari kivitelezési tevékenységet folytató gazdasági szereplő nem szerepel az 1997.évi LXXVIII. tv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország kivitelezői nyilvántartásában nem szerepelnek, vagy a letelepedés szerinti országban a kivitelezési tevékenység vonatkozásában előírt engedéllyel, jogosítvánnyal, vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkeznek.
Többet mutasson
A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani.
Többet mutasson
Sz/1.Az EEKD-val történő előzetes igazolás során -a Kbt.67.§(1)-(3) bek., valamint a Kr.1.§(1) bek. és 2.§(5)bek. megfelelően. AK nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Jelen dokumentumok benyújtása kizárólag az előzetes igazolást követően Kötelező AK erre vonatkozó kifejezett felhívására a Kbt. 69. §(4)bek. alapján szükséges benyújtani. Az EEKD dokumentumo(ka)t kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz.
Többet mutasson
AK a nyilvántartásban szereplés tényét a Kbt.69.§(11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban ellenőrzi. A nyilvántartásban szereplés tényét-amennyiben a Kbt.69.§(11)bek.-e szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód -a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak egyszerű másolatban történő benyújtásával Szükséges igazolni. Az alk. igazolására a Kbt. 65.§(7),(9) bek. és 69.§(11),(11a) bek. és Kr. 1. § (7) bekezdése is irányadók.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 35.§ (2a) bek.,41/A.§ (4)és(5) bek.,65.§(12) bek., 69.§(11a) bek.-re.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1) bek. és 5. § (1) bek. alapján az ajánlatba csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α” szakaszát kitölteni, figyelemmel arra, hogy a Korm. rendelet 2. § (5) bek alapján az ajánlatkérő elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is a P/1. számú gazdasági-pénzügyi alkalmassági követelmény előzetes igazolására.
Többet mutasson
A Korm. rendelet 1. §-ának (2) bek. alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelménynek, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
P/1. Az ajánlattevőnek a Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben elért - az általános forgalmi adó nélkül számított - közbeszerzés tárgyából (műemlék épület felújítás) származó árbevételéről szóló nyilatkozatot kell csatolnia üzleti évenkénti bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő felhívja továbbá a figyelmet a Korm. rendelet 19. §-ának (3) bekezdésére. A gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása vonatkozásában alkalmazandóak továbbá a Kbt. 65. §-ának (6)-(8) és (11)-(12) bekezdéseiben, a Kbt. 69. §-ának (11a) bekezdésében, a Kbt. 140. §-ának (9) bekezdésében, valamint a Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésében és 6. §-ában foglaltak.
Többet mutasson
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, e szervezetnek - az általa igazolt alkalmassági követelmények tekintetében - az ajánlattevő tekintetében előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést [Kbt. 67. § (3) bekezdés].
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha - az általános forgalmi adó nélkül számított - közbeszerzés tárgya szerinti (műemlék épület felújítása) árbevétele az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összességében nem éri el a nettó 700 millió forintot.
Többet mutasson
A P/1. gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelménynek - figyelemmel a Kbt. 65. § (6) bekezdésében foglaltakra - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek és 5. § (1) bek alapján az Ajánlattevőnek csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α” szakaszát kitölteni - a Korm. rend 2. § (5) bek alapján az AK elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az M/1-M/2-M/3. számú műszaki-szakmai alkalmassági követelmény előzetes igazolására.
Többet mutasson
A Korm. rendelet 1. §-ának (2) bek alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
M/1. Az ajánlattevőnek ismertetnie kell az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző öt évben - az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően - teljesített legjelentősebb építési beruházásokat, figyelemmel a Korm. rend 21. § (2) bek a) pontjában és (2a) bek-ben, a 21/A. §-ában, valamint a 22. § (3) bek-ben foglaltakra. A szerződést kötő másik fél által adott igazolásnak tartalmaznia kell legalább:
Többet mutasson
- a szerződést kötő másik fél megnevezését (név és cím),
- a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának nevét és elérhetőségét,
- a szerződés tárgyának rövid leírását olyan részletességgel, melyből az alkalmassági feltételnek való megfelelés egyértelműen megállapítható,
- a teljesítés releváns mennyiségi paramétereit, - a teljesítés helyét,
- a teljesítés (részteljesítés) idejét (kezdő és befejezésének időpontja év, hónap, nap megadásával), - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az ajánlatkérő a referenciamunka tekintetében a kezdő napon a szerződés megkötésének napját, illetve részteljesítés esetén a részteljesítés tényleges megkezdésének napját érti.
M/2. Az ajánlattevőnek a Korm.rend 21. § (2) bek. b) pontja alapján az M/2. pont szerinti műszaki-alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést - a vonatkozó EKR űrlap kitöltésével - azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezésével, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével kell igazolnia, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
Az M/2. pont tekintetében csatolni kell továbbá az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajzot, valamint a végzettséget igazoló okirat másolatát is.
Ajánlatkérő a szakmai tapasztalat időtartamát a becsatolt szakmai önéletrajz alapján ellenőrzi. Az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe.
Amennyiben az alkalmassági követelményre bemutatott szakember szerepel a szakmagyakorlásra irányadó kamarai névjegyzékben, úgy az alkalmassági igazolás bemutatásához elegendő nyilatkozatot csatolni a szakember megnevezésével, a kamarai nyilvántartási számával, valamint a jogosultság megszerzésének idejével.
Többet mutasson
M/3. Az ajánlattevőnek az ajánlatához csatolni kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés g) pontja alapján a 2019. és 2020. év átlagos állományi létszámáról, fizikai dolgozók létszámáról és vezető tisztségviselők létszámáról szóló nyilatkozatát.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a 3-4-5 számú értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében a szakember önéletrajzát teljeskörűen (mind az M.2.1., M.2.2., M.2.3. alkalmassági követelmény szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) szükséges ajánlattevőknek már az ajánlatban benyújtaniuk.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1.a) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított öt évben sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárult, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett, szerződésszerűen teljesített, olyan referenciával, amely(ek) összesen legalább 3200 m2 nettó alapterületet érintő műemléki épületen építési és/vagy felújítási munká(k)ra vonatkoznak.
Többet mutasson
M.1.b)
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított öt évben sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárult, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett, szerződésszerűen teljesített, olyan referenciával, amely(ek) összesen legalább műemléki épületen végzett 570 m2 új födém készítést tartalmazott.
Többet mutasson
A referenciamunka akkor tekinthető az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 60 hónapon belül befejezettnek, ha a teljesítés időpontja, azaz a sikeres műszaki átadás-átvétel időpontja erre az időszakra esik. Nettó alapterület alatt a felújítással érintett valamennyi szint nettó alapterületének együttes összegét kell érteni.
Többet mutasson
Az előírt referencia követelmények egy vagy több, de legfeljebb 3 szerződésből igazolhatók.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a szerződés teljesítésébe nem von be:
M/2.1. legalább egy fő olyan szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm.rendelet szerinti „MV-É-M” kategóriájú felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges, a 266/2013. (VII. 11.) Korm.rendelet 1. melléklete VI/1. rész 4. pontjában meghatározott képzettséggel és szakmai gyakorlati idővel.
Többet mutasson
M/2.2. legalább 1 fő olyan szakági építésvezető-helyettes I. pozícióra megjelölt szakembert, aki felsőfokú gépészmérnöki vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és építési beruházások kivitelezése során szerzett legalább 3 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
M/2.3. legalább 1 fő olyan szakági építésvezető-helyettes II. pozícióra megjelölt szakembert, aki felsőfokú villamosmérnöki vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és építési beruházások kivitelezése során szerzett legalább 3 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
M/2.1-M/2.3. szakemberek tekintetében egy szakember kizárólag egy alkalmassági feltétel vonatkozásában jelölhető meg.
M.3. Alkalmatlan ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha a 2019. és 2020. év átlagos állományi létszámáról, fizikai dolgozók létszámáról és vezető tisztségviselők létszámáról szóló kimutatás alapján nem rendelkezik legalább összesen 11 fő átlagos állományi létszámmal, ebből 10 fő fizikai dolgozói létszámmal, és 1 fő vezető tisztségviselői létszámmal.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Fizetési ütemezés: maximum 30% előleg, mely az első részszámlát követő öt részteljesítésben egyenlő arányban kerül elszámolásra (1/5-1/5 rész). Az első részszámla benyújtására az általános forgalmi adó nélküli szerződéses érték 15%-át elérő megvalósult teljesítés esetében van lehetőség, majd attól számítva kettő havonta egy részszámla benyújtására van lehetőség, a tényleges teljesítésnek megfelelően, legfeljebb a teljes ellenérték 90%-áig. A teljes szerződéses tartalom teljesítését követően végszámla állítható ki, a fennmaradó ellenértékről. Kötbérek: A Szerződés VI/1. pontja szerinti részteljesítés vonatkozásában késedelembe esik, a nettó teljes vállalkozási díj 0,5 %-ának megfelelő mértékű napi késedelmi kötbért köteles megfizetni minden késedelemmel érintett naptári nap után. A késedelmi kötbért legfeljebb 20 napi tétel tekintetében lehet érvényesíteni. Meghiúsulási kötbér: 20 napot meghaladó, Vállalkozó érdekkörében felmerült, felróható késedelem esetén nettó vállalkozói díj (ajánlati ár) 20%-ának megfelelő összeg.
Többet mutasson
Felhívjuk AT-k figyelmét, hogy a Kbt. 138. § (1) bekezdésében foglaltakra. A számlák kifizetése: - a Kbt. 135. § (1)-(3), (5)-(7) bekezdésben, - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdése, alvállalkozó igénybevétele esetén a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/A § -a, - a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. §-a szerint történik figyelemmel az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényben foglaltakra.
Többet mutasson
Jótállási biztosíték: a nettó vállalási ár 5 %-ának megfelelő. Teljesítési biztosíték: a nettó vállalási ár 3 %-ának megfelelő.
Előleg visszafizetési biztosíték: 10 %-ot meghaladó előleg igénylése esetén az igényelt előleg és a teljes nettó vállalási ár 10%-ának különbözetére nyújtandó.
Jótállás: AT vállalása szerint, de legalább 24 hónap. Részletek a szerződéstervezetben !

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 09:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-12-23 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
A bontási eljárás vonatkozásában egyebekben az EKR rendelet 15. §-ában foglalt rendelkezések az irányadóak. A bontási eljárással kapcsolatban Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 68. § (4) bekezdésében foglaltakra
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Kötelező 24 hónapon felül vállalt jótállás mértéke (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): M/2.1. alkalmassági követelményre bemutatott szakember műemlék épületen végzett kivitelezés körében szerzett többlet szakmai tapasztalata (min 0, max 60 hónap) 10
M/2.2. alkalmassági követelményre bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata (min 0, max 36 hónap) 5
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): M/2.3. alkalmassági követelményre bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata (min 0, max 36 hónap) 5
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 19246358118
Más típusú ajánlatkérő: Támogatott szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Deák Viktória Hedvig OP
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001409862021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
Ajánlatkérő egységes kiviteli tervdokumentációval rendelkezik, a kivitelezés egy helyszínen történik, a kivitelezés egy egységet képez, amelyet pénzügyi-gazdasági és műszaki-szakmai hatékonysági szempontok alapján is egységesen célszerű megvalósítani. Az építmény használatbavétele, üzemeltetése minden hozzá tartozó, környezetében lévő fejlesztéssel felújítással együtt történik, egységes kivitelezési határidővel és műszaki átadás-átvételi eljárás lefolytatásával. a beruházási terület korlátozott megközelíthetőséget és organizációs lehetőséget biztosít. A tervezett építési tevékenység a tárgyi ingatlan teljes alapterületére kiterjed, ezért egynél több kivitelező számára sem felvonulási-, sem munkaterület nem lenne biztosítható. Az épület egy kompakt egységet alkot, területi ütemekre bontása nem lehetséges. Az egyes munkarészek egymással szorosan összefüggenek, ezért műszaki-szakmai szempontból hátrányokkal járna az egyes feladatrészek elválasztása.
Többet mutasson
1AK felhívja a figyelmet, hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [EKR r. 6.§ (1) bek.]. 2. AK az EKR-ben e. úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A.§(4)-(5) bek,Kbt. 35.§(2a) bek,Kbt. 65.§(12) bek. alapján vizsgálja. 3. AK az előírt alkalmassági követelményeket a minősített ATk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 4. Ajánlatban az EKRr. 11.§-ának(1)bek.alapján az EKR-ben biztosított űrlap megfelelő kitöltésével kell a felolvasólapot az ajánlathoz csatolni. 5. Ajánlatnak tartalmaznia kell ATnek a Kbt.66.§(2) bek.szerinti nyilatkozatát. 6. AT-nek csatolnia kell a Kbt.66.§(6)bek.szerinti nyilatkozatot,nemleges nyilatkozatot is. AT-nek ajánlatában nyilatkozatot kell benyújtania a Kbt.65.§(7)bek-nek megfelelően,nemleges nyilatkozatot is. AT-nek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más GSZ-nek az ajánlathoz csatolni kell a nyilatkozatételre jogosultak aláírási címpéldányát,vagy a 2006.évi V. törvény 9.§(1) bek.szerinti aláírásmintáját. Meghatalmazás esetén a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást. 7. Üzleti titokra irányadó a Kbt.44.§(1)-(4) bek. 8. Nyertes AT-nek legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjától annak teljesítéséig legalább 300 millió HUF/év, valamint 200 millió HUF/kár összegű kivitelezői felelősségbiztosítással kell rendelkezni. AT köteles nyertessége esetén azt a szerződéskötés időpontjáig megkötni és a biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított egyéb igazoló dokumentum hiteles másolati példányát az AK részére benyújtani a szerződéskötéskor. A biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított egyéb igazoló dokumentum benyújtásának elmaradása AT szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131.§(4) bek. alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg Megrendelő a szerződést. Közös ajánlattétel esetében elegendő, ha a közös AT-k egyike rendelkezik az előírtak szerinti felelősségbiztosítással. Vállakozó köteles a beruházás összegének megfelelő mértékű vagyonbiztosítással rendelkezni. 9. AT szakmai ajánlata részeként köteles csatolni az árazatlan költségvetés(ek)et teljes körűen beárazva szerkeszthető xls(excel), valamint PDF formátumban.
Többet mutasson
A Kbt.75.§(2) bek.e) pontjában foglalt eredménytelenségi ok nem kerül alkalmazásra. 11. AK az eljárásban a hp. lehetőséget a Kbt. 71.§-ban foglaltaknak megf. biztosítja azzal,hogy a Kbt.71.§(6) bek. szerinti korlátozást alkalmazza új gsz. bevonása esetén. 12. AK a Kbt. 35. § (9) bek. figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. 13. AK a felhívás IV.2.6) pontja szerinti 2 hónap alatt 60 napot ért. 14. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt terheli. 15. A Kbt. 73. § (4)-(5) alapján a kötelező tájékoztatási kötelezettséget a dokumentáció tartalmazza. 16. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-át megfelelően alkalmazza. 17. Kiegészítő tájékoztatás kérés esetén kérjük, hogy a kérdéseket szerkeszthető formában is szíveskedjenek megküldeni. 18. Ajánlattevő a Kbt. 41/B. § (2) bekezdése szerint köteles eljárni a nyilatkozatok megtétele során. 19. AK felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 35. § (2a) bekezdésére, a Kbt. 41./A-B §-aira, valamint a Kbt. 65. § (12) bekezdésére, valamint az EKR rendelet 11. § (4) és (8) bekezdésére. 20. Ajánlatkérő a részajánlattételt nem biztosítja a következő indokok alapján: Ajánlatkérő egységes kiviteli tervdokumentációval rendelkezik, a kivitelezés egy helyszínen történik, a kivitelezés egy egységet képez, amelyet pénzügyi-gazdasági és műszaki-szakmai hatékonysági szempontok alapján is egységesen célszerű megvalósítani. Az építmény használatbavétele, üzemeltetése minden hozzá tartozó, környezetében lévő fejlesztéssel felújítással együtt történik, egységes kivitelezési határidővel és műszaki átadás-átvételi eljárás lefolytatásával. a beruházási terület korlátozott megközelíthetőséget és organizációs lehetőséget biztosít. A tervezett építési tevékenység a tárgyi ingatlanok teljes alapterületére kiterjed, ezért egynél több kivitelező számára sem felvonulási-, sem munkaterület nem lenne biztosítható. Az épület egy kompakt egységet alkot, területi ütemekre bontása nem lehetséges. Az egyes munkarészek egymással szorosan összefüggenek, ezért műszaki-szakmai szempontból hátrányokkal járna az egyes feladatrészek elválasztása. 21. AK helyszíni bejárást tart: 2021. december 3-án 10:00 órakor. Helyszín: 9730 Kőszeg, Várkör 34. főbejáraton keresztül a földszinti zsibongóban. 22. AK az ajánlatok értékelését a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pont alapján végzi. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10. Módszerek: Ajánlati ár: fordított arányosítás, jótállás: egyenes arányosítás, szakemberek: egyenes arányosítás (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) 1. sz. melléklet 23. FAKSZ: Horváth Tibor (lajstromszám 01046) Ajánlatkérő az ajánlati kötöttség ideje alatt 60 napot ért. További részletek karakterkorlát miatt a VI.4.3) Jogorvoslati kérelmek benyújtása pontban.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. § szerint
VI.3) További információk folytatása:
24. Az ajánlati biztosíték mértéke: nettó: 9 000 000,-Ft, amely teljesíthető -az AT választása szerint- átutalással az AK 11747006-20104773-00000000 sz. bankszámlájára történő befizetésével, az azzal azonos összegű pénzügyi intézmény v. biztosító által vállalt garancia v. készfizető kezesség biztosításával, v. biztosítási szerződés alapján kiállított -készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Utalás esetén fel kell tüntetni a befizetés jogcímét. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell. Az ajánlati biztosítéknak érvényben kell maradnia az ajánlati kötöttség ideje alatt. Az ajánlattevő az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását az ajánlatában köteles a terhelési értesítővel, garancia-nyilatkozattal vagy kötelezvénnyel úgy igazolni, hogy az eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati igazolást az EKR rendszerbe feltölti. A Kbt. 35. § (5) bekezdése alapján a közös ajánlattevőknek az ajánlati biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése (Kbt. 54. § (4) bekezdése) esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. A Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja rendelkezésre. Átutalás esetén a közlemény rovatban szükséges szerepeltetni az „ajánlati biztosíték” kifejezést és a közbeszerzési részt, amelyre vonatkozóan a gazdasági szereplő ajánlatot tesz. Ajánlatkérő fokozottan felhívja a figyelmet az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 10. § (4) bekezdésére, miszerint az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. [A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 325. § (1) bekezdés]
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 230-602082 (2021-11-22)
További információk (2021-12-22)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Festés 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-22 📅
Benyújtási határidő: 2021-12-30 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 251-665911
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 230-602082
HL-S szám: 251
További információk
A felhívás módosítására az egyéb közbeszerzési dokumentumok (árazatlan költségvetés) módosítása miatt kerül sor.
Forrás: OJS 2021/S 251-665911 (2021-12-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-03-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Domonkos Nővérek műemlék épület iskola bővítés és felújítás befejezése. Műemléki törzsszám: 7813(MII) MJT 8707, Építési bontási engedély ügyiratszáma: 201700025898 Az iskola felújítása az alábbi főbb részekből áll: - diszterem feletti ácsszerkezetű félnyereg tető és a WC szárny elbontása, - az iskolaépület nagyobbik belső udvarának könnyűszerkezetes lefedésével új aula létrehozása, - az iskolaépület DK-i sarkának teljes elbontását és új, az eredeti házhoz illeszkedő, DK-térstruktúrájú, a hiányzó termeket tartalmazó épületrész építése, - az iskolaépület szükséges felújítása, részben szerkezeti átalakításokkal, - az első ütemben megépült tornaterem és az iskolaépület összekötése új, fedett közlekedővel, - külső udvar felújításának befejezése. Új építésű födém alapterülete: 770 m2 Tervezési program alapterülete: 4374 m2.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 904 393 967 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-03-02 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 046-118557
HL-S szám: 46
További információk
A beruházás hazai támogatásból valósul meg: EGYH-EKF-21-P-0003.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Tervezési program alapterülete: 4374 m2.
További információk: A beruházás hazai támogatásból valósul meg: EGYH-EKF-21-P-0003.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-21 📅
Név: Dreiszker és Társai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12687194218
Postacím: Pinkafői Utca 1
Postai város: Szombathely
Postai irányítószám: 9700
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 94500584 📞
E-mail: info@dreiszkerestarsai.hu 📧
Ország: Vas 🏙️
Internetcím: http://www.dreiszkerestarsai.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 904 393 967 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevő neve, címe, adószáma:
Mikolasek Építő és Szolgáltató Kft.
9028 Győr, Új u. 51.
Asz.: 11614889-2-08.
Nyertes ajánlattevő adószáma: 12687194 -2 -18.
Forrás: OJS 2022/S 046-118557 (2022-03-02)