Teleki-vár befogadó gyermekotthon létrehozása Pest megyében VEKOP-6.3.1. projekt keretében. Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki utca 39. sz. alatti üresen álló ingatlan, amely részben családi házas beépítésű, részben beépítetlen területen található. A barnamezős beruházás során felújításra kerül a jelenleg is meglévő főépület. A felújítással érintett alapterület nettó 999 m. Az ingatlan kialakításának részleteit az építészeti tervek tartalmazzák. A betervezett anyagok a 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével, helyettesíthetők műszakilag egyenértékű tulajdonságokkal, jellemzőkkel rendelkező anyagokkal. A ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban, és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A fentiekkel egyenértékű terméket és hozzátartozó szolgáltatást elfogad ajánlatkérő. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és tételes, árazatlan költségvetés tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-08-30.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-07-23.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-07-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR000062402021
Rövid leírás:
“Teleki-vár befogadó gyermekotthon létrehozása Pest megyében VEKOP-6.3.1. projekt keretében.
Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki utca 39. sz. alatti üresen...”
Rövid leírás
Teleki-vár befogadó gyermekotthon létrehozása Pest megyében VEKOP-6.3.1. projekt keretében.
Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki utca 39. sz. alatti üresen álló ingatlan, amely részben családi házas beépítésű, részben beépítetlen területen található. A barnamezős beruházás során felújításra kerül a jelenleg is meglévő főépület. A felújítással érintett alapterület nettó 999 m
A betervezett anyagok a 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével, helyettesíthetők műszakilag egyenértékű tulajdonságokkal, jellemzőkkel rendelkező anyagokkal.
A ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban, és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A fentiekkel egyenértékű terméket és hozzátartozó szolgáltatást elfogad ajánlatkérő. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és tételes, árazatlan költségvetés tartalmazza.
Többet mutasson Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák📦
További CPV-kód: Építési munkák📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Pest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
“A VI.3) „További információk” pont folytatása:
AK felhívja AT-k figyelmét, hogy támogatásra, illetve támogatási szerződés módosítására irányuló igényt,...”
További információk
A VI.3) „További információk” pont folytatása:
AK felhívja AT-k figyelmét, hogy támogatásra, illetve támogatási szerződés módosítására irányuló igényt, vagy egyéb hazai forrás rendelkezésre bocsájtása iránti kérelmet / előterjesztést nyújt/nyújtott be, ezért a támogatásra / hazai forrás rendelkezésre bocsájtására irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben, vagy nem a je
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Teleki-vár befogadó gyermekotthon létrehozása Pest megyében VEKOP-6.3.1. projekt keretében.”
“Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki utca 39. sz. alatti üresen álló ingatlan, amely részben családi házas beépítésű, részben beépítetlen területen található....”
Rövid leírás
Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki utca 39. sz. alatti üresen álló ingatlan, amely részben családi házas beépítésű, részben beépítetlen területen található. A barnamezős beruházás során felújításra kerül a jelenleg is meglévő főépület. A felújítással érintett alapterület nettó 999 m
Többet mutasson Többet mutasson (21) “A betervezett anyagok a 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével, helyettesíthetők műszakilag egyenértékű tulajdonságokkal,...”
Rövid leírás
A betervezett anyagok a 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével, helyettesíthetők műszakilag egyenértékű tulajdonságokkal, jellemzőkkel rendelkező anyagokkal.
“A ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban, és a közbeszerzési dokumentumokban...”
Rövid leírás
A ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban, és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A fentiekkel egyenértékű terméket és hozzátartozó szolgáltatást elfogad ajánlatkérő. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és tételes, árazatlan költségvetés tartalmazza.
“Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki utca 39. sz. alatti üresen álló ingatlan, amely részben családi házas beépítésű, részben beépítetlen területen található.”
“Az ingatlan szilárd burkolatú út mellett helyezkedik el, összközműves, kiépített a csatorna, a víz, a villany és a gáz gerincvezeték. Az ingatlan területe...”
Rövid leírás
Az ingatlan szilárd burkolatú út mellett helyezkedik el, összközműves, kiépített a csatorna, a víz, a villany és a gáz gerincvezeték. Az ingatlan területe 1,5 ha, amelyen 1110 m
“A barnamezős beruházás során felújításra kerül a jelenleg is meglévő főépület. A felújítással érintett alapterület nettó 999 m”
“Bontás”
“A helyreállítás során minden vizes helyiségben elbontásra kerülnek a meglévő szaniterek, szerelőfalak, csempe, illetve kerámia padlóburkolatok, valamint az...”
Rövid leírás
A helyreállítás során minden vizes helyiségben elbontásra kerülnek a meglévő szaniterek, szerelőfalak, csempe, illetve kerámia padlóburkolatok, valamint az álmennyezet. A strangokat szintén fel kell tárni, ha nem szerelt fallal vannak határolva, akkor az épített falat is ki kell bontani, a csőhálózatot szabaddá kell tenni. A kapacitásbővítés belső átalakítással jár, mely néhol a válaszfalak bontását igényli, tervezett állapot építész tervei alapján.
“Meglévő lapostetők részben felújításra kerülnek. A főszárny lapostetőre új hőszigetelést és vízszigetelést terveztünk. A mellékszárny lapostetejének a...”
Rövid leírás
Meglévő lapostetők részben felújításra kerülnek. A főszárny lapostetőre új hőszigetelést és vízszigetelést terveztünk. A mellékszárny lapostetejének a hőszigetelését és vízszigetelését megtartjuk, javítása egyes részeinél meg fog történni.
“A homlokzatra grafitos hőszigetelés kerül. A tervezett hőszigetelés a ma érvényben lévő energetikai követelményeknek megfelel. A kivitelezés során a...”
Rövid leírás
A homlokzatra grafitos hőszigetelés kerül. A tervezett hőszigetelés a ma érvényben lévő energetikai követelményeknek megfelel. A kivitelezés során a kiválasztásra kerülő hőszigetelési rendszer előírási követelményeit be kell tartani!
“Új korszerű három rétegű üvegezéssel ellátott műanyag nyílászárók kerülnek beépítésre. Az összes homlokzati külső nyílászáró cserére szorul, mert nem felel...”
Rövid leírás
Új korszerű három rétegű üvegezéssel ellátott műanyag nyílászárók kerülnek beépítésre. Az összes homlokzati külső nyílászáró cserére szorul, mert nem felel meg a ma elvárt energetikai követelményeknek.
“Függőleges és vízszintes ereszcsatornák cserére szorulnak. A homlokzaton lévő előtetőkön a színes műgyantabevonatú horganyzott acél fémlemezfedés készül.”
“Gépészet”
“Az épületben komplett új fűtési rendszer kialakítására kerül sor. A meglévő gázkazánok helyére 2 db 2 x 60 kW teljesítményű kondenzációs falikazán kerül...”
Rövid leírás
Az épületben komplett új fűtési rendszer kialakítására kerül sor. A meglévő gázkazánok helyére 2 db 2 x 60 kW teljesítményű kondenzációs falikazán kerül kaszkád rendszerbe kötve, a kazánokat léptető szabályozással. A korszerű fűtési rendszer töltő vezetékéhez vízlágyítót kell beépíteni. Az épületben szintenként 1 db fűtési kört (összesen3), és 1db HMV termelő kört alakítunk ki.. Az épület teljes fűtési rendszere új kialakítású lesz, press-acél csővezetékkel, dupla konvektorlemezes radiátorokkal. A HMV termelést egy új kiépítésű 1000 literes HMV termelő fogja ellátni két hőcserélővel.
“40/40-es zárt szelvény keretszerkezetű egyedi kerítéselem 1,60 m magasságban, horganyzott alapon szinterezett poliészter bevonattal.”
“Az épület területén tűzjelző kerül kialakításra.”
“A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és tételes, árazatlan költségvetés tartalmazza.”
Időtartam: 490 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: VEKOP-6.3.1.-16-2020-00013.
További információk:
“A VI.3) „További információk” pont folytatása:”
“AK felhívja AT-k figyelmét, hogy támogatásra, illetve támogatási szerződés módosítására irányuló igényt, vagy egyéb hazai forrás rendelkezésre bocsájtása...”
További információk
AK felhívja AT-k figyelmét, hogy támogatásra, illetve támogatási szerződés módosítására irányuló igényt, vagy egyéb hazai forrás rendelkezésre bocsájtása iránti kérelmet / előterjesztést nyújt/nyújtott be, ezért a támogatásra / hazai forrás rendelkezésre bocsájtására irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben, vagy nem a je
Többet mutasson A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“2230 Gyömrő, Gróf Teleki Pál u. 39.”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62. §...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62. § (1)–(2) bek.-ben felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll.
“Igazolási mód:” Többet mutasson (19) “Ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt.67. § (1)–(2) bek.,valamint a 321/2015.(X.30.)K. rend. (a továbbiakban: Kr.)1.§(1)bek. szerint az egységes európai...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt.67. § (1)–(2) bek.,valamint a 321/2015.(X.30.)K. rend. (a továbbiakban: Kr.)1.§(1)bek. szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.
“Ajánlatkérő által a Kbt.69. § (4)–(6) bek. alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. III. Fejezetében...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlatkérő által a Kbt.69. § (4)–(6) bek. alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a Kr.1. § (2)–(5) bek., továbbá a Kr.8.§, 10.§, 12–16.§-ok is megfelelően alkalmazandók.
“A Kbt. 62. § (1) bek. k)pont kb)alpontja tekintetében Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, h. olyan társaság, aminek van a 2017. évi LIII. tv. (a...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 62. § (1) bek. k)pont kb)alpontja tekintetében Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, h. olyan társaság, aminek van a 2017. évi LIII. tv. (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3.§38. pont a)–b) v. d) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonosa, akkor valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3.§ 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
“A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontja tekintetében az igazolás módja: a Kr. 8. § i) pont ic) alpontjában, valamint a 10. § g) pont gc) alpontjában...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontja tekintetében az igazolás módja: a Kr. 8. § i) pont ic) alpontjában, valamint a 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint.
“Az ajánlattevő v. az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr.4.§(1)bek. szerint igazolja előzetesen a Kbt.62. § (1)–(2) bek.-ben...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlattevő v. az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr.4.§(1)bek. szerint igazolja előzetesen a Kbt.62. § (1)–(2) bek.-ben említett kizáró okok hiányát. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg (Kr.3. § (5) bek.).
“A Kr.15.§-a alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó v. más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtania a...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kr.15.§-a alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó v. más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt.67.§(4)bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.
“A Kr.13.§-ára tekintettel Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell,h. van-e vele szemben folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás. Ha van, ajánlattevőnek...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kr.13.§-ára tekintettel Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell,h. van-e vele szemben folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás. Ha van, ajánlattevőnek csatolni szükséges a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (annak mellékleteivel együtt) és a kérelem beérkezéséről szóló cégbírósági igazolást. Felhívjuk a figyelmet, hogy a nemleges nyilatkozat is csatolandó.
“Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kr.1. § (7)–(8) bek.-re.”
“Az ajánlatkérő a Kbt.74.§(1)bek. alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót v. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatkérő a Kbt.74.§(1)bek. alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót v. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik, v. aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett.
“Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt.69. § (11a) bek. alapján nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amit ugyanazon...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt.69. § (11a) bek. alapján nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amit ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési v. koncessziós beszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő Kbt.69.§(4) v. (6) bek. szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, h. mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, h. a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, h. a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, h. azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
“Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§ (1)–(2) bek.-re.”
“Szakmai nyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírások”
“Ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67.§(1)–(2) bek.,valamint a Kr.1.§(1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, h. az előírt...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67.§(1)–(2) bek.,valamint a Kr.1.§(1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, h. az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. AK az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az EEKD IV. rész α) pontjának kitöltését az érintett gazdasági szereplő részéről a részletes információk (A–D szakasz kitöltésének mellőzésével) megadása nélkül.
“Kbt.65.§(1) bek. c)pontja és a 322/2015.(X.30.) Kr.21.§(1) bek. alapján Ajánlatkérő előírja az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Kbt.65.§(1) bek. c)pontja és a 322/2015.(X.30.) Kr.21.§(1) bek. alapján Ajánlatkérő előírja az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szereplés követelményét, ill. a nem MAGYARORSZÁGON letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés v. a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal v. szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.
“MAGYARORSZÁGON letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét Ajánlatkérő ellenőrzi az építőipari kivitelezési tevékenységet...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
MAGYARORSZÁGON letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét Ajánlatkérő ellenőrzi az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékének adatai alapján, nem MAGYARORSZÁGON letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani, figyelemmel a Kr 1. § (2)–(5) bekezdésére is.
“A nyilvántartásokban szereplés tényét– amennyiben a Kbt.69. § (11) bek. szerinti nyilvántartásban a vonatkozó adatok, ill. tények ingyenes ellenőrzésére...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A nyilvántartásokban szereplés tényét– amennyiben a Kbt.69. § (11) bek. szerinti nyilvántartásban a vonatkozó adatok, ill. tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód– a nyilvántartás kivonatának ,a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak v. a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.
“Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők nem szerepelnek az Étv....”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők nem szerepelnek az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, ill. a nem MAGYARORSZÁGON letelepedett gazdasági szereplő esetén, ha nincs bejegyezve a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint nem teljesíti az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
“Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeket nem ír elő.”
Műszaki és szakmai képességek:
“Valamennyi alkalmassági feltétel kapcsán ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)–(2) bekezdése, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdése szerint az EEKD...”
Műszaki és szakmai képességek
Valamennyi alkalmassági feltétel kapcsán ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)–(2) bekezdése, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdése szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő az EEKD IV. rész α) pontjának kitöltésével történő előzetes igazolás során elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát részletes információk (A–D szakasz kitöltésének mellőzésével) kérése nélkül.
“Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kr. 1. § (7) bekezdésére.” Többet mutasson (5) “A Kbt. 69. § (4)–(6) bekezdése alapján felhívott ajánlattevők az alkalmassági feltételnek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:”
“M.1 Ajánlattevő mutassa be a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bek b) pontja alapján azokat a szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe....”
Műszaki és szakmai képességek
M.1 Ajánlattevő mutassa be a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bek b) pontja alapján azokat a szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Figyelemmel a Kbt. 69. § (7) bekezdésére, Ajánlatkérő az M.1 alkalmassági követelmény vonatkozásában előírja, hogy az 1–2. számú értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében a szakember önéletrajzát, amely tartalmazza mind az alkalmasság, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalatot, már az ajánlattétel során be kell nyújtani.
“Csatolandó dokumentumok: a szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozat, a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan...”
Műszaki és szakmai képességek
Csatolandó dokumentumok: a szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozat, a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte – azaz a szakmai tapasztalat év-hónap pontossággal – egyértelműen megállapítható legyen, a végzettséget, vagy képzettséget igazoló adatok megadása, a szakember által aláírt, rendelkezésre állási és arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az eljárásba bevonásáról tudomással bír. Csatolni kell a végzettséget, képzettséget igazoló okiratok egyszerű másolatát is. Továbbá nyilatkozatot kell benyújtani arra vonatkozóan, hogy a szakember vonatkozó kamarai nyilvántartásban szerepelni fog a szerződés megkötésének időpontjában (adott esetben). A releváns kamarai jogosultság megléte esetén a szakmai tapasztalat meglétének igazolására az alkalmassági követelmény meglétének igazolására szolgáló önéletrajz, és a végzettséget igazoló dokumentummásolat helyett elegendő benyújtani a jogosultság megszerzésének pontos dátuma (év, hónap, nap), a jogosultság igazolásának elérési útvonala, valamint a kamarai nyilvántartási számának megjelölése az értékelési szempontra alátámasztására benyújtandó önéletrajzban, vagy egyéb dokumentumban. Az időben párhuzamos gyakorlati/tapasztalati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember tapasztalati idejébe. Minden a szakmai önéletrajzban feltüntetett naptári hónap egész hónapként kerül figyelembe vételre.
“M.2. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bek. a) pontjára figyelemmel az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 5 (öt) év (60 hónap)...”
Műszaki és szakmai képességek
M.2. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bek. a) pontjára figyelemmel az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 5 (öt) év (60 hónap) legjelentősebb közbeszerzés tárgyára vonatkozó referenciáinak igazolását (A referenciákat a Korm. rendelet 22. § (3) bek. szerinti igazolás csatolásával kell igazolni.). Az igazolás(ok) tartalmazzák legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdőés befejező időpontja év/hónap/nap szerinti bontásban) és helye, a szerződést kötő másik fél, az építési beruházás tárgya, mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő öt év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Igazolás tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került. Amennyiben a referenciát ajánlattevő vagy az alkalmasságot igazoló szervezet közös ajánlattevőként teljesítette, és a teljesítés oszthatatlannak tekinthető a Kr. 22. § (5) bekezdése szerint fogadható el a referencia. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 140. § (9) bek-re, és a Kr. 22.§ (5) bek-re. Ajánlatkérő az igazolások vizsgálata során a Kr. 21/A. §-ban foglaltak szerint jár el.
“A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65. § (7) bekezdése...”
Műszaki és szakmai képességek
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65. § (7) bekezdése megfelelően alkalmazandó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdés alapján felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy Ajánlatkérő az ajánlattevő műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet Ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M.1.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha ajánlatában nem mutat be legalább egy (1) fő szakembert, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.1.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha ajánlatában nem mutat be legalább egy (1) fő szakembert, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „MV-É” kategóriájú felelős műszaki vezetői jogosultság (vagy azzal egyenértékű) megszerzéséhez szükséges (a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklete VI./1. rész 2. pontjában meghatározott, vagy azzal egyenértékű), végzettséggel és szakmai tapasztalattal. AK felhívja a figyelmet arra, hogy a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésében meghatározott gyakorlati idő figyelembe vételére van lehetőség.
“M.1.2 Alkalmatlan az ajánlattevő, ha ajánlatában nem mutat be legalább egy (1) fő szakembert, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.1.2 Alkalmatlan az ajánlattevő, ha ajánlatában nem mutat be legalább egy (1) fő szakembert, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „MV-ÉG" kategóriájú felelős műszaki vezetői jogosultság (vagy azzal egyenértékű) megszerzéséhez szükséges (a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. melléklete VI./2. rész 3. pontjában meghatározott, vagy azzal egyenértékű), végzettséggel és szakmai tapasztalattal. AK felhívja a figyelmet arra, hogy a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésében meghatározott gyakorlati idő figyelembe vételére van lehetőség.
Többet mutasson Többet mutasson (2) “Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egy szakember több pozícióra is jelölhető, egy szakemberrel, több alkalmassági feltétel is teljesíthető.”
“M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bek. a) pontjára figyelemmel nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bek. a) pontjára figyelemmel nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 évben (60 hónap) szerződésszerűen teljesített (műszaki átadás-átvétellel lezárult), összesen legalább 700 m
Többet mutasson A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A szerződés biztosítékai:”
“Késedelmi kötbér:” Többet mutasson (22) “— a teljesítési véghatáridő elmulasztása vonatkozásában, olyan okból, amiért felelős,”
“— mértéke: áfa nélkül számított teljes vállalkozási díj 0,5%/naptári nap”
“— maximum: áfa nélkül számított teljes vállalkozási díj 15 %”
“A 30 napot meghaladó késedelem esetén szankció: azonnali hatályú felmondás/elállás és meghiúsulási kötbér fizetése.”
“Hibás teljesítési kötbér:”
“Mértéke: áfa nélkül számított teljes vállalkozási díj 0,5%/naptári nap”
“Maximális mértéke 30 napi tétel.”
“Meghiúsulási kötbér:”
“— a szerződés teljesítésének meghiúsulása, olyan okból, amiért felelős,”
“— mértéke: áfa nélkül számított teljes vállalkozási díj 30 %”
“Jótállás:”
“— 36 hónap”
“— a műszaki átadás-átvételt követő naptól,”
“— valamennyi beépített dolog, ill. elvégzett munka vonatkozásában”
“Jótállási biztosíték: Ajánlatkérő a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként jólteljesítési biztosítékot köt ki, amelynek mértéke...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Jótállási biztosíték: Ajánlatkérő a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként jólteljesítési biztosítékot köt ki, amelynek mértéke a nettó vállalkozói díj 5 %-a. A biztosíték formájára a Kbt. 134. § (6) bekezdései az irányadóak, azzal, hogy Ajánlatkérő előírja, hogy a Kbt. 134. § (6) bekezdése esetén a biztosítékot a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontja szerinti formában lehetséges nyújtani.
“Ajánlattétel, szerződés, kifizetés és elszámolás pénzneme: HUF. Nyertes ajánlattevő a szerződéses ár 20 %-os mértékéig igényelhet előleget, mely igénylés...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Ajánlattétel, szerződés, kifizetés és elszámolás pénzneme: HUF. Nyertes ajánlattevő a szerződéses ár 20 %-os mértékéig igényelhet előleget, mely igénylés nem kötelező (a Kbt. 135. § (8) alapján). Az előleg a végszámlából kerül levonásra. Ajánlatkérő 10 %-os (és az alatti) előleg igénylése eseté nem kér biztosítékot. 10 % feletti előleg igénylés esetén biztosítékot kell nyújtani az igényelt előleg 10 %-ot meghaladó részére.
“Részszámlázás: Ajánlatkérő 1 db előleg, 3 darab részszámla és egy darab végszámla megbontásban biztosít (25 %-os készültségi arányban). A Vállalkozó a...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Részszámlázás: Ajánlatkérő 1 db előleg, 3 darab részszámla és egy darab végszámla megbontásban biztosít (25 %-os készültségi arányban). A Vállalkozó a teljesítésigazolás kiállítása után jogosult számlát benyújtani. A kifizetésekre, minden esetben teljesítésigazolás kiállítását követően, szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján kerül sor a számlának az ajánlatkérőként szerződő fél általi kézhezvételének napját követő 30 napon belül.
“Részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.”
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-08-30 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
“Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)–(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan –...”
További információk
Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)–(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan – azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek – az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A teljesítésbe bevont szakember többlet szakmai tapasztalata az M.1.1. pont tekintetében bemutatott szakember esetében (egész hónapokban, min. 0 hónap, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): A teljesítésbe bevont szakember többlet szakmai tapasztalata az M.1.2. pont tekintetében bemutatott szakember esetében (egész hónapokban, min. 0 hónap, max. 36 hónap)
A kötelezően előírt 36 hónapon felüli többlet jótállás vállalása egész hónapokban megadva (minimum 0 hónap, maximum 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Hátrányos helyzetű munkavállalók alkalmazása a szerződés teljesítésének teljes időszakára (min. 0, max.2fő)
Ár (súlyozás): 70
“1. A Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját és a Kbt. 81. § (4)–(5) bek-et AK alkalmazza.”
“2. A hiánypótlás, felvilágosítás: a Kbt. 71. §-a alapján, korlátozás nélkül biztosított.” Többet mutasson (21) “3. A kiegészítő tájékoztatás: a Kbt. 56. § (1)–(5) bekezdéseiben foglaltak szerint.”
“4. Helyszíni bejárás: Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki Pál u. 39. Időpont: 2021. augusztus 10. 11:00 óra.”
“5. Az ajánlatot a Kbt. 66. § alapján kell megtenni. Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, amely tartalmazza a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerinti...”
További információk
5. Az ajánlatot a Kbt. 66. § alapján kell megtenni. Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, amely tartalmazza a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerinti összes adatot.
“6. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) bekezdésre vonatkozóan, továbbá nyilatkozni kell a Kbt. 66. § (6), 65. § (7) bekezdésében...”
További információk
6. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) bekezdésre vonatkozóan, továbbá nyilatkozni kell a Kbt. 66. § (6), 65. § (7) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatosan (nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani), valamint a 67. § (4) bekezdése tekintetében.
“7. Közös ajánlattétel esetén csatolni kell az arról szóló megállapodást a KDban és Kbt. 35. § (2a) bek-ben meghat. tartalommal.”
“8. A jelen felhívás a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésében és a Közbeszerzési Hatóság által meghatározott minősítés szerint szigorúbb...”
További információk
8. A jelen felhívás a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésében és a Közbeszerzési Hatóság által meghatározott minősítés szerint szigorúbb alkalmassági előírásokat tartalmaz.
“9. Ajánlattevőnek érvényes, 50 000 000 HUF/ káresemény és 100 000 000 HUF/év biztosítási összegig terjedő teljes körű építési-szerelési (CAR)...”
További információk
9. Ajánlattevőnek érvényes, 50 000 000 HUF/ káresemény és 100 000 000 HUF/év biztosítási összegig terjedő teljes körű építési-szerelési (CAR) felelősségbiztosítási szerződéssel kell rendelkeznie (legkésőbb a szerződéskötésre), vagy meglévő biztosítását a szerződés tárgyára, fenti összegig kiterjeszteni, amelyet a szerződéskötés időpontjában be kell mutatnia. Az ajánlatban a felelősségbiztosításról nyilatkozni szükséges.
“10. Nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötésre rendelkeznie kell az eljárást megindító felhívás M1. pontjában előírt szakemberek vonatkozásában a 266/2013....”
További információk
10. Nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötésre rendelkeznie kell az eljárást megindító felhívás M1. pontjában előírt szakemberek vonatkozásában a 266/2013. (VII.11) Korm. rendelet szerinti MV-É és MV-ÉG vagy ezzel egyenértékű jogosultsággal, valamint kamarai nyilvántartásban való szerepléssel.
“11. Az ajánlathoz cégszerűen aláírt, árazott költségvetést kell csatolni a KD. részeként kiadott árazatlan költségvetés beárazásával. A kiadott...”
További információk
11. Az ajánlathoz cégszerűen aláírt, árazott költségvetést kell csatolni a KD. részeként kiadott árazatlan költségvetés beárazásával. A kiadott költségvetéstől eltérni nem lehet. Ajánlattevőnek a költségvetés minden elemét (tétel) be kell áraznia, a sorok nem összevonhatóak, nullás megajánlást elfogadott. Ajánlattevő köteles csatolni a cégszerűen aláírt eredeti, teljes terjedelmében írásvédett (jelszó nélkül olvasható, nem szerkeszthető) beárazott költségvetési kiírást, Microsoft Excel formátumban (.xls) is. Érvénytelen az ajánlat, ha az ajánlattevő ajánlatához nem nyújtja be az árazott költségvetést.
“13. A gazdasági szereplők vonatkozásában csatolni kell azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) cégaláírási nyilatkozatát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel...”
További információk
13. A gazdasági szereplők vonatkozásában csatolni kell azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) cégaláírási nyilatkozatát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány) vagy a 2006. évi V. törvény 9. §-a szerinti, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintáját, aki(k) az ajánlatot, illetve annak részét képező nyilatkozatokat aláírták.
“14. Az eljárásban valamennyi határidő közép-európai (CET) idő szerint értendő.”
“15. Az EKR útján elektronikus úton benyújtott ajánlatnak tartalmaznia kell, amennyiben az EKR erre formanyomtatványt biztosít, annak kitöltésével: a...”
További információk
15. Az EKR útján elektronikus úton benyújtott ajánlatnak tartalmaznia kell, amennyiben az EKR erre formanyomtatványt biztosít, annak kitöltésével: a felhívásban és a Dokumentációban meghatározott valamennyi dokumentumot. Az ajánlat részeként csatolandó dokumentumok körét a KD részletesen tartalmazza.
“16. Az ajánlatot a Kbt. 41/B. § (2) bekezdése alapján „PDF” formátumban kell benyújtani egy vagy több file-ban, az árazott költségvetések esetén XLS (vagy...”
További információk
16. Az ajánlatot a Kbt. 41/B. § (2) bekezdése alapján „PDF” formátumban kell benyújtani egy vagy több file-ban, az árazott költségvetések esetén XLS (vagy XLSX) fájlformátum is alkalmazandó! A PDF fájlformátum tekintetében olyan forma alkalmazható és használható, amely mindenki számára, ingyenesen elérhető Adobe Acrobat Reader DC programmal megnyitható és olvasható. A fájlformátumok tekintetében titkosítás nem alkalmazható.
“17. A módszerek meghatározása: az ajánlati árra vonatkozó értékelési részszempont: fordított arányosítás, a szakemberekkel, jótállással és hátrányos...”
További információk
17. A módszerek meghatározása: az ajánlati árra vonatkozó értékelési részszempont: fordított arányosítás, a szakemberekkel, jótállással és hátrányos helyzetű munkavállalókkal kapcsolatos értékelési szempont: egyenes arányosítás. Pontszámok: 0–10.
“18. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.”
“19. Ajánlatkérő kizárja a gazdálkodó szervezet létrehozását, de közös ajánlattétel esetén az ajánlatban a közös ajánlattevőknek csatolniuk kell egy...”
További információk
19. Ajánlatkérő kizárja a gazdálkodó szervezet létrehozását, de közös ajánlattétel esetén az ajánlatban a közös ajánlattevőknek csatolniuk kell egy cégszerűen aláírt megállapodást a közbeszerzési dokumentumokban részletezett minimális tartalommal. Ajánlatkérő az önálló Ajánlattevők esetében is kizárja gazdálkodó szervezet létrehozását.
“20. AK felhívja AT-k figyelmét, hogy támogatásra, illetve támogatási szerződés módosítására irányuló igényt, vagy egyéb hazai forrás rendelkezésre...”
További információk
20. AK felhívja AT-k figyelmét, hogy támogatásra, illetve támogatási szerződés módosítására irányuló igényt, vagy egyéb hazai forrás rendelkezésre bocsájtása iránti kérelmet / előterjesztést nyújt/nyújtott be, ezért a támogatásra / hazai forrás rendelkezésre bocsájtására irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben, vagy nem a jelen felhívás szerinti teljesítési határidőnek megfelelő történő elfogadását, vagy amennyiben releváns a Támogatási Szerződés (TSZ) módosítását vagy változásbejelentés el nem fogadását olyan körülménynek kell tekinteni, amelyre az ajánlatkérő a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat. Fentiek értelmében AK a Kbt. 53.§ (5)–(6) bek. és a Ptk. 6:116. § (1) bek. alapján felhívja az AT-k figyelmét, hogy az eljárást akkor is eredménytelenné nyilváníthatja, ha a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződéses megállapodás pénzügyi fedezetét, teljesítési határidőnek megfelelő fizikai befejezési határidőt biztosító TSZ nem kerül megkötésre, vagy – amennyiben releváns– a TSZ módosítása nem kerül aláírásra vagy a változásbejelentés nem kerül elfogadásra vagy a hazai forrás nem kerül biztosításra és a pénzügyi fedezet nem válik felhasználhatóvá. AK a fent megjelölt feltételeket a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépésének felfüggesztő feltételeként köti ki. Amennyiben felfüggesztő feltétel a szerződés aláírását követő 180 napon belül nem következik be, akkor a szerződés minden további jogcselekmény nélkül megszűnik.
“21. Ajánlatkérő megvizsgálta a beszerzését abból a szempontból, hogy a részajánlat tétel lehetősége biztosítható-e, de az gazdasági, műszaki és minőségi,...”
További információk
21. Ajánlatkérő megvizsgálta a beszerzését abból a szempontból, hogy a részajánlat tétel lehetősége biztosítható-e, de az gazdasági, műszaki és minőségi, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos valamennyi szempontot figyelembe véve ésszerűtlen lenne, mivel a kivitelezési munka egy egységet képez, a biztonságos és hatékony munkavégzés abban az esetben biztosítható, ha az egy egységként valósul meg.
“Ajánlatkérő a részajánlattételt nem tartja gazdaságilag észszerűnek, mivel a beszerzés tárgya nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony...”
További információk
Ajánlatkérő a részajánlattételt nem tartja gazdaságilag észszerűnek, mivel a beszerzés tárgya nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné, továbbá a gazdasági észszerűséggel és a teljesítés hatékonyságával ellentétes lenne. Gazdasági szempontból előnyösebb egy kivitelező koordinációjával megvalósítani a kivitelezést, mivel így az általános költségek, melyek a kivitelezőt terhelik nem oszlanak meg és költséghatékonyabbá válhat a munkavégzés.
“22. Ajánlatkérő a II.2.7) pontban foglalt időtartam alatt naptári napokat ért.”
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.” Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 144-381752 (2021-07-23)
További információk (2021-08-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Teleki-vár befogadó gyermekotthon létrehozása Pest megyében VEKOP-6.3.1. projekt keretében.
Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki utca 39. sz. alatti üresen...”
Rövid leírás
Teleki-vár befogadó gyermekotthon létrehozása Pest megyében VEKOP-6.3.1. projekt keretében.
Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki utca 39. sz. alatti üresen álló ingatlan, amely részben családi házas beépítésű, részben beépítetlen területen található. A barnamezős beruházás során felújításra kerül a jelenleg is meglévő főépület. A felújítással érintett alapterület nettó 999 m2. Az ingatlan kialakításának részleteit az építészeti tervek tartalmazzák.
A betervezett anyagok a 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével, helyettesíthetők műszakilag egyenértékű tulajdonságokkal, jellemzőkkel rendelkező anyagokkal.
A ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az ajánlati felhívásban, és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata. A fentiekkel egyenértékű terméket és hozzátartozó szolgáltatást elfogad ajánlatkérő. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és tételes, árazatlan költségvetés tartalmazza.
Többet mutasson Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Magasépítési munka📦
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Visegradi Utca 49
“Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4) bek. a) és 52. § (4) bek. b) pontja alapján meghosszabbítja. Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (2) bekezdése...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4) bek. a) és 52. § (4) bek. b) pontja alapján meghosszabbítja. Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (2) bekezdése alapján a hirdetmény módosítási szándékáról azon gazdasági szereplőket, akik az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték, tájékoztatta. A Kbt. 55. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő tájékoztatást ad, hogy a beérkezett kiegészítő tájékoztatás alapján pontosította a műszaki leírást.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki utca 39. sz. alatti üresen álló ingatlan, amely részben családi házas beépítésű, részben beépítetlen területen található....”
Rövid leírás
Helyszín: 2230 Gyömrő, Gróf Teleki utca 39. sz. alatti üresen álló ingatlan, amely részben családi házas beépítésű, részben beépítetlen területen található. A barnamezős beruházás során felújításra kerül a jelenleg is meglévő főépület. A felújítással érintett alapterület nettó 999 m2. Az ingatlan kialakításának részleteit az építészeti tervek tartalmazzák.
További információk (2021-09-16) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-16 📅
Benyújtási határidő: 2021-10-08 📅
Közzététel dátuma: 2021-09-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 183-475133
HL-S szám: 183
További információk
“Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4) bek. a) alapján meghosszabbítja. Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (2) bekezdése alapján a hirdetmény...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4) bek. a) alapján meghosszabbítja. Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (2) bekezdése alapján a hirdetmény módosítási szándékáról azon gazdasági szereplőket, akik az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték, tájékoztatta.
További információk (2021-10-06) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-06 📅
Benyújtási határidő: 2021-10-25 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 197-512853
HL-S szám: 197
További információk
“Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4) bek. a) és b) pontja alapján meghosszabbítja.
Ajánlatkérő közli, hogy a kiegészítő tájékoztatással...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4) bek. a) és b) pontja alapján meghosszabbítja.
Ajánlatkérő közli, hogy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumok pontosításra kerültek.
Módosítással érintett közbeszerzési dokumentumok:
- Gyomro_Anyagki_Arazatlan koltsegvetes_MÓDOSÍTOTT végleges .xlsx
- Elektromos költségvetés kiviteli Gyömrő 2020 árazatlan MÓDOSÍTOTT végleges.xlsx
- 01 KD I - SzGyF - Teleki-vár - Útmutató20210927.pdf
A módosított közbeszerzési dokumentumok elérhetőek az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen közvetlenül, elektronikus úton.
Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (2) bekezdése alapján a hirdetmény módosítási szándékáról azon gazdasági szereplőket, akik az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték, tájékoztatta.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-03-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 313 542 365 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-03-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 063-164864
HL-S szám: 63
További információk
“A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti információk:
ÉPKOMPLEX Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Cégjegyzékszám:...”
További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti információk:
ÉPKOMPLEX Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Cégjegyzékszám: 13-09-069327
Adószám: 12000980-2-13
Székhely: 2100 Gödöllő, Rét u. 37.
LŐRINCI ÉPÍTŐ ÉS FŐVÁLLALKOZÓ Kft.
Cégjegyzékszám: 01-09-680894., Adószám: 11875204-2-43., Székhely: 1183 Budapest, Nefelejcs utca 152638/1.
Bamax Work Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Cégjegyzékszám: 01-09-950286
Adószám: 23043220-2-43
Székhely: 1188 Budapest, Szigeti Kálmán utca 69.
FK-RASZTER Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Cégjegyzékszám: 05-10-000338
Adószám: 11887827-2-05
Székhely: 3533 Miskolc, Felsőszinva u. 73.
„ARTemisz & Sofia” Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Cégjegyzékszám: 01-09-186753
Adószám: 24868167-2-41
Székhely: 1037 Budapest, Szépvölgyi út 41. 2. em.
START ÉPÍTŐ Korlátolt Felelősségű Társaság
Cégjegyzékszám: 01-09-966456
Adószám: 23141191-2-42
Székhely: 1071 Budapest, Dembinszky utca 44. fszt. 4.
DENCO Klímatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Az ingatlan szilárd burkolatú út mellett helyezkedik el, összközműves, kiépített a csatorna, a víz, a villany és a gáz gerincvezeték. Az ingatlan területe...”
Rövid leírás
Az ingatlan szilárd burkolatú út mellett helyezkedik el, összközműves, kiépített a csatorna, a víz, a villany és a gáz gerincvezeték. Az ingatlan területe 1,5 ha, amelyen 1110 m2 alapterületű főépület és több, kisebb épület áll. A főépület az 1970-es években épült, több éve használaton kívül áll, leromlott állapotú.
“A barnamezős beruházás során felújításra kerül a jelenleg is meglévő főépület. A felújítással érintett alapterület nettó 999 m2. Az ingatlan kialakításának...”
Rövid leírás
A barnamezős beruházás során felújításra kerül a jelenleg is meglévő főépület. A felújítással érintett alapterület nettó 999 m2. Az ingatlan kialakításának részleteit az építészeti tervek tartalmazzák, a fő munkanemek a következők:
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-22 📅
Név: ÉPKOMPLEX Építőipari és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12000980213
Postacím: Rét Utca 37
Postai város: Gödöllő
Postai irányítószám: 2100
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 204559823📞
E-mail: info@epkomplex.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 313 542 365 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7
Hivatkozás További információk
“A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti információk:”
“ÉPKOMPLEX Építőipari és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság” Többet mutasson (25) “Cégjegyzékszám: 13-09-069327”
“Adószám: 12000980-2-13”
“Székhely: 2100 Gödöllő, Rét u. 37.”
“LŐRINCI ÉPÍTŐ ÉS FŐVÁLLALKOZÓ Kft.”
“Cégjegyzékszám: 01-09-680894., Adószám: 11875204-2-43., Székhely: 1183 Budapest, Nefelejcs utca 152638/1.”
“Bamax Work Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság”
“Cégjegyzékszám: 01-09-950286”
“Adószám: 23043220-2-43”
“Székhely: 1188 Budapest, Szigeti Kálmán utca 69.”
“FK-RASZTER Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság”
“Székhely: 1037 Budapest, Szépvölgyi út 41. 2. em.”
“START ÉPÍTŐ Korlátolt Felelősségű Társaság”
“Cégjegyzékszám: 01-09-966456”
“Adószám: 23141191-2-42”
“Székhely: 1071 Budapest, Dembinszky utca 44. fszt. 4.”
“DENCO Klímatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság”
“Cégjegyzékszám: 13-09-084847”
“Adószám: 12467006-2-13”
“Székhely: 2100 Gödöllő, Faiskola tér 13.”
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2022/S 063-164864 (2022-03-25)