élelmiszer alapanyag beszerzés

Fővárosi Önkormányzat Gödöllői Idősek Otthona

Élelmiszer alapanyagok beszerzése az alábbi részajánlati körök szerint:
1 Kenyér, pékárú, élesztő, zsemlemorzsa
2 Állati termékek, hús és húskészítmények
3 Tej és tejtermékek, margarin
4 Gyorsfagyasztott, mélyhűtött termékek
5 Zöldségek, gyümölcsfélék
6 Különféle élelmiszerek és szárazáruk
7 Fertőtlenített héjú tojás
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, azaz, ahol a
közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott
gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy
védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének
egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű”
terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők
eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni
külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz,
megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A mennyiségek a felhívásban a részeknél és a kiadott táblázatokban az éves mennyiséget tartalmazzák, ezt kérjük árazni!
Ajánlatkérő két évre kíván szerződést kötni.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-03-21. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-02-17.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-02-17 Ajánlati felhívás
2022-03-10 További információk
2022-05-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-12-13 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-12-28 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-02-07 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-05-08 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-05-18 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2022-02-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek
Hivatkozási szám: EKR000157122022
Rövid leírás:
Élelmiszer alapanyagok beszerzése az alábbi részajánlati körök szerint: 1 Kenyér, pékárú, élesztő, zsemlemorzsa 2 Állati termékek, hús és...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek 📦
További CPV-kód: Kenyér, friss péksütemények és cukrászsütemények 📦
Állati termékek, hús és húskészítmények 📦
Tejtermék 📦
Mélyfagyasztott termékek 📦
Gyümölcs, zöldségfélék és kapcsolódó termékek 📦
Különféle élelmiszerek és szárazáruk 📦
Tojás 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Közép-Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Fővárosi Önkormányzat Gödöllői Idősek Otthona
Postacím: Dózsa György Út 65
Postai irányítószám: 2100
Postai város: Gödöllő
Kapcsolat
Internetcím: http://www.idosekotthonagodollo.hu/ 🌏
E-mail: igazgato@idosekotthonagodollo.hu 📧
Telefon: +36 28410364 📞
Fax: +36 28430573 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000157122022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000157122022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-17 📅
Benyújtási határidő: 2022-03-21 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 037-094969
HL-S szám: 37
További információk
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § -a, a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint történik.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Élelmiszer alapanyagok beszerzése az alábbi részajánlati körök szerint:
1 Kenyér, pékárú, élesztő, zsemlemorzsa
Többet mutasson (18) 2 Állati termékek, hús és húskészítmények
3 Tej és tejtermékek, margarin
4 Gyorsfagyasztott, mélyhűtött termékek
5 Zöldségek, gyümölcsfélék
6 Különféle élelmiszerek és szárazáruk
7 Fertőtlenített héjú tojás
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, azaz, ahol a
közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott
gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy
védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének
egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű”
terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők
eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni
külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz,
megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A mennyiségek a felhívásban a részeknél és a kiadott táblázatokban az éves mennyiséget tartalmazzák, ezt kérjük árazni!
Ajánlatkérő két évre kíván szerződést kötni.
A rész elnevezése: Kenyér, pékárú, élesztő, zsemlemorzsa
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Kenyér, pékárú, élesztő, zsemlemorzsa beszerzése 20 tételben összesen 24 840 kg/év és 82 840 db/év mennyiségben. Ajánlatkérő két évre kíván szerződést...  Többet mutasson
A beszerzendő áruk tételes jegyzékét, részenkénti, mennyiségi teljes lebontását és
Többet mutasson (12)
termékspecifikációját a közbeszerzési dokumentum részét képező árazatlan ártábla tartalmazza. A
részben meghatározott műszaki követelmények az egyes termékek tekintetében minimum
elvárások.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel
ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és
közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra,
eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés
csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a
„vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy,
egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában
igazolnia kell.
Ajánlatkérő fenntartja a jogot a teljes mennyiségtől való +30 %-os eltérésre.
Időtartam: 24 hónap
A rész elnevezése: Állati termékek, hús és húskészítmények
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Állati termékek, hús és húskészítmények beszerzése 36 tételben összesen 13 426 kg/év mennyiségben.
Ajánlatkérő két évre kíván szerződést kötni, a beszerzés mennyisége a két évre vonatkozó éves mennyiség.
A rész elnevezése: Tej és tejtermékek, margarin
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Tej és tejtermékek, margarin beszerzése 14 tételben összesen 3 270 kg/év, 48 680 db/év és 23 300 l/év mennyiségben.
A rész elnevezése: Gyorsfagyasztott, mélyhűtött termékek
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Gyorsfagyasztott, mélyhűtött termékek beszerzése 21 tételben összesen 7 950 kg/év mennyiségben.
A rész elnevezése: Zöldségfélék, gyümölcsfélék
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Zöldségfélék, gyümölcsfélék beszerzése 36 tételben összesen 36 990 kg/év és 24 200 db/év mennyiségben.
A rész elnevezése: Különféle élelmiszerek és szárazárúk
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Különféle élelmiszerek és szárazáruk beszerzése 79 tételben összesen 14 159,85 kg/év, 7 008 l/év és 26 302 db/év mennyiségben.
A rész elnevezése: Fertőtlenített héjú tojás
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Fertőtlenített héjú tojás beszerzése 1 tételben összesen 3 000 db/év mennyiségben.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 2100 Gödöllő, Dózsa György út 65.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi részajánlati kör tekintetében: Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó és nem
vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan GSz, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.
Többet mutasson (30)
meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül az AT, alvállalkozó
és az alkalmasság igazolásában részt vevő, akivel szemben a Kbt. 62. §(1)- (2) bek. szereplő
kizáró okok valamelyike fennáll vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett
be,figyelemmel a Kbt. 74. § (1) bek. előírásaira. Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint. Igazolási mód: AT,
valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő GSz a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 1. § (1) bek.
meghatározottak szerint az EEKD benyújtásával a 4. § (1) bek. foglaltak szerint igazolja
előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.
meghatározott kizáró okok hiányát, figyelemmel a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 4. § (3)-(4) bek.,
valamint a 6. § (1)-(2) bek. Közös ajánlattétel esetén a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 3. § (5) bek. az
irányadó. AK az EEKD-t elektronikus űrlapként bocsátja a GSZ rendelkezésére az EKR-ben. Az
elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös AT-k, valamint az alkalmasság
igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó GSZ teszi meg.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában AT-nek a
Kbt. 67. § (4) bek. szerint kell nyilatkoznia (elektronikus űrlap kitöltésével). A 321/2015. (X. 30.)
Korm. r. 15. § (1) bek. alapján AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más
szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. § - ában, foglalt kizáró
okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó
tekintetében az EEKD benyújtásával AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozati
kötelezettségének. A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. foglaltak alkalmazásával AT-nek a 321/2015. (X.30.)
Korm. r. 8. §; 10. §, 14. § és16. § rendelkezései szerint kell igazolnia a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. előírt
kizáró okok hiányát. A 321/2015. (X.30.) Korm. r. 1. § (7) bek. szerint a kizáró okokra és az
alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított
igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt
tény, illetve adat tartalma valós. AK
felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra. AT-nek nyilatkoznia kell, hogy
van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt, amennyiben igen, a
321/2015.(X.30) Korm. r. 13. §-a alapján az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott
változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást,
amennyiben nincs változásbejegyzési eljárás nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. AK
hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 12. §-ában foglaltakra.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Minden rész tekintetében:
Előzetes igazolás során:
Többet mutasson (11)
Az előzetes igazolás során az EEKD IV. részében ajánlatkérő elfogadja az előzetes igazolásra az érintett gazd-i szereplő egyszerű nyilatkozatát (azaz az...  Többet mutasson
Utólagos igazolás során:
A Kbt. 69.§ (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint...  Többet mutasson
P.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a Kr. 19. § (1) bekezdés a) pontja értelmében AT (közös ajánlattétel esetén bármelyik közös ajánlattevő)...  Többet mutasson
- a pénzforgalmi számla (számlák) száma;
- a pénzforgalmi számla (számlák) megnyitásának időpontja(i);
- a pénzforgalmi számláján (számláin) a felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban
előfordult-e a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerint definiált, 15 naptári napot meghaladó időtartamú...  Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet, hogy a pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatok csatolandók a vizsgált időszak alatt esetlegesen megszüntetett számlák...  Többet mutasson
Az ajánlatban csatolni kell valamennyi számlavezető bank megnevezését és bankszámlaszámokat tartalmazó, cégszerűen aláírt nyilatkozatot, amely tartalmazza,...  Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet, hogy a felhívás feladásának időpontja alatt minden esetben az Európai Unió Hivatalos Lapjában (TED) megjelent hirdetményben...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az AT, ha a pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatok szerint, a felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban bármelyik pénzforgalmi...  Többet mutasson
Az alkalmassági követelmény tekintetében elegendő, ha a közös Ajánlattevők közül egy felel meg.
Többet mutasson (1)
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (7)-(8), (11) és a Kbt. 69. § (11) bekezdései., továbbá a Kr. 19. § (3) és (7)bekezdése is irányadó.
Műszaki és szakmai képességek: M1) Valamennyi részben ajánlattevő
a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21.§ (1) bekezdésének a) pontja alapján, figyelemmel a Korm. rendelet 21. § (1a) a) pontjában foglaltakra, ismertesse az...  Többet mutasson
Többet mutasson (9) - a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hó/nap bontásban)
- a szerződést kötő másik fél megnevezése (név, székhely),
- a referencia igazolást kiállító személy (neve,elérhetősége e-mail és/vagy tel.),
- a szállítás tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági minimumkövetelmény
egyértelműen megállapítható legyen,
- a szállítás mennyisége,
- továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek
megfelelően történt-e.
M2) Valamennyi rész esetében: ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 21.§(1) bekezdés c) pontja alapján HACCP vagy azzal...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1) Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban)- az adott...  Többet mutasson
- az 1. rész tekintetében nettó 10 millió Forint értékű, a közbeszerzés tárgya (Kenyér, pékárú, élesztő, zsemlemorzsa) szerinti
Többet mutasson (8)
- a 2. rész tekintetében nettó 20 millió Forint értékű, a közbeszerzés tárgya (állati termékek, hús és húskészítmények)szerinti
- a 3. rész tekintetében nettó 15 millió Forint értékű, a közbeszerzés tárgya (tej és tejtermékek, margarin) szerinti
-a 4. rész tekintetében nettó 7 millió Forint értékű, a közbeszerzés tárgya (gyorsfagyasztott, mélyhűtött termékek) szerinti
-az 5. rész tekintetében nettó 15 millió Forint értékű, a közbeszerzés tárgya (zöldségfélék, gyümölcsfélék) szerinti
-a 6. rész tekinetében nettó 15 millió Forint értékű, a közbeszerzés tárgya (különféle élelmiszerek és szárazárúk) szerinti
-a 7. rész tekintetében nettó 1 millió Forint értékű, a közbeszerzés tárgya (fertőtlenített héjú tojás) szerinti
szállítási tárgyú referenciával, továbbá ha a referencia tartalma szerint a teljesítés az előírásoknak és szerződésnek megfelelően történt. Amennyiben az...  Többet mutasson
M.2) Valamennyi részben alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik érvényes HACCP vagy azzal egyenértékű élelmiszer biztonsági rendszer meglétét igazoló...  Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: a Ptk. 6:186 § (1) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő kötelezi magát, hogy késedelme esetén kötbért fizet. Késedelmes teljesítés esetén...  Többet mutasson
Meghiúsulási kötbér: a Ptk. 6:186 § (1) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő kötelezi magát, hogy - olyan okból, amelyért felelős - a szerződés vagy az...  Többet mutasson
Többet mutasson (8)
kötbér mértéke a szerződés teljes ellenszolgáltatása ÁFA nélkül számított értékének (nettó vételár) 30 %-a. Az egyedi megrendelés nyertes ajánlattevő általi...  Többet mutasson
Hibás teljesítési kötbér: a Ptk. 6:186 § (1) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő kötelezi magát, hogy hibás teljesítése esetén kötbért fizet. Hibás...  Többet mutasson
Késedelmes fizetés esetén ajánlatkérő a Ptk-ban meghatározott (6:155. § (1) bek.) mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot fizet.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít
A teljesítési-igazolással igazolt teljesítés ellenértékének kiegyenlítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés, a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bekezdés szerint...  Többet mutasson
Részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az áfa mértéke a mindenkori hatályos törvény szerint
meghatározott mértékű. AK. késedelmes fizetése esetén a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155.§ (1)bekezdésében meghatározott rendelkezések az irányadók.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 16:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-03-21 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 18:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk: Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § -a, a
424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint történik.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15492911213
Más típusú ajánlatkérő: szociális ellátás
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kovácsné Blaskó Mariann
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000157122022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1) AK valamennyi rész esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjában rögzítetteknek megfelelően a legalacsonyabb ár alapján...  Többet mutasson
2) Az ajánlat részeként kötelezően benyújtandó dokumentumok: a)Tételes árajánlat az adott résznek megfelelően kitöltve és cégszerű aláírással ellátva. A...  Többet mutasson
Többet mutasson (28)
b) amelyik részneknél releváns ott a Tételes árajánlatban megajánlott valamennyi termék tekintetében csatolni kell a 82/2012. (VIII.2.) VM r. szerinti...  Többet mutasson
3) AK és a gazd. szereplők között a közb. eljárással kapcsolatos kommunikáció a Kbt. 40. §. (1) bek. alapján az EKR-ben történik.
4) Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához a Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.
5) EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: regisztrációt követően a https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas oldalon. AK a rendszer működésével,...  Többet mutasson
6) Kieg. táj. a Kbt. 56. § (1)-(5) bek. foglaltak szerint, hiánypótlás a Kbt. 71.§-a szerint biztosított azzal, hogy AK nem rendel el újabb hiánypótlást, ha...  Többet mutasson
7) Kbt. 44.§ szerinti üzleti titok kezelése elkülönítetten, az EKR-ben erre szolgáló funkció alkalmazásával és arról szóló nyilatkozat indoklással.
8) Az EKR rendszerben integrált, valamint az AK által generált elektronikus űrlap kitöltése útján benyújtandó űrlapok: Kbt. 66. § (5) bek. szerinti...  Többet mutasson
9) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén, a teljesítés során - abban az esetben is, ha helyettesítő termék felajánlására kerülne sor -...  Többet mutasson
10) AK. felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. §-ában foglaltakra.
11) Feltöltött, aláírt dokumentumok, nyilatkozatok esetében az AK által előírt alkalmazandó fájlformátum: PDF
12) AK. ajánlati biztosíték nyújtását nem írja elő.
13) AK a Kbt. 35.§(8) bek. alapján rögzíti, hogy nem teszi lehetővé a nyertes AT-k számára gazdálkodó szervezet (projekttársaság)alapítását.
14) IV.2.6) pont: ajánlatkérő az 1 hónapon 30 napot ért, figyelemmel a Kbt.81.§ (11)bek.
15) FAKSZ: Göndör Gábor (311) 2367 Újhartyán, Monori u. 30.
16) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
17) A magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be az ajánlat.
18) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárásban a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az...  Többet mutasson
19) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, a Kbt. 81. § (4)-(5) bek.ben és a Kbt. 69. § (6) bek.ben foglaltak alkalmazására.
20) A közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeletei az irányadók.
21) 25. Irányadó jogszabályok:
- a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv.
- a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv.
- az állati eredetű élelmiszerek forgalomba hozatalának és az értékesítés helyén történő élelmiszer-előállításnak élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló...  Többet mutasson
- az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatal egyes élelmiszer-higiéniai feltételeiről és az élelmiszerek hatósági ellenőrzéséről szóló 68/2007....  Többet mutasson
- a gyártmánylapról szóló 82/2012. (VIII. 2.) VM rend.
- az Európai Parlament és a Tanács 852/2004/EK rend. az élelmiszer-higiéniáról II.sz. Melléklet IV. fejezet az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről...  Többet mutasson
22) Ajánlattevőnek rendelkeznie kell az eljárás tárgyának szállítására alkalmas szállító eszközzel. Ajánlattevő csatolja ajánlatába nyilatkozatát, hogy az...  Többet mutasson
23) Ajánlattevő nyújtson be nyilatkozatot, hogy rendelkezik FELIR azonosító számmal.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 148-149. § szerint, különös tekintettel a Kbt. 148. § (3)-(7) bekezdéseiben foglaltakra.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 037-094969 (2022-02-17)
További információk (2022-03-10)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Állati termékek, hús és húskészítmények 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-03-10 📅
Benyújtási határidő: 2022-03-22 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 052-135269
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 037-094969
HL-S szám: 52
Forrás: OJS 2022/S 052-135269 (2022-03-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-05-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 95 763 994 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 103-288919
HL-S szám: 103
További információk
3 - Tej és tejtermékek, margarin számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra: ● kizárólag érvénytelen...  Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-25 📅
Név: Takács és Társa Sütőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11447108205
Postacím: Kerpely Antal Utca 36
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3533
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309580240 📞
E-mail: vighszofi2018@gmail.com 📧
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 17 325 800 HUF 💰
Név: Gulyás János és Társa Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 11399531206
Postacím: II. Kerület 80
Postai város: Felgyő
Postai irányítószám: 6645
Telefon: +36 202383721 📞
E-mail: kozbesz.felgyoivagohid@gmail.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 29 778 776 HUF 💰
Név: KEDVENC Kereskedőház Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26105198243
Postacím: Budafoki Út 209/b.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 304229828 📞
E-mail: ertekesites@kedvenckereskedohaz.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 7 986 540 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-30 📅
Név: MORTAK FRUIT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14492846242
Postacím: Nyírpalota Út 5. fszt. 2.
Postai irányítószám: 1157
Telefon: +36 204255322 📞
E-mail: mortakfruit@mortak.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 15 557 500 HUF 💰
Név: Ozirisz Vendéglátó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10612626216
Postacím: Nagysándor J. Út 36.
Postai város: Szolnok
Postai irányítószám: 5000
Telefon: +36 307487425 📞
E-mail: kereskedelem@oziriszkft.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 22 727 378 HUF 💰
2 388 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
3
2

Hivatkozás
További információk
3 - Tej és tejtermékek, margarin számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont].;
Többet mutasson (57)
;44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §. szerint a 3. részben (tej és tejtermék, margarin) az érvénytelen ajánlatot tevők a III részben:
Ajánlattevő neve: ABAÚJTEJ Tejfelvásárló-Feldolgozó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 3849 Forró Kakastanya Külterület 098/2
adószáma 27051085-2-05
Ajánlattevő neve: NASZÁLYTEJ TEJFELDOLGOZÓ ÉS KERESKEDELMI ZRT (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 2600 Vác DEÁKVÁRI FASOR 10
adószáma 12031304-2-13
Ajánlattevők részenként (eredményes részek)
I rész
Ajánlattevő neve: Royal II. Sütőipari Zrt. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 6400 Kiskunhalas Szabadkai utca 90
Adószám: 11025038-2-03
Ajánlattevő neve: Takács és Társa Sütőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető
ajánlattevő)
Székhelye: 3533 Miskolc Kerpely Antal Utca 36
Adószám: 11447108-2-05
Ajánlattevő neve: Játékpontcenter korlátolt felelősségű társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 2112 Veresegyház Találozók Útja 8
Adószám, 26142531213
Ajánlattevő neve: Furnus Pék és Cukrászati Zártkörűen Működő Részvénytársaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 2330 Dunaharaszti Király Utca 3.
Adószám: 27328172-2-13
II rész
Ajánlattevő neve: Gulyás János és Társa Kft (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 6645 Felgyő II. Kerület 80
Adószám: 11399531-2-06
Ajánlattevő neve: Belovecz és Társa Hús- és Hentesáru Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető
Székhelye: 3900 Szerencs Dobó Katica Út 32.
Adószám. 11078768-2-05
Ajánlattevő neve: KEDVENC Kereskedőház Zártkörűen Működő Részvénytársaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1117 Budapest Budafoki Út 209/b.
Adószám: 26105198-2-43
IV rész
V rész
Ajánlattevő neve: MORTAK FRUIT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető
Székhelye: 1157 Budapest Nyírpalota Út 5. fszt. 2.
Adószám: 14492846-2-42
Ajánlattevő neve: G-FRUCT Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 2191 Bag Szőlő Utca 18
Adószám, 14724822213
Ajánlattevő neve: Telek és Mészáros Szolgáltató kft (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 2193 Galgahéviz Fő Út 87
Adószám, 26637271213
Ajánlattevő neve: Móraprizma Szövetkezet (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 6782 Mórahalom Gerle Imre Út 8
Adószám: 11819699-2-06
VI rész
Ajánlattevő neve: Ozirisz Vendéglátó Kft. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 5000 Szolnok Nagysándor J. Út 36.
Adószám. 10612626-2-16
Ajánlattevő neve: Chef Market Élelmiszer Nagykereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság (vezető
Székhelye: 2161 Csomád József Attila Utca 73.
Adószám. 24272962-2-13
Ajánlattevő neve: NATUR-ROST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 2310 Szigetszentmiklós Kardos István Utca 1586/1
Adószám. 10957587-2-13
VII rész
Forrás: OJS 2022/S 103-288919 (2022-05-25)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-12-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 15 557 500 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-13 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 243-702142
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 103-288919
HL-S szám: 243
További információk
2022.12.01. a szerződés módosítás dátuma
Forrás: OJS 2022/S 243-702142 (2022-12-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-12-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 388 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-28 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 001-002204
HL-S szám: 1
További információk
A szerződés módosításának dátumam megegyezik az ugyanezen ajánlattevő V rész esetében aláírt szerződés módosítás dátumával 2022.12.01. Ezért sem tudta (a...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 001-002204 (2022-12-28)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-02-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 29 778 776 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-07 📅
Közzététel dátuma: 2023-02-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 030-086880
HL-S szám: 30
Forrás: OJS 2023/S 030-086880 (2023-02-07)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-05-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 7 986 540 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-05-08 📅
Közzététel dátuma: 2023-05-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 092-281868
HL-S szám: 92
További információk
A szerződés módosításának időpontja 2023.04.28
Forrás: OJS 2023/S 092-281868 (2023-05-08)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-05-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 22 727 378 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-05-18 📅
Közzététel dátuma: 2023-05-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 098-306368
HL-S szám: 98
További információk
A szerződés módosításának időpontja 2023.04.28.
Forrás: OJS 2023/S 098-306368 (2023-05-18)