Adásvételi szerződés bútorok-textíliák, játékok, irodatechnika, valamint háztartási gépek és felszerelések beszerzésére a TOP-6.2.1-19-KE1-2019-00002 „Új két csoportos bölcsőde építése Hetényegyházán" projekt keretein belül. A felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban Kr.) 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. VI. pont folytatása: 13. Az eljárás eredményéről az ajánlatkérő a Kbt. 70. § alapján legkésőbb az ajánlati kötöttség lejártát megelőző napon az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés megküldésével írásban tájékoztatja az ajánlattevőket, figyelemmel a Kbt. 79. § (1)-(2) bekezdéseire. 14. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (5) bekezdésére. 15. Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös ajánlattevők esetében. 16. Ajánlatkérő az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (4) bekezdésben foglaltak szerint jár el. 17. Alvállalkozó igénybevételére a Kbt. 138. § szerint van lehetőség. 18. Az ajánlati kötöttségre vonatkozó IV.2.6. pontot a Kbt. 81.§ (11) bekezdés rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni, így ajánlatkérő a 1 hónap alatt 30 napot ért. 19. FAKSZ: dr. Simon Krisztián 01065. 20. Ajánlattevő köteles ajánlatában csatolni a közbeszerzési dokumentumok részét képező árazatlan költségvetést, valamennyi tételére kiterjedően beárazva, cégszerűen aláírva. 21. Ajánlattevő köteles ajánlatában csatolni a KD részét képező termékleírást kitöltve, cégszerűen aláírva. Ajánlattevőnek az eszközlistában fel kell tüntetni a megajánlott termék megnevezését és típusát, valamint a termék gyártójának megnevezését és származási helyét. Felhívjuk a tisztelt Ajánlattevő figyelmét, hogy a kiadott árazatlan eszközlista tételein és a benne szereplő mennyiségeken nem módosíthat, azokat nem egészítheti ki. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván megajánlani, köteles a megajánlott termék egyenértékűségét a Kr. 46. § (3)-(4) bekezdése alapján igazolni. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván az Ajánlattevő megajánlani, úgy ennek tényét is köteles feltüntetni az ajánlatban szereplő eszközlistában. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban a gyártó és a típus megadásának hiánya nem hiánypótolható, illetve az ajánlatban megadott paraméter hiánypótlás keretében nem változtatható meg. 22. Ajánlatkérő az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (5) bekezdéseiben foglaltak szerint jár el. 23. Ajánlatkérő valamennyi rész vonatkozásában alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. 24. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként csatolnia kell nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról a kiadott nyilatkozatmintában foglaltak szerint. Amennyiben a fent hivatkozott jogszabályi tilalom az ajánlattevő, illetve az általa igénybe vett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában fennáll a benyújtott ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-11-14.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-10-14.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-10-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Bútorok
Hivatkozási szám: EKR000140722022
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés bútorok-textíliák, játékok, irodatechnika, valamint háztartási gépek és felszerelések beszerzésére a TOP-6.2.1-19-KE1-2019-00002 „Új két csoportos bölcsőde építése Hetényegyházán" projekt keretein belül.
A felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban Kr.) 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad.
VI. pont folytatása:
13. Az eljárás eredményéről az ajánlatkérő a Kbt. 70. § alapján legkésőbb az ajánlati kötöttség lejártát megelőző napon az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés megküldésével írásban tájékoztatja az ajánlattevőket, figyelemmel a Kbt. 79. § (1)-(2) bekezdéseire.
14. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (5) bekezdésére.
15. Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös ajánlattevők esetében.
16. Ajánlatkérő az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (4) bekezdésben foglaltak szerint jár el.
17. Alvállalkozó igénybevételére a Kbt. 138. § szerint van lehetőség.
18. Az ajánlati kötöttségre vonatkozó IV.2.6. pontot a Kbt. 81.§ (11) bekezdés rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni, így ajánlatkérő a 1 hónap alatt 30 napot ért.
19. FAKSZ: dr. Simon Krisztián 01065.
20. Ajánlattevő köteles ajánlatában csatolni a közbeszerzési dokumentumok részét képező árazatlan költségvetést, valamennyi tételére kiterjedően beárazva, cégszerűen aláírva.
21. Ajánlattevő köteles ajánlatában csatolni a KD részét képező termékleírást kitöltve, cégszerűen aláírva. Ajánlattevőnek az eszközlistában fel kell tüntetni a megajánlott termék megnevezését és típusát, valamint a termék gyártójának megnevezését és származási helyét. Felhívjuk a tisztelt Ajánlattevő figyelmét, hogy a kiadott árazatlan eszközlista tételein és a benne szereplő mennyiségeken nem módosíthat, azokat nem egészítheti ki. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván megajánlani, köteles a megajánlott termék egyenértékűségét a Kr. 46. § (3)-(4) bekezdése alapján igazolni. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván az Ajánlattevő megajánlani, úgy ennek tényét is köteles feltüntetni az ajánlatban szereplő eszközlistában.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban a gyártó és a típus megadásának hiánya nem hiánypótolható, illetve az ajánlatban megadott paraméter hiánypótlás keretében nem változtatható meg.
22. Ajánlatkérő az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (5) bekezdéseiben foglaltak szerint jár el.
23. Ajánlatkérő valamennyi rész vonatkozásában alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
24. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként csatolnia kell nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról a kiadott nyilatkozatmintában foglaltak szerint. Amennyiben a fent hivatkozott jogszabályi tilalom az ajánlattevő, illetve az általa igénybe vett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában fennáll a benyújtott ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-14 📅
Benyújtási határidő: 2022-11-14 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 202-574188
HL-S szám: 202
További információk
A teljesítés határideje a szerződés megkötésétől számított 60 naptári nap.
Objektum A közbeszerzés hatálya

A részek maximális száma egy ajánlattevőnként: 4
A rész elnevezése: Bútor és textil
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Bútor és textil:
Hetényegyházi bölcsőde:
Megnevezés Mennyiség (db)
(db)
Bútor
Óvodai fektetőágy 28
Ágytároló szekrény 2
Görgő garnitúra szett
(4 darabos) 2
Rácsos fa gyermekágy matraccal 2
Járóka 1
Magasságmérő léc 1
"Marci" szekrénysor
juhar-zöld színben XIV. 1
juhar-sárga színben XIV. 1
"Marci" polcos, nyitott kisszekrény, juhar-sárga színben 2
"Marci" polcos, nyitott kisszekrény, juhar-zöld színben 2
Időtartam: 60 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-6.2.1-19-KE1-2019-00002
További információk: A teljesítés határideje a szerződés megkötésétől számított 60 naptári nap.
A rész elnevezése: Játék
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Játékok
Megnevezés Mennyiség Egység
Plüss kutya 2 db
Plüss kacsa 2 db
Plüss egér 2 db
Plüss csacsi 2 db
Formabedobó játék 2 készlet
Formaegyeztető 2 készlet
Montessori torony készlet 6 db
Toronyépítő 4 készlet
Fűzhető gyöngyök 4 készlet
Fűzhető játék 4 készlet
Bébi pattintós játék 4 készlet
Korong építő 2 készlet
Óriás korong építő 2 készlet
Óriás csavarok 2 készlet
Óriás láncszemek 2 készlet
Golyólabirintus 2 db
Tekergő 2 db
Mini tekergő 2 db
Fűzőcske alma 4 db
Fűzős tábla formák 4 készlet
Színes pötyi készlet 6 készlet
Pötyi tábla 6 db
Fogantyús puzzle - A ház körül 2 készlet
Fogantyús puzzle - Járművek 2 készlet
Fogantyús puzzle - Állatok 2 készlet
Fogantyús puzzle - Természet 2 készlet
Fogantyús puzzle - Foglalkozások 2 készlet
Párosító puzzle 2 készlet
Két félből egy egész - Állatok 2 készlet
Két félből egy egész - Járművek 2 készlet
Lottójáték 2 készlet
Memória lottó 2 készlet
Tapintós korongok 2 készlet
Dominó 2 készlet
Építőkockák 4 készlet
Puha építőkocka szett 4 készlet
Gyerek építőjáték 4 készlet
Barkács pad 2 készlet
Tüskeépítő 6 készlet
Állatok témájú építőkészlet 6 készlet
Járművek témájú építőkészlet 6 készlet
38 cm-es alaplap építőkészlethez 6 db
Építőkészlet strapabíró tárolódobozban 6 készlet
Építőkészlet alapelemek 8 készlet
Kreatív építő szett 2 készlet
25 cm-es alaplap építőkészlethez 6 db
Mini autó 20 db
Autók és repülők szett 2 készlet
Markoló 6 db
Vonatpálya közepes 4 készlet
Csecsemő baba - lány 2 db
Csecsemő baba - fiú 2 db
Puha testű baba - barna hajjal 2 db
Puha testű baba - szőke hajjal 2 db
Néger baba 2 db
Babaruha - Szőrmés kabát csizmával 2 készlet
Babaruha - Szabadidős együttes fiús 4 készlet
Babaruha - Szabadidős együttes lányos 4 készlet
Bölcső 2 készlet
Babakád szett 4 készlet
Cumisüvegek 4 készlet
Bébihordozó 4 db
Esernyőbabakocsi 4 db
Takarítószett 4 készlet
Játék vasaló 6 db
Főzőedény készlet 2 készlet
Konyhai főző szett 2 készlet
Gyümölcsök 2 készlet
Zöldségek 2 készlet
Doktor táska 4 készlet
Ujjbáb készlet 2 készlet
Kesztyűbáb - bárány 2 db
Kesztyűbáb - béka 2 db
Kesztyűbáb - boci 2 db
Kesztyűbáb - cica 2 db
Kesztyűbáb - csibe 2 db
Kesztyűbáb - egér 2 db
Kesztyűbáb - elefánt 2 db
Kesztyűbáb - farkas 2 db
Kesztyűbáb - katica 2 db
Kesztyűbáb - kakas 2 db
Kesztyűbáb - kisfiú 2 db
Kesztyűbáb - kislány 2 db
Kesztyűbáb - kutya 2 db
Kesztyűbáb - mackó 2 db
Kesztyűbáb - nyúl 2 db
Kesztyűbáb - róka 2 db
Kesztyűbáb - süni 2 db
Bábtartó 2 db
Kis konyhasarok 2 db
Fésülködő asztal 2 db
Puzzle - Tavasz 2 készlet
Puzzle - Nyár 2 készlet
Puzzle - Ősz 2 készlet
Puzzle - Tél 2 készlet
Öltöztetős macicsalád 2 készlet
Vadállatok készlet 4 készlet
Háziállatok készlet 4 készlet
Marokkréta 6 készlet
Gyermekolló 16 db
Olló 6 db
Hangszerkészlet táskában III. 1 készlet
Libikóka - bálna 1 db
Libikóka - kutya 1 db
Hulahoppkarika 8 db
Mini négykerekű 15 db
Futóbicikli 15 db
Motor 30 db
Szivacslabda 10 db
Tüskelabda 20 db
Tüskelabda készlet pumpával 1 készlet
Pöttyös labda 30 db
Egyensúlyozó kígyó 1 készlet
Egyensúlyozó tölcsér 2 db
Forgó-egyensúlyozó ülőke 2 db
Bújócskacső 2 db
Ugráló labda 10 db
Mágikus kendők 1 készlet
Trambulin 1 db
Homokozólapát 30 db
Homokozó forma 15 db
Vödör 25 db
Szita 20 db
Talicska 8 db
Homokozó-vizező 1 db
Takaróponyva lefűző zsineggel 2 db
Kisgyermek könyv - "Bogarak" 2 db
Kisgyermek könyv - "Farm" 2 db
Szövetből készült könyv - állatok 2 db
Szövetből készült könyv - járművek 2 db
Játékos felfedező - Háziállatok 10 db
Játékos felfedező - Ellentétek 10 db
Játékos felfedező - Színek 10 db
Játékos felfedező - Számok 10 db
Húzogatós játék - kutya 2 db
Kukac csörgő 2 db
3D szőnyeg 2 db
A rész elnevezése: Irodatechnika
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Irodatechnika:
Megnevezés "Mennyiség
(db)"
Multifunkcionális készülék 1
Színes nyomtató (kicsi) 1
Vezeték nélküli telefon 2
Asztali számítógép operációs rendszerrel 1
Monitor 1
Billentyűzet + optikai egér 1
Microsoft Office 2013 1
CD-s rádió magnó 3
Laptop 1
A rész elnevezése: Háztartési gép és felszerelés
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Háztartési gép és felszerelés:
Megnevezés Mennyiség
Mosógép 1
Szárítógép 1
Vasaló 1
Varrógép 1
Hűtőszekrény 3
Hűtőgép 1
Mikrohullámú sütő 2
Húsdaráló 1
Turmixgép 1
Kávéfőző 1
Digitális konyhai mérleg 1
Botmixer szett 1
Rovarcsapda 1
Álló ventillátor 4
Ipari porszívó 2
Szőnyeg és kárpittisztító gép 1
Mandzsettás vérnyomásmérő 1
Digitális személymérleg 1
Digitális lázmérő 4
Maghőmérő 1
Falióra 10
Szobahőmérő 6
Kültéri hőmérő 2
Szemetes 25 literes 4
Szemetes 25 literes 24
Háztartási kuka 2
Szennyestartó kosár 4
Ruhás kosár 2
Játéktároló kosár - nagy 12
Játéktároló kosár - közepes 16
Játéktároló kosár - kicsi 12
Vasalódeszka 1
Bilitároló 2
Dobogó/fellépő 2
Ruhaszárító - falra szerelhető 2
Összecsukható ruhaszárító állvány 2
Fésű 28
Fogmosópohár 28
Körömvágó olló 2
fogkefe 28
Bili 6
Gyermekfürdőkád 2
Konyhai-étkezési eszközök
Csemegetányér 17cm 30
Lapostányér 20cm 24
Zónatál 17cm 30
Lapostányér 24cm 15
Mélytányér 23cm 15
Gyerek pohár 26
Gyerek bögre 26
Felnőtt kávés szett (csésze+alj) 6
Vizes pohár 15
Kancsó 1,8 l 4
Fedeles Kancsó 0,6 l 2
Ételmintás üveg 250ml 30
Evőkanál 20
Evőkés 20
Evővilla 20
Gyerekkanál 40
Gyerekvilla 40
Mokkáskanál 40
Merőkanál 4
Merőkanál 5
Tálca 30x50cm 6
Rm fazék+fedő 20 l 1
Rm lábas+fedő 10 l 1
Rm lábas+fedő 5 l 2
Rm lábas+fedő 2 l 3
Műanyag tálkák 0,5 l 6
Műanyag tálkák 1 l 6
Műanyag tál 2l 4
Műanyag tál 5 l 2
Hőálló tál fedővel 2,5 l 6
Hőálló tál fedővel 4-4,5 l 6
Hőálló üveg piteforma 26 cm kerek 2
Rozsdamentes tál - 2 literes 4
Kenyérvágó nagy kés 1
Szeletelő kések 20cm pengével 1
Szeletelő kések 10cm pengével 1
Pucoló kések 2
Tálaló készlet( villa, lapát, szedő..) 1
Evőeszköz tartó 1
Mágnesrúd - fali fém késtartó 2
Színkódos vágódeszka sorozat 5 db-os 1
Süteményes tálca 2
Szalvéta tartó 10
tároló doboz tetővel (80 literes) 1
tároló doboz tetővel (11 literes) 1
Asztali fűszertartó szett 1
Ételszállító edény 6
Süteményes csipesz 4
Fenő kés 1
Kenyeres kosár (kicsi, asztali) 2
Kenyeres kosár - nagy 1
Hűtődoboz szett 2 db-os 2
Teafőző tojás 1
4 oldalú reszelő 1
Szűrő 10 cm átmérőjű 1
Szűrő 20 cm átmérőjű 1
Almareszelő 1
Karbantartási felszerelés, szerszámok
Földelt hosszabbító - elosztó
5 m-es, 5 aljzatú 2
3 m-es, 3 aljzatú 3
Szobalétra 2
Ásó (felnőtt szerszám) 1
Lapát (felnőtt szerszám) 1
Gereblye (felnőtt szerszám) 1
Kerti talicska 1
Lomb gereblye
(felnőtt szerszám) 1
Locsoló tömlő+ gyors csatlakozók a végeken 2
Hólapát 2
Pénzkazetta 1
Pénzvizsgáló 1
Postaláda 1
Elsősegély-felszerelés 2
Zászló rúddal (nemzeti) 1
Fali zászlótartó 1
Házi szerszámkészlet 1
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 6044 Kecskemét - Hetényegyháza, Pajtás utca 20798/6 hrsz
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az ajánlattevő/részvételre jelentkező alkalmassága az adott szakmai tevékenység végzésére, ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is
A feltételek felsorolása és rövid ismertetése:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) szerint: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD.) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.

Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 2. § (1) bekezdés b) pontja és a (4) bekezdés rendelkezései alapján a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontjában, illetve e), f), g), k), l), p) és q) pontjában említett kizáró okokat az egységes európai közbeszerzési dokumentum III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni.

Az ajánlattevőknek az alkalmazandó szabályok, az EEKD. használata, valamint a kizáró okok igazolása során a Kr. 2-4. §, 6. §, 8. §, 10. §, valamint 12-16. § figyelembevételével kell eljárniuk.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4) és (11) bekezdésére, valamint a Kbt. 74. § (1) bekezdésére.
Ajánlatkérő nem zárhatja ki az eljárásból azt az Ajánlattevőt, aki a Kbt. 64. § rendelkezései alapján öntisztázás keretében igazolta, hogy az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró okok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD. benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §- a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.

Az előírt alkalmassági követelmények megfelelésnél alkalmazandó a Kbt. 65. §
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők vagy közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.

Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az EEKD. IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.

Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdésére történő egyidejű hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen ajánlati felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére vonatkozó a pénzügyi és gazdasági alkalmasság feltételeit és azok igazolásának módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg.

A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.

A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

A Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (11) bekezdésére.
Műszaki és szakmai képességek:
A Kr. 1. § (1) szerint: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD. benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.

Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdésére történő egyidejű hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen ajánlati felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére vonatkozó műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és azok igazolásának módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg.
Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdésére történő egyidejű hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen ajánlati felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére vonatkozó műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és azok igazolásának módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők vagy közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők vagy közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

A Kbt. 65. § (11) bekezdése alapján nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként - a jogelőd (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül - maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy - ha a jogelőd megszűnt - megszűnése hiányában fennállna. A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a Kbt. 64. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha a korábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (9) bekezdésére.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 22. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakra.
M/1. Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított három év (három év alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett) legjelentősebb szállításainak ismertetését.

Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § 1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított három év alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett legjelentősebb szállításainak ismertetését.

Az igazolásnak/nyilatkozatnak legalább a következő adatokat kell tartalmaznia:
- a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap pontossággal)
- a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét;
- szállítás tárgyát;
- az ellenszolgáltatás összegét;
- továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az igazolás/nyilatkozat tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 21/A §, illetve a 22. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 év alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett:
- az 1. rész vonatkozásában: minimum 150 db bútor és/vagy lakástextília szállítására vonatkozó,
- a 2. rész vonatkozásában: minimum 300 db játék,
- a 3. rész vonatkozásában: minim 3 db informatikai eszköz,
- a 4. rész vonatkozásában: minimum 400 db háztartási gép és/vagy háztartási felszerelés szállítására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával.
Ajánlattevők több referenciával is teljesíthetik az előírt alkalmassági követelményeket.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére.
Ajánlatkérő késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbért, jótállást alkalmaz.
Fő finanszírozási és fizetési feltételek valamennyi rész vonatkozásában:
A megkötésre kerülő szerződést a TOP-6.2.1-19-KE1-2019-00002 azonosító számú támogatási szerződésből kívánja Ajánlatkérő finanszírozni.
A támogatás intenzitása:
TOP-6.2.1-19-KE1-2019-00002: a projekt elszámolható költségének 100%-a
A nyertes ajánlattevő a teljesítést követően jogosult a számla kiállítására támogatási szerződésenként külön-külön .
Az igazolt teljesítést követően a benyújtott számla 30 napon belül átutalással kerül kiegyenlítésre, figyelemmel a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bekezdés rendelkezéseire.
Ajánlatkérő előleget és részszámlázási lehetőséget nem biztosít.
A kifizetés során a Kbt. 135. § (1), (6) bekezdései, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény és a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet rendelkezései alkalmazandóak.
Az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF.
A teljesítéssel kapcsolatosan irányadó a Kbt. 135. § (1), (6) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint teljesíti.
A késedelmi kamatra a Ptk. 6:155. § az irányadó.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek és a fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 16:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-11-14 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 18:00
Hely: Az elektronikus közbeszerzési rendszer felületén.
További információk:
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „EKRr”) 15. § és a Kbt. 68. § szerint.
1. Formai előírások: Az ajánlatokat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül lehet benyújtani Az ajánlat részét képező dokumentumokat/nyilatkozatokat amennyiben nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap, úgy .pdf formátumú fájlban kell elkészíteni. Ajánlattevőnek árazott költségvetést is be kell nyújtania .pdf formátumban, valamint szerkeszthető .xls formátumban is, figyelemmel a Kbt. 41/B. § (1) bekezdésére. Az EKR űrlapjait meghaladóan benyújtandó igazolásokat/nyilatkozatot (dokumentumot) a gazdasági szereplő aláírásra jogosult, vagy általa meghatalmazott személynek alá kell írnia és fel kell tölteni az EKR felületén az erre a célra létrehozott blokkokban.

2. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR-ben megtett nyilatkozatokra vonatkozóan támasztott követelmények a Kbt 41/A. §-a irányadó.
3. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdése vonatkozásában, hogy amennyiben az EKR-ben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, az ajánlat részét képező dokumentumok informatikai jellemzőire vonatkozó követelményeknek, de az ajánlatkérő számára olvasható, illetve megjeleníthető, az ajánlatkérő - ha azt nem tartja szükségesnek - nem köteles hiánypótlásra felhívni az ajánlattevőt, és úgy kell tekinteni, hogy az ajánlat megfelelt az előírt követelményeknek. Amennyiben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget az előírt informatikai követelményeknek és az ajánlatkérő számára nem olvasható, illetve jeleníthető meg, ez nem tekinthető formai hiányosságnak, azt úgy kell kezelni, mintha az ajánlattevő az érintett dokumentumot nem nyújtotta volna be és a Kbt. hiánypótlásra vonatkozó szabályaira figyelemmel kell eljárni. Amennyiben az EKR-ben az ajánlat részeként csatolt dokumentum eleget tesz a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, az ajánlat részét képező dokumentumok informatikai jellemzőire vonatkozó követelményeknek, de az egyéb okból nem olvasható, illetve nem jeleníthető meg, az ajánlattevőt fel kell hívni az ajánlat olvashatóságához és megjeleníthetőségéhez szükséges szoftver megnevezésére. Az ajánlatkérő - ha a közbeszerzési dokumentumokban eltérően nem rendelkezik - csupán általánosan hozzáférhető, ingyenes vagy szabad szoftvert köteles igénybe venni az ajánlatok olvasásához és megjeleníthetőségéhez az ajánlattevő előbbi nyilatkozata alapján. Amennyiben a dokumentum tartalma ezt követően sem határozható meg, azt úgy kell kezelni, mintha az ajánlattevő az érintett dokumentumot nem nyújtotta volna be és a Kbt. hiánypótlásra vonatkozó szabályaira figyelemmel kell eljárni.

4. Kbt. 41/A. § (4) bekezdése szerint az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatkérő szervezet vagy - az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő esetében - a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben az ajánlatkérő szervezet vagy gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján az ajánlatkérő szervezet, illetve a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni.

5. Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen fel kell tünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat. Ajánlattevőnek elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlata részeként kitölteni (EKRr 11. § (1) bekezdés).

6. Az ajánlatot az ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján az felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania az ajánlattételi határidő lejártáig.

7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (5) bekezdései szerint előírtakat.
8. Az ajánlat összeállításának költsége az ajánlattevőt terheli, ezzel kapcsolatosan ajánlatkérő költségtérítést nem fizet.
9. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) és (2a) bekezdése alapján: Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását is köteles elfogadni. Ha a 41/C. § (1) bekezdés e)-f) pontja alapján az ajánlatok benyújtása egészében papíralapon történik és ahol e törvény vagy e törvény felhatalmazása alapján megalkotott jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújtható. Az ajánlatkérő előírhatja az olyan nyilatkozat eredeti vagy - ha az ajánlatkérő lehetővé teszi - hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Az ajánlat 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.

10. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges. A Kbt. 65. § (7) bekezdés rendelkezései alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 65. § (12) bekezdésének megfelelően az okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. Felhívjuk a figyelmet az EKRr 6. § (6a) bekezdésében foglaltakra: ajánlattevő kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetként csak olyan gazdasági szereplőt vehet igénybe, amely regisztrált az EKR-ben, vagy amelynek adatait az ajánlattétel során az EKR-ben előzetesen rögzítette!

11. A Kr. szerint a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ajánlattevő cégügyében változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, kérjük ajánlatában csatolja az erről szóló (nemleges) nyilatkozatot.

12. Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a 71. § (6) bek. szerinti korlátozással. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdésére.
Folytatás a II.1. pontban.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 202-574188 (2022-10-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 12 997 925 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-30 📅
Név: Kiss-Iskolabútor Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14146253209
Postacím: Batthyány Utca 11.
Postai város: Derecske
Postai irányítószám: 4130
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 308818668📞
E-mail: kiss-iskolabutor@t-online.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 9 053 315 HUF 💰
Név: Balázs-Diák Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13446976241
Postacím: Szekszárdi Utca 12/A
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1138
Telefon: +36 12665140📞
E-mail: koszegi.erzsebet@balazs-diak.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 3 052 510 HUF 💰
Név: PROCOMP Számitástechnikai és Elektronikai Korlátolt Felelősségü Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10217472220
Postacím: Iskola Köz 3.
Postai város: Zalaegerszeg
Postai irányítószám: 8900
Telefon: +36 92550373📞
E-mail: kozbeszerzes@procompkft.hu📧
Internetcím: http://www.procompkft.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 892 100 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
2
3
Hivatkozás További információk
4 - Háztartési gép és felszerelés számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● az eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot) [Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont].;
A 4. rész vonatkozásában az ajánlattételi határidő lejártáig egy ajánlat került benyújtásra, amelyre tekintettel a 4. rész a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontja alapján eredménytelen.
Rész száma és megnevezése: 1 - Bútor és textil
Nyertes ajánlattevő adószáma:
14146253-2-09
Ajánlattevők neve, címe és adószáma:
Kiss-Iskolabútor Kft. (4130 Derecske, Batthyány utca 11., Adószám: 14146253-2-09.)
"HOR" Zrt. (1076 Budapest, Péterfy Sándor utca 7. Fsz. 1. ajtó, Adószám: 11829382-2-42.)
Balázs-Diák Kft. (1138 Budapest, Szekszárdi utca 12/A., Adószám: 13446976-2-41.)
CPM Mobilier Kft. (6100 Kiskunfélegyháza, Kasza utca 5., Adószám: 26387811-2-03.)
KOLONEL-FA Bt. (4485 Nagyhalász, Hunyadi u. 59., Adószám: 20262837-2-15.)
Rész száma és megnevezése: 2 - Játék
13446976-2-41
Rész száma és megnevezése: 3 - Irodatechnika
10217472-2-20
PROCOMP Kft. (8900 Zalaegerszeg, Iskola köz 3., Adószám: 10217472-2-20.)
DIGETRO Bt. (1221 Budapest, Korompai út 1., Adószám: 22184269-2-43.)
Rész száma és megnevezése: 4 - Háztartési gép és felszerelés
Ajánlattevő neve, címe és adószáma:
A 4. rész: Háztartési gép és felszerelés vonatkozásában a V.1) Befejezetlen eljárással kapcsolatos információ pontra hivatkozással Ajánlatkérő rögzíti, hogy az eredménytelenség oka, hogy az eljárás ajánlattételi szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot [Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont].