A tervezési terület Magyarország határain belül Tornyiszentmiklós, Dobri, Kerkaszentkirály, Muraszemenye, Murarátka, Becsehely községek és Letenye város, Szlovénia felől Pince község közigazgatási területe. Utóbbi közvetlenül nem érintett, a csatlakozási pont a település, egyben a két ország határa. A tervezett kerékpárút-hálózati elemek részben állami, részben önkormányzati utakat érintenek. Az állami mellékutak tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatósága, az önkormányzati utak a települések üzemeltetésében vannak. Az érintett utak: 75333 - Tornyiszentmiklós határátkelőhöz vezető út, 7538 jelű Letenye-Lenti összekötőút, 75151 - Kerkaszentkirály bekötő út, 75149 - Muraszemenye bekötő út, 7 számú - Budapest- Székesfehérvár-Letenye - elsőrendű főút. Szlovéniában a 433 számú út érintett. A tervezett hálózat 22 szakaszból áll. A 22 szakasz hossza 25 000 méter.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-10-20.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-09-19.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-09-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000953502022
Rövid leírás:
A tervezési terület Magyarország határain belül Tornyiszentmiklós, Dobri, Kerkaszentkirály, Muraszemenye, Murarátka, Becsehely községek és Letenye város, Szlovénia felől Pince község közigazgatási területe. Utóbbi közvetlenül nem érintett, a csatlakozási pont a település, egyben a két ország határa. A tervezett kerékpárút-hálózati elemek részben állami, részben önkormányzati utakat érintenek. Az állami mellékutak tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatósága, az önkormányzati utak a települések üzemeltetésében vannak.
Az érintett utak: 75333 - Tornyiszentmiklós határátkelőhöz vezető út, 7538 jelű Letenye-Lenti összekötőút, 75151 - Kerkaszentkirály bekötő út, 75149 - Muraszemenye bekötő út, 7 számú - Budapest- Székesfehérvár-Letenye - elsőrendű főút. Szlovéniában a 433 számú út érintett.
A tervezett hálózat 22 szakaszból áll. A 22 szakasz hossza 25 000 méter.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
1./ A II.2.7) pontban megadott teljesítési időtartam naptári napban értendő, vagyis a Tervező a Szerződésben vállalt kötelezettségeit jelen Szerződés hatálybalépésétől számított háromszáznyolcvan (380) naptári napon belül köteles elvégezni az alábbi ütemezés szerint:
- KHT első változatának elkészítése, az Ajánlatkérő és a fejlesztéssel érintett települési önkormányzatok részére való megküldése: 45. nap a Szerződés hatályba lépésétől számítva
- KENYI adatszolgáltatás teljesítése első alkalommal a 337/2016.(XI.17.) Korm. rendelet alapján: 45. nap a Szerződés hatályba lépésétől számítva
- Megrendelő és a települési önkormányzatok által a szerződés hatálybalépésétől számított 53. napig megfogalmazott észrevételek átvezetése: 60. nap a Szerződés hatályba lépésétől számítva
- Az észrevételek alapján a kiegészített KHT megküldése jóváhagyásra a Miniszterelnökség Aktív Mobilitási Főosztálya részére Tervzsűri általi jóváhagyásra (email: pal.benyhe@me.gov.hu): 65. nap a Szerződés hatályba lépésétől számítva
- A Tervzsűri véleményének beszerzése és átvezetése a Kerékpárforgalmi Hálózati terven, a végleges tervdokumentum megküldése Ajánlatkérő és a települési önkormányzatok részére: 100. nap a Szerződés hatályba lépésétől számítva
- A közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről szóló 176/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerinti közlekedésbiztonsági audit elvégzése első alkalommal: az építési engedély útügyi hatóság részére történő benyújtásáig
- Jogerős engedélyezési terv leszállítása: a tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 350. naptári nap, amely időpontig sor kerül:
a) a környezeti hatásvizsgálat szükség szerinti elkészítése a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 6. számú melléklete alapján (az engedélyezési terv készítésének fázisában)
b) A közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről szóló 176/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerinti közlekedésbiztonsági audit elvégzése első alkalommal
c) a kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása (a beruházás 51 db hrsz.-t érint)
d) a talajvédelmi terv szükség szerinti elkészítése a 90/2008 (VII.18) FVM rendelet alapján
e) a tervezéssel érintett területen az állami tulajdonban álló ingatlanok területkimutatásának elkészítése.
- KENYI adatszolgáltatás teljesítése második alkalommal a 337/2016.(XI.17.) Korm. rendelet alapján: 30. nap (a jogerős építési engedély kibocsátását követően)
- Kiviteli dokumentáció leszállítása: az építési engedély jogerőre emelkedésétől számított 30. nap
- Lakossági fórumokon való részvétel az engedélyeztetési és a kivitelezési terv készítésének időszakában: a szerződés időtartama alatt
- A közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről szóló 176/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerinti közlekedésbiztonsági audit elvégzése második alkalommal: 25. nap a kiviteli terv elkészítésétől számítva
- KENYI adatszolgáltatás teljesítése harmadik alkalommal a 337/2016.(XI.17.) Korm. rendelet alapján: 30. nap a megvalósult létesítményhez kapcsolódóan, a sikeres műszaki átadás-átvételt követően
Ha a fentiekben meghatározott teljesítési (rész)határidő(k) nem munkanapra esik (esnek), akkor az azt követő első munkanap jár le az adott (rész)határidő.
2./ II.2.5) pont esetében:
- Adható pontszámok alsó és felső határa: 0-100
- Módszer, amivel az Ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok között pontszámokat:
- Ajánlati ár (nettó Ft): a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legalacsonyabb nettó tervezési díjra) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatósági útmutató szerinti fordított arányosítás módszere tartalmazza.
Az ajánlatban csatolni kell szakmai ajánlatként az ajánlati ár bontása elnevezésű dokumentumot, amelyben fel kell tüntetni a II.2.4) pontban meghatározott egy tervezési feladatok (a)-j) pontok) ellenértékét.
- Többlettapasztalata és -jótállás esetén: A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Ezen részszempont vonatkozásában csatolni kell a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát, amely igazolja az értékelési szempontban megjelölt szakmai gyakorlatát.
A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember (M2.) szakmai többlettapasztalata = hónapban megadott engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
Az értékelési szempontok szerinti vállalásokra vonatkozó előírások az AD-ben.
3./ A részajánlat tételének kizárásának indoka(i): A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata során AK megállapította, hogy a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel nem egyeztethető össze a gazdasági és műszaki ésszerűséggel. A beruházás egy összefüggő kerékpár-szakasz tervezésére irányul. A konkrét beszerzés körülményeinek mérlegelése alapján ajánlatkérő részajánlattételt nem tesz lehetővé, részajánlattétel biztosítása ellentétes a műszaki-szakmai és gazdasági ésszerűséggel, a közpénzek hatékony és gazdaságos elköltésének követelményével.

Objektum A közbeszerzés hatálya

A nyertes ajánlattevő feladata az engedélyezési tervek és kiviteli tervek elkészítése, a szükséges engedélyezési eljárások lefolytatása és valamennyi szükséges jogerős és végrehajtható engedély, hozzájárulás megszerzése, továbbá a tenderdokumentáció elkészítése a Megrendelő utasításainak megfelelően, a Tervezőtől elvárható kiemelt szakértelemmel és gondossággal.

A tervezési terület Magyarország határain belül Tornyiszentmiklós, Dobri, Kerkaszentkirály, Muraszemenye, Murarátka, Becsehely községek és Letenye város, Szlovénia felől Pince község közigazgatási területe. Utóbbi közvetlenül nem érintett, a csatlakozási pont a település, egyben a két ország határa. A tervezett kerékpárút-hálózati elemek részben állami, részben önkormányzati utakat érintenek. Az állami mellékutak tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatósága, az önkormányzati utak a települések üzemeltetésében vannak. Az érintett utak: 75333 - Tornyiszentmiklós határátkelőhöz vezető út, 7538 jelű Letenye-Lenti összekötőút, 75151 - Kerkaszentkirály bekötő út, 75149 - Muraszemenye bekötő út, 7 számú - Budapest- Székesfehérvár-Letenye - elsőrendű főút. Szlovéniában a 433

számú út érintett.
A tervezett hálózat 22 szakaszból áll. A 22 szakasz hossza 25000 méter.
A tervezési feladat:
a) Kerékpárforgalmi hálózati terv elkészítése a TOP_Plusz-1.2.1-21 kódszámú Felhívás 2.3. IV) 4) d) 1-6, valamint az e) 1-13. pontjaiban meghatározott feltételek szerint, a Felhívás 9. számú mellékletét képező „Kerékpárforgalmi hálózati terv javasolt felépítése” elnevezésű dokumentumban előírt tartalommal (a Felhívás és mellékletei elérhetők a

https://www.palyazat.gov.hu/top-plusz-121-21# oldalon). A kerékpárforgalmi hálózati tervhez csatolni kell a Felhívásban és annak 9. sz. mellékletében felsorolt valamennyi kapcsolódó dokumentumot (pl. kerékpáros civil szervezet szakmai értékelése, az akadálymentes közlekedés biztosításának bemutatása - ahol releváns, stb.).

- KHT első változatának elkészítése, az Ajánlatkérő és fejlesztéssel érintett települési önkormányzatok részére való megküldése - határidő: tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 45. nap
- Ajánlatkérő és a települési önkormányzatok által a szerződés hatálybalépésétől számított 53. napig megfogalmazott észrevételek átvezetése - határidő: a tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 60. nap
- az észrevételek alapján a kiegészített KHT megküldése jóváhagyásra a Miniszterelnökség Aktív Mobilitási Főosztálya részére Tervzsűri általi jóváhagyása (email: pal.benyhe@me.gov.hu) - határidő: a tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 65. nap

- a Tervzsűri véleményének beszerzése és átvezetése a Kerékpárforgalmi Hálózati terven, a végleges tervdokumentum megküldése Ajánlatkérő és a települési önkormányzatok részére. - határidő: a tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 100. nap
b) A Beruházás megvalósításához szükséges teljeskörű, valamennyi szakági munkarészt felölelő engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése (kerékpárforgalmi létesítmények, illetve szükség szerint környezetvédelmi és régészeti munkarészek, kapcsolódó műtárgyak, közművek tervezése, mennyiségszámítás, árazatlan és árazott költségvetési kiírás településenkénti bontásban.)

- jogerős engedélyezési terv Ajánlatkérő részére történő megküldése a tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 350. nap
- kiviteli terv Ajánlatkérő részére történő megküldése. határidő: az építési engedély jogerőre emelkedésétől számított 30. nap
c) környezeti hatásvizsgálat szükség szerinti elkészítése a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 6. számú melléklete alapján (az engedélyezési terv készítésének fázisában)
d) a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről szóló 176/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerinti közlekedésbiztonsági audit elvégzése 2 alkalommal
- első alkalom: az építési engedély útügyi hatóság részére történő benyújtás időpontjáig
- második alkalom: a kiviteli terv elkészítését követő 25 napon belül
e) kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása (a beruházás 51 db hrsz.-t érint) (határidő: azonos az engedélyezési terv határidejével)
f) KENYI adatszolgáltatás teljesítése 3 alkalommal a 337/2016.(XI.17.) Korm. rendelet alapján
- első alkalommal a szerződés hatályba lépésétől számított 45. nap
- a jogerős építési engedély kibocsátását követő 30 napon belül
- harmadik alkalommal a megvalósult létesítményhez kapcsolódóan, a sikeres műszaki átadás-átvételt követő 30 napon belül
g) talajvédelmi terv szükség szerinti elkészítése a 90/2008 (VII.18) FVM rendelet alapján - határidő: azonos az engedélyezési terv elkészítésének határidejével
h) a tervezéssel érintett területen az állami tulajdonban álló ingatlanok területkimutatásának elkészítése - határidő: azonos az engedélyezési terv elkészítésének határidejével
i) lakossági fórumokon való részvétel az engedélyeztetési és a kivitelezési terv készítésének időszakában - határidő: a szerződés hatálya fennállásának időtartama alatt.
Az ajánlatnak tartalmaznia kell az engedélyezési eljárások során a szakhatóságok, vagy egyéb közreműködők által esetlegesen előírt önálló terveket is, valamint minden olyan tervet és dokumentumot, amely az engedély kibocsátásához, vagy a tervzsűri támogató nyilatkozatának kibocsátásához szükséges.

Az ajánlat egyedül az engedélyeztetéssel kapcsolatban felmerülő díjakat nem tartalmazza.
Ezeket az érintett települési önkormányzatok finanszírozzák.
A jelen eljárás eredményeként elkészülő engedélyezési és kiviteli tervek jogosultjai az érintett települési önkormányzatok lesznek.
Az elkészült tervek esetében a Zala Megyei Önkormányzat korlátlan időtartamra, teljes körű, korlátozás nélküli, harmadik személyeknek átengedhető és harmadik személyekkel együttesen gyakorolható felhasználási jogot szerez. Az építési engedély engedélyesei a települési önkormányzatok lesznek.

Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő részére rendelkezésre bocsátja a TOP_PLUSZ-1.2.1-21 azonosítószámú pályázati felhívásra benyújtott pályázati dokumentációt.
A szerződés alapján elkészült terveket az alábbiakban meghatározott pld-ban és formátumban kell átadni:
Engedélyköteles és nem engedélyköteles terv, szakági tervekkel
o Az engedélyes tervdokumentáció átadása 3 pld-ban papíralapon, valamint 1 pld-ban elektronikus adathordozón az alábbi formátumokban: .doc; .dwg; .pdf; .xls..
o Tételes tervezői költségvetés készítése, mely az egyes tételek esetében a tervező által megjelölt normagyűjtemény tételazonosító kódjait is tartalmazza. Tételes tervezői költségvetés átadása 1 pld-ban (.xls és pdf) elektronikus adathordozón és 3 pld-ban papíralapon.

o A módosított KHT-t köteles 2 pld-ban papíralapon, 1 pld-ban elektronikus adathordozón szerkeszthető formátumban is átadni.
Kiviteli tervdokumentáció
o A végleges kiviteli tervdokumentáció átadása 6 pld-ban papíralapon, valamint 1 pld-ban elektronikus adathordozón az alábbi formátumokban: .doc; .dwg; .pdf; .xls..
Időtartam: 380 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-ZA2-2022-00005
További információk:
1./ A II.2.7) pontban megadott teljesítési időtartam naptári napban értendő, vagyis a Tervező a Szerződésben vállalt kötelezettségeit jelen Szerződés hatálybalépésétől számított háromszáznyolcvan (380) naptári napon belül köteles elvégezni az alábbi ütemezés szerint:
1./ A II.2.7) pontban megadott teljesítési időtartam naptári napban értendő, vagyis a Tervező a Szerződésben vállalt kötelezettségeit jelen Szerződés hatálybalépésétől számított háromszáznyolcvan (380) naptári napon belül köteles elvégezni az alábbi ütemezés szerint:
- KHT első változatának elkészítése, az Ajánlatkérő és a fejlesztéssel érintett települési önkormányzatok részére való megküldése: 45. nap a Szerződés hatályba lépésétől számítva
- KENYI adatszolgáltatás teljesítése első alkalommal a 337/2016.(XI.17.) Korm. rendelet alapján: 45. nap a Szerződés hatályba lépésétől számítva
- Megrendelő és a települési önkormányzatok által a szerződés hatálybalépésétől számított 53. napig megfogalmazott észrevételek átvezetése: 60. nap a Szerződés hatályba lépésétől számítva
- Az észrevételek alapján a kiegészített KHT megküldése jóváhagyásra a Miniszterelnökség Aktív Mobilitási Főosztálya részére Tervzsűri általi jóváhagyásra (email: pal.benyhe@me.gov.hu): 65. nap a Szerződés hatályba lépésétől számítva
- A Tervzsűri véleményének beszerzése és átvezetése a Kerékpárforgalmi Hálózati terven, a végleges tervdokumentum megküldése Ajánlatkérő és a települési önkormányzatok részére: 100. nap a Szerződés hatályba lépésétől számítva
- A közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről szóló 176/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerinti közlekedésbiztonsági audit elvégzése első alkalommal: az építési engedély útügyi hatóság részére történő benyújtásáig
- Jogerős engedélyezési terv leszállítása: a tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 350. naptári nap, amely időpontig sor kerül:
a) a környezeti hatásvizsgálat szükség szerinti elkészítése a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 6. számú melléklete alapján (az engedélyezési terv készítésének fázisában)
b) A közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről szóló 176/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerinti közlekedésbiztonsági audit elvégzése első alkalommal
c) a kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása (a beruházás 51 db hrsz.-t érint)
d) a talajvédelmi terv szükség szerinti elkészítése a 90/2008 (VII.18) FVM rendelet alapján
e) a tervezéssel érintett területen az állami tulajdonban álló ingatlanok területkimutatásának elkészítése.
- KENYI adatszolgáltatás teljesítése második alkalommal a 337/2016.(XI.17.) Korm. rendelet alapján: 30. nap (a jogerős építési engedély kibocsátását követően)
- Kiviteli dokumentáció leszállítása: az építési engedély jogerőre emelkedésétől számított 30. nap
- Lakossági fórumokon való részvétel az engedélyeztetési és a kivitelezési terv készítésének időszakában: a szerződés időtartama alatt
- A közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről szóló 176/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerinti közlekedésbiztonsági audit elvégzése második alkalommal: 25. nap a kiviteli terv elkészítésétől számítva
- KENYI adatszolgáltatás teljesítése harmadik alkalommal a 337/2016.(XI.17.) Korm. rendelet alapján: 30. nap a megvalósult létesítményhez kapcsolódóan, a sikeres műszaki átadás-átvételt követően
Ha a fentiekben meghatározott teljesítési (rész)határidő(k) nem munkanapra esik (esnek), akkor az azt követő első munkanap jár le az adott (rész)határidő.
2./ II.2.5) pont esetében:
- Adható pontszámok alsó és felső határa: 0-100
- Módszer, amivel az Ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok között pontszámokat:
- Ajánlati ár (nettó Ft): a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legalacsonyabb nettó tervezési díjra) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatósági útmutató szerinti fordított arányosítás módszere tartalmazza.
- Ajánlati ár (nettó Ft): a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legalacsonyabb nettó tervezési díjra) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatósági útmutató szerinti fordított arányosítás módszere tartalmazza.
Az ajánlatban csatolni kell szakmai ajánlatként az ajánlati ár bontása elnevezésű dokumentumot, amelyben fel kell tüntetni a II.2.4) pontban meghatározott egy tervezési feladatok (a)-j) pontok) ellenértékét.
- Többlettapasztalata és -jótállás esetén: A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Ezen részszempont vonatkozásában csatolni kell a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát, amely igazolja az értékelési szempontban megjelölt szakmai gyakorlatát.
A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember (M2.) szakmai többlettapasztalata = hónapban megadott engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember (M2.) szakmai többlettapasztalata = hónapban megadott engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
Az értékelési szempontok szerinti vállalásokra vonatkozó előírások az AD-ben.
3./ A részajánlat tételének kizárásának indoka(i): A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata során AK megállapította, hogy a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel nem egyeztethető össze a gazdasági és műszaki ésszerűséggel. A beruházás egy összefüggő kerékpár-szakasz tervezésére irányul. A konkrét beszerzés körülményeinek mérlegelése alapján ajánlatkérő részajánlattételt nem tesz lehetővé, részajánlattétel biztosítása ellentétes a műszaki-szakmai és gazdasági ésszerűséggel, a közpénzek hatékony és gazdaságos elköltésének követelményével.
3./ A részajánlat tételének kizárásának indoka(i): A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata során AK megállapította, hogy a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel nem egyeztethető össze a gazdasági és műszaki ésszerűséggel. A beruházás egy összefüggő kerékpár-szakasz tervezésére irányul. A konkrét beszerzés körülményeinek mérlegelése alapján ajánlatkérő részajánlattételt nem tesz lehetővé, részajánlattétel biztosítása ellentétes a műszaki-szakmai és gazdasági ésszerűséggel, a közpénzek hatékony és gazdaságos elköltésének követelményével.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10., valamint a II.2.4. pontban meghatározott tervezési terület
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi részre vonatkozóan:
1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), alvállalkozó (AV), és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben fennáll a Kbt. 62.§ (1) bekezdésben foglalt kizáró feltételek valamelyike;
2. az eljárásban nem lehet AT, AV, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró ok fennáll.
3. az eljárásban nem lehet AT, AV, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 63. § (1) bekezdése szerinti kizáró ok fennáll.
Az igazolási módok felsorolása, rövid ismertetése:
Az AT és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr II. Fejezet 2-7.§-nak megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének, valamint a Kbt. 63. § (1) bekezdésének hatálya alá.

Az ajánlatban be kell nyújtani az AT arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62. § (1)-(2) bekezdése, valamint a Kbt. 63. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az AK az eljárásban nem írta elő a már ismert AV-k megnevezését.

Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr III. Fejezet 8. és 10.§-nak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá, továbbá nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt, és ha igen, úgy csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

A Kr III. Fejezet 8-16.§-ban feltüntetett igazolások nem kérhetők, ha az AK a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér az érintett Fejezetekben nem említett, a kizáró okok hiányát vagy a gazdasági szereplő alkalmasságát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az EEKD-ben megjelölte.

A Kr III. Fejezet 8-16.§-ban említett igazolási módok az V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.

A kizáró okokra vonatkozóan jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az AK - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság [Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pont]: Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem szerepel a 266/2013. Korm. rendelet. 31. §-a szerinti szakmagyakorlási tevékenységet végzők jegyzékében, illetve a nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal.

Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bek. alapján ellenőrzi az alk. feltétel teljesülését. Az elektronikus nyilvántartásban történő ellenőrizhetőség hiányában Ajánlattevő csatolja a kamarai/jogosultság igazolást a 321/2015. Korm. rendelet 26. § alapján.
Igazolás az ajánlatban: Az EEKD benyújtásával. Elfogadott a gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozata, nem szükséges a formanyomtatvány IV. részében az adatok megadása.
Kbt. 69.§ szerinti igazolások:
- Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét ajánlatkérő ellenőrzi,
- nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában való szereplésre vonatkozó igazolást, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezésre vonatkozó igazolást kell benyújtani.

Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ra, illetve 74. § (1) bekezdésére.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Az ajánlatkérő pénzügyi gazdasági alkalmassági követelményt nem kíván előírni!
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Az ajánlatkérő pénzügyi gazdasági alkalmassági követelményt nem kíván előírni!
Műszaki és szakmai képességek:
A) Előzetes igazolás
M/1.-M/2. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 6 éven belül teljesített és 9 éven belül megkezdett legjelentősebb, a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatásainak ismertetését az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal:

- a teljesítés kezdő és befejezési időpontja (év, hónap, nap),
- a szerződést kötő másik fél (név, cím, referenciát igazoló személy és elérhetősége),
- a referencia tárgya (az alkalmasság megítéléséhez szükséges részletezettséggel),
- a szolgáltatás mennyisége,
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, a 321/2015. Korm. rendelet 21. § (3) bek. a) pont, a 22. § és 24. § alapján.
M/2. Ajánlattevő nyújtsa be a szakembereknek (szervezeteknek)
- megnevezését, a jogosultságra vonatkozó nyilvántartási számát, a jogosultság megszerzésének első időpontját,
- a jogosultság fennállásának igazolását egyszerű másolati példányban, amennyiben a Magyar Építész Kamara (http://mek.hu/) vagy a Magyar Mérnöki Kamara (http://mmk.hu/) elektronikus névjegyzékében a név és/vagy nyilvántartási szám alapján Ajánlatkérő nem tudja ellenőrizni az M/2. alkalmassági feltétel teljesülését, és,

- a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére állnak, továbbá,
- kizárólag az előírt jogosultság fennállásának hiányában a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát és szakmai tapasztalata saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését.
(321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja)
Az értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat ajánlattevőknek már az ajánlatban szükséges benyújtaniuk!
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 6 éven belül teljesített és 9 éven belül megkezdett, a közbeszerzési eljárás tárgyát képező létesítményre (kerékpárút és/vagy út) vonatkozó engedélyezési és/vagy kivitelezési tervdokumentációjának elkészítésére irányuló referenciával / referenciákkal, amelyek magukban foglaltak összesen 5 000 m új és/vagy meglévő kerékpárút és/vagy, út építéséhez és / vagy felújításához kapcsolódó tervezést. (Az 5 000 m-re vonatkozó követelményt több referenciával is lehet teljesíteni.)

(321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja)
Ajánlatkérő referenciaként elfogadja a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolg.-okat [321/2015. Korm. rendelet 21. § (3a) bek. a) pont]. Ajánlatkérő referenciaként elfogadja az olyan teljesítést is, amelynek keretében a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg [321/2015. Korm. rendelet 21/A. §].

M/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához a 266/2013. Korm. rendelet szerinti legalább 1 fő, aki KÉ - K jogosultsággal vagy azzal egyenértékű jogosultsággal vagy ahhoz szükséges (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkező [Korm. rend. 1. sz. mell. II.9.pontja] szakemberrel. (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja)

A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(11) bek.-eire.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A) Ellenszolgáltatás
A Megrendelő kijelenti, hogy a szükséges pénzügyi fedezet EU-s forrásból biztosított. A szerződés finanszírozása az Európai Unió és a Magyar Állami Költségvetés forrásából tervezetten TOP_PLUSZ-1.2.1-21-ZA2-2022-00005 azonosítószámú pályázat alapján nyújtott támogatásából történik. A támogatási szerződés alapján az európai uniós támogatásból származó összeg a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet szerinti utófinanszírozás útján kerül kiegyenlítésre. A támogatás mértéke a Projekt elszámolható összköltségének 100 %-a.

Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
Ajánlatkérő előleget és tartalékkeretet nem biztosít.
A Tervező jogosult 12 db részszámlát és 1 db végszámlát benyújtani a szerződéstervezetben rögzítettek szerint, részfeladatonként.
A Megrendelő a számlák ellenében az adott (rész)teljesítésre eső tervezési díjat a Kbt. 135. § (3) bekezdés folytán alkalmazandó Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésben meghatározottak szerint fizeti meg a Tervező részére a Tervező bankszámlájára történő banki átutalással a számla igazolt kézhezvételétől számított harminc (30) napon belül.

A nyertes ajánlattevő nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.

A kifizetésre vonatkozó főbb jogszabályok felsorolása:
- 2015. évi CXLIII. törvény 135. § (1)-(3), (5)- (7), (10)-(11) bekezdéseiben foglaltak;
- 322/2015 (X.30.) Korm. rendelet;
- 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet;
- 2011. évi CXCV. törvény;
- 2013.évi V. törvény;
Az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.

B) Szerződést megerősítő kötelezettségek/Biztosítékok
a) Kötbérek:
- Késedelmi kötbér: Amennyiben Tervező a Szerződéssel kapcsolatban bármely kötelezettségét határidőben nem teljesíti, feladatainak teljesítésével olyan okból, amelyért felelős, késedelembe esik, úgy Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult azzal, hogy Megrendelő a kötbért meghaladó kárát is érvényesítheti. A késedelmi kötbér mértéke a késedelembe esés

időpontjától minden megkezdett késedelmes nap után a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó tervezési díj 0,5 %-a,a késedelmi kötbér maximuma a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó tervezési díj 20%-a.
- Hibás teljesítési kötbér: Olyan mennyiségileg vagy minőségileg hibás teljesítés esetén, amelyért Tervező felelős, a jótállási felelősségen túl, kártérítési felelősséggel, illetőleg - amennyiben Megrendelő szavatossági jogait nem érvényesíti
- hibás teljesítési kötbérfizetési kötelezettséggel tartozik. A hibás teljesítési kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett
részteljesítésre eső nettó tervezési díj 20%-a.
- Meghiúsulási kötbér: a teljes nettó tervezési díj 30%-a.
b) Teljesítési biztosíték: A nyertes Ajánlattevő köteles a szerződésben foglalt kötelezettségeinek maradéktalan teljesítése érdekében a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint teljesítési biztosítékot nyújtani a szerződés teljes idejére (a szerződés hatálybalépésétől- a teljesítési határidő utolsó napjáig, okirati forma esetén + 30 napig), az - áfa nélkül számított - tervezési díj 5%- ának megfelelő összegben.

c) Jótállás: minimum 12 hónap, maximum 36 hónap (értékelési részszempont).
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-10-20 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68.§ (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
További információk:
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártát követően, jogszabályban meghatározott időtartam elteltével kell megkezdeni. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.

Minőségi kritérium (név): Az M2. szerinti szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felüli többlettapasztalata (min. 0 hó, max. 36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2,5
Minőségi kritérium (név): Többletjótállás vállalása (min. 0 hónap, max. 24 hónap)
Ár (súlyozás): 5
1. Az ajánlatkérő előírja csak PDF fájlformátum alkalmazását. A Kbt. 41/A § (1) bekezdés alapján papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus másolatban nyújtható be.
2. AK alkalmazza Kbt. 81. (5) bekezdését.
3. Alkalmasság: feltétel, igazolása min. AT-k jegyzékénél szigorúbb.
4. AK nem rendel el újabb hiánypótlást Kbt.71.§(6) szerint újonnan megnevezett AV-ra.
5. Kieg.táj. kérhető Kbt.56.§(1) szerint, válasz Kbt.56.§(2)-(5) szerint, az EKR-ben (EKR Kr 2.§). Konzultáció nem lesz.
6. Ajánlatok elvárt tartalmával, benyújtásával, átszámítással, fordítással, igazolási módokkal, az ellenőrzés tűrésével, irányadó idővel kapcsolatos további előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
7. Az ajánlatban meg kell megjelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az AT AV-t kíván igénybe venni, és nem kell megadni az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert AV-kat. (Kbt.66.§ (6)).

8. Nyilatkozatok, igazolások: Amely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként (EÜ) a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az EÜ-n kell megtenni. Közös AT-k esetében EÜ-t az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő (GSz) adja. AK köteles elfogadni, ha AT a korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy annak tartalma megfelelő. EEKD-ben foglalt információk valóságtartalmáért az AT felel.

9. Cégnek minősülő AT-nek, Kbt.65.§(7) szerinti szervezetnek, egyszerű másolatban benyújtandó:
a. hiteles cégaláírási nyilatkozatát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), vagy a 2006. évi V. tv.9.§(3) szerinti ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintát;
b. és - adott esetben - dokumentációban előírtak szerinti meghatalmazás.
10. Szakmai ajánlat: Az ajánlati árat az Ajánlati ár bontása elnevezésű dokumentummal kell alátámasztani.
A szakember szakmai tapasztalatára vonatkozó megajánlás alátámasztása során kizárólag a megajánlott szakember neve nem hiánypótoltatható, az értékelési szempontra tett vállalást alátámasztó egyéb dokumentumok tekintetében Ajánlatkérő a Kbt. 71. § rendelkezései szerint bocsájthat ki hiánypótlást.

11. FAKSZ: dr. Bakó Zoltán (lajstromsz.:00782). 7090 Tamási, Petőfi S. u. 12.; bakougyvediiroda@gmail.com.
12. AK alkalmazza a Kbt.75.§(2)e)-t.
13. AK az eljárás nyertesével köti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb AT-vel, ha őt - a Kbt.69.§(6)-ra is tekintettel - az Összegezésben megjelölte. (Kbt.131.§(4)).
14. Projekttársaság létrehozása Kbt.35.§(8) alapján: nem megengedett és nem megkövetelt.
15. Tájékozódási kötelezettség: közbeszerzési dokumentumokban a Kbt.73.§(4) szervezetek elérhetősége. AK megfelelést Kbt.73.§(5) szerinti ellenőrzi.
16. Jelen felhívás terjedelmi okokból nem tartalmaz minden előírást, így a közbeszerzési dokumentumokkal együtt értelmezendő.
17. Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: 2 hónap, azaz 60 nap (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)
18. Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattevők). Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek megállapodást kell kötniük egymással, melyben szabályozzák a közös ajánlattevők egymás közötti és az ajánlatkérővel való kapcsolatát.

Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, mely tartalmazza legalább az alábbiakat:
- a közös Ajánlattevők neve, székhelye, (adott esetben a konzorcium neve, címe),
- a közbeszerzési eljárás tárgya,
- a közös ajánlattevők nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a közbeszerzési eljárásban közös ajánlattevőként részt kívánnak venni,
- a közös Ajánlattevők képviseletére jogosult szervezet, valamint az(ok) a természetes személy(ek), aki(k) a közös Ajánlattevők nevében joghatályos nyilatkozatot tehet(nek), illetve a közös Ajánlattevők nevében aláírásra jogosult(ak), kivéve az eljárás

eredményeként megkötött szerződés aláírását
- a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatása, feladatmegosztás,
- a közös Ajánlattevők tagjainak a szerződéses árból való részesedése mértéke, számlázási rend,
- a közös Ajánlattevők egyetemleges teljesítési kötelezettségvállalása, egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésére amennyiben, mint nyertes Ajánlattevő kiválasztásra kerülnek.
Az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.

19. Feltételes közbeszerzési eljárás: Amennyiben a Tervező közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlata a rendelkezésre álló fedezet mértékét meghaladó mértékű, abban az esetben a Megrendelő- a hiányzó fedezet biztosítására -többlettámogatási kérelmet vagy támogatási szerződés-módosítást vagy változásbejelentést nyújt be, továbbá szükséges a Zala Megyei Önkormányzat 2022. évi költségvetési rendeletének módosítása is. Ebben az esetben a Kbt. 135.§ (12) bekezdése alapján a szerződés akkor lép hatályba, amennyiben a hiányzó fedezet biztosítására irányuló többlettámogatási kérelem vagy támogatási szerződésmódosítás vagy változásbejelentés elfogadásra kerül az erre

illetékes szerv vagy hatóság részéről.
Amennyiben a hiányzó fedezet biztosítására irányuló többlettámogatási igény vagy támogatási szerződés-módosítás vagy
változásbejelentés elutasítására vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadására kerül sor az erre illetékes szerv vagy hatóság részéről, a Megrendelő fenntartja a jogot arra vonatkozóan, hogy a szerződést -saját vagy egyéb forrás biztosításával - hatályba léptesse.

A szerződés hatálybalépésére legfeljebb fél év áll rendelkezésre, ezt követően a felek szabadulnak a kötelemből.
20. A nyertes ajánlattevőnek a Szerződés hatálybalépését követően, legkésőbb az 5. munkanapig rendelkeznie kell a Szerződés tárgya szerinti tevékenységre kiterjedő, tervezői szakmai legalább 30 000 000,- Ft/év és 10 000 000,- Ft/káresemény, azaz 10 millió forint/káresemény összegű érvényes szakmai felelősségbiztosítással.

21. Az ajánlatban csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. (7. sz. nyilatkozatminta)

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 184-519732 (2022-09-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-03-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 61 200 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Nyertes ajánlattevő:
Via-Trita Mérnöki és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 1048 Budapest Ügető Utca 24. 2. em. 4.
Adószám: 14287501-2-41
Nettó ajánlati ár: 61 200 000,- Ft
További ajánlattevők:
1/ Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 1111 Budapest Zenta Utca 1.
Adószám: 13260534-2-43
Nettó ajánlati ár (HUF): 126 500 000 Ft
2/ Pannonway Építő Kft.
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Batsányi J. U. 9.
Adószám: 13099581-2-20
Nettó ajánlati ár (HUF): 87 860 000 Ft
3/ SPECIÁLTERV Építőmérnöki Kft.
Székhelye: 1134 Budapest Kassák Lajos Utca 81.
Adószám: 11901486-2-41
Nettó ajánlati ár (HUF): 110 930 000 Ft
4/ PARTNER Mérnöki Iroda Tervező, Kivitelező Szolgáltató Kft.
Székhelye: 2800 Tatabánya Bárdos lakópark 2/c. fsz. 3.
Adószám: 11475464-2-11
Nettó ajánlati ár (HUF): 93 196 500 Ft
5/ Linakron Mérnöki Kft.
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Budai Nagy Antal Utca 10. I. em. 7.
Adószám: 11350206-2-20
Nettó ajánlati ár (HUF): 168 000 000 Ft
6/ Create Value Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
Székhelye: 1135 Budapest Zsinór Utca 38-40.
Adószám: 23139640-2-41
Nettó ajánlati ár (HUF): 148 771 000 Ft
7/ CTB Mérnökiroda Kft.
Székhelye: 1112 Budapest Fehérló Utca 20.
Adószám: 25136083-2-43
Nettó ajánlati ár (HUF): 144 952 000 Ft
8/ Züblin Építőipari Beruházási és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 1117 Budapest Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
Adószám: 10786589-4-43
Nettó ajánlati ár (HUF): 92 499 000 Ft
9/ INVESTMENT Mérnöki és Fővállalkozó Kft.
Székhelye: 7400 Kaposvár Kontrássy Utca 1.
Adószám: 11221375-2-14
Nettó ajánlati ár (HUF): 148 685 000 Ft
10/ TSPC Mérnökiroda Kft.
Székhelye: 9022 Győr Dunakapu Tér 7.
Adószám: 24655460-2-08
Nettó ajánlati ár (HUF): 245 000 000 Ft
11/ Célirány Generáltervező Kft.
Székhelye: 1223 Budapest Halk Utca 2. C. ép.
Adószám: 28765310-2-43
Nettó ajánlati ár (HUF): 83 650 000 Ft

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-01 📅
Név: Via-Trita Mérnöki és Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 14287501241
Postacím: Ügető Utca 24. 2. em. 4.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1048
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 205312970📞
E-mail: erzsebet.laszlo@uttervezo.hu📧
Ország: Budapest
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 61 200 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 12
Hivatkozás További információk
Nyertes ajánlattevő:
Via-Trita Mérnöki és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 1048 Budapest Ügető Utca 24. 2. em. 4.
Adószám: 14287501-2-41
Nettó ajánlati ár: 61 200 000,- Ft
További ajánlattevők:
1/ Via Futura Mérnöki, Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Budai Nagy Antal Utca 10. I. em. 7.
Adószám: 11350206-2-20
Nettó ajánlati ár (HUF): 168 000 000 Ft
6/ Create Value Szolgáltató és Tanácsadó Kft.
Székhelye: 1135 Budapest Zsinór Utca 38-40.
Adószám: 23139640-2-41
Nettó ajánlati ár (HUF): 148 771 000 Ft
7/ CTB Mérnökiroda Kft.
Székhelye: 1112 Budapest Fehérló Utca 20.
Adószám: 25136083-2-43
Nettó ajánlati ár (HUF): 144 952 000 Ft
8/ Züblin Építőipari Beruházási és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 1117 Budapest Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
Adószám: 10786589-4-43
Nettó ajánlati ár (HUF): 92 499 000 Ft
9/ INVESTMENT Mérnöki és Fővállalkozó Kft.
Székhelye: 7400 Kaposvár Kontrássy Utca 1.
Adószám: 11221375-2-14
Nettó ajánlati ár (HUF): 148 685 000 Ft
10/ TSPC Mérnökiroda Kft.
Székhelye: 9022 Győr Dunakapu Tér 7.
Adószám: 24655460-2-08
Nettó ajánlati ár (HUF): 245 000 000 Ft
11/ Célirány Generáltervező Kft.
Székhelye: 1223 Budapest Halk Utca 2. C. ép.
Adószám: 28765310-2-43
Nettó ajánlati ár (HUF): 83 650 000 Ft
Forrás: OJS 2023/S 058-170254 (2023-03-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Kerékpárút tervezés_TOP_PLUSZ-1.2.1
Hivatkozási szám: EKR000953502022
Rövid leírás:
A tervezési terület Magyarország határain belül Tornyiszentmiklós, Dobri, Kerkaszentkirály, Muraszemenye, Murarátka, Becsehely községek és Letenye város, Szlovénia felől Pince község közigazgatási területe. Utóbbi közvetlenül nem érintett, a csatlakozási pont a település, egyben a két ország határa. A tervezett kerékpárút-hálózati elemek részben állami, részben önkormányzati utakat érintenek. Az állami mellékutak tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatósága, az önkormányzati utak a települések üzemeltetésében vannak.
Az érintett utak: 75333 - Tornyiszentmiklós határátkelőhöz vezető út, 7538 jelű Letenye-Lenti összekötőút, 75151 - Kerkaszentkirály bekötő út, 75149 – Muraszemenye bekötő út, 7 számú - Budapest- Székesfehérvár-Letenye - elsőrendű főút. Szlovéniában a 433 számú út érintett.
A tervezett hálózat 22 szakaszból áll. A 22 szakasz hossza 25.000 méter.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 61 200 000 HUF 💰
Az uniós alapok azonosítója: TOP-PLUSZ-1.2.1-21-ZA2-2022-00005
Leírás
Belső azonosító: EKR000953502022/1
Mennyiség: 1 LH
A beszerzés leírása:
A nyertes ajánlattevő feladata az engedélyezési tervek és kiviteli tervek elkészítése, a szükséges engedélyezési eljárások lefolytatása és valamennyi szükséges jogerős és végrehajtható engedély, hozzájárulás megszerzése, továbbá a tenderdokumentáció elkészítése a Megrendelő utasításainak megfelelően, a Tervezőtől elvárható kiemelt szakértelemmel és gondossággal.
A tervezési terület Magyarország határain belül Tornyiszentmiklós, Dobri, Kerkaszentkirály, Muraszemenye, Murarátka, Becsehely községek és Letenye város, Szlovénia felől Pince község közigazgatási területe. Utóbbi közvetlenül nem érintett, a csatlakozási pont a település, egyben a két ország határa. A tervezett kerékpárút-hálózati elemek részben állami, részben önkormányzati utakat érintenek. Az állami mellékutak tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatósága, az önkormányzati utak a települések üzemeltetésében vannak. Az érintett utak: 75333 - Tornyiszentmiklós határátkelőhöz vezető út, 7538 jelű Letenye-Lenti összekötőút, 75151 - Kerkaszentkirály bekötő út, 75149 – Muraszemenye bekötő út, 7 számú - Budapest- Székesfehérvár-Letenye - elsőrendű főút. Szlovéniában a 433
számú út érintett.
A tervezett hálózat 22 szakaszból áll. A 22 szakasz hossza 25000 méter.
A tervezési feladat:
a) Kerékpárforgalmi hálózati terv elkészítése a TOP_Plusz-1.2.1-21 kódszámú Felhívás 2.3. IV) 4) d) 1-6, valamint az e) 1-13. pontjaiban meghatározott feltételek szerint, a Felhívás 9. számú mellékletét képező „Kerékpárforgalmi hálózati terv javasolt felépítése” elnevezésű dokumentumban előírt tartalommal (a Felhívás és mellékletei elérhetők a
https://www.palyazat.gov.hu/top-plusz-121-21# oldalon). A kerékpárforgalmi hálózati tervhez csatolni kell a Felhívásban és annak 9. sz. mellékletében felsorolt valamennyi kapcsolódó dokumentumot (pl. kerékpáros civil szervezet szakmai értékelése, az akadálymentes közlekedés biztosításának bemutatása – ahol releváns, stb.).
- KHT első változatának elkészítése, az Ajánlatkérő és fejlesztéssel érintett települési önkormányzatok részére való megküldése – határidő: tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 45. nap
- Ajánlatkérő és a települési önkormányzatok által a szerződés hatálybalépésétől számított 53. napig megfogalmazott észrevételek átvezetése – határidő: a tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 60. nap
- az észrevételek alapján a kiegészített KHT megküldése jóváhagyásra a Miniszterelnökség Aktív Mobilitási Főosztálya részére Tervzsűri általi jóváhagyása (email: pal.benyhe@me.gov.hu) – határidő: a tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 65. nap
- a Tervzsűri véleményének beszerzése és átvezetése a Kerékpárforgalmi Hálózati terven, a végleges tervdokumentum megküldése Ajánlatkérő és a települési önkormányzatok részére. - határidő: a tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 100. nap
b) A Beruházás megvalósításához szükséges teljeskörű, valamennyi szakági munkarészt felölelő engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése (kerékpárforgalmi létesítmények, illetve szükség szerint környezetvédelmi és régészeti munkarészek, kapcsolódó műtárgyak, közművek tervezése, mennyiségszámítás, árazatlan és árazott költségvetési kiírás településenkénti bontásban.)
- jogerős engedélyezési terv Ajánlatkérő részére történő megküldése a tervezési szerződés hatályba lépésétől számított 350. nap
- kiviteli terv Ajánlatkérő részére történő megküldése. határidő: az építési engedély jogerőre emelkedésétől számított 30. nap
c) környezeti hatásvizsgálat szükség szerinti elkészítése a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 6. számú melléklete alapján (az engedélyezési terv készítésének fázisában)
d) a közúti infrastruktúra közlekedésbiztonsági kezeléséről szóló 176/2011. (VIII. 31.) Korm. rendelet szerinti közlekedésbiztonsági audit elvégzése 2 alkalommal
- első alkalom: az építési engedély útügyi hatóság részére történő benyújtás időpontjáig
- második alkalom: a kiviteli terv elkészítését követő 25 napon belül
e) kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása (a beruházás 51 db hrsz.-t érint) (határidő: azonos az engedélyezési terv határidejével)
f) KENYI adatszolgáltatás teljesítése 3 alkalommal a 337/2016.(XI.17.) Korm. rendelet alapján
- első alkalommal a szerződés hatályba lépésétől számított 45. nap
- a jogerős építési engedély kibocsátását követő 30 napon belül
- harmadik alkalommal a megvalósult létesítményhez kapcsolódóan, a sikeres műszaki átadás-átvételt követő 30 napon belül
g) talajvédelmi terv szükség szerinti elkészítése a 90/2008 (VII.18) FVM rendelet alapján - határidő: azonos az engedélyezési terv elkészítésének határidejével
h) a tervezéssel érintett területen az állami tulajdonban álló ingatlanok területkimutatásának elkészítése - határidő: azonos az engedélyezési terv elkészítésének határidejével
i) lakossági fórumokon való részvétel az engedélyeztetési és a kivitelezési terv készítésének időszakában - határidő: a szerződés hatálya fennállásának időtartama alatt.
Az ajánlatnak tartalmaznia kell az engedélyezési eljárások során a szakhatóságok, vagy egyéb közreműködők által esetlegesen előírt önálló terveket is, valamint minden olyan tervet és dokumentumot, amely az engedély kibocsátásához, vagy a tervzsűri támogató nyilatkozatának kibocsátásához szükséges.
Az ajánlat egyedül az engedélyeztetéssel kapcsolatban felmerülő díjakat nem tartalmazza.
Ezeket az érintett települési önkormányzatok finanszírozzák.
A jelen eljárás eredményeként elkészülő engedélyezési és kiviteli tervek jogosultjai az érintett települési önkormányzatok lesznek.
Az elkészült tervek esetében a Zala Megyei Önkormányzat korlátlan időtartamra, teljes körű, korlátozás nélküli, harmadik személyeknek átengedhető és harmadik személyekkel együttesen gyakorolható felhasználási jogot szerez. Az építési engedély engedélyesei a települési önkormányzatok lesznek.
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő részére rendelkezésre bocsátja a TOP_PLUSZ-1.2.1-21 azonosítószámú pályázati felhí

Irányítószám: 8900
Város: Zalaegerszeg
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Zala
🏙️
Időtartam: 380 nap Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-03-01 📅
Cím: Szolgáltatás megrendelése
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/szerzodeseim.xhtml?faces-redirect=true&ekrAzonosito=EKR000953502🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 61 200 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000953502022/1790
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Via-Trita Mérnöki és Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 14287501241
Postacím: Ügető Utca 24. 2. em. 4.
Postai irányítószám: 1048
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: erzsebet.laszlo@uttervezo.hu📧
Telefon: +36 205312970📞
Fax: +36 12302973 📠
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A) Ellenszolgáltatás:
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF). Ajánlatkérő előleget és tartalékkeretet nem biztosít. A Tervező jogosult 12 db részszámlát és 1 db végszámlát benyújtani a szerződéstervezetben rögzítettek szerint, részfeladatonként.
B) Szerződést megerősítő kötelezettségek/Biztosítékok:
a) Kötbérek:- Késedelmi kötbér, - Hibás teljesítési kötbér, - Meghiúsulási kötbér
b) Teljesítési biztosíték:
c) Jótállás
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A) Ellenszolgáltatás:
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF). Ajánlatkérő előleget és tartalékkeretet nem biztosít. A Tervező jogosult 12 db részszámlát és 1 db végszámlát benyújtani a szerződéstervezetben rögzítettek szerint, részfeladatonként.
B) Szerződést megerősítő kötelezettségek/Biztosítékok:
a) Kötbérek:- Késedelmi kötbér, - Hibás teljesítési kötbér, - Meghiúsulási kötbér
b) Teljesítési biztosíték:
c) Jótállás
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Zala Megyei Önkormányzat
Nemzeti nyilvántartási szám: 15734305220
Postacím: Kosztolányi Utca 10.
Postai irányítószám: 8900
Postai város: Zalaegerszeg
Régió: Zala
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Vörös Andrea Júlia
E-mail: voros.andrea@zalamegye.hu📧
Telefon: +36 92500720📞
Fax: +36 92500720 📠
URL: https://www.zala.hu/🌏
Csoportvezető ✅
Kiegészítő információk További információk
A 1. sz. szerződés módosítás aláírásnak dátuma 2024. február 14.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest
🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
2023. december 1. napján a Tervező benyújtotta a hatóság részére az engedélyezéshez szükséges, a Megrendelő és a települési önkormányzatok által jóváhagyott terveket annak érdekében, hogy a jogszabályban előírt ügyintézési határidők betartása mellett a szerződés 4.1.7. pontjában rögzített részhatáridőre, 2024. február 14.napjára az alábbi tervezési részfeladatot teljesíteni tudja:
„Jogerős engedélyezési terv leszállítása, amelynek keretében sor kerül:
- a környezeti hatásvizsgálat szükség szerinti elkészítése a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 6. számú melléklete alapján (az engedélyezési terv készítésének fázisában)
- a kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása (a beruházás 51 db hrsz.-t érint)
- a talajvédelmi terv szükség szerinti elkészítése a 90/2008 (VII.18) FVM rendelet alapján
- a tervezéssel érintett területen az állami tulajdonban álló ingatlanok területkimutatásának elkészítése”
A Tervező jelezte a Megrendelőnek, hogy az engedélyezési eljárás megindítása után Letenye Város Önkormányzata több olyan módosítási javaslattal élt, amely az elkészült tervek átdolgozását tette szükségessé, így az engedély 4.1.7. pontban rögzített részhatáridőre történő leszállítása rajta kívül álló okok miatt nem lehetséges.
A letenyei települési önkormányzat által felvetett és kért módosításai miatt 2024. február 7. napján a Megrendelő kérte a Tervezőt, hogy a letenyei szakasz véglegesített letenyei műszaki megoldás alapján a Kerékpárforgalmi Hálózati Tervet szíveskedjenek módosítani, mert a Közreműködő Szervezet előírása, hogy a kiviteli közbeszerzési műszaki tartalomnak összhangban szükséges lennie a KHT-val. Ezt a módosított KHT-t ismételten szükséges megküldeni a tervzsűri részére.
A szerződés 4.1.7. pontjában rögzített részhatáridőre a kisajátítási tervek minden érintett ingatlanra elkészültek. A Tervező az engedélyes tervek 2023. december 1-ei véglegesítését követően kezdhette meg a kisajátítási tervek elkészítését, amelyeket záradékolásra 2024. január 24. napján be is adott a Zala Vármegyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály Földmérési és Földügyi Osztályára, azonban a Tervező már 2024. február 8. napján jelezte a Megrendelőnek, hogy ennek ellenére nem valószínű, hogy a záradékolás a szerződés 4.1.7. pontjában rögzített részhatáridőre megtörténik, mivel az építéshatóság akkor záradékolja csak a kisajátítási terveket, ha a benyújtott engedélyezési tervek összhangban vannak - a szerződés tárgyát nem képező - települési önkormányzatok településrendezési terveivel, amelyek módosítása jelen szerződés keretein kívül már folyamatban vannak.
A szerződés módosítás aláírásának dátuma: 2024. február 14.

A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
Tervező a Szerződésben vállalt kötelezettségeit jelen Szerződés hatálybalépésétől számított háromszáznyolcvan plusz negyvenkilenc (380 + 49) napon belül köteles elvégezni
4.1.7. Jogerős engedélyezési terv leszállítása, amelynek keretében sor kerül:
- a környezeti hatásvizsgálat szükség szerinti elkészítése a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 6. számú melléklete alapján (az engedélyezési terv készítésének fázisában)
- a kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása (a beruházás 51 db hrsz.-t érint)
- a talajvédelmi terv szükség szerinti elkészítése a 90/2008 (VII.18) FVM rendelet alapján
- a tervezéssel érintett területen az állami tulajdonban álló ingatlanok területkimutatásának elkészítése 350 + 49. nap
(a Szerződés hatályba lépésétől számított naptári nap), azzal, hogy a kisajátítási tervek záradékoltatásának legkésőbb 2024. május 31. napjáig meg kell történnie
A módosítás jogszabályi alapja: A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 141. § (4) bekezdés c) pontja
Nettó érték a módosítást megelőzően: 61 200 000,- Ft
Nettó érték a módosítást követően: 61 200 000,- Ft
Az 1. sz. szerződés módosítás aláírásának dátuma: 2024. február 14.
Teljesítési véghatáridő a szerződés módosítását megelőzően: 380 nap
Teljesítési véghatáridő a szerződés módosítását követően: 380+49 = 429 nap