2022-09-19   Kerékpárút tervezés_TOP_PLUSZ-1.2.1 (Zala Megyei Önkormányzat)
A tervezési terület Magyarország határain belül Tornyiszentmiklós, Dobri, Kerkaszentkirály, Muraszemenye, Murarátka, Becsehely községek és Letenye város, Szlovénia felől Pince község közigazgatási területe. Utóbbi közvetlenül nem érintett, a csatlakozási pont a település, egyben a két ország határa. A tervezett kerékpárút-hálózati elemek részben állami, részben önkormányzati utakat érintenek. Az állami mellékutak tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatósága, … A beszerzés megtekintése »
2020-12-22   Térségi jelentőségű kerékpárutak tervezése (Zala Megyei Önkormányzat)
— Engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése (kerékpárforgalmi létesítmények, illetve szükség szerint környezetvédelmi és régészeti munkarészek, kapcsolódó műtárgyak, közművek tervezése, mennyiségszámítás, árazatlan és árazott költségvetési kiírás), — A szükséges engedélyek megszerzése, illetve az ehhez szükséges hatósági eljárásokban való közreműködés, — Kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása. A részletes műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció részét képező tervezési program … A beszerzés megtekintése »
2011-07-04   Felhalmozási célú MFB hitel felvétele a ’Kardiológia és Szívsebészeti Centrum kialakítás és infrastruktúrafejlesztés... (Zala Megyei Önkormányzat)
Felhalmozási célú MFB hitel felvétele a ’Kardiológia és Szívsebészeti Centrum kialakítás és infrastruktúrafejlesztés a Zala Megyei Kórházban ’ című, TIOP-2.2.4-09/1-2010-0015 azonosítószámú, 4.782.162.207 Ft összköltségű pályázathoz, kölcsönszerződés formájában. A beszerzés megtekintése »
2011-04-20   A TIOP-1.1.1-07/1-2008-0475 számú "Informatikai infrastruktúra fejlesztése Zala megyei Önkormányzat iskoláinál" című... (Zala Megyei Önkormányzat)
Szállítási szerződés, melynek tárgya: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében a TIOP 1.1.1/07/1. kódszámú "A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése"című kiírás alapján a "TIOP-1.1.1-07/1-2008-0475 számú "Informatikai infrastruktúra fejlesztése Zala megyei Önkormányzat iskoláinál" című pályázat keretében informatikai eszközök beszerzése és a kapcsolódó szolgáltatások (üzembe/üzemkész állapotba helyezés, oktatás) elvégzése". A beszerzés megtekintése »
2011-04-14   „Sürgősségi Centrum (SO1) kialakítása a Zala Megyei Kórházban” tárgyú, TIOP-2.2.2-08/2-2009-0028 kódszámú beruházás... (Zala Megyei Önkormányzat)
„Sürgősségi Centrum (SO1) kialakítása a Zala Megyei Kórházban” tárgyú, TIOP-2.2.2-08/2-2009-0028 kódszámú beruházás keretében új orvostechnológiai gépműszerek, bútorok és egyéb eszközök szállítása és üzembe helyezése. A beszerzés megtekintése »
2010-05-22   Magasépítési munka (Zala Megyei Önkormányzat)
Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola meglévő tornatermének a magyar bajnokságra alkalmas kézilabda csarnokká történő átalakítása. Vállalkozási (építési) szerződés, melynek tárgya: a Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola meglévő tornatermének a magyar bajnokságra alkalmas kézilabda csarnokká történő átalakítása a teljesítési határidőre prognosztizált egyösszegű átalányáron. A beszerzés megtekintése »
2008-06-12   Pénzügyi közvetítő szolgáltatások, a befektetési banki, biztosítási és nyugdíjpénztári szolgáltatások kivételével (Zala Megyei Önkormányzat)
Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés: A Zala Megyei Önkormányzat és intézményei számára határozatlan időtartamú számlavezetési, pénzforgalmi és egyéb ahhoz kapcsolódó banki szolgáltatások nyújtására irányuló (bankszámla) szerződés. Számlavezetési szerződés, melynek tárgya: számlavezetői, pénzforgalmi és ahhoz kapcsolódó egyéb banki szolgáltatás nyújtása a Zala Megyei Önkormányzat és annak az önállóan valamint részben önállóan gazdálkodó intézményei számára-, továbbá működési hitelkeret … A beszerzés megtekintése »
2006-07-11   Szívröntgen rendszerek (Zala Megyei Önkormányzat)
Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés: Szívkatéterező, DSA, Képarchiváló rendszer, Sebészeti képerősítő berendezések beszerzése és üzembe helyezése. Szállítási szerződés. A beszerzés megtekintése »