Diána téri piac rekonstrukciója - kivitelezés

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003 azonosítószámú projekt tekintetében "Diána téri piac rekonstrukciója"
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a Támogatási Szerződés főkedvezményezettjeként a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. nevében folytatja le a közbeszerzési eljárást.
Feltételes elj.: Tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárás becsült értéke meghaladja Ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezet összegét, Ajánlatkérő a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván benyújtani. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bek]. Ajánlatkérő az előzőek mellett a támogatás folyósítását felfüggesztő feltételként is kiköti a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő vállalkozási szerződés hatályba lépéséhez. [Kbt.135.§ (12) bek.]

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-04-05. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-02-15.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-02-15 Ajánlati felhívás
2023-04-03 További információk
2023-04-18 További információk
2023-07-28 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-01-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-02-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Leromlott állagú épületek felújítása
Hivatkozási szám: EKR001929452022
Rövid leírás:
TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003 azonosítószámú projekt tekintetében "Diána téri piac rekonstrukciója" Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a Támogatási Szerződés főkedvezményezettjeként a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. nevében folytatja le a közbeszerzési eljárást. Feltételes elj.: Tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárás becsült értéke meghaladja Ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezet összegét, Ajánlatkérő a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván benyújtani. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bek]. Ajánlatkérő az előzőek mellett a támogatás folyósítását felfüggesztő feltételként is kiköti a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő vállalkozási szerződés hatályba lépéséhez. [Kbt.135.§ (12) bek.]
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Leromlott állagú épületek felújítása 📦
További CPV-kód: Bontási munka 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Baranya 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Széchenyi tér 1.
Postai irányítószám: 7621
Postai város: Pécs
Kapcsolat
Internetcím: http://gov.pecs.hu/ 🌏
E-mail: kozbeszerzes@pvfzrt.hu 📧
Telefon: +36 308161441 📞
Fax: +36 72514810 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001929452022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001929452022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-15 📅
Benyújtási határidő: 2023-04-05 📅
Közzététel dátuma: 2023-02-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 036-105494
HL-S szám: 36
További információk
Ajánlattevőnek az AF III.1.3.) M.2. pontjában előírt szakemberek szakmai önéletrajzát, végzettséget igazoló okiratát és rendelkezésre állási nyilatkozatát az ajánlathoz csatolni kell a minőségi kritérium 2-4. ért részszempontra tett megajánlás alátámasztására. Adható pontszám: 0-10 pont. Értékelés módszere: Ár:fordított arányosítás. Minőségi kritérium 1-4. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb szint 0 hónap (jótállás 0 hónap), legkedvezőbb szint 36 hónap (jótállás 24 hónap) Ár értékelési szempont: Egyösszegű Nettó Ajánlati Ár (HUF) - súlyszám: 65 Opciós munkanemre vonatkozó nettó ajánlati ár (HUF) - súlyszám: 5 A bemutatni kívánt szakemberek nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pontja alapján az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. A minőségi értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében a szakemberek önéletrajzát teljes körűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) szükséges ajánlattevőknek már az ajánlatban benyújtaniuk.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003 azonosítószámú projekt tekintetében "Diána téri piac rekonstrukciója"
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a Támogatási Szerződés főkedvezményezettjeként a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. nevében folytatja le a közbeszerzési eljárást.
Többet mutasson
+ még 29
Feltételes elj.: Tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárás becsült értéke meghaladja Ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezet összegét, Ajánlatkérő a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván benyújtani. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bek]. Ajánlatkérő az előzőek mellett a támogatás folyósítását felfüggesztő feltételként is kiköti a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő vállalkozási szerződés hatályba lépéséhez. [Kbt.135.§ (12) bek.]
Többet mutasson
ALAP MŰSZAKI TARTALOM:
A tervezett beruházás (Pécs, Diána tér hrsz.: 20840/3) új acélváz-szerkezetű, korszerű könnyűszerkezetű homlokzati panelekkel burkolt egységes építészeti kialakítású, közel a jelenlegi alapterületek szerint kialakított, bérbe adható üzletsorokat tervezünk, amelyek hosszú távon strapabíró és gondozásmentes minőséget jelentenek.
Többet mutasson
Pécs, Diána tér 20840/6 hrsz.-ú ingatlanrészen fapótlás történik.
Akadálymentes munkákból a következők kerülnek megvalósításra:
- akadálymentes parkoló kialakítása
- parkolótól és csatlakozó közterületről akadálymentes megközelítését biztosító járda építése
- a kiszolgáló-épület és akadálymentes kialakítása akadálymentes illemhely létesítésével
- a tervezett szerkezetek gyengénlátó személyek számára jól érzékelhető kontrasztos kialakítása
- a tájékozódást segítő információs táblarendszer létesítése
Összes nettó alapterület: 860,00 m2
Főbb mennyiségek:
Bontott acélszerkezetek átvevőhelyre szállítása: 8,9446 t
Beton aljzaton bontása 10 cm vastagságig: 389,2 m2
Könnyűszerkezetes térelhatároló elemek, szendvics-, hőszigetelt elemek bontása: 693 m2
Azbeszttartalmú építőanyagok eltávolítása: 343,76 m2
Esztrich beton készítése 4 cm vastagságban: 415,85 m2
Esztrich beton készítése 1 cm vastagságban: 831,70 m2
Padozat hőszigetelés: 415 m2
Külső térelhatárolás hőszigetelt szendvicspanellel: 1671,788 m2
Festés, glettelés: 1604,5 m2
Árusító asztal: 60 db
Egyéb épület acélszerkezetek, általános tartószerzet (statikai): 35,4443 t
Változó tömegáramú (ipari) split klíma berendezés elhelyezése: 17 db
Informatikai és távközlési rendszer: 1 egység
Vagyonvédelmi rendszer kiépítése: 1 egység
410Wp os napelempanel elhelyezése: 105 db
Egyenértékűség: 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)-(6) bekezdés.
A kivitelezési munkával kapcsolatos részletes információt és a feladatok részletes meghatározását, a műszaki, és anyagminőséggel szemben támasztott követelményeket, mennyiségeket a KD mellékleteként megküldött tervdokumentáció, műszaki leírás, árazatlan költségvetések és a Megrendelői követelmények tartalmazzák.
Többet mutasson
Időtartam: 6 hónap
A lehetőségek leírása:
Pécs, Diána tér, 20974 hrsz.-ú ingatlanon lévő Barátság szökőkút” felújítása (fagyálló, mázas pirogránit kialakítással), medence padlólemez és szigetelés helyreállítása, meglévő kerámia elemek újra gyártása, meglévő gépház akna helyreállítása, gépészeti és villamos rendszerének fejlesztése, tablettás vegyszer adagoló berendezés, zsompszivattyú elhelyezése, elektronika, vezérlés, programozás, elektromos kapcsoló és vezérlőszekrény gyártása IP54-es kivitelben.
Többet mutasson
Főbb mennyiségek:
+ még 5 30 db 30x34 cm-es orsóelem elhelyezése
5 db 24x3 cm-es lezáró lencseelem elhelyezése
40 db 40x25x16 cm-es medence kávaelem elhelyezése
1 db Tablettás vegyszeradagoló berendezés beszerelése
Ajánlatkérő a munkaterület átadásától számított legfeljebb 3 hónapon belül jogosult egyoldalú nyilatkozattal megrendelni, a fedezet rendelkezésre állása esetén. Ezen opcionális munkanemek megvalósíthatósága, a kivitelezői árajánlatok beérkezését követően kerül véglegesítésre. Az opciós munkanemek teljesítésének határideje megegyezik az eredeti szerződés szerint meghatározott, 6 hónapos időtartammal. Az opciós munkanemre vonatkozóan a Felolvasólapon külön kell megadnia Ajánlattevőnek nettó ajánlati árát, melyet Ajánlatkérő értékelni kíván.
Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003
További információk:
Ajánlattevőnek az AF III.1.3.) M.2. pontjában előírt szakemberek szakmai önéletrajzát, végzettséget igazoló okiratát és rendelkezésre állási nyilatkozatát az ajánlathoz csatolni kell a minőségi kritérium 2-4. ért részszempontra tett megajánlás alátámasztására. Adható pontszám: 0-10 pont. Értékelés módszere: Ár:fordított arányosítás. Minőségi kritérium 1-4. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb szint 0 hónap (jótállás 0 hónap), legkedvezőbb szint 36 hónap (jótállás 24 hónap)
Többet mutasson
Ár értékelési szempont:
+ még 4 Egyösszegű Nettó Ajánlati Ár (HUF) - súlyszám: 65
Opciós munkanemre vonatkozó nettó ajánlati ár (HUF) - súlyszám: 5
A bemutatni kívánt szakemberek nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pontja alapján az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson
A minőségi értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében a szakemberek önéletrajzát teljes körűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) szükséges ajánlattevőknek már az ajánlatban benyújtaniuk.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 7632 Pécs, Diána tér (hrsz.: 20840/3, 20974, 20840/6)

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok(KO): Eljárásban nem lehet ajánlattevő(AT),alvállalk.,és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő (GSZ),akivel szemben a Kbt.62.§(1)-(2)bek szerinti KOk valamelyike fennáll.Ajánlatkérő (AK) kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót,alk. igazolásában résztvevő GSZt,aki részéről a KO az eljárás során következett be. Igazolási mód: AT,az alk.igazolásában részt vevő GSZ a 321/2015.(X.30.) KR (KR) 4.§(1)bek szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum(ESPD) benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt.62.§ szerinti kizáró okok hiányát, valamint hogy e mellett megfelel a Kbt.65.§ alapján AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AT köteles az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában ESPDt benyújtani a Kbt.62.§ban foglalt KOk hiányának igazolására.ESPDban GSZ köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben a Kbt.62.§ szerinti KOk nem állnak fenn,és köteles megadni az AK által az eljárással kapcsolatban előírt egyéb információkat.
Többet mutasson
A KR 2.§(5)bek alapján az AK az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű
+ még 2
nyilatkozatát. A Kbt.69.§(11)bek alapján az ESPDban tett nyilatkozatban,a 69.§(4)bek szerint benyújtandó igazolások vonatkozásában a GSZnek ezen adatbázisok elérhetőségét fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben-azon adatbázisok elérhetőségének kivételével,amelyek ellenőrzését a KOk igazolása körében AK számára e rendelet előírja és fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és IV. Fejezet szerinti igazolások kiállítására mely szerv jogosult.A KOk fenn nem állását a Kbt.69.§(4)bek alapján az igazolások benyújtására felhívott GSZnek a KR 8-14.§ és 16.§ szerint kell igazolnia.A GSZnek nyilatkoznia kell a KR 6.§(1)-(2)bek és a Kbt.67.§(4)bek tekintetében. Az eljárásban a Kbt.64.§(1)-(2),(4)bek és a KR 4.-5.§-8.§;10.§ 12.-14 § és 16.§ rendelkezései alkalmazandók. AK a KOk előzetes ellenőrzése során elfogadja az ESPDba foglalt nyilatkozatot.[KR 4-5.§]A dok.-ok, igazolások benyújtása KR 1.§(7)b ek és 7.§ alapján is lehetséges.
Többet mutasson
A szakm. tev. végzésére való alkalmasság: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében. A nem Mo-n letelepedett GSZ esetén legyen bejegyezve a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba,valamint teljesítse az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt, továbbá amennyiben a szerződés teljesítéséhez szükséges −a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét. Igazolási mód: előzetesen ESPDben a IV. rész „α”(alfa) szakasz kitöltésével. Utólagos igazolás:A Mo-n letelepedett GSZ esetén a nyilvántartásban szereplés tényét AK ellenőrzi az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékének adatai alapján, a nem Mo-n letelepedett GSZ esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. [321/2015. (X.30.) Kr.26. § (2) bekezdés; 322/2015. (X. 30.) Kr. 8. § (2) bek]
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
ATknek a műszaki,illetv e szakmai alkalmasságot-ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség(UIK) teljesítését-az ajánlatában az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia,hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. AK felhívja ATk figyelmét ,hogy a KR 2.§(1)bek c)pontja és az (5)bek rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja érintett GSZ egyszerű nyilatkozatát.Erre tekintettel AT az ESPD IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni. Kbt.69.§(4) adott esetben a Kbt.69.§(6)bek alapján az értékelési sorrendben azt követő következő legkedvezőbb AT által az UIK körében,a műszaki,illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások:
Többet mutasson
M.1./ az Ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 5 éven belül szerződésszerűen teljesített és sikeres műszaki átadás - átvétellel befejezett, de maximum 8 éven belül megkezdett, a közbeszerzés tárgykörében teljesített építési munkáit ismertető, a (321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 22. § (3)bek szerint a szerződést kötő másik fél által kiállított referenciaigazolást amelynek tartalmaznia kell legalább:
Többet mutasson
+ még 10 a)a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét,
b)az építési beruházás tárgyát, valamint mennyiségét, leírását,
c)a teljesítés idejét (a kezdő és a befejezés időpontját év-hónap-nap pontossággal megjelölve), és a teljesítés helyét;
d)a műszaki átadás-átvétel időpontját (év-hónap-nap pontossággal megjelölve), vagy arra történő hivatkozást, hogy a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeresen befejeződött;
Többet mutasson
e)a referencia tárgyára vonatkozó mennyiségi adatokat, és a saját teljesítés arányát (a saját teljesítés arányát abban az esetben kell megadni, amennyiben az igazolás több kötelezett közös teljesítésről szól és a teljesítés oszthatatlan)
Többet mutasson
f) arra vonatkozó információt, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történte;
g)a referenciáról információt nyújtó személy nevét és elérhetőségét, 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (5) bek alkalmazandó. Az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Többet mutasson
M.2./ nyilatkozatát azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) felelősöknek a megnevezésével, végzettségük, vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe; [Kbt. 65. § (1) bekezdés b ) pont; KR. 21. § (2)bek b) pont] A szakember bemutatása során a képzettséget és gyakorlatot alátámasztó, a szakember saját kezű aláírását tartalmazó önéletrajza, valamint a végzettséget/képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata és a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat csatolandó. Ha a megajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás szerint a felhívás adott pontjában előírt jogosultsággal rendelkezik, akkor a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és gyakorlat igazolására egyéb dokumentum csatolása nem szükséges. Amennyiben a megajánlott szakember az ajánlattétel időpontjában rendelkezik az előírt jogosultsággal az önéletrajzban meg kell jelölni a nyilvántartásba vétel első időpontját és a jogosultsági kódot / nyilvántartási számot.
Többet mutasson
AK a KR 24. § (1),(2) bek szerinti igazolásokat is elfogad az M.1/-M.2./ pontokban meghatározott igazolási módok helyett, illetve mellett.
AT az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt.65 § (7), (9) és (11)bek szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet.A Kbt. 65. § (10) bek szerinti korlátozó feltétel nem alkalmazandó.A Kbt. 69.§ (11a) bek rendelkezései alkalmazandóak.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő alkalmatlannak minősíti az Ajánlattevőt (vagy közös Ajánlattevőket), ha nem rendelkezik (vagy együttesen nem
rendelkeznek):
+ még 12
M.1./ olyan szerződésszerűen teljesített, a közbeszerzés tárgyára vonatkozó referenciával, amely beruházást az Ajánlati
felhívás feladásától visszafelé számított 5 éven belül szerződésszerűen teljesített és sikeres műszaki átadás - átvétellel befejezett, de maximum 8 éven belül megkezdett referenciával, amely legalább min. 600 m2 nettó alapterületű épület építési és /vagy felújítási és/vagy bővítési és/vagy átalakítási és/vagy helyreállítási és/vagy korszerűsítési és/vagy lebontására és/vagy elmozdítására irányuló munkára vonatkozik.
Többet mutasson
A referencia több szerződéssel is teljesíthető.
M.2./ legalább az alábbi végzettséggel, képzettséggel rendelkező szakemberrel:
M.2.1/ legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet VI. Szakma, felelős műszaki vezetés 1. rész 2. B) pontjában meghatározott (MV-É - építési szakterület) kategóriájú vagy azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy egyenértékű végzettséggel és a hivatkozott jogszabályban előírt szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakemberrel vagy a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel és szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
M.2.2/ legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet VI. Szakma, felelős műszaki vezetés 2. rész 3. B) pontjában meghatározott (MV-ÉG - építménygépészeti szakterület) kategóriájú vagy azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy egyenértékű végzettséggel és a hivatkozott jogszabályban előírt szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakemberrel vagy a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel és szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
M.2.3/ legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet VI. Szakma, felelős műszaki vezetés 2. rész 5. B) pontjában meghatározott (MV-ÉV - építményvillamossági szakterület) kategóriájú vagy azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy egyenértékű végzettséggel és a hivatkozott jogszabályban előírt szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakemberrel vagy a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel és szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
Egy szakember több pozícióra is jelölhető.
A szakemberek tekintetében ajánlatkérő a vonatkozó, szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó jogszabály szerinti
szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséget, illetve a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időt meghaladó gyakorlati időt nem ír elő alkalmassági követelményként, hanem azt a 2-4. értékelési részszempontként értékeli.
Többet mutasson
A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes Ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára (ezt követően a szerződés időtartama alatt) az M.2./ pont szerinti alkalmassági feltétel teljesítése kapcsán megajánlott szakemberek kamarai nyilvántartásba vételéről gondoskodik. A nyilvántartásba vétel elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt. 131. § (4) alapján és ebben az esetben ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlatot tevővel köt szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M.1./-M.2./pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Megrendelő jelen közbeszerzésben meghatározott feladatok teljesítéséhez a Kbt. 135. § (8) bekezdése alapján a szerződésben foglalt - áfa nélkül számított - teljes ellenszolgáltatás 10%-ának megfelelő összegű előleg igénybe vételének lehetőségét biztosítja. Az előleg elszámolása végszámlában történik.
Többet mutasson
A szerződés finanszírozása a TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003 azonosítószámú projekt keretén belül az EU forrásaiból valósul meg. A támogatás mértéke 100,000000 %. A kifizetésre a Kbt. 135.§ (1),(3) és (5)-(6)bek, a Ptk 6:130§ (1) -(2)bek, alvállalkozó igénybevétele esetén 322/2015(X.30.) KR 32/A§ irányadó. ÁFA finanszírozása a hatályos jogszabályok előírásai szerint (2007.évi CXXVII. tv, 142 §) AK 5 db rész- és 1 db végszámla benyújtásának lehetőségét biztosítja a nettó szerződéses érték 15-%30%-50%-65%-80% és 100%át elérő megvalósult teljesítés esetén. A számlák kifizetése utófinanszírozás szabályai alapján történik. AK tartalékkeretet nem biztosít.Kötbér a Ptk 6:186§ (1)bek szerint:késedelmi kötbér 0,5%/naptári nap (A késedelmes naponként fizetendő késedelmi kötbér alapja: a késedelemmel érintett munkarészre vonatkozó nettó ellenszolgáltatás.),max 10%; meghiúsulási kötbér 20% (A meghiúsulási kötbér alapja a szerződés szerinti, általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás („Egyösszegű Nettó Ajánlati Ár”), mely a vetítési alap a teljesítés arányában csökken.).Teljes körű jótállás min 36 hónap a MK 1. ért. résszempont alapján. Szavatosság a jogszabályok szerint.Jótállási biztosíték a Kbt 134.§(6)bek a) pontja szerint,mértéke a nettó szerződéses ár 5%a. Fel. bizt: 500M Ft/év és 100M Ft/kár. Részletesen a KDban.
Többet mutasson
+ még 1
Ajánlatkérő a Kbt. 75.§ (2) bekezdés a) pontja alapján eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, illetve a Kbt. 131. § (9) bekezdés alapján Ajánlatkérő mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól, amennyiben a közbeszerzési eljárás eredményének kihirdetése a projekt fizikai befejezésének határidéjén túlmutat, melyre figyelemmel a szerződés megkötésére nem lenne képes.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-04-05 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Ekr
További információk:
Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. 68.§-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A többletjótállás vállalt időtartama (hibajelentési időszak) egész hónapban megadva (hónap) (min.0 hónap; max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M.2.1/ alpontban előírt alk köv igazolására bemutatott szakembernek az alkalmasság keretében előírt tárgyú, az ott meghatározottakon túli többlet tapasztalata egész hónapban (min 0, max 36 hó)
Az M.2.2/ alpontban előírt alk köv igazolására bemutatott szakembernek az alkalmasság keretében előírt tárgyú, az ott meghatározottakon túli többlet tapasztalata egész hónapban (min 0, max 36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Az M.2.3/ alpontban előírt alk köv igazolására bemutatott szakembernek az alkalmasság keretében előírt tárgyú, az ott meghatározottakon túli többlet tapasztalata egész hónapban (min 0, max 36 hó)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735612202
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Eötvös Gábor
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001929452022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1.A közbeszerzési dokumentum rendelkezésre bocsátása: Az Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdése szerint közbeszerzési
dokumentumot készít a jelen közbeszerzéshez kapcsolódóan. Az Ajánlatkérő a Közbeszerzési Dokumentumokat az ekr.gov.hu elektronikus felületen teszi hozzáférhetővé.
Többet mutasson
+ még 26
2.A kiegészítő tájékoztatás: A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56. § (1)-(5) és (7) bekezdéseiben, valamint a közbeszerzési dokumentumban foglaltak az irányadók A gazdasági szereplők kiegészítő tájékoztatást az EKR rendszeren keresztül kérhetik. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet az ajánlattételi határidőt megelőző megelőző tizedik napnál később nyújtották be, és az Ajánlatkérő úgy ítéli meg, hogy a kérdés megválaszolása az megfelelő ajánlattételhez szükséges, az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4)-(5) bekezdésével összhangban módosíthatja.
Többet mutasson
3.Helyszíni bejárás: Ajánlatkérő a megalapozott ajánlattétel biztosítása érdekében helyszíni bejárást tart.
Címe: 7632 Pécs, Diána tér. Időpontja: 2023.03.01. napja, 13.00 óra. Találkozási pont: Diána téri piac Nyugati főbejárata.
4.Ajánlatok benyújtása: Az ajánlatoknak az ajánlattételi határidő lejártáig az EKR rendszeren
keresztül kell elektronikusan beérkeznie.
5.Ajánlat formai feltételei: Az ajánlatnak Acrobat Reader programmal olvasható pdf kiterjesztésűnek kell lennie. Az elektronikus formában benyújtott ajánlatnak jelszó nélkül olvashatónak, de nem módosíthatónak kell lennie. ATnek árazott költségvetésüket excel (.xls) formátumban is csatolniuk kell!
Többet mutasson
6.Közös at: Ha több AT közösen nyújtott be ajánlatot, akkor az arról szóló megállapodást csatolni kell a KDban meghatározott tartalommal. Közös ATknek a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget kell vállalniuk. Felhívjuk T. GSZ(k)figyelmét: - A közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplők közül az ajánlattételi határidő lejárta után valamely gazdasági szereplő kiválása esetén a fennmaradó gazdasági szereplők akkor vehetnek részt az eljárás további részében, ha továbbra is megfelelnek az eljárásban előírt valamennyi alkalmassági feltételnek és a változás nem jár a verseny tisztaságának sérelmével. - AK kiköti, hogy a közös ajánlatot tevő nyertesek nem hozhatnak létre közös gazdasági társaságot, illetve jogi személyt (projekttársaságot).
Többet mutasson
7.AT az EKR-ben elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni:
a)Felolvasólap
b)Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyil
c)Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontja szerinti nyil
d)Nyil a folyamatban levő vált.bej-i elj-ról
e)EEKD
f)Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyil
g)Kbt. 66.§ (6) bek a) és b) pont szerinti nyil (az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát is tüntesse fel AT);
Többet mutasson
h)Kbt. 65.§ (7) bek szerinti nyil (AT vagy közös AT számára - amennyiben alv. vagy alkalm ig-ában részt vevő szervezet bevonására nem kerül sor - a Kbt. 66.§ (6) bek a)-b) pontja és/vagy a Kbt. 65.§ (7) bek tekintetében nemleges tartalmú nyil benyújtása kötelező.)
Többet mutasson
i)nyil.-ot üzleti titokról (adott esetben);
j) nyil-ot a bemutatott szakemberekről.
8. Minősített AT-k: A minősített ajánlattevőknek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (3)-(4) bekezdése alapján a szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmasságukat külön kell igazolni jelen felhívás szerint. Azon alkalmassági követelmények amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak jelen felhívás III.1.3) M.1/ - M.2/ pont.
Többet mutasson
9. Biztosítás: AT a munkaterület átadással egyidejűleg, ezt követően pedig a szerz fennállása alatt AK felhívására haladéktalanul köteles AK felé a biztosítási szerz v kötvény bemutatásával igazolni, h rendelkezik min. 500 000 000,- HUF/év, azaz ötszázmillió forint/év és káreseményenként min. 100 000 000,- HUF, azaz százmillió forint- összegre szóló építési építés-szerelési munkára vonatkozó - az alvállalkozói keresztfelelősségre is kiterjedő építési szerelési biztosítással.
Többet mutasson
10.AK az eljárásban a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontját, valamint a Kbt. 81.§ (5) bek-ét alkalmazza.
11.A IV.2.6.) pontban írt ajánlati kötöttség időtartama a Kbt. 81.§ (11) bekezdésével összhangban - 60 nap - kell értelmezni.
12.Ajánlati biztosíték előírására vonatkozó információ: Ajánlatkérő az ajánlattételt ajánlati biztosíték adásához köti, melynek mértéke 2 000 000,- Ft. Az ajánlati biztosíték az Ajánlattevő választása szerint teljesíthető a Kbt. 54.§ (2) bek-ében előírt módon. Az Ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 10024003-00336255-00001616 (Magyar Államkincstár) Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylat egyszerű másolatát, vagy az eredeti bankgaranciát, illetve biztosítói garanciát, vagy az eredeti kötelezvényt az ajánlathoz csatolni kell. Befizetés helye: bank.
Többet mutasson
13.A további pontok a karakterkorlátozásra figyelemmel a Közbeszerzési Dokumentumban kerültek rögzítésre és az EKR-ben feladott felhívást azzal összhangban kell értelmezni.
Többet mutasson
14.FAKSZ: dr Tóth Levente lajstrsz: 00234
Részajánlattétel kizárásának indoka: Ajánlatkérő tárgyi eljárásban a műszaki dokumentáció tartalmának vizsgálata, a kivitelezés helyszínének átfedése, az egyidejű megvalósítás követelménye miatt műszaki, munkaszervezési és ezáltal gazdaságossági okokra figyelemmel részajánlattételre, illetőleg többváltozatú (alternatív) ajánlattételre nem biztosít lehetőséget, a közbeszerzés részekre bontása a gazdasági ésszerűsség követelményével nem összeegyeztethető. [Kbt. 61. § (4) bek.]
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§ rendelkezései szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 036-105494 (2023-02-15)
További információk (2023-04-03)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Villamos szerelési munka 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-03 📅
Benyújtási határidő: 2023-04-19 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 070-215452
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 036-105494
HL-S szám: 70
További információk
Ajánlatkérő figyelemmel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatást határidőben megadni nem tudja és a válaszok alapján a közbeszerzési dokumentumok módosítására kerül sor, valamint az Ajánlati felhívás IV.2.2.) pontjában meghatározott ajánlattételi határidőre - mely 2023. április 5. napja 10.00 órában került meghatározásra - az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52.§ (3)-(5) bekezdése alapján meghosszabbítja.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 070-215452 (2023-04-03)
További információk (2023-04-18)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-18 📅
Benyújtási határidő: 2023-04-28 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 079-238308
HL-S szám: 79
További információk
Ajánlatkérő figyelemmel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatást határidőben megadni nem tudja és a válaszok alapján a közbeszerzési dokumentumok módosítására kerül sor, valamint az Ajánlati felhívás IV.2.2.) pontjában meghatározott meghosszabbított ajánlattételi határidőre - mely 2023. április 19. napja 10.00 órában került meghatározásra - az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52.§ (3)-(5) bekezdése alapján meghosszabbítja.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 079-238308 (2023-04-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 488 991 202 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-28 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 147-470817
HL-S szám: 147

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-25 📅
Név: ES GENERÁL kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12450299241
Postacím: Batthyány Út 59.5.em.1.sz.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1015
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 206628989 📞
E-mail: es.general.kft@gmail.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 488 991 202 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 9

Hivatkozás
További információk
A beszerzés végleges összértéke:
Egyösszegű Nettó Ajánlati Ár: nettó 469 346 864,- HUF
+ még 11 Opciós munkanemre vonatkozó feladatok: nettó 19 664 338,- HUF
Nyertes Ajánlattevő: ES GENERÁL kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű társaság, 1015 Budapest, Batthyány Út 59.5.em.1.sz. 12450299-2-41
További Ajánlattevők:
I./ Baranyai-Házépítő Építőipari és Szolgáltató KFT, 7831 Pellérd, Ipar Utca 3 11542409-2-02
II./ Géplak Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 7631 Pécs, Köves-földi 33 14013524-2-02
III./ Pécsi Építő és Tatarozó ZRt, 7621 Pécs, Tímár Utca 23 11004400-2-02
IV./ Alinea 2000 Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 7622 Pécs, Sport Utca 5/A. 11977399-2-02
V./ Autókar Kft. 7300 Komló Sikondai út 57. 14846032-2-02
VI./ VivaPalazzo Zrt. 7800 Siklós, Szentkút utca 34. 25575158-2-02
VII./ Szedibau Építőipari Kft. 7751 Szederkény Ifjúság utca 36. 23595521-2-02
VIII./ BGW Építőipari és Szolgáltató Kft. 7696 Hidas Kodály Zoltán utca 62. 14286201-2-02
Forrás: OJS 2023/S 147-470817 (2023-07-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Diána téri piac rekonstrukciója – kivitelezés
Hivatkozási szám: EKR001929452022
Rövid leírás:
TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003 azonosítószámú projekt tekintetében "Diána téri piac rekonstrukciója" Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a Támogatási Szerződés főkedvezményezettjeként a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. nevében folytatja le a közbeszerzési eljárást. Feltételes elj.: Tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárás becsült értéke meghaladja Ajánlatkérő rendelkezésére álló fedezet összegét, Ajánlatkérő a fedezet biztosítása érdekében további támogatásra vonatkozó igényt kíván benyújtani. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bek]. Ajánlatkérő az előzőek mellett a támogatás folyósítását felfüggesztő feltételként is kiköti a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő vállalkozási szerződés hatályba lépéséhez. [Kbt.135.§ (12) bek.]
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Leromlott állagú épületek felújítása 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 488 991 202 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) (2021/2027)
Uniós alapok további adatai: Diána téri piac rekonstrukciója
Az uniós alapok azonosítója: TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003
Leírás
Belső azonosító: EKR001929452022/1
A beszerzés leírása:
ALAP MŰSZAKI TARTALOM: A tervezett beruházás (Pécs, Diána tér hrsz.: 20840/3) új acélváz-szerkezetű, korszerű könnyűszerkezetű homlokzati panelekkel burkolt egységes építészeti kialakítású, közel a jelenlegi alapterületek szerint kialakított, bérbe adható üzletsorokat tervezünk, amelyek hosszú távon strapabíró és gondozásmentes minőséget jelentenek. Pécs, Diána tér 20840/6 hrsz.-ú ingatlanrészen fapótlás történik. Akadálymentes munkákból a következők kerülnek megvalósításra: - akadálymentes parkoló kialakítása - parkolótól és csatlakozó közterületről akadálymentes megközelítését biztosító járda építése - a kiszolgáló-épület és akadálymentes kialakítása akadálymentes illemhely létesítésével - a tervezett szerkezetek gyengénlátó személyek számára jól érzékelhető kontrasztos kialakítása - a tájékozódást segítő információs táblarendszer létesítése Összes nettó alapterület: 860,00 m2 Főbb mennyiségek: Bontott acélszerkezetek átvevőhelyre szállítása: 8,9446 t Beton aljzaton bontása 10 cm vastagságig: 389,2 m2 Könnyűszerkezetes térelhatároló elemek, szendvics-, hőszigetelt elemek bontása: 693 m2 Azbeszttartalmú építőanyagok eltávolítása: 343,76 m2 Esztrich beton készítése 4 cm vastagságban: 415,85 m2 Esztrich beton készítése 1 cm vastagságban: 831,70 m2 Padozat hőszigetelés: 415 m2 Külső térelhatárolás hőszigetelt szendvicspanellel: 1671,788 m2 Festés, glettelés: 1604,5 m2 Árusító asztal: 60 db Egyéb épület acélszerkezetek, általános tartószerzet (statikai): 35,4443 t Változó tömegáramú (ipari) split klíma berendezés elhelyezése: 17 db Informatikai és távközlési rendszer: 1 egység Vagyonvédelmi rendszer kiépítése: 1 egység 410Wp os napelempanel elhelyezése: 105 db Egyenértékűség: 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)-(6) bekezdés. A kivitelezési munkával kapcsolatos részletes információt és a feladatok részletes meghatározását, a műszaki, és anyagminőséggel szemben támasztott követelményeket, mennyiségeket a KD mellékleteként megküldött tervdokumentáció, műszaki leírás, árazatlan költségvetések és a Megrendelői követelmények tartalmazzák.
Többet mutasson
További információk:
Ajánlattevőnek az AF III.1.3.) M.2. pontjában előírt szakemberek szakmai önéletrajzát, végzettséget igazoló okiratát és rendelkezésre állási nyilatkozatát az ajánlathoz csatolni kell a minőségi kritérium 2-4. ért részszempontra tett megajánlás alátámasztására. Adható pontszám: 0-10 pont. Értékelés módszere: Ár:fordított arányosítás. Minőségi kritérium 1-4. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb szint 0 hónap (jótállás 0 hónap), legkedvezőbb szint 36 hónap (jótállás 24 hónap) Ár értékelési szempont: Egyösszegű Nettó Ajánlati Ár (HUF) - súlyszám: 65 Opciós munkanemre vonatkozó nettó ajánlati ár (HUF) - súlyszám: 5 A bemutatni kívánt szakemberek nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel a Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pontja alapján az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. A minőségi értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében a szakemberek önéletrajzát teljes körűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) szükséges ajánlattevőknek már az ajánlatban benyújtaniuk.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Leromlott állagú épületek felújítása 📦
További termékek/szolgáltatások: Postacím: Diána tér
20840/3, 20974, 20840/6
Irányítószám: 7632
Város: Pécs
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Baranya 🏙️
Időtartam: 6 hónap
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
Pécs, Diána tér, 20974 hrsz.-ú ingatlanon lévő Barátság szökőkút” felújítása (fagyálló, mázas pirogránit kialakítással), medence padlólemez és szigetelés helyreállítása, meglévő kerámia elemek újra gyártása, meglévő gépház akna helyreállítása, gépészeti és villamos rendszerének fejlesztése, tablettás vegyszer adagoló berendezés, zsompszivattyú elhelyezése, elektronika, vezérlés, programozás, elektromos kapcsoló és vezérlőszekrény gyártása IP54-es kivitelben. Főbb mennyiségek: 30 db 30x34 cm-es orsóelem elhelyezése 5 db 24x3 cm-es lezáró lencseelem elhelyezése 40 db 40x25x16 cm-es medence kávaelem elhelyezése 1 db Tablettás vegyszeradagoló berendezés beszerelése Ajánlatkérő a munkaterület átadásától számított legfeljebb 3 hónapon belül jogosult egyoldalú nyilatkozattal megrendelni, a fedezet rendelkezésre állása esetén. Ezen opcionális munkanemek megvalósíthatósága, a kivitelezői árajánlatok beérkezését követően kerül véglegesítésre. Az opciós munkanemek teljesítésének határideje megegyezik az eredeti szerződés szerint meghatározott, 6 hónapos időtartammal. Az opciós munkanemre vonatkozóan a Felolvasólapon külön kell megadnia Ajánlattevőnek nettó ajánlati árát, melyet Ajánlatkérő értékelni kíván.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-07-25 📅
Cím: Diána téri piac rekonstrukciója
A szerződés címe: https://kereso-core.kozbeszerzes.hu/megtekintes/kozbeszerzes/191679/ 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 488 991 202 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001929452022/8195
Az ajánlattevő fél vezetője
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás:
épületvillamos Felelős Műszaki Vezetői feladatok, épületgépészeti Felelős Műszaki Vezetői feladatok
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Arány (%): 1
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
épületvillamos Felelős Műszaki Vezetői feladatok, épületgépészeti Felelős Műszaki Vezetői feladatok
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: ES GENERÁL kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12450299241
Postacím: Batthyány Út 59.5.em.1.sz.
Postai irányítószám: 1015
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: es.general.kft@gmail.com 📧
Telefon: +36 206628989 📞

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Megrendelő jelen közbeszerzésben meghatározott feladatok teljesítéséhez a Kbt. 135. § (8) bekezdése alapján a szerződésben foglalt - áfa nélkül számított - teljes ellenszolgáltatás 10%-ának megfelelő összegű előleg igénybe vételének lehetőségét biztosítja. Az előleg elszámolása végszámlában történik. A szerződés finanszírozása a TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003 azonosítószámú projekt keretén belül az EU forrásaiból valósul meg. A támogatás mértéke 100,000000 %. A kifizetésre a Kbt. 135.§ (1),(3) és (5)-(6)bek, a Ptk 6:130§ (1) -(2)bek, alvállalkozó igénybevétele esetén 322/2015(X.30.) KR 32/A§ irányadó. ÁFA finanszírozása a hatályos jogszabályok előírásai szerint (2007.évi CXXVII. tv, 142 §) AK 5 db rész- és 1 db végszámla benyújtásának lehetőségét biztosítja a nettó szerződéses érték 15-%30%-50%-65%-80% és 100%át elérő megvalósult teljesítés esetén. A számlák kifizetése utófinanszírozás szabályai alapján történik.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK tartalékkeretet nem biztosít.Kötbér a Ptk 6:186§ (1)bek szerint:késedelmi kötbér 0,5%/naptári nap (A késedelmes naponként fizetendő késedelmi kötbér alapja: a késedelemmel érintett munkarészre vonatkozó nettó ellenszolgáltatás.),max 10%; meghiúsulási kötbér 20% (A meghiúsulási kötbér alapja a szerződés szerinti, általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás („Egyösszegű Nettó Ajánlati Ár”), mely a vetítési alap a teljesítés arányában csökken.).Teljes körű jótállás min 36 hónap a MK 1. ért. résszempont alapján. Szavatosság a jogszabályok szerint.Jótállási biztosíték a Kbt 134.§(6)bek a) pontja szerint,mértéke a nettó szerződéses ár 5%a. Fel. bizt: 500M Ft/év és 100M Ft/kár. Részletesen a KDban.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735612202
Postacím: Széchenyi tér 1.
Postai irányítószám: 7621
Postai város: Pécs
Régió: Baranya 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Eötvös Gábor
E-mail: kozbeszerzes@pvfzrt.hu 📧
Telefon: +36 308161441 📞
Fax: +36 72514810 📠
URL: http://gov.pecs.hu/ 🌏
Csoportvezető

Kiegészítő információk
További információk
Az 1. sz. szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023.12.20. BT-161: 488 991 202,00 OPA-161: HUF BT-722: Uniós alapok programja:Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) BT-5011:Uniós alapok finanszírozási azonosítója:TOP-6.1.3-15-PC1-2021-00003 BT-6110:Uniós alapok adatai:Diána téri piac rekonstrukciója BT-145: A szerződés megkötésének dátuma: 2023.07.25. BT-720: 488 991 202,00 HUF VII.2.2) folyt. BT-201 és BT-202: Szerződő felek egyezően adják elő, hogy lehetővé kívánják tenni, hogy Megrendelő a fenti határidőt megelőzően teljesült szolgáltatás, kivitelezés, rendelkezésre álló anyagok ellenértékét a lehető legmagasabb mértékben el tudja számolni a vonatkozó Támogatási Szerződés terhére, ezért az alapszerződés X.1. pontja alapján a Közgyűlési döntésben foglaltak szerint műszaki ellenőr által kitűzött időpontban rész-műszaki állapotfelmérést tartanak és az abban foglalt százalékos készültséghez igazodóan a számlázási ütemezést módosítják. Vállalkozó kijelenti, hogy előrehaladása a 30%-os műszaki készültséget meghaladja, de arra vonatkozóan külön számlát a rész műszaki állapotfelmérés időpontjára figyelemmel nem kíván benyújtani. Szerződő felek a rész műszaki állapotfelmérés közeli időpontjára tekintettel akként állapodnak meg, hogy a soron következő 30 %-os számlázási ütemet módosítják, ahhoz kapcsolódóan Vállalkozó résszámlát nem kíván benyújtani, hanem a 2023. december hónapban esedékes rész-műszaki állapotfelmérésben meghatározott készültségi fokhoz igazodóan biztosítanak számlázási lehetőséget, ahol Vállalkozó a rész-műszaki állapotfelmérésben meghatározott készültségi foknak megfelelően lesz jogosult egy számlát benyújtani az uniós forrás elszámolhatóságának biztosítása érdekében. Amennyiben ezen időpontban a műszaki készültség a rendelkezésre álló anyagokat is figyelembe véve az 50%-ot meghaladja, úgy külön az 50%-os értékhez részszámla nem kerül benyújtásra. Szerződő felek egyezően adják elő, hogy Megrendelő rögzíteni kívánja, hogy amennyiben 2024. március 24. napjáig a Vállalkozónak felróható késedelem okán nem jut hozzá a jogerős (véglegessé vált) használatba vételi engedélyhez és ebből kifolyólag elesik az uniós támogatás elszámolásának lehetőségétől, úgy Megrendelő az ebből eredő kárát teljes mértékben érvényesítheti Vállalkozóval szemben.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148.§ rendelkezései szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak

Változások
Egyéb kiegészítő információk
1. Megrendelő a szerződés aláírásakor vállalt előteljesítés elmaradására és a szerződés eredeti teljesítési időtartamára figyelemmel tájékoztatja Vállalkozót, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: TOP) projektek zárásával kapcsolatos eljárásrendnek megfelelően a 2014-2020-as programozási időszak projektjeit illetően kizárólag azok a költségek számolhatók el, amelyek a kedvezményezett számára legkésőbb 2023. december 31. napjáig felmerülnek, illetve azok pénzügyi teljesítésre is kerülnek, azaz a kedvezményezett bankszámláján a banki terhelés napja legkésőbb 2023. december 31. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a fentiek vonatkozásában 2023. december 5. napján a 354/2023. (XII.5.) sz. határozatával az alábbi döntést hozta: „Fedezet biztosításáról a folyamatban lévő TOP beruházásokhoz 1. A Közgyűlés úgy dönt, hogy az előerjesztés mellékletét képező kimutatás értelmében az érintett négy projekt („Hétszínvirág Bölcsőde felújítása” - TOP- 6.2.1-19-PC1-2020-00002; „A Diána téri piac rekonstrukciója” - TOP-6.1.3-15- PC1-2021-00003; „A Diána tér környezetének komplex zöldterületi rekonstrukciója” - TOP-6.3.2-16-PC1-2021-00004; „Zöld kapu” - TOP-6.3.2-16- PC1-2017-00001) 2024. évben felmerülő költségeinek biztosításához, mint önerő, bruttó 656.002.954,- Ft összegű fedezet biztosít az a Város 2023. évi költségvetéséről szóló 5/2023. (II.16.) önkormányzati rendelet 10. mellékletének Fejlesztési önerő és előfinanszírozási alap terhére. 2. A Közgyűlés utasítja a Pécsi Városfejlesztési NZrt.-t, hogy az érintett négy TOP projekt esetében az Önkormányzattal szerződéses jogviszonyban álló műszaki ellenőrökkel végeztesse el a legkésőbb 2023. december 27. napjával aktuális állapotfelmérést százalékos kimutatásban, majd ezt követően projektenként mutassa ki a kapcsolódó TOP pályázatokban elszámolható teljes összeget, illetve a 2024. évre áthúzódó, önerőként véglegesen biztosítandó összeget. 3. A jelen határozat 1. pontjában biztosított önerőkeretet a Közgyűlés 2024. január havi ülésén korrigálni és véglegesíteni szükséges egy külön előterjesztés és határozat keretében.” Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének döntése jelen szerződésmódosítás 1. számú mellékletét képezi. Szerződő felek egyezően adják elő, hogy lehetővé kívánják tenni, hogy Megrendelő a fenti határidőt megelőzően teljesült szolgáltatás, kivitelezés, rendelkezésre álló anyagok ellenértékét a lehető legmagasabb mértékben el tudja számolni a vonatkozó Támogatási Szerződés terhére, ezért az alapszerződés X.1. pontja alapján a Közgyűlési döntésben foglaltak szerint műszaki ellenőr által kitűzött időpontban rész-műszaki állapotfelmérést tartanak és az abban foglalt százalékos készültséghez igazodóan a számlázási ütemezést módosítják. Vállalkozó kijelenti, hogy előrehaladása a 30%-os műszaki készültséget meghaladja, de arra vonatkozóan külön számlát a rész műszaki állapotfelmérés időpontjára figyelemmel nem kíván benyújtani. Szerződő felek a rész műszaki állapotfelmérés közeli időpontjára tekintettel akként állapodnak meg, hogy a soron következő 30 %-os számlázási ütemet módosítják, ahhoz kapcsolódóan Vállalkozó résszámlát nem kíván benyújtani, hanem a 2023. december hónapban esedékes rész-műszaki állapotfelmérésben meghatározott készültségi fokhoz igazodóan biztosítanak számlázási lehetőséget, ahol Vállalkozó a rész-műszaki állapotfelmérésben meghatározott készültségi foknak megfelelően lesz jogosult egy számlát benyújtani az uniós forrás elszámolhatóságának biztosítása érdekében. Amennyiben ezen időpontban a műszaki készültség a rendelkezésre álló anyagokat is figyelembe véve az 50%-ot meghaladja, úgy külön az 50%-os értékhez részszámla nem kerül benyújtásra. Szerződő felek egyezően adják elő, hogy Megrendelő rögzíteni kívánja, hogy amennyiben 2024. március 24. napjáig a Vállalkozónak felróható késedelem okán nem jut hozzá a jogerős (véglegessé vált) használatba vételi engedélyhez és ebből kifolyólag elesik az uniós támogatás elszámolásának lehetőségétől, úgy Megrendelő az ebből eredő kárát teljes mértékben érvényesítheti Vállalkozóval szemben. 1. Megrendelő a szerződésmódosítás Kbt. 141. § szerinti jogalapját az alábbiak szerint határozza meg: Megrendelő a szerződésmódosítás jogalapját a Kbt. 141. § (6) bekezdésében, valamint a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjában jelöli meg az alábbi indokok alapján: A Kbt. 141. § (6) bekezdés indokolása: Megrendelő megállapítja, hogy a fizetési ütemezésben bekövetkező módosítás nem lényeges, mivel nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek más ajánlat nyertességét lehetővé tették volna, nem változtatja meg a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára, valamint a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre nem terjeszti ki. A Kbt. 141. § (6) bekezdés a-c) pontjaiban írtak a szerződésmódosítás vonatkozásában azok egyike sem állapítható meg, így a szerződés a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján jogszerűen módosítható. A Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjának indoklása: Megrendelő Európai Uniós támogatásból megvalósuló projektre figyelemmel, a vállalkozási szerződés elszámolhatóságát érinti, melyhez fűződő Megrendelői kiemelt pénzügyi érdek indokolja a számlázási ütemezés tényleges készültségi fokhoz igazodó módosítását. Megrendelő megállapítja továbbá, hogy a fizetési ütemezés módosítása nem változtatja meg a szerződés általános jellegét, valamint a módosítással az ellenérték nem változik. Folyt.köv:VI.3.) BT-300
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
A Szerződés módosítása 1. Szerződő felek jelen szerződésmódosítás I.4. pontjában részletesen megjelölt Vállalkozási szerződésük XI. Ellenérték, fizetési feltételek pontját az alábbiak szerint módosítják: Szerződő Felek a számlázási ütemezést az alábbiak szerint módosítják: Szerződő Felek kijelentik, hogy jelen szerződés időtartama alatt Vállalkozó számla benyújtására – a Megrendelő műszaki ellenőre által igazolt - szerződésszerű rész vagy végteljesítést követően 5 db részszámlát és 1 db végszámlát nyújthat be az alábbiak szerint: 1. rész-számla: Esedékessége: a nettó szerződéses érték 15 százalékát elérő megvalósult teljesítés esetén. Összege: a teljesítéssel arányos vállalkozói díj összege. 2. rész-számla: Esedékessége: rész-műszaki állapotfelmérés eredményeként meghatározott készültségi fokhoz igazodó, nettó szerződéses értéket elérő megvalósult teljesítés esetén. Összege: a teljesítéssel arányos vállalkozói díj összege, csökkentve az 1. részszámlában elszámolt összeggel. 3. rész-számla (adott esetben amennyiben a 2. részszámla az 50%-ot nem éri el): Esedékessége: a nettó szerződéses érték 50 százalékát elérő megvalósult teljesítés esetén. Összege: a teljesítéssel arányos vállalkozói díj összege, csökkentve az előzőleg már kifizetett részszámlákban elszámolt összeggel. 4. rész-számla: Esedékessége: a nettó szerződéses érték 65 százalékát elérő megvalósult teljesítés esetén. Összege: a teljesítéssel arányos vállalkozói díj összege, csökkentve az előzőleg már kifizetett részszámlákban elszámolt összeggel. 5. rész-számla: Esedékessége: a nettó szerződéses érték 80 százalékát elérő megvalósult teljesítés esetén. Összege: a teljesítéssel arányos vállalkozói díj összege, csökkentve az előzőleg már kifizetett részszámlákban elszámolt összeggel. 6. rész-számla (végszámla): Esedékessége: a teljes projektre vonatkozóan a nettó szerződéses érték 100 százalékát elérő megvalósult teljesítés esetén. Összege: a fennmaradó vállalkozói díj összege, melyben az előlegszámla elszámolásra kerül. Az opciós munkanem vonatkozásában: 1 db számla nyújtható be az opciós munka nettó szerződéses érték 100 százalékát elérő megvalósult teljesítés esetén. Az opciós munkanem vonatkozásában: 1 db számla nyújtható be az opciós munka nettó szerződéses érték 100 százalékát elérő megvalósult teljesítés esetén. Szerződő felek akként állapodnak meg, hogy a részszámlák tekintetében megállapításra kerülő nettó szerződéses érték tekintetében a műszaki ellenőr igazolásával és jóváhagyásával elszámolhatók a kizárólag tárgyi kivitelezéshez beszerzett és tárolt, Vállalkozó által kiállított tárolási nyilatkozatban megjelölt anyagok ellenértéke. A szerződés módosítás jogalapja 1. Megrendelő a szerződésmódosítás Kbt. 141. § szerinti jogalapját az alábbiak szerint határozza meg: Megrendelő a szerződésmódosítás jogalapját a Kbt. 141. § (6) bekezdésében, valamint a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjában jelöli meg az alábbi indokok alapján: A Kbt. 141. § (6) bekezdés indokolása: Megrendelő megállapítja, hogy a fizetési ütemezésben bekövetkező módosítás nem lényeges, mivel nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek más ajánlat nyertességét lehetővé tették volna, nem változtatja meg a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára, valamint a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre nem terjeszti ki. A Kbt. 141. § (6) bekezdés a-c) pontjaiban írtak a szerződésmódosítás vonatkozásában azok egyike sem állapítható meg, így a szerződés a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján jogszerűen módosítható. A Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjának indoklása: Megrendelő Európai Uniós támogatásból megvalósuló projektre figyelemmel, a vállalkozási szerződés elszámolhatóságát érinti, melyhez fűződő Megrendelői kiemelt pénzügyi érdek indokolja a számlázási ütemezés tényleges készültségi fokhoz igazodó módosítását. Megrendelő megállapítja továbbá, hogy a fizetési ütemezés módosítása nem változtatja meg a szerződés általános jellegét, valamint a módosítással az ellenérték nem változik. További indok: VI.3.) BT-300
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 010-025872 (2024-01-11)