Élelmiszer alapanyag beszerzése és a tárgyi eljárás eredményeként adásvételi keretszerződés megkötése 12 hónap időtartamra az Ezüstfenyő Idősek Otthona, Ipolypart Integrált Szociális Intézmény, Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény részére. Az egyes intézményekhez tartozó telephelyeket, mint szállítási helyeket a műszaki leírás tartalmazza azzal, hogy jogutódlás és/vagy intézményi adatváltozás alapján az egyes intézmények elnevezése, székhelye, valamint a vármegye közigazgatási határain belül a szállítási helyek köre (telephelyek címe) külön szerződésmódosítás nélkül változhat a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján. Ajánlatkérő az alkalmazott értékelési szempont körében felhívja továbbá az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlati felhívás II.2.4) pontjában részletezett tájékoztató mennyiségeket tartalmazó terméktáblázat beárazásával kiszámított nettó ajánlati összár kizárólag az ajánlatok érdemi összehasonlítására szolgáló számadat, ajánlatkérő a szerződés keretösszegét az ajánlati felhívás II.2.4) pontjában szereplő keretösszeg mértékében állapítja meg.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-11-30.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-11-17.
Ajánlati felhívás (2023-11-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmiszer alapanyag beszerzése - Nógrád Vármegye
Hivatkozási szám: EKR001255982023
Rövid leírás:
Élelmiszer alapanyag beszerzése és a tárgyi eljárás eredményeként adásvételi keretszerződés megkötése 12 hónap időtartamra az Ezüstfenyő Idősek Otthona,...
Többet mutasson
Rövid leírás
Élelmiszer alapanyag beszerzése és a tárgyi eljárás eredményeként adásvételi keretszerződés megkötése 12 hónap időtartamra az Ezüstfenyő Idősek Otthona, Ipolypart Integrált Szociális Intézmény, Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény részére.
Az egyes intézményekhez tartozó telephelyeket, mint szállítási helyeket a műszaki leírás tartalmazza azzal, hogy jogutódlás és/vagy intézményi adatváltozás alapján az egyes intézmények elnevezése, székhelye, valamint a vármegye közigazgatási határain belül a szállítási helyek köre (telephelyek címe) külön szerződésmódosítás nélkül változhat a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján.
Ajánlatkérő az alkalmazott értékelési szempont körében felhívja továbbá az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlati felhívás II.2.4) pontjában részletezett tájékoztató mennyiségeket tartalmazó terméktáblázat beárazásával kiszámított nettó ajánlati összár kizárólag az ajánlatok érdemi összehasonlítására szolgáló számadat, ajánlatkérő a szerződés keretösszegét az ajánlati felhívás II.2.4) pontjában szereplő keretösszeg mértékében állapítja meg.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 18
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/1
Cím: Tej, tejtermék_Ezüstfenyő
Mennyiség: 66960 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ezüstfenyő Idősek Otthona Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan...
Többet mutasson
A beszerzés leírása

A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 49300 db, 2690 kg, 7000 L, 8000 doboz tej, tejtermék
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 7.668.600.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
További információk:
Kötelező ártartás időtartama: 6 hónap. Az ajánlati árak a szerződés hatálybalépésétől számítva 6 hónapig kötöttnek tekintendők,nem változtathatóak (Nyertes...
Többet mutasson
További információk
Kötelező ártartás időtartama: 6 hónap. Az ajánlati árak a szerződés hatálybalépésétől számítva 6 hónapig kötöttnek tekintendők,nem változtathatóak (Nyertes AT köteles a szerződés hatálybalépésétől számított 6 hónap időtartama alatt fix árakat garantálni- nettó egységárakat). Ezen időtartamot követően bármelyik fél legfeljebb egy, – továbbá amennyiben jelen szerződés meghosszabbításra kerül további még egy – alkalommal kezdeményezhet árváltoztatást a KSH által az élelmiszerekre vonatkozóan - az árváltoztatási (áremelési vagy árcsökkentési) szándékára irányuló kérelem másik fél által is igazolt kézhezvételének hónapját megelőzően - utoljára közzétett, az előző év azonos időszakához viszonyított fogyasztói árindex (az „1.2.1.2. A fogyasztóiár-index fogyasztási főcsoportok szerint, és a nyugdíjas fogyasztóiár-index, havonta” megnevezésű KSH tábla „Élelmiszerek” megnevezésű oszlopának az érintett hónapra vonatkozó adata) mértékének legfeljebb 90 %-ával megegyező mértékben. Ezen eset a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti szerződésmódosulásnak minősül.
Ajánlattevő köteles a szerződés időtartama alatt a szerződéskötést követően jelentkező általánosan meghirdetett - az adott termékre vonatkozó - akciós árat bejelenteni és aszerint számlázni amennyiben az alacsonyabb a közbeszerzésben megajánlott árnál. Rövidebb felhasználhatósági idejű és akciós termékek átvétele kizárólag előzetes, írásbeli egyeztetés alapján történhet. Az alkalmazott kedvezményes ellenértékért az AK jogosult olyan terméket is átvenni, melynek felhasználási ideje a szerződésben előírtnál rövidebb.
Ilyenkor az árcsökkentésnek legalább olyan mértékűnek kell lennie, amelynél a csökkentés arányos a tényleges (csökkent)
felhasználási idő és a szerződésben rögzített felhasználási idő közötti %-os eltéréssel. Ez csak az adott teljesítés (érintett mennyiség és választék) vonatkozásában minősül a szerződés módosulásának a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján.
Az ajánlatban konkrétan meghatározott termékkel való szerződésszerű teljesítés olyan okból, amiért a nyertes AT nem felelős, nem lehetséges, a nyertes AT jogosult az eredeti ajánlatában foglaltaknak mindenben megfelelő vagy annál jobb termék szolgáltatására, ha ahhoz az AK előzetesen hozzájárult. A hozzájárulás megadásához az szükséges, hogy a nyertes AT a fenti körülményről való tudomásszerzést követően erről haladéktalanul tájékoztassa írásban az AK-t, és igazolja, hogy az általa megajánlott termék megfelel az előírásoknak (termékismertető, gyártmánylap). A helyettesítő termék és az eredeti termék ára közül nyertes AT köteles az alacsonyabb árat érvényesíteni (számlázni). Ezen körülmény a Kbt. 141.§ (4) bekezdés a) pontja szerinti esetnek minősül.
Nyertes AT kifejezetten köteles a termékváltásra, amennyiben a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai vagy más, az adott termékre vonatkozó jogszabály (ideértve azokat is, amelyek az AK által felhasználható termékek szabályait tartalmazzák) úgy változik, hogy egy vagy több megajánlott termék már nem felel meg azoknak. Ez esetben a nyertes AT írásban haladéktalanul értesíti AK-t az új, hatályos követelményekről, a helyettesítő termékről és egyidejűleg gyártmánylappal igazolja, hogy a helyettesítő termék megfelel a hatályos előírásoknak, valamint az ajánlatában meghatározottakkal minőségileg egyenértékű. Ezen körülmény a Kbt. 141.§ (4) bekezdés a) pontja szerinti esetnek minősül.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Tejtermék📦
Postacím: Makarenkó
utca
24
Irányítószám: 3078
Város: Bátonyterenye
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Nógrád🏙️
Időtartam: 12 hónap
További információk a megújításról:
Amennyiben a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapos időszak alatt a nettó keretösszeg nem merül ki, úgy a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján...
Többet mutasson
További információk a megújításról
Amennyiben a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapos időszak alatt a nettó keretösszeg nem merül ki, úgy a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján Ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozattal a szerződés időtartalmának meghosszabbítását jogosult kezdeményezni a nettó keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb a 12 hónapot követő 5. hónap végéig.
Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/2
Cím: Hús, húskészítmény_Ezüstfenyő
Mennyiség: 18772 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ezüstfenyő Idősek Otthona Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Ezüstfenyő Idősek Otthona Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 18772 kg Hús, húskészítmény
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 27.519.140.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
Termékek/szolgáltatások: Hús📦
További termékek/szolgáltatások: Hústermékek📦 Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/3
Cím: Zöldség, gyümölcs_Ezüstfenyő
Mennyiség: 76890 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ezüstfenyő Idősek Otthona Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Ezüstfenyő Idősek Otthona Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 37000 db, 39890 kg, Zöldség, gyümölcs
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 16.578.400.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
4️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/4
Cím: Kenyér, pékáru_Ezüstfenyő
Mennyiség: 67710 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ezüstfenyő Idősek Otthona Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Ezüstfenyő Idősek Otthona Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 37600 db, 30110 kg, Kenyér, pékáru
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 15.238.100.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.

5️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/5
Cím: Szárazáru_Ezüstfenyő
Mennyiség: 85362 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ezüstfenyő Idősek Otthona Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Ezüstfenyő Idősek Otthona Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: : 53131 db, 25936 kg, 6295 L Szárazáru
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 19.625.952.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.

6️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/6
Cím: Mirelit_Ezüstfenyő
Mennyiség: 8700 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ezüstfenyő Idősek Otthona Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Ezüstfenyő Idősek Otthona Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 8700 kg Mirelit
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 4.818.350.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006
7️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/7
Cím: Tej, tejtermék_Ipolypart
Mennyiség: 108675 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 74257 db, 5448 kg, 13080 L,15890 doboz Tej, tejtermék
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 13.891.399.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
Postacím: Rákóczi
71-73.
Irányítószám: 3188
Város: Ludányhalászi
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007
8️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/8
Cím: Hús, húskészítmény_Ipolypart
Mennyiség: 25016 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 25016 kg Hús, húskészítmény
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 33.501.525.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
9️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/9
Cím: Zöldség, gyümölcs_Ipolypart
Mennyiség: 81095 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 29820 db, 51275 kg Zöldség, gyümölcs
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 20.272.960.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.

Tétel azonosító száma: LOT-0009
1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/10
Cím: Kenyér, Pékáru_Ipolypart
Mennyiség: 85042 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 50497 db, 34545 kg, Kenyér, Pékáru
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 17.374.786.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0010
1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/11
Cím: Szárazáru_Ipolypart
Mennyiség: 61560 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 30917 db, 25709 kg, 4934 L Szárazáru
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 16.117.326.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0011
1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/12
Cím: Mirelit_Ipolypart
Mennyiség: 15176 kilogramm
A beszerzés leírása:
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Ipolypart Integrált Szociális Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 15176 kg Mirelit
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 7.912.986.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0012
1️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/13
Cím: Tej, tejtermék_Reménysugár
Mennyiség: 110037 kilogramm
A beszerzés leírása:
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: Tej, tejtermék: 76860 db, 5660 kg, 25917 L, 1600 doboz
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 15.647.652.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
Postacím: Szontágh Pál
44
Irányítószám: 2660
Város: Balassagyarmat
Postacím: Kastély
Irányítószám: 2643
Város: Diósjenő
Postacím: Petőfi
út
2
Irányítószám: 2687
Város: Bercel
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0013
1️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/14
Cím: Hús, húskészítmény_Reménysugár
Mennyiség: 23982 kilogramm
A beszerzés leírása:
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 23982 kg Hús, húskészítmény
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 33.683.710.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0014
1️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/15
Cím: Zöldség, gyümölcs_Reménysugár
Mennyiség: 81739 kilogramm
A beszerzés leírása:
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 26000 db, 55739 kg Zöldség, gyümölcs
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 19.750.060.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0015
1️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/16
Cím: Kenyér, Pékáru_Reménysugár
Mennyiség: 65660 kilogramm
A beszerzés leírása:
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 31680 db, 33980 kg Kenyér, Pékáru
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 22.231.900.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0016
1️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/17
Cím: Szárazáru_Reménysugár
A beszerzés leírása:
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 53131 db, 25936 kg, 6295 L Szárazáru
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 22.316.280.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.

Tétel azonosító száma: LOT-0017
1️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR001255982023/18
Cím: Mirelit_Reménysugár
Mennyiség: 15440 kilogramm
A beszerzés leírása:
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Reménysugár Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Nógrád Vármegye
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 15440 kg Mirelit
,mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési szerződés keretösszege nettó 8.426.524.,- Ft, melynek legalább 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt élelmiszer-biztonsági és
élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek. (Részletesen: KD, Műszaki leírás).
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
BT25 tájékoztató jellegű.
Postacím: 2.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0018
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: nyílt árubeszerzés-legalacsonyabb ár
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-11-30 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-11-30 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
(Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld az ajánlattevő részére.)
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok bontása a Kbt.68.§ (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő...
Többet mutasson
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok bontása a Kbt.68.§ (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg. A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben az AK számára hozzáférhetővé válnak, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2)-(3) bekezdése szerint történik.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1 hónap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2023-11-30 15:00:00 📅
Hely:
https://ekr.gov.hu
(Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR...
Többet mutasson
Hely
https://ekr.gov.hu
(Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld az ajánlattevő részére.)
További információk:
Az ajánlatok bontása a Kbt.68.§ (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő...
Többet mutasson
További információk
Az ajánlatok bontása a Kbt.68.§ (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg. A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben az AK számára hozzáférhetővé válnak, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2)-(3) bekezdése szerint történik.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M.1.: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek-nek és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1.: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek-nek és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek azzal, hogy az Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán, azaz a IV. Rész „alfa” szakasz (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) kitöltését.
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására vonatkozó további dokumentumok bekérése az Ajánlatkérő felhívása alapján a Kr. 1. § (2) bek.-nek és 21-22. § foglaltaknak megfelelően történik.
Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében a Kr. 1. § (8) bekezdésében foglaltakat.
A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, azonban az igazolásokat ajánlattevő nyújtja be az EKR-en keresztül.
AK felhívása alapján csatolandó iratok:
M.1.)
Ajánlattevő ismertesse a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónap alatt) befejezett, de legfeljebb az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven (72 hónap) belül megkezdett legjelentősebb, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített szállításait a Kr. 22. § (1) bek. meghatározott formában és 22. § (2) bekezdésben megadott tartalom szerint igazolva.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. –ban foglaltakra.
A referencianyilatkozatból vagy referenciaigazolásból minden alkalmassági feltétel teljesülésének ki kell derülnie.
A referencianyilatkozatnak vagy referenciaigazolásnak a következőket kell tartalmaznia:
- a szerződés tárgyát, olyan részletességgel, hogy abból a műszaki, illetve szakmai alkalmasság megállapítható legyen,
- a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpont év/hónap/nap pontossággal),
- a szerződést kötő másik fél nevét és elérhetőségét,
- a saját teljesítés keretei közötti szállítás ellenértéke, olyan pontossággal és adattartalommal, amelyből az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható
- nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciaigazolásból vagy referencianyilatkozatból egyértelműen ki kell derülnie az M.1.) pontban előírt alkalmassági feltétel(ek) teljesülésének.
M.1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónap) belül megkezdett, a közbeszerzés tárgyának megfelelő területen végzett, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített referenciával, referenciákkal, amely(ek) vonatkozásában:
1. rész vonatkozásában: a közbeszerzés tárgya szerinti termékek (tej-, tejtermék) szállításának teljesítéséből származó bevétel eléri összesen a nettó 7.000.000 HUF-ot.
Az előírt referenciát minden megajánlott rész tekintetében külön-külön kell benyújtani.
Ajánlattevő valamennyi részre vonatkozó alkalmassági feltételt részenként egy vagy több szerződéssel igazolhatja.
Több részajánlattétel esetén Ajánlattevő egy referenciával is igazolhatja alkalmasságát, ha annak értéke eléri vagy meghaladja az adott részekre vonatkozó alkalmassági minimumkövetelményt.
Ajánlattevő valamennyi részre vonatkozó alkalmassági feltételt részenként több szerződésből is igazolhatja. Ugyanazon szerződéssel több részben is igazolható a referencia, ha a követelményeknek mindenben megfelel a bemutatott szerződés.
M.2.: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek-nek és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.2.: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek-nek és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek azzal, hogy az Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán, azaz a IV. Rész „alfa” szakasz (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) kitöltését.
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására vonatkozó további dokumentumok bekérése az Ajánlatkérő felhívása alapján a Kr. 1. § (2) bek.-nek és 21-22. § foglaltaknak megfelelően történik.
Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében a Kr. 1. § (8) bekezdésében foglaltakat.
A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, azonban az igazolásokat ajánlattevő nyújtja be az EKR-en keresztül.
AK felhívása alapján csatolandó iratok:
M.2.)
Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés d) pontja alapján élelmiszerre / élelmezési alapanyagra érvényes HACCP élelmiszer-biztonsági rendszer érvényes meglétét igazoló tanúsítványt vagy dokumentumot, vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó, azzal egyenértékű tanúsítványt, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M.1.) és M.2.) alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65. § (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
M.2.)
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik érvényes HACCP élelmiszerbiztonsági rendszert igazoló tanúsítvánnyal vagy dokumentummal, vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó, azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival (figyelemmel a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdésére).
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind ajánlattevő (továbbiakban: AT), mind közös AT-k vonatkozásában a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján.
Kauciók és garanciák: Ajánlati biztosíték nem került előírásra.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő a kifizetés során a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-ben és a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek.-ben foglaltakat teljes körben
alkalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Nyertes ajánlattevő késedelmi és meghiúsulási kötbér fizetésére kötelezett a szerződéstervezetben részletezettek szerint szabályozva.
Késedelmi kötbér...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Nyertes ajánlattevő késedelmi és meghiúsulási kötbér fizetésére kötelezett a szerződéstervezetben részletezettek szerint szabályozva.
Késedelmi kötbér mértéke: 10 %.
Meghiúsulási kötbér mértéke: egyedi megrendelés esetében 20%; míg a szerződés meghiúsulása esetében 25 %.
Hibás/hiányos teljesítés: kicserélési/pótlási kötelezettség.
Fizetési feltételek:
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme HUF.
A szerződés pénzügyi fedezetét Ajánlatkérő (intézményi)saját forrásból biztosítja.
Ajánlatkérő a kifizetés során a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-ben és a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek.-ben foglaltakat teljes körben
alkalmazza.
A szerződés teljesítésével kapcsolatos további szabályokat a KD-ben és a szerződéstervezetben rögzítette Ajánlatkérő.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) -...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlatkérőnek (AK) ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő̋ szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdések pontjainak hatálya alá. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) az EEKD-t elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
Az EEKD-ban foglalt információk valóságtartalmáért a gazdasági szereplő felel.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis Ajánlattevő csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet, vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKRben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adattartalma valós.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat ajánlattevő az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
- a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtania.
- a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania.
AK felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. § alapján.
1. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben történik.
2. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett...
Többet mutasson
További információk
1. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben történik.
2. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott
követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40-41/C §-a az irányadó.
3. Ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind ajánlattevő (továbbiakban: AT), mind közös AT-k vonatkozásában a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján.
4. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös AT-k erre vonatkozó megállapodását.
5. Kiegészítő tájékoztatás a Kbt. 56. § alapján a Közbeszerzési dokumentumokban (KD) részletezettek szerint.
6. Hiánypótlás: Kbt. 71. § alapján.
7. Ajánlatkérő helyszíni bejárást és konzultációt nem tart.
8. Ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben megadott űrlapokon: a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot, Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatot, Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozatot, Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot, EEKD-t, változásbejegyzési eljárásra vonatkozó nyilatkozatot, üzleti titokra vonatkozó nyilatkozatot.
9. Ajánlatnak tartalmaznia kell továbbá az EKR-ben megadott űrlapokon: a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot , amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bek.-ben meghatározott információkat.
Az ajánlathoz csatolni kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalomról szóló nyilatkozatot.
10. Értékelés valamennyi részajánlat esetében: a Kbt. 76.§ (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár, figyelemmel a Kbt. 76. (5) bekezdésében foglaltakra -, azaz az Ajánlatkérő igényeinek konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
11. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2015.évi CXLIII. törvény és a
végrehajtási rendeletei szerint, Közbeszerzési dokumentumokban (KD) meghatározottak szerint kell eljárni.
12. Ajánlatkérő az ajánlattevők alkalmasságának feltételeit a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
13. A IV.2.6) pontban meghatározott 1 hónap alatt Ajánlatkérő 30 napot ért.
14. Ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni: kitöltött Terméktáblát (pdf. és excel formátumban is), a Terméktábla (terméklista) „gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapját, Nyilatkozatot a megajánlott termékről és szállításról (részletesen mindezekről: KD). Ajánlatkérő „gyártmánylapként” elfogad minden olyan termékleírást, termékspecifikációt, információs adatlapot stb., melyekből egyértelműen megállapítható az Ajánlatkérő által meghatározott minimum elvárás az egyes termékekkel kapcsolatban.
15. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját.
16. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseket.
17. Ajánlatkérő nem enged többváltozatú (alternatív) ajánlattételt.
18. Jelen eljárást a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (továbbiakban: SZGYF), mint meghatalmazott Ajánlatkérő folytatja le a Kbt. 29. § (1) bek-e alapján a meghatalmazó ajánlatkérők nevében.
19. Az eljárásban felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként eljár: dr. Veress Péter (01205).
20.EPK:https://ekr.gov.hu/ekr-em/folyamat/kozbeszerzes/cselekmenyek.xhtml?kozbeszerzesAzonosito=EKR000786542023
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2023-11-14 📅
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
BT-132- változás
Ajánlattételi határidő módosítása miatt bontás időpontjának módosulása
Eredeti dátum:2023.11.17. 15:00
Módosított dátum:2023.11.30. 15:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2023-11-14 📅
Egyéb kiegészítő információk
Tárgyi közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt a kiegészítő tájékoztatás megválaszolása és közbeszerzési...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Tárgyi közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt a kiegészítő tájékoztatás megválaszolása és közbeszerzési dokumentáció(ártábla) technikai módosítása miatt.
A módosítás nem eredményezi a Kbt.55§(6) bekezdésének sérelmét.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 638234-2023
Forrás: OJS 2023/S 223-704715 (2023-11-17)
Ajánlati felhívás (2023-11-29) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-12-06 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-12-06 15:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2023-12-06 15:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A...
Többet mutasson
Szöveg

A következő helyett: Thu Nov 30 13:00:00 CET 2023
Helyesen: Wed Dec 06 13:00:00 CET 2023
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu Nov 30...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu Nov 30 15:00:00 CET 2023
Helyesen: Wed Dec 06 15:00:00 CET 2023
Egyéb kiegészítő információk
Tárgyi közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt a kiegészítő tájékoztatás megválaszolása és közbeszerzési...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Tárgyi közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt a kiegészítő tájékoztatás megválaszolása és közbeszerzési dokumentáció(ártábla) technikai módosítása miatt.
A módosítás nem eredményezi a Kbt.55§(6) bekezdésének sérelmét.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 704715-2023
Forrás: OJS 2023/S 231-727043 (2023-11-29)