Élelmiszer és élelmiszer alapanyag beszerzése 12 hónapra az SZGYF fenntartásában lévő intézmények részére a Műszaki leírásban foglaltak szerint. Az egyes intézményekhez tartozó telephelyeket, mint szállítási helyeket a műszaki leírás tartalmazza azzal, hogy jogutódlás és/vagy intézményi adatváltozás alapján az egyes intézmények elnevezése, székhelye, valamint a vármegye közigazgatási határain belül a szállítási helyek köre (telephelyek címe) külön szerződésmódosítás nélkül módosulhat a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján. Ajánlatkérő az alkalmazott értékelési szempont körében felhívja továbbá az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlati felhívás BT-24 pontjaiban részletezett tájékoztató mennyiségeket tartalmazó terméktáblázatok beárazásával kiszámított nettó ajánlati összár kizárólag az ajánlatok érdemi összehasonlítására szolgáló számadat, ajánlatkérő a keretszerződés keretösszegét az ajánlati felhívás BT-24 pontjában szereplő keretösszeg mértékében állapítja meg.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-12-06.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-11-27.
Ajánlati felhívás (2023-11-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmiszer alapanyag beszerzése - Somogy vármegye
Hivatkozási szám: EKR001776982023
Rövid leírás:
Élelmiszer és élelmiszer alapanyag beszerzése 12 hónapra az SZGYF fenntartásában lévő intézmények részére a Műszaki leírásban foglaltak szerint.
Az egyes...
Többet mutasson
Rövid leírás
Élelmiszer és élelmiszer alapanyag beszerzése 12 hónapra az SZGYF fenntartásában lévő intézmények részére a Műszaki leírásban foglaltak szerint.
Az egyes intézményekhez tartozó telephelyeket, mint szállítási helyeket a műszaki leírás tartalmazza azzal, hogy jogutódlás és/vagy intézményi adatváltozás alapján az egyes intézmények elnevezése, székhelye, valamint a vármegye közigazgatási határain belül a szállítási helyek köre (telephelyek címe) külön szerződésmódosítás nélkül módosulhat a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján.
Ajánlatkérő az alkalmazott értékelési szempont körében felhívja továbbá az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlati felhívás BT-24 pontjaiban részletezett tájékoztató mennyiségeket tartalmazó terméktáblázatok beárazásával kiszámított nettó ajánlati összár kizárólag az ajánlatok érdemi összehasonlítására szolgáló számadat, ajánlatkérő a keretszerződés keretösszegét az ajánlati felhívás BT-24 pontjában szereplő keretösszeg mértékében állapítja meg.
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Élelmiszerek, italok, dohány és kapcsolódó termékek📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 18
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/1
Cím: Tej, tejtermék - Gondviselés
Mennyiség: 12 3C
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tej,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása

Tej, tejtermékek:
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 204.000 db, 9.550 kg, 45.210 l, 36.000 doboz, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 86.747.102,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 60.722.971,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
További információk:
Kötelező ártartás: 6 hónap. Az ajánlati árak a szerződés hatályba lépésétől számítva 6 hónapig kötöttnek tekintendőek, nem változtathatóak. Nyertes AT...
Többet mutasson
További információk
Kötelező ártartás: 6 hónap. Az ajánlati árak a szerződés hatályba lépésétől számítva 6 hónapig kötöttnek tekintendőek, nem változtathatóak. Nyertes AT köteles a szerződés hatálybalépésétől számított 6 hónap időtartama alatt fix árakat garantálni (mennyiségi egységre eső nettó egységárakat). Ezen időtartamot követően bármelyik fél legfeljebb egy, – továbbá amennyiben a szerződés meghosszabbításra kerül további még egy – alkalommal kezdeményezhet árváltoztatást a KSH által az élelmiszerekre vonatkozóan - az árváltoztatási (áremelési vagy árcsökkentési) szándékára irányuló kérelem másik fél által is igazolt kézhezvételének hónapját megelőzően - utoljára közzétett, az előző év azonos időszakához viszonyított fogyasztói árindex (az „1.2.1.2. A fogyasztóiárindex fogyasztási főcsoportok szerint, és a nyugdíjas fogyasztóiár-index, havonta” megnevezésű KSH tábla „Élelmiszerek” megnevezésű oszlopának az érintett hónapra vonatkozó adata) mértékének legfeljebb 90 %-ával megegyező mértékben. Az indexált
egységárak az azok elfogadását (írásbeli visszaigazolását) követő első teljesítéshez kapcsolódó számlákban érvényesíthetők. A módosított árakat a Felek az aktualizált ártáblázat(ok)ban rögzítik, amely(ek) a szerződés mellékletét képezi(k). A fent említett eset a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti szerződésmódosulásnak minősül.
Ajánlattevő köteles a szerződés időtartama alatt a szerződéskötést követően jelentkező általánosan meghirdetett - az adott termékre vonatkozó - akciós árat bejelenteni és aszerint számlázni amennyiben az alacsonyabb a közbeszerzésben megajánlott árnál. Rövidebb felhasználhatósági idejű és akciós termékek átvétele kizárólag előzetes, írásbeli egyeztetés alapján történhet. Az alkalmazott kedvezményes ellenértékért az AK jogosult olyan terméket is átvenni, melynek felhasználási ideje a szerződésben előírtnál rövidebb. Ilyenkor az árcsökkentésnek legalább olyan mértékűnek kell lennie, amelynél a csökkentés arányos a tényleges (csökkent) felhasználási idő és a szerződésben rögzített felhasználási idő közötti %-os eltéréssel. Ez csak az adott teljesítés (érintett mennyiség és választék) vonatkozásában minősül a szerződés módosulásának a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján.
Az ajánlatban konkrétan meghatározott termékkel való szerződésszerű teljesítés olyan okból, amiért a nyertes AT nem felelős, nem lehetséges, a nyertes AT jogosult az eredeti ajánlatában foglaltaknak mindenben megfelelő vagy annál jobb termék szolgáltatására, ha ahhoz az AK előzetesen hozzájárult. A hozzájárulás megadásához az szükséges, hogy a nyertes AT a fenti körülményről való tudomásszerzést követően erről haladéktalanul tájékoztassa írásban az AK-t, és igazolja, hogy az általa megajánlott termék megfelel az előírásoknak (termékismertető, gyártmánylap). A helyettesítő termék és az eredeti termék ára közül nyertes AT köteles az alacsonyabb árat érvényesíteni (számlázni). Ezen körülmény a Kbt. 141.§ (4) bekezdés a) pontja szerinti esetnek minősül.
Nyertes AT kifejezetten köteles a termékváltásra, amennyiben a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai vagy más, az adott termékre vonatkozó jogszabály (ideértve azokat is, amelyek az AK által felhasználható termékek szabályait tartalmazzák) úgy változik, hogy egy vagy több megajánlott termék már nem felel meg azoknak. Ez esetben a nyertes AT írásban haladéktalanul értesíti AK-t az új, hatályos követelményekről, a helyettesítő termékről és egyidejűleg gyártmánylappal igazolja, hogy a helyettesítő termék megfelel a hatályos előírásoknak, valamint az ajánlatában meghatározottakkal minőségileg egyenértékű. Ezen körülmény a Kbt. 141.§ (4) bekezdés a) pontja szerinti esetnek minősül.
Postacím: Kossuth
utca
1.
Irányítószám: 7562
Város: Segesd
Postacím: Gyöngyöspuszta
út
Irányítószám: 7535
Város: Kőkút
Postacím: Kossuth Lajos
Irányítószám: 7538
Város: Kálmáncsa
Postacím: Szabadság
86.
Irányítószám: 7544
Város: Szabás
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Somogy🏙️
Időtartam: 12 hónap
További információk a megújításról:
Amennyiben a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapos időszak alatt a nettó keretösszeg nem merül ki, úgy a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján...
Többet mutasson
További információk a megújításról
Amennyiben a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapos időszak alatt a nettó keretösszeg nem merül ki, úgy a Kbt. 141. § (4) bek. a) pontja alapján Ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozattal a szerződés időtartalmának meghosszabbítását jogosult kezdeményezni a nettó keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb a 12 hónapot követő 5. hónap végéig.
Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/2
Cím: Hús, húskészítmény - Gondviselés
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Hús,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Hús, húskészítmény
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 54.829 kg, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 127.594.381,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 89.316.066,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
3️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/3
Cím: Zöldség, gyümölcs - Gondviselés
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Zöldség,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Zöldség, gyümölcs:
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 20.000 db, 57.235 kg, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 24.660.600,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 17.262.420,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
4️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/4
Cím: Kenyér, pékáru - Gondviselés
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Kenyér,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Kenyér, pékáru:
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 586.050 db, 36.950 kg, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 66.450.500,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 46.515.350,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.

Kötelező ártartás: 6 hónap. Az ajánlati árak a szerződés hatályba lépésétől számítva 6 hónapig kötöttnek tekintendőek, nem változtathatóak. Nyertes AT köteles a szerződés hatálybalépésétől számított 6 hónap időtartama alatt fix árakat garantálni (mennyiségi egységre eső nettó egységárakat). Ezen időtartamot követően bármelyik fél legfeljebb egy, – továbbá amennyiben a szerződés meghosszabbításra kerül további még egy – alkalommal kezdeményezhet árváltoztatást a KSH által az élelmiszerekre vonatkozóan - az árváltoztatási (áremelési vagy árcsökkentési) szándékára irányuló kérelem másik fél által is igazolt kézhezvételének hónapját megelőzően - utoljára közzétett, az előző év azonos időszakához viszonyított fogyasztói árindex (az „1.2.1.2. A fogyasztóiárindex fogyasztási főcsoportok szerint, és a nyugdíjas fogyasztóiár-index, havonta” megnevezésű KSH tábla „Élelmiszerek” megnevezésű oszlopának az érintett hónapra vonatkozó adata) mértékének legfeljebb 90 %-ával megegyező mértékben. Az indexált egységárak az azok elfogadását (írásbeli visszaigazolását) követő első teljesítéshez kapcsolódó számlákban érvényesíthetők. A módosított árakat a Felek az aktualizált ártáblázat(ok)ban rögzítik, amely(ek) a szerződés mellékletét képezi(k). A fent említett eset a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti szerződésmódosulásnak minősül.
Ajánlattevő köteles a szerződés időtartama alatt a szerződéskötést követően jelentkező általánosan meghirdetett - az adott termékre vonatkozó - akciós árat bejelenteni és aszerint számlázni amennyiben az alacsonyabb a közbeszerzésben megajánlott árnál. Rövidebb felhasználhatósági idejű és akciós termékek átvétele kizárólag előzetes, írásbeli egyeztetés alapján történhet. Az alkalmazott kedvezményes ellenértékért az AK jogosult olyan terméket is átvenni, melynek felhasználási ideje a szerződésben előírtnál rövidebb. Ilyenkor az árcsökkentésnek legalább olyan mértékűnek kell lennie, amelynél a csökkentés arányos a tényleges (csökkent) felhasználási idő és a szerződésben rögzített felhasználási idő közötti %-os eltéréssel. Ez csak az adott teljesítés (érintett mennyiség és választék) vonatkozásában minősül a szerződés módosulásának a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján.
Az ajánlatban konkrétan meghatározott termékkel való szerződésszerű teljesítés olyan okból, amiért a nyertes AT nem felelős, nem lehetséges, a nyertes AT jogosult az eredeti ajánlatában foglaltaknak mindenben megfelelő vagy annál jobb termék szolgáltatására, ha ahhoz az AK előzetesen hozzájárult. A hozzájárulás megadásához az szükséges, hogy a nyertes AT a fenti körülményről való tudomásszerzést követően erről haladéktalanul tájékoztassa írásban az AK-t, és igazolja, hogy az általa megajánlott termék megfelel az előírásoknak (termékismertető, gyártmánylap). A helyettesítő termék és az eredeti termék ára közül nyertes AT köteles az alacsonyabb árat érvényesíteni (számlázni). Ezen körülmény a Kbt. 141.§ (4) bekezdés a) pontja szerinti esetnek minősül.
Nyertes AT kifejezetten köteles a termékváltásra, amennyiben a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai vagy más, az adott termékre vonatkozó jogszabály (ideértve azokat is, amelyek az AK által felhasználható termékek szabályait tartalmazzák) úgy változik, hogy egy vagy több megajánlott termék már nem felel meg azoknak. Ez esetben a nyertes AT írásban haladéktalanul értesíti AK-t az új, hatályos követelményekről, a helyettesítő termékről és egyidejűleg gyártmánylappal igazolja, hogy a helyettesítő termék megfelel a hatályos előírásoknak, valamint az ajánlatában meghatározottakkal minőségileg egyenértékű. Ezen körülmény a Kbt. 141.§ (4) bekezdés a) pontja szerinti esetnek minősül.
További termékek/szolgáltatások: Kenyér📦 Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/5
Cím: Szárazáru - Gondviselés
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Szárazáru:
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 155.000 db, 49.079 kg, 14.440 l, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 84.822.626,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 59.375.838,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
6️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/6
Cím: Mirelit - Gondviselés
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Mirelit...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Mirelit :
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 30.132 kg, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 31.312.000,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 21.918.400,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.

7️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/7
Cím: Tej, tejtermék - Remény
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tej,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tej, tejtermék:
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 73.750 db, 6.655 kg, 24.460 l, 1.545 doboz, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 44.868.832,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 31.408.182,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
Postacím: Magyari
35.
Irányítószám: 8713
Város: Kéthely
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007
8️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/8
Cím: Hús, húskészítmény - Remény
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Hús,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Hús, húskészítmény :
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 19.335 kg, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 47.118.419,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 32.982.893,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008
9️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/9
Cím: Zöldség, gyümölcs - Remény
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Zöldség,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Zöldség, gyümölcs:
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 54.575 kg, 18.000 db, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 24.484.500,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 17.139.150,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/10
Cím: Kenyér, pékáru - Remény
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Kenyér,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Kenyér, pékáru :
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 32.290 kg, 148.310 db, mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 28.042.000,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 19.629.400,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0010
1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/11
Cím: Szárazáru - Remény
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Szárazáru:
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 17.200 db, 24.579 kg, 3.264 l, 2.200 doboz mely a kiadott Terméktáblázatban részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 29.495.747,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 20.647.022,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0011
1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/12
Cím: Mirelit - Remény
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Mirelit...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Mirelit :
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 10.950 kg, 1.100 db, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 11.515.760,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 8.061.032,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0012
1️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/13
Cím: Tej, tejtermék - Szeretet
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tej,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Tej, tejtermék:
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 6.850 kg, 92.650 db, 33.180 l, 4.300 doboz, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 45.436.350,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 31.805.445,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
Postacím: tér
1/3.
Irányítószám: 7516
Város: Berzence
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0013
1️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/14
Cím: Hús, húskészítmény - Szeretet
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Hús,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Hús, húskészítmény:
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 38.415 kg, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 66.504.180,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 46.552.926,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0014
1️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/15
Cím: Zöldség, gyümölcs - Szeretet
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Zöldség,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Zöldség, gyümölcs :
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 77.870 kg, 70.000 db, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 42.212.625,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 29.548.838,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0015
1️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/16
Cím: Kenyér, pékáru - Szeretet
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Kenyér,...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Kenyér, pékáru:
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 41.620 kg, 215.600 db, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 39.576.100,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 27.703.270,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0016
1️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/17
Cím: Szárazáru - Szeretet
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Szárazáru:
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 57.273 kg, 46.545 db, 11.495 l, 130 doboz mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 65.714.968,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 46.000.478,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0017
1️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR001776982023/18
Cím: Mirelit - Szeretet
A beszerzés leírása:
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Mirelit...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A megadott mennyiségek tájékoztató jellegűek, Ajánlatkérő fenntartja a változtatás jogát az előre nem pontosan tervezhető igényekre tekintettel.
Mirelit :
Tájékoztató jellegű beszerzési mennyiség: 51.485 kg, 200 db, mely a kiadott Terméktáblázatban
részletezett termékfajták és mennyiségek szerint oszlik meg.
A közbeszerzési keretszerződés keretösszege nettó 59.117.400,- Ft, melynek 70 %-ára (nettó 41.382.180,- Ft erejéig) vállal lehívási kötelezettséget Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megadott keretösszeg teljes kimerüléséig tartja fenn a jogot a megrendelések kibocsátásra. A szerződés hatálya annak mindkét fél általi aláírásától számított 12 hónapos határozott időtartam azzal, hogy a fenti időtartam lejárata előtt akkor szűnik meg a szerződés, ha a keretösszeg kimerül.
1) A beszerzendő termékeket a KD mellékleteként rendelkezésre bocsátott Árazatlan terméktáblában találhatóak, illetve a Műszaki leírás tartalmazza a további követelményeket.
2) Ajánlattevőnek ajánlata részeként nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy
- az általa megajánlott termékek megfelelnek a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt (I. osztályú) élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásoknak.
- az általa megajánlott termékek megfelelnek az árazatlan terméktáblában (terméktábla) előírt követelményeknek.
- a szállításokat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 852/2004/EK RENDELETE (2004. április 29.) az élelmiszer-higiéniáról II. MELLÉKLET IV. FEJEZET szerinti elvárásoknak megfelelő szállítójárművel teljesíti.
Ajánlattevőnek csatolnia szükséges az ajánlatához az Árazatlan terméktábla „Gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapjának kivonatát a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30). EMMI rendeletnek való megfelelés ellenőrzése érdekében. Ajánlattevő által megajánlott termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló 152/2009. (XI. 12.) FVM rendeletnek.
(Részletesen: KD, Műszaki leírás)
3) Az adott részhez tartozó egyes termékek kiszerelésére vonatkozó elvárásokat a KD mellékletét képező Árazatlan terméktábla tartalmazza. Szállítási gyakoriságra és helyszínre vonatkozó előírásokat a KD részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
4) Ahol az Árazatlan terméktáblában (terméklista) a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette a meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre történő hivatkozást, ott a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és ajánlattevők a megadott gyártmányú és típusú termékek helyett „vagy azzal egyenértékű” termékeket is ajánlhatnak, a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Az egyenértékűséget az ajánlattevőnek kell bizonyítani. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
5) Ajánlattevő köteles kizárólag olyan terméket szállítani, amely azonnali felhasználásra alkalmas, és az általános köznapi értelemben „friss” és kifogástalan állapotúnak minősül. Amennyiben az adott termék eltarthatónak (tárolhatónak) minősül, a kiszállítás időpontjában rendelkezzen az adott termék gyártásától számított, a csomagoláson (ill. a termékcímkén) feltüntetett minőség megőrzési vagy fogyaszthatósági idő közötti időintervallum legalább 50 % időtartamával.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0018
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Uniós értékhatárt meghaladó nyílt eljárás.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-12-06 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-12-06 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok bontása a Kbt.68.§ (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő...
Többet mutasson
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok bontása a Kbt.68.§ (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg. A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben az AK számára hozzáférhetővé válnak.
Kbt. 68. § (1),(1b),(1c) (4), (6) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2023-12-06 13:00:00 📅
Hely: EKR
További információk:
Az ajánlatok bontása a Kbt.68.§ (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő...
Többet mutasson
További információk
Az ajánlatok bontása a Kbt.68.§ (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg. A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben az AK számára hozzáférhetővé válnak.
Kbt. 68. § (1),(1b),(1c) (4), (6) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M.1.: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek-nek és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1.: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek-nek és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek azzal, hogy az Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán, azaz a IV. Rész „alfa” szakasz (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) kitöltését.
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására vonatkozó további dokumentumok bekérése az Ajánlatkérő felhívása alapján a Kr. 1. § (2) bek.-nek és 21-22. § foglaltaknak megfelelően történik.
Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében a Kr. 1. § (8) bekezdésében foglaltakat.
A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, azonban az igazolásokat ajánlattevő nyújtja be az EKR-en keresztül.
AK felhívása alapján csatolandó iratok:
M.1.)
Ajánlattevő ismertesse a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónap alatt) befejezett, de legfeljebb az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven (72 hónap) belül megkezdett legjelentősebb, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített szállításait a Kr. 22. § (1) bek. meghatározott formában és 22. § (2) bekezdésben megadott tartalom szerint igazolva.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. –ban foglaltakra.
A referencianyilatkozatból vagy referenciaigazolásból minden alkalmassági feltétel teljesülésének ki kell derülnie.
A referencianyilatkozatnak vagy referenciaigazolásnak a következőket kell tartalmaznia:
- a szerződés tárgyát, olyan részletességgel, hogy abból a műszaki, illetve szakmai alkalmasság megállapítható legyen,
- a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpont év/hónap/nap pontossággal),
- a szerződést kötő másik fél nevét és elérhetőségét,
- a saját teljesítés keretei közötti szállítás ellenértéke, olyan pontossággal és adattartalommal, amelyből az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható
- nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciaigazolásból vagy referencianyilatkozatból egyértelműen ki kell derülnie az M.1.) pontban előírt alkalmassági feltétel(ek) teljesülésének.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M.1.) és M.2.) alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65. § (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1.)
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónap alatt) teljesített, de legfeljebb az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven (72 hónap) belül megkezdett a közbeszerzés tárgyának (élelmiszer és/vagy élelmiszer alapanyag) megfelelő, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített, az alábbiak szerint meghatározott referenciákkal részenként:
- 1. rész: a közbeszerzés tárgya szerinti termékek (tej és/vagy tejtermék) szállítására vonatkozó, összesen legalább 30.000.000,- Ft mértékű referenciával.
M.2.: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek-nek és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.2.: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek-nek és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek azzal, hogy az Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán, azaz a IV. Rész „alfa” szakasz (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) kitöltését.
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására vonatkozó további dokumentumok bekérése az Ajánlatkérő felhívása alapján a Kr. 1. § (2) bek.-nek és 21-22. § foglaltaknak megfelelően történik.
Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében a Kr. 1. § (8) bekezdésében foglaltakat.
A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, azonban az igazolásokat ajánlattevő nyújtja be az EKR-en keresztül.
AK felhívása alapján csatolandó iratok:
M.2.)
Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés d) pontja alapján élelmiszerre / élelmezési alapanyagra érvényes HACCP élelmiszer-biztonsági rendszer érvényes meglétét igazoló tanúsítványt vagy dokumentumot, vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó, azzal egyenértékű tanúsítványt, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M.1.) és M.2.) alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65. § (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.2.)
Valamennyi rész vonatkozásában:
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik érvényes HACCP élelmiszerbiztonsági rendszert igazoló tanúsítvánnyal vagy dokumentummal, vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó, azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival (figyelemmel a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdésére).
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: AK nem teszi lehetővé.
Kauciók és garanciák: AK nem írja elő.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Fizetési feltételek:
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme HUF.
A szerződés pénzügyi fedezetét Ajánlatkérő...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Fizetési feltételek:
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme HUF.
A szerződés pénzügyi fedezetét Ajánlatkérő saját forrásból biztosítja.
Ajánlatkérő a kifizetés során a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-ben és a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek.-ben foglaltakat teljes körben
alkalmazza.
A szerződés teljesítésével kapcsolatos további szabályokat a KD-ben és a szerződéstervezetben rögzítette Ajánlatkérő.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
Nyertes ajánlattevő késedelmi és meghiúsulási kötbér fizetésére kötelezett a szerződéstervezetben részletezettek...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
Nyertes ajánlattevő késedelmi és meghiúsulási kötbér fizetésére kötelezett a szerződéstervezetben részletezettek szerint szabályozva.
Késedelmi kötbér mértéke: 10 %.
Meghiúsulási kötbér mértéke: egyedi megrendelés esetében 20%; míg a szerződés meghiúsulása esetében 25 %.
Hibás/hiányos teljesítés: kicserélési/pótlási kötelezettség.
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
Bűnszervezetben való részvétel
Korrupció
Többet mutasson (16)
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Felszámoló által kezelt vagyon
Üzleti tevékenység felfüggesztése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt....
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlatkérőnek (AK) ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő̋ szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
A megkövetelt igazolási mód 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. § alapján:
Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdések pontjainak hatálya alá. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) az EEKD-t elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. Az EEKD-ban foglalt információk valóságtartalmáért a gazdasági szereplő felel.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis Ajánlattevő csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet, vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKRben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adattartalma valós.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat ajánlattevő az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
• a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtania.
• a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania.
AK felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. § alapján.
A Bűnszervezetben részvétel BT-67(b) rovatában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Bűnszervezetben részvétel BT-67(b) rovatában és a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
1. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben történik.
2. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett...
Többet mutasson
További információk
1. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben történik.
2. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott
követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40-41/C §-a az irányadó.
3. Ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind ajánlattevő (továbbiakban: AT), mind közös AT-k vonatkozásában a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján.
4. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös AT-k erre vonatkozó megállapodását.
5. Kiegészítő tájékoztatás a Kbt. 56. § alapján a Közbeszerzési dokumentumokban (KD) részletezettek szerint.
6. Hiánypótlás: Kbt. 71. § alapján.Az ajánlatkérő köteles újabb hiánypótlást elrendelni, ha a korábbi hiánypótlási felhívás(ok)ban nem szereplő hiányt észlelt.
7. Ajánlatkérő helyszíni bejárást és konzultációt nem tart.
8. Ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben megadott űrlapokon: a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot, Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatot, Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozatot, Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot, EEKD-t, változásbejegyzési eljárásra vonatkozó nyilatkozatot, üzleti titokra vonatkozó nyilatkozatot.
9. Ajánlatnak tartalmaznia kell továbbá az EKR-ben megadott űrlapokon: a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot , amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bek.-ben meghatározott információkat.
Az ajánlathoz csatolni kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalomról szóló nyilatkozatot.
10. Értékelés valamennyi részajánlat esetében: a Kbt. 76.§ (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár, figyelemmel a Kbt. 76. (5) bekezdésében foglaltakra -, azaz az Ajánlatkérő igényeinek konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
11. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2015.évi CXLIII. törvény és
végrehajtási rendeletei szerint, Közbeszerzési dokumentumokban (KD) meghatározottak szerint kell eljárni.
12. Ajánlatkérő az ajánlattevők alkalmasságának feltételeit a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
13. Ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni: kitöltött Terméktáblát (pdf. és excel formátumban is), a Terméktábla (terméklista) „gyártmánylap” oszlopában megjelölt termékek gyártmánylapját, Nyilatkozatot a megajánlott termékről és szállításról (részletesen mindezekről: KD). Ajánlatkérő a gyártmánylap helyett a gyártmánylap tartalmi követelményeinek megfelelő, a gyártó által kiállított specifikációt is elfogad.
14. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját.
15. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseket.
16. Ajánlatkérő nem enged többváltozatú (alternatív) ajánlattételt.
17. Jelen eljárást a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (továbbiakban: SZGYF), mint meghatalmazott Ajánlatkérő folytatja le a Kbt. 29. § (1) bek-e alapján a meghatalmazó ajánlatkérő nevében.
18. Az eljárásban felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként eljár: dr. Veress Péter (01205).
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérő meghosszabbította az ajánlattételi határidőt a BT-131, BT-132 rovatok módosításával az alábbiak szerint:
Eredeti:
BT-131:
2023.11.27
11:00...
Többet mutasson
Szöveg

11:00 óra/perc
Módosított:
BT-131
2023.12.06.
11:00 óra/perc
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2023-11-22 📅
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérő meghosszabbította az ajánlattételi határidőt a BT-131, BT-132 rovatok módosításával az alábbiak szerint:
Eredeti:
BT-132:
2023.11.27
13:00...
Többet mutasson
Szöveg
Ajánlatkérő meghosszabbította az ajánlattételi határidőt a BT-131, BT-132 rovatok módosításával az alábbiak szerint:
Eredeti:
BT-132:
2023.11.27
13:00 óra/perc
Módosított:
BT-132
2023.12.06.
13:00 óra/perc
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2023-11-22 📅
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás alapján pontosította a terméktáblák és meghosszabbította az ajánlattételi határidőt. Más közbeszerzési dokumentum...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás alapján pontosította a terméktáblák és meghosszabbította az ajánlattételi határidőt. Más közbeszerzési dokumentum tartalma nem módosul.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 651692-2023
Forrás: OJS 2023/S 229-722288 (2023-11-27)