Keretszerződéses formában a Budapesti Gazdasági Egyetem szervezeti egységei részére tevékenységeikkel összefüggésben szükséges feladatok ellátására nappali tagozatos hallgatói jogviszonyban álló diákok foglalkoztatása 3 féle módon: a) gyakornokok b) demonstrátorok c) szakmai gyakorlatos hallgatók. A gyakornokok foglalkoztatásán az ajánlatkérő a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló nappali tagozatos diák munkavállalók foglalkoztatását érti, az ajánlatkérő támogató területének szakmai és adminisztratív támogatása érdekében. A demonstrátorok foglalkoztatásán az ajánlatkérő a Budapesti Gazdasági Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló nappali tagozatos diák munkavállalók foglalkoztatását érti, az ajánlatkérő akadémiai területének szakmai és adminisztratív támogatására. Szakmai gyakorlatos hallgatókat az ajánlatkérő kizárólag a hallgatói jogviszonyukhoz szükséges szakmai gyakorlat időtartamára foglalkoztat, amennyiben a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban állnak. Nyertes ajánlattevő kötelezettsége, hogy ajánlatkérő által meghatározott munkavégzési helyen, valamint az ajánlatkérő székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén, az egyedi megrendelésben meghatározott feladatok ellátására – a fentiek szerint - a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott olyan felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló diák munkavállalók (továbbiakban: Foglalkoztatott hallgató) kiközvetítésében vegyen részt ajánlatkérő számára, akiket a Szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényben (a továbbiakban: Sztv.) foglaltak szerint foglalkoztat. A Foglalkoztatott hallgató által ellátandó feladatokat, a feladatokhoz szükséges képzettségi követelményeket ajánlatkérő határozza meg. Az ellátandó feladatok elvégzésére képes és a képzettségi követelményeknek megfelelő Foglalkoztatott hallgató kiválasztását – a fentiek szerint - ajánlatkérő végzi el, eseti jelleggel lehetséges jelölti lista kérhető Nyertes ajánlattevőtől, Nyertes ajánlattevő köteles ajánlatkérő által a foglalkoztatási ajánlatban (megrendelésben) meghatározott munkakörre a fentiek szerint a Foglalkoztatott hallgatót foglalkoztatni azzal, hogy ajánlatkérő a foglalkoztatási ajánlatban meghatározza, hogy az adott Foglalkoztatott hallgatót melyik bérkategóriába tartozik. Az elfogadott megrendelést követően nyertes ajánlattevő legkésőbb 5 munkanapon belül (melybe a megrendelés napja nem számít bele) köteles a Foglalkoztatott hallgatókkal a foglalkoztatás biztosítása érdekében megfelelő tartalommal megkötni a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szerinti valamennyi szükséges megállapodást, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak. Keretösszeg (mennyiség): nettó 421.247.987,-Ft. Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget a keretösszeg 70 %-ra vállal. Tervezett létszám: 70 Foglalkoztatott hallgató/év (tájékoztató adat, amelynek teljesüléséért Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget). A részletes feladatokat a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírása tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-11-29.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-11-17.
Ajánlati felhívás (2023-11-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Hallgatói foglalkoztatás 2024-2026
Hivatkozási szám: EKR001770072023
Rövid leírás:
Keretszerződéses formában a Budapesti Gazdasági Egyetem szervezeti egységei részére tevékenységeikkel összefüggésben szükséges feladatok ellátására nappali...
Többet mutasson
Rövid leírás
Keretszerződéses formában a Budapesti Gazdasági Egyetem szervezeti egységei részére tevékenységeikkel összefüggésben szükséges feladatok ellátására nappali tagozatos hallgatói jogviszonyban álló diákok foglalkoztatása 3 féle módon:
a) gyakornokok
b) demonstrátorok
c) szakmai gyakorlatos hallgatók.
A gyakornokok foglalkoztatásán az ajánlatkérő a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló nappali tagozatos diák munkavállalók foglalkoztatását érti, az ajánlatkérő támogató területének szakmai és adminisztratív támogatása érdekében.
A demonstrátorok foglalkoztatásán az ajánlatkérő a Budapesti Gazdasági Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló nappali tagozatos diák munkavállalók foglalkoztatását érti, az ajánlatkérő akadémiai területének szakmai és adminisztratív támogatására.
Szakmai gyakorlatos hallgatókat az ajánlatkérő kizárólag a hallgatói jogviszonyukhoz szükséges szakmai gyakorlat időtartamára foglalkoztat, amennyiben a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban állnak.
Nyertes ajánlattevő kötelezettsége, hogy ajánlatkérő által meghatározott munkavégzési helyen, valamint az ajánlatkérő székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén, az egyedi megrendelésben meghatározott feladatok ellátására – a fentiek szerint - a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott olyan felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló diák munkavállalók (továbbiakban: Foglalkoztatott hallgató) kiközvetítésében vegyen részt ajánlatkérő számára, akiket a Szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényben (a továbbiakban: Sztv.) foglaltak szerint foglalkoztat.
A Foglalkoztatott hallgató által ellátandó feladatokat, a feladatokhoz szükséges képzettségi követelményeket ajánlatkérő határozza meg. Az ellátandó feladatok elvégzésére képes és a képzettségi követelményeknek megfelelő Foglalkoztatott hallgató kiválasztását – a fentiek szerint - ajánlatkérő végzi el, eseti jelleggel lehetséges jelölti lista kérhető Nyertes ajánlattevőtől, Nyertes ajánlattevő köteles ajánlatkérő által a foglalkoztatási ajánlatban (megrendelésben) meghatározott munkakörre a fentiek szerint a Foglalkoztatott hallgatót foglalkoztatni azzal, hogy ajánlatkérő a foglalkoztatási ajánlatban meghatározza, hogy az adott Foglalkoztatott hallgatót melyik bérkategóriába tartozik.
Az elfogadott megrendelést követően nyertes ajánlattevő legkésőbb 5 munkanapon belül (melybe a megrendelés napja nem számít bele) köteles a Foglalkoztatott hallgatókkal a foglalkoztatás biztosítása érdekében megfelelő tartalommal megkötni a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szerinti valamennyi szükséges megállapodást, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak.
Keretösszeg (mennyiség): nettó 421.247.987,-Ft.
Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget a keretösszeg 70 %-ra vállal.
Tervezett létszám: 70 Foglalkoztatott hallgató/év (tájékoztató adat, amelynek teljesüléséért Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget).
A részletes feladatokat a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírása tartalmazza.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Munkaerő-közvetítői szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001770072023/1
A beszerzés leírása:
Keretszerződéses formában a Budapesti Gazdasági Egyetem szervezeti egységei részére tevékenységeikkel összefüggésben szükséges
feladatok ellátására nappali...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Keretszerződéses formában a Budapesti Gazdasági Egyetem szervezeti egységei részére tevékenységeikkel összefüggésben szükséges
feladatok ellátására nappali tagozatos hallgatói jogviszonyban álló diákok foglalkoztatása 3 féle módon:
a) gyakornokok
b) demonstrátorok
c) szakmai gyakorlatos hallgatók.
A gyakornokok foglalkoztatásán az ajánlatkérő a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló nappali tagozatos diák munkavállalók foglalkoztatását érti, az ajánlatkérő támogató területének szakmai és adminisztratív támogatása érdekében.
A demonstrátorok foglalkoztatásán az ajánlatkérő a Budapesti Gazdasági Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló nappali tagozatos diák munkavállalók foglalkoztatását érti, az ajánlatkérő akadémiai területének szakmai és adminisztratív támogatására.
Szakmai gyakorlatos hallgatókat az ajánlatkérő kizárólag a hallgatói jogviszonyukhoz szükséges szakmai gyakorlat időtartamára foglalkoztat, amennyiben a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban állnak.
Nyertes ajánlattevő kötelezettsége, hogy ajánlatkérő által meghatározott munkavégzési helyen, valamint az ajánlatkérő székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén, az egyedi megrendelésben meghatározott feladatok ellátására – a fentiek szerint - a Budapesti Gazdasági Egyetemmel, illetve a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben meghatározott olyan felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló diák munkavállalók (továbbiakban: Foglalkoztatott hallgató) kiközvetítésében vegyen részt ajánlatkérő számára, akiket a Szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvényben (a továbbiakban: Sztv.) foglaltak szerint foglalkoztat.
A Foglalkoztatott hallgató által ellátandó feladatokat, a feladatokhoz szükséges képzettségi követelményeket ajánlatkérő határozza meg. Az ellátandó feladatok elvégzésére képes és a képzettségi követelményeknek megfelelő Foglalkoztatott hallgató kiválasztását – a fentiek szerint - ajánlatkérő végzi el, eseti jelleggel lehetséges jelölti lista kérhető Nyertes ajánlattevőtől, Nyertes ajánlattevő köteles ajánlatkérő által a foglalkoztatási ajánlatban (megrendelésben) meghatározott munkakörre a fentiek szerint a Foglalkoztatott hallgatót foglalkoztatni azzal, hogy ajánlatkérő a foglalkoztatási ajánlatban meghatározza, hogy az adott Foglalkoztatott hallgatót melyik bérkategóriába tartozik.
Az elfogadott megrendelést követően nyertes ajánlattevő legkésőbb 5 munkanapon belül (melybe a megrendelés napja nem számít bele) köteles a Foglalkoztatott hallgatókkal a foglalkoztatás biztosítása érdekében megfelelő tartalommal megkötni a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szerinti valamennyi szükséges megállapodást, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak.
Keretösszeg (mennyiség): nettó 421.247.987,-Ft.
Ajánlatkérő lehívási kötelezettséget a keretösszeg 70 %-ra vállal.
Tervezett létszám: 70 Foglalkoztatott hallgató/év (tájékoztató adat, amelynek teljesüléséért Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget).
A részletes feladatokat a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírása tartalmazza.
További információk:
Ár szempont résztelesen
6. Jutalék mértéke (nettó Ft) (súlyszám: 90): 1 munkaórára meghatározott nettó jutalék mértéke Ft-ban meghatározva.
Az értékelési...
Többet mutasson
További információk
Ár szempont résztelesen
6. Jutalék mértéke (nettó Ft) (súlyszám: 90): 1 munkaórára meghatározott nettó jutalék mértéke Ft-ban meghatározva.
Az értékelési szempontra tett ajánlat adása során figyelemmel kell lenni a 127/2022. (III. 30.) Korm. rendelet 2.§ (1) bekezdésében meghatározott előírásokra.
A részekre bontás kizárásának indoka II. 1.6:
A közbeszerzés tárgyát egy típusú szolgáltatás képezi, amely szolgáltatás jellege alapján a részekre bontás sem műszakilag, sem gazdasági szempontból nem valósítható meg ésszerűen (különösen arra tekintettel, hogy előzetesen nem meghatározható, hogy melyik teljesítési helyszínen mekkora mértékben merül fel a diákmunka szükségessége). A munkaszervezési feladatok optimalizálása azt kívánja, hogy a beszerzési igény egy szerződés keretében kerüljön kielégítésre.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Munkaerő-közvetítői szolgáltatások📦
Postacím: Markó
utca
29-31
Irányítószám: 1055
Város: Budapest
Postacím: Hungária
krt
17.
Irányítószám: 1143
Postacím: Buzogány
11-13.
Irányítószám: 1149
Postacím: 10-12
Alkotmány
9-11
Irányítószám: 1054
Postacím: Diósy L
22-24
Irányítószám: 1165
Postacím: Berzsenyi
6
Irányítószám: 1087
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2024-01-02 📅
Végdátum: 2026-01-01 📅
Leírás
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Amennyiben a Keretösszeg a szerződéses időtartam alatt nem kerül teljes mértékben felhasználásra,
meghosszabbítható további egy alkalommal legfeljebb 2...
Többet mutasson
További információk a megújításról
Amennyiben a Keretösszeg a szerződéses időtartam alatt nem kerül teljes mértékben felhasználásra,
meghosszabbítható további egy alkalommal legfeljebb 2 hónap időtartamra. Amennyiben Felek élni kívánnak a
szerződéshosszabbítás lehetőségével úgy azt legkésőbb a Szerződés lejárta előtt 1 hónappal kötelesek írásban
jelezni a másik fél felé.
II. 2.7.-hez információ: A szerződéskötés tervezett dátuma a közbeszerzési eljárás lezárásától függően változhat
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A diák munkaerő iránti igényleadás módja digitálisan zárt elektronikus rendszeren, felületen keresztül történik (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Minőségi kritérium (név): 2. A Foglalkoztatott hallgatók dokumentum kezelése (pl. szerződéskötés, módosítás, illetve megszüntetés) digitálisan zárt elektronikus módon történik, személyes megjelenés nem szükséges. (igen/ nem)
3. A foglalkoztatott hallgatók havi jelenlétének megadása digitálisan zárt elektronikus rendszerben, felületen történik (igen/nem)
4. Dedikált kapcsolattartó, aki munkanapokon legalább 6 órában elérhető mind a HR által, mind a foglalkoztatott hallgatók által (igen/nem)
5. Foglalkoztatott hallgatók részére fejlesztési programok és/vagy egyéb aktivitások szervezése révén támogatja fejlődésüket és közösséggé formálódásukat (igen/nem)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...
Többet mutasson
Az eljárás legfontosabb jellemzői
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott bármely kizáró ok fennáll.
Igazolás módja:
a) Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1) bek. és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (tov: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az EEKD formanyomtatványát az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (továbbiakban: EKR) közbeszerzési dokumentumai tartalmazzák.
b) A Kr. 3. § (5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
c) Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a Kr. 15. § (1) bek. alapján az ajánlatban az EEKD-t a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a Kr. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon.
d) Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az EEKD-t a Kr. 4. §-ban és a 6-7. §- ban foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
e) Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ingyenes elektronikus adatbázisba belépve közvetlenül hozzájuthat a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük az EEKD megfelelő részeiben, azon adatbázisok elérhetőségeinek kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a Kr. előírja.
f) Az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
g) Ajánlattevő a felhívásban előírt kizáró okok fenn nem állását az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívására köteles igazolni a Kr. 8. §, 10. § és 12-16. § szakaszaiban foglaltaknak megfelelően.
h) Ajánlattevőnek változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz kell csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást [Kr. 13. §]. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy erről szóló nyilatkozatot kell benyújtani.
i) A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolás benyújtható (felhasználható) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
j) A III. Fejezetben említett igazolási módok az V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha a gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (Kr. 1. § (4) bek.).
A kizáró okok igazolásának ellenőrzését ajánlatkérő két körben végzi: Az 1. körben ajánlatkérő az EEKD alapján vizsgálja a kizáró okok fennállását, majd az ellenőrzés 2. körében a Kbt. 69. § (4) szerint a Kr. szerinti igazolások és nyilatkozatok vizsgálatára kerül sor. Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint. A jogerős határozatot az EEKD-val egyidejűleg kell benyújtani. A Kr. 2-7.§-a irányadó. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró ok az eljárás során következik be.
A Kr. 1. § (9) bek. alkalmazandó, amely szerint az ajánlattevőnek az ajánlatában annak benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom (személyi tilalom). Javasoljuk a vonatkozó nyilatkozatminta alkalmazását.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-11-29 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-11-29 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról): a Kbt. 68. § és a 424/2017. Korm. rendelet szerint
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️ A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2023-11-29 12:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk: a Kbt. 68. § és a 424/2017. Korm. rendelet szerint
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
műszaki illetve szakmai: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
műszaki illetve szakmai: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő által az ajánlati
felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 36 hónapban befejezett és a jelen felhívás feladásának
napját megelőző 72 hónapban megkezdett legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)(2)-bekezdéseinek megfelelő módon. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza
legalább a következő adatokat:
- a teljesítés kezdő és befejező időpontja,
- a szerződést kötő másik fél,
- a szolgáltatás tárgya, mennyisége, továbbá
- nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Teljesítettnek minősül a szerződés tárgyát képező referencia, amely esetében a megrendelés teljesítés
befejezése a jelen felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapban megtörtént, a teljesítés megkezdése
pedig a jelen felhívás feladásának napját megelőző 72 hónapban megtörtént.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdésére tekintettel az alkalmassági követelmények előzetes
igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3
évben (36 hónapban) nem rendelkezik az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített diákmunkaerő közvetítése tárgyú referenciával, amely diákmunkaerő biztosítására vonatkozik legalább nettó 220 000 000 Ft értékben. Az alkalmassági követelmény több referenciával is igazolható.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmes teljesítési kötbér: Amennyiben Vállalkozó késedelembe esik, késedelmi kötbért köteles fizetni, késedelmi kötbér mértéke naptári naponként a...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmes teljesítési kötbér: Amennyiben Vállalkozó késedelembe esik, késedelmi kötbért köteles fizetni, késedelmi kötbér mértéke naptári naponként a késedelembe esés első napjától számítva késedelemmel érintett naponként 12 000- Ft/munkanap, de legfeljebb 5 munkanap. Hibás teljesítési kötbér: Amennyiben a Vállalkozó jelen Szerződésben vállalt feladatait nem a meghatározott módon, vagy nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően végzi . Vállalkozó hibásteljesítési kötbér jogcímén köteles Megrendelőnek a hibás teljesítéssel érintett naponként 12 000- Ft/munkanap összeget megfizetni. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben Vállalkozó a Szerződésben megjelölt feladatokat nem teljesíti a megrendelés szerint, meghiúsulási kötbér jogcímén köteles Megrendelőnek a szerződés keretösszeg érték 20 %-ának megfelelő összeget köteles fizetni
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 17
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
A Kbt. 62. § (1) bekezdése c) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdése c) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van.
A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdése c) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdése c) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
+ még 15
A Kbt. 62. § (1) bekezdése ab) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdése ab) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés bűncselekményt elkövette és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdése aa) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdése aa) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is bűncselekményt elkövette és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdése o) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdése o) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdése ae) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdése ae) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása bűncselekményt elkövette és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdése ac) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdése ac) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás bűncselekményt elkövette és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdése af) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdése af) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka bűncselekményt elkövette és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdése c) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdése c) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdése l) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdése l) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott bármely kizáró ok fennáll.
A Kbt. 62. § (1) bekezdése m) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdése m) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki egy évnél régebben lejárt társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki egy évnél régebben lejárt adó-, vagy vámfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés ad) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdés ad) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet bűncselekményt elkövette és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg. A további kizáró okokra történő hivatkozás és a kizáró okok igazolási módja a felhívás IV.1.11. pontja szerint.
1. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2) és (5) bek. szerinti nyilatkozatokat. A benyújtott ajánlatnak Felolvasólapot kell tartalmaznia, amely...
Többet mutasson
További információk
1. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2) és (5) bek. szerinti nyilatkozatokat. A benyújtott ajánlatnak Felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti az ajánlattevő (AT) nevét és székhelyét, valamint azokat a főbb számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempont alapján értékelésre kerülnek. Az ajánlatnak továbbá tartalmaznia kell a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott valamennyi dokumentumot (űrlapot, elektronikusan csatolandó nyilatkozatot / igazolást). Az ajánlat megtételével kapcsolatban az ajánlatkérő kifejezetten felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1) bekezdés rendelkezéseire.
2. A 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet 13.§ alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő (közös ajánlattétel valamennyi tagja) az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
3. AK jelen ajánlati felhívásban az alkalmasság feltételeit és azok igazolását, a minősített ajánlattevők jegyzékbe történő felvételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg.
4. AK a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét – az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján – az ajánlatok értékelését követően végzi el, azaz csak a legkedvezőbb ajánlatot tett AT - és ha az összegezésben meg kívánja nevezni, a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő - tekintetében vizsgálja az ár vagy költség aránytalanul alacsony voltát, és alkalmazza szükség esetén a 72. § szerinti eljárást, - az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el, azaz csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb vagy a legkedvezőbb és az azt követő egy vagy több legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.
5. AK a Kbt. 66.§ (6) bek. alapján előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez AT alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat (nemleges esetben is nyilatkozni kell).
6. A Kbt. 71. § (6) bekezdés 2. mondat alapján AK nem biztosít újabb hiánypótlást
7. AK az eljárás nyertesével köti meg a szerződést, vagy a nyertes visszalépése esetén az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésében megjelölte.
8. Az ajánlatok benyújtása az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig az EKR-n keresztül elektronikusan történik.
9. Az értékelés során az adható pontszámok legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb szintje: 0-100.
Értékelés módszere:
- Az 1. - 5. értékelési szempont esetén „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” (2020. március 25-i KÉ 2020. évi 60. szám) 1. sz. melléklet B. pont szerinti pontozás.
- A 6. (ár) értékelési szempont esetén az A. pont aa) szerinti fordított arányosítás képlete alkalmazandó.
Az értékelésre vonatkozó további részletes szabályok a közbeszerzési dokumentumokban (KD)
10. A jelen közbeszerzési eljárásban AK oldalán közreműködő FAKSZ: dr. Kiss Judit Eszter /lajstromszám: 01172, e-mail: kiss.juditeszter@uni-bge.hu/.
11. Ajánlatkérő az eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
12 Az időpontok magyarországi helyi idő szerintiek.
13. További részletek a közbeszerzési dokumentumokban (KD). Jelen felhívásban, valamint a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., végrehajtási rendeletei (különös tekintettel az az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet), továbbá a magyar jog rendelkezései az irányadóak.
14. AK nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását.
15. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az Ajánlattevő(k) nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról.
16. A IV.2.6) pont tekintetében 1 hónap = 30 nap.
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Ajánlatkérő utal a Kbt. 148.§-ára.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérő a műszaki leírás és a felhívás közötti ellentmondást oldja fel, ezért a tervezett létszám 50 helyett 70 foglalkoztatott/év.
Ajánlatkérő utal a...
Többet mutasson
Szöveg
Ajánlatkérő a műszaki leírás és a felhívás közötti ellentmondást oldja fel, ezért a tervezett létszám 50 helyett 70 foglalkoztatott/év.
Ajánlatkérő utal a változással érintett BT-24-re
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérő a műszaki leírás és a felhívás közötti ellentmondást oldja fel, ezért a tervezett létszám 50 helyett 70 foglalkoztatott/év.
Ajánlatkérő utal a...
Többet mutasson
Szöveg
Ajánlatkérő a műszaki leírás és a felhívás közötti ellentmondást oldja fel, ezért a tervezett létszám 50 helyett 70 foglalkoztatott/év.
Ajánlatkérő utal a változással érintett BT-24-re
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0003 Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérő összehangba hozta az M1) alkalmassági minimunkövetelmény előírását. Ajánlatkérő a korábbi felhívásban megjelölt alkalmassági minimumkövetelmény...
Többet mutasson
Szöveg
Ajánlatkérő összehangba hozta az M1) alkalmassági minimunkövetelmény előírását. Ajánlatkérő a korábbi felhívásban megjelölt alkalmassági minimumkövetelmény értékét 220 000 000 millió Ft helyett nettó 220 000 000 Ft értékre pontosította.
Ajánlatkérő utal a változással érintett BT-750-re
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
Ajánlattétel benyújtásának határideje 2023. november 27. 10:00 helyett 2023. november 29. 10:00
Ajánlatkérő utal a változással érintett BT-131-re
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
Ajánlatok felbontásának feltételei: (Dátum/ időpont) 2023. november 27. 12:00 helyett 2023. november 29. 12:00
Ajánlatkérő utal a változással érintett BT-132-re
Többet mutasson
Szöveg
Ajánlatok felbontásának feltételei: (Dátum/ időpont) 2023. november 27. 12:00 helyett 2023. november 29. 12:00
Ajánlatkérő utal a változással érintett BT-132-re
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő által megküldött eredeti információ módosítása, az eljárást indító felhívásban, a formanyomtatványban, a műszaki leírásban és a szerződéstervezetben
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő által megküldött eredeti információ módosítása, az eljárást indító felhívásban, a formanyomtatványban, a műszaki leírásban és a szerződéstervezetben
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 643520-2023
Forrás: OJS 2023/S 223-704671 (2023-11-17)