Vállalkozási szerződés alapján a Semmelweis Egyetem Elméleti Oktatási Központjának (EOK II.) bővítése. A tervezett épület három mélypince szinttel készül. A munkagödör kialakítását 40 cm névleges (45 cm technikai) vastagságú, két- illetve három sorban talajhorgonyokkal gyámolított résfallal tervezzük. A résfalon belüli területtől a talajvizet az agyagos alapkőzetnek köszönhetően könnyen távol tudjuk tartani. A résfal épület felőli oldalán szivárgólemez, azon vízzáró beton bélésfal készül, így a résfalon esetlegesen átszivárgó víz az alaplemez alá szivárog, ahonnan gond nélkül kiszivattyúzható. Az épület alapozása fúrt cölöpökkel gyámolított vasbeton lemez lesz. A résfal az épület függőleges terheinek viselésében is részt vesz. A réselési lavírsík, illetve a fejgerenda felső síkja változó, igazodik a szomszédos épületek alapozási síkjaihoz, valamint a megtartandó homlokzati falak alapozási síkjaihoz. A résfalat ideiglenesen gyámolító horgonyok egy része csak a felettük elkészült és betámasztó vasbeton födém megszilárdulása után lesz feszültségmentesítve a bevasalhatóság és a kisebb mozgások, azaz a környezetre gyakorolt hatás redukálása érdekében. Számolni kell azzal, hogy a második ill. harmadik horgonysorok a várható építési víz szintje alatt találhatók. Ebben a helyzetben a horgonyok telepítése során különös gondossággal, speciális technológia alkalmazásával kell eljárni.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-03-28.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-02-26.
Ajánlati felhívás (2024-02-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: EOK II. bővítés
Hivatkozási szám: EKR000100852024
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés alapján a Semmelweis Egyetem Elméleti Oktatási Központjának (EOK II.) bővítése.
A tervezett épület három mélypince szinttel készül. A munkagödör kialakítását 40 cm névleges (45 cm technikai) vastagságú, két- illetve három sorban talajhorgonyokkal gyámolított résfallal tervezzük. A résfalon belüli területtől a talajvizet az agyagos alapkőzetnek köszönhetően könnyen távol tudjuk tartani. A résfal épület felőli oldalán szivárgólemez, azon vízzáró beton bélésfal készül, így a résfalon esetlegesen átszivárgó víz az alaplemez alá szivárog, ahonnan gond nélkül kiszivattyúzható.
Az épület alapozása fúrt cölöpökkel gyámolított vasbeton lemez lesz. A résfal az épület függőleges terheinek viselésében is részt vesz. A réselési lavírsík, illetve a fejgerenda felső síkja változó, igazodik a szomszédos épületek alapozási síkjaihoz, valamint a megtartandó homlokzati falak alapozási síkjaihoz.
A résfalat ideiglenesen gyámolító horgonyok egy része csak a felettük elkészült és betámasztó vasbeton födém megszilárdulása után lesz feszültségmentesítve a bevasalhatóság és a kisebb mozgások, azaz a környezetre gyakorolt hatás redukálása érdekében.
Számolni kell azzal, hogy a második ill. harmadik horgonysorok a várható építési víz szintje alatt találhatók. Ebben a helyzetben a horgonyok telepítése során különös gondossággal, speciális technológia alkalmazásával kell eljárni.

Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000100852024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Semmelweis Egyetem, Elméleti Oktatási Központ (EOK) II.
A tervezési helyszín Budapest IX. kerületében, a Thaly Kálmán - Tűzoltó – Viola – Balázs Béla utca által határolt tömbben található. A három, korábban önálló telken használaton kívüli lakóépületek találhatók. A telekegyesítés után kialakult 1 db ingatlanon, a meglévő épületek bontása után egy bruttó 24 500 m2 alapterületű, 3 pinceszint + földszint + 4, illetve 5 emeletes oktatási épület kerül elhelyezésre. Az L alakú telek kisebbik szárnyában két bevilágító belső udvar, a szélesebb szárnyban pedig egy belső átriumudvar kerül kialakításra. A meglévő épületek helyi védelem alatt álló Viola és Tűzoltó utcai homlokzati falai megtartásra kerülnek, amelyek mögé az eredeti szerkezetek geometriájában új vasbeton födém és falszerkezetek épülnek. Az eredetit megidéző épülettraktusok mögötti, 4 emelet magas L alakú tömegből csak az átriumudvar két oldalán lévő 5 emeletes szárnyak tömege, illetve az L alak keskenyebb szárnyának tetején található nyitott gépudvar emelkedik ki.
Az épület működéséhez szükséges gépkocsik elhelyezése 3 szintes mélygarázsban biztosított, ahol összesen 118 db parkolóhely található. A mélygarázs megközelítése a Tűzoltó utcai épületszárnyból tervezett.
Az épület gyalogos főbejárata a Thaly Kálmán utcai oldalon található, míg a gazdasági bejárat a Tűzoltó utcai épületszárnyban. Ezeken túl a Viola utcai épülettraktusban is kialakításra kerül egy személyzeti bejárat. A földszinten az előcsarnok mellett található egy 200 fős étterem a hozzá kapcsolódó 600 adagos konyhával és az egyéb szükséges kiszolgáló helyiségekkel együtt. Az árufeltöltésre a P1-es parkoló szintről, külön erre a célra kialakított gazdasági liften keresztül van lehetőség. A Viola utcai épületrészben, a földszinten és a pinceszinteken, egymás fölötti elrendezéssel található az épület energiaellátását biztosító helyiségcsoport.
Az L alaprajzi forma szárainak metszéspontjában kap helyet a 3 db felvonót tartalmazó liftblokk, mely alapvetően biztosítja a szintek közötti kapcsolatot. Teherszállításra a Viola utcai épületszárny két szélén lévő 1-1 db nagyobb méretű liftek alkalmasak. A szintek közötti további összekötést az átriumudvar előcsarnok felöli végében található reprezentatív egykarú acéllépcsők, illetve a sarkokban található 3 db menekülő lépcsőház biztosítja. A Tűzoltó utcai épületszárnyban a már említett konyhai lift mellett szintén található egy személylift, illetve egy menekülőlépcsőház.
Az átriumudvar alá, a -1.szintre került a nagy belmagasságot igényló, belső alátámasztás nélküli 1000 fős nagyelőadó. A lesüllyesztéssel és a földszint 4,50 méteres szintmagasságával együtt nyílik lehetőség egy nagyobb, dupla belmagasságú tér kialakítására. A sík padozatú, mobilfalakkal négy részre osztható terem mindkét végében egy-egy kihúzható-betolható mobillelátó rendszer kerül telepítésre, amely lehetőséget ad az egyetemi előadásokon túl egyéb rendezvények megtartására is. A földszinti előcsarnokhoz való térbeli kapcsolódást a terem körüli bevilágító sávok, a reprezentatív összeköttetést pedig 2 db egykarú lépcső biztosítja.
Az 1. emeleti átriumba 4 db, az udvar padlósíkjához képest 45 cm magasra kiemelt, növénykazettákkal határolt 15-20 fős szeparált tanulótér kerül. A Tűzoltó utcai szárny 1. emeletén kapott helyet a könyvtár. Az egybefüggő nagyobb teret igénylő könyvtártér az új tömegű épületrészbe került, míg a kisebb méretű tanulóterek a meglévő, újjáépített épületszárny 1. és 2.emeletén találhatók.
A bevilágító udvarok felé, a lehető legtöbb természetes fény bejutása érdekében függönyfalas homlokzatok néznek. A tömör és az üvegezett homlokzati szakaszok közötti éles váltásokat oldandó az épület összes oldalán, amolyan második héjként egy váltakozó sűrűségű kerámia lamella árnyékoló kerül elhelyezésre, amely a tömör homlokzatokon teljesen besűrűsödik. A Tűzoltó utcai szárny tetején kialakított nyitott gépudvar könnyűszerkezetes falai sávos alumínium lemez burkolatot kapnak.
főbb területi adatok:
- telekterület: 3 631,0 m2
- beépített terület: 3 629,41 m2 – 99,95 %
- terepszint alatti beépített terület: 3 496,50 m2 – 96,30 %
- bruttó szintterület: 18 603,90 m2
- szintterületi mutató: 5,12
- parkoló bruttó szintterület: 5 754,60 m2
- parkoló szintterületi mutató: 1,58
- extenzív zöldtető (8-20 cm vastagság – 15%): 374,00 m2 x 0,15=56,10 m2
- félintenzív zöldtető (21-40 cm vastagság – 25%): 478,00 m2 x 0,25=119,50 m2
- tervezett zöldfelület (telken belül) összesen: 175,60 m2
- zöldfelületi mutató: 4,84 %
mélygarázs alapterülete: nettó 5.160m2
épület alapterülete: nettó 16.061 m2
zöldtető építése összesen nettó 852 m2
függönyfal építése összesen: nettó 2.327 m2
A szerződés teljesítésének határideje a munkaterület átadásától számított 30 hónap.
Munkaterület átadása: a szerződés hatályba lépésétől számított 10 naptári napon belül.
Tárgyi beruházás engedélyhez kötött építési beruházás.
Amennyiben a felhívás vagy a közbeszerzési dokumentumok bármely pontjában a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, azt minden esetben úgy kell értelmezni, hogy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és úgy értelmezendő, hogy a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés is szerepel mellette. Az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell.
A részletes műszaki leírást/terveket és az árazatlan költségvetést a műszaki dokumentáció tartalmazza.

További információk:
Értékelés a Kbt.76. § (2) bek. c) pontja alapján, adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Módszer: Összesített nettó ajánlati átalányár (HUF, tartalékkeret nélkül): fordított arányosítás; 1-3. értékelési részszempont: egyenes arányosítás.
Az 1-3. értékelési részszempont esetében a Kbt.77.§(1)bek. szerinti legkedvezőbb szint 36 hónap, a 36 hónap feletti megajánlások a maximális 10 pontot kapják, a legkedvezőtlenebb szint 0 hónap. Amennyiben ajánlattevő 36 hónapnál többet, például 61 hónapot ajánl meg, ez esetben is a pontskála felső határa szerinti pontszámot (10 pont) kapja.
Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az 1. - 3. értékelési részszempontokhoz tartozó szakemberek megnevezésével, amennyiben többlettapasztalatot kíván bemutatni. Csatolni kell a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát az 1. - 3. értékelési részszempontokhoz tartozó szakmai tapasztalat meglétéről olyan részletezettséggel, hogy abból megállapítható legyen az értékelési részszempontnak való megfelelés. A szakmai önéletrajz részletesen térjen ki a szakember szakmai gyakorlatára, és beazonosíthatóan - pl. kiemeléssel (pl. félkövér, dőlt vagy aláhúzottbetűkkel), lábjegyzettel, egyéb módon - jelölje a releváns tapasztalatokat, végzettséget, a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számát. Ajánlatkérő a kezdő és a befejező hónapot is beleszámítja a szakmai tapasztalat időtartamába. Pl. 2018.2. - 2018.5. = 4 hónap. Ajánlatkérő a párhuzamos időtartamú tapasztalatokat kizárólag egyszer veszi figyelembe. Az 1. - 3. értékelési részszempontok tekintetében bemutatott szakembereknek nyilatkozniuk kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesznek. Ajánlattevő kizárólag egy-egy szakembert nevezhet meg az 1. - 3. értékelési részszempontok körében. Ajánlattevőnek az ajánlatkérő által elkészített EKR űrlapon meg kell adnia az 1. - 3. értékelési részszempontokhoz tartozó szakemberek nevét. Amennyiben ajánlattevő az alkalmasság körében több szakembert mutat be, úgy ajánlatkérő az EKR űrlapon értékelés körében az első helyen megnevezett szakembert veszi figyelembe az adott értékelési részszempont tekintetében bemutatott szakemberként. Szakmai többlettapasztalatként figyelembe vehető a 266/2013(VII.1.) Korm.rendelet 1. melléklete szerinti az adott alkalmassági követelménynek megfelelő jogosultság megszerzése körében előírt szakmai tapasztalat. Amennyiben az 1-3. részszempont tekintetében bemutatott szakember rendelkezik a szükséges jogosultsággal vagy egyenértékű jogosultsággal, az önéletrajzban meg kell adni a szakember kamarai nyilvántartási számát, az adott jogosultság megszerzésének első időpontját (év/hónap/nap megjelölésével), továbbá ismertetnie kell az értékelésnél figyelembe vehető szakmai többlettapasztalatát. (1. a. sz melléklet) Amennyiben az 1-3. részszempont tekintetében bemutatott szakember még nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt jogosultsággal, úgy az önéletrajzban egyértelműen el kell különíteni az alkalmasság és értékelés körében figyelembe vehető szakmai tapasztalatokat. (1.b. sz melléklet) Amennyiben az ajánlatból nem állapítható meg az értékelés körében bemutatni kívánt szakember személye, és ajánlattevő az 1-3. értékelési szempontra nullánál nagyobb megajánlást tett, úgy ajánlata érvénytelen. Ajánlatkérő az 1-3. részszempont esetében a legkedvezőbb szintnek megfelelő értéket veszi figyelembe a pontszámok meghatározásánál (tehát a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb). Az 1. - 3. értékelési részszempontok tekintetében bemutatott szakembereknek a szerződés teljesítésében részt kell venniük figyelemmel a Kbt. 138. § (4) bekezdésére. Az értékelés rendszerét részletesen az Útmutató tartalmazza.

Postacím: Tűzoltó
utca
33/c
Irányítószám: 1094
Város: Budapest
Postacím: Viola
37/a
37/b
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest
🏙️
Időtartam: 30 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A felhívás M.2.1. pontja szerinti követelmény tekintetében bemutatott szakember szakmai többlettapasztalati ideje (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2. A felhívás M.2.2. pontja szerinti követelmény tekintetében bemutatott szakember szakmai többlettapasztalati ideje (0-36 hónap)
3. A felhívás M.2.4. pontja szerinti követelmény tekintetében bemutatott szakember szakmai többlettapasztalati ideje (0-36 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-03-28 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-03-28 17:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Kbt. 68. § (1b) bekezdése szerint.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Kbt. 68. § (1),(1b),(1c) (4), (6) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-03-28 17:00:00 📅
Hely: Kbt. 68. § (1b) bekezdése szerint.
További információk:
Kbt. 68. § (1),(1b),(1c) (4), (6) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
SZ.1.: SZ.1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26. § (1) bek. a) pontja és a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján AK előírja, hogy a gazdasági szereplő legyen bejegyezve a cégnyilvántartásba vagy az egyéni vállalkozók nyilvántartásába, és az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő szerepeljen az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (a továbbiakban: Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén legyen bejegyezve a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint teljesítse az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt.
Ajánlatkérő a szakmai tevékenységre vonatkozó alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1.§(1)bek. és 3.§ alapján benyújtott EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Az alkalmasság ellenőrzése, igazolása a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26. § (2) bek. alapján történik.
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26. § (1) bekezdés a) pontja és 26. § (2) bekezdése alapján a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok és az egyéni vállalkozók nyilvántartásában, továbbá az építőipari kivitelezési nyilvántartásban szereplés tényét ajánlatkérő ellenőrzi az ingyenesen elérhető elektronikus névjegyzék adatai alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdése, Kbt. 65. § (6)-(7), (9) (11) bekezdései, 69. § (11) bekezdése is irányadó.
Az alkalmasság igazolását ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseire figyelemmel kérheti az ajánlattevő(k)től, amennyiben a nyilvántartásokban nem szerepel(nek).

Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P1): Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő Kbt. 69. §-a szerinti felhívására ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával. Az alkalmasság igazolására irányadók a Kbt. 65. § (6) - (8), (11), (12) bekezdéseiben, a Kbt. 41/A. §-ában, Kbt. 69. § (11a) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltak. Kötelezően EKR-ben benyújtandó elektronikus űrlapok: EEKD.
Ajánlatkérő Kbt. 69. §-a szerinti felhívására benyújtandó dokumentumok:
P1) Ajánlattevőnek csatolnia kell - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján - a nyilatkozatát a felhívás feladását megelőző, mérlegfordulónappal lezárt 3 üzleti év, jelen közbeszerzés tárgyából (magasépítési tevékenység ellátása) származó, áfa nélkül számított árbevételéről, attól függően, hogy ajánlattevő (közös ajánlattevő) mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységet, amennyiben ezek az adatok rendelkezésére állnak. Ha az ajánlattevő nem rendelkezik a felhívás feladását közvetlenül megelőző utolsó 3 - mérlegfordulónappal lezárt - üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevételének kell megfelelnie az előírt minimumkövetelménynek.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P1) pontban előirt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek és elegendő az is amennyiben a közös ajánlattevők egyike megfelel.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3), (5), (7) bekezdéseire.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (7), (8), (11), (12) bek., 67. § (3) bek., 69. § (11), (11a) bek., 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése is irányadó.
P1) Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik az előző legfeljebb három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre visszamenőleg, legalább nettó 370 millió forint értékű, a közbeszerzés tárgyából (magasépítési tevékenység ellátása) származó (áfa nélkül számított) nettó árbevétellel.
Ha az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni. A később létrejött gazdasági szereplők vonatkozásában az ajánlatkérő nem határoz meg a minden ajánlattevő tekintetében irányadótól eltérő árbevételi követelményt.
A P1) pont szerinti alkalmassági követelmények a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
M.1.: M.1. Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X.30.)Kr. 1.§(1)bek.e szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő Kbt. 69.§(4)bek. szerinti felhívására ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával.
Az alkalmasság igazolására irányadó a Kbt. 65.§(6),(7),(9),(11) és (12)bek. és a Kbt. 67.§(3)bek.eiben foglaltak.
Ajánlatkérő Kbt.69.§(4)bek. szerinti felhívására benyújtandó dokumentumok:
M.1.: Ajánlattevőnek csatolni kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bek. a) pontja, 21. § (2a) bek. b) pontja alapján és a 22. § (3) bekezdése szerint az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 96 hónapban teljesített, de legfeljebb 132 hónapon belül megkezdett, a felhívás alkalmasság minimumkövetelményei rovat M.1. pontjában előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb építési beruházásainak ismertetését. Az ismertetésnek (ismertetéseknek) tartalmaznia kell legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését és címét (székhelyét), a kapcsolattartó telefonos és / vagy e-mailes elérhetőségét, az építési beruházás tárgyát és mennyiségét, a teljesítés helyét és a teljesítés idejét (kezdés és befejezés év, hónap, nap pontossággal), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az alkalmassági igazolására a Kbt.69.§(11) bek.e, 321/2015.(X.30.) Kr. 21/A.§ és 22.§(4),(5) bek.ei is alkalmazandók.
Az alkalmasság igazolására alkalmazandó a Kbt. 65. § (6),(7),(9),(11) és (12) bek.eiben és a Kbt. 67.§(3)bek.eiben foglaltak. Ajánlatkérő M.1. pont szerinti előírása a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb. Közös ajánlattétel esetén - a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján – az M.1. pont szerinti alkalmassági követelmény esetében elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy megfelel a feltételeknek.
M.1. Alkalmatlan ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet a szerződés teljesítésére, amennyiben nem mutat be az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 96 hónapban teljesített, de 132 hónapban megkezdett alábbi referenciá(ka)t
M.1.1. legalább 3.500 m2 alapterületű mélygarázs építése résfallal, ahol a résfal gyámolítására talajvíz alatti horgony készült (horgony döféspontja a résfalon a mindenkori építési vízszint (azaz külső víznyomás) alatt van)
M.1.2. új épület építése és/vagy meglévő épület felújítása és/vagy átalakítása, amely során kialakításra került 1 db lelátó és/vagy mobil lelátó és mobil válaszfallal osztható legalább 1 db legalább 750 fős helység.
M.1.3. legalább nettó 6.000 m2 alapterületű épület építése és/vagy felújítása.
M.1.4. legalább 300 adagos főzőkonyha építése.
Követelményenként legfeljebb 2 db referencia mutatható be, ugyanaz a referencia több előírás igazolására is bemutatható.

M.2. igazolás: M.2. A felhívás M.2.2. és M.2.3. pontja szerinti követelmény esetében az ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X.30.)Kr. 1.§(1)bek.e szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő Kbt. 69.§(4)bek. szerinti felhívására ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával.
Figyelemmel a Kbt.69.§(7) bek.nek utolsó mondatára a felhívás M.2.1., M.2.2. és M.2.4. pontja szerinti alkalmassági követelmények igazolását már az ajánlatban be kell nyújtani, a felhívás M.2.3. pontja szerinti követelmény esetében a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti igazolások körében kell benyújtani az alábbiak szerint:
Ajánlattevő a 321/2015.(X.30.) Kr. 21.§(2)bek.b) pontja alapján mutassa be azokat a szakembereket (szervezeteket) megnevezésükkel, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a bevonásra kerülő szakemberek tekintetében legalább az alábbi tartalommal: mely követelmény tekintetében kerül bemutatásra a szakember, szakember neve, képzettsége, illetve végzettsége, a megjelölt szakember jogviszonya. A szakembernek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz.
Amennyiben a felhívás M.2. pontja szerinti szakember még nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt jogosultsággal, úgy csatolni kell a szakember névjegyzékbe vételéhez szükséges szakmai gyakorlatának alátámasztására a szakember által aláírt szakmai önéletrajzot, valamint a végzettséget, illetve képzettséget igazoló okirat másolatát. A szakmai önéletrajz részletesen - dátumokkal (év, hónap) - térjen ki a szakember szakmai gyakorlatára, és beazonosíthatóan - pl. kiemeléssel (pl. félkövér, dőlt vagy aláhúzottbetűkkel), lábjegyzettel, egyéb módon - jelölje a felhívásban előírt M.2.1. vagy M.2.2. vagy M.2.3. vagy M.2.4. pontban meghatározott releváns tapasztalatokat. Ajánlatkérő a kezdő és a befejező hónapot is beleszámítja a szakmai tapasztalat időtartamába. Pl. 2018.02. - 2018.05. = 4 hónap. (1.a. sz melléklet)
Amennyiben a felhívás M.2. pontja szerinti szakember rendelkezik az előírt jogosultsággal vagy egyenértékű jogosultsággal, a végzettséget, illetve képzettséget igazoló okirat másolatát nem kell benyújtani az alkalmasság igazolása tekintetében. Azonban csatolni kell a szakember jogosultságát igazoló dokumentum másolatát vagy a szakember nyilatkozatát a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számáról. Továbbá a szakembernek nyilatkoznia kell a jogosultság megszerzésének (első) idejéről.
Amennyiben a szakember rendelkezik az M.2.1., M.2.2. vagy M.2.4. pont szerint meghatározott vagy azzal egyenértékű jogosultsággal, úgy értékelés körében ajánlatkérő a jogosultság megszerzésének (első) időpontjától veszi figyelembe az értékelés körébe tartozó szakmai többlettapasztalatot. Amennyiben a szakember az M.2.1., M.2.2. vagy M.2.4. pont szerinti (egyenértékű) jogosultság megszerzését megelőzően is rendelkezett a 266/2013(VII.1.)Korm.rendelet által meghatározott, a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal, úgy ajánlatkérő elfogadja a jogosultság megszerzését megelőző szakmai tapasztalatokat is. Ebben az esetben egyértelműen el kell különíteni az önéletrajzban az alkalmasság és értékelés körében figyelembe vehető szakmai tapasztalatokat. Az 1.b. sz mellékletet kizárólag abban az esetben kell az ajánlatban benyújtani, amennyiben az adott szakember már rendelkezik az előírt jogosultággal az ajánlattétel időpontjában és a jogosultság megszerzését megelőző szakmai tapasztalati időt kívánnak értékelés körében bemutatni.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy az időben párhuzamosan végzett tevékenység vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele a szakember szakmai tapasztalatába.
Az alkalmasság igazolására alkalmazandó a Kbt. 65. § (6),(7),(9),(11) és (12) bek.eiben és a Kbt. 67.§(3)bek.eiben foglaltak. Ajánlatkérő M.2. pont szerinti előírása a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb. Közös ajánlattétel esetén - a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján – az M.2. pont szerinti alkalmassági követelmény esetében elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy megfelel a feltételeknek.

M.2. alkalmassági követelmény: M.2. Alkalmatlan ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel:
M.2.1. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.1.) Korm.rendelet szerinti MV-É felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy ezen jogosultsággal egyenértékű jogosultsággal vagy ezen jogosultság megszerzéséhez szükséges névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel (vagy azzal egyenértékű végzettséggel) és szakmai gyakorlattal (tapasztalattal);
M.2.2. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.1.) Korm.rendelet szerinti MV-ÉG felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy ezen jogosultsággal egyenértékű jogosultsággal vagy ezen jogosultság megszerzéséhez szükséges névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel (vagy azzal egyenértékű végzettséggel) és szakmai gyakorlattal (tapasztalattal);
M.2.3. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.1.) Korm.rendelet szerinti MV-ÉV felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy ezen jogosultsággal egyenértékű jogosultsággal vagy ezen jogosultság megszerzéséhez szükséges névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel (vagy azzal egyenértékű végzettséggel) és szakmai gyakorlattal (tapasztalattal);
M.2.4. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.1.) Korm.rendelet szerinti MV-M felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy ezen jogosultsággal egyenértékű jogosultsággal vagy ezen jogosultság megszerzéséhez szükséges névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel (vagy azzal egyenértékű végzettséggel) és szakmai gyakorlattal (tapasztalattal).
Egy szakember több alkalmassági feltételnek való megfelelés érdekében is bemutatható. Ajánlatkérő az előírt végzettséggel egyenértékű végzettséget is elfogad. Amennyiben a felhívás M.2.1. - M.2.4. pontját ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet egyenértékűség keretében kívánja igazolni, úgy az egyenértékűséget a tevékenység végzésére jogosultságot adó kamarától származó nyilatkozattal szükséges igazolni. A tapasztalati hónapok tekintetében az egyes projektek/hónapok szerinti időszakok között az átfedés nem megengedett.
Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén az általa teljesítésbe bevonni kívánt szakember a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig rendelkezni fog. A nyilvántartásba-vétel elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 134. § (4) bekezdése alapján, amely esetben ajánlatkérő - amennyiben kihirdetésre került - a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval köti meg a szerződést.

M.3.: M.3. Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X.30.)Kr. 1.§(1)bek.e szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő Kbt. 69.§(4)bek. szerinti felhívására ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával.
Ajánlatkérő Kbt.69.§(4)bek. szerinti felhívására benyújtandó dokumentumok:
Ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2)bek.j) pontja alapján nyújtsa be a ISO 28000:1 ellátási láncok biztonságtechnikai irányítási rendszere szerinti tanúsítványt vagy azzal egyenértékű, az Európai Unió bármely tagállamában akkreditált szervezettől származó tanúsítvány másolatát vagy az EU más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvány másolatát, vagy egyéb egyenértékű minőségbiztosítási intézkedésének bizonyítékát.
Az alkalmasság igazolására alkalmazandó a Kbt. 65. § (6),(7),(11) és (12) bek.eiben és a Kbt. 67.§(3)bek.eiben foglaltak. Ajánlatkérő M.3. pont szerinti előírása a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb. Közös ajánlattétel esetén - a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján – az M3. pont szerinti alkalmassági követelmény esetében elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy megfelel a feltételeknek.
M3. Alkalmatlan ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet, ha nem rendelkezik ISO 28000:1 ellátási láncok biztonságtechnikai irányítási rendszere szerinti tanúsítvánnyal vagy azzal egyenértékű, az Európai Unió bármely tagállamában akkreditált szervezettől származó tanúsítvánnyal.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az eljárásban történő részvétel során ajánlatkérő kizárja gazdálkodó szervezet alapítását; nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítése érdekében nem hozhatnak létre gazdálkodó szervezetet.
BT-77 mező folytatása:
Ptk.6:155. § (1) bek. irányadó. Az ajánlatkérő által megrendelni kívánt építőipari tevékenység hatósági engedély köteles, ezáltal fordított adózás alá esik.
Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett nettó vállalkozói átalánydíj (tartalékkeret nélkül) 0,5 %-a naptári naponta, maximális mértéke: 30 naptári nap. A maximális érték meghaladásához fűzött jogkövetkezmény: felmondási/elállási jog.
Teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér: a teljes nettó vállalkozói átalánydíj (tartalékkeret nélkül) 30%-a.
Teljesítési és Jólteljesítési biztosíték mértéke: a teljes nettó vállalkozói átalánydíj (tartalékkeret nélkül) 5%-a. A biztosíték nyújtható a Kbt. 134. § (6) bekezdésének a) pontja szerinti bármely módon.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni

Kauciók és garanciák:
Az ajánlattétel feltétele 20 millió Ft összegű ajánlati biztosíték nyújtása a Kbt. 54. § (2) szerint. Átutalással való teljesítés esetén számlaszám: OTP 11784009-22236665, IBAN HUF: HU41117840092223666500000000, közlemény: EKR000100852024, ajánlati biztosíték. Az ajánlatban be kell nyújtani az igazolást a rendelkezésére bocsátásról. Az EKR rendszer által biztosított elektronikus űrlapon ajánlattevőnek meg kell adnia, hogy az ajánlati biztosítékot milyen formában bocsátja az ajánlatkérő rendelkezésére. Az űrlap kitöltése nem minősül rendelkezésre bocsátásnak. Átutalás esetén a rendelkezésre bocsátás igazolása az utalást követően a tranzakció lekérdezésének bármely formája (pl. képernyőkép, excel, pdf., bankszámlakivonat, banki nyilatkozat), az igazolásból megállapíthatónak kell lennie az utaló félnek, a kedvezményezettnek, az összegnek és a végrehajtott utalás dátumának. Az átutalással nyújtott ajánlati biztosíték abban az esetben minősül határidőben beérkezettnek, amennyiben az ajánlatkérő számláján az ajánlattételi határidő lejártáig jóváírásra kerül, az utalás indítása nem fogadható el érvényesen.
A pénzügyi intézmény vagy biztosító által kiállított Kbt. 54. § (2) bekezdése szerinti iratnak meg kell felelnie a Kbt. 41/A. § (2) bekezdése és a 2016. évi CXXX. törvény 325. § (1) bekezdés f)-h) pontjaiban - a teljes bizonyító erejű magánokiratokkal szemben - támasztott követelményeknek. A pénzügyi intézmény (vagy biztosító) által vállalt garanciát (vagy kezességvállalást, vagy a biztosítási kötelezvényt) teljes bizonyító erejű elektronikus magánokirati formában kell az ajánlatban benyújtani, az EKR rendszerbe feltölteni. Amennyiben az ajánlati biztosíték (kivéve átutalás) nem felel meg elektronikus okirat követelményének, úgy az ajánlat érvénytelen. A pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia szövegezésének a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerinti eseteit egzakt módon tartalmaznia kell. Ajánlati biztosíték: Kbt. 54. § és 41/A. § (1) szerint. A közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó szervezet ajánlati biztosítékot nem nyújthat ajánlattevő helyett.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlatkérés, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme: HUF.
A fedezet forrása: az IF2321EGYE megjelölésű intézményi keret terhére, közfinanszírozási szerződés alapján.
Ajánlatkérő a teljes nettó vállalkozói átalánydíj (tartalékkeret nélkül) 10 %-a mértékű előleget biztosít, mely az első hat részszámlából kerül levonásra a Kbt. 135. § (8) bekezdése alapján.
Tartalékkeret: 5%
A teljesítés során 1 db előleg, 10 db részszámla (10-20-30-40-50-60-70-80-85-90%-os készültség) és 1 db végszámla (100%-os készültség) nyújtható be a szerződésszerű teljesítést követően. Az adott számla ellenértékét ajánlatkérő utólag egyenlíti ki a Kbt. 135. § (1), (3), (5)-(7), (11) bekezdései és a 2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdései, Kbt. 27/A. § szerint, átutalással. A számlák fizetési határideje 30 naptári nap, a 322/2015. (X.30.) Korm. r. 32/A § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlatkérés, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme: HUF.
A fedezet forrása: az IF2321EGYE megjelölésű intézményi keret terhére, közfinanszírozási szerződés alapján.
Ajánlatkérő a teljes nettó vállalkozói átalánydíj (tartalékkeret nélkül) 10 %-a mértékű előleget biztosít, mely az első hat részszámlából kerül levonásra a Kbt. 135. § (8) bekezdése alapján.
Tartalékkeret: 5%
A teljesítés során 1 db előleg, 10 db részszámla (10-20-30-40-50-60-70-80-85-90%-os készültség) és 1 db végszámla (100%-os készültség) nyújtható be a szerződésszerű teljesítést követően. Az adott számla ellenértékét ajánlatkérő utólag egyenlíti ki a Kbt. 135. § (1), (3), (5)-(7), (11) bekezdései és a 2013. évi V. tv. (Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdései, Kbt. 27/A. § szerint, átutalással. A számlák fizetési határideje 30 naptári nap, a 322/2015. (X.30.) Korm. r. 32/A § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Jótállás: 60 hónap.
Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára legalább 20.000.000.000 Ft/év és legalább 500 millió Ft/káresemény mértékű vagyoni kárértékre vonatkozó összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítást (C.A.R.) kötni a vállalkozási szerződés alapján elvégzendő építési munkákra vonatkozóan vagy meglévő ilyen biztosítását kiterjeszteni, minimálisan a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásáig. A felelősségbiztosításnak ki kell terjednie a harmadik személynek okozott kárra, továbbá a Vállalkozó, valamint a Kbt. szerinti alvállalkozók és a Ptk. szerinti valamennyi közreműködő által okozott kárért való felelősségre.
A részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont aa) és ah) alpontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki
az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
aa) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is;
ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény.
A Kbt. 62. § (2) bekezdés a) és b) pontja alapján a gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben
a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy
b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ab) és ah) alpontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki

ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés;

A Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ac) és ah) alpontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki

ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás;

A Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ad) és ah) alpontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki

ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet;

A Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont af) és ah) alpontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki

af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka;

A Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ae) és ah) alpontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki

ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása;

A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés c) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették;
A Kbt. 62. § (1) bekezdés e) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert;
A Kbt. 62. § (1) bekezdés f) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki
korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és
ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy
hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki;
A Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki
az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben
ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és
ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg;
A Kbt. 62. § (1) bekezdés j) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki
esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és
ja) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett eljárás lezárulásától számított három évben, vagy
jb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését a jogtalan befolyásolás megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés n) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem régebben meghozott – véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen – három évnél nem régebben – megállapította és egyúttal bírságot szabott ki.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés o) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés m) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki esetében a Kbt. 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon…
… orvosolni.
… orvosolni.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés szerint jár el.
A Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról értelmében az eljárásban nem lehet ajánlattevő
a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv;
b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik; vagy
c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el;
ideértve a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszik.
Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1.§(1) és 3.§(1) vagy (2)bek.e szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD), közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlattevőre kiterjedően. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62.§- ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67.§(4) bek.e szerinti nyilatkozatot kell benyújtania.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §).
Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) szerinti tilalom személyi hatálya saját magára, valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozóra, szállítóra vagy kapacitást biztosító szervezetre kiterjed-e vagy sem.
A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után.
Utólagos igazolás: Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására ajánlattevő köteles a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 8. §, 10. §, 12. §-16. § szerint igazolni a kizáró okok fenn nem állását. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozat(ok) keltezése a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (7) bekezdése szerint történik. Ajánlatkérő a Kbt. 64. §-a szerint jár el. A kizáró okok fenn nem állásának igazolása során a Kbt. 41/A. §, 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. - 7. § és a Kbt. 69. § (11a) bekezdéseire figyelemmel kell eljárni.
Kötelezően EKR-ben benyújtandó elektronikus űrlapok: Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja, Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja, Kbt. 67. § (4) bekezdés, folyamatban levő változásbejegyzési eljárás tekintetében, EEKD.
Közös ajánlattétel esetén a vezető tag a kötelezően EKR-en keresztül benyújtandó elektronikus űrlapokat saját maga, valamint a konzorciumi tagok vonatkozásában nyújtja be. A papír alapon aláírt, beszkennelt és felcsatolt nyilatkozatokra nem vonatkozik a Kbt. 41/A. § (5) bekezdése szerinti meghatalmazás.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul:
ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén,
kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. ponta)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy
kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) és ah) alpontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki
az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban;
ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés e) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés f) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés l) pontja alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el.

1) AK helyszíni bejárást biztosít. Időpontja: 2024.03.06. 10:00. Találkozó helye: 1094 Budapest, Viola utca 37/a.
Ajánlatkérő az épület fizikailag lezárt bejáratán ideiglenes bejáratot fog készíteni, melyet a bejárás végén vissza fog zárni. A bejáráson a bontandó épület állapota miatt munkavédelmi bakancsban és sisakban saját felelősségre lehet belépni az előre elkészített bejáraton. Egyéni védőeszközöket ajánlatkérőnek nem áll módjában biztosítani.
2) A Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68. §(4) bekezdése szerinti összes adatot.
3) Az ajánlatnak tartalmaznia kell EKR űrlap kitöltésével Felolvasólapot; ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt.66.§(2) és a Kbt.67.§(4) szerint. Ajánlatkérő előírja a Kbt.66.§(6), Kbt. 65.§(7) szerinti információk ajánlatban történő feltüntetését (nemleges nyilatkozat esetén is). Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz az aláíró személy aláírási címpéldányát, vagy aláírás mintáját, az ezzel kapcsolatos részletes rendelkezéseket az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
4) Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a beárazott költségvetést, szerkeszthető xls formátumban (szakmai ajánlat). Az árazatlan költségvetést ajánlatkérő a További közbeszerzési dokumentumok között az ajánlattevők rendelkezésére bocsátja. Az ajánlati ár alátámasztására az ajánlattevő által beárazott költségvetés szolgál.
5) Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni.
6) Az EKR használatával kapcsolatban bővebb információ: https://ekr.gov.hu/portal /tamogatas. Ajánlatkérő a rendszer működésével, használatával kapcsolatban nem nyújt tájékoztatást.
7) Az eljárás során a kommunikáció a Kbt. 41/A. § és Kbt. 41/C. § szerint történik. Az ajánlatban szereplő dokumentumok benyújthatók az EKR rendszerben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. Ajánlatkérő a Kbt. 45. § (1) bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek: hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 9-12 óráig terjedő időintervallumot tekinti. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Ajánlatkérő a Kbt. 47. § (2) bekezdése értelmében a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását is elfogadja.
8) Üzleti titok: Kbt.44.§(1)-(4); eKr. 11. §(4).
9) Irányadó idő: EKR szerint.
10) Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § (1) - (10) bekezdése szerint biztosítja. A Kbt. 71. § (6) bekezdés alapján, hiánypótlás keretében bevont új gazdasági szereplő esetében, az új gazdasági szereplőre tekintettel, ajánlatkérő egy alkalommal lehetőséget biztosít hiánypótlásra.
11) Ajánlatkérő alkalmazza eredménytelenségi okként a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontjában foglaltakat.
12) Ajánlatkérő a TED-en megjelent felhívást tekinti irányadónak.
13) Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek az Útmutatóban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania (Kbt.66. §(1)).
14) A szerződésre alkalmazni kell a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 29. § (1) - (2) bekezdését és a 29/A. §-át.
15) Lebonyolító szerv: IPPS Zrt., 1034 Budapest, Makovecz Imre utca 27., kozbeszerzes@ipps.hu
16) A műszaki leírás és árazatlan költségvetést (ML.zip, ML.z01 - ML.z244) letöltve, az ML.zip fájl kibontásával érhető el valamennyi dokumentum, a .z01 - .z244 kiterjesztésű fájlokat nem kell kicsomagolni.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 042-123433 (2024-02-26)
Ajánlati felhívás (2024-03-28) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-04-22 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-04-22 17:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-04-22 17:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu Mar 28 15:00:00 CET 2024
Helyesen: Mon Apr 22 15:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu Mar 28 17:00:00 CET 2024
Helyesen: Mon Apr 22 17:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 123433-2024
Forrás: OJS 2024/S 064-191430 (2024-03-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-17) A szerződés odaítélése Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Egyéb
Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: A műszaki leírásoknak, az alkalmassági követelményeknek, az értékelési szempontoknak (és azok súlyának) illetve a szerződésteljesítés feltételeinek a szerződésről szóló hirdetményben való közzétételének elmaradása: 1
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 0
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Kiegészítő információk További információk
Ajánlatkérő 2024.04.15. napján a közbeszerzési eljárás ajánlati felhívását a Kbt. 53. § (1)-(2) bekezdése alapján visszavonta.
Az ajánlati felhívás KÉ száma: KÉ-2479/2024.