Egyetemi étterem és környezetének felújítása

Miskolci Egyetem

Egyetemi étterem épületének és környezetének felújítása valamint konyhatechnológiai berendezések, eszközök leszállítása, beépítése és beüzemelése.
Tekintettel arra, hogy az EKR rendszerben legfeljebb 25 MB méretű fájl tölthető fel, ezért AK a 25MB elérő/ meghaladó műszaki dokumentumot tartalmazó mappát max. 25 MB méretű fájlokra darabolta fel, és csomagolta össze. Ajánlatkérő a fájlfelosztást WinRAR programmal végezte. A felosztott archívum fájl 1 db WinRAR ZIP főfájlból, illetve több darab .z01; .z02; … kiterjesztésű segédfájlból áll. A teljes műszaki dokumentáció kicsomagolásához szükséges, mind a főfájl, mind pedig a segédfájlok, egy dedikált mappába való letöltése, ezután elégséges a főfájl kicsomagolását lefuttatni, ezáltal a segédfájlokban tárolt tartalom is automatikusan kicsomagolásra kerül a főfájllal együtt. Javasoljuk az internetről ingyenesen elérhető WinRAR fáljcsomagoló program alkalmazását, de ettől függetlenül más fájldaraboló /fájlegyesítő program is használható.
AK a KDB D.39/17/2021. határozata alapján előírja, hogy az xls fájlban található költségvetés dokumentumával AK azt ellenőrzi, hogy AT adott esetben nem módosította a költségvetési tételeket, mennyiségi adatokat, nem egészítette ki a költségvetést új tételsorral, illetőleg nem törölt költségvetési sorokat, vagy a kiadott árazatlan költségvetésen nem eszközölt bármely olyan módosítást, amely alapján az nem felel meg a közbeszerzési dokumentumokban és a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak. AK tehát az .xls formátumban benyújtandó költségvetéshez mind az érvényességi vizsgálat, mind az értékelés körében önálló funkciót rendel, ennélfogva annak benyújtására előírt követelmény nem formai követelmény.
Nem lehet részekre ajánlatot tenni, mivel a kivitelezési munka egyetlen épület és környezete felújítását jelenti, a munka az organizációs, üzemeltetési, garanciális okok miatt is egységet alkot. A felvonulási, organizációs költségek részekre bontás esetén többször jelentkeznének, amelyek a kivitelezés költségeit indokolatlanul megdrágítanák, erre tekintettel a részekre történő ajánlattétel nem egyeztethető össze a gazdasági ésszerűséggel, a kivitelezés műszaki és gazdasági szempontból költséghatékonyabban oldható meg egységesen, egységes koordináció mellett. Az egyes munkanemek más-más kivitelezővel történő megvalósítása hátráltatná a folyamatos munkavégzést, munkatorlódás alakulhatna ki, amely nehezítené az egyes kivitelezők munkaszervezését. Az egységes kivitelezés során ajánlatkérő számára biztosított az egységesen fennálló jótállási és szavatossági kötelezettségek megléte, amelyek kapcsán az egységes kivitelezésre tekintettel a jótállási viták nem léphetnek fel és ajánlatkérő számára biztosítható a jótállási jogok teljes érvényesítése.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-06-15. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-05-05.

Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-05-05 Ajánlati felhívás
2023-06-05 További információk
2023-07-06 További információk
2023-08-04 További információk
2023-10-17 További információk
Ajánlati felhívás (2023-05-05)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Miskolci Egyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19253055405
Postacím: Egyetemváros -
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3515
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Guba Zoltán
Telefon: +36 46565414 📞
E-mail: kapcsolat@gubazoltan.hu 📧
Fax: +36 46565424 📠
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
URL: http://www.uni-miskolc.hu 🌏
A vevő profiljának címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000439822023/reszletek 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000439822023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000439822023/reszletek 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Egyéb típus: Felsőoktatási intézmény

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Egyetemi étterem és környezetének felújítása EKR000439822023
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
Rövid leírás:
“Egyetemi étterem épületének és környezetének felújítása valamint konyhatechnológiai berendezések, eszközök leszállítása, beépítése és...”    Többet mutasson

1️⃣
További termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
További termékek/szolgáltatások: Szabadidő, sport, kultúra, szállás és étterem céljára szolgáló épületek kivitelezése 📦
További termékek/szolgáltatások: Lámpa és világítási szerelvények 📦
További termékek/szolgáltatások: Konyhai bútor és felszerelés 📦
További termékek/szolgáltatások: Épületgépészeti berendezések 📦
További termékek/szolgáltatások: Ablakok 📦
További termékek/szolgáltatások: Szaniteráruk 📦
További termékek/szolgáltatások: Fűtőtestek 📦
További termékek/szolgáltatások: Bontási munka 📦
További termékek/szolgáltatások: Eltakarítási munka 📦
További termékek/szolgáltatások: Önkiszolgáló étterem kivitelezése 📦
További termékek/szolgáltatások: Konyha vagy étterem átalakítása 📦
További termékek/szolgáltatások: Víz- és szennyvízvezetékek építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Kőművesmunka 📦
További termékek/szolgáltatások: Villamos szerelési munka 📦
További termékek/szolgáltatások: Villamos hálózati szerelés 📦
További termékek/szolgáltatások: Víz-, gázvezeték-szerelési és szaniterszerelési munka 📦
További termékek/szolgáltatások: Fűtés, szellőzés és légkondicionálás szerelése 📦
További termékek/szolgáltatások: Ajtók, ablakok és kapcsolódó tartozékok beszerelése 📦
További termékek/szolgáltatások: Beépített konyhák szerelése 📦
További termékek/szolgáltatások: Padló- és falburkolás 📦
További termékek/szolgáltatások: Festés 📦
A teljesítés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország_3515_Miskolc_Egyetemváros_Egyetemi étterem és hallgatói klub_40591/11. hrsz”
A beszerzés leírása:
“FELTÉTELES ELJÁRÁS! 3515 Miskolc, Egyetemváros 40591/11. helyrajzi számú ingatlanon fekvő, 5536 m2 alapterületű Egyetemi étterem és hallgatói klub...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“Ajánlattevő által a teljesítésbe bevonni tervezett építész szakember MV-É jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idején felüli többlet...”    Többet mutasson
Minőségi kritérium (súlyozás): 4
Minőségi kritérium (név):
“Ajánlattevő által a teljesítésbe bevonni tervezett villamossági szakember MV-ÉV jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idején felüli...”    Többet mutasson
Minőségi kritérium (név):
“Ajánlattevő által a teljesítésbe bevonni tervezett gépész szakember MV-ÉG jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idején felüli többlet...”    Többet mutasson
Minőségi kritérium (név): A jótállás megajánlott időtartama (egész hónap, 18-36 hónap között)
Minőségi kritérium (súlyozás): 18
Ár (súlyozás): 70
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Leírás
Időtartam: 10
További információk:
“Az ajánlati ár szempont: Nettó vállalkozói díj (HUF) a tartalékkeret nélkül. Ajánlatkérő az ajánlati ár szempontra adott megajánlást az ajánlat részeként...”    Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“P1) A Kbt. 65. § (1) bek. a) és a Kr. 19.§ (1) bekezdés c) pontja alapján Ajánlattevőnek be kell nyújtania a cégszerűen aláírt nyilatkozatát az eljárást...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek

“P1) Alkalmatlan Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító AF feladásának napját megelőző 3 mérleg-fordulónappal lezárt üzleti évben összesen...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“I. a) ATnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bek. és a Kr. 1. § (1) bek. alapján az ESPD benyújtásával...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“M1) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az AF feladásától visszafelé számított 5 évben befejezett, de legfeljebb 8 éven belül megkezdett,...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“1. Tanúsítvány: Nyertes ATnek a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell nem lakóépület építésére vonatkozó, érvényes MSZ ISO 45001:2018 (vagy azzal...”    Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-06-15 11:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-06-15 13:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bek. szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk

“1. Csatolni kell a közbesz.dok-ban meghatározottaknak megfelelő műszaki ütemtervet és árazott költségvetést. Ajánlatkérő nem vállal felelősséget az...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § (3)-(4) bekezdésének megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 090-277940 (2023-05-05)
További információk (2023-06-05)

Kiegészítő információk
Az eredeti értesítés hivatkozási száma
A Hivatalos Lapban megjelent közlemény száma S: 2023/S 090-277940

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-06-15 📅
Idő: 11:00
Új érték
Dátum: 2023-07-10 📅
Idő: 11:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-06-15 📅
Idő: 13:00
Új érték
Dátum: 2023-07-10 📅
Idő: 13:00
Egyéb kiegészítő információk

“Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (1) bekezdésére tekintettel rögzíti, hogy - új, a módosításokkal egységes szerkezetben foglalt árazatlan költségvetés kerül...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 110-341321 (2023-06-05)
További információk (2023-07-06)

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: III.1.3
A módosítandó szöveg helye: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Régi érték
Szöveg:
“M1) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az AF feladásától visszafelé számított 5 évben befejezett, de legfeljebb 8 éven belül megkezdett,...”    Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
“M1) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az AF feladásától visszafelé számított 5 évben befejezett, de legfeljebb 8 éven belül megkezdett,...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-07-10 📅
Idő: 11:00
Új érték
Dátum: 2023-10-16 📅
Idő: 11:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-07-10 📅
Idő: 13:00
Új érték
Dátum: 2023-10-16 📅
Idő: 13:00
Egyéb kiegészítő információk

“Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (1) bekezdésére tekintettel rögzíti, hogy - új, a módosításokkal egységes szerkezetben foglalt árazatlan költségvetés kerül...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 131-417801 (2023-07-06)
További információk (2023-08-04)

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-10-16 📅
Idő: 11:00
Új érték
Dátum: 2023-10-20 📅
Idő: 11:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-10-16 📅
Idő: 13:00
Új érték
Dátum: 2023-10-20 📅
Idő: 13:00
Egyéb kiegészítő információk

“Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (1) bekezdésére tekintettel rögzíti, hogy - új, a módosításokkal egységes szerkezetben foglalt árazatlan költségvetés kerül...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 152-485287 (2023-08-04)
További információk (2023-10-17)

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-10-20 📅
Idő: 11:00
Új érték
Dátum: 2023-11-08 📅
Idő: 11:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-10-20 📅
Idő: 13:00
Új érték
Dátum: 2023-11-08 📅
Idő: 13:00
Egyéb kiegészítő információk

“Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (1) bekezdésére tekintettel rögzíti, hogy - új, a módosításokkal egységes szerkezetben foglalt árazatlan költségvetés kerül...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 203-634725 (2023-10-17)