Közbeszerzés tárgya: Ajánlatkérő "Külföldi állampolgárságú hallgatók toborzása 2026" tárgyában indít szolgáltatás megrendelésre irányuló közbeszerzési eljárást. Az Egyetem toborzási tevékenységet rendel meg Megbízottól akként, hogy: - Megbízott képzés céljából külföldi állampolgárságú hallgatókat toborozzon sikeres beiskolázási eredménnyel az Egyetem számára és - az Egyetem a toborzási tevékenységért járó Ügynöki jutalékot (továbbiakban: sikerdíj) fizessen Megbízottnak a szerződésben megállapított feltételek szerint. - A felvételre jelentkezők alkalmasságáról az Egyetem jogosult dönteni. A hallgatók szakmai alkalmasságának feltételeit az egyes képzések tekintetében a képzésekről szóló tanulmányi tájékoztató tartalmazza, ami elérhető a https://admissions.sze.hu/-study felületen. Az egyes képzések vonatkozásában a tájékoztatók aszerint érhetőek el pontosan, hogy az akadémiai szint kiválasztását követően a választott képzésre kattintva megjelennek az adott szakhoz tartozó tanulmányi tájékoztató anyagok és felvételi követelmények. Megbízott feladata, hogy az Egyetemen folytatandó képzés céljából külföldi állampolgárságú hallgatókat toborozzon a Föld bármely országából sikeres beiskolázási eredménnyel az Egyetem számára. A beiratkozási és megérkezési időszak lezárását követően a teljes idős képzés és távoktatás esetén minden év október 15. napjáig, illetve március 20. napjáig, a Megbízott kimutatást készít az általa toborzott hallgatókról és az általuk vagy nevükben befizetett önköltségről, melyet megküld a Megbízónak. Amennyiben a sikerdíj feltétele teljesülésének bekövetkezése a soron következő kimutatás elkészítésének határidejéig nem állapítható meg, a kimutatást az azt követő kimutatás elkészítésének határidejéig kell elkészíteni. Az Egyetem kötelessége, hogy a toborzási tevékenységért járó Ügynöki jutalékot (sikerdíjat) fizessen a Megbízottnak a szerződésben megállapított feltételek szerint. A képzések díjait az 1. számú melléklet tartalmazza. Megbízott a sikerdíjat az időszakos kedvezményes önköltség után számolja. Megbízott minden általa toborzott és sikerdíjra való jogosultság feltételeit teljesítő hallgató után a szerződés 1. számú melléklete szerinti képzések első és második félévére befizetett önköltségéből az alábbi sikerdíjra jogosult: a) Sikerdíj a képzésekre mindösszesen 200 felvett és beiratkozott külföldi állampolgárságú hallgatóig az I. és II. féléves időszakos kedvezményes önköltségnek Megbízott ajánlatában rögzített %-a. b) Sikerdíj a képzésekre mindösszesen felvett és beiratkozott külföldi állampolgárságú hallgatók esetében 201. főtől az I. és II. féléves időszakos kedvezményes önköltségnek Megbízott ajánlatában rögzített %-a. A szerződés keretösszege nettó 646.716.720 Ft + Áfa. Ajánlatkérő a teljes keretösszeget le kívánja hívni. Ajánlatkérő 48 hónapra számított külföldről toborzott hallgatói létszámot legalább 1172 főben állapítja meg az aktuális toborzási trendek alapján. A részletes szakmai leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlati felhívás (2026-08-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Külföldi állampolgárságú hallgatók toborzása 2026
Hivatkozási szám: EKR001521522026
Rövid leírás:

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Karrier-tanácsadási szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR001521522026/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Közbeszerzés tárgya: Ajánlatkérő "Külföldi állampolgárságú hallgatók toborzása 2026" tárgyában indít szolgáltatás megrendelésre irányuló közbeszerzési eljárást. Az Egyetem toborzási tevékenységet rendel meg Megbízottól akként, hogy: - Megbízott képzés céljából külföldi állampolgárságú hallgatókat toborozzon sikeres beiskolázási eredménnyel az Egyetem számára és - az Egyetem a toborzási tevékenységért járó Ügynöki jutalékot (továbbiakban: sikerdíj) fizessen Megbízottnak a szerződésben megállapított feltételek szerint. - A felvételre jelentkezők alkalmasságáról az Egyetem jogosult dönteni. A hallgatók szakmai alkalmasságának feltételeit az egyes képzések tekintetében a képzésekről szóló tanulmányi tájékoztató tartalmazza, ami elérhető a https://admissions.sze.hu/-study felületen. Az egyes képzések vonatkozásában a tájékoztatók aszerint érhetőek el pontosan, hogy az akadémiai szint kiválasztását követően a választott képzésre kattintva megjelennek az adott szakhoz tartozó tanulmányi tájékoztató anyagok és felvételi követelmények. Megbízott feladata, hogy az Egyetemen folytatandó képzés céljából külföldi állampolgárságú hallgatókat toborozzon a Föld bármely országából sikeres beiskolázási eredménnyel az Egyetem számára. A beiratkozási és megérkezési időszak lezárását követően a teljes idős képzés és távoktatás esetén minden év október 15. napjáig, illetve március 20. napjáig, a Megbízott kimutatást készít az általa toborzott hallgatókról és az általuk vagy nevükben befizetett önköltségről, melyet megküld a Megbízónak. Amennyiben a sikerdíj feltétele teljesülésének bekövetkezése a soron következő kimutatás elkészítésének határidejéig nem állapítható meg, a kimutatást az azt követő kimutatás elkészítésének határidejéig kell elkészíteni. Az Egyetem kötelessége, hogy a toborzási tevékenységért járó Ügynöki jutalékot (sikerdíjat) fizessen a Megbízottnak a szerződésben megállapított feltételek szerint. A képzések díjait az 1. számú melléklet tartalmazza. Megbízott a sikerdíjat az időszakos kedvezményes önköltség után számolja. Megbízott minden általa toborzott és sikerdíjra való jogosultság feltételeit teljesítő hallgató után a szerződés 1. számú melléklete szerinti képzések első és második félévére befizetett önköltségéből az alábbi sikerdíjra jogosult: a) Sikerdíj a képzésekre mindösszesen 200 felvett és beiratkozott külföldi állampolgárságú hallgatóig az I. és II. féléves időszakos kedvezményes önköltségnek Megbízott ajánlatában rögzített %-a. b) Sikerdíj a képzésekre mindösszesen felvett és beiratkozott külföldi állampolgárságú hallgatók esetében 201. főtől az I. és II. féléves időszakos kedvezményes önköltségnek Megbízott ajánlatában rögzített %-a. A szerződés keretösszege nettó 646.716.720 Ft + Áfa. Ajánlatkérő a teljes keretösszeget le kívánja hívni. Ajánlatkérő 48 hónapra számított külföldről toborzott hallgatói létszámot legalább 1172 főben állapítja meg az aktuális toborzási trendek alapján. További részleteket a közbeszerzési dokumentumok tartalmaznak.

További információk:
Részekre történő bontás mellőzése: A beszerzési igény, a beszerzés tárgyának jellege és a szerződéshez kapcsolódó további körülmények nem teszik lehetővé a közbeszerzés egy részére történő ajánlattételt. A hallgatói toborzási szolgáltatás részekre bontása nem indokolt, mivel a beszerzés tárgyát képező tevékenységek ugyanazon közvetlen cél – az ajánlatkérő képzései iránt érdeklődő, potenciális külföldi hallgatók elérése, tájékoztatása és a jelentkezési, illetve beiratkozási folyamat támogatása – megvalósítását szolgálják, és egymással szakmailag, funkcionálisan és eredményességi szempontból szorosan összefüggő, egymásra épülő folyamatot alkotnak. A szolgáltatás földrajzi alapon történő részekre bontása az egységes intézményi kommunikáció, a jelentkezői folyamatok összehangolt kezelése, az adatok és eredmények egységes nyomon követése, valamint a szolgáltató teljesítésért fennálló felelősségének egyértelmű meghatározása szempontjából hátrányos lenne. Több, egymástól független szolgáltató bevonása jelentős koordinációs és ellenőrzési terhet róna az ajánlatkérőre, továbbá megnehezítené az egyes résztevékenységek és a végső eredmény közötti ok-okozati kapcsolat megítélését. Mindezek alapján a szolgáltatás egységes közbeszerzési tárgyként történő meghatározása a beszerzés szakmai és funkcionális egységére, valamint az egységes felelősségi és teljesítés-ellenőrzési rendszer szükségességére tekintettel indokolt. A jelen felhívás III.4.7) pontja szerinti a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A sikerdíjra való jogosultság feltételei az egyes képzési formák esetében az alábbiak: a) teljes idős képzések esetén az 1. félév után járó sikerdíj feltétele, hogy a hallgató az online felületen beiratkozzon (enrolment), a Képzési Szerződés (Educational Contract) eredeti, aláírt példányát személyesen leadja és a személyazonosságát a Nemzetközi Igazgatóság ügyintézője előtt hitelt érdemlően igazolja az Egyetem által meghatározott időpontig, de legkésőbb szeptember 30-ig, illetve keresztféléves képzés esetén február 28-ig, erről az ügyintéző feljegyzést készít; b) a teljes idős képzések esetén a 2. félév után járó sikerdíj feltétele, hogy a hallgató az első félévet aktív jogviszonyban teljesítse, a 2. félévre bejelentkezzen aktív félévre és a Nemzetközi Igazgatóságon az Egyetem által meghatározott időpontig, de legkésőbb február 28-ig, illetve keresztféléves képzés esetén legkésőbb szeptember 30-ig megjelenjen és a személyazonosságát a Nemzetközi Igazgatóság ügyintézője előtt hitelt érdemlően igazolja, aki erről feljegyzést készít; c) távoktatás esetén az 1. félév után járó sikerdíj feltétele, hogy a hallgató az online felületen beiratkozzon (enrolment), aláírja és leadja a Képzési Szerződést (Educational Contract) az Egyetem által meghatározott időpontig, de legkésőbb szeptember 30-ig, illetve keresztféléves képzés esetén február 28-ig, valamint az első félévben aktív hallgatói jogviszonyt tartson fenn; d) távoktatás esetén a 2. félév után járó sikerdíj feltétele, hogy a hallgató a 2. félévre bejelentkezzen aktív félévre az Egyetem által meghatározott időpontig, de legkésőbb február 28-ig, illetve keresztféléves képzés esetén legkésőbb szeptember 30-ig. e) Szerződő Felek rögzítik, hogy a 6.6./ pont alapján meghatározott sikerdíj százaléka garantált fix díj, amely – hacsak a Szerződés másként nem rendelkezik – tartalmazza a Megbízottnak a Szerződésben meghatározott feladatai teljesítése körében felmerült valamennyi kiadását és költségét, így Megbízótól további díjazásra nem tarthat igényt. Nem jogosult sikerdíjra Megbízott azok után a hallgatók után, akiket ő toborzott, azonban az Egyetem a hallgatóval hallgatói jogviszonyt nem létesített. A sikerdíjat terheli a hatályos magyar jogszabályok szerinti Általános forgalmi adó (ÁFA), amelyet Megbízott számlájában a sikerdíjon felül tüntet fel. Amennyiben Megbízott ÁFA státusza miatt ÁFA megfizetésére Megbízó köteles, akkor Megbízott számlájában csak a sikerdíjat tünteti fel és a számlájában szerepelteti, hogy az ÁFA megfizetésére a Megbízó köteles. f) A hallgatók megérkezésének határideje az Egyetem által meghatározott időpont, de teljes idős képzés esetén legkésőbb minden év szeptember 30., illetve keresztféléves képzés esetén legkésőbb minden év február 28. napja. A beiratkozási időszak vége távoktatás esetén az Egyetem által meghatározott időpont, de legkésőbb minden év szeptember 30., illetve keresztféléves képzés esetén minden év február 28. napja. A megérkezési és beiratkozási időszak végétől az Egyetem indokolt esetben eltérhet, erről az Egyetem köteles a Megbízottat haladéktalanul tájékoztatni. A beiratkozási és megérkezési időszak lezárását követően a teljes idős képzés és távoktatás esetén minden év október 15. napjáig, illetve március 20. napjáig, megérkezési és beiratkozási időszak végétől való eltérés esetén az Egyetem által meghatározott időpontig, a Megbízott kimutatást készít az általa toborzott hallgatókról és az általuk vagy nevükben befizetett önköltségéről, melyet megküld a Megbízónak. g) A Megbízó a kimutatás kézhezvételét követően 4 munkanapon belül az abban foglalt adatokat összehasonlítja a saját hivatalos intézményi nyilvántartásában szereplő adatokkal. h) Az adatok egyezősége esetén a Megbízó vállalja, hogy a Kbt. 135. § (1) bekezdése alapján legkésőbb a 6.9. pontban rögzített kézhezvételt követő 4. munkanaptól számított 3 munkanapon belül teljesítésigazolást bocsát ki a Megbízott részére. Eltérés esetén Szerződő Felek annak okáról egyeztetnek. Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.5) pontjában rögzítetteket az EKR rendszer karakterkorlátja okán teljes terjedelmében a jelen pontban az alábbiak szerint tünteti fel: 1. értékelési szempont Vállalja-e a toborzott hallgató jelenlétének ellenőrzését Magyarországra történő belépésétől kezdődően – melynek időpontjáról a hallgató előzetes tájékoztatása útján szerez tudomást – legalább 3 naponta a hallgató SZE-re történő megérkezéséig, azaz ameddig a személyazonosságát a Nemzetközi Igazgatóság ügyintézője előtt hitelt érdemlően le nem igazolja, amelynek legkésőbb minden tanév szeptember 30-ig, illetve keresztféléves képzések esetén február 28-ig meg kell történnie, annak érdekében, hogy a SZE a Felsőoktatási Információs Rendszer felé való tájékoztatási kötelezettségének eleget tudjon tenni (minden tanév október 15-ig, illetve keresztféléves képzések esetén március 15-ig). 2.értékelési szempont: Biztosítja-e munkanapokon a toborzott hallgatók számára 6-22 óra (CET) közötti személyes kapcsolattartást elektronikus úton (nem automatikus gépi elektronikus válaszadással) a hallgató DreamApply-ba történő regisztrációjától kezdődően egyészen a SZE-re történő megérkezéséig, azaz ameddig a személyazonosságát a Nemzetközi Igazgatóság ügyintézője előtt hitelt érdemlően le nem igazolja, amelynek legkésőbb minden tanév szeptember 30-ig, illetve keresztféléves képzések esetén február 28-ig meg kell történnie 3.értékelési szempont Sikerdíj a képzésekre mindösszesen 200 felvett és beiratkozott külföldi állampolgárságú hallgatóig az I. és II. féléves időszakos kedvezményes önköltségnek Megbízott ajánlatában rögzített %-a. 4.értékelési szempont Sikerdíj a képzésekre mindösszesen felvett és beiratkozott külföldi állampolgárságú hallgatók esetében 201. főtől az I. és II. féléves időszakos kedvezményes önköltségnek Megbízott ajánlatában rögzített %-a. (Az értékelési szempontok EKR001133392026 azonosítószámú EPK-t lezáró összefoglalóban rögzítetteknek megfelelően kerültek feltűntetésre.)

Postacím: Egyetem
tér
1
Irányítószám: 9026
Város: Győr
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Győr-Moson-Sopron
🏙️
Időtartam: 48 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Vállalja-e a toborzott hallgató jelenlétének ellenőrzését Magyarországra történő belépésétől kezdődően – melynek időpontjáról a hallgató előzetes tájékoztatása útján szerez tudomást – legalább 3 naponta a hallgató SZE-re történő megérkezéséig
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): Biztosítja-e munkanapokon a toborzott hallgatók számára 6-22 óra (CET) közötti személyes kapcsolattartást elektronikus úton (nem automatikus gépi elektronikus válaszadással) a hallgató DreamApply-ba történő regisztrációjától kezdődően egyészen a SZE érkig
Ár ✅
Ár (súlyozás): 30
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Leírás
Postacím: 1.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2026-09-10 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2026-09-10 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása elektronikusan történik az EKR-ben.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról): A Kbt. 68.§-a és a 424/2017. (XII.19.) Kr 15. §-a szerint
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2026-09-10 11:00:00 📅
Hely: Az ajánlatok bontása elektronikusan történik az EKR-ben.
További információk: A Kbt. 68.§-a és a 424/2017. (XII.19.) Kr 15. §-a szerint
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Egyéb gazdasági vagy pénzügyi követelmények
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
P/1.Előzetes igazolás: Az ajánlattételi szakaszban az ajánlattevő a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD kitöltésével igazolja alkalmasságát. Ebben a szakaszban elég az alkalmasságról összefoglalóan nyilatkozni, tehát elég az EEKD IV. részében az "alfa" szakaszt kitölteni, nem szükséges az alkalmassági követelményről külön nyilatkozni. Igazolás: A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az Ajánlatkérő 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésében foglaltak alapján. P/1. Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a P/1. pontban meghatározott iratokkal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdés szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (5) bekezdése értelmében, ha az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni. A később létrejött gazdasági szereplők vonatkozásában az ajánlatkérő nem határoz meg a minden ajánlattevő tekintetében irányadótól eltérő árbevételi követelményt. A Kbt. 65. § (6) bekezdésében foglaltak szerint a P/1 pontban meghatározott követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján. A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmassági igazolásához felhasználja, a Ptk. 6: 149. § szerint kezesként felel az ajánlatkérőt, az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kárt megtérítéséért. A Kbt. 65. § (11) bekezdése szerinti korlátozások érvényesek a jogutódlás esetére. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P/1.Ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben a felhívás megküldésének időpontját megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó években az - általános forgalmi adó nélkül számított - teljes árbevétele összesen (a három évre együttesen) nem érte el a nettó 400 millió Ft-ot.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott szolgáltatásokra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/1.Előzetes igazolás: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. Ajánlattevőnek az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlattevőnek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az EEKD IV. Részének α (alfa) pontját kell kitöltenie. Igazolás: A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az Ajánlatkérő 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésében foglaltak alapján. További információkat az EKR-ben közzétett „Közbeszerzési Dokumentumok" tartalmazza. A A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján alkalmatlan az ajánlattevő, ha a felhívás megküldésének időpontját megelőző 36 hónapban ( 36 hónapon belül befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett referenciákat veszi ajánlatkérő figyelembe) nem rendelkezik legalább 1 db hallgatói toborzási tevékenységre vonatkozó referenciával középfokú vagy felsőoktatási intézmény számára, melynek keretében ajánlattevő legalább összesen 150 fő külföldi hallgatót sikeresen toborzott a referenciát adó intézmény(ek) részére 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. §-nak és 22. § (2) bekezdésének megfelelően, az alábbiak szerint. Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja), a szerződést kötő másik fél, a szállítás vagy szolgáltatás tárgya, valamint mennyisége vagy az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő, a részvételre jelentkező vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. Az ajánlatkérő a referencia igazolás, illetve nyilatkozat tartalmi elemei között jogosult előírni az alkalmasság megállapításához szükséges további adat megadását is. Ha az ajánlatkérő a 21/A. § szerint a közbeszerzési dokumentumokban meghatározza a szerződésszegések olyan körét, amellyel érintett teljesítések igazolását – a 21/A. §-ban foglaltakon túl – elfogadja, előírja, hogy az igazolásnak, illetve nyilatkozatnak erre vonatkozóan milyen további adatot kell tartalmaznia. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §-ban foglaltakra. Amennyiben a referenciamunkát az ajánlattevő / kapacitást nyújtó szervezet közös ajánlattevőként/alvállalkozóként teljesítette, úgy a teljesítésből kizárólag csak ajánlattevő / kapacitást nyújtó szervezet saját teljesítése fogadható el. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11)-(12) bekezdésében, 67. § (3) bekezdésében, 69. § (11) - (11a) bekezdésében foglaltakra. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1.Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a felhívás megküldésének időpontját megelőző 36 hónapban ( 36 hónapon belül befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett referenciákat veszi ajánlatkérő figyelembe) nem rendelkezik legalább 1 db hallgatói toborzási tevékenységre vonatkozó referenciával középfokú vagy felsőoktatási intézmény számára, melynek keretében ajánlattevő legalább összesen 150 fő külföldi hallgatót sikeresen toborzott a referenciát adó intézmény(ek) részére. Ajánlattevő a fenti referenciáknak az adott időszakra vonatkozóan több szerződéssel együttesen is megfelelhet.

Kiválasztási szempont: Releváns oktatási és szakmai képesítések
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/2.Előzetes igazolás: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. Ajánlattevőnek az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlattevőnek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az EEKD IV. Részének α (alfa) pontját kell kitöltenie. Igazolás: A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az Ajánlatkérő 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésében foglaltak alapján. További információkat az EKR-ben közzétett „Közbeszerzési Dokumentumok" tartalmazza. Az ajánlatban ismertetni kell a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján azokat a szakembereket (megnevezésük, végzettségük vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével), akiket ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. ( nyelvvizsga bizonyítvány másolatát vagy angol nyelven sikeresen teljesített felsőoktatási képzés elvégzésének eredményeként megszerzett diploma másolatát vagy egyéb anyanyelvét igazoló dokumentum másolatát kérjük csatolni ). A 321/2015. (X. 30.) Korm. 22. § (2) bekezdésének megfelelően, az alábbiak szerint. Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja), a szerződést kötő másik fél, a szállítás vagy szolgáltatás tárgya, valamint mennyisége vagy az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben a teljesítés nem a szerződésnek megfelelően történt, ismertetni kell az igazolásban vagy nyilatkozatban az eltérés okát és mértékét, valamint a gazdasági szereplő szerződésszegése esetén annak tényét, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége fennáll-e. Ha az alkalmasság igazolása az ajánlattevő, a részvételre jelentkező vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával történik, a nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a szerződést kötő másik fél vitatja-e a teljesítés szerződésszerűségét vagy – amennyiben a gazdasági szereplő erről nyilatkozott – azt a körülményt, hogy a gazdasági szereplő szerződésszegésért való felelőssége nem áll fenn. Az ajánlatkérő a referencia igazolás, illetve nyilatkozat tartalmi elemei között jogosult előírni az alkalmasság megállapításához szükséges további adat megadását is. Ha az ajánlatkérő a 21/A. § szerint a közbeszerzési dokumentumokban meghatározza a szerződésszegések olyan körét, amellyel érintett teljesítések igazolását – a 21/A. §-ban foglaltakon túl – elfogadja, előírja, hogy az igazolásnak, illetve nyilatkozatnak erre vonatkozóan milyen további adatot kell tartalmaznia. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/2.Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 2 fő olyan szakemberrel, akik a) államilag elismert, legalább középfokú angol nyelvtudást igazoló bizonyítvánnyal rendelkeznek, vagy b) megfelelnek az alábbi feltételeknek: • felsőfokú magyar nyelvtudással, és • az alábbiak valamelyike szerint angol nyelvtudással is rendelkeznek: - angol anyanyelvűek, - vagy az ajánlattevő adóilletősége szerinti ország hivatalos nyelvi intézménye vagy más állami intézménye által kiállított, legalább középfokú angol nyelvtudással egyenértékű igazolással rendelkeznek, - vagy felsőfokú tanulmányaikat angol nyelven végezték, amelyet angol nyelvű képzésben szerzett diplomával igazolnak. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az alkalmassági követelmény teljesíthető úgy is, hogy az egyik szakember az a) megfelelési alternatíva, a másik szakember pedig a b) megfelelési alternatíva szerint felel meg. (Indokolás: A beszerzés tárgya külföldi hallgatók toborzása, amelynek teljesítése során a nyertes ajánlattevő szakemberei folyamatos kapcsolatot tartanak mind a külföldi jelentkezőkkel, mind az ajánlatkérő magyarországi szervezeti egységeivel. Erre tekintettel a szerződés szakszerű teljesítéséhez egyaránt szükséges az angol és a magyar nyelv megfelelő szintű ismerete. Az angol nyelvtudás elengedhetetlen, mivel a szakemberek feladata a potenciális jelentkezők tájékoztatása, a képzések és felvételi követelmények ismertetése, a jelentkezési folyamat támogatása, valamint a nemzetközi partnerekkel és jelentkezőkkel történő kapcsolattartás, amely döntően angol nyelven valósul meg. A magyar nyelvtudás azért szükséges, mert a szerződés teljesítése során a szakemberek rendszeresen együttműködnek az ajánlatkérő szervezeti egységeivel, értelmezik és alkalmazzák a magyar nyelvű belső szabályzatokat, felvételi tájékoztatókat, szerződéses előírásokat és adminisztratív dokumentumokat, továbbá magyar nyelven teljesítik a beszámolási és kapcsolattartási kötelezettségeiket. A két nyelvi kompetencia egymást kiegészítő, a szerződés teljesítéséhez közvetlenül kapcsolódó szakmai követelmény: az angol nyelv a külföldi jelentkezőkkel történő eredményes kommunikációt, míg a magyar nyelv az ajánlatkérővel való hatékony együttműködést és a szerződéses kötelezettségek megfelelő teljesítését biztosítja. Az előírás ezért nem öncélú, hanem a szerződés tárgyával közvetlen összefüggésben álló, annak jogszerű és megfelelő minőségű teljesítéséhez szükséges, valamint a célhoz mérten arányos alkalmassági követelmény.)

Kiválasztási szempont: Minőségellenőrző intézetek által kiadott tanúsítványok
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
M/3.Előzetes igazolás: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. Ajánlattevőnek az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlattevőnek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az EEKD IV. Részének α (alfa) pontját kell kitöltenie. Igazolás: A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az Ajánlatkérő 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésében foglaltak alapján. További információkat az EKR-ben közzétett „Közbeszerzési Dokumentumok" tartalmazza. Az ajánlatban ismertetni kell a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bek. c) pontja alapján a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseit (csatolja a külső független tanúsító szervezet által kiállított tanúsítvány másolatát) Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/3.Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik tanúsított ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszerrel, amely kiterjed a felhívás tárgya szerinti szolgáltatásra is.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az AK a közbeszerzési eljárásban a nyertes AT-től nem követeli meg és nem is teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához kötöti. Az ajánlati biztosíték mértéke: 1.000.000, -Ft az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 10300002-10801842-00014908 Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt feltétel nélküli és visszavonhatatlan garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. A biztosíték rendelkezésre bocsátását - ide nem értve a biztosíték befizetéssel történő rendelkezésre bocsátásának esetét - az arra vonatkozó eredeti okirat benyújtásával igazolni kell az ajánlatban. A biztosíték befizetéssel történő teljesítése esetén az ajánlatban csatolni kell az átutalási/befizetési megbízást vagy az átutalás/befizetés igazolását másolatban. Érvénytelen az az ajánlat, amely nem tartalmazza az ajánlati biztosíték nyújtását igazoló dokumentumot. Bankgarancia nyújtás esetében annak időtartama legalább az ajánlati kötöttség időtartama kell legyen, kedvezményezettként abban az Ajánlatkérőt kell megnevezni. Bankgarancia és kezességvállaló nyilatkozat esetén fokozott biztonságú e-aláírással ellátott dokumentum nyújtható be. Az ajánlati biztosíték nyújtásával kapcsolatban Ajánlatkérő az ajánlatevőnek kamatot nem fizet. Ajánlatkérő kizárólag magyar forintban teljesített ajánlati biztosítékot fogad el.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A Megbízott a teljesítésigazolás alapján, annak birtokában jogosult a Szerződés szerinti szolgáltatásról számlát kiállítani. Az ajánlattevő a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdései szerint a február 28-ig, illetve a szeptember 30-ig beiratkozott, toborzott hallgatók után jogosult számlát kiálítani. Ajánlatkérő engedélyezi részszámla kibocsátását a Kbt. 135.§ (5) bekezdésében foglaltak figyelembevételével. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a számla kiegyenlítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályok szerint 30 napon belül, banki átutalással történik. Amennyiben a Megbízó a számla kiegyenlítésével késedelembe esik, a Megbízott a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamatra tarthat igényt. Szerződő Felek a Kbt. 135. § (6) bekezdése alapján rögzítik, hogy a Megbízó a szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a Megbízott által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be. Ak alkalmazza Kbt. 27/A. §-t.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A Megbízott a teljesítésigazolás alapján, annak birtokában jogosult a Szerződés szerinti szolgáltatásról számlát kiállítani. Az ajánlattevő a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdései szerint a február 28-ig, illetve a szeptember 30-ig beiratkozott, toborzott hallgatók után jogosult számlát kiálítani. Ajánlatkérő engedélyezi részszámla kibocsátását a Kbt. 135.§ (5) bekezdésében foglaltak figyelembevételével. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a számla kiegyenlítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályok szerint 30 napon belül, banki átutalással történik. Amennyiben a Megbízó a számla kiegyenlítésével késedelembe esik, a Megbízott a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamatra tarthat igényt. Szerződő Felek a Kbt. 135. § (6) bekezdése alapján rögzítik, hogy a Megbízó a szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a Megbízott által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be. Ak alkalmazza Kbt. 27/A. §-t.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételeket a Megbízási szerződés 6.6./ pontja tartalmazza részletesen, valamint a karakterkorlátra való tekintettel jelen felhívás II.14) pontjában kerültek rögzítésre.
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 13
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 8.§, 10.§ és 12.§-16.§-aiban rögzítettek szerint. Valamennyi kizáró ok vonatkozásában: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében, a 62. § (2) bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak. Ajánlatkérő kizárja a közbeszerzési eljárásból azokat, akikkel szemben a kizáró ok az eljárás során következik be. A kizáró okok fenn nem állását ajánlattevő, valamint adott esetben a kapacitást biztosító szervezet első körben az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) kitöltésével köteles igazolni az alábbiak szerint: A Kbt. 67. § (1) bekezdése alapján ajánlattevő - adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről - köteles az ajánlatban a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr) II. fejezetében foglaltak szerint. Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 41/A. § (1), (3)-(5), 64. §, és a Kr. 4. § (3) bek. foglaltakra. Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (EKR űrlap). Amennyiben ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró ok hiányát igazoló adatbázisokhoz, az ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetni a formanyomtatvány megfelelő részében - azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a Kr. előírja. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás ajánlattevőnek erre vonatkozó EKR űrlapon tett nyilatkozatát kell csatolnia. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre EKR001521522026 BT-67(b) Kizáró ok rövid ismertetés BT-67(a) Kizáró ok típusa Kizáró ok BT-67(b) Kizáró ok rövid ismertetés BT-67(a) Kizáró ok típusa Kizáró ok BT-67(b) Kizáró ok rövid ismertetés BT-67(a) Kizáró ok típusa Kizáró ok vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.” A Kbt. 69. § (4) – (6) bekezdés alapján az ajánlattevő a Kr. 8. § és 10. §, illetve a 12-16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11) -(11a) bek. és a Kr. 1. § (7) bek. rendelkezéseire.

További információk: a) AK a Kbt. 40. § (1) bekezdésében rögzített EKR igénybevételével folytatja le a tárgyi közbeszerzési eljárást. b) Ahol az AK a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. c) Az AK a közbeszerzési eljárásban a nyertes AT-től nem követeli meg és nem is teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását. d) AK a Kbt. 47. § (2a) bekezdésétől eltérően – tekintettel az elektronikus eljárásra - előírja, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál, elektronikus okiratként feleljen meg a Pp. törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek (garanciavállalónyilatkozat/kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. Egyéb esetekben AK nem követeli meg elektronikus aláírás alkalmazását. e) Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, ami tartalmazza a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot. f) AT-nek (közös AT-nek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltak szerint. g) AT-nek (közös AT-nek) a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az AT alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni, és az ajánlathoz csatolni. h) AK jelen felhívásban AT-nek a szerződés teljesítésére való műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. i) Amennyiben AT tekintetében cégbíróság előtt változásbejegyzési eljárás van folyamatban, abban az esetben az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ha nincs folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás, abban az esetben az erre vonatkozó nemleges tartalmú nyilatkozat benyújtása szükséges. j) AK a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint teljes körben lehetőséget biztosít, az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplő hiánypótlással történő eljárásba bevonása esetében újabb hiánypótlást rendel el. k) AK az ajánlatok bírálatát - az ESPD-ben foglalt nyilatkozat alapján továbbá a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el. l) AK az eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját, tekintettel a az egyajánlatos közbeszerzések számának csökkentését szolgáló intézkedésekről szóló 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltakra. A jelen közbeszerzési eljárást megelőzően, annak vonatkozásában lefolytatott előzetes piaci konzultációt részletei a https://ekr.gov.hu/eljarastar/eljaras/EKR001133392026 érhetőek el m) Az értékelésre vonatkozó információkat a felhívás II.2.5) pontja, azaz a hirdetmény BT-540 mezője, valamint részletesen a közbeszerzési dokumentáció is tartalmazza. n) Az ajánlat, illetve közbeszerzési dokumentumok (kiegészítő tájékoztatás kérés, hiánypótlás, indoklás) nem megfelelő időben történő feltöltéséből eredő összes kockázat a gazdasági szereplőt terheli. o) A kiegészítő tájékoztatás megadásának határideje körében Ajánlatkérő a Kbt. 56. §-ban foglaltaknak megfelelően jár el. p) Közös ajánlattétel esetén ki kell jelölni azon AT-t, aki a közös AT-ket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetve a közös AT-k nevében hatályos jognyilatkozatot tehet, csatolni kell továbbá a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös AT-k képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös AT-k képviseletében eljárhat. q) Az alkalmasság megállapításához szükséges pénzügyi adatok tekintetében az MNB, jelen Felhívás megküldésének napján érvényes hivatalos deviza árfolyam érvényes. r) Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő az irányadó. s) Az alkalmasság igazolásához igénybe vett, az AT-n kívüli más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat t) Az eljárás, az ajánlattétel és a kommunikáció nyelve kizárólag a magyar. u) Az ajánlathoz csatolni kell - a 2006. évi V. törvény 9. §-ában foglaltaknak megf. - az ajánlatban szereplő dokumentumokat aláíró, AT, és az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányának másolatát vagy ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintáját, vagy annak másolatát. Természetes személy gazdasági szereplők esetében aláírás mintaként elegendő a személyazonosító okmány (vagy egyéb, az aláírás hitelességének igazolására alkalmas dokumentum) egyszerű másolati példányának csatolása is. v) Az ajánlattevőknek az ajánlatuk benyújtásakor az ukrajnai helyzet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozatot meg kell tenniük. w) Az Ajánlathoz csatolandó Elektronikus űrlap formátumban: • felolvasólap, • a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozat • Nyilatkozat kizáró okok tekintetében • Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) pont alpontja tekintetében • Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében • Nyilatkozat a kizáró okokról az alvállalkozók és kapacitásnyújtók tekintetében • Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról (nemleges tartalommal is) • Nyilatkozat alkalmassági követelményekre vonatkozóan • Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában (nemleges tartalommal is) [Az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni; az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlatbenyújtásakor már ismert alvállalkozókat. • Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdése vonatkozásában (nemleges tartalommal is); • Nyilatkozat az üzleti titokról (Nemleges válasz esetén is szükséges nyilatkozni) • továbbá csatolandó a cégjegyzésre jogosultak aláírási címpéldánya vagy aláírás mintája • Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról; (Nemleges válasz esetén is szükséges nyilatkozni) • Nyilatkozat bemutatott szakemberekről • NYILATKOZAT az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról • Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD). • Nyilatkozat összeállító funkción belül: o Adatvédelmi nyilatkozat x) AK a Kbt. 81.§ (5) bekezdését alkalmazza, csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot. y) Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt feltétel nélküli és visszavonhatatlan garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. A biztosíték rendelkezésre bocsátását - ide nem értve a biztosíték befizetéssel történő rendelkezésre bocsátásának esetét - az arra vonatkozó eredeti okirat benyújtásával igazolni kell az ajánlatban. A biztosíték befizetéssel történő teljesítése esetén az ajánlatban csatolni kell az átutalási/befizetési megbízást vagy az átutalás/befizetés igazolását másolatban. Érvénytelen az az ajánlat, amely nem tartalmazza az ajánlati biztosíték nyújtását igazoló dokumentumot. Bankgarancia nyújtás esetében annak időtartama legalább az ajánlati kötöttség időtartama kell legyen, kedvezményezettként abban az Ajánlatkérőt kell megnevezni. Bankgarancia és kezességvállaló nyilatkozat esetén fokozott biztonságú e-aláírással ellátott dokumentum nyújtható be. Az ajánlati biztosíték nyújtásával kapcsolatban Ajánlatkérő az ajánlatevőnek kamatot nem fizet. Ajánlatkérő kizárólag magyar forintban teljesített ajánlati biztosítékot fogad el. Egyéb: - Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági (árbevétel nagysága és időtartama), valamint a műszaki szakmai alkalmasság (referencia) tárgyában és mértékében a KH "bronz" fokozatú minősítéséhez képest szigorúbban határozta meg az alkalmassági követelményeket. - Ajánlatkérő a jelen mezőt érintő karakterkorlát okán a felhívás II.2.14) pontjában tüntette fel a Kbt. 50. § (2) bekezdés k) pont és 61. § (4) bekezdés szerinti részekre történő ajánlatétel kizárásának indokolását.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2026/S 153-554570 (2026-08-08)