PPKE új campus építéséhez szükséges bontási munkák

Építési és Közlekedési Minisztérium

Vállalkozási szerződés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campus megvalósításához szükséges bontási munkák elvégzésére.
A RF VI.3) "További információk:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások:
AK rögzíti, hogy az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése szerint az 1-8. értékelési szempontokra az eljárás ajánlattételi szakaszában a Felolvasólapon tett megajánlások szakmai ajánlatnak minősülnek.
Az egyes értékelési szempontok szerinti megajánlások alátámasztására szolgáló, az AK által szakmai ajánlatnak tekintett további dokumentumok és információk:
- 1. értékelési szempont: Teljeskörűen beárazott költségvetés (cégszerűen aláírt pdf és excel formátumban),
- 2. értékelési szempont: Bontástechnológiai és bontásszervezési projektterv,
- 3. értékelési szempont: Műszaki ajánlat
- 4. értékelési szempont: Bontási hulladék ellenőrzési és gazdálkodási terv
- 5-7. értékelési szempontok: Környezetvédelmi és fenntarthatósági menedzsment terv, ennek keretében
- Zaj-és rezgésvédelmi intézkedési terv, amely egyebek mellett tartalmazza a zaj- és rezgéskibocsátás csökkentése érdekében tervezett intézkedéseket, azok várható eredményét, és az intézkedések műszaki és adminisztratív megvalósításához szükséges időtartamot.
- Zaj-és rezgésterheltségi és terhelési mérési terv
- Levegővédelmi intézkedési terv
- Levegőterheltségi és levegőterhelési mérési terv
- 8. értékelési szempont: A szakember személye.
Az alábbiakban részletezett dokumentumokat kizárólag a nyertes ajánlattevőnek szükséges majd legkésőbb a szerződés aláírásával egyidejűleg vagy a szerződéskötést követően az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani:
- Közmű felhagyási terv (szerződéskötést követően)
- Minőségbiztosítási és mintavételi terv (szerződéskötést követően)
- Munkavédelmi, tűzbiztonsági és egészségügyi terv (szerződés aláírásával egyidejűleg)
- Közterület-foglalási és forgalomtechnikai terv (szerződéskötést követően)
- Azbesztmentesítési munkaterv (szerződés aláírásával egyidejűleg)
- Kockázatfelmérési és kockázatkezelési módszertani megoldások terve (szerződés aláírásával egyidejűleg)
- Humán erőforrás terv (szerződéskötést követően)
- Eszköz erőforrás terv (szerződéskötést követően)
- Pénzügyi ütemterv (szerződés aláírásával egyidejűleg).
Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (8) bekezdésének b) pontjában foglalt jogszabályi előírások figyelembe vételével nyomatékosan felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a szakmai ajánlat részét képező bármely dokumentum és/vagy információ teljes hiányával összefüggésben nem rendel(het) el hiánypótlást!
A szakmai ajánlat egyes tartalmi elemeire vonatkozó részletes ajánlatkérői elvárásokat az eljárás ajánlattételi szakasza tekintetében irányadó közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
16. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként, kizárólag indikatív jelleggel csatolnia szükséges továbbá a részletes Műszaki ütemtervet (Gantt-diagram) is, amelyet egyebekben AK nem tekint a szakmai ajánlat részének.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-12-07. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-10-20.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-10-20 Ajánlati felhívás
2023-12-07 Ajánlati felhívás
2024-08-22 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-10-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-12-19 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-10-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Bontási, terep-előkészítési és eltakarítási munka
Hivatkozási szám: EKR001263552023
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campus megvalósításához szükséges bontási munkák elvégzésére. A RF VI.3) "További információk:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások: AK rögzíti, hogy az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése szerint az 1-8. értékelési szempontokra az eljárás ajánlattételi szakaszában a Felolvasólapon tett megajánlások szakmai ajánlatnak minősülnek. Az egyes értékelési szempontok szerinti megajánlások alátámasztására szolgáló, az AK által szakmai ajánlatnak tekintett további dokumentumok és információk: - 1. értékelési szempont: Teljeskörűen beárazott költségvetés (cégszerűen aláírt pdf és excel formátumban), - 2. értékelési szempont: Bontástechnológiai és bontásszervezési projektterv, - 3. értékelési szempont: Műszaki ajánlat - 4. értékelési szempont: Bontási hulladék ellenőrzési és gazdálkodási terv - 5-7. értékelési szempontok: Környezetvédelmi és fenntarthatósági menedzsment terv, ennek keretében - Zaj-és rezgésvédelmi intézkedési terv, amely egyebek mellett tartalmazza a zaj- és rezgéskibocsátás csökkentése érdekében tervezett intézkedéseket, azok várható eredményét, és az intézkedések műszaki és adminisztratív megvalósításához szükséges időtartamot. - Zaj-és rezgésterheltségi és terhelési mérési terv - Levegővédelmi intézkedési terv - Levegőterheltségi és levegőterhelési mérési terv - 8. értékelési szempont: A szakember személye. Az alábbiakban részletezett dokumentumokat kizárólag a nyertes ajánlattevőnek szükséges majd legkésőbb a szerződés aláírásával egyidejűleg vagy a szerződéskötést követően az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani: - Közmű felhagyási terv (szerződéskötést követően) - Minőségbiztosítási és mintavételi terv (szerződéskötést követően) - Munkavédelmi, tűzbiztonsági és egészségügyi terv (szerződés aláírásával egyidejűleg) - Közterület-foglalási és forgalomtechnikai terv (szerződéskötést követően) - Azbesztmentesítési munkaterv (szerződés aláírásával egyidejűleg) - Kockázatfelmérési és kockázatkezelési módszertani megoldások terve (szerződés aláírásával egyidejűleg) - Humán erőforrás terv (szerződéskötést követően) - Eszköz erőforrás terv (szerződéskötést követően) - Pénzügyi ütemterv (szerződés aláírásával egyidejűleg). Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (8) bekezdésének b) pontjában foglalt jogszabályi előírások figyelembe vételével nyomatékosan felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a szakmai ajánlat részét képező bármely dokumentum és/vagy információ teljes hiányával összefüggésben nem rendel(het) el hiánypótlást! A szakmai ajánlat egyes tartalmi elemeire vonatkozó részletes ajánlatkérői elvárásokat az eljárás ajánlattételi szakasza tekintetében irányadó közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 16. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként, kizárólag indikatív jelleggel csatolnia szükséges továbbá a részletes Műszaki ütemtervet (Gantt-diagram) is, amelyet egyebekben AK nem tekint a szakmai ajánlat részének.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Bontási, terep-előkészítési és eltakarítási munka 📦
További CPV-kód: Építési munkák 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Versenyképes tárgyalásos eljárást
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Építési és Közlekedési Minisztérium
Postacím: Alkotmány Utca 5
Postai irányítószám: 1054
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium 🌏
E-mail: kozbeszerzes@ekm.gov.hu 📧
Telefon: +36 18025785 📞
Fax: +36 14368560 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001263552023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001263552023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-20 📅
Benyújtási határidő: 2023-12-07 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 206-648032
HL-S szám: 206
További információk
A felhívásban (adott esetben) alkalmazott rövidítések: AK - Ajánlatkérő AT - Ajánlattevő RJ - Részvételre Jelentkező AV - Alvállalkozó EEKD - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum Kr. - 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet Alk. köv. - Alkalmassági követelmény MMK - Magyar Mérnöki Kamara A részvételi felhívás „II.2.7. A szerződés, a keretmegállapodás vagy a dinamikus beszerzési rendszer időtartama” pontban feltüntetett időtartam naptári napokban értendő, és a szerződés hatályba lépésétől számítandó, amely időtartamba a műszaki átadás-átvételi eljárás 30 napos időtartama nem számít bele. A RF III.1.3) "Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): pontjának befejező szakasza: Az M/2 követelmény körében a fenti fogalmak tartalma vonatkozásában a szakembereknél az önéletrajzban és/vagy a rendelkezésre állási nyilatkozat részeként és/vagy egyéb szakember által megtett nyilatkozatban kérjük, hogy szakember nyilatkozzon, hogy a fenti fogalomnak mindenben megfelelnek. Az M/1) és az M/2) pontban előírt fogalommeghatározás alkalmassági követelményként értelmezendő. A Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelően az előírt műszaki, illetve szakmai alk. köv-nek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös részvételre jelentkezés esetén, amennyiben az M/1. és/vagy M/2. pont szerinti alkalmassági követelményt a közös részvételre jelentkezők bármelyike önállóan is képes teljesíteni, úgy elegendő, ha ezen közös részvételre jelentkező csatolja be a M/1. és/vagy M/2. pont szerinti igazolásokat. A RF III.2.2) "A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek": pontjának befejező szakasza: A nyertes ajánlattevő a folyamatos jelentésadási kötelezettsége egyidejű teljesítése mellett a szerződés teljesítése során köteles figyelembe venni a BIM (Building Information Modeling/Management/többletinformációval rendelkező virtuális háromdimenziós modellek készítésén alapuló épületinformációs menedzsment) és a BREEAM (Building Research Establishment’s Environmental Assessment Methodology / Épületkutató intézet környezeti vizsgálati módszertana, amely a legfontosabb környezetvédelmi értékelési módszer és egyben projektek, infrastruktúra és épületek alaptervezése során használt minősítési rendszer) rendszerekre ajánlatkérő által meghatározott követelményeket. A RF VI.3) "További információk:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások: 22. A részajánlat tétel kizárásának indoka(i): Tekintettel arra, hogy az gazdasági, műszaki, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos egyéb szempontokat is figyelembe véve egyaránt ésszerűtlen lenne, valamint a beszerzés tárgyának jellege (természete) sem teszi lehetővé a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel biztosítását, ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét kizárja. A beszerzés tárgyának természetéből adódóan részajánlattételi lehetőség azon okból sem biztosítható, hogy a részajánlattétel lehetővé tétele várhatóan a beszerzés ellenértékének jelentős növekedését okozná és egyes feladatok külön szerződésben történő kezelése az egységes (azonos) kivitelezési szemlélet (gyakorlat) hiányának okán negatívan hatna az építési beruházás megvalósításának egységes minőségére, valamint a közbeszerzési szerződés teljesítésének egyéb körülményeire is. A közbeszerzés tárgyaként megjelölt építési beruházás egyetlen műszaki-gazdasági funkcionális egységet alkot. A beruházás részekre bontása műszakilag nem indokolt, tekintettel arra, hogy az egyes építőipari kivitelezési munkafolyamatok egymással összefüggő egységet képeznek. Ugyancsak lényeges szempont, hogy ugyanazon felvonulási és munkaterületen egyidejűleg több, egymástól független kivitelező csak a megfelelő műszaki koordináció mellett tudna munkát végezni, amely jelentős többletköltséggel jár. Ugyancsak többletköltséggel jár (azaz magasabb ellenszolgáltatási összeget tartalmazó ajánlatot eredményez) azon a tény is, hogy a járulékos költségek (felvonulási létesítmények, őrzés-védelem, stb.) valamennyi ajánlat esetében külön-külön merülnének fel.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campus megvalósításához szükséges bontási munkák elvégzésére.
A RF VI.3) "További információk:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások:
AK rögzíti, hogy az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése szerint az 1-8. értékelési szempontokra az eljárás ajánlattételi szakaszában a Felolvasólapon tett megajánlások szakmai ajánlatnak minősülnek.
Többet mutasson
Az egyes értékelési szempontok szerinti megajánlások alátámasztására szolgáló, az AK által szakmai ajánlatnak tekintett további dokumentumok és információk:
- 1. értékelési szempont: Teljeskörűen beárazott költségvetés (cégszerűen aláírt pdf és excel formátumban),
- 2. értékelési szempont: Bontástechnológiai és bontásszervezési projektterv,
- 3. értékelési szempont: Műszaki ajánlat
- 4. értékelési szempont: Bontási hulladék ellenőrzési és gazdálkodási terv
- 5-7. értékelési szempontok: Környezetvédelmi és fenntarthatósági menedzsment terv, ennek keretében
- Zaj-és rezgésvédelmi intézkedési terv, amely egyebek mellett tartalmazza a zaj- és rezgéskibocsátás csökkentése érdekében tervezett intézkedéseket, azok várható eredményét, és az intézkedések műszaki és adminisztratív megvalósításához szükséges időtartamot.
Többet mutasson
- Zaj-és rezgésterheltségi és terhelési mérési terv
- Levegővédelmi intézkedési terv
- Levegőterheltségi és levegőterhelési mérési terv
- 8. értékelési szempont: A szakember személye.
Az alábbiakban részletezett dokumentumokat kizárólag a nyertes ajánlattevőnek szükséges majd legkésőbb a szerződés aláírásával egyidejűleg vagy a szerződéskötést követően az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani:
- Közmű felhagyási terv (szerződéskötést követően)
- Minőségbiztosítási és mintavételi terv (szerződéskötést követően)
- Munkavédelmi, tűzbiztonsági és egészségügyi terv (szerződés aláírásával egyidejűleg)
- Közterület-foglalási és forgalomtechnikai terv (szerződéskötést követően)
- Azbesztmentesítési munkaterv (szerződés aláírásával egyidejűleg)
- Kockázatfelmérési és kockázatkezelési módszertani megoldások terve (szerződés aláírásával egyidejűleg)
- Humán erőforrás terv (szerződéskötést követően)
- Eszköz erőforrás terv (szerződéskötést követően)
- Pénzügyi ütemterv (szerződés aláírásával egyidejűleg).
Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (8) bekezdésének b) pontjában foglalt jogszabályi előírások figyelembe vételével nyomatékosan felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a szakmai ajánlat részét képező bármely dokumentum és/vagy információ teljes hiányával összefüggésben nem rendel(het) el hiánypótlást!
Többet mutasson
A szakmai ajánlat egyes tartalmi elemeire vonatkozó részletes ajánlatkérői elvárásokat az eljárás ajánlattételi szakasza tekintetében irányadó közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
16. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként, kizárólag indikatív jelleggel csatolnia szükséges továbbá a részletes Műszaki ütemtervet (Gantt-diagram) is, amelyet egyebekben AK nem tekint a szakmai ajánlat részének.
A Budapest VIII. kerület Palotanegyedében, a Bródy Sándor utca - Pollack Mihály tér - Múzeum utca - Szentkirályi utca által határolt területen található, különféle rendeltetésű 8 db épület, melyeknek teljes és részleges bontása és hozzá kapcsolódó egyéb bontási tevékenységek elvégzése történik azzal, hogy 1 db épület egy része elbontásának az utcai homlokzat megtartása miatt az építés kivitelezése alatt kell megtörténnie.
Többet mutasson
Az összes bontással érintett épület az Országos Építésügyi Nyilvántartásban azonosítóval bejegyzett műemléki környezetben, egy helyrajzi számon található (a 1088 Budapest, VIII. kerület, 36582 helyrajzi számú ingatlan), melyen bontással egyebekben nem érintett műemlék épületek is elhelyezkednek.
Többet mutasson
A területen található bontandó épületek:
100 m2-es nagyságrendre kerekített hasznos alapterület (m2)
Elszállítandó bontott anyag tervezett mennyisége (m3)
B/1 Magyar Rádió épülete, kazánház, bunker: 8 400 m2, 7 600 m3
D/1 Rádió épülete: 1 800 m2, 1 400 m3
D/2 Rádió Archívum és stúdiók: 6 500 m2, 7 500 m3
D/3 Rádió Archívum és stúdiók: 4 200 m2, 6 200 m3
D/4-6 Rádió Archívum és stúdiók: 3 300 m2, 5 200 m3
D/5 Rádió Archívum és stúdiók: 2 600 m2, 2 700 m3
D/7 Rádió Archívum és stúdiók: 4 000 m2, 5 500 m3
D/8 Garázs és műhely: 1 800 m2, 1 400 m3
Összesen: 32 600 m2, 37 500 m3
B/1 épület: Az egykor a Magyar Rádió irodaházaként funkcionáló épület H alaprajzú, 5 emeletes, lapostetős, 1966 és 1969 között épült. Alapterülete cca. 8400 m2.
D/1 épület: A Bródy Sándor 5-7. szám alatt található épület egykor a Magyar Rádió épülete volt. A két épületrészből álló építmény 3 emeletes, U-alakú, zártsorúan kapcsolódik egymáshoz és a szomszédjaihoz, alapterülete cca. 1 800 m2. Tetőszerkezete cserépfedésű, a kiugró részek korcolt fémlemez fedést kaptak. Az utcai homlokzat és az utcai traktus nem bontható.
Többet mutasson
D/2 épület: A Festetics-palota szomszédságában álló épület egykor a Magyar Rádió Archívumának adott otthont. Pince, földszint és 4 emelet magaságú, alapterülete cca. 6 500 m2.
D/3 épület: A rádióstúdiókat magában foglaló úgynevezett Stúdió Palota fölszint+2 emelet magas, historizáló stílusú, magastetős, cserépfedésű épület, melyhez egy 4 emeletes, újabb építésű lapostetős épületszárny csatlakozik. Alapterülete cca. 4200 m2. A D/3-as épület eredetileg különálló volt, azonban később egy átvezető szárnnyal hozzákapcsolták a D/1-es épület keleti szárnyához. Az épület előtt található a bejárati előtérként funkcionáló homorú tetejű, fém szerkezetű Pagoda épület.
Többet mutasson
D/5 épület: A Szentkirályi utcán hátra húzva, zártsorúan beépített, ötemeletes lakóház. Korcolt fémlemez fedésű manzárdtetős, mely 1933-ban épült. Alapterülete cca. 2600 m2.
D/4-6 épület: A Szentkirályi utcán található épület, közvetlenül a D/5 és a D/7 épületek által zártsorúan közrefogva. Alapterülete cca. 3300 m2. Pinceszintje a környező épületekkel megosztott, felette földszint és négy emelet + tetőtér helyezkedik el. Alacsony hajlásszögű, korcolt fémlemez fedésű nyeregtető fedi. Az utcafronton lévő D/6-os épület egybeépült a D/4-es nevű egyszintes, lapostetős stúdióépülettel.
Többet mutasson
D/7 épület: A Szentkirályi utcán található, zártsorúan beépített, eredetileg lakóházként funkcionáló épület 1929-ben épült. Alapterülete cca. 4000 m2. Fedése pala héjazatú nyeregtető. A pince és földszint felett 5 emelet található.
D/8 épület: A telek belső udvarán elhelyezkedő épület jellemzően raktár- és kiszolgáló funkciót lát el, alapterülete cca. 1800 m2. A magasabb épület a pincén kívül földszinti és két emeleti szinttel rendelkezik, melyben gépházak, irodák és raktárak helyezkednek el. Magastetős fedése korcolt fémlemezzel borított.
Többet mutasson
Mellette található a fűrészfogas alaprajzi tagolású földszintes, lapostetős szárny, melyben mára leginkább lomtárnak használt egykori garázsok és irodák helyezkednek el. Az épület alatt a szomszédos épületekkel összefüggő pincerendszer található.
A 1088 Budapest, VIII. kerület, 36582 helyrajzi számú ingatlan a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 100%-os tulajdonában áll. A bontási munkák munkaterület átadásáig többoldalú megállapodások jönnek létre, egyrészt az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint építtető és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mint tulajdonos közt, másrészt az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint építtető, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mint tulajdonos és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, mint területhasználó közt. Ezek az együttműködési megállapodások biztosítják majd a birtokjog átadásának feltételeit és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap telken belüli nem bontandó épületekre vonatkozó használati feltételeit.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő nevesítetten is kiemelt feladatát képezi továbbá a bontási területen jelenleg található, földfelszín alatti olajtartály(ok) feltárása és eltávolítása, a bontandó épületek és kapcsolódó szerkezetek azbesztmentesítése, a külső szolgáltatók hatáskörébe tartozó közműnyilatkozatok aktualizálása (az Antenna Hungária által bérelt, vagy tulajdonolt közművekre is), valamint a Telekom tulajdonában álló (az Antenna Hungária által bérelt) mobil adótorony költöztetése is.
Többet mutasson
A bontási munkálatokhoz szükségszerűen kapcsolódó szolgáltatói engedélyek (különösen területfoglalás, őrzés-védelem, elektromos-, víz-, csatorna-, távhő- és gázszolgáltatás) beszerzése szintén a nyertes ajánlattevő feladata, amelynek költségeit az érintett hatóság, szolgáltató dokumentációban foglaltak szerint igazolása alapján a nyertes ajánlattevő köteles viselni.
Többet mutasson
A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 22. § (1) bekezdésében foglalt előírások értelmében a lelőhely földmunkával érintett részén megelőző régészeti feltárást kell végezni, amelynek módszere a Kötv. 22. § (3) bekezdés ad) pontjának figyelembevételével régészeti megfigyelés a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete által készített Előzetes Régészeti Dokumentációval összhangban.
Többet mutasson
A régészeti megfigyelést a bontási munkák földmunkáinak időtartamára az ajánlatkérő, mint beruházó költségén a Kötv. 22. § (5) bekezdése szerinti valamely szervezet biztosítja.
A feladat részletes leírását a Vállalkozási Szerződés tervezete, valamint az annak mellékletét képező Műszaki Előírások tartalmazzák.
27. Tekintettel arra, hogy az EKR rendszerbe max. 25 MB méretű fájl tölthető fel, AK a 7-Zip programmal darabolta fel a KD III-V. köteteit max. 25 MB méretű fájlokra. A feltöltött fájlokat kérjük egy mappába letölteni, majd az ingyenesen elérhető 7-Zip programmal kibontani: a 001 végződésű tömörített állományra jobb egér gombbal kattintva → 7-Zip → Fájlok kibontása.
Többet mutasson
Időtartam: 240 nap
További információk:
A felhívásban (adott esetben) alkalmazott rövidítések:
AK - Ajánlatkérő
AT - Ajánlattevő
RJ - Részvételre Jelentkező
AV - Alvállalkozó
EEKD - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum
Kr. - 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet
Alk. köv. - Alkalmassági követelmény
MMK - Magyar Mérnöki Kamara
A részvételi felhívás „II.2.7. A szerződés, a keretmegállapodás vagy a dinamikus beszerzési rendszer időtartama” pontban feltüntetett időtartam naptári napokban értendő, és a szerződés hatályba lépésétől számítandó, amely időtartamba a műszaki átadás-átvételi eljárás 30 napos időtartama nem számít bele.
Többet mutasson
A RF III.1.3) "Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): pontjának befejező szakasza:
Az M/2 követelmény körében a fenti fogalmak tartalma vonatkozásában a szakembereknél az önéletrajzban és/vagy a rendelkezésre állási nyilatkozat részeként és/vagy egyéb szakember által megtett nyilatkozatban kérjük, hogy szakember nyilatkozzon, hogy a fenti fogalomnak mindenben megfelelnek.
Többet mutasson
Az M/1) és az M/2) pontban előírt fogalommeghatározás alkalmassági követelményként értelmezendő.
A Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelően az előírt műszaki, illetve szakmai alk. köv-nek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
Közös részvételre jelentkezés esetén, amennyiben az M/1. és/vagy M/2. pont szerinti alkalmassági követelményt a közös részvételre jelentkezők bármelyike önállóan is képes teljesíteni, úgy elegendő, ha ezen közös részvételre jelentkező csatolja be a M/1. és/vagy M/2. pont szerinti igazolásokat.
Többet mutasson
A RF III.2.2) "A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek": pontjának befejező szakasza:
A nyertes ajánlattevő a folyamatos jelentésadási kötelezettsége egyidejű teljesítése mellett a szerződés teljesítése során köteles figyelembe venni a BIM (Building Information Modeling/Management/többletinformációval rendelkező virtuális háromdimenziós modellek készítésén alapuló épületinformációs menedzsment) és a BREEAM (Building Research Establishment’s Environmental Assessment Methodology / Épületkutató intézet környezeti vizsgálati módszertana, amely a legfontosabb környezetvédelmi értékelési módszer és egyben projektek, infrastruktúra és épületek alaptervezése során használt minősítési rendszer) rendszerekre ajánlatkérő által meghatározott követelményeket.
Többet mutasson
A RF VI.3) "További információk:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások:
22. A részajánlat tétel kizárásának indoka(i):
Tekintettel arra, hogy az gazdasági, műszaki, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos egyéb szempontokat is figyelembe véve egyaránt ésszerűtlen lenne, valamint a beszerzés tárgyának jellege (természete) sem teszi lehetővé a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel biztosítását, ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét kizárja.
Többet mutasson
A beszerzés tárgyának természetéből adódóan részajánlattételi lehetőség azon okból sem biztosítható, hogy a részajánlattétel lehetővé tétele várhatóan a beszerzés ellenértékének jelentős növekedését okozná és egyes feladatok külön szerződésben történő kezelése az egységes (azonos) kivitelezési szemlélet (gyakorlat) hiányának okán negatívan hatna az építési beruházás megvalósításának egységes minőségére, valamint a közbeszerzési szerződés teljesítésének egyéb körülményeire is.
Többet mutasson
A közbeszerzés tárgyaként megjelölt építési beruházás egyetlen műszaki-gazdasági funkcionális egységet alkot. A beruházás részekre bontása műszakilag nem indokolt, tekintettel arra, hogy az egyes építőipari kivitelezési munkafolyamatok egymással összefüggő egységet képeznek.
Többet mutasson
Ugyancsak lényeges szempont, hogy ugyanazon felvonulási és munkaterületen egyidejűleg több, egymástól független kivitelező csak a megfelelő műszaki koordináció mellett tudna munkát végezni, amely jelentős többletköltséggel jár. Ugyancsak többletköltséggel jár (azaz magasabb ellenszolgáltatási összeget tartalmazó ajánlatot eredményez) azon a tény is, hogy a járulékos költségek (felvonulási létesítmények, őrzés-védelem, stb.) valamennyi ajánlat esetében külön-külön merülnének fel.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1088_Budapest_hrsz. 36582

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A) Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező (RJ), alvállalkozó (AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
1. Előzetes igazolási mód:
Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.
A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben említett kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.)
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra.
Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra.
A Kr. 13. §-a alapján a RJ vonatkozásában folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a RJ részvételi jelentkezéséhez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (az annak részét képező mellékletek nélkül) és a kérelem beérkezéséről szóló elektronikus cégbírósági igazolást. Amennyiben nincs folyamatban RJ vonatkozásában változásbejegyzési eljárás, úgy nemleges nyilatkozat is csatolandó.
Többet mutasson
2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében:
Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
ATnek, közös ATnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a Kr. 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó.
AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
B) A szakmai tevékenység végzésére vonatkozó előírások, és igazolási mód:
A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja alapján AK előírja az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásban történő szereplés követelményét, valamint az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt teljesítését.
Többet mutasson
SZT: Alkalmatlan a részvételre jelentkező, közös részvételre jelentkezők:
amennyiben az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők nem szerepelnek az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén nincs bejegyezve a 2014/24/EU irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint nem teljesíti az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt.
Többet mutasson
RJ-nek a részvételi jelentkezésben a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. AK az EEKD kitöltésével történő előzetes igazolás során elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát részletes információk kérése nélkül, azaz az EEKD IV. Részének α. (alfa) pontját kell kitölteni.
Többet mutasson
Közös részvételre jelentkezők képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
A nyilvántartásban szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékének adatai alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (7), (9), (11) bek. és a Kbt. 69. § (11) bek. is irányadó.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság igazolásának módja:
Részvételre jelentkezőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen a részvételi jelentkezésében igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α (alfa) pont kitöltése, Közös részvételre jelentkezők képviseletében a nyilatkozatot a részvételre jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
P/1. Ajánlattevőnek a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladását megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évből, a közbeszerzés tárgyából (épületek teljes és/vagy részleges bontása) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről szóló egyszerű nyilatkozatát, attól függően, hogy a részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
AK az alkalmassági feltétel igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kr. 19. § (3) bek. foglalt lehetőségekre.
A Kbt. 65. § (6)-(8), (11) bek. és a Kr. 19. § (7) bek. megfelelően irányadó.
Az igazolás módjával kapcsolatban további információ a dokumentációban található.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az alkalmasság igazolásának módja:
P/1. Alkalmatlan a részvételre jelentkező, közös részvételre jelentkező, ha a felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgya (épületek teljes és/vagy részleges bontása) szerinti általános forgalmi adó nélkül számított (nettó) árbevétele összesen nem éri el a nettó 3 000 000 000 Ft összeget.
Többet mutasson
Fogalmak a P/1. alkalmassági követelmény vonatkozásában:
- „Épület” alatt az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 2. § 10. pontjában meghatározott fogalmat érti.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek.
Közös részvételre jelentkezés esetén, amennyiben a P/1. pont szerinti alkalmassági követelményt a közös részvételre jelentkezők bármelyike önállóan is képes teljesíteni, úgy elegendő, ha ezen közös részvételre jelentkező csatolja be a P/1. pont szerinti nyilatkozatot.
Többet mutasson
Amennyiben a RJ (a gazdasági szereplő) működését később kezdte meg (és ezért nem rendelkezik közbeszerzés tárgya szerinti árbevételi adattal az előző három lezárt üzleti évben), úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt üzleti évek közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevétele összegének kell elérnie az előírt összeget.
Többet mutasson
Amennyiben RJ nyilatkozatában kevesebb, mint három lezárt üzleti évet mutat be, amelyből azonban megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelése, AK nem rendel el hiánypótlást a be nem mutatott lezárt üzleti év/évek tekintetében.
Műszaki és szakmai képességek:
Részvételre jelentkezőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen a részvételi jelentkezésében igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α (alfa) pont kitöltése. Közös részvételre jelentkezők képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
M/1. Ajánlattevőnek a Kr. a 21. § (2) bek. a) pontja alapján csatolnia kell az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 év (azaz 60 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb 8 éven (azaz 96 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb,
Többet mutasson
M/1.1. Teljes és/vagy részleges épületbontási tevékenységre vonatkozó,
M/1.2. Műemlék épületen és/vagy műemléki környezetben található épületen elvégzett teljes és/vagy részleges épületbontási tevékenységre vonatkozó,
befejezett referenciáinak a szerződést kötő másik féltől származó igazolással történő ismertetésével.
A referenciákat a Kr. 22. § (3) bek. szerinti tartalommal, az alkalmassági előírásnak megfelelő részletezettséggel kell igazolni.
Az igazolásnak tartalmazni kell:
- a szerződést (szerz.) kötő másik fél nevét, székhelyét,
- az elvégzett munkák nevesítését és mennyiségét (az alk. minimum-köv-nek megfelelően részletezett tartalommal),
- szerződés teljesítésének idejét (a kezdő és a befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal megjelölve), helyét,
- a műszaki átadás-átvétel idejét (év/hó/nap) (részteljesítés esetében az adott részre vonatkozó műszaki átadás-átvétel idejét),
- a referencia igazolás kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerz-nek megfelelően történt-e.
Amennyiben a részvételre jelentkező a referenciát közös ajánlattevőként teljesítette, úgy az igazolásból egyértelműen ki kell derülnie annak is, hogy a részvételre jelentkező a referencia mely részeit (elvégzett munkarészek(ek) megjelölésével) teljesítette. Amennyiben a referencia igazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével a Kr. 22. § (5) bek. szerinti adatok feltüntetése is szükséges.
Többet mutasson
A Kr. 22. § (5) bek., valamint a Kbt. 140. § (9) bek. is irányadó.
M/2. Ajánlattevők a Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján az ajánlathoz csatolnia kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezését, végzettségük és/vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában az ajánlathoz csatolni kell
- AT-i nyilatkozat, amelyből megállapítható, hogy a szakembert mely alkalmassági követelményre jelöli, továbbá, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra (EKR űrlap),
- a megkívánt szakmai gyakorlatot, tapasztalatot igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példányát,
- a szakképzettséget igazoló irat egyszerű másolatát (amennyiben releváns),
- a szakember által aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozatot.
Az igazolás módjával kapcsolatban további információ a dokumentációban található.
A rendelkezésre állási nyilatkozatnak tartalmaznia kell a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerz. teljesítése alatt rendelkezésre fog állni.
A Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11) bek. és a Kr. 24. § (1) bek. irányadó az igazolás során.
A gazdasági szereplő élhet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében biztosított lehetőséggel. Ebben az esetben a gazdasági szereplő az ajánlatba n nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan a részvételre jelentkező (közös részvételre jelentkező), ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 évben (a jelen felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 év alatt befejezett, de legfeljebb 8 éven belül megkezdett) sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt, szerződésszerűen teljesített alábbi referenciával:
Többet mutasson
M/1.1. Teljes és/vagy részleges épületbontási tevékenységre irányuló, szerződésszerűen teljesített, befejezett munkára vonatkozóan igazolt olyan referenciával, referenciákkal, amelynek keretében összesen legalább 20 000 m2 hasznos alapterületű épület(ek) bontására került sor.
Többet mutasson
A fenti M/1.1. pontban meghatározott referencia követelmény egy vagy több szerződéssel is teljesíthető.
M/1.2. Legalább 1 db, műemlék épületen és/vagy műemléki környezetben található épület(ek)en elvégzett teljes és/vagy részleges bontási tevékenységre irányuló, szerződésszerűen teljesített, befejezett munkára vonatkozóan igazolt olyan referenciával, amelynek keretében összesen legalább 2 000 m2 hasznos alapterületű épület(ek) bontására került sor.
Többet mutasson
Fogalmak az M/1. alkalmassági követelmény vonatkozásában:
AK:
„Épület” alatt az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 2. § 10. pontjában meghatározott fogalmat érti,
„Műemlék” alatt a Kötv. 7. § 15. pontjában meghatározott fogalmat érti,
„Műemléki környezet” alatt a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV.9.) Korm. rendelet 20. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott fogalmat érti.
Ha az alkalmasság igazolásához nem Magyarországon teljesített korábbi építési beruházás kerül ismertetésre, műemlék alatt az adott ország jogrendje szerinti műemléki vagy azzal egyenértékű besorolást kell érteni.
A referencia akkor tekinthető az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 évben megvalósítottnak, ha a teljesítés időpontja, azaz a műszaki átadás-átvétel lezárása erre az időszakra esik.
M/2. Alkalmatlan a részvételre jelentkező, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberrel:
M/2.1
legalább 1 fő projektvezető szakember, aki rendelkezik
- a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-É szakterületű (vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai tapasztalattal, vagy a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-É szakterületű (vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki vezetői jogosultsággal, valamint
Többet mutasson
- legalább 36 hónap, épületek bontása során szerzett projektvezetői és/vagy projektvezető-helyettesi szakmai tapasztalattal.
M/2.2
legalább 1 fő építésvezető szakember, aki rendelkezik
- a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-É-M szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai tapasztalattal, vagy a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-É-M szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultsággal, valamint
Többet mutasson
- legalább 36 hónap, épületek bontása során szerzett építésvezetői és/vagy főépítésvezetői és/vagy felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalattal.
M/2.3
legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik
- a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-ÉG szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai tapasztalattal, vagy a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-ÉG szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultsággal, valamint
Többet mutasson
- legalább 36 hónap, épületek bontása során szerzett épületgépészeti építésvezetői és/vagy felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalattal.
M/2.4
- a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-ÉV szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai tapasztalattal, vagy a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-ÉV szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultsággal, valamint
Többet mutasson
- legalább 36 hónap, épületek bontása során szerzett épületvillamossági építésvezetői és/vagy felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalattal.
M/2.5
legalább 1 fő zaj és rezgésvédelem szakértő szakember, aki rendelkezik
- a 297/2009. (XII.21.) Korm. rendelet szerinti SZKV 1.4. (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai tapasztalattal, vagy a 297/2009. (XII.21.) Korm. rendelet szerinti SZKV 1.4. (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, valamint
Többet mutasson
- legalább 36 hónap, épületek bontása során szerzett, a 297/2009. (XII.21.) Korm. rendelet szerinti jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal.
A fenti pozíciókra külön-külön szakember bemutatása szükséges azzal az eltéréssel, hogy az M/2.1 és M/2.2 alkalmassági követelmények tekintetében az átfedés megengedett, amennyiben a szakember valamennyi, az M/2.1 és M/2.2 pontokban meghatározott alkalmassági követelménynek megfelel.
Többet mutasson
Fogalmak az M/2. alkalmassági követelmény vonatkozásában:
„Projektvezető” alatt olyan szakembert kell érteni, aki az adott kivitelezési projektet szakmailag irányítja, koordinálja a Vállalkozó, a szakági építésvezetők vagy műszaki vezetők munkáját, kapcsolatot tart a Megrendelővel, konzorciumtagként történő teljesítés esetén a konzorciumvezetővel.
Többet mutasson
„Projektvezető-helyettes” alatt AK azt a szakembert érti, aki egy adott építési beruházáson a projektvezető feladatait helyettesi körben ellátta, ill. a projektvezető mellett részt vett a projekt megvalósításában.
„Főépítésvezető” alatt azt a szakembert kell érteni, aki több, különböző szakterületű építésvezető munkáját fogja össze, irányítja, koordinálja.
„Építésvezető” alatt azt a szakembert kell érteni, aki a kivitelezési tevékenységet a munkaterületen irányítja, vagy a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet szerinti felelős műszaki vezető.
„Felelős műszaki vezető” alatt azt a szakembert érti, aki az építési munkaterületen végzett építési-szerelési munkát irányítja.
„Épületek bontása” alatt épülete(ke)n elvégzett teljes és/vagy részleges bontási tevékenységre irányuló munkákat ért.
Külföldön szerzett szakképzettségek egyenértékűségének bizonyítása (figyelembe véve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv. rendelkezéseit is) a részvételi jelentkezésben a részvételre jelentkező kötelezettsége és felelőssége.
Többet mutasson
A fenti fogalommeghatározások vonatkozásában, a hazai jogszabályi előírásoknak való megfelelés tekintetében Ajánlatkérő biztosítja az egyenértékűséget a külföldi gazdasági szereplők (így különösen a külföldi referencia és/vagy külföldi szakmai tapasztalat) vonatkozásában.
Többet mutasson
AK a szakember esetén előírt szakmai tapasztalat meglétét a jogosultság szempontjából releváns végzettség megszerzésétől kezdve számítja.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Teljesítési biztosíték: 5%
Jótállási biztosíték: 5 %.
Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett mérföldkőhöz tartozó nettó vállalkozói díjrész 0,5% -a minden késedelmes naptári napra.
Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett munkarész - a Megrendelő által az árazott költségvetés alapul vételével megállapított - nettó ellenértékének 15%-a.
Meghiúsulási kötbér: tartalékkeret nélkül számított nettó vállalkozói díj 25%-a.
Egyéb szerződésszegési kötbér: bármely feladat vagy részfeladat teljesítése során a szerződésben előírt vállalkozói szolgáltatás nem a vállalkozótól elvárható magatartás szerinti teljesítése esetén szerződésszegő magatartásonként fizetendő 200 000 HUF egyösszegű kötbér.
Többet mutasson
Vállalkozót a sikeres műszaki átadás-átvételtől számított 36 (harminchat) hónap időtartamú jótállás terheli.
Szavatossági idő: 60 hónap
Részleteiben a szerződéstervezetben foglaltak alapján.
A pénzügyi finanszírozás forrása: hazai
A benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítése a Kbt. 135. § (1) bek. szerint igazolt teljesítést követően, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül a Kbt. 135. § (3) és (5)-(8) bekezdései, továbbá a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint kerül kifizetésre. A kifizetésre alkalmazandó a 2007. évi CXXVII. tv. (továbbiakban: ÁFA tv.). Ajánlatkérő, amennyiben a nyertes ajánlattevő a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően a Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján, a 322/2015. (X.30.) Kormányrendelet 32/A.§ szerint fizeti ki az ellenértéket.
Többet mutasson
Ajánlatkérő tartalékkeretet biztosít, melynek mértéke 10%.
Előleg: 5 %.
Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Forint (HUF).
Részszámlázásra lehetőség van a szerződésben meghatározottak szerint.
A szerződés a Kr. 22. § (5) bekezdése szerinti oszthatatlan szolgáltatás teljesítésére irányul.
A feltételek részleteit a szerződéstervezet tartalmazza.
A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt köteles figyelembe venni az alábbiakban részletezett jogszabályi előírások vonatkozó előírásait:
- az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet
- a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszerbe tartozó tevékenységekről, valamint az Építőipari Monitoring- és Adatszolgáltató Rendszerről szóló 707/2021. (XII.15.) Korm. rendelet
- a kulturális örökség védelméről 2001. évi LXIV. törvény
- a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet
- a környezet védelmének általános szabályairól 1995. évi LIII. törvény
- a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény
- a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet
- a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 440/2002. (XII.29.) Korm. rendelet
- az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet
- az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 12/2006. (III. 23.) EüM rendelet
- a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII.18.) KöM rendelet
- környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII.3.) KvVM-EüM együttes rendelet
- a zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló 93/2007. (XII.18.) KvVM rendelet
- a levegő védelméről a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet
- a levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I.14.) VM rendelet
- a levegőterheltségi szint és a helyhez kötött légszennyező források kibocsátásának vizsgálatával, ellenőrzésével, értékelésével kapcsolatos szabályokról szóló 6/2011. (I.14.) VM rendelet.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A jelöltek tervezett száma: 99
A korlátozott számú jelölt kiválasztásának objektív kritériumai:
A megadott szám kizárólag technikai jellegű, ajánlatkérő nem kívánja korlátozni sem az ajánlattételre felhívandó, sem pedig a részvételre jelentkező gazdasági szereplők számát.
A RF VI.3) "További információk:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások:
17. Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy 2-8. minőségi értékelési szempontokra tett vállalások ajánlatkérő általi (a szerződés teljesítési szakaszában történő) ellenőrzésének pontos módját ajánlatkérő az eljárás ajánlattételi szakasza tekintetében irányadó közbeszerzési dokumentumokban részletezi, az ajánlattevőknek pedig ezen módszerekre történő tekintettel (már az ajánlatukban is, a szakmai ajánlatuk részeként) be kell mutatniuk, hogyan tervezik teljesíteni a környezetvédelmi értékelési szempontokra tett vállalásaikat (környezetvédelmi és fenntarthatósági menedzsment terv). Az értékelési szempontok ellenőrzésével összefüggésben felmerülő valamennyi költség az ajánlatkérőt terheli.
Többet mutasson
18. Ajánlatkérő továbbá szakmai ajánlatnak tekinti a teljeskörűen beárazott költségvetést (cégszerűen aláírt pdf és excel formátumban), valamint az M/2.5 szakember tekintetében a 8. minőségi értékelési szempontra tett megajánlást, a szakmai gyakorlati időt és a szakember személyét.
Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy azon szakember szakmai önéletrajza, amelyhez alkalmassági követelmény is kapcsolódik a Kbt. 71. § alapján hiánypótlási körbe tartozhat, azonban az értékelési szempont körében megjelölt szakember(ek)nek az ajánlatból egyértelműen beazonosíthatónak kell lennie.
Többet mutasson
19. AK alkalmazza a Kbt. 69. § (7) bekezdését, így az M/2.5. pontban foglalt alkalmassági követelmények igazolása érdekében a szakember önéletrajzának, rendelkezésre állási nyilatkozatának és a végzettséget igazoló dokumentumoknak a benyújtása az eljárás ajánlattételi szakaszában már a bírálat első szakaszában (tehát az ajánlat részeként) szükséges.
Többet mutasson
20. AK köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani, ha a részvételre jelentkező az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet alapján a tilalom hatálya alá tartozik. Részvételre jelentkezők a részvételi jelentkezésükben kötelesek az előbbiek szerinti nyilatkozatukat benyújtani.
Többet mutasson
21. A jelen eljárás becsült értéke alapján a tárgyi építési beruházás a 707/2021. (XII.15.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, így az ajánlattevő az ajánlatában köteles nyilatkozni arról, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte, továbbá a nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződés teljesítése során köteles az Üvegkapu alkalmazására.
Többet mutasson
23. A tárgyalásos eljárás alkalmazásának jogcíme a Kbt. 85. § (2) bekezdés d) pontja, azaz az ajánlatkérő a műszaki leírást nem tudja kellő pontossággal elkészíteni a külön jogszabályban meghatározottak szerinti szabványok, európai műszaki értékelés, közös műszaki előírások vagy műszaki referenciák valamelyikére való hivatkozással, ugyanis a piacon elérhető bontási technológiáknak speciálisan a közbeszerzés tárgya szerinti feladatok elvégzéséhez igazítása az ajánlattevők egyedi eszköz- és gépparkjától függően lehetséges, amely hozzáigazítás a közbeszerzési eljárás második, ajánlattételi szakaszában, a tárgyalások során történik.
Többet mutasson
A bontási technológiát a fentiek okán tehát előzetesen nem lehetséges olyan pontossággal, egyértelműséggel megadni, amely lehetővé tenné nyílt eljárás alkalmazását, így a felek közötti tárgyalások elengedhetetlenek.
Ajánlatkérő a Kbt. 87. § (1) bekezdése alapján tájékoztatja az eljárás iránt érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a vállalkozási szerződéstervezetben meghatározott fizetési feltételek, a teljesítési biztosíték mértéke, a kötbér feltételek, valamint a részvételi felhívás II.2.4) pontjában ismertetett beszerzési igény jelenti azokat a minimumkövetelményeket, amelyekről ajánlatkérő nem fog tárgyalni.
Többet mutasson
A tárgyalás tervezett főbb szabályai:
Ajánlatkérő az ajánlattevőkkel együttesen, több tárgyalási fordulóban tárgyal az ajánlati árról, a műszaki tartalomról, valamint azokról a szerződéses feltételekről, amelyek nem tárgyai a felhívás VI.3) További információk jelen alpontjában felsorolt minimumkövetelményeknek.
Többet mutasson
A tárgyalás során az ajánlattevő(k) módosításokat, javaslatokat fogalmazhatnak meg a szerződéses feltételekkel kapcsolatban, azzal, hogy az ajánlattevő(k) által javasolt elemek közül ajánlatkérő kiválaszthatja azon szerződéses feltételeket, amelyek mentén szerződni kíván a nyertes ajánlattevővel.
Többet mutasson
A bontástechnológiai és bontásszervezési projektterv tekintetében az ajánlatkérő külön tárgyalási fordulóban kíván tárgyalni, amelynek célja, hogy az érintett gazdasági szereplők között, valamint az egyes gazdasági szereplők és az ajánlatkérő között is konszenzus alakuljon ki az alkalmazni kívánt bontási technológia tekintetében, ezáltal a választott megoldás biztosítsa az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód alapelveinek jelen eljárásban történő érvényesülését.
Többet mutasson
A tárgyalás lefolytatásának végleges menete és az ajánlatkérő által előírt végleges szabályai, valamint az első tárgyalás időpontja a Kbt. 87. § (2) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások figyelembe vételével az ajánlattételi felhívásban kerül majd rögzítésre.
Többet mutasson
24. A Kbt. 66. § (3) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások figyelembe vételével ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a részvételi jelentkezésben a részvételre jelentkező nem tehet ajánlatot (ideértve a RF II.2.4) szakaszában részletezett szakmai ajánlatot, vagy annak bármely tartalmi részelemét), ellenkező esetben részvételi jelentkezése a Kbt. 73. § (3) bekezdése értelmében érvénytelen!
Többet mutasson
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A bontási és kiürítési munkálatok (ide nem értve a földkiemelést és -visszatöltést) során keletkezett, anyagtípusonként, szelektíven újrahasznosításra előkészített, nem veszélyes hulladékok összesített tömege a fentiek szerinti munkálatok során keletkezett nem veszélyes hulladékok össztömegéhez viszonyítva [tömeg %] (minimum 95 tömeg%)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. A bontási hulladék (a veszélyes és nem veszélyes hulladékot egyaránt ideértve) teljes mennyiségének bontási területről történő elszállításával összefüggésben számított összesített környezetterhelési érték [km x gCO/kWh x t]
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 4. Azon újrahasznosítható (ideértve az újrafelhasználás lehetőségét is), nem veszélyes hulladékok összesített tömege a 2. értékelési szempont szerint definiált munkálatok során keletkezett nem veszélyes hulladékok össztömegéhez viszonyítva, amelyek köztes lerakóhely beiktatása nélkül, közvetlenül olyan felhasználási helyre kerülnek elszállításra, ahol az anyagtípusonkénti, szelektív előkészítést (ideértve a bontási területen előzetesen történő előkészítést is) követően az újrahasznosítás ugyanezen felhasználási helyszínen történik. [tömeg %]
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 5. A bontási tevékenységből származó nappali környezeti zajterhelés 27/2008. (XII.3.) KvVM-EüM együttes rendelet szerinti, maximum 65 dB értéktől történő, a 93/2007. (XII.18.) KvVM rendelet szerint mért átlagos eltérés mértéke [dB]
6. A bontási tevékenységből származó, emberre ható nappali környezeti rezgésterhelés a 27/2008. (XII.3.) KvVM-EüM együttes rendelet szerinti, maximum 200 mm/s2 értéktől történő, a 93/2007. (XII.18.) KvVM rendelet szerint mért átlagos eltérés mértéke [mm/s2]
7. A bontási tevékenységgel érintett, lehatárolt terület közvetlen környezetének területegységére időegység alatt leülepedő, nem toxikusporok 4/2011. (I.14.) VM rendelet szerinti maximum 16 g/m2 x hónap értéktől, a 6/2011. (I.14.) VM rendelet szerint mért átlagos eltérés tervezett mértéke (szedimentáció/porszórás) [g/m2 x hónap]
8. A részvételi felhívás M/2.5 pontja szerinti zaj és rezgésvédelmi szakértő szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli szakmai többlettapasztalata [hónap], (minimum 0 hónap, maximum 24 hónap)
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15847397241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Főosztály
A vevő profiljának címe: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001263552023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. A dokumentumokat AK a Kbt. 39. § (1) bek.-re tekintettel korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen az I.3) pontban megadott címen, elektronikus úton hozzáférhetővé teszi https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap
2. Értékelési szempont: Kbt. 76. § (2) bek. c) pont alapján a legjobb ár-érték arány. AK a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (Értesítő 2020/60. sz., 2020.03.25.) az 1. mennyiségi kritérium („Ár”) szempont esetében fordított arányosítással, a minőségi kritérium 2., 4., 5., 6., 7. és 8. szempont esetén egyenes arányosítással, a minőségi kritérium 3. szempont esetén fordított arányosítással értékeli, melynek során a pontszámokat 0,00-100,00 között osztja ki.
Többet mutasson
A 2. minőségi értékelési szempont vonatkozásában az ajánlati elem azon szintje, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 95 tömeg%.
Az 5. minőségi értékelési szempont vonatkozásában az ajánlati elem azon szintje, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 0 dB.
A 6. minőségi értékelési szempont vonatkozásában az ajánlati elem azon szintje, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 0 mm/s2.
A 7. minőségi értékelési szempont vonatkozásában az ajánlati elem azon szintje, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 0 g/m2 x hónap.
A 8. minőségi értékelési szempont vonatkozásában az ajánlati elem azon
szintje, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 0 hónap.
legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál kedvezőbb vállalásokra ajánlatkérő egyaránt a fentiekben hivatkozott ponthatár felső határával (100 pont) azonos számú pontot ad: 24 hónap.
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben az ajánlati elem mértéke bármely minőségi értékelési szempont vonatkozásában nem éri el az ajánlati elem ajánlatkérő által meghatározott legkedvezőtlenebb szintjét, ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt jogszabályi előírások értelmében érvénytelenné nyilvánítja!
Többet mutasson
3. Ajánlatkérő legkésőbb a Szerződés megkötésének időpontjára minimum 500 millió Ft/év és 200 millió Ft/káresemény limit összegű érvényes, összkockázatú építési-szerelési (C.A.R.) felelősségbiztosítási szerződés meglétét írja elő.
4. AK az ajánlattételt ajánlati biztosíték (AB) nyújtásához köti. Az AB mértéke 30 000 000 HUF.
Az AB teljesíthető - az AT választása szerint - az előírt pénzösszegnek az Építési és Közlekedési Minisztérium számlájára történő befizetésével 10032000-00003582-09030013 (IBAN: HU53 1003 2000 0000 3582 0903 0013; SWIFT: HUSTHUHB) számú letéti számlájára történő befizetésével, az azzal azonos összegű pénzügyi intézmény v biztosító által vállalt garancia v készfizető kezesség biztosításával, v biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell.
Többet mutasson
5. Részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésben nyilatkoznia kell, hogy a közbeszerzési eljárásban történő nyertessége esetén az általa a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezni fognak. A nyilvántartásba-vétel elmaradása a nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, amely esetben ajánlatkérő - amennyiben az összegezésben megjelölésre került - a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval köti meg a szerződést.
Többet mutasson
Szerz.kötés feltétele, hogy az M/2. pontban felsorolt szakemberek a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szerepeljen a következő (az adott pozícióhoz elvárt) a 266/2013. (VII.11.) Kr., valamint a 297/2009. (XII.21.) Kr. szerinti érvényes, aktív jogosultsággal: M/2.1: MV-É; M/2.2: MV-É-M, M/2.3: MV-ÉG, M/2.4: MV-ÉV, M/2.5: SZKV 1.4. jogosultág.
Többet mutasson
6. Valamennyi alk. feltétel és igazolás a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb.
7. AK a Kbt. 71. § alapján az összes részvételre jelentkező számára, azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, azzal, hogy kizárólag egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésben korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
8. AK kizárja a Kbt. 35. (8) bek. szerinti projekttársaság létrehozását mind egyedüli, mint közös részvételre jelentkezők esetében.
9. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
10. Az AF. IV.2.6. pontjában megadott időtartam a Kbt. 81. § (11) bek. alapján 60 nap, azzal, hogy a Kbt. 87. § (4) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő az ajánlatához a tárgyalások befejezésének időpontjától (a végleges ajánlat benyújtására meghatározott ajánlattételi határidő lejártától) van kötve.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlatkérő a részvételi felhívás IV.1.5) pontjában meghatározott jogosultságával élve az első ajánlatok beérkezését követően úgy dönt, hogy nem tart tárgyalást, hanem a benyújtott ajánlatok bírálatával és értékelésével befejezi az eljárást, az ajánlattevő ajánlati kötöttsége az erről szóló értesítés ajánlatkérő általi megküldésével áll be, az ajánlatkérő által a fentiek szerint meghatározott időre (60 nap).
Többet mutasson
11. A részvételi jelentkezések benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a és a Kbt. 68.§-a irányadó.
12. A részvételre jelentkezésre vonatkozó részletes előírásokat a dokumentáció tartalmazza.
13. AK sem a részvételi jelentkezésben, sem az ajánlatban nem írja elő a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti információk feltüntetését.
14. 257/2018. (XII. 18.) Korm.r. 21. § (10) bek. szerinti adat: Sárosi Tamás, lajstromszám: 00278.
15. Ajánlatkérőnek különösen fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a bontás megfelelő minőségben és a helyszín specifikumára hangoltan történjen. Erre való tekintettel az ajánlattevőnek el kell készítenie és - az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében - az ajánlat részeként be kell nyújtania a Kbt. 3. § 37. pontjában meghatározott és a közbeszerzési dokumentációban részletezett információk szerinti szakmai ajánlatot.
Többet mutasson
A részvételi jelentkezések felbontásának ideje: 2023/12/07 14:00

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. §-a alapján.
A RF VI.3) "További információk:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások:
25. A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell:
- érvényben lévő, „Magasépítési kivitelezési tevékenység és/vagy Mélyépítési kivitelezési tevékenység” érvényességi területre kiterjedő ISO 9001 minőségirányítási rendszernek, ISO 14001 környezetvédelmi vezetési rendszernek, és ISO 45001 munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási (vagy a fentiekkel egyenértékű) rendszernek való megfelelőséget igazoló, független szervezet által kiállított (vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű) tanúsítvánnyal
Többet mutasson
vagy
- az ISO 9001 minőségirányítási, ISO 14001 környezetvédelmi vezetési, és ISO 45001 munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási rendszerrel egyenértékű azon minőségirányítási, környezetvédelmi, és munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási intézkedéseinek leírásával, amelyeket az ajánlattevő a teljesítés során alkalmazni tud.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell továbbá:
- minimum 1 fő, a szerződés szerinti munkák minőségének ellenőrzéséért felelős olyan szakemberrel, aki minőségügyi szakmérnöki vagy azzal egyenértékű egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, valamint minimum 3 év (36 hónap) építőipari kivitelezési tevékenység során szerzett minőségellenőrzési és/vagy minőségirányítási szakmai tapasztalattal rendelkezik,
Többet mutasson
- minimum 3 fő építőipari műszakvezető szakemberrel, aki minimum 3 év (36 hónap) építőipari bontási tevékenység során szerzett építőipari műszakvezetői szakmai tapasztalattal rendelkezik,
- minimum 1 fő, minimum középfokú munkavédelmi (OKJ 5286201 Munkavédelmi technikus vagy azzal egyenértékű) végzettséggel rendelkező biztonság és egészségvédelmi koordinátor szakemberrel,
- minimum 1 fő statikus szakember, aki a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében a 266/2013. (VII.11.) Kr. szerinti MV-É-R vagy azzal egyenértékű, aktív jogosultsággal szerepel, valamint minimum 3 év (36 hónap) építőipari bontási tevékenység során szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik,
Többet mutasson
- minimum 1 fő, OKJ 3252101 felvonószerelő vagy OKJ625210 Felvonóellenőr vagy ezekkel egyenértékű végzettséggel rendelkező olyan szakember, aki minimum 3 év (36 hónap) építőipari bontási tevékenység során szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik,
- minimum 1 fő szakember, aki minimum 3 év (36 hónap) azbesztet vagy azbeszttartalmú terméket tartalmazó épület, létesítmény, szerkezet bontása, vagy azbesztnek vagy azbeszttartalmú terméknek építményből, létesítményből, szerkezetből, járműből történő eltávolítása során szerzett, a 12/2006 (III.23.) EüM rendelet 11. § (3) bekezdése szerinti aszbesztmentesítési munkaterv elkészítésére irányuló szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a fentiekben részletezett információkkal összefüggésben nyomatékosan felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a tanúsítvány, vagy az egyenértékű intézkedések leírásának, továbbá a szakemberek rendelkezésre állását igazoló dokumentumok - legkésőbb a szerződéskötés időpontjáig az ajánlatkérő részére történő - benyújtása a szerződés megkötésének feltétele!
Többet mutasson
26. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (7) bekezdése alapján az eljárás részvételi szakaszában helyszíni bejárást tart az alábbiakban részletezett információk szerint: A találkozó helyszíne: 1080 Budapest, Pollack Mihály tér, Károlyi Palota észak-nyugati sarka (GPS koordináták: É 47 490778, K 19 064288); Időpontja: A részvételi felhívás közzétételét követő 8. munkanap 10:00 óra; Kapcsolattartó: Ürmös Gábor, telefon: +36 305615298.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 206-648032 (2023-10-20)
Ajánlati felhívás (2023-12-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: PPKE új campus építéséhez szükséges bontási munkák
Hivatkozási szám: EKR001263552023
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campus megvalósításához szükséges bontási munkák elvégzésére. A RF VI.3) "További információk:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások: AK rögzíti, hogy az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése szerint az 1-8. értékelési szempontokra az eljárás ajánlattételi szakaszában a Felolvasólapon tett megajánlások szakmai ajánlatnak minősülnek. Az egyes értékelési szempontok szerinti megajánlások alátámasztására szolgáló, az AK által szakmai ajánlatnak tekintett további dokumentumok és információk: - 1. értékelési szempont: Teljeskörűen beárazott költségvetés (cégszerűen aláírt pdf és excel formátumban), - 2. értékelési szempont: Bontástechnológiai és bontásszervezési projektterv, - 3. értékelési szempont: Műszaki ajánlat - 4. értékelési szempont: Bontási hulladék ellenőrzési és gazdálkodási terv - 5-7. értékelési szempontok: Környezetvédelmi és fenntarthatósági menedzsment terv, ennek keretében - Zaj-és rezgésvédelmi intézkedési terv, amely egyebek mellett tartalmazza a zaj- és rezgéskibocsátás csökkentése érdekében tervezett intézkedéseket, azok várható eredményét, és az intézkedések műszaki és adminisztratív megvalósításához szükséges időtartamot. - Zaj-és rezgésterheltségi és terhelési mérési terv - Levegővédelmi intézkedési terv - Levegőterheltségi és levegőterhelési mérési terv - 8. értékelési szempont: A szakember személye. Az alábbiakban részletezett dokumentumokat kizárólag a nyertes ajánlattevőnek szükséges majd legkésőbb a szerződés aláírásával egyidejűleg vagy a szerződéskötést követően az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani: - Közmű felhagyási terv (szerződéskötést követően) - Minőségbiztosítási és mintavételi terv (szerződéskötést követően) - Munkavédelmi, tűzbiztonsági és egészségügyi terv (szerződés aláírásával egyidejűleg) - Közterület-foglalási és forgalomtechnikai terv (szerződéskötést követően) - Azbesztmentesítési munkaterv (szerződés aláírásával egyidejűleg) - Kockázatfelmérési és kockázatkezelési módszertani megoldások terve (szerződés aláírásával egyidejűleg) - Humán erőforrás terv (szerződéskötést követően) - Eszköz erőforrás terv (szerződéskötést követően) - Pénzügyi ütemterv (szerződés aláírásával egyidejűleg). Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (8) bekezdésének b) pontjában foglalt jogszabályi előírások figyelembe vételével nyomatékosan felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a szakmai ajánlat részét képező bármely dokumentum és/vagy információ teljes hiányával összefüggésben nem rendel(het) el hiánypótlást! A szakmai ajánlat egyes tartalmi elemeire vonatkozó részletes ajánlatkérői elvárásokat az eljárás ajánlattételi szakasza tekintetében irányadó közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 16. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként, kizárólag indikatív jelleggel csatolnia szükséges továbbá a részletes Műszaki ütemtervet (Gantt-diagram) is, amelyet egyebekben AK nem tekint a szakmai ajánlat részének.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Bontási, terep-előkészítési és eltakarítási munka 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001263552023/1
A beszerzés leírása:
A Budapest VIII. kerület Palotanegyedében, a Bródy Sándor utca - Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen található, különféle rendeltetésű 8 db épület, melyeknek teljes és részleges bontása és hozzá kapcsolódó egyéb bontási tevékenységek elvégzése történik azzal, hogy 1 db épület egy része elbontásának az utcai homlokzat megtartása miatt az építés kivitelezése alatt kell megtörténnie. Az összes bontással érintett épület az Országos Építésügyi Nyilvántartásban azonosítóval bejegyzett műemléki környezetben, egy helyrajzi számon található (a 1088 Budapest, VIII. kerület, 36582 helyrajzi számú ingatlan), melyen bontással egyebekben nem érintett műemlék épületek is elhelyezkednek. A területen található bontandó épületek: 100 m2-es nagyságrendre kerekített hasznos alapterület (m2) Elszállítandó bontott anyag tervezett mennyisége (m3) B/1 Magyar Rádió épülete, kazánház, bunker: 8 400 m2, 7 600 m3 D/1 Rádió épülete: 1 800 m2, 1 400 m3 D/2 Rádió Archívum és stúdiók: 6 500 m2, 7 500 m3 D/3 Rádió Archívum és stúdiók: 4 200 m2, 6 200 m3 D/4-6 Rádió Archívum és stúdiók: 3 300 m2, 5 200 m3 D/5 Rádió Archívum és stúdiók: 2 600 m2, 2 700 m3 D/7 Rádió Archívum és stúdiók: 4 000 m2, 5 500 m3 D/8 Garázs és műhely: 1 800 m2, 1 400 m3 Összesen: 32 600 m2, 37 500 m3 B/1 épület: Az egykor a Magyar Rádió irodaházaként funkcionáló épület H alaprajzú, 5 emeletes, lapostetős, 1966 és 1969 között épült. Alapterülete cca. 8400 m2. D/1 épület: A Bródy Sándor 5-7. szám alatt található épület egykor a Magyar Rádió épülete volt. A két épületrészből álló építmény 3 emeletes, U-alakú, zártsorúan kapcsolódik egymáshoz és a szomszédjaihoz, alapterülete cca. 1 800 m2. Tetőszerkezete cserépfedésű, a kiugró részek korcolt fémlemez fedést kaptak. Az utcai homlokzat és az utcai traktus nem bontható. D/2 épület: A Festetics-palota szomszédságában álló épület egykor a Magyar Rádió Archívumának adott otthont. Pince, földszint és 4 emelet magaságú, alapterülete cca. 6 500 m2. D/3 épület: A rádióstúdiókat magában foglaló úgynevezett Stúdió Palota fölszint+2 emelet magas, historizáló stílusú, magastetős, cserépfedésű épület, melyhez egy 4 emeletes, újabb építésű lapostetős épületszárny csatlakozik. Alapterülete cca. 4200 m2. A D/3-as épület eredetileg különálló volt, azonban később egy átvezető szárnnyal hozzákapcsolták a D/1-es épület keleti szárnyához. Az épület előtt található a bejárati előtérként funkcionáló homorú tetejű, fém szerkezetű Pagoda épület. D/5 épület: A Szentkirályi utcán hátra húzva, zártsorúan beépített, ötemeletes lakóház. Korcolt fémlemez fedésű manzárdtetős, mely 1933-ban épült. Alapterülete cca. 2600 m2. D/4-6 épület: A Szentkirályi utcán található épület, közvetlenül a D/5 és a D/7 épületek által zártsorúan közrefogva. Alapterülete cca. 3300 m2. Pinceszintje a környező épületekkel megosztott, felette földszint és négy emelet + tetőtér helyezkedik el. Alacsony hajlásszögű, korcolt fémlemez fedésű nyeregtető fedi. Az utcafronton lévő D/6-os épület egybeépült a D/4-es nevű egyszintes, lapostetős stúdióépülettel. D/7 épület: A Szentkirályi utcán található, zártsorúan beépített, eredetileg lakóházként funkcionáló épület 1929-ben épült. Alapterülete cca. 4000 m2. Fedése pala héjazatú nyeregtető. A pince és földszint felett 5 emelet található. D/8 épület: A telek belső udvarán elhelyezkedő épület jellemzően raktár- és kiszolgáló funkciót lát el, alapterülete cca. 1800 m2. A magasabb épület a pincén kívül földszinti és két emeleti szinttel rendelkezik, melyben gépházak, irodák és raktárak helyezkednek el. Magastetős fedése korcolt fémlemezzel borított. Mellette található a fűrészfogas alaprajzi tagolású földszintes, lapostetős szárny, melyben mára leginkább lomtárnak használt egykori garázsok és irodák helyezkednek el. Az épület alatt a szomszédos épületekkel összefüggő pincerendszer található. A 1088 Budapest, VIII. kerület, 36582 helyrajzi számú ingatlan a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 100%-os tulajdonában áll. A bontási munkák munkaterület átadásáig többoldalú megállapodások jönnek létre, egyrészt az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint építtető és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mint tulajdonos közt, másrészt az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint építtető, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mint tulajdonos és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, mint területhasználó közt. Ezek az együttműködési megállapodások biztosítják majd a birtokjog átadásának feltételeit és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap telken belüli nem bontandó épületekre vonatkozó használati feltételeit. A nyertes ajánlattevő nevesítetten is kiemelt feladatát képezi továbbá a bontási területen jelenleg található, földfelszín alatti olajtartály(ok) feltárása és eltávolítása, a bontandó épületek és kapcsolódó szerkezetek azbesztmentesítése, a külső szolgáltatók hatáskörébe tartozó közműnyilatkozatok aktualizálása (az Antenna Hungária által bérelt, vagy tulajdonolt közművekre is), valamint a Telekom tulajdonában álló (az Antenna Hungária által bérelt) mobil adótorony költöztetése is. A bontási munkálatokhoz szükségszerűen kapcsolódó szolgáltatói engedélyek (különösen területfoglalás, őrzés-védelem, elektromos-, víz-, csatorna-, távhő- és gázszolgáltatás) beszerzése szintén a nyertes ajánlattevő feladata, amelynek költségeit az érintett hatóság, szolgáltató dokumentációban foglaltak szerint igazolása alapján a nyertes ajánlattevő köteles viselni. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 22. § (1) bekezdésében foglalt előírások értelmében a lelőhely földmunkával érintett részén megelőző régészeti feltárást kell végezni, amelynek módszere a Kötv. 22. § (3) bekezdés ad) pontjának figyelembevételével régészeti megfigyelés a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete által készített Előzetes Régészeti Dokumentációval összhangban.
Többet mutasson
További információk:
A felhívásban (adott esetben) alkalmazott rövidítések: AK – Ajánlatkérő AT – Ajánlattevő RJ – Részvételre Jelentkező AV - Alvállalkozó EEKD - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum Kr. - 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet Alk. köv. – Alkalmassági követelmény MMK – Magyar Mérnöki Kamara A részvételi felhívás „II.2.7. A szerződés, a keretmegállapodás vagy a dinamikus beszerzési rendszer időtartama” pontban feltüntetett időtartam naptári napokban értendő, és a szerződés hatályba lépésétől számítandó, amely időtartamba a műszaki átadás-átvételi eljárás 30 napos időtartama nem számít bele. A RF III.1.3) "Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): pontjának befejező szakasza: Az M/2 követelmény körében a fenti fogalmak tartalma vonatkozásában a szakembereknél az önéletrajzban és/vagy a rendelkezésre állási nyilatkozat részeként és/vagy egyéb szakember által megtett nyilatkozatban kérjük, hogy szakember nyilatkozzon, hogy a fenti fogalomnak mindenben megfelelnek. Az M/1) és az M/2) pontban előírt fogalommeghatározás alkalmassági követelményként értelmezendő. A Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelően az előírt műszaki, illetve szakmai alk. köv-nek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös részvételre jelentkezés esetén, amennyiben az M/1. és/vagy M/2. pont szerinti alkalmassági követelményt a közös részvételre jelentkezők bármelyike önállóan is képes teljesíteni, úgy elegendő, ha ezen közös részvételre jelentkező csatolja be a M/1. és/vagy M/2. pont szerinti igazolásokat. A RF III.2.2) "A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek": pontjának befejező szakasza: A nyertes ajánlattevő a folyamatos jelentésadási kötelezettsége egyidejű teljesítése mellett a szerződés teljesítése során köteles figyelembe venni a BIM (Building Information Modeling/Management/többletinformációval rendelkező virtuális háromdimenziós modellek készítésén alapuló épületinformációs menedzsment) és a BREEAM (Building Research Establishment’s Environmental Assessment Methodology / Épületkutató intézet környezeti vizsgálati módszertana, amely a legfontosabb környezetvédelmi értékelési módszer és egyben projektek, infrastruktúra és épületek alaptervezése során használt minősítési rendszer) rendszerekre ajánlatkérő által meghatározott követelményeket. A RF VI.3) "További információk:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások: 22. A részajánlat tétel kizárásának indoka(i): Tekintettel arra, hogy az gazdasági, műszaki, valamint a szerződés teljesítésével kapcsolatos egyéb szempontokat is figyelembe véve egyaránt ésszerűtlen lenne, valamint a beszerzés tárgyának jellege (természete) sem teszi lehetővé a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel biztosítását, ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét kizárja. A beszerzés tárgyának természetéből adódóan részajánlattételi lehetőség azon okból sem biztosítható, hogy a részajánlattétel lehetővé tétele várhatóan a beszerzés ellenértékének jelentős növekedését okozná és egyes feladatok külön szerződésben történő kezelése az egységes (azonos) kivitelezési szemlélet (gyakorlat) hiányának okán negatívan hatna az építési beruházás megvalósításának egységes minőségére, valamint a közbeszerzési szerződés teljesítésének egyéb körülményeire is. A közbeszerzés tárgyaként megjelölt építési beruházás egyetlen műszaki-gazdasági funkcionális egységet alkot. A beruházás részekre bontása műszakilag nem indokolt, tekintettel arra, hogy az egyes építőipari kivitelezési munkafolyamatok egymással összefüggő egységet képeznek. Ugyancsak lényeges szempont, hogy ugyanazon felvonulási és munkaterületen egyidejűleg több, egymástól független kivitelező csak a megfelelő műszaki koordináció mellett tudna munkát végezni, amely jelentős többletköltséggel jár. Ugyancsak többletköltséggel jár (azaz magasabb ellenszolgáltatási összeget tartalmazó ajánlatot eredményez) azon a tény is, hogy a járulékos költségek (felvonulási létesítmények, őrzés-védelem, stb.) valamennyi ajánlat esetében külön-külön merülnének fel. A RF VI.3) "További információk:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások: 22. A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell: - érvényben lévő, „Magasépítési kivitelezési tevékenység és/vagy Mélyépítési kivitelezési tevékenység” érvényességi területre kiterjedő ISO 9001 minőségirányítási rendszernek, ISO 14001 környezetvédelmi vezetési rendszernek, és ISO 45001 munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási (vagy a fentiekkel egyenértékű) rendszernek való megfelelőséget igazoló, független szervezet által kiállított (vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű) tanúsítvánnyal vagy - az ISO 9001 minőségirányítási, ISO 14001 környezetvédelmi vezetési, és ISO 45001 munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási rendszerrel egyenértékű azon minőségirányítási, környezetvédelmi, és munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási intézkedéseinek leírásával, amelyeket az ajánlattevő a teljesítés során alkalmazni tud. A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell továbbá: - minimum 1 fő, a szerződés szerinti munkák minőségének ellenőrzéséért felelős olyan szakemberrel, aki minőségügyi szakmérnöki vagy azzal egyenértékű egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, valamint minimum 3 év (36 hónap) építőipari kivitelezési tevékenység során szerzett minőségellenőrzési és/vagy minőségirányítási szakmai tapasztalattal rendelkezik, - minimum 3 fő építőipari műszakvezető szakemberrel, aki minimum 3 év (36 hónap) építőipari bontási tevékenység során szerzett építőipari műszakvezetői szakmai tapasztalattal rendelkezik, - minimum 1 fő, minimum középfokú munkavédelmi (OKJ 5286201 Munkavédelmi technikus vagy azzal egyenértékű) végzettséggel rendelkező biztonság és egészségvédelmi koordinátor szakemberrel, - minimum 1 fő statikus szakember, aki a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében a 266/2013. (VII.11.) Kr. szerinti MV-É-R vagy azzal egyenértékű, aktív jogosultsággal szerepel, valamint minimum 3 év (36 hónap) építőipari bontási tevékenység során szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik, - minimum 1 fő, OKJ 3252101 felvonószerelő vagy OKJ625210 Felvonóellenőr vagy ezekkel egyenértékű végzettséggel rendelkező olyan szakember, aki minimum 3 év (36 hónap) építőipari bontási tevékenység során szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik, - minimum 1 fő szakember, aki minimum 3 év (36 hónap) azbesztet vagy azbeszttartalmú terméket tartalmazó épület, létesítmény, szerkezet bontása, vagy azbesztnek vagy azbeszttartalmú terméknek építményből, létesítményből, szerkezetből, járműből történő eltávolítása során szerzett, a 12/2006 (III.23.) EüM rendelet 11. § (3) bekezdése szerinti aszbesztmentesítési munkaterv elkészítésére irányuló szakmai tapasztalattal rendelkezik. Ajánlatkérő a fentiekben részletezett információkkal összefüggésben nyomatékosan felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a tanúsítvány, vagy az egyenértékű intézkedések leírásának, továbbá a szakemberek rendelkezésre állását igazoló dokumentumok - legkésőbb a szerződéskötés időpontjáig az ajánlatkérő részére történő - benyújtása a szerződés megkötésének feltétele! 23. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (7) bekezdése alapján az eljárás részvételi szakaszában helyszíni bejárást tart az alábbiakban részletezett információk szerint: A találkozó helyszíne: 1080 Budapest, Pollack Mihály tér, Károlyi Palota észak-nyugati sarka (GPS koordináták: É 47.490778, K 19.064288); Időpontja: A részvételi felhívás közzétételét követő 8. munkanap 10:00 óra; Kapcsolattartó: Ürmös Gábor, telefon: +36 305615298. 24. Tekintettel arra, hogy az EKR rendszerbe max. 25 MB méretű fájl tölthető fel, AK a 7-Zip programmal darabolta fel a KD III-V. köteteit max. 25 MB méretű fájlokra. A feltöltött fájlokat kérjük egy mappába letölteni, majd az ingyenesen elérhető 7-Zip programmal kibontani: a 001 végződésű tömörített állományra jobb egér gombbal kattintva → 7-Zip → Fájlok kibontása. Fogalmak az M/2. alkalmassági követelmény vonatkozásában: AK: „Épület” alatt az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 2. § 10. pontjában meghatározott fogalmat érti, „Projektvezető” alatt olyan szakembert kell érteni, aki az adott kivitelezési projektet szakmailag irányítja, koordinálja a Vállalkozó, a szakági építésvezetők vagy műszaki vezetők munkáját, kapcsolatot tart a Megrendelővel, konzorciumtagként történő teljesítés esetén a konzorciumvezetővel. „Projektvezető-helyettes” alatt AK azt a szakembert érti, aki egy adott építési beruházáson a projektvezető feladatait helyettesi körben ellátta, ill. a projektvezető mellett részt vett a projekt megvalósításában. „Főépítésvezető” alatt azt a szakembert kell érteni, aki több, különböző szakterületű építésvezető munkáját fogja össze, irányítja, koordinálja. „Építésvezető” alatt azt a szakembert kell érteni, aki a kivitelezési tevékenységet a munkaterületen irányítja, vagy a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet szerinti felelős műszaki vezető. „Felelős műszaki vezető” alatt azt a szakembert érti, aki az építési munkaterületen végzett építési-szerelési munkát irányítja. „Épületek bontása” alatt épülete(ke)n elvégzett teljes és/vagy részleges bontási tevékenységre irányuló munkákat ért. Külföldön szerzett szakképzettségek egyenértékűségének bizonyítása (figyelembe véve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv. rendelkezéseit is) a részvételi jelentkezésben a részvételre jelentkező kötelezettsége és felelőssége. A fenti fogalommeghatározások vonatkozásában, a hazai jogszabályi előírásoknak való megfelelés tekintetében Ajánlatkérő biztosítja az egyenértékűséget a külföldi gazdasági szereplők (így különösen a külföldi referencia és/vagy külföldi szakmai tap.) vonatkozásában. AK a szakember esetén előírt szakmai tap. meglétét a jogosultság szempontjából releváns végzettség megszerzésétől kezdve számítja.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
További termékek/szolgáltatások: A stratégiai közbeszerzés célja: A környezeti hatások csökkentése
Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárás keretében zöld értékelési szempontokat, valamint alkalmassági követelményeket alkalmaz. Ajánlatkérőnek különösen fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a bontás megfelelő minőségben és a helyszín specifikumára hangoltan történjen. Erre való tekintettel az ajánlattevőnek el kell készítenie és - az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében - az ajánlat részeként be kell nyújtania a Kbt. 3. § 37. pontjában meghatározott és a közbeszerzési dokumentációban részletezett információk szerinti szakmai ajánlatot. Az egyes zöld értékelési szempontok szerinti megajánlások alátámasztására szolgáló, az ajánlatkérő által szakmai ajánlatnak tekintett további dokumentumok és információk: - 2. értékelési szempont: Bontástechnológiai és bontásszervezési (organizációs ) projektterv, - 3. értékelési szempont: Műszaki ajánlat - 4. értékelési szempont: Bontási hulladék ellenőrzési és gazdálkodási terv - 5-7. értékelési szempontok: Környezetvédelmi és fenntarthatósági menedzsment terv, ennek keretében - Zaj-és rezgésvédelmi intézkedési terv, amely egyebek mellett tartalmazza a zaj- és rezgéskibocsátás csökkentése érdekében tervezett intézkedéseket, azok várható eredményét, és az intézkedések műszaki és adminisztratív megvalósításához szükséges időtartamot. - Zaj-és rezgésterheltségi és terhelési mérési terv - Levegővédelmi intézkedési terv - Levegőterheltségi és levegőterhelési mérési terv - 8. értékelési szempont: A szakember személye. Mindezen túlmenően a nyertes ajánlattevő a folyamatos jelentésadási kötelezettsége egyidejű teljesítése mellett a szerződés teljesítése során köteles figyelembe venni a BIM (Building Information Modeling/Management/többletinformációval rendelkező virtuális háromdimenziós modellek készítésén alapuló épületinformációs menedzsment) és a BREEAM (Building Research Establishment’s Environmental Assessment Methodology / Épületkutató intézet környezeti vizsgálati módszertana, amely a legfontosabb környezetvédelmi értékelési módszer és egyben projektek, infrastruktúra és épületek alaptervezése során használt minősítési rendszer) rendszerekre ajánlatkérő által meghatározott követelményeket. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt továbbá köteles figyelembe venni az alábbiakban részletezett jogszabályi előírások vonatkozó előírásait: - a környezet védelmének általános szabályairól 1995. évi LIII. törvény - a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény - a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet - a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 440/2002. (XII.29.) Korm. rendelet - az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet - az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 12/2006. (III. 23.) EüM rendelet - a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII.18.) KöM rendelet - környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII.3.) KvVM–EüM együttes rendelet - a zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló 93/2007. (XII.18.) KvVM rendelet - a levegő védelméről a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet - a levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I.14.) VM rendelet - a levegőterheltségi szint és a helyhez kötött légszennyező források kibocsátásának vizsgálatával, ellenőrzésével, értékelésével kapcsolatos szabályokról szóló 6/2011. (I.14.) VM rendelet.
Többet mutasson
A környezeti hatások csökkentését célzó módszer: A szennyezés megelőzése és csökkentése
Zöld közbeszerzési kritériumok: Egyéb zöld közbeszerzésre vonatkozó kritériumok
Postacím: hrsz. 36582
Irányítószám: 1088
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 240 nap
További információk a megújításról:
A RF II.2.9) "Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó gazdasági szereplők számának korlátozására vonatkozó információ (nyílt eljárások kivételével)" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások: Az ajánlatkérő által az RF II.2.9) pontjában meghatározott tervezett minimum (3) és maximális szám (999 999) az eForms rendelet szerinti e-hirdetmények sajátosságai következtében kizárólag technikai jellegű információ, ajánlatkérő a Kbt. 86. § (3) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások figyelembevételével a részvételi felhívásban nem határoz meg keretszámot arra vonatkozóan, hogy a részvételre jelentkezők közül az eljárás második szakaszában legfeljebb e keretszám felső határáig terjedő számú alkalmas, egyben érvényes jelentkezést benyújtó részvételre jelentkezőnek küld majd ajánlattételi felhívást, ajánlatkérő tehát nem kívánja korlátozni sem az ajánlattételre, sem a részvételre felhívandó gazdasági szereplők számát.
Többet mutasson
Tájékoztatás a meghívandó pályázók számának korlátozásáról
Elképzelhető minimális szám: 3
Maximális szám: 999999
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A bontási és kiürítési munkálatok (ide nem értve a földkiemelést és - visszatöltést) során keletkezett, anyagtípusonként, szelektíven újrahasznosításra előkészített, nem veszélyes hulladékok összesített tömege a fentiek szerinti munkálatok során keletkezett nem veszélyes hulladékok össztömegéhez viszonyítva [tömeg %] (minimum 95 tömeg%)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. A bontási hulladék (a veszélyes és nem veszélyes hulladékot egyaránt ideértve) teljes mennyiségének bontási területről történő elszállításával összefüggésben számított összesített környezetterhelési érték [km x gCO/kWh x t]
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 4. Azon újrahasznosítható (ideértve az újrafelhasználás lehetőségét is), nem veszélyes hulladékok összesített tömege a 2. értékelési szempont szerint definiált munkálatok során keletkezett nem veszélyes hulladékok össztömegéhez viszonyítva, amelyek köztes lerakóhely beiktatása nélkül, közvetlenül olyan felhasználási helyre kerülnek elszállításra, ahol az anyagtípusonkénti, szelektív előkészítést (ideértve a bontási területen előzetesen történő előkészítést is) követően az újrahasznosítás ugyanezen felhasználási helyszínen történik. [tömeg %]
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 5. A bontási tevékenységből származó nappali környezeti zajterhelés 27/2008. (XII.3.) KvVM–EüM együttes rendelet szerinti, maximum 65 dB értéktől történő, a 93/2007. (XII.18.) KvVM rendelet szerint mért átlagos eltérés mértéke [dB]
6. A bontási tevékenységből származó, emberre ható nappali környezeti rezgésterhelés a 27/2008. (XII.3.) KvVM–EüM együttes rendelet szerinti, maximum 200 mm/s2 értéktől történő, a 93/2007. (XII.18.) KvVM rendelet szerint mért átlagos eltérés mértéke [mm/s2]
7. A bontási tevékenységgel érintett, lehatárolt terület közvetlen környezetének területegységére időegység alatt leülepedő, nem toxikusporok 4/2011. (I.14.) VM rendelet szerinti maximum 16 g/m2 x hónap értéktől, a 6/2011. (I.14.) VM rendelet szerint mért átlagos eltérés tervezett mértéke (szedimentáció /porszórás) [g/m2 x hónap]
8. A részvételi felhívás M/2.5 pontja szerinti zaj és rezgésvédelmi szakértő szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli szakmai többlettapasztalata [hónap], (minimum 0 hónap, maximum 24 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 50
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Tárgyalásos eljárás előzetes pályázati felhívással
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
A tárgyalásos eljárás alkalmazásának jogcíme a Kbt. 85. § (2) bekezdés d) pontja, azaz az ajánlatkérő a műszaki leírást nem tudja kellő pontossággal elkészíteni a külön jogszabályban meghatározottak szerinti szabványok, európai műszaki értékelés, közös műszaki előírások vagy műszaki referenciák valamelyikére való hivatkozással, ugyanis a piacon elérhető bontási technológiáknak speciálisan a közbeszerzés tárgya szerinti feladatok elvégzéséhez igazítása az ajánlattevők egyedi eszköz- és gépparkjától függően lehetséges, amely hozzáigazítás a közbeszerzési eljárás második, ajánlattételi szakaszában, a tárgyalások során történik. A bontási technológiát a fentiek okán tehát előzetesen nem lehetséges olyan pontossággal, egyértelműséggel megadni, amely lehetővé tenné nyílt eljárás alkalmazását, így a felek közötti tárgyalások elengedhetetlenek. Ajánlatkérő a Kbt. 87. § (1) bekezdése alapján tájékoztatja az eljárás iránt érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a vállalkozási szerződéstervezetben meghatározott fizetési feltételek, a teljesítési biztosíték mértéke, a kötbér feltételek, valamint a részvételi felhívás II.2.4) pontjában ismertetett beszerzési igény jelenti azokat a minimumkövetelményeket, amelyekről ajánlatkérő nem fog tárgyalni. A tárgyalás tervezett főbb szabályai: Ajánlatkérő az ajánlattevőkkel együttesen, több tárgyalási fordulóban tárgyal az ajánlati árról, a műszaki tartalomról, valamint azokról a szerződéses feltételekről, amelyek nem tárgyai a felhívás VI.3) További információk jelen alpontjában felsorolt minimumkövetelményeknek. A tárgyalás során az ajánlattevő(k) módosításokat, javaslatokat fogalmazhatnak meg a szerződéses feltételekkel kapcsolatban, azzal, hogy az ajánlattevő(k) által javasolt elemek közül ajánlatkérő kiválaszthatja azon szerződéses feltételeket, amelyek mentén szerződni kíván a nyertes ajánlattevővel. A bontástechnológiai és bontásszervezési projektterv tekintetében az ajánlatkérő külön tárgyalási fordulóban kíván tárgyalni, amelynek célja, hogy az érintett gazdasági szereplők között, valamint az egyes gazdasági szereplők és az ajánlatkérő között is konszenzus alakuljon ki az alkalmazni kívánt bontási technológia tekintetében, ezáltal a választott megoldás biztosítsa az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód alapelveinek jelen eljárásban történő érvényesülését. A tárgyalás lefolytatásának végleges menete és az ajánlatkérő által előírt végleges szabályai, valamint az első tárgyalás időpontja a Kbt. 87. § (2) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások figyelembe vételével az ajánlattételi felhívásban kerül majd rögzítésre. A RF III.4.7) "A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:" pontjához tartozó további, a karakterkorlátozás okán az RF jelen pontjában megjelenő előírások: A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt köteles figyelembe venni az alábbiakban részletezett jogszabályi előírások vonatkozó előírásait: - az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet - a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszerbe tartozó tevékenységekről, valamint az Építőipari Monitoring- és Adatszolgáltató Rendszerről szóló 707/2021. (XII.15.) Korm. rendelet - a kulturális örökség védelméről 2001. évi LXIV. törvény - a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet - a környezet védelmének általános szabályairól 1995. évi LIII. törvény - a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény - a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet - a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 440/2002. (XII.29.) Korm. rendelet - az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet - az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 12/2006. (III. 23.) EüM rendelet - a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII.18.) KöM rendelet - környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII.3.) KvVM–EüM együttes rendelet - a zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló 93/2007. (XII.18.) KvVM rendelet - a levegő védelméről a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet - a levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I.14.) VM rendelet - a levegőterheltségi szint és a helyhez kötött légszennyező források kibocsátásának vizsgálatával, ellenőrzésével, értékelésével kapcsolatos szabályokról szóló 6/2011. (I.14.) VM rendelet.
Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § és a Kbt. 68. § rendelkezései az irányadók.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2 hónap
Információk a tárgyalásokról
Az ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a szerződést az első ajánlatok alapján, tárgyalások lefolytatása nélkül ítélje oda
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Hely: EKR.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § és a Kbt. 68. § rendelkezései az irányadók.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
A részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-12-22 12:00:00 📅
A szám valamilyen küszöbérték: A továbbjutó ajánlatok maximális száma
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság: A szakmai tevékenység végzésére vonatkozó előírások, és igazolási mód: A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja alapján AK előírja az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásban történő szereplés követelményét, valamint az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt teljesítését. SZT: Alkalmatlan a részvételre jelentkező, közös részvételre jelentkezők: amennyiben az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők nem szerepelnek az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén nincs bejegyezve a 2014/24/EU irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint nem teljesíti az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt. 1. Előzetes igazolási mód: RJ-nek a részvételi jelentkezésben a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. AK az EEKD kitöltésével történő előzetes igazolás során elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát részletes információk kérése nélkül, azaz az EEKD IV. Részének α. (alfa) pontját kell kitölteni. Közös részvételre jelentkezők képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: A nyilvántartásban szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékének adatai alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. A Kbt. 65. § (7), (9), (11) bek. és a Kbt. 69. § (11) bek. is irányadó. Az ajánlatkérő által az RF III.4.1) Alkalmassági követelmény(ek): Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság körében meghatározott többletinformációk az eForms rendelet szerinti e-hirdetmények sajátosságai következtében kizárólag technikai jellegűek, jelen eljárásban az eljárás második szakaszához meghívandók kiválasztását szolgáló további alkalmassági követelmény nem kerül alkalmazásra, valamint a meghívandók kiválasztását jellemző szám és küszöbérték sem kerül megadásra, ajánlatkérő a Kbt. 86. § (3) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások figyelembevételével nem ad meg olyan objektív és e törvény alapelveivel összhangban álló szempontokat, amelyek alapján a rangsorolást elvégzi arra az esetre, ha a keretszám felső határát meghaladja az alkalmas jelentkezők száma.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság: Az alkalmasság igazolásának módja: Részvételre jelentkezőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen a részvételi jelentkezésében igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α (alfa) pont kitöltése, Közös részvételre jelentkezők képviseletében a nyilatkozatot a részvételre jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni: P/1. Ajánlattevőnek a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladását megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évből, a közbeszerzés tárgyából (épületek teljes és/vagy részleges bontása) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről szóló egyszerű nyilatkozatát, attól függően, hogy a részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. AK az alkalmassági feltétel igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kr. 19. § (3) bek. foglalt lehetőségekre. A Kbt. 65. § (6)-(8), (11) bek. és a Kr. 19. § (7) bek. megfelelően irányadó. Az igazolás módjával kapcsolatban további információ a dokumentációban található. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P/1. Alkalmatlan a részvételre jelentkező, közös részvételre jelentkező, ha a felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgya (épületek teljes és/vagy részleges bontása) szerinti általános forgalmi adó nélkül számított (nettó) árbevétele összesen nem éri el a nettó 3.000.000.000 Ft összeget. Fogalmak a P/1. alkalmassági követelmény vonatkozásában: - „Épület” alatt az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 2. § 10. pontjában meghatározott fogalmat érti. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Közös részvételre jelentkezés esetén, amennyiben a P/1. pont szerinti alkalmassági követelményt a közös részvételre jelentkezők bármelyike önállóan is képes teljesíteni, úgy elegendő, ha ezen közös részvételre jelentkező csatolja be a P/1. pont szerinti nyilatkozatot. Amennyiben a RJ (a gazdasági szereplő) működését később kezdte meg (és ezért nem rendelkezik közbeszerzés tárgya szerinti árbevételi adattal az előző három lezárt üzleti évben), úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt üzleti évek közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevétele összegének kell elérnie az előírt összeget. Amennyiben RJ nyilatkozatában kevesebb, mint három lezárt üzleti évet mutat be, amelyből azonban megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelése, AK nem rendel el hiánypótlást a be nem mutatott lezárt üzleti év/évek tekintetében.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M/1.: Az alkalmasság igazolásának módja: Részvételre jelentkezőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen a részvételi jelentkezésében igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α (alfa) pont kitöltése. Közös részvételre jelentkezők képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni: M/1. Ajánlattevőnek a Kr. a 21. § (2) bek. a) pontja alapján csatolnia kell az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 év (azaz 60 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb 8 éven (azaz 96 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb, M/1.1. Teljes és/vagy részleges épületbontási tevékenységre vonatkozó, M/1.2. Műemlék épületen és/vagy műemléki környezetben található épületen elvégzett teljes és/vagy részleges épületbontási tevékenységre vonatkozó, befejezett referenciáinak a szerződést kötő másik féltől származó igazolással történő ismertetésével. A referenciákat a Kr. 22. § (3) bek. szerinti tartalommal, az alkalmassági előírásnak megfelelő részletezettséggel kell igazolni. Az igazolásnak tartalmazni kell: - a szerződést (szerz.) kötő másik fél nevét, székhelyét, - az elvégzett munkák nevesítését és mennyiségét (az alk. minimum-köv-nek megfelelően részletezett tartalommal), - szerződés teljesítésének idejét (a kezdő és a befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal megjelölve), helyét, - a műszaki átadás-átvétel idejét (év/hó/nap) (részteljesítés esetében az adott részre vonatkozó műszaki átadás-átvétel idejét), - a referencia igazolás kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerz-nek megfelelően történt-e. Amennyiben a részvételre jelentkező a referenciát közös ajánlattevőként teljesítette, úgy az igazolásból egyértelműen ki kell derülnie annak is, hogy a részvételre jelentkező a referencia mely részeit (elvégzett munkarészek(ek) megjelölésével) teljesítette. Amennyiben a referencia igazolás – a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével a Kr. 22. § (5) bek. szerinti adatok feltüntetése is szükséges. A Kr. 22. § (5) bek., valamint a Kbt. 140. § (9) bek. is irányadó. A Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11) bek. és a Kr. 24. § (1) bek. irányadó az igazolás során. A gazdasági szereplő élhet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében biztosított lehetőséggel. Ebben az esetben a gazdasági szereplő az ajánlatban nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. Alkalmatlan a részvételre jelentkező (közös részvételre jelentkező), ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 évben (a jelen felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 év alatt befejezett, de legfeljebb 8 éven belül megkezdett) sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt, szerződésszerűen teljesített alábbi referenciával: M/1.1. Teljes és/vagy részleges épületbontási tevékenységre irányuló, szerződésszerűen teljesített, befejezett munkára vonatkozóan igazolt olyan referenciával, referenciákkal, amelynek keretében összesen legalább 20 000 m2 hasznos alapterületű épület(ek) bontására került sor. A fenti M/1.1. pontban meghatározott referencia követelmény egy vagy több szerződéssel is teljesíthető. M/1.2. Legalább 1 db, műemlék épületen és/vagy műemléki környezetben található épület(ek)en elvégzett teljes és/vagy részleges bontási tevékenységre irányuló, szerződésszerűen teljesített, befejezett munkára vonatkozóan igazolt olyan referenciával, amelynek keretében összesen legalább 2 000 m2 hasznos alapterületű épület(ek) bontására került sor. Fogalmak az M/1. alkalmassági követelmény vonatkozásában: AK: „Épület” alatt az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 2. § 10. pontjában meghatározott fogalmat érti, „Műemlék” alatt a Kötv. 7. § 15. pontjában meghatározott fogalmat érti, „Műemléki környezet” alatt a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV.9.) Korm. rendelet 20. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott fogalmat érti. Ha az alkalmasság igazolásához nem Magyarországon teljesített korábbi építési beruházás kerül ismertetésre, műemlék alatt az adott ország jogrendje szerinti műemléki vagy azzal egyenértékű besorolást kell érteni. A referencia akkor tekinthető az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 évben megvalósítottnak, ha a teljesítés időpontja, azaz a műszaki átadás-átvétel lezárása erre az időszakra esik.
Többet mutasson
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M/2.: Az alkalmasság igazolásának módja: M/2. Ajánlattevők a Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján az ajánlathoz csatolnia kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezését, végzettségük és/vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában az ajánlathoz csatolni kell - AT-i nyilatkozat, amelyből megállapítható, hogy a szakembert mely alkalmassági követelményre jelöli, továbbá, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra (EKR űrlap), - a megkívánt szakmai gyakorlatot, tapasztalatot igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példányát, - a szakképzettséget igazoló irat egyszerű másolatát (amennyiben releváns), - a szakember által aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozatot. Az igazolás módjával kapcsolatban további információ a dokumentációban található. A rendelkezésre állási nyilatkozatnak tartalmaznia kell a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerz. teljesítése alatt rendelkezésre fog állni. A Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11) bek. és a Kr. 24. § (1) bek. irányadó az igazolás során. A gazdasági szereplő élhet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében biztosított lehetőséggel. Ebben az esetben a gazdasági szereplő az ajánlatban nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/2. Alkalmatlan a részvételre jelentkező, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberrel: M/2.1 legalább 1 fő projektvezető szakember, aki rendelkezik - a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-É szakterületű (vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai tapasztalattal, vagy a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. szerinti MV-É szakterületű (vagy azzal egyenértékű) felelős műszaki vezetői jogosultsággal, valamint - legalább 36 hónap, épületek bontása során szerzett projektvezetői és/vagy projektvezető-helyettesi szakmai tapasztalattal. M/2.2 legalább 1 fő építésvezető szakember, aki rendelkezik - a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-É-M szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai tapasztalattal, vagy a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-É-M szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultsággal, valamint - legalább 36 hónap, épületek bontása során szerzett építésvezetői és/vagy főépítésvezetői és/vagy felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalattal. M/2.3 legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik - a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-ÉG szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai tapasztalattal, vagy a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-ÉG szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultsággal, valamint - legalább 36 hónap, épületek bontása során szerzett épületgépészeti építésvezetői és/vagy felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalattal. M/2.4 legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik - a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-ÉV szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai tapasztalattal, vagy a 266/2013 (VII.11.) Korm.r. szerinti MV-ÉV szakterületű felelős műszaki vezetői jogosultsággal, valamint - legalább 36 hónap, épületek bontása során szerzett épületvillamossági építésvezetői és/vagy felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalattal. M/2.5 legalább 1 fő zaj és rezgésvédelem szakértő szakember, aki rendelkezik - a 297/2009. (XII.21.) Korm. rendelet szerinti SZKV 1.4. (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai tapasztalattal, vagy a 297/2009. (XII.21.) Korm. rendelet szerinti SZKV 1.4. (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, valamint - legalább 36 hónap, épületek bontása során szerzett, a 297/2009. (XII.21.) Korm. rendelet szerinti jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal. A fenti pozíciókra külön-külön szakember bemutatása szükséges azzal az eltéréssel, hogy az M/2.1 és M/2.2 alkalmassági követelmények tekintetében az átfedés megengedett, amennyiben a szakember valamennyi, az M/2.1 és M/2.2 pontokban meghatározott alkalmassági követelménynek megfelel.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK kizárja a Kbt. 35. (8) bek. szerinti projekttársaság létrehozását mind egyedüli, mint közös részvételre jelentkezők esetében.
Kauciók és garanciák:
AK az ajánlattételt ajánlati biztosíték (AB) nyújtásához köti. Az AB mértéke 30 000 000 HUF. Az AB teljesíthető - az AT választása szerint - az előírt pénzösszegnek az Építési és Közlekedési Minisztérium számlájára történő befizetésével 10032000-00003582-09030013 (IBAN: HU53 1003 2000 0000 3582 0903 0013; SWIFT: HUSTHUHB) számú letéti számlájára történő befizetésével, az azzal azonos összegű pénzügyi intézmény v biztosító által vállalt garancia v készfizető kezesség biztosításával, v biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A pénzügyi finanszírozás forrása: hazai A benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítése a Kbt. 135. § (1) bek. szerint igazolt teljesítést követően, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül a Kbt. 135. § (3) és (5)-(8) bekezdései, továbbá a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint kerül kifizetésre. A kifizetésre alkalmazandó a 2007. évi CXXVII. tv. (továbbiakban: ÁFA tv.). Ajánlatkérő, amennyiben a nyertes ajánlattevő a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően a Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján, a 322/2015. (X.30.) Kormányrendelet 32/A.§ szerint fizeti ki az ellenértéket. Ajánlatkérő tartalékkeretet biztosít, melynek mértéke 10%. Előleg: 5 %. Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Forint (HUF). Részszámlázásra lehetőség van a szerződésben meghatározottak szerint. A szerződés a Kr. 22. § (5) bekezdése szerinti oszthatatlan szolg. teljesítésére irányul. A feltételek részleteit a szerz. tervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Teljesítési biztosíték: 5% Jótállási biztosíték: 5 %. Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett mérföldkőhöz tartozó nettó vállalkozói díjrész 0,5% -a minden késedelmes naptári napra. Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett munkarész - a Megrendelő által az árazott költségvetés alapul vételével megállapított - nettó ellenértékének 15%-a. Meghiúsulási kötbér: tartalékkeret nélkül számított nettó vállalkozói díj 25%-a. Egyéb szerződésszegési kötbér: bármely feladat vagy részfeladat teljesítése során a szerződésben előírt vállalkozói szolgáltatás nem a vállalkozótól elvárható magatartás szerinti teljesítése esetén szerződésszegő magatartásonként fizetendő 200 000 HUF egyösszegű kötbér. Vállalkozót a sikeres műszaki átadás-átvételtől számított 36 (harminchat) hónap időtartamú jótállás terheli. Szavatossági idő: 60 hónap Részleteiben a szerződéstervezetben foglaltak alapján.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező (RJ), alvállalkozó (AV) és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) bekezdés
aa) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
ab) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés ab) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
ac) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés ac) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
ad) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés ad) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
ae) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés ae) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
af) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés af) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
ag) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés ag) és ah) pontjaiban, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
b) pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
c) pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
d) pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
m) pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés m) pontjában meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
i) pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
ah), e)-f), j)-l) és n)-o) pontjaiban meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az AKnek ki kell zárnia az eljárásból azt az RJ-t és AT-tt, AVt vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. 1. Előzetes igazolási mód: Az ATnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A RJ vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1) bekezdés ah), e)-f), j)-l) és n)-o) pontjaiban meghatározott kizáró okok hiányát (figyelemmel a Kr. 4. § (3)-(4), valamint a 6. § (1)-(2) bek. is.) AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös RJk képviseletében a nyilatkozatot a részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kr. 15. §-a értelmében a RJ az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon AVk tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a RJ a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. AK felhívja a figyelmet a Kr. 15/A. §-ában foglaltakra. 2. Igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott AT-k tekintetében: Az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ATnek a Kr. 8., 10., 12., 14. és 16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá, illetve az AK köteles ellenőrizni, hogy ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. ATnek, közös ATnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a Kr. 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kr. 1. § (3)-(4) bek. és (7) bek. és 6.§ (1) bek. irányadó. AT élhet a Kbt. 69. § (11a) bek szerinti lehetőséggel, ebben az esetben nyilatkoznia kell, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Építési és Közlekedési Minisztérium
Nemzeti nyilvántartási szám: 15847397241
Postacím: Alkotmány Utca 5
Postai irányítószám: 1054
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Főosztály
E-mail: kozbeszerzes@ekm.gov.hu 📧
Telefon: +36 18025785 📞
Fax: +36 14368560 📠
URL: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Fő tevékenység
Gazdasági és pénzügyek
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001263552023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001263552023/reszletek 🌏
Meg van határozva az eljárás második szakaszára meghívandó jelentkezők maximális száma.
A követelmények az eljárás második szakaszába meghívandó jelentkezők kiválasztására vonatkoznak
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. A dokumentumokat AK a Kbt. 39. § (1) bek.-re tekintettel korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen az I.3) pontban megadott címen, elektronikus úton hozzáférhetővé teszi https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap 2. Értékelési szempont: Kbt. 76. § (2) bek. c) pont alapján a legjobb ár-érték arány. AK a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (Értesítő 2020/60. sz., 2020.03.25.) az 1. mennyiségi kritérium („Ár”) szempont esetében fordított arányosítással, a minőségi kritérium 2., 4., 5., 6., 7. és 8. szempont esetén egyenes arányosítással, a minőségi kritérium 3. szempont esetén fordított arányosítással értékeli, melynek során a pontszámokat 0,00-100,00 között osztja ki. A 2. minőségi értékelési szempont vonatkozásában az ajánlati elem azon szintje, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 95 tömeg%. Az 5. minőségi értékelési szempont vonatkozásában az ajánlati elem azon szintje, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 0 dB. A 6. minőségi értékelési szempont vonatkozásában az ajánlati elem azon szintje, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 0 mm/s2. A 7. minőségi értékelési szempont vonatkozásában az ajánlati elem azon szintje, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 0 g/m2 x hónap. A 8. minőségi értékelési szempont vonatkozásában az ajánlati elem azon szintje, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 0 hónap. A 8. minőségi értékelési szempont vonatkozásában az ajánlati elem azon legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál kedvezőbb vállalásokra ajánlatkérő egyaránt a fentiekben hivatkozott ponthatár felső határával (100 pont) azonos számú pontot ad: 24 hónap. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben az ajánlati elem mértéke bármely minőségi értékelési szempont vonatkozásában nem éri el az ajánlati elem ajánlatkérő által meghatározott legkedvezőtlenebb szintjét, ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt jogszabályi előírások értelmében érvénytelenné nyilvánítja! 3. Ajánlatkérő legkésőbb a Szerződés megkötésének időpontjára minimum 500 millió Ft/év és 200 millió Ft/káresemény limit összegű érvényes, összkockázatú építési-szerelési (C.A.R.) felelősségbiztosítási szerződés meglétét írja elő. 4. Részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésben nyilatkoznia kell, hogy a közbeszerzési eljárásban történő nyertessége esetén az általa a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezni fognak. A nyilvántartásba-vétel elmaradása a nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, amely esetben ajánlatkérő - amennyiben az összegezésben megjelölésre került - a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval köti meg a szerződést. Szerz.kötés feltétele, hogy az M/2. pontban felsorolt szakemberek a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szerepeljen a következő (az adott pozícióhoz elvárt) a 266/2013. (VII.11.) Kr., valamint a 297/2009. (XII.21.) Kr. szerinti érvényes, aktív jogosultsággal: M/2.1: MV-É; M/2.2: MV-É-M, M/2.3: MV-ÉG, M/2.4: MV-ÉV, M/2.5: SZKV 1.4. jogosultág. 5. Valamennyi alk. feltétel és igazolás a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb. 6. AK a Kbt. 71. § alapján az összes részvételre jelentkező számára, azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, azzal, hogy kizárólag egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésben korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 7. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. 8. Az AF. IV.2.6. pontjában megadott időtartam a Kbt. 81. § (11) bek. alapján 60 nap, azzal, hogy a Kbt. 87. § (4) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő az ajánlatához a tárgyalások befejezésének időpontjától (a végleges ajánlat benyújtására meghatározott ajánlattételi határidő lejártától) van kötve. Amennyiben az ajánlatkérő a részvételi felhívás IV.1.5) pontjában meghatározott jogosultságával élve az első ajánlatok beérkezését követően úgy dönt, hogy nem tart tárgyalást, hanem a benyújtott ajánlatok bírálatával és értékelésével befejezi az eljárást, az ajánlattevő ajánlati kötöttsége az erről szóló értesítés ajánlatkérő általi megküldésével áll be, az ajánlatkérő által a fentiek szerint meghatározott időre (60 nap). 9. A részvételi jelentkezések benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a és a Kbt. 68.§-a irányadó. 10. A részvételre jelentkezésre vonatkozó részletes előírásokat a dokumentáció tartalmazza. 11. AK sem a részvételi jelentkezésben, sem az ajánlatban nem írja elő a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti információk feltüntetését. 12. 257/2018. (XII. 18.) Korm.r. 21. § (10) bek. szerinti adat: Sárosi Tamás, lajstromszám: 00278. 13. Ajánlatkérőnek különösen fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a bontás megfelelő minőségben és a helyszín specifikumára hangoltan történjen. Erre való tekintettel az ajánlattevőnek el kell készítenie és - az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében - az ajánlat részeként be kell nyújtania a Kbt. 3. § 37. pontjában meghatározott és a közbeszerzési dokumentációban részletezett információk szerinti szakmai ajánlatot. 14. A Kr. 13. §-a alapján a RJ vonatkozásában folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a RJ részvételi jelentkezéséhez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (az annak részét képező mellékletek nélkül) és a kérelem beérkezéséről szóló elektronikus cégbírósági igazolást. Amennyiben nincs folyamatban RJ vonatkozásában változásbejegyzési eljárás, úgy nemleges nyilatkozat is csatolandó. 15. A régészeti megfigyelést a bontási munkák földmunkáinak időtartamára az ajánlatkérő, mint beruházó költségén a Kötv. 22. § (5) bekezdése szerinti valamely szervezet biztosítja. A feladat részletes leírását a Vállalkozási Szerződés tervezete, valamint az annak mellékletét képező Műszaki Előírások tartalmazzák. 16. Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy 2-8. minőségi értékelési szempontokra tett vállalások ajánlatkérő általi (a szerződés teljesítési szakaszában történő) ellenőrzésének pontos módját ajánlatkérő az eljárás ajánlattételi szakasza tekintetében irányadó közbeszerzési dokumentumokban részletezi, az ajánlattevőknek pedig ezen módszerekre történő tekintettel (már az ajánlatukban is, a szakmai ajánlatuk részeként) be kell mutatniuk, hogyan tervezik teljesíteni a környezetvédelmi értékelési szempontokra tett vállalásaikat (környezetvédelmi és fenntarthatósági menedzsment terv). Az értékelési szempontok ellenőrzésével összefüggésben felmerülő valamennyi költség az ajánlatkérőt terheli. 17. Ajánlatkérő továbbá szakmai ajánlatnak tekinti a teljeskörűen beárazott költségvetést (cégszerűen aláírt pdf és excel formátumban), valamint az M/2.5 szakember tekintetében a 8. minőségi értékelési szempontra tett megajánlást, a szakmai gyakorlati időt és a szakember személyét. Ajánlatkérő rögzíti, hogy azon szakember szakmai önéletrajza, amelyhez alkalmassági követelmény is kapcsolódik a Kbt. 71. § alapján hiánypótlási körbe tartozhat, azonban az értékelési szempont körében megjelölt szakember(ek)nek az ajánlatból egyértelműen beazonosíthatónak kell lennie. 18. AK alkalmazza a Kbt. 69. § (7) bekezdését, így az M/2.5. pontban foglalt alkalmassági követelmények igazolása érdekében a szakember önéletrajzának, rendelkezésre állási nyilatkozatának és a végzettséget igazoló dokumentumoknak a benyújtása az eljárás ajánlattételi szakaszában már a bírálat első szakaszában (tehát az ajánlat részeként) szükséges. 19. AK köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani, ha a részvételre jelentkező az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet alapján a tilalom hatálya alá tartozik. Részvételre jelentkezők a részvételi jelentkezésükben kötelesek az előbbiek szerinti nyilatkozatukat benyújtani. 20. A jelen eljárás becsült értéke alapján a tárgyi építési beruházás a 707/2021. (XII.15.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, így az ajánlattevő az ajánlatában köteles nyilatkozni arról, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte, továbbá a nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződés teljesítése során köteles az Üvegkapu alkalmazására. 21. A Kbt. 66. § (3) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások figyelembe vételével ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a részvételi jelentkezésben a részvételre jelentkező nem tehet ajánlatot (ideértve a RF II.2.4) szakaszában részletezett szakmai ajánlatot, vagy annak bármely tartalmi részelemét), ellenkező esetben részvételi jelentkezése a Kbt. 73. § (3) bekezdése értelmében érvénytelen! A részvételi jelentkezések felbontásának ideje: 2023/12/22 14:00
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 10580204244
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §-a alapján.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A IV.2.2) Részvételi kérelmek benyújtásának határideje (BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Dátum, helyi idő: 2023.12.07 12:00 óra/perc Helyesen: Dátum, helyi idő: 2023.12.22 12:00 óra/perc
A IV.2.7) Részvételi kérelmek felbontásának feltételei (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Dátum, helyi idő: 2023.12.07 14:00 óra/perc Helyesen: Dátum, helyi idő: 2023.12.22 14:00 óra/perc
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőt meghosszabbította.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 648032-2023
Forrás: OJS 2023/S 237-747359 (2023-12-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-08-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Budapest VIII. kerület Palotanegyedében, a Bródy Sándor utca - Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen található, különféle rendeltetésű 8 db épület, melyeknek teljes és részleges bontása és hozzá kapcsolódó egyéb bontási tevékenységek elvégzése történik azzal, hogy 1 db épület egy része elbontásának az utcai homlokzat megtartása miatt az építés kivitelezése alatt kell megtörténnie. Az összes bontással érintett épület az Országos Építésügyi Nyilvántartásban azonosítóval bejegyzett műemléki környezetben, egy helyrajzi számon található (a 1088 Budapest, VIII. kerület, 36582 helyrajzi számú ingatlan), melyen bontással egyebekben nem érintett műemlék épületek is elhelyezkednek. A területen található bontandó épületek: 100 m2-es nagyságrendre kerekített hasznos alapterület (m2) Elszállítandó bontott anyag tervezett mennyisége (m3) B/1 Magyar Rádió épülete, kazánház, bunker: 8 400 m2, 7 600 m3 D/1 Rádió épülete: 1 800 m2, 1 400 m3 D/2 Rádió Archívum és stúdiók: 6 500 m2, 7 500 m3 D/3 Rádió Archívum és stúdiók: 4 200 m2, 6 200 m3 D/4-6 Rádió Archívum és stúdiók: 3 300 m2, 5 200 m3 D/5 Rádió Archívum és stúdiók: 2 600 m2, 2 700 m3 D/7 Rádió Archívum és stúdiók: 4 000 m2, 5 500 m3 D/8 Garázs és műhely: 1 800 m2, 1 400 m3 Összesen: 32 600 m2, 37 500 m3 B/1 épület: Az egykor a Magyar Rádió irodaházaként funkcionáló épület H alaprajzú, 5 emeletes, lapostetős, 1966 és 1969 között épült. Alapterülete cca. 8400 m2. D/1 épület: A Bródy Sándor 5-7. szám alatt található épület egykor a Magyar Rádió épülete volt. A két épületrészből álló építmény 3 emeletes, U-alakú, zártsorúan kapcsolódik egymáshoz és a szomszédjaihoz, alapterülete cca. 1 800 m2. Tetőszerkezete cserépfedésű, a kiugró részek korcolt fémlemez fedést kaptak. Az utcai homlokzat és az utcai traktus nem bontható. D/2 épület: A Festetics-palota szomszédságában álló épület egykor a Magyar Rádió Archívumának adott otthont. Pince, földszint és 4 emelet magaságú, alapterülete cca. 6 500 m2. D/3 épület: A rádióstúdiókat magában foglaló úgynevezett Stúdió Palota fölszint+2 emelet magas, historizáló stílusú, magastetős, cserépfedésű épület, melyhez egy 4 emeletes, újabb építésű lapostetős épületszárny csatlakozik. Alapterülete cca. 4200 m2. A D/3-as épület eredetileg különálló volt, azonban később egy átvezető szárnnyal hozzákapcsolták a D/1-es épület keleti szárnyához. Az épület előtt található a bejárati előtérként funkcionáló homorú tetejű, fém szerkezetű Pagoda épület. D/5 épület: A Szentkirályi utcán hátra húzva, zártsorúan beépített, ötemeletes lakóház. Korcolt fémlemez fedésű manzárdtetős, mely 1933-ban épült. Alapterülete cca. 2600 m2. D/4-6 épület: A Szentkirályi utcán található épület, közvetlenül a D/5 és a D/7 épületek által zártsorúan közrefogva. Alapterülete cca. 3300 m2. Pinceszintje a környező épületekkel megosztott, felette földszint és négy emelet + tetőtér helyezkedik el. Alacsony hajlásszögű, korcolt fémlemez fedésű nyeregtető fedi. Az utcafronton lévő D/6-os épület egybeépült a D/4-es nevű egyszintes, lapostetős stúdióépülettel. D/7 épület: A Szentkirályi utcán található, zártsorúan beépített, eredetileg lakóházként funkcionáló épület 1929-ben épült. Alapterülete cca. 4000 m2. Fedése pala héjazatú nyeregtető. A pince és földszint felett 5 emelet található. D/8 épület: A telek belső udvarán elhelyezkedő épület jellemzően raktár- és kiszolgáló funkciót lát el, alapterülete cca. 1800 m2. A magasabb épület a pincén kívül földszinti és két emeleti szinttel rendelkezik, melyben gépházak, irodák és raktárak helyezkednek el. Magastetős fedése korcolt fémlemezzel borított. Mellette található a fűrészfogas alaprajzi tagolású földszintes, lapostetős szárny, melyben mára leginkább lomtárnak használt egykori garázsok és irodák helyezkednek el. Az épület alatt a szomszédos épületekkel összefüggő pincerendszer található. A 1088 Budapest, VIII. kerület, 36582 helyrajzi számú ingatlan a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 100%-os tulajdonában áll. A bontási munkák munkaterület átadásáig többoldalú megállapodások jönnek létre, egyrészt az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint építtető és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mint tulajdonos közt, másrészt az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint építtető, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mint tulajdonos és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, mint területhasználó közt. Ezek az együttműködési megállapodások biztosítják majd a birtokjog átadásának feltételeit és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap telken belüli nem bontandó épületekre vonatkozó használati feltételeit. A nyertes ajánlattevő nevesítetten is kiemelt feladatát képezi továbbá a bontási területen jelenleg található, földfelszín alatti olajtartály(ok) feltárása és eltávolítása, a bontandó épületek és kapcsolódó szerkezetek azbesztmentesítése, a külső szolgáltatók hatáskörébe tartozó közműnyilatkozatok aktualizálása (az Antenna Hungária által bérelt, vagy tulajdonolt közművekre is), valamint a Telekom tulajdonában álló mobil adótorony költöztetése is. A bontási munkálatokhoz szükségszerűen kapcsolódó szolgáltatói engedélyek (különösen területfoglalás, őrzés-védelem, elektromos-, víz-, csatorna-, távhő- és gázszolgáltatás) beszerzése szintén a nyertes ajánlattevő feladata, amelynek költségeit az érintett hatóság, szolgáltató dokumentációban foglaltak szerint igazolása alapján a nyertes ajánlattevő köteles viselni. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 22. § (1) bekezdésében foglalt előírások értelmében a lelőhely földmunkával érintett részén megelőző régészeti feltárást kell végezni, amelynek módszere a Kötv. 22. § (3) bekezdés ad) pontjának figyelembevételével régészeti megfigyelés a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete által készített Előzetes Régészeti Dokumentációval összhangban.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 699 856 698 HUF 💰

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
A tárgyalásos eljárás alkalmazásának jogcíme a Kbt. 85. § (2) bekezdés d) pontja, azaz az ajánlatkérő a műszaki leírást nem tudja kellő pontossággal elkészíteni a külön jogszabályban meghatározottak szerinti szabványok, európai műszaki értékelés, közös műszaki előírások vagy műszaki referenciák valamelyikére való hivatkozással, ugyanis a piacon elérhető bontási technológiáknak speciálisan a közbeszerzés tárgya szerinti feladatok elvégzéséhez igazítása az ajánlattevők egyedi eszköz- és gépparkjától függően lehetséges, amely hozzáigazítás a közbeszerzési eljárás második, ajánlattételi szakaszában, a tárgyalások során történik. A bontási technológiát a fentiek okán tehát előzetesen nem lehetséges olyan pontossággal, egyértelműséggel megadni, amely lehetővé tenné nyílt eljárás alkalmazását, így a felek közötti tárgyalások elengedhetetlenek. Ajánlatkérő a Kbt. 87. § (1) bekezdése alapján tájékoztatja az eljárás iránt érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a vállalkozási szerződéstervezetben meghatározott fizetési feltételek, a teljesítési biztosíték mértéke, a kötbér feltételek, valamint a részvételi felhívás II.2.4) pontjában ismertetett beszerzési igény jelenti azokat a minimumkövetelményeket, amelyekről ajánlatkérő nem fog tárgyalni. A tárgyalás tervezett főbb szabályai: Ajánlatkérő az ajánlattevőkkel együttesen, több tárgyalási fordulóban tárgyal az ajánlati árról, a műszaki tartalomról, valamint azokról a szerződéses feltételekről, amelyek nem tárgyai a felhívás VI.3) További információk jelen alpontjában felsorolt minimumkövetelményeknek. A tárgyalás során az ajánlattevő(k) módosításokat, javaslatokat fogalmazhatnak meg a szerződéses feltételekkel kapcsolatban, azzal, hogy az ajánlattevő(k) által javasolt elemek közül ajánlatkérő kiválaszthatja azon szerződéses feltételeket, amelyek mentén szerződni kíván a nyertes ajánlattevővel. A bontástechnológiai és bontásszervezési projektterv tekintetében az ajánlatkérő külön tárgyalási fordulóban kíván tárgyalni, amelynek célja, hogy az érintett gazdasági szereplők között, valamint az egyes gazdasági szereplők és az ajánlatkérő között is konszenzus alakuljon ki az alkalmazni kívánt bontási technológia tekintetében, ezáltal a választott megoldás biztosítsa az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód alapelveinek jelen eljárásban történő érvényesülését. A tárgyalás lefolytatásának végleges menete és az ajánlatkérő által előírt végleges szabályai, valamint az első tárgyalás időpontja a Kbt. 87. § (2) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások figyelembe vételével az ajánlattételi felhívásban kerül majd rögzítésre.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-07-26 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001263552023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR001263552023/8575
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Market Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14776355244
Postacím: Bojtár Utca 51.
Postai irányítószám: 1037
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@market.hu 📧
Telefon: +36 12792727 📞
Fax: +36 17002054 📠
URL: https://www.market.hu 🌏
Ajánlat azonosítója: EKR001263552023/8599
Név: ZÁÉV Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10738885220
Postacím: Millennium Köz 1.
Postai irányítószám: 8900
Postai város: Zalaegerszeg
Régió: Zala 🏙️
E-mail: vallalkozas@zaev.hu 📧
Telefon: +36 305601912 📞
Fax: +36 92504195 📠
URL: https://www.zaev.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 699 856 698 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001263552023/8615
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: WEST HUNGÁRIA BAU Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11469830244
Postacím: Vendel Park Huber Utca 1
Postai irányítószám: 2051
Postai város: Biatorbágy
Régió: Pest 🏙️
E-mail: vallalkozas@whb.hu 📧
Telefon: +36 96511350 📞
Fax: +36 96511434 📠
URL: https://www.whb.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR001263552023/8639
Név: Raw Development Beruházásszervező és Mérnöki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25077038241
Postacím: Pusztaszeri Út 59.
Postai irányítószám: 1025
E-mail: pregitzer.gyorgy@rawdevelopment.hu 📧
Telefon: +36 205095892 📞
Ajánlat azonosítója: EKR001263552023/8783
Név: Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25516416220
Postacím: Ady Endre Utca 4.
Postai irányítószám: 8380
Postai város: Hévíz
E-mail: possibuildkft@gmail.com 📧
Telefon: +36 205753716 📞
Ajánlat azonosítója: EKR001263552023/8815
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: First Solar Villamosenergetikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14844212205
Postacím: Jedlik Ányos Út 1
Postai irányítószám: 3580
Postai város: Tiszaújváros
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
E-mail: orosz.balazs@firstsolar.hu 📧
Telefon: +36 308135189 📞
Név: Kóczián + Kóczián Kereskedelmi és Szolgáltató KFT
Nemzeti nyilvántartási szám: 12150456213
Postacím: Sikátorpuszta 12
Postai irányítószám: 2151
Postai város: Fót
E-mail: koczianeskoczian@invitel.hu 📧
Telefon: +36 304884155 📞
Fax: +36 27359872 📠
Név: SWISS TRADE Società a responsabilità limitata
Nemzeti nyilvántartási szám: ROONRCJ205922000
Postacím: 1848 Blvd 5
Postai irányítószám: 331006
Postai város: Hunedoara Municípium
Régió: Hunedoara 🏙️
Ország: Románia 🇷🇴
E-mail: office@swisstrade.ro 📧
Telefon: +40 0254748800 📞
URL: https://www.swisstrade.ro 🌏

Kiegészítő információk
További információk
I. Nyertes ajánlattevő neve, címe, és adószáma: 1) WEST HUNGÁRIA BAU Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Magyarország 2051 Biatorbágy, Vendel Park Huber Utca 1 11469830-2-44 II. Ajánlattevők neve, címe, és adószáma: 1) ZÁÉV Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyarország 8900 Zalaegerszeg, Millennium Köz 1. 10738885220 2)Raw Development Beruházásszervező és Mérnöki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Magyarország 1025 Budapest, Pusztaszeri Út 59. 25077038241 3) Ajánlattevő neve: First Solar Villamosenergetikai Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő) Székhelye: 3580 Tiszaújváros Jedlik Ányos Út 1 14844212-2-05 Ajánlattevő neve: SWISS TRADE Società a responsabilità limitata (közös ajánlattevő) Székhelye: 331006 Hunedoara Municípium 1848 Blvd 5 Ajánlattevő neve: Kóczián + Kóczián Kereskedelmi és Szolgáltató KFT (közös ajánlattevő) Székhelye: 2151 Fót Sikátorpuszta 12 12150456-2-13 4) Possibuild Építőipari és Szolgáltató Kft. Magyarország 8380 Hévíz, Ady Endre Utca 4. 25516416220 5) Market Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyarország 1037 Budapest, Bojtár Utca 51. 14776355244
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 164-507752 (2024-08-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Budapest VIII. kerület Palotanegyedében, a Bródy Sándor utca - Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen található, különféle rendeltetésű 8 db épület, melyeknek teljes és részleges bontása és hozzá kapcsolódó egyéb bontási tevékenységek elvégzése történik azzal, hogy 1 db épület egy része elbontásának az utcai homlokzat megtartása miatt az építés kivitelezése alatt kell megtörténnie. Az összes bontással érintett épület az Országos Építésügyi Nyilvántartásban azonosítóval bejegyzett műemléki környezetben, egy helyrajzi számon található (a 1088 Budapest, VIII. kerület, 36582 helyrajzi számú ingatlan), melyen bontással egyebekben nem érintett műemlék épületek is elhelyezkednek. A területen található bontandó épületek: 100 m2-es nagyságrendre kerekített hasznos alapterület (m2) Elszállítandó bontott anyag tervezett mennyisége (m3) B/1 Magyar Rádió épülete, kazánház, bunker: 8 400 m2, 7 600 m3 D/1 Rádió épülete: 1 800 m2, 1 400 m3 D/2 Rádió Archívum és stúdiók: 6 500 m2, 7 500 m3 D/3 Rádió Archívum és stúdiók: 4 200 m2, 6 200 m3 D/4-6 Rádió Archívum és stúdiók: 3 300 m2, 5 200 m3 D/5 Rádió Archívum és stúdiók: 2 600 m2, 2 700 m3 D/7 Rádió Archívum és stúdiók: 4 000 m2, 5 500 m3 D/8 Garázs és műhely: 1 800 m2, 1 400 m3 Összesen: 32 600 m2, 37 500 m3 B/1 épület: Az egykor a Magyar Rádió irodaházaként funkcionáló épület H alaprajzú, 5 emeletes, lapostetős, 1966 és 1969 között épült. Alapterülete cca. 8400 m2. D/1 épület: A Bródy Sándor 5-7. szám alatt található épület egykor a Magyar Rádió épülete volt. A két épületrészből álló építmény 3 emeletes, U-alakú, zártsorúan kapcsolódik egymáshoz és a szomszédjaihoz, alapterülete cca. 1 800 m2. Tetőszerkezete cserépfedésű, a kiugró részek korcolt fémlemez fedést kaptak. Az utcai homlokzat és az utcai traktus nem bontható. D/2 épület: A Festetics-palota szomszédságában álló épület egykor a Magyar Rádió Archívumának adott otthont. Pince, földszint és 4 emelet magaságú, alapterülete cca. 6 500 m2. D/3 épület: A rádióstúdiókat magában foglaló úgynevezett Stúdió Palota fölszint+2 emelet magas, historizáló stílusú, magastetős, cserépfedésű épület, melyhez egy 4 emeletes, újabb építésű lapostetős épületszárny csatlakozik. Alapterülete cca. 4200 m2. A D/3-as épület eredetileg különálló volt, azonban később egy átvezető szárnnyal hozzákapcsolták a D/1-es épület keleti szárnyához. Az épület előtt található a bejárati előtérként funkcionáló homorú tetejű, fém szerkezetű Pagoda épület. D/5 épület: A Szentkirályi utcán hátra húzva, zártsorúan beépített, ötemeletes lakóház. Korcolt fémlemez fedésű manzárdtetős, mely 1933-ban épült. Alapterülete cca. 2600 m2. D/4-6 épület: A Szentkirályi utcán található épület, közvetlenül a D/5 és a D/7 épületek által zártsorúan közrefogva. Alapterülete cca. 3300 m2. Pinceszintje a környező épületekkel megosztott, felette földszint és négy emelet + tetőtér helyezkedik el. Alacsony hajlásszögű, korcolt fémlemez fedésű nyeregtető fedi. Az utcafronton lévő D/6-os épület egybeépült a D/4-es nevű egyszintes, lapostetős stúdióépülettel. D/7 épület: A Szentkirályi utcán található, zártsorúan beépített, eredetileg lakóházként funkcionáló épület 1929-ben épült. Alapterülete cca. 4000 m2. Fedése pala héjazatú nyeregtető. A pince és földszint felett 5 emelet található. D/8 épület: A telek belső udvarán elhelyezkedő épület jellemzően raktár- és kiszolgáló funkciót lát el, alapterülete cca. 1800 m2. A magasabb épület a pincén kívül földszinti és két emeleti szinttel rendelkezik, melyben gépházak, irodák és raktárak helyezkednek el. Magastetős fedése korcolt fémlemezzel borított. Mellette található a fűrészfogas alaprajzi tagolású földszintes, lapostetős szárny, melyben mára leginkább lomtárnak használt egykori garázsok és irodák helyezkednek el. Az épület alatt a szomszédos épületekkel összefüggő pincerendszer található. A 1088 Budapest, VIII. kerület, 36582 helyrajzi számú ingatlan a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 100%-os tulajdonában áll. A bontási munkák munkaterület átadásáig többoldalú megállapodások jönnek létre, egyrészt az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint építtető és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mint tulajdonos közt, másrészt az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint építtető, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mint tulajdonos és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, mint területhasználó közt. Ezek az együttműködési megállapodások biztosítják majd a birtokjog átadásának feltételeit és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap telken belüli nem bontandó épületekre vonatkozó használati feltételeit. A nyertes ajánlattevő nevesítetten is kiemelt feladatát képezi továbbá a bontási területen jelenleg található, földfelszín alatti olajtartály(ok) feltárása és eltávolítása, a bontandó épületek és kapcsolódó szerkezetek azbesztmentesítése, a külső szolgáltatók hatáskörébe tartozó közműnyilatkozatok aktualizálása (az Antenna Hungária által bérelt, vagy tulajdonolt közművekre is), valamint a Telekom tulajdonában álló mobil adótorony költöztetése is. A bontási munkálatokhoz szükségszerűen kapcsolódó szolgáltatói engedélyek (különösen területfoglalás, őrzés-védelem, elektromos-, víz-, csatorna-, távhő- és gázszolgáltatás) beszerzése szintén a nyertes ajánlattevő feladata, amelynek költségeit az érintett hatóság, szolgáltató dokumentációban foglaltak szerint igazolása alapján a nyertes ajánlattevő köteles viselni. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 22. § (1) bekezdésében foglalt előírások értelmében a lelőhely földmunkával érintett részén megelőző régészeti feltárást kell végezni, amelynek módszere a Kötv. 22. § (3) bekezdés ad) pontjának figyelembevételével régészeti megfigyelés a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete által készített Előzetes Régészeti Dokumentációval összhangban.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 699 856 698 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A Budapest VIII. kerület Palotanegyedében, a Bródy Sándor utca - Pollack Mihály tér – Múzeum utca – Szentkirályi utca által határolt területen található, különféle rendeltetésű 8 db épület, melyeknek teljes és részleges bontása és hozzá kapcsolódó egyéb bontási tevékenységek elvégzése történik azzal, hogy 1 db épület egy része elbontásának az utcai homlokzat megtartása miatt az építés kivitelezése alatt kell megtörténnie. Az összes bontással érintett épület az Országos Építésügyi Nyilvántartásban azonosítóval bejegyzett műemléki környezetben, egy helyrajzi számon található (a 1088 Budapest, VIII. kerület, 36582 helyrajzi számú ingatlan), melyen bontással egyebekben nem érintett műemlék épületek is elhelyezkednek. A területen található bontandó épületek: 100 m2-es nagyságrendre kerekített hasznos alapterület (m2) Elszállítandó bontott anyag tervezett mennyisége (m3) B/1 Magyar Rádió épülete, kazánház, bunker: 8 400 m2, 7 600 m3 D/1 Rádió épülete: 1 800 m2, 1 400 m3 D/2 Rádió Archívum és stúdiók: 6 500 m2, 7 500 m3 D/3 Rádió Archívum és stúdiók: 4 200 m2, 6 200 m3 D/4-6 Rádió Archívum és stúdiók: 3 300 m2, 5 200 m3 D/5 Rádió Archívum és stúdiók: 2 600 m2, 2 700 m3 D/7 Rádió Archívum és stúdiók: 4 000 m2, 5 500 m3 D/8 Garázs és műhely: 1 800 m2, 1 400 m3 Összesen: 32 600 m2, 37 500 m3 B/1 épület: Az egykor a Magyar Rádió irodaházaként funkcionáló épület H alaprajzú, 5 emeletes, lapostetős, 1966 és 1969 között épült. Alapterülete cca. 8400 m2. D/1 épület: A Bródy Sándor 5-7. szám alatt található épület egykor a Magyar Rádió épülete volt. A két épületrészből álló építmény 3 emeletes, U-alakú, zártsorúan kapcsolódik egymáshoz és a szomszédjaihoz, alapterülete cca. 1 800 m2. Tetőszerkezete cserépfedésű, a kiugró részek korcolt fémlemez fedést kaptak. Az utcai homlokzat és az utcai traktus nem bontható. D/2 épület: A Festetics-palota szomszédságában álló épület egykor a Magyar Rádió Archívumának adott otthont. Pince, földszint és 4 emelet magaságú, alapterülete cca. 6 500 m2. D/3 épület: A rádióstúdiókat magában foglaló úgynevezett Stúdió Palota fölszint+2 emelet magas, historizáló stílusú, magastetős, cserépfedésű épület, melyhez egy 4 emeletes, újabb építésű lapostetős épületszárny csatlakozik. Alapterülete cca. 4200 m2. A D/3-as épület eredetileg különálló volt, azonban később egy átvezető szárnnyal hozzákapcsolták a D/1-es épület keleti szárnyához. Az épület előtt található a bejárati előtérként funkcionáló homorú tetejű, fém szerkezetű Pagoda épület. D/5 épület: A Szentkirályi utcán hátra húzva, zártsorúan beépített, ötemeletes lakóház. Korcolt fémlemez fedésű manzárdtetős, mely 1933-ban épült. Alapterülete cca. 2600 m2. D/4-6 épület: A Szentkirályi utcán található épület, közvetlenül a D/5 és a D/7 épületek által zártsorúan közrefogva. Alapterülete cca. 3300 m2. Pinceszintje a környező épületekkel megosztott, felette földszint és négy emelet + tetőtér helyezkedik el. Alacsony hajlásszögű, korcolt fémlemez fedésű nyeregtető fedi. Az utcafronton lévő D/6-os épület egybeépült a D/4-es nevű egyszintes, lapostetős stúdióépülettel. D/7 épület: A Szentkirályi utcán található, zártsorúan beépített, eredetileg lakóházként funkcionáló épület 1929-ben épült. Alapterülete cca. 4000 m2. Fedése pala héjazatú nyeregtető. A pince és földszint felett 5 emelet található. D/8 épület: A telek belső udvarán elhelyezkedő épület jellemzően raktár- és kiszolgáló funkciót lát el, alapterülete cca. 1800 m2. A magasabb épület a pincén kívül földszinti és két emeleti szinttel rendelkezik, melyben gépházak, irodák és raktárak helyezkednek el. Magastetős fedése korcolt fémlemezzel borított. Mellette található a fűrészfogas alaprajzi tagolású földszintes, lapostetős szárny, melyben mára leginkább lomtárnak használt egykori garázsok és irodák helyezkednek el. Az épület alatt a szomszédos épületekkel összefüggő pincerendszer található. A 1088 Budapest, VIII. kerület, 36582 helyrajzi számú ingatlan a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 100%-os tulajdonában áll. A bontási munkák munkaterület átadásáig többoldalú megállapodások jönnek létre, egyrészt az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint építtető és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mint tulajdonos közt, másrészt az Építési és Közlekedési Minisztérium, mint építtető, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mint tulajdonos és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, mint területhasználó közt. Ezek az együttműködési megállapodások biztosítják majd a birtokjog átadásának feltételeit és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap telken belüli nem bontandó épületekre vonatkozó használati feltételeit. A nyertes ajánlattevő nevesítetten is kiemelt feladatát képezi továbbá a bontási területen jelenleg található, földfelszín alatti olajtartály(ok) feltárása és eltávolítása, a bontandó épületek és kapcsolódó szerkezetek azbesztmentesítése, a külső szolgáltatók hatáskörébe tartozó közműnyilatkozatok aktualizálása (az Antenna Hungária által bérelt, vagy tulajdonolt közművekre is), valamint a Telekom tulajdonában álló (az Antenna Hungária által bérelt) mobil adótorony költöztetése is. A bontási munkálatokhoz szükségszerűen kapcsolódó szolgáltatói engedélyek (különösen területfoglalás, őrzés-védelem, elektromos-, víz-, csatorna-, távhő- és gázszolgáltatás) beszerzése szintén a nyertes ajánlattevő feladata, amelynek költségeit az érintett hatóság, szolgáltató dokumentációban foglaltak szerint igazolása alapján a nyertes ajánlattevő köteles viselni. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 22. § (1) bekezdésében foglalt előírások értelmében a lelőhely földmunkával érintett részén megelőző régészeti feltárást kell végezni, amelynek módszere a Kötv. 22. § (3) bekezdés ad) pontjának figyelembevételével régészeti megfigyelés a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete által készített Előzetes Régészeti Dokumentációval összhangban.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárás keretében zöld értékelési szempontokat, valamint alkalmassági követelményeket alkalmaz. Ajánlatkérőnek különösen fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a bontás megfelelő minőségben és a helyszín specifikumára hangoltan történjen. Erre való tekintettel az ajánlattevőnek el kell készítenie és - az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében - az ajánlat részeként be kell nyújtania a Kbt. 3. § 37. pontjában meghatározott és a közbeszerzési dokumentációban részletezett információk szerinti szakmai ajánlatot. Az egyes zöld értékelési szempontok szerinti megajánlások alátámasztására szolgáló, az ajánlatkérő által szakmai ajánlatnak tekintett további dokumentumok és információk: - 2. értékelési szempont: Bontástechnológiai és bontásszervezési (organizációs ) projektterv, - 3. értékelési szempont: Műszaki ajánlat - 4. értékelési szempont: Bontási hulladék ellenőrzési és gazdálkodási terv - 5-7. értékelési szempontok: Környezetvédelmi és fenntarthatósági menedzsment terv, ennek keretében - Zaj-és rezgésvédelmi intézkedési terv, amely egyebek mellett tartalmazza a zaj- és rezgéskibocsátás csökkentése érdekében tervezett intézkedéseket, azok várható eredményét, és az intézkedések műszaki és adminisztratív megvalósításához szükséges időtartamot. - Zaj-és rezgésterheltségi és terhelési mérési terv - Levegővédelmi intézkedési terv - Levegőterheltségi és levegőterhelési mérési terv - 8. értékelési szempont: A szakember személye. Mindezen túlmenően a nyertes ajánlattevő a folyamatos jelentésadási kötelezettsége egyidejű teljesítése mellett a szerződés teljesítése során köteles figyelembe venni a BIM (Building Information Modeling/Management/többletinformációval rendelkező virtuális háromdimenziós modellek készítésén alapuló épületinformációs menedzsment) és a BREEAM (Building Research Establishment’s Environmental Assessment Methodology / Épületkutató intézet környezeti vizsgálati módszertana, amely a legfontosabb környezetvédelmi értékelési módszer és egyben projektek, infrastruktúra és épületek alaptervezése során használt minősítési rendszer) rendszerekre ajánlatkérő által meghatározott követelményeket. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt továbbá köteles figyelembe venni az alábbiakban részletezett jogszabályi előírások vonatkozó előírásait: - a környezet védelmének általános szabályairól 1995. évi LIII. törvény - a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény - a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet - a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 440/2002. (XII.29.) Korm. rendelet - az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet - az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 12/2006. (III. 23.) EüM rendelet - a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII.18.) KöM rendelet - környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII.3.) KvVM–EüM együttes rendelet - a zajkibocsátási határértékek megállapításának, valamint a zaj- és rezgéskibocsátás ellenőrzésének módjáról szóló 93/2007. (XII.18.) KvVM rendelet - a levegő védelméről a 306/2010. (XII.23.) Korm. rendelet - a levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 4/2011. (I.14.) VM rendelet - a levegőterheltségi szint és a helyhez kötött légszennyező források kibocsátásának vizsgálatával, ellenőrzésével, értékelésével kapcsolatos szabályokról szóló 6/2011. (I.14.) VM rendelet.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 699 856 698 HUF 💰

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A pénzügyi finanszírozás forrása: hazai A benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítése a Kbt. 135. § (1) bek. szerint igazolt teljesítést követően, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül a Kbt. 135. § (3) és (5)-(8) bekezdései, továbbá a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint kerül kifizetésre. A kifizetésre alkalmazandó a 2007. évi CXXVII. tv. (továbbiakban: ÁFA tv.). Ajánlatkérő, amennyiben a nyertes ajánlattevő a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően a Kbt. 135. § (3) bekezdése alapján, a 322/2015. (X.30.) Kormányrendelet 32/A.§ szerint fizeti ki az ellenértéket. Ajánlatkérő tartalékkeretet biztosít, melynek mértéke 10%. Előleg: 5 %. Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Forint (HUF). Részszámlázásra lehetőség van a szerződésben meghatározottak szerint. A szerződés a Kr. 22. § (5) bekezdése szerinti oszthatatlan szolg. teljesítésére irányul. A feltételek részleteit a szerz. tervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Teljesítési biztosíték: 5% Jótállási biztosíték: 5 %. Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett mérföldkőhöz tartozó nettó vállalkozói díjrész 0,5% -a minden késedelmes naptári napra. Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett munkarész - a Megrendelő által az árazott költségvetés alapul vételével megállapított - nettó ellenértékének 15%-a. Meghiúsulási kötbér: tartalékkeret nélkül számított nettó vállalkozói díj 25%-a. Egyéb szerződésszegési kötbér: bármely feladat vagy részfeladat teljesítése során a szerződésben előírt vállalkozói szolgáltatás nem a vállalkozótól elvárható magatartás szerinti teljesítése esetén szerződésszegő magatartásonként fizetendő 200 000 HUF egyösszegű kötbér. Vállalkozót a sikeres műszaki átadás-átvételtől számított 36 (harminchat) hónap időtartamú jótállás terheli. Szavatossági idő: 60 hónap Részleteiben a szerződéstervezetben foglaltak alapján.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
További információk
A BT-201-es mező, "A módosítás okának leírása" folytatása: A Műszaki ellenőr a Vállalkozó ajánlatát megvizsgálta és megállapította, hogy a csatolt vállalkozói műszaki dokumentáció és a műszaki változás bejelentő alapján az azokban rögzített feltételek, műszaki előírások, költségvetés és műszaki tartalom megfelel a szakági előírásoknak, jogszabályoknak, továbbá összhangban van a Szerződéssel. A Műszaki ellenőr megállapítása szerint, az ütemtervet megvizsgálva a szakma előírásainak megfelelő technológiai idők, sorrendek egyértelműen kitűnnek és az ütemterv összeállításában látható, hogy az építőipari normáknak megfelelően kerültek meghatározásra a pótmunkához szükséges kivitelezési idők. A munka elvégzéséhez szükséges kivitelezési idő a Teljesítési Véghatáridő módosítását eredményezi a csatolt ütemterv alapján, amely a pótmunkák megvalósításának időigényére tekintettel 2025. szeptember 1. napja. Felek rögzítik, hogy az 1. pontban foglaltak alapján a munkaterület átadásának késedelme okán felmerült határidő módosítás és a 2. pontban foglalt pótmunka igény megvalósítási időtartamára figyelemmel párhuzamos igény, ezért a Szerződést a 2. pontban foglalt pótmunkaigényre tekintettel kívánják módosítani a vállalkozói díj és a pótmunka megvalósításának többlet időigénye tekintetében. 3. Felek az 1-2. pontokban foglaltakra tekintettel rögzítik, hogy a pótmunka elszámolására, ennek keretében a vállalkozói díj módosítására és ahhoz kapcsolódóan a teljesítési határidő módosítására szerződésmódosítás útján kerülhet sor. Tekintettel arra, hogy a pótmunkaigény a szerződéses ellenérték „de minimis” értékhatár alatti változásával jár, Felek a Szerződést a Kbt. 141. § (2) és (3) bekezdése alapján kívánják módosítani. Felek kijelentik, hogy a szerződés ellenértékének növekedése (nettó 254.881.858,- Ft) ~14,994 %-os változást jelent az eredeti szerződés értékhez (nettó 1.699.856.698,- Ft) viszonyítva, amely nem éri el az uniós értékhatárt (2.120.223.300 Ft), illetve az eredeti szerződéses érték 15%-át. Felek rögzítik, hogy a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez, így a módosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésében foglalt követelményeknek. A szerződés tárgya és típusa változatlan marad, a Vállalkozónak továbbra is építési beruházás keretében szükséges a szerződés tárgya szerinti munkákat elvégeznie. A műszaki ellenőr nyilatkozata szerint a pótmunka, és a műszaki tartalom változással érintett tételek egységárai a piaci árnak megfelelőek, a pótmunka időigénye megalapozott, kizárólag a ténylegesen szükséges időtartammal kerül sor a szerződés teljesítési idejének meghosszabbítására. A teljesítési határidő meghosszabbítása az akadályoztatás mértékével arányos és az eredeti szerződéses tartalomhoz képest ténylegesen indokolt mértékű.
Többet mutasson

Változások
Egyéb kiegészítő információk
Vállalkozó 2025. március 18. napján kelt levelében az alábbi, a Szerződés tárgya szerinti bontási feladatok végrehajtása során felmerült körülményekről tájékoztatta a Megrendelőt, egyidejűleg akadályközléssel élt és szerződésmódosításra vonatkozó javaslatokat nyújtott be. Megrendelő a javaslatokat megvizsgálva a szerződésmódosítási igényekre vonatkozó, 2025. június 16. napján kelt válaszában az alábbi két pontban tartotta elfogadhatónak a kérelmet, amelyre tekintettel az alábbiak szerint kerül sor a Szerződés módosítására: 1. Munkaterület átadásával kapcsolatos késedelem A Szerződés II.2.1.1. pontja szerint a munkaterület átadására a Szerződés hatálybalépését követő 15 munkanapon belül kellett volna, hogy sor kerüljön, ami 2024. augusztus 16. napja volt. A munkaterület teljes átadása csak 2024. szeptember 2. napján történt meg, addig a Vállalkozó a munkaterületre nem tudott a gépjárművekkel behajtani, így a bontási munkálatokat nem tudta érdemben megkezdeni. A munkaterület átadásának késedelme a Vállalkozón kívül álló okból következett be, így a késedelem időtartámával a teljesítési határidő is meghosszabbodik, mivel a Szerződés I.1.1. o) pontja szerint a teljesítési véghatáridő a munkaterület átadásától számított 240. naptári nap. Ennek megfelelően, Vállalkozó számításai szerint a teljesítési véghatáridő 2025. április 30. napja. A késedelem oka, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a közbeszerzési eljárás lezárulta után kezdte csak meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) kötött haszonkölcsön szerződése felmondását - annak ellenére, hogy a munkaterület átadás 2024. július végére prognosztitált időpontjáról az MKPK tájékoztatása időben megtörtént - és a szerződésben foglalt felmondási határidő alapján legkorábban a 2025. szeptember 2-i dátummal volt biztosítható a terület kiürítése. Felek rögzítik, hogy a munkaterület átadásának a késedelmes átadása egyik fél számára sem volt előrelátható, az a Feleken kívül álló harmadik felek, az MKPK és az MTVA késedelméből eredő késedelem, amelyet Felek tényként kívánnak rögzíteni. 2. Felszabaduló szomszédos épületek tűzfal szigetelési munkái Vállalkozó jelezte, hogy az elbontott és az elbontandó épületeknél felszabaduló szomszédos tűzfalaknál műszakilag indokolt a szigetelés elhelyezése, amely nem képezte a Szerződés megkötésekor a Vállalkozó vállalásának részét. A homlokzati hőszigetelés elhelyezése műszakilag indokolt, amely meggátolja az ázást, a hőhíd kialakulását és a belső oldali fal gombásodást, ami a nagy felületű tűzfalon keletkezhet. Ez a szigetelés megmaradhat a későbbiekben beépülő és szabadon álló tűzfalaknál is, gondolva a Campus építési fázisára. A fent említett kivitelezésre természetesen további időre van szükség, mivel a hőszigetelés elhelyezése csak azután valósítható meg, hogy az utolsó szomszédos tűzfal is felszabadul. A tűzfalak szigetelési munkái többletköltséget és többlet kivitelezési időt eredményez. A fent ismertetett tények és körülmények szerződéskötéskor a Felek részéről előre nem voltak láthatóak, és azok a Felek számára fel nem róhatóak, azonban szükségessé teszik a Szerződés teljesítési határidejének meghosszabbítását. A Szerződés és a Bontási Tervdokumentáció nem tartalmazta az elbontott vagy elbontandó épületek melletti, a Bontás során felszabaduló szomszédos tűzfalak utólagos hőszigetelését. A Szerződés 1.3. pontja szerint a Bontás részét képezhetik az állagmegóvási munkák, azonban a hőszigetelés nem került be az eredeti Megrendelői Követelmények közé, azaz nem képezte részét a Vállalkozó alapvállalásának. A javasolt megoldás: a Bontási munkák során szabaddá váló tűzfalak védelme érdekében olyan homlokzati hőszigetelési rendszer kialakítása szükséges, amely a szerkezet hosszú távú épségét biztosítja és megakadályozza a hőhíd, nedvesedés, valamint penészedés/gombásodás kialakulását. A hőszigetelés elhelyezése technológiailag csak az utolsó épület bontását követően, szakaszosan valósítható meg. Az alkalmazott megoldás figyelembe veszi a kapcsolódó épületek hosszú távú védelmét is. Megrendelő felkérte Vállalkozót a szükséges beavatkozások, megrendelői igény szerinti összeállítására, amely felkérésnek a Vállalkozó eleget tett és megküldte ajánlatát. Az ajánlat szerinti pótmunka elvégzését csak a bontási munkák érintett területeken történő teljeskörű elvégzése után lehet megkezdeni. A pótmunka ellenértéke az ajánlat mellékleteként csatolt költségvetés alapján nettó 254.881.858,- Ft, míg a pótmunkák elvégzésének időigényére tekintettel a Szerződés teljesítésének határideje 2025. szeptember 1. napjára módosul. A Műszaki ellenőr a változtatási kérelmet megvizsgálta és megállapította, hogy a bontási munkák előrehaladásával megrendelői igényként jelentkezett a szomszédos ingatlanok határoló tűzfalainak felületkezelése, amely megrendelői igény a felületek állagmegóvását biztosító homlokzati hőszigetelés elkészítése, vékonyvakolattal ellátott kialakítással. A bontási munkák előrehaladtával olyan tűzfalak váltak láthatóvá, amelyek korábban takarásban voltak, és amelyek védelme építéstechnológiai szempontból indokolttá vált. A nagy felületű falszerkezetek hőszigetelés nélküli állapotban hőtechnikai és higiéniai problémát okozhatnak (hőhíd, ázás, penészedés), amelyek az ott élők vagy későbbi felhasználók egészségét is veszélyeztethetik. A Szerződés nem írta elő e munkák elvégzését, ugyanakkor az 1.6. pontban foglalt „szerződésszerű teljesítéshez szükséges” beavatkozások értelmében ezen pótmunkák indokoltsága és hosszú távú hasznossága nem vitatható. Folyt. BT-300-as mező VI.3) További inf.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
A Szerződés 1. sz. módosítása: 2025.09.30. Módosuló rendelkezések: 2.1. Vállalkozói díj: 2.1.1. Vállalkozói Díj: nettó 1.954.738.556 Ft + ÁFA [ eredeti: 1.699.856.698,- Ft] 2.1.2. Tartalékkeret: az eredeti nettó Vállalkozói Díj 10 (tíz) százaléka, azaz nettó 169.985.670 Ft 2.1.3. Előleg: az eredeti, Tartalékkeret nélkül számított nettó Vállalkozói Díj 5 %-a százaléka (öt százaléka), azaz nettó 84.992.835 Ft 2.2. Teljesítési Véghatáridő Teljesítési Mérföldkő: Nyolcadik teljesítési mérföldkő Feladatok, készültségi fok: Bontás elvégzésének 100%-os (azaz száz százalékos) készültségi foka, utolsó napja egyben a jelen szerződés I.1.1.o pontja szerinti Teljesítési Véghatáridő. Teljesítési Határidő: 3. számú mellékletként csatolt Műszaki és Pénzügyi és Ütemterv szerint, legkésőbb a teljes Munkaterület átadásától számított 364. nap. [eredeti: 240 nap] Kötbérteher: kötbérterhes 2.4.2. Teljesítési Biztosíték: Tartalékkeret nélkül számított nettó Vállalkozói díj 5 %-a (öt százaléka), azaz 97.736.928,- Ft. [eredeti: 84.992.835,- Ft] 2.4.3. Jólteljesítési Biztosíték: Tartalékkeret nélkül számított nettó Vállalkozói díj 5 %-a (öt százaléka), azaz 97.736.928,- Ft. [eredeti: 84.992.835,- Ft] A Szerződés 3. számú mellékletként csatolt Műszaki és Pénzügyi Ütemtervet módosítják és helyébe a jelen 1. számú szerződésmódosítás 3. sz. mellékleteként csatolt Műszaki és Pénzügyi Ütemterv lép. Egyéb rendelkezések: Felek rögzítik, hogy a Szerződés teljesítése során további módosítási igények merültek fel, amelyek elbírálása folyamatban van. Felek fenntartják a jogot a szerződés további módosítására, ezért a Szerződés hatálya nem szűnik meg, a Szerződés hatályban marad mindaddig, ameddig a Vállalkozó szerződésmódosítási igényei nem kerülnek a Megrendelő által elbírálásra, továbbá a Szerződésből eredő egyéb kötelezettségeiket nem teljesítik teljeskörűen, vagy a Szerződés egyéb okból meg nem szűnik.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 199-682527 (2025-10-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-12-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 699 856 698 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 699 856 698 HUF 💰

Kiegészítő információk
További információk
*BT-201 mező folyt. A Szerződés és a Bontási Tervdokumentáció nem tartalmazott információt a feltárt szerkezet adataira vonatkozóan, ezáltal ez a tény és körülmény szerződéskötéskor a Vállalkozó részéről előre nem volt látható, az érintett szerkezet takarásban volt mindaddig, míg a bontás előrehaladása el nem érte a pinceszintet és padlólemezt. Feltárt szerkezet adatai: Szerkezet leírása: erősen vasalt vasbeton szerkezet. Bontandó felület: 954,12 m2. Lemezalap vastagság: 70 cm. Javasolt megoldás: A padlólemez elbontását követően a szerkezet vastagsága miatt 3 x 3 méteres raszterekben a vasbeton szerkezet vízhűtéses vágóberendezéssel történő darabolása, mely által az egyes darabok munkagéppel mozgatható és törőfejes bontással aprítható méretű szerkezeteket hoz létre sokkal kisebb rezgési és zajterhelést okozva a környező épületekre nézve. Megrendelő felkérte Vállalkozót a szükséges beavatkozások, megrendelői igény szerinti összeállítására módosított kiviteli tervek (fedvénytervek) alapján, amely felkérésnek a Vállalkozó eleget tett és megküldte ajánlatát. Az ajánlat szerinti pótmunka elvégzése a Bontási területen egyidejűleg végezhető más munkákkal, kellő összehangolással, így a Teljesítési Véghatáridő módosítására nincs szükség. A pótmunka ellenértéke az ajánlat mellékleteként csatolt költségvetés alapján nettó 109.522.551.- Ft, míg a pótmunkák elvégzésének időigényére tekintettel a Szerződés teljesítésének határideje változatlan. Műszaki ellenőri vizsgálat eredménye: A változtatási kérelmet megvizsgálva megállapítottuk, hogy a bontási munkák előrehaladásával feltárult takart szerkezetű nagy vastagságú vasbeton szerkezet elbontása, a Szerződés műszaki tartalmának rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósításához ugyan nem szükséges, viszont a folyamatban lévő építési kivitelezési közbeszerzési eljárás eredményeként elvégzendő munkák megkezdéséhez elengedhetetlen. A Szerződés nem írta elő e munkák elvégzését, ugyanakkor ezen pótmunkák indokoltsága nem vitatható. A Bontási munkák előrehaladásával a D2 bontandó épület pinceszinti padlólemezének bontása során feltárásra került, hogy az Ajánlati Dokumentációban foglaltakkal ellentétben a D2 bontandó épület sávalapozásán kívül egyéb, független szerkezet is található alatta. Ahhoz, hogy a folyamatban lévő építési kivitelezési közbeszerzési eljárás eredményeként elvégzendő munkák megkezdhetőek legyenek, a sávalapozáson túlmenően így egy, az Ajánlati Dokumentációban nem szereplő szerkezet elbontása is szükséges Vállalkozó a gondos előrelátás mellett sem számíthatott a Bontási munkák során feltárásra került szerkezetre és annak bontási kivitelezési munkáira. A bontás során feltárult, az ajánlatkérési időszakban feltételezett állapothoz képest jelentős eltérést mutatott az elbontandó szerkezet, amely az adott, D2 épület pinceszintig történő elbontásáig nem volt megismerhető és sem Tervező, sem Megrendelő, sem Vállalkozó nem láthatta korábban, mivel azok takarásban voltak. A munka természete folytán e tételeket előre látni nem lehetett, mivel sem a kiviteli tervek, sem a bontási engedély, sem az Ajánlati Dokumentáció nem tartalmazta, valamint a pótmunkát okozó bontandó szerkezetek takart jellegű szerkezetek. A Vállalkozó ajánlatát megvizsgálva megállapítható, hogy az abban foglaltak teljesítése az érvényben lévő szerződésben és mellékleteiben, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban, hatósági előírásokban meghatározottak szerinti bontási- és kivitelezési munkák teljes körű elvégzéséhez nem szükséges, viszont a folyamatban lévő építési kivitelezési közbeszerzési eljárás eredményeként elvégzendő munkák megkezdéséhez elengedhetetlen. A Vállalkozó ajánlatát megvizsgálva megállapítottuk, hogy a csatolt vállalkozói műszaki dokumentáció és a műszaki változás bejelentő alapján az azokban rögzített feltételek, műszaki előírások, költségvetés és műszaki tartalom megfelel a szakági előírásoknak, jogszabályoknak, továbbá összhangban van a Szerződéssel. Vállalkozó nyilatkozata alapján a pótmunkához szükséges kivitelezési idők nem okoznak Teljesítési Véghatáridő módosítást, mivel a Bontási területen lévő munkák egyidőben végezhetők és összehangolhatóak. 2.1.3. Burkolat alatti erősített beton bontása Vállalkozó 2025. szept. 4. napi bejelentésében jelezte, hogy a bontással érintett területen mind a szilárd burkolat, mind a szilárd burkolat nélküli terület alatt nagy vastagságú, 35-50 cm változó vastagságú erősített betont tárt fel, mely az Ajánlati Dokumentációban és a Szerződésben szereplő adatok alapján az azokban foglaltaktól eltérő műszaki tartalmat jelent. Az érintett területen mind a szilárd burkolat burkolatalapja alatt, mind a szilárd burkolat nélküli felületek alatt egy független, betonacélhálóval erősített nagyszilárdságú beton található, így a rétegrend az alábbiak szerinti: burkolat + 15 cm CKT burkolatalap + 35-50 cm változó vastagságú, független, betonacélhálóval erősített beton illetve burkolatlan felület + 35-50 cm változó vastagságú független betonacélhálóval erősített beton, amely nem képezte a Szerződés megkötésekor a Vállalkozó vállalásának részét. Feltárt beton adatai: Szerkezet leírása: nagy vastagságú és két rétegű betonacélhálóval erősített beton. Bontandó felület: 5095,71 m2. Bontandó vastagság: 35–50 cm, változó vastagságban. Javasolt megoldás: A bontással érintett területen mind a szilárd burkolat, mind a szilárd burkolat nélküli terület alatt feltárt nagy vastagságú erősített beton elbontása a teljes bontással érintett területen. Megrendelő felkérte Vállalkozót a szükséges beavatkozások, megrendelői igény szerinti összeállítására módosított kiviteli tervek (fedvénytervek) alapján, amely felkérésnek a Vállalkozó eleget tett és megküldte ajánlatát. Az ajánlat szerinti pótmunka elvégzése a Bontási területen egyidejűleg végezhető más munkákkal, kellő összehangolással, így a Teljesítési Véghatáridő módosítására nincs szükség. A pótmunka ellenértéke az ajánlat mellékleteként csatolt költségvetés alapján nettó 172.632.312.- Ft, míg a pótmunkák elvégzésének időigényére tekintettel a Szerződés teljesítésének határideje változatlan. Műszaki ellenőri vizsgálat eredménye: A változtatási kérelmet megvizsgálva megállapítottuk, hogy a bontási munkák előrehaladásával feltárult takart szerkezet elbontása, a Szerződés műszaki tartalmának rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósításához ugyan nem szükséges, viszont a folyamatban lévő építési kivitelezési közbeszerzési eljárás eredményeként elvégzendő munkák megkezdéséhez elengedhetetlen. A szerződés teljesítése során feltárult szerkezet bontása pótmunka, mivel nem képezhette Vállalkozó szerződéses feladatát a takart jellege miatt. A műszaki változtatás tárgya előre nem látható költség felmerülését eredményezi, amelyre a Vállalkozó gondos előrelátás mellett sem számíthatott. A vállalkozói műszaki dokumentáció alapján az azokban rögzített feltételek, műszaki előírások, költségvetés és műszaki tartalom megfelel a szakági előírásoknak, összhangban van a szerződéssel. Vállalkozó a gondos előrelátás mellett sem számíthatott a Bontási munkák során feltárásra került rétegrendekre és annak kivitelezési munkáira, hiszen a területre vonatkozóan nem került rögzítésre olyan adat sem az Ajánlati Dokumentációban, sem a Szerződésben, amely egy kifejezetten nagyteherbírású burkolt felület rétegrendi kialakítására utalt, illetve arra, hogy a szilárd burkolattal nem ellátott területek alatt is takart 35-50 cm vastagságú betonréteg húzódik. A bontás során feltárult elbontandó szerkezet, az ajánlatkérési időszakban feltételezett állapothoz képest jelentős eltérést mutatott, amely a bontandó épületek elbontásáig, organizációs okokból nem volt megismerhető és sem Tervező, sem Megrendelő, sem Vállalkozó nem láthatta korábban, mivel azok takarásban voltak. A munka természete folytán e tételeket előre látni nem lehetett, mivel sem a kiviteli tervek, sem a bontási engedély, sem az Ajánlati Dokumentáció, sem a Szerződés nem tartalmazta, valamint a pótmunkát okozó bontandó szerkezetek takart szerkezetek. Vállalkozónak az Ajánlati Dokumentációban és a Szerződésben szereplő adatok alapján csak aszfalt bontással és az alatta található, átlagos, személygépkocsi és gyalogos forgalmi terhelésre általánosságban készülő 15 cm vastag CKT burkolatalappal kellett számolnia. Ezzel ellentétben az aszfalt és egyéb burkolatú utak burkolatalapja alatt, illetve a nem burkolt területek alatt is egy független, betonacélhálóval erősített nagyszilárdságú beton tárult fel. A Vállalkozó ajánlatát megvizsgálva megállapítható, hogy az abban foglaltak teljesítése az érvényben lévő szerződésben és mellékleteiben, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban, hatósági előírásokban meghatározottak szerinti bontási- és kivitelezési munkák teljes körű elvégzéséhez nem szükséges, viszont a folyamatban lévő építési kivitelezési közbeszerzési eljárás eredményeként elvégzendő munkák megkezdéséhez elengedhetetlen. A Vállalkozó ajánlatát megvizsgálva megállapítottuk, hogy a csatolt vállalkozói műszaki dokumentáció és a műszaki változás bejelentő alapján az azokban rögzített feltételek, műszaki előírások, költségvetés és műszaki tartalom megfelel a szakági előírásoknak, jogszabályoknak, továbbá összhangban van a szerződéssel. Vállalkozó nyilatkozata alapján a pótmunkához szükséges kivitelezési idők nem okoznak Teljesítési Véghatáridő módosítást, mivel a Bontási területen lévő munkák egyidőben végezhetők és összehangolhatóak. 2.1.4. A fenti 2.1.1-2.1.3. pontokat összefoglalva a Műszaki ellenőr 2025. okt. 14. napján kelt végleges műszaki ellenőri véleményében az alábbi megállapításokat tette: „A tárgyi pótmunkák (B1 bontandó épület takart szerkezet; D2 bontandó épület takart szerkezet; Burkolat alatti erősített beton bontása) megvalósításának költségével a Vállalkozói díj nettó 425.028.179.- Ft-tal növekszik. A fentiek szerint pótmunkák szükségessége és költségigénye megalapozott és elfogadható.” ***Folyt. BT-202-es mező, VII.2.4) A módosítások ismertetése pontban.
Többet mutasson

Változások
Egyéb kiegészítő információk
Vállalkozó a 2025. júl. 10. napján kelt Jegyzőkönyvben a B1 épület kapcsán, a 2025. aug.28. napján kelt Jegyzőkönyvben pedig a D2 épület és az aszfaltburkolatú területek kapcsán, az alábbi, a szerződés tárgya szerinti bontási feladatok végrehajtása során felmerült körülményekről tájékoztatta a Megrendelőt, amely körülményeket és vizsgálatukat a közös jegyzőkönyvekben rögzítették Felek, Megrendelő pedig Tervezői Művezetés keretében elkészíttette a bontási kiviteli tervdokumentáció vonatkozó módosításait. Vállalkozó egyidejűleg akadályközléssel élt és szerződésmódosításra vonatkozó javaslatokat nyújtott be 2025. szeptember 4. napján kelt levelében. Megrendelő a javaslatokat megvizsgálva a szerződésmódosítási igényekre vonatkozó, 2025. szeptember 17. napján kelt válaszában az alábbiak szerint tartja elfogadhatónak a kérelmet: 2.1.1. B1 bontandó épület alapozása Vállalkozó 2025. szept. 4. napi bejelentésében jelezte, hogy a B1 épület B.B1.1. és B.B1.2. sz., 2023. nov. 7. napján kelt bontási kiviteli tervekben foglaltaktól és így az IR-000565154/2023 ÉTDR iratazonosítójú bontási engedélytől eltérően az érintett épület sávalapozásán kívül egy 70 cm vastag, erősen vasalt vasbeton szerkezet is található a bontandó épület alatt, amely nem képezte a Szerződés megkötésekor a Vállalkozó vállalásának részét. A Szerződés és a Bontási Tervdokumentáció nem tartalmazott információt a feltárt szerkezet adataira vonatkozóan, ezáltal ez a tény és körülmény szerződéskötéskor a Vállalkozó részéről előre nem volt látható, az érintett szerkezet takarásban volt mindaddig, míg a bontás előrehaladása el nem érte a pinceszintet és padlólemezt. Feltárt szerkezet adatai: Szerkezet leírása: erősen vasalt vasbeton szerkezet. Bontandó felület: 1309,01 m2. Lemezalap vastagság: 70 cm. Javasolt megoldás: A padlólemez elbontását követően a szerkezet vastagsága miatt 3 x 3 méteres raszterekben a vasbeton szerkezet vízhűtéses vágóberendezéssel történő darabolása, mely által az egyes darabok munkagéppel mozgatható és törőfejes bontással aprítható méretű szerkezeteket hoznak létre sokkal kisebb rezgési és zajterhelést okozva a környező épületekre nézve. Megrendelő felkérte Vállalkozót a szükséges beavatkozások, megrendelői igény szerinti összeállítására módosított kiviteli tervek (fedvénytervek) alapján, amely felkérésnek a Vállalkozó eleget tett és megküldte ajánlatát. Az ajánlat szerinti pótmunka elvégzése a Bontási területen egyidejűleg végezhető más munkákkal, kellő összehangolással, így a Teljesítési Véghatáridő módosítására nincs szükség. A pótmunka ellenértéke az ajánlat mellékleteként csatolt költségvetés alapján nettó 142.873.316.- Ft, míg a pótmunkák elvégzésének időigényére tekintettel a Szerződés teljesítésének határideje változatlan. Műszaki ellenőri vizsgálat eredménye: A változtatási kérelmet megvizsgálva megállapítottuk, hogy a bontási munkák előrehaladásával feltárult takart szerkezetű nagy vastagságú vasbeton szerkezet elbontása, a Szerződés műszaki tartalmának rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósításához ugyan nem szükséges, viszont a folyamatban lévő építési kivitelezési közbeszerzési eljárás eredményeként elvégzendő munkák megkezdéséhez elengedhetetlen. A Szerződés nem írta elő e munkák elvégzését, ugyanakkor ezen pótmunkák indokoltsága nem vitatható. A Bontási munkák előrehaladásával a B1 bontandó épület pinceszinti padlólemezének bontása során feltárásra került, hogy az Ajánlati Dokumentációban foglaltakkal ellentétben a B1 bontandó épület sávalapozásán kívül egyéb, független szerkezet is található alatta. Ahhoz, hogy a folyamatban lévő építési kivitelezési közbeszerzési eljárás eredményeként elvégzendő munkák megkezdhetőek legyenek, a sávalapozáson túlmenően így egy, az Ajánlati Dokumentációban nem szereplő szerkezet elbontása is szükséges. Vállalkozó a gondos előrelátás mellett sem számíthatott a Bontási munkák során feltárásra került szerkezetre és annak bontási kivitelezési munkáira. A bontás során feltárult, az ajánlatkérési időszakban feltételezett állapothoz képest jelentős eltérést mutatott az elbontandó szerkezet, amely az adott, B1 épület pinceszintig történő elbontásáig nem volt megismerhető és sem Tervező, sem Megrendelő, sem Vállalkozó nem láthatta korábban, mivel azok takarásban voltak. A munka természete folytán e tételeket előre látni nem lehetett, mivel sem a kiviteli tervek, sem a bontási engedély, sem az Ajánlati Dokumentáció nem tartalmazta, valamint a pótmunkát okozó bontandó szerkezetek takart jellegű szerkezetek. A Vállalkozó ajánlatát megvizsgálva megállapítható, hogy az abban foglaltak teljesítése az érvényben lévő szerződésben és mellékleteiben, a vonatkozó jogszabályokban, szabványokban, hatósági előírásokban meghatározottak szerinti bontási- és kivitelezési munkák teljes körű elvégzéséhez nem szükséges, viszont a folyamatban lévő építési kivitelezési közbeszerzési eljárás eredményeként elvégzendő munkák megkezdéséhez elengedhetetlen. A Vállalkozó ajánlatát megvizsgálva megállapítottuk, hogy a csatolt vállalkozói műszaki dokumentáció és a műszaki változás bejelentő alapján az azokban rögzített feltételek, műszaki előírások, költségvetés és műszaki tartalom megfelel a szakági előírásoknak, jogszabályoknak, továbbá összhangban van a Szerződéssel. Vállalkozó nyilatkozata alapján a pótmunkához szükséges kivitelezési idők nem okoznak Teljesítési Véghatáridő módosítást, mivel a Bontási területen lévő munkák egyidőben végezhetők és összehangolhatóak. 2.1.2. D2 bontandó épület alapozása Vállalkozó 2025. szept. 4. napi bejelentésében jelezte, hogy a D2 épület B.D2.1. és B.D2.2. sz., 2023. nov. 7. napján kelt bontási kiviteli tervekben foglaltaktól és így az IR-000565154/2023 ÉTDR iratazonosítójú bontási engedélytől eltérően az érintett épület sávalapozásán kívül egy 70 cm vastag, erősen vasalt vasbeton szerkezet is található a bontandó épület alatt, amely nem képezte a Szerződés megkötésekor a Vállalkozó vállalásának részét. *Folyt. BT-300-as mező, VI.3)További inf.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Új érték
Szöveg:
A Szerződés 2. sz. módosítása: 2025.11.13. Módosuló rendelkezések: 2.1. Vállalkozói díj: 2.1.1. Vállalkozói Díj: nettó 2.379.766.735 Ft + ÁFA [ eredeti: 1.699.856.698 Ft, 1. mód: 1.954.738.556 Ft] 2.2. Teljesítési Véghatáridő: 2.2.1. Teljesítési mérföldkövek és a Teljesítési Határidők Teljesítési Mérföldkő: Kilencedik teljesítési mérföldkő (új mérföldkő) Feladatok, készültségi fok: A Szerződés 2. számú módosításában foglalt pótmunka megvalósítása a Szerződés I.1.1.o pontja szerinti Teljesítési Véghatáridőn belül Teljesítési Határidő: 3. számú mellékletként csatolt Műszaki és Pénzügyi és Ütemterv szerint Kötbérteher: nem kötbérterhes 2.2.2. Fizetési mérföldkövek: Fizetési Mérföldkő: Kilencedik Fizetési Mérföldkő (új mérföldkő) Vállalkozói díjrész: Szerződés 2. számú módosításában foglalt pótmunka megvalósításának ellenértéke nettó 425.028.179,- Ft (azaz négyszázhuszonötmillió-huszonnyolcezer-százhetvenkilenc forint) összegben. A Szerződés 3. számú mellékletként csatolt Műszaki és Pénzügyi Ütemtervet módosítják és helyébe a jelen 2. számú szerződésmódosítás 3. sz. mellékleteként csatolt Műszaki és Pénzügyi Ütemterv lép. Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy szükség esetén a Jólteljesítési Biztosítékot a jelen 2. számú szerződésmódosítás alapján módosítja vagy a korábban szolgáltatott Jólteljesítési Biztosítékot a jelen 2. számú szerződésmódosításban rögzített Vállalkozói Díjnak megfelelő mértékű Jólteljesítési Biztosítékra kicseréli a Szerződés 9. pontjában foglalt rendelkezésekkel összhangban. ***A BT-300-as mező, VI.3.)További információk pont folytatása: A Műszaki ellenőr előzetes véleménye alapján a Megrendelő a fenti pótmunkák elvégzését 2025. szeptember 17. napján kelt PAT/245-219/2025/KFFO iktatószámú válaszában elrendelte figyelemmel arra, hogy a Campus beruházás kivitelezésére kiírt, folyamatban lévő közbeszerzési eljárás keretein belül a feltárt bontási feladatok már nem kerülhettek az építési feladatok műszaki tartalmaként előírásra. 2.2. Felek rögzítik, hogy a 2.1. pontban foglalt pótmunka igény a megvalósítási időtartamára figyelemmel párhuzamos igény, ezért a Szerződést kizárólag a 2.1. pontban foglalt nettó 425.028.179,- Ft összegű pótmunkaigény okán kívánják módostani annak a vállalkozói díjban történő elszámolása és a pótmunka megvalósításának többlet műszaki tartalma tekintetében, így a módosítás a Szerződés teljesítési határidejét nem befolyásolja. Felek kijelentik, hogy a fenti nettó 425.028.179,- Ft összegű pótmunkát a Szerződés 2.2.1. pontjában új pótmunkamérföldkőként kívánják feltüntetni és elszámolni. 2.3. Felek a 2.1. pontban foglaltakra tekintettel rögzítik, hogy a pótmunka elszámolására, ennek keretében a vállalkozói díj módosítására szerződésmódosítás útján kerülhet sor. Tekintettel arra, hogy a pótmunkaigény a szerződéses ellenérték változásával jár, Felek a Szerződést a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján kívánják módosítani. Felek megvizsgálták a Kbt. 141. § (4) bekezdésének c) pontja szerinti jogalap fennállását, és megállapították, hogy a Szerződés jelen 2.1. pontban foglalt módosítása jogszerűen lehetséges, tekintettel arra, hogy a módosítást olyan körülmények teszik szükségessé, amelyeket a Megrendelő, mint ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre. A bontási munkák kapcsán a Megrendelő részére rendelkezésre álló tervdokumentáció nem tartalmazott olyan információt és a bontást megelőzően nem tudhattak róla a felek, hogy a megadott alaprétegrenden túl további alapszerkezeti elemek találhatóak, ezért a módosítási igényeket olyan körülmények tették szükségessé, amelyekről a közbeszerzési eljáráskor sem a Megrendelő, sem a Vállalkozó nem tudhatott, továbbá a pótmunka elvégzése nélkül a 2025. április 16. napján feladott részvételi felhívással, TED 2025/S 76-252458 azonosítószámon már kiírt és a felmerülés időpontjában a részvételi szakasz lezárultát követően, ajánlattételi szakaszban levő, „PPKE új campus megvalósítása” tárgyban kiírt építési beruházás nem lenne megvalósítható, ezért elengedhetetlenül szükséges a jelen Szerződés keretében a Vállalkozóval elvégeztetni a felmerült feladatot. A bontás során feltárult elbontandó szerkezet, az ajánlatkérési időszakban feltételezett állapothoz képest jelentős eltérést mutatott, amely a bontandó épületek elbontásáig, organizációs okokból nem volt megismerhető és sem Tervező, sem Megrendelő, sem Vállalkozó nem láthatta korábban, mivel azok takarásban voltak. A munka természete folytán e tételeket előre látni nem lehetett, mivel sem a kiviteli tervek, sem a bontási engedély. Ennek alapján a pótmunka igények felmerülését az Ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatta előre. A módosítás továbbá nem változtatja meg a Szerződés általános jellegét (Szerződés tárgya és típusa változatlan marad, a Vállalkozónak továbbra is a Szerződés tárgya szerinti munkákat elvégeznie) és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez, a szerződés tárgya és típusa változatlan marad, a Vállalkozónak továbbra is építési beruházás keretében szükséges a szerződés tárgya szerinti munkákat elvégeznie. A műszaki ellenőr nyilatkozata szerint a pótmunka, és a műszaki tartalom változással érintett tételek egységárai a piaci árnak megfelelőek. Felek kijelentik, hogy a szerződés ellenértékének jelen 2. számú módosításban foglalt növekedése (nettó 425.028.179,- Ft) ~25,004 %-os változást jelent az eredeti szerződés értékhez (nettó 1.699.856.698,- Ft) viszonyítva, amely – figyelemmel a Szerződés korábbi módosításának mértékére (1. sz. módosításban foglalt nettó 254.881.858,- Ft ~14,99 %) is – nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át. Felek a Szerződést 2025. szeptember 30. napján módosították, amely módosítás során rögzítésre került az 1. sz. módosítás 4.4. pontjában további módosítási igények fennállása, amelyre tekintettel – a teljesítéstől függetlenül – a Szerződés jelenleg is hatályban van.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 246-853369 (2025-12-19)